Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gozsdu Elek
Köd : regény
Keletkezés ideje
[1882]
Fejezet
18
Bekezdés
1811
Mondat
4254
Szó
43888
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVII.
Melegen sütött a déli nap az öreg Lukács fejére, amint a kapu előtt várakozott Ivánra.
Frissen kaszált illatos füvet vitt az istállóba, tett a jászollétrákba, hogy illendően fogadja a sárgákat.
Szalmacsutakot is készitett, hogy legyen mivel megdörzsölni az izzadt, tajtékos lovakat.
A csöbrökben már készen állott a viz , nehogy nagyon hideg legyen, ha a sárgák lábait kell majd áztatni.
Az öreg már izgott-mozgott, midőn végre Iván és Marci, Raabe kocsiján befordultak a kapun.
Lukács elhalványodott és feléjük sem ment, hanem tette magát, mintha észre sem vette volna őket.
Leszálltak.
Marci bekerült az istállóba, rézpántos ostornyelét bedobta a jászolba, és amint az üres istállóban körülnézett, szinte elképedt az üresség láttára.
Lukács, rongyos kalapját szemére húzva, egyszerre csak az istállóajtóban termett .
Szája félig nyitva állott, mintha kérdezni akart volna valamit, de nem szólott egy hangot sem.
- Elittuk! - bökte ki hetykén Marci, pedig ez a hetykeség nagyon furcsán állott fakó ábrázatához.
Belebámult pipájába, mintha bagót keresett volna benne, pedig olyan tiszta volt, akár egy úri pohár.
Lukács még mindig hallgatott.
A két vén cseléd odament a jászolhoz.
Ott állottak a lovak helyén, egy darabig némán bámulták egymást, aztán ujra megszólalt Marci:
- Mit kérdezi kend, hová lett!
Marci alább hagyott a hetykeséggel, hangja tompa volt, mintha nehezére esnék minden szó, mintha mindegyiket előbb meg kellene rágnia.
- Hát ott van, ahol a többi.
Eztán majd gyalog, a ki angyala van, járunk no!
Lukács vén ember létére, majd hogy el nem bődült.
Szája széle megrándult nehányszor , inge ujjával megtörülte ráncos ábrázatját, apró világos kék szemeit, aztán mintha eszeveszett volna, kirohant az istállóból és elbujt a méhesbe.
Iván és Raabe azalatt beértek a szobába, ahol az asztal meg volt rakva boros palackokkal.
Raabe elkedvetlenedett, amint az üvegeket megpillantotta, észrevette , hogy azok a Baánék pincéjéből kerültek ide.
Iván kedvetlenül járt-kelt, és amint véletlenül a pityergő tükör elé került , elpirult.
Meglátta piszkos, poros ruháit, haja rendetlenül összekuszálva boglyasodott, arca piros, szemei kidagadtak.
Raabe odatipegett hozzá, megfogta kezét és mondta neki:
- Üljön le édes Iván!
Nekem van valami jó terv!
Elmondok mindjárt!
- Hát ki vele!
Ugyan mi lehet.
Ha már hazacsalt, hadd lássuk hát no!
- Tegnap voltam a városban, azt maga tudja, az alispán úrnál, talán már mondtam is a korcsmába -
- Hát aztán!
- Kaptam egy passus külső országba, mert én megyek az én szülőföldem meglátogatni .
Gondoltam magamba, Iván úr jönni velem!
Ott leszünk két-három hónap, fogunk látni sok nagy ország, tömérdek műkincs, borzasztó nagy Kunszt és muzeum - ez lesz magának nagy szórakozás!
- Hát a pénz öregem!
Mi a ménküt csinálok én odakivel?
Nem nekem való az a sok német !
Még agyon találok ütni egynehányat, aztán becsuknak!
- Pénz?
Azzal nem törődni Iván!
Van nekem nehány forint, aztán én már sokat kóborolni a világon és tudom keveset költeni és sokat látni!
Elmegyünk Bécsbe, aztán Drezda , aztán szépen egy kis kerülő nach Frankfurt, onnan visszafelé nach München.
Nagyszerü lesz.
Idehaza marad Lukács, én adok neki egy pár száz forint, rendbe hozni a gazdaság, aztán szépen haza jönni és gazdálkodni okosan, aztán pompás házasság csinálni, egy csinos, gazdag szép leány a házba, aztán minden jó van!
No?
Iván elröhögte magát, oda állt az orvos elé, a ki derült nyájassággal tekintett kipirult arcába.
- Hát aztán van -e egy fölösleges tiszta inge?
- Tiszta inge? - kérdé meglepetten az orvos.
- No igen.
Mert látja nekem nincs, aztán holnap vizitet kellene csapnom odaát!
Igy pedig csak nem mehetek, ugy -e nem mehetek?
- Van nekem tiszta inge - de minek oda menni?
- Mert kell oda mennem!
Mert már beszéltem Zsófival, már kicsináltam annak a mákvirágnak, mert már megvetettem neki az ágyat -
- Ki az a Sofi?
- Eh!
Jobb ha nem tudja!
- Hát édes Iván wir reisen!
Nyolc nap mulva utazunk - én már mindent rendbehoztam, és én esküdni, érti Iván én esküdni, hogy jó lesz minden!
- Mondom, hogy nincsen tiszta ingem!
Aztán látja, a mákvirág bort is küldött, aztán meg az ágyát vetem meg neki; ő pénzt ad nekem ezért a munkáért, hát már csak le is kell fektetnem, hogy ne mondhassa, hogy roszúl szolgáltam meg érte!
Az orvos homlokát dörzsölte kövér kezével és némán rábámult a boros üvegekre .
Hallgattak mind a ketten, és mire Iván az ablakoz lépett volna, hogy megnézze, ki hajtatott be a kapun, Viktor már bent volt a szobában, könnyedén köszönt az orvosnak és egyenesen Ivánhoz lépett.
- Fontos közlendőm van veled!
Jöjj kérlek a kertbe.
Az orvos úr nem fogja rosz néven venni, ha -
- A világért sem!
Csak tessék! - szólt az orvos hideg közönynyel.
Viktor karonfogta Ivánt és kiment vele a kertbe, a diófa alá.
- Egy szivességre akarlak kérni Iván!
Képzeld, azzal a kis Ágnessel nagyon meggyült a bajom!
- A te bajod?
Hát nem az ő baja? - szólt Iván a combjára csapva.
- Vedd, ahogy tetszik!
Elég az ahhoz, el kell kerülnöm az elkerülhetlent bármibe kerül.
Az a vén hóbortos apja, pedig épenséggel semmit sem tudott meg, tegnap amint hallom -
- Konvenciót kért magának vén napjaira, és egy házat a kis kedves számára!
- Ej dehogy!
Nagy zenebonát csapott, úgy hogy a lány kétségbe van esve.
Tegnap magamhoz hivattam Pengét, hiszen ismered, azt a hórihorgas vékonyhangú segédtanitót , és megalkudtam vele a lányra nézve!
- Hát megveszi?
- Várj kérlek.
Megegyeztünk, hogy elveszi.
Én adok a lánynak hat ezer forint hozományt készpénzben Penge kezeihez; ezenkivül kap Penge még egy házat, és használatul hat hold földet az én birtokomból!
- Elég sok egy ilyen nyiszlett leányért!
- A leány azonban nem akar tágitani.
Erőnek erejével szökni akar az apai háztól.
Én természetesen ezt nem igen ellenezhetem, és úgy gondoltam, legcélszerűbb lesz, ha te olyan szives leszesz, és megengeded, hogy a lány mindaddig nálad legyen, amig én az apjával és Pengével rendbe hozom a dolgot.
- Hát aztán? - kérdé Iván durcásan.
- Az apjának lesz annyi esze, hogy nem hireszteli a dolgot; Penge pénzért mindent megtesz, te pedig megteszed nekem azt a szivességet, hogy beszélsz a leány fejével , és józan útra térited.
A leány tudod, igen elszánt, makacs természetű, én ismerem , fájdalom, annak vasakarata van, és ha ilyen módon nem segitek a dolgon, még bolondot tesz, megöli magát.
Nézd csak mit irt!
Viktor kivette zsebéből Ágnes levelét és megmutatta Ivánnak, a ki mosolyogva végig futotta a sorokat.
- Hát az a másik levél?
Azt is ez a majom irta?
- Dehogy!
A feleségem.
Azzal is meggyült a bajom.
Majd megöli a féltékenység; annyira viszi a dolgot, hogy szinte utálat!
- Nem a '!
- Hát számithatok reád?
A leányt még szóval tartom nehány napig, hátha észre tér.
Ha nem, úgy nem marad más hátra, mint a leány romantikus hajlamainak engedni, és végig játszani vele egy komédiát, lehető ügyesen, mert végre is Pengéné lesz belőle.
Ez a természet rendje, a józan ész kikerülhetlen parancsa!
Ezzel tehát rendben volnánk .
Mit szólsz a vereshez, izlik?
- Micsoda vereshez?
- Hát nem ittál még belőle?
- Még nem, hanem beszéltem Zsófival! - szólt Iván mogorván, és nagy tenyerével agyoncsapott combján egy legyet.
- Azt mondta, hogy nem bánja, hát jó!
- Kitünő gyerek vagy Iván!
Hát mikor?
Hogy?
Csókolni való gyerek vagy igazán, és hozzá nagy kópé!
- Azt mondta, hogy holnap este -
- Átjöjjek?
- Igen.
- Ide hozzád?
- Hát nem akarsz ide jönni?
Hát nem azt mondtad?
- Iván felegyenesedett, nagy szemei kimeredtek, fakó arca szinte megveresedett.
- Hiszen megkértelek rá!
A te házad a legkitünőbb alkalmatosság, a melyet valaha láttam.
Csak olyan veszett könnyelmű ne volnál - no, majd csinálunk valamit, hogy Rozgonyi valahogy bele ne kerüljön.
Ne félj semmit Iván, csak átessünk ezen az eszeveszett lányon!
Minden rendbe jön, ha józan útra térited Ágnest, ha asszonyt csinálsz belőle - tudod mit!
Pompás eszmém támadt!
Ha a lány nem akarna Pengéhez menni, talán jó volna, ha te -
- Majd holnap este!
Most ne - ne beszéld tovább!
- Szép leány, remek leány és kitünő gazdasszony!
Mondd csak Iván, miért veszed olyan könnyen a dolgot, te egészen elhanyagolod a gazdaságot, elhanyagolod a házad, mindent arra a vén szamár Lukácsra bizol -
- Ne törődj vele!
- Igazán hallod, egy jóravaló gazdasszony, a kinek keze van, nagyon elkelne melletted.
Csak rendbe volnék már azzal a leánynyal!
Nem képzeled mennyire izgat engem ez a dolog.
Az ördög hitte volna, hogy olyan bogaras feje van neki!
Egészen a nyakamra nőtt, sápitozó apjával együtt !
Hogy jajgat az öreg!
Hidd meg, hogy gyönyörü teremtés, csupa élet - aztán milyen gazdasszony!
Csak ez a Penge, ne volna olyan rut - gondolkozz kérlek az eszme felett.
Ha megszabaditasz tőle - becsület szavamra mondom, nem vallod kárát!
Iván, mialatt Viktor beszélt némán bámult maga elé és lihegve, szinte tátott szájjal , tompa hangon kérdezte:
- Hát aztán?
- Kifizetjük Rozgonyit, rendbehozzuk a gazdaságot és - de mi bajod az istenért, olyan sárga vagy mint a viasz!
Fázol?
- Fázom!
Nem aludtam az éjjel!
- Gyere igyunk egy kis veres bort, majd elmulik!
- Ne menjünk be.
Ott van az a német, nem akarom, hogy megneszeljen valamit - lihegte Iván.
- Igazad van.
Holnap este hatkor itt leszek.
Aztán majd beszélünk még Ágnesről is !
Sietnem kell ugy is, nem tudom odahaza mi történt!
Számitok rád Iván!
- Hát eljössz holnap?
Mert várunk ám!
- Hogy ne jönnék!
Kivált ha azzal a bogaras leánynyal rendbe jövök.
Megengeded, hogy javaslatba hozzalak?
- Bánom is én!
- No jó!
Csak okosan Iván!
Viktor odament kocsijához és még egyszer leereszkedő kézlegyintéssel köszönve Ivánnak, kihajtott a kapun.
Iván berohant Raabehoz, és amint megpillantotta a jóképű németet, nekiesett, mintha eszeveszett volna, elkezdte ölelni, forgatni.
Nagyokat hahotázott, széles jó kedvében, úgy hogy Raabe egészen megzavarodott.
- Mi baj az istenért!
Ilyen öröm!
Iván levágta magát a pamlagra és mondta:
- Utazunk öregem!
Utazunk!
Akár a pokolba!
- Hála isten!
Talán a Herr von Baan rábeszélte?
- Igen rábeszélt, és adott pénzt!
Adott elég pénzt, sok pénzt erre az utra!
- Hála isten! - szólt Raabe és látható örömmel nézte Iván ragyogó szemeit.
- Ugy -e a ruhámat nézi öregem!
Biz' a kopott, de hát nem baj!
Elmegyek én igy is!
Egy magyar nemes ember még kopott ruhában is úr!
Tudja -e mit mondott egyik Tar a talián királynak, mikor elmentünk neki segiteni?
Azt mondta neki, hogy a magyar nemes ember csak azért nem király, mert nem akar király lenni, aztán úgy lenézte azt a taliánt , hogy két hétig szégyelte magát utána!
- Lassen wir das édes Iván!
- Hanem azért ne haragudjék öregem!
Nem vagyok én se részeg, se bolond!
Mert mi utazunk, van pénzünk mint a polyva!
Viktor adott nekem eleget, nagyon eleget!
Raabe ott állott előtte és azon törte a fejét, hogy csakugyan komolyan beszél -e az a gyerek, vagy csak bolondozik.
- És aztán komolyan beszélni édes Iván, igazán utazunk?
- Becsületszavamra mondom, hogy utazunk.
Becsületszavamra, no!
Meg van elégedve?
Itt a nemesi parolám, csapjon bele!
Raabe megelégedett a becsületszóval és azt igérte, hogy holnapután eljön, a mikor is az utazási tervet irásban el fogja hozni, hogy minden részletre nézve tisztában legyenek.
Akkor fogja majd a gazdaságra nézve is előterjeszteni nézeteit és terveit , a melynek kivitelére nézve Lukácsnak részletes utasitást fog majd kidolgozni.
Az orvos szuszogva felkapaszkodott a létrás parasztszekérre és elhajtatott.
Iván előkurjantotta Marcit és megparancsolta, hivja el azonnal Pillér Gábort .
Azalatt, amig Marci odajárt a faluban, Iván leült az eperfa alá és bambán bámult Kartal felé.
Nagyon melege volt, kigombolta mellényét, ingét; a Kartal felől jövő hűs szellő üditőleg legyezte forró mellét.
Kis vártatra megjött Pillér Gábor.
- No Gábor, ülj ide mellém!
Hogyan állasz Zsófival, mi?
- Beszédes vagyok vele, minek tagadjam! - felelt restelkedve Pillér Gábor.
- Az egész falu beszéli, hogy járatos vagy hozzá, még akkor is, a mikor más ember aluszik!
- Nem úgy van a' tekintetes uram!
- Hát az ura mit mond hozzá?
- Bolond a' tekintetes uram!
- Tudsz -e annak a fehérlábú macskának parancsolni?
- Ha muszáj, hát tudok!
- Parancsold meg neki, a kedvemért, hogy holnap este felé huzza fel azokat a módos kis papucsokat, aztán kösse a fejére azt a piros kendőt, a mivel neked szokott integetni, aztán - úgy mintha várna valakit, őgyelegjen itt az országuton egy darabig, addig, amig becsapom az ablakot, aztán menjen haza dolgára!
- Minek lesz e' tekintetes uram?
- Nem lesz semmi baja, csak azt akarom, hogy itt mutogassa magát.
Szóba sem állok vele, ne félj!
Tedd meg nekem ezt az utolsó barátságot Gábor!
- Hát jól van.
Nem bánom.
Holnap estére ide, az országutra parancsolom Zsófit.
- Most eredj haza Gábor!
Iván kezet szoritott Gáborral, a ki egyenesen letért a völgybe, aztán befordult az akáczfasor mellett abba az irányba, a honnan a fehérlábú szelid macska háza fehérlett.
Iván még sokáig ott maradt az eperfa alatt.
Már esteledett.
A tyúkok félve kerülgették az eperfát, és hangos szárnycsattogás mellett többszöri kisérletek után röpködtek rája.
A hold is feljött a kartali hegy mögül és teljes rézvörös pofájával bámult ki a sötétes felhők közül.
Iván egész éjszaka járt-kelt az udvaron, a kertben és észre sem vette Lukácsot, a ki, mintha árnyéka volna, észrevétlenül bujkálva egyik szögletből a másikba követte minden lépését.
Már hajnalodott, mikor Ivánt szobájában egy karosszékben meglepte az álom.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE