Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVI.
Szeptember elején borongós, esős nap indultak el Hadadyék.
Az elmult napok rekkenő hőségét hirtelen csipős, hüvös idő váltotta föl.
Elborította Bedeháza utcáit a sár s a szél arcába csapkodta az embernek a hideg esőt.
Csak kevesen járkáltak az utcákon , csak épen, a kinek dolga volt; de azért az ablakok mögül sok szem kísérte a bérkocsit, melyen Hadadyék a vasuthoz kimentek.
Nagy elégtételül szolgált ez a bedeházai társadalomnak.
A közerkölcsiség diadalát ünnepelték.
Az a fakó bérkocsi teljesen megfelelt a hangulatnak, bár némelyek nem bánták volna, ha gyalog láthatták volna Paulát, hogy cammog a sárban egy batyuval a hóna alatt.
Meg kellett azonban elégedni a bérkocsival.
Az ezredes már eladta a saját fogatát, ezután nem fog lovakat tartani.
A nyugdíjból nem telik.
Már a katona ruhát is letette.
A délceg termetén megfeszülő aranyzsinóros attila helyett, bő szürke kabát lötyögött rajta, amiben sokkal öregebbnek és törődöttebbnek látszott.
Ugy ült ott a fiatal felesége mellett, mintha az apja volna.
Antalffyék a Gulyásné ablakából nézték.
- No hiszen van miben kevélykedni Paulának, - jegyezte meg Antalffyné.
Ugy vették észre, mintha az a nő még most is kevélykednék.
Egy könycsepp sem rezgett szemében, midőn most örökre távozott szülővárosából.
- Még a legdurvább cselédféle is elérzékenyül ilyenkor, - szólt Gulyásné megbotránkozva.
Valószinű, hogy más házak ablakaiból más hölgyek ép ily gyöngéd figyelemmel kisérték a távozót s ép oly magvas megjegyzések tettek tanuságot éles látásukról.
De Paula nem tekintett egy ablak felé sem, csak mereven előre, a távolba, hol talán uj élet várja.
Még azt a töpörödött öreg emberkét sem látta, ki az egyik utcasarkon esernyője alá huzódva sokáig nézett utána s aztán nagyot sóhajtva tovább ballagott, de csakhamar visszafordult s a vasut felé indult azon töprengve, valjon nagyon meg fog-e haragudni Paula, ha megpillantja őt a vasutnál.
Hiszen tegnap határozottan megmondta, hogy ne jőjjenek ki.
Ám ő még sem állhatja meg , hogy még egyszer ne lássa a leányát.
De vigyázni fog, elbujik, hogy észre ne vegyék , csak az ablakon át fog nézni az állomásfőnök szobájából.
Nem akarná Paulát megharagítani.
Tegnap oly jó volt az a leány szüleihez, egészen ugy beszélt velök mint hajdan kis leány korában, apuskának fejébe nyomta a házi sapkát , melyet ő csinált valamikor tizenkét évvel ezelőtt az apuska nevenapjára.
Biz az már kopott és zsiros volt s Paula nevetve mondta:
- No majd csinálok helyette ujat Pozsonyban.
Arra a Paula anyja elkezdte a sirást, hogy oly messze megy a leánya és ő már soha sem fogja többé látni ez életben.
De Paula vigasztalta:
- Ugyan édes anyám, még mulatni is fogunk.
Tele volt reménységgel.
Ott uj élet kezdődik a számukra, Ernő mindig vele lesz , kirándulásokat tesznek, ugy hallja, hogy Pozsony igen kellemes város.
Arra Makóné ujra sirva fakadt.
Ő is szeretne valahová messze menni, valami idegen helyre.
Egy idő óta nagyon könnyen állt a sirás a gyöngeszivü asszonynál.
Paula tudta azoknak a könyeknek a forrását, de nem szólt anyjának.
Az utolsó nap meg akarta kimélni minden szemrehányástól.
Minek emlegetnék még egyszer Ripp hadnagyot, mikor már ugyis végkép elmaradt a háztól?
Paula nagy megelégedéssel látta, hogy anyja többet forgolódik apa körül mint eddig nem bánik vele a régi lenéző módon, sőt iparkodik kedvét keresni, mintha végre annyi hajótörés után mégis csak a házasélet révében akarna megpihenni roncsolt gályályával .
Mintha mégis csak a férj és a feleség egyetértése volna a menedék ennek az elzüllött párnak is.
Saját házas életére gondolt Paula.
Neki sincs más menedéke.
Ezen tünődött az egész utolsó nap, melyet Bedeházán töltött.
Ezen tünődik, midőn kimegy a vasúthoz.
Zordonan áll ott a nagy gőzgép, mely tova fogja vinni, most még mozdulatlan, tompán s nem tud feleletet adni az aggódó sziv kérdésére: a boldogság lakik-e ott vagy a boldogtalanság, a hová megy?
Paula szive elszorul.
Eszébe jut az a másik ut, mikor néhány hónap előtt innen indult el férjével a nászutra.
Akkor is töprengve állt itt, de mégis mennyivel több remény dagasztotta ifju keblét.
Most súlyos megpróbáltatás után indul el másodszor ; megtalálja-e, a mit akkor nem talált meg?
Férje szótlan, komoran áll mellette s botjára támaszkodik, mert a csúz megint beállt a lábába.
A tisztikar körülveszi őket.
Kijöttek még egyszer elbucsúzni az ezredesüktől.
Virágbokrétát is hoztak az ezredesné számára.
Gavallérok, a kik nem bujhatnak ki ez alól a kötelesség alól, de mindegyikök huzódozik az elől, hogy ki nyujtsa át, mig végre a Ripp hadnagy nyakába tolják.
A legszerencsétlenebb választás, a mit tehettek, Keve kapitánynak eszébe is jut az , de már későn.
Az ezredes összehuzott szemöldökei alól haragos pillantást vet a kis hadnagyra; csaknem úgy látszik neki, mintha a tisztek sottiset akartak volna rajtuk elkövetni.
Mindenki örül, hogy végre másodikat csöngetnek s Hadady ezredes fölül a vonatra nejével.
A mint a legelső állomást elhagyták az ezredes kidobja a virágbokrétát a kocsiból .
Paula nem bánja.
Csak azon jártatja az eszét, hogy csillapithatná férjének rossz kedvét.
Azonban minden próbálkozása hiábavalónak mutatkozik, Hadady Ernő rossz kedve nőttön nő, a mint tovább haladnak.
Félbeszakitott carriére-ja forog a fejében s szánalmas megvetéssel nézegeti polgári öltözetét.
A vonat dübörgve száguld velök tovább.
Künn folyvást esik az eső s verdesi a coupé ablakát.
A tájból, a merre átmennek, nem látnak semmit.
Unalmas, egyhangú utazás .
Hadady Ernő nem tud mit csinálni, megvásárol hát egy csomó ujságot s elkezd olvasni ; de az apró betük boszantják, nem látja jól s abba hagyja.
- Olvassak föl talán én neked? - ajánlkozott Paula férjének.
Hadady Ernő nem nagyon nyájasan fogadja.
Egy gyöngeség megint, melyet fölfedezett benne neje.
Rossz szem, az is az öregség jele s minden fölháboritja Hadady Ernőt, a mi arra emlékezteti.
De nem utasitja el mégsem a Paula szives ajánlkozását.
Olvasson hát Paula, ő hallgatja.
De nemsokára beleunt ebbe is.
Csupa haszontalanság.
Mit érdeklik őt ezek a hiábavaló dolgok?
Csak olvassa Paula magában, ha neki tetszik, Hadady Ernő a sarokba huzódik s egy plaiddel betakargatja csúzos lábát.
A legközelebbi állomáson egy fiatal ember száll föl a vonatra s épen abba a coupé ül , a hol ők ülnek.
Beszélgetésbe kezd velük s bókolgat a fiatal nőnek, a kit kisasszonynak néz.
Tudakozódik, hogy hová mennek?
- Pozsonyba?
Áh, derék.
Akkor lesz szerencsém találkozni a télen.
Hadar a nagyszerű bálokról, melyeket ott tartanak.
Igen elegáns közönség jön össze .
Sok az előkelő család a városban, nagyszámu az aristokratia.
Oh, ott nagyon jól fognak mulatni.
- Remélem, hogy kedves papája büszke lesz rá, ha ily diszes társaságban láthatja nagysádat mint bálkirálynét, - szólt a fiatal ember udvariasan meghajtva magát az öreg ur előtt.
Paula elpirult s nagyon megzavarodva tekintett férjére.
Hadady Ernő ugy tett, mintha elmosolyodnék, de ajkszélei idegesen rángatóztak.
Kinos csönd állt be.
A fiatal ember észrevette tévedését; de már nem lehetett helyreigazitani.
Szerencséjére épen állomáshoz értek, kiszállhatott.
Elpárolgott bucsu nélkül.
A kalauz vitte el utána a holmiját egy másik kocsiba.
Paula férjéhez simult.
De Hadady Ernő arcáról nem huzódott el e felhő, komor , gyanakodó szemmel kisérte neje nyájaskodását s azontul még hallgatagabb lett az ut hátralevő részén.
Igy érkeztek meg uj lakóhelyükre, a hol annak az uj életnek kellett volna kezdődnie.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE