Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XVI.
Unalmas huzalkodásban s mégis észvesztő sietséggel távozott el ez az esztendő .
Mintha mindenki érezte volna, hogy nagy dolgokat készitenek elő valahol.
Éreznie és hinnie kellett ezt mindenkinek, mert nem birhatta már sokáig a megritkitott nemzet.
Ugyanebben az esztendőben történt, hogy a bécsi császárnak olyan bizalmas dolgok estek tudomására nagytitkon, amelyek rémületbe ejtették őfelségét.
Khunitz Kristóf, a Portán mulató császári megbizott, sürgős és titkos figyelmeztetést küldött Lipót császárnak, hogy legyen résen minden ember, mert készülődik a nagyvezér.
Egy idő óta suttyomban erősitéseket küld az erdélyi fejedelemnek s még-inkább a lázadóknak.
Hihetőleg nincs messze az idő, mikor a drinápolyi mezőn kibontják a Próféta lobogóját s az Isten legyen akkor irgalmas minden kereszténynek Európában!
Mert holtbizonyos, hogy tüzbeborul egész Európa, kivévén a bujdosókat, akik - élükön az eretnek Thökölivel s az ugyancsak eretnek Szepessy Pállal - lihegve lesik a pillanatot, mikor a nagyvezér jeladására fékezhetetlen dühvel vethetik rá magukat a császári csapatokra, hogy egy utolsó megütközésben a másvilágra csapják át az összes német generálisokat és nyomorult lancknehtjeiket.
A nagyvezér mozgolódása fölötte megdöbbentette a császárt, mert látta most már , hogy - mindennemü béke ellenére is - háborura készülnek Konstantinápolyban.
S ez a komoly jeladás volt az oka, hogy a császár, aki nagygondolkodóba esett , szivéből szeretett volna már megbékélni Szepessy Pál szegénylegényeivel, mig nem késő!
Ezokból Pozsonyba küldte alá három megbizottját, hogy tanácskozván ott a magyar urakkal, egyengessék az utját egy legközelebb összehivandó országgyülésnek, melyen a király békülékeny jobbját nyujtaná a fölkelőknek s végül nyugalmat találna a sokat szenvedett ország.
Erre a tanácskozásra külön staféta vitte a meghivó-levelet Thökölinek is, akit ekkor már fejedelmüknek néztek a fölzendült magyarok.
Thököli azonban nem mozdult, ahelyett kardján tartotta a kezét.
Gőg is, hiuság is dolgozott benne, azonfelül meg nála volt a nagyvezér levele, hogy minden pillanatban álljon csatárakészen.
De más oka is volt, hogy eszeágába sem jutott a kuruckirálynak Pozsonyba indulni : egyetlen szavát nem hitte el a németnek.
Ráadásul meg, ha végighordozta tekintetét a tébolybaüldözött nemzeten, kellett, hogy keze markolásra roppanjon kardja markolatán.
Hiszen nem lehetett tudni, van -e még egyáltalán magyar nemzet!
Valahányszor meghordozta bús szemeit az északi országrészeken Thököli Imre , kétségbeesés rázta meg minden tagjában.
A városok tulnyomó hányada kirabolva, a lakosság nyomorult szégyenben s alig akadt falu, amelyet fel ne pörköltek volna a császáriak.
Csak valahol az ország legészakibb határkarimája körül tartózkodott még viskóiban a nép.
Egyéb tájakon sürü erdőkbe, kősziklák közé , ingoványok megközelithetetlen részeibe bujtak meg a szerencsétlen emberek, akik gyökereken tengődtek, téli hófuvások idején meg kétségbeesve viaskodtak faggyal , éhinséggel meg a vadállatokkal.
De csak a nők, a gyerekek meg az aggastyánok rejtőztek a vadonban, mert a férfiak és a legények, akik érezték még némi erőt a karjaikban, egytől-egyig a Szepessy Pál ócska zászlai alá álltak be.
Különösen azóta, hogy felvillant a Thököli kardja is.
S a kuruckirály, még ha akart volna is, sem mehetett volna alá Pozsonyba, mert az oldalán ott állt lankadatlanul a vén Szepessy Pál, akinek, valahányszor a német nevét hallotta, méreg kezdte rágni a lilavörös torkát s olyankor csaknem önkivületben kiáltott fel:
- Öcsém, grófi öcsém, ne higyj a beste fajzatnak!
- Tudom, bátyámuram, tudom, - nyugtatta meg minden alkalommal a kuruckirály, akit gyermekemlékezete óta sok düh fütött a császár ellen.
Szepessy Pál ilyen alkalommal sohasem szünt meg felkiáltani, a maga és mások biztatására:
- Hitemre mondom néked, grófi öcsém, halomba rakjuk mi még a németek dögtesteit , tüzet gyujtunk a büdösök alá s e máglyák fényénél üljük meg a torát minden jöttment pusztulásának s iszunk majd feneketlen áldomást a győzelemre!
Vivát ez a romlott kis Magyarország, grófi öcsém!
- Vivát Szepessy Pál! - mondta rá eltompult hangon és szomoru szemmel Thököli.
Jól tudta mindezt Lipót császár s érezte, hogy minden haszontalanul elfecsérelt nap növekvő veszedelmet jelent reá és tartományaira.
Ezért sürgette az országgyülést.
De nagy időnek kellett elmulnia még, mire a hazafiak gondoktól-terhelt homlokkal össze tudtak ülni Pozsony koronázó városában.
Csak az elkövetkezett esztendő május havának folyamán gyülekeztek föl, amikor is a hó huszonkettedik napján maga Lipót császár is megjelent az országgyülés szinhelyén.
Bár ne siettek volna olyan nagyon!
Mert a nádori széket alighogy betöltötték volna, felállt a gyülésben Izdenczy Márton, a bujdosórendek követe s felolvasta az ordasoknak Kaposon kelt üzenetét, mely nyershangu nyilatkozat éle egyenesen a császár ellen volt forditva.
Robbanó hatása volt az üzenetnek s nem csoda ezokból, ha a császár hivei visszautasitották a tiszteletlen hangot.
A válaszon nagyot nevetett Thököli!
Mert a kuruckirályt akkor már biztositotta a budai basa, hogy a szultán a kaftánja alá fogadja ugy őt, mint az összes bujdosókat s ugyanakkor megnyugtatta afelől is, hogy ugy ő, mint a váradi basa , azonfelül Apaffy fejedelem, a moldvai és havasalföldi vajdák kemény utasitást kaptak a nagyvezértől: minden erejükkel támogassák Thökölit, mihelyt utoljára indul meg a császár ellen, hogy lova alá taposson minden zsoldost és egyéb idegent.
És noha a bujdosók komisz üzenete volt az oka minden eredménytelenségnek, Thököli mégis ugy tett, mintha őt bántották volna meg.
Ezokból duzzogást tettetett .
Mindenekelőtt megüzente Caprarának, hogy mihelyt lejár a fegyverszünet utolsó napja is, kénytelen lesz ujból kardhoz nyulni, ugyanakkor pedig neheztelő levelet irt az uj nádornak, mely szemrehányásokkal volt telistele.
Kezdődött ez a levél igy:
» Nem vártuk volna, hogy Kegyelmetek mostani gyülésökben félretévén a békéltetésre valló jámbor szándékot, a mi nagy rövidségünkre rút fondorlattal máris hozzáfogjanak szerződéseink és szabadságaink haszontalan felforgatásához.
Ebből tapasztalnunk kell ismét, hogy Nagyságtok a bujdosók izenetében foglalt egyszerü kivánatainknak meg nem felelvén, turbulens lélekkel bennünket magyar hazafiaknak el nem ismernek.
Ezért ki kell vonnunk megfent kardunkat!
A vallás sulyos ügyét is, melynek elegyengetésétől függ kiváltképpen nyomorult kis hazánk sorsa , ahelyett, hogy - okleveleink értelme szerint - a császárral együtt tisztaszándéku szint vallván, a dolgoknak rendjében elintézték volna, azt félrehelyezvén, a mi megegyezésünk nélkül jártak el...
Ki kell vonnom tehát éles szablyámat, ezt tapasztalom ujból ...«
S folytatódott a levél:
» Holott egyszerü izenetünkben nyilván óhajtottuk, miszerint lelki és testi szabadságaink dolga a mi helyeslésünk utján igazittatnék el.
Mi tehát ennekokából Kegyelmetek és Nagyságtok törvényt meggázoló szándékait nem helyeselvén, ahhoz nem járulhatunk.
Bizony mondom én Kegyelmeteknek és Nagyságtoknak: fegyvernek kell itten igazságot tenni !«
Voltak még egyéb részei is a nádorhoz intézett levélnek, amelyekben is Thököli kószahitünek állitotta lenni a császárt s küldött néhány csipős megjegyzést a nádor cimére is.
Kevéssel a kuruckirály levelére az ország evangélikus rendei feliratot intéztek Lipót császárhoz.
Feliratuk nem volt egyéb, mint egyes katolikus papok ellenükben elkövetett sulyos gravámenjeinek elősorolása.
Erre a feliratra megmozdultak az ország katolikus rendei is.
És volt mit hallaniok az evangélikusoknak!
Kezdték a három kassai jezsuita mártiriumán, még Bethlen Gábor táborjárása idejéből, mikor az elméjökben megbillent, veszett kálvinisták minden ok nélkül , irtóztató kinok között végezték ki Körösi István, Pongrácz István és Grodziecki Menyhért jámboréletü atyákat, akiknek kinhalála megdöbbentette akkor a mérsékeltebb elméjü protestánsokat is.
S ami azóta történt, az a katolikus hivőknek s az egyedül üdvözitő Keresztény Anyaszentegyháznak végeláthatatlan megcsufolása volt...
A katolikus papokat meztelenül forgatták meg a csalánban avagy fejjel lefelé függesztették fel a fára, miközben tüzet gyujtottak alájok , a hivőket pedig, különösen ha kitartottak az uralkodóház mellett , sorbakarózták.
És mialatt a császár és tanácsosai nem tudták, mitévők legyenek katolikusok és luteránusok szörnyü vádaskodásával, mert érezték, hogy mindkét fél rendjeinek van némelyes igaza, váratlanul nagy esemény ejtette rémületbe a császárt , minisztereit és összes tanácsadóit.
Mert meglepetésszerüen kisuhant hüvelyéből a Thököli Imre meg a Szepessy Pál kardja s magasba villant mind a két kard.
És e villanás nyomán a Partiumtól a Szepességig megzördültek a zendülők kardjai.
Most már harmincezer ordas csattogtatta a fegyvereit.
S Thököli Imre és Szepessy Pál oldalán megindultak az összes vezérek és kapitányok: Petrőczy István, a kuruckirály baljós-szerencséjü nagybátyja , ugyszintén örök társa a bujdosásban, Ubrisi vezér, ott lógatta magát a lován rezesorru Majos Ferenc, aztán Duló György és Duló Gergely, nem hiányzott a szőke Kende Gábor, az ősz Keczer András a fiával s kikopott lován ott düllöngött az átkozott hirü és dülledthomloku Tulok György kapitány, amint borús elszántsággal rikkantott olykor egyet:
- Most oszt vért iszunk megint!
S utánok harmincezer fölkelő árasztotta el az erdők széleit meg a nyári mezőket .
Apaffy fejedelem hadai azalatt Debrecen irányába siettek éjt-napot lihegvén , hogy idejében jelentkezhessenek a kuruckirály kardja alá, mert igy parancsolta meg a nagyvezér.
De megindult kontyosaival a váradi basa is Thököli után.
S ez az értesülés volt az, amelytől holtsáppadt lett a császár.
Mert nem lehetett kétség immár, hogy Drinápoly körül rövidesen ki fogják bontani a Próféta lobogóját.
Ugyanakkor pedig megzendültek a legféktelenebb tábori-dalok.
Ám valamennyi táboridalt tulvaditott a Tyukodi éneke, amelyet töröksiposok és dudások rikoltoztak mindenfelé, hogy beleborzongott, aki hallotta egyszer:
Ugy igyál bort, hogyha hallod az trombitákot,
Vért ihassál s német testbül rakj garmadákot!
S kitörtek ujból a csaták és ütközetek nagyobb dühvel, mint valaha is, ámde Lipót császárnak volt gondja reá ujból, hogy megállitsa Thökölit.
Mivel maga is ujból háboruba sodródott a francia királlyal s a kegyetlen fölkelőkkel szemben képtelen volt hatezer katonánál többet kiállitani, arra gondolt, hogy minden körülmények között őszinte békejobbot nyujt a kuruckirálynak.
Ez esztendőnek őszén az történt tehát, hogy Saponora Fülöp kassai kapitány meglepetésszerüen Thökölinél termett, mint császári békekövet s paroláját adta a szerelmes fővezérnek, hogy ura és parancsolója beleegyezik mindenbe: Thököli vegye feleségül Zrinyi Ilonát, amit annál könnyebben megtehetett, mert Báthory Zsófia fejedelemasszony akkor már nem volt az élők sorában.
Kevéssel reá megjelent Thökölinél Caprara generális, hogy ujabb fegyverszünetet kössön vele s ő is megismételte a császár igéreteit.
Szepessy Pál, mihelyt tudomására esett a sürü követjárás, nyomban Thökölihez sietett s igy szólitotta meg, teméntelen harag között:
- Öcsém, grófi öcsém, azt mondom én teneked, légy nagy vigyázassál, miként a daru: mert piszkos becsapásod készül itten!
Hiszen igaz, hogy Ilona asszony a nagy Zrinyi Péter leánya s a még nagyobb Zrinyi Miklósnak hugocskája, ám ha egy szoknya miatt hüvelyébe dugnád fölkelői kardodat, megesküdtem reá, grófi öcsém , hogy ezzel a tulajdon kardommal foglak megölni!
A fiatal fölkelővezér azonban ahelyett, hogy meglepődött volna, mélyen elgondolkozva igy felelt az öreg lázadónak:
- Mást mondok én, bátyámuram, mivelhogy némely dolgok miatt napok óta nem alhatom.
Ilona asszony felől békén pipálhat mindenki: soha ő kardomat le nem fogja, kinoz ellenben a gond, hogy a császár valóban piszkos becsapásomra készülődik...
- Ugy van, grófi öcsém, ez az igazság! - emelte föl seprüszemöldökét Szepessy Pál.
Thököli eltünődözve beszélt:
- Gyötör a gond, hogy a császár ezzel az engedékenységével csak még nagyobb viszálkodást akar támasztani köztem és a vén Teleki között.
Mertha egyszer a feleségem lenne Ilona asszony, Teleki ezt soha meg nem bocsátaná nekem a kopasz fejével, hiszen elvált asszonyleányát hagytam oda.
És egyéb számitásai is vannak a császárnak...
Itt közbekiáltott Szepessy Pál, aki alig tudta tartóztatni ki-kirobbanó indulatját:
- Tudom!
Tudom!...
A császár, akinek köpök a nevére is, bizton reméli, hogyha a hitveseddé válik Ilona asszony, temagad a meleg kuckóba vonulsz vissza... öcsém , grófi öcsém, - s itt már remegni kezdett lugszinü szakálla, - vigyázz, nagyon vigyázz!
Mert a markomban tartom csorba kardomat!
Thököli hallgatott.
Nagy oka volt erre a hallgatásra.
Mert most már halálos elszántság töltötte el, ezt azonban nem árulta el még a haldokló ország legnagyobb zendülőjének, Szepessy Pálnak sem.
Alkudozni akart a császárral, de csupán azért, hogy azalatt véd- és dacszövetségre léphessen a nagyvezérrel s akkor az összes hadakkal lecsap a császárra.
A terv nem ezen a napon fordult meg benne először.
Már Saponorát is békülékeny üzenettel küldte vissza a császárhoz s ebben az üzenetben sok volt az őszinteségből.
Mert kilenc esztendeje mult már, hogy táborba szálltak a fölkelők és sok-sok öreg katona vágyott hazafelé.
Az üzenet lényege az volt, hogy a fölkelővezér kész meghódolni összes kurucaival, ha a császár visszaadatja a protestánsok minden javait, ő maga pedig, - mint » Magyarország e részeinek ura« - megkapja a tizenhárom északkeleti vármegyét .
Hatheti időt kötött ki a válaszra.
Választ azonban egyáltalán nem kapott a császártól.
Előre sejtette ezt a kuruckirály s ez okból a császárhoz menesztett üzenettel egyidőben hosszu utra kelt Radics Endre, Tunyogi Sámuel és Géczy István .
Követségbe indultak a Portára, hogy megállapodjanak a nagyvezérrel a végső szerződésben.
Kunitz, a Portánál rezideáló császári megbizott tüstént futárt küldött Bécsbe, hogy most az egyszer nagy a baj!
Fejhezkaptak erre az udvarban is: Lipót császár még azon a héten Saponorát és Sebestyén püspököt menesztette Thökölihez.
Ám ezuttal a fiatal késmárki gróf volt az, aki orruknál fogva vezette a császári követeket.
Mert szinleg belement mindenbe, ámde alig távozott tőle Saponora és Sebestyén püspök, ő maga Budavárában termett s Ibrahim basával , aki ekkor már megkapta a nagyvezér parancsát, megkötötte a szövetséget.
E szövetség pontjai a szultán nevében biztositották Thökölit, hogy legközelebb Felső-Magyarország fejedelmévé kiáltják ki s a magyarok és horvátok megtartatnak minden szabadságukban.
És ha csak a hajukszála görbülne is meg, a szultán nyomban háborut indit a bécsi császár ellen.
Erről a szövetségről azonban egyelőre semmit sem tudott Lipót császár, sem környezete.
Igy történt, hogy az 1681-ik esztendő junius havának közepén fényes kiséretével Munkács várába lovagolt fel Thököli és soha nem látott pompa között megülte menyegzőjét a szépséges Zrinyi Ilonával, aki soha nem feledhette atyjának, a magyar Akhillesnek és nagybátyjának, a fiatal Frangepánnak szörnyhalálát.
És nem feledhette, hogy a kursaneci sürüségben nem vadkan ölte meg másik nagybátyját, a magyar Hektort, hanem császári bérencek puskázták le.
Gyakran tünődözött azon is, miért kellett apósának ellenséges lovak patáitól széttaposva mulni ki a fenesi sikon és nem hitte, soha nem hitte, hogy első urát nem a németek mérgezték meg s kellett elhunynia ezért ifju férfikorában.
Most már ő biztatta ujdonsült második férjét, hogy ne legyen irgalom a szivében , hanem koncoltassa halomba a németek cinkosait...
De kellett is biztatás Thökölinek!
Mindenekelőtt a munkácsi sziklafészekbe hordatta fel összes vagyonát s a Rákóczi-ház minden kincseit, aztán felmondta Lipót császárnak a fegyverszünetet , még abban a hónapban fölkelésbe parancsolta az összes vármegyéket , karóbahuzással fenyegetvén meg mindenkit, aki nem engedelmeskednék s ugyanakkor a harangodi táborba doboltatott gyülekezőt valamennyi ordasnak.
S a Partiumtól az árvai várig zörögni kezdtek ismét a kardok.
És ebben az időtájban többen látták az engesztelhetetlen Szepessy Pált, amint örömkönnyei a szakállába hulltak, majd fölvetvén szemeit az égre, összekulcsolta kardforgatástól kérges két tenyerét:
- Mária-Anyám, csakhogy ezt is megérhettem egyszer!
S kiujultak a csaták és ütközetek, dühöngő indulattal mindkét részről s Tokaj várától a morva szélekig véresre gyulladtak ki ismét a nyári éjszakák.
Petneházy Dávid talpasai - Ibrahim basa kontyosaival együtt - szörnyü tusa után bevették Kassa fellegvárát, utána a várost is és nem volt irgalom egyetlen németnek is.
A tüzek kisérteti fényében ott legénykedett és fujt lihegve Tyukodi pajtás a tetem-németek, vallonok és dánok hasába, hogy puffogva gömbörödtek...
Azalatt vezérek és kapitányok, névszerint: Petrőczy István, a búsképü Ubrisi, Tulok György a dülledt homlokával s ferdére sebesült képével, a két Duló, aztán rezesorru Majos Ferenc, ugyszintén a szőke Kende Gábor és a másik Gábor; a fiatal Keczer, megmászatták Tokaj, Szendrő, Szepesvár, Eperjes és Lőcse falait , miközben Tulok György, kinek átkozott hire eljutott már ekkor a császári generálisok fülébe is, az örömtől rikoltozva csapkodta a saját fejét:
- Megforgatni a szablyát minden németnek bendőjében!
Véres és diadaloktól zengő hadjárat volt ez: dobok peregtek a fölkelők nyomában , kürtök harsantak s tárogatók jajgatásától vertek visszhangot az erdők szélei és a tágas mezők.
Teljes fényében állt a kurucvilág!
Észak-Magyarország keleti felében csak az erős Fülek vára tartotta még magát.
Meg kellett rohanni hát Füleket!
Szeptemberi szine volt már a mennyboltnak, amikor vagy huszezer bujdosó sereglett össze Fülek alatt s oldalukban ott gyülekeztek a budai basa kontyosai is .
Sok-ezeren.
Csakhogy kemény császári kapitány védte a várat: a törökverő Koháry István.
A felszólitásra, hogy adja meg magát, a gőgös és császári urához haláláig hü Koháry olyan komiszságot üzent vissza, hogy felszisszent reá Thököli, aki maga is Fülek alá érkezett s hátratántorodott tőle a basa.
Thököli és a basa nyomban doboltatott, mialatt támadásra rikoltoztak a kürtök.
S huszezer ordas és vagy tizezer janicsár zudult rá a falakra.
De Koháry bevert fejjel kergette őket maga előtt.
Jött hát az ostrom!
Feldörögtek az ágyuk s akkora tüzesbombák hulltak alá a városra és a várra , mintha vérszinü tüzgömbök durrogtak volna mindenfelé s az ágyudörgéstől olyan füst setétitette el a levegőeget, hogy nem látták egymást ordasok és janicsárok.
Kilenc egész napon át rengett a föld, rengett a menybolt s a bástyák nagy durranással omlottak alá, magukkal temetve mindenkit.
Másfélezer kuruc feküdt már holtan s csaknem ötezer kontyos szállt föl Mohamedhez, de sem a bujdosók, sem a janicsárok nem birtak boldogulni Koháryval, hiába csikorgatták a fogaikat.
Éjjel-nappal robbantak a gránátok, egyszer csak égnek repült iszonyu zugással a lőportorony s a torony köveivel és gerendáival együtt a felhők közé kalimpált szétszaggatott testrészekkel nyolcszáz benyomult török.
De mégsem adta meg magát Koháry!
Lángözönben recsegett már az egész város, tüzben tombolt minden ház, égett a ferenciek kolostora, égett a katolikus és református torony , amikor a félig-tébolyult várvédők feladták a rombadült falakat, ámbár Koháry - veszett dühében - akkor is karddal vágta őket.
Mikor a kemény katonát Thököli elé vezették, a kuruckirály alig tudta fékezni magát:
- Mért nem adtad meg magadat nekünk, magyaroknak, ha magyar embernek vallod magad?
Koháry vakmerően vágott vissza:
- Mert megesküdtem az én császári uramnak.
- Hallgass, kutya! - orditott rá a kuruckirály vörösregyulva.
Ugyanakkor lovasai felé kiáltott:
- Vigyétek Regéc várába!
Regéc vára mély börtönében sinylődött attólfogva a kemény császári katona és ha elunta magát olykor, rabdalokat énekelgetett magának, búsan zöngetve lantját.
S ilyen esetben megenyhült valamit.
Hat nappal Fülek elfoglalása után a táborbaérkezett Ibrahim vezér , Felső-Magyarország királyává kiáltotta ki Thökölit.
Ugyanakkor kihirdette a Portáról nemrég aláküldött athnámét s kevéssel reá a kuruckirály megkapta a királyi hatalom jelvényeit: a köntöst, a kardot, a zászlót, a botot és a koronát...
Minden jelvényt más-más basa nyujtott át neki, dicsőitvén az ő nagyságát...
Olyan diadalüvöltésben törtek ki ekkor az ordasok, hogy megrázta a mennyboltot.
Szepessy Pál kókadt nyakkal nézte végig a ceremóniát.
Jobbja felől ott ült a lován Pál fia, balja felől ott ült Keczer Gábor s ellenség vére látszott mindkét fiatal zendülőn.
Szepessy Pál már olyan volt a tüzek kormaitól, mint az ördög.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE