Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Eszther
Keletkezés ideje
1853
Fejezet
20
Bekezdés
2202
Mondat
3407
Szó
79088
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A KISÉRTŐ.
Eszther koránsem volt oly nyugodt, mint a minőnek látszott; azon napon, mely leáldozott, még mielőtt az öreg Lewi újabb tervei élete egyszerű folyamát megzavarták, történt valami, a mit Eszther semmi áron meg nem mondott volna öregatyjának.
Átalában a hölgy fiatalsága daczára elzárkózott volt.
Ki bámulná őt! nem hasonlított -e a toronytetőn növő repkényhez, mely nem érez földet maga alatt s tápot a hasadékok nedvében talál.
Nem volt -e idegen növény, elkülönözve az emberi társaságtól s megvettetve még azoktól is, kik bámulva emelték szemeiket rendkívüli szépségére.
Nagyatyjával nem találkozott semmi érzésében: mert bár haszonleső és fukar volt e hölgy is a maga nemében, a haszon, melyet ő lesett s az, mely után atyja esengett, nagyon különböztek egymástól.
Ha Eszther fukar volt, nem a vagyont kímélte , ennek rá nézve nem volt becse, mert a mint jött az - úgy ment.
Megszokta zsenge gyermekkora óta a legszebb, legritkább holmikat nem tekinteni birtoknak s magát csak mint felügyelőt, ki alig várja, hogy a legszebbtől s legértékesbtől jó áron menekülhessen.
Eszther fukar volt ifju álmaival s valami vele született ösztönszerű nagyravágyással, melyet maga sem tudott körvonalozni s indokolni magában.
- Néha úgy tetszett neki sorsa elhagyottságában s elkülönözöttségében, mintha szégyelné a hiuságot, mely annyi lehetlenséget tündérez ifju képzete elé s láthatlan leplek alá - átérthetlen igéreteket rejt.
Nem volt egy barátnéja, kivel egyetlen eszméjét közölhetné; a tavasz szellőinek, a bokrok homályinak susogta gondolatit s feleletül egy talányt nyert: mert a felelet néma volt s elméje sajátos csalódásban maga susogta a feleleteket.
Nem voltak tiszta eszméi sok oly tárgyban, melyek egy gondos anya első nyilvánításai , ha gyermekét jól akarja nevelni: a rosszról és jóról a fogalmat tizenhat éves tapasztalásból szőtte össze, melyeknek alig számíthatta négy-öt utóbbi évét a gondolatok s eszmék határihoz.
Azért ha valami rendkivüli történt, ha egy gondolat , ugyszólván, először kopogtatott értelme ajtaján, vagy rögtön s váratlanul új eszmét vetett a véletlen életutjába: ifju tapasztalatlansága sajátos tanokat vont le magának.
Zárkozottsága okozta, hogy csak saját elméjében igyekezett egyensúlyba hozni , felderíteni s taglalgatni - a mit nem értett, mi neki nem helyesnek, vagy eddigi fogalmaival össze nem férőnek látszott.
Ah - miként szeretett volna - - hiszen ifju volt ő is - - egy hű anya keblére borulni, s megoldani szivében a talányokat, melyek elébe hulltak.
Valami ellenállhatlan gyöngédség lehetlenné tette, hogy némely dolgokat atyjával közöljön, mert az öreg ingerültsége higgadt okulásra nem adott reményt.
- Épen ama nap, melynek rövid részét átéltük vele és Lewivel, volt egyike azoknak, melyek egész seregét a talányoknak költötték fel elméjében.
Eszther, mikép hallottuk, atyja által megbizatott nehány áru eladásával s miként láttuk, szerencsés volt eljárásában.
Nem ritkaság!
- Az öreg megszokta, hogy Eszthernél minden jól elkelt s ha valamit eladni vitt, sohasem hozta haza.
Kicsinyben mint nagyban e fiatal hölgy első gyermek-évei óta valami oly akaraterőt tanusított mindenben, mi a vele-bánást nem kevéssé nehezítette.
Makacsság volt -e ez vagy hiuság - mely mindig azt óhajtja, hogy igaza legyen s kudarczot ne valljon, nem tudjuk; de e tulajdona még eddig semmiben sem czáfolta meg magát.
Mikor e napon mindent eladott s árait oly magasra tűzte, hogy a hosszas alku után is több maradott, mint a mennyit atyja kérve kért, könnyebbedve indult a város utczáin keresztül, hogy minélelébb haza érhessen.
A népesebb utczák után pár olyanon is átvezette utja, hol kevesebb ember járt s melyeket - ha nem sietett úgy mint most, szeretett kikerülni: mi okon? talán mindjárt megtudandjuk, ha őt kisérjük.
Alig haladott mintegy tíz lépésnyire a keskeny s e pillanatban egészen üres utczában , midőn hirtelen megállt s szembetűnő volt egész tartásából, hogy vagy meg akar fordulni, vagy talán feledett valamit s azon gondolkozik, miként hozhatja helyre, mit elmulasztott.
Vonásai - jelentőségökben semmi kétséget sem hagyandának szándéka fölött, mert a hölgy arcza szólt, egy tekintet megfejtette ötleteit! de arczát, mikép mondtuk, lepel födte.
E hirtelen időzés vagy megütközés pár pillanatig tartott csak, azután megfordult , vagy inkább meg akart fordulni - de erre nem maradt ideje.
- Ah te vagy az, szép gyermek! - kiáltott fel egy hang, mely magas negyven és ötven év közti némber ajkairól lebbent el: ki épen azon pillanatban, mikor Eszthert habozni láttuk, jelent meg elég tiszta tekintetű ház ajtaja előtt.
A némber csinos, bár egyszerű s minden követelés nélküli öltözete, polgári születésre gyaníttatott; vidám, piros arcza volt, s a jó akarat kifejezése ajkai körül, a világért sem gyaníttatott rossz szándékra.
Mihelyt megszólalt, Eszther azonnal megállt, s nem csodálhatjuk, hogy minden illendőség ellen - felelet nélkül nem akarta hagyni a nőt, bár aligha nem épen annak megjelenése okozta, hogy Eszther szeretett volna az egyenes utból kitérni, s inkább több utczát átkalandozni, mint hogy vele találkozzék.
- Én vagyok asszonyom, - felelt Eszther, hátravetvén fátylát, miután látta, hogy más senki sincsen az utczában.
- Én vagyok: de mindent eladtam már, s jelenben otthon sincsen semmim készen, majd máskor beszólok kegyedhez megint, most sietnem kell, mert szegény öregatyám vár reám.
- Ej, ej, - pár pillanattal több vagy kevesebb, mit sem teszen, - felelt a némber, - jer be hozzám, leányom, valamit akarnék megrendelni nálad.
- Bocsánat, ha nem tehetem, - viszonzá Eszther, kinek vonásai égni kezdettek, s egész tartásából látszott, hogy valami veszély vagy tétova környezi, melyről nem szeretne vallomást tenni.
- Jó, - mond a némber, - ha oly udvariatlan vagy, s a szives meghivást elodázod magadtól, nem leszek én oly büszke, ereszd le fátyladat, s darabig kisérni foglak.
Erre nem volt mit felelni: de valami ösztönszerű érzés nógatta Eszthert, mindenkép kerülni, hogy őt e némber társaságában lássák, s ez őt utczákon át kisérje .
Tökéletesen az igazság határiban maradunk, ha állítjuk, mikép a fiatal hölgy nem volt tisztában magával - mi tulajdonkép az, a mi őt e némbertől visszataszítja s mi okozza, hogy annak közelében - főleg nyilvános helyen - feszélyt érez.
Mihelyt a némber e szándékát kijelentette, Eszther kész volt elhatározásával.
- Udvariatlan? - kérdé szelid hangon, s míg futó mosoly játszott ajkai körül, - nem , asszonyom, csalódik, egyedül atyám iránti gond és mivel valóban elkéstem, okozta , hogy - -
- - - hogy ki akartál engem kerülni, mert jól láttam szándékodat, - szakítá őt félbe a némber tréfás ingerkedéssel.
Legyen annyi mint az, folytatá azután, követlek én.
- Ezt sohasem fognám megbocsájthatni magamnak, - viszonzá Eszther, - s ha kegyednek megbizása oly siető, - szolgálatára vagyok, menjünk házába, de soká semmiesetre sem mulathatok.
- Helyesen, szép gyermek, - mond a némber megindulva s Eszthert kezénél fogva , gyöngéden vonva maga után.
Nem foglak tartóztatni, okos emberek hamar megértik egymást, te pedig okos kis leányka vagy - ha volt okos valaha!
Evvel mindketten behaladtak a házba, melynek ajtaja előtt az ismeretlent legelébb megpillantottuk.
Nemsokára tisztán tartott s némi kaczérsággal, képekkel s virágokkal felékesített szobácskában látjuk őket.
A szabadkozás mit sem használt, mihelyt Eszther a szobában volt, a lak asszonya uri jogával élt s parancsolt otthon.
- Itt vagy ujra, gonosz gyermek! - szólt a nő vidáman a leányka állát simogatva, - minő bajba kerül téged egyszer becsalni pár bizodalmas szóra!
- Mi az, a mivel szolgálhatok kegyednek? - kérdé Eszther, kinek vonásaiból valami titkos félelmet lehetett kiolvasni.
- Hagyjuk most a megbizásokat, gyermekem, ráérünk erre később vagy máskor: most kalitban vagy, s egy negyedóra - nem több - de annyi az enyim; azért nem is kerítek nagy várat előadásom körül - - szólj gyermekem: törted -e kis fejedet azon, mit neked mult alkalommal mondottam, mikor csipkéidet oly pogány áron adtad el nekem?
- Asszonyom, - felelt Eszther komolyan, - ha azt akarja, hogy csak pillanatig mulassak még, ejtse el - és örökre ama tárgyat: én nem értettem ajánlatát s van egy szózat bennem, mely mondja, hogy jobb, ha azt nem fogom soha megérteni.
- Mit árt, gyermekem, valamin kissé gondolkodni, - mond a némber hizelgő nyájassággal, - oly gonosz szellem sugárzik -e szemeimből, hogy tőlem félsz, vagy gondolod, mikép károdra és vesztedre szóltam multkor veled?
Félre ne ismerj engemet ; igaz - gyermekem, ha nem volnál oly szép és ritka virág e selejtes világban, talán észre sem vettelek volna.
A természet nem ok nélkül osztja ajándokait, őt vádold, ha a szem rajtad megakad, s eszébe jut az embereknek, minő kár, ha ily bájos teremtés feledetten virul át az életen!
Látod, gyermekem, a ki bizik magához - az szemébe tekint mindennek, a mi az életben kinálkozik, és aztán választ kénye kedve szerint s ez a szabadság!
- Míg attól - a mi önkényt utunkba esik - ijedelem és kétely tart el , addig nem vagyunk szabadok; van valami, a mi tartóztat, a mi megköti akaratunkat , és ez - ne csald magadat - vagy szolgaság a félelemmel szemközt, vagy rosszabb ennél , sokkal rosszabb! bizodalmatlanság magunk iránt.
- Én bizom magamban, - szólt Eszther, némi büszkeséggel, - s ha van, mit megközelítni nem akarok, minek érintése fellázít, nem gyávaság ez, nem szabadságérzet hiánya, mert épen ez az én választásom, épen ez akaratom nyilvánulása! szabad akaratból nem akarok némely tárgyakkal s eszmékkel érintkezésbe jőni.
Tegyen kegyed a veszély közepébe , nem fog gyávának látni.
- Te gondolkozol, gyermekem, - mond a nő, - eszed jókor ért meg, de járatlan vagy az életben; hallgass ki engemet egyszer és utoljára, szavamat adom neked, hogy e tárgyat soha többet nem érintem; jobb, ha rövid negyedóráját életednek rászánod, mint ha bennem örökös visszaodázásod által a kényszerűséget neveled, tőled végre és végképen elhatározó feleletet nyerni.
- Kegyed csodásan gyötör engemet, asszonyom, - mond Eszther békétlenül, - de legyen ! mondjon meg mindent, talán saját búmra és kínomra faggat az ösztön - világot látni , hol előttem minden kétely és homály.
- Ismered -e ezen arczot, - kérdé a nő, a szekrény fiókjából egy képecskét vévén elő , mely kis aranykeretbe szorítva, arra látszott számítva, hogy nyakékül szolgáljon.
Eszther futó tekintetet vetett a férfias vonásokra, melyek mintegy 30 évre mutattak , s kijelelten kellemesek és szépek voltak.
Nem látszott a hölgy arczában semmi meglepetés, ajkát vetette fel könnyeden, mintegy jeléül a csekély hatásnak, melyet e vonások gyakorolnak reá.
Azután visszaadván a képecskét a nőnek: nyugodt egykedvűséggel szólt: - Mi vonatkozása van e férfiunak ahhoz, miért kegyed engemet itt tartóztat?
- Tetszik -e neked ezen arcz? - kérdé a nő, Eszther elé tartván a képet, melyen szemei nagy megelégedéssel látszottak legelni.
- Nem találok semmi visszatetszőt ezen arczban, - felelt Eszther, - de kitünőt sem.
- Kitünőt sem! - kiáltott fel a némber, - tudod -e, hogy ezen embert Lengyelhon legszebb férfiának tartják?
- Meglehet, nem vitatkozom, - viszonzá Eszther, - annyit látok, hogy az arcz fiatal , bár a festők hizelegni szoktak, s az eredeti ritkán felel meg a másolatnak.
De én férfiuban mást keresek, mint az alak és vonások szépségét, s általában szivem szerkezete oly sajátos, hogy azt, mire kegyed - s most nem először - engemet birni törekszik, nem értem, s nem érzem! e férfiu-fő, minden szépsége mellett, hidegen hágy engemet.
- Nem hiszek neked, csintalan gyermek, - mond a nő, - tudod -e, hogy az, kit e festmény másol, egy a legtehetősb s előkelőbb férfiak közül az országban, s e rajznak eredetije jóval több hatást képes előidézni, mint a kép, mely, miként állítod, nem birta felmelegítni szivedet.
- Mindaz, a mit kegyed mond, asszonyom, még növeli az űrt köztem és közötte.
Mi bírhatna engemet arra, egy férfiúval megismerkedni, kit vagyona, állása, születése oly távolra helyeztek tőlem, mikép minden remény, melylyel magamat kecsegtethetném , magában megszünik.
- Viszony férfiú és hölgy közt, többnemű lehet, Eszther: te zsidóleány vagy , nagyatyád, mikép magad állítod, igen öreg már, s a sír szélén áll, mivé leendsz te , ha egyszer az öreg ravatala alatt nyugszik, s te egyedül s védtelen maradsz a világon?
- És az Isten! - mond Eszther, egy bátor és fénylő tekintetet vetve a nőre.
- Az Isten utai különösek, gyermekem, - felelt a nő.
- Az emberek megszoktak sokat a gondviselés rovására róni, mit csak magoknak köszönhetnek.
Csodásan érleli ki sorsunkat az idő, s nem jó s nem okosság annak kéznyujtásait elodázni s elutasítani .
Hallj engemet nyugodtan: a férfiú, kit itt látsz, hatalmas ember, sokat tehet, s te neki rendkívül megtetszettél első látásra.
Nincs kétség benne, hogy nagy és tartós befolyást gyakorolhatsz hajtható s szenvedélyes kedélyére, s előtted talán, ha szépségedet érővé tudod tenni, valami nem remélt szerep áll, melyről aligha álmodtál valaha.
- Minő szerep lehetne az, asszonyom, - mond Eszther, - egy gazdag férfiú múló kegye , néhány év, talán hold, talán csak hétnek kényelme és mámora!
Én jókor megértem , miként kegyed mondá, fajom sajátja ez: tizenkét éves koromban kérőim voltak már, s ha öregatyámat el akartam volna hagyni, most távol innen élvezhetném - évek óta - a jólét azon nemét, mely a tágas szép földön fajunknak oly szűken méretett.
Én nem akartam öregatyámat elhagyni s nem tevék evvel áldozatot; mert ha szeretni tudok, s mi a szeretet, bensőleg értem és érzem, szerelmet, miként a világ azt leirja, s miként azt annyiszor hallottam másoktól, mint hatalmas szenvedélyt örömeiben és élveiben magasztalni, kínjaiban és szélsőségeiben kárhoztatni, ily szerelmet szivem nem ismer!
Mi csábíthatna el engemet, mi birhatna rá, hogy a nyugodt éjt, a vidám ébredést más élettel cseréljem fel?
Szivem nem nógat, minden hallgat ott, mint az örök űrben; oly gazdagságra nem vágyok, melyet a világ előtt rejtenem, vagy szégyenlenem kellene; - mit ajánlhat nekem annyiért, mit áldozni hiszek, egy férfiú - minden szépsége, szerelme és gazdagsága mellett?
- S a király! - szólt hangnyomattal a némber: Kázmér lengyel király? - a leglovagiasb, legdaliásb férfiak egyike, s kinek intésétől ezrek, milliók sorsa függ!
- A király! - kiáltott fel Eszther meglepetve, míg vonásaiból látszott, hogy a mit hallott, kívül esett a körön, melyben sejtelmeit szőtte, s meddig gyanúsításai terjedtek.
- A király! ismételte a hölgy: az első ember az országban, kinek mindenki hódol, kinek parancsától minden függ?
- -
- Igen a király, a báj és a szépség lábainál! - szólt a nő czélzásteljes hangon.
- A király, lánczai közt a szenvedélynek, ki hatalmáról lemond, s parancsot, intést fogad el!
- Oh! egy király - - ez más, asszonyom; - mond Eszther, - arra befolyást gyakorolhatni, kin felül senki sincs, ki parancsolni szokott csak, azt engedelmeskedni látni, ez rendkívüli valami!
- De a király s előkelő bármi hatalmas férfiú közt a különbség oly mérhetlen, hogy nincs mérleg összehasonlításra.
Mert a leghatalmasb meghódol előtte, s olykor épen a leghatalmasbak közt vannak a királyoknak leghívebb szolgái, - kiknek minden intés parancs.
- Miért akarod te a királyt összehasonlítni mással, vagy párvonalba állítani.
Hiszen király egy van csak Lengyelországban - mond a nő.
Eszther, mióta a király neve említve lőn, nem volt többé az, kinek e találkozás kezdetében mutatkozott; egy új eszme kapta meg őt, látszott, hogy minden - e pillanat óta - növekedő érdekkel hat reá.
- Nem akarom őt párvonalba hozni senkivel, - felelt Eszther - a király mellett és ellen van e harcz és vélemény, - én fiatal leány vagyok, s csak annyit tudok, mikép a vélemény egybe összejő; - mindenki mondja: hogy Lengyelhonnak hősiesb s tanácsban érettebb királya kevés, talán egy sem volt.
De mi köze a királynak azon férfiúval , kinek szerelmével engemet oly kitartólag kinál kegyed?
Talán híve, pártoltja , kegyencze a királynak; de mivel viszi az őt közelebb érdekességben ahhoz, ki egyedül áll?
Mikor Eszther e szavakat kimondotta, élénk kiváncsisággal látszott feleletre várni , mint valami nyilvánításra, melyet alig mert sejteni.
A némber felvette a képecskét az asztalról, hová azt maga mellé letette volt, és sokat jelentő hangon, szemeit éllel szegezvén Eszther szép s felindulástól virító arczára, felkiáltott: - Ez Kázmér , Lengyelország királya!
- E férfiú, - mond Eszther, kinek e felfedezésre idegeiben önkénytelen reszketegség mutatkozott, míg arcza elébb elhalaványodott, azután majdnem égni látszott.
- E férfiú a király? ismételte, kezébe vévén a képet s hosszasan s érdekkel tekintvén reá.
- A férfiú, ki engemet egykor az utczán megszólított, s a leplet vetette hátra arczámon s kinek durva bánását szemére lobbantottam, - - a király?
- Úgy van, Eszther - mond a nő, - a király maga, ki ellen nem tudott állni kiváncsiságának, midőn, mikép mondá - egy alak tűnt fel előtte - Rebeka termetével , haladva a legkisebb lábakon, különös rendkívüli, mint valami bibliai kép! - - e férfi álruhában - miként gyakran jár s vegyül a nép közé - emelte fel a fátylat, mely vonásaidat födte: s miután szemedbe tekintett, - némán, béketűrően hallgatta a feddő szavakat, feledte, hogy a hatalom kezében van, hogy sokat engedhet s megbocsájthat magának, mit más nem merhetne, feledte, mondom, s elvarázsolva állt előtted némán , magán kívül!
Mikor eltávoztál, lépteidet kisérte s nem nyugodott - míg nevedet , sorsodat, viszonyaidat meg nem tudta.
- Hiszesz -e már nekem? - érted -e miért léptem utaidba?
Engemet a király bizott meg.
- A király? - mond Eszther, fürkésző tekintetet vetvén a nőre: a király kegyedet?
- S minő viszony létezik kegyed s a király közt? s hogyan történik, hogy a király nem hivatta öregatyámat magához, vagy nem parancsolta, hogy én jelenjek meg színe előtt?
- Én a király híve vagyok, Eszther, - viszonzá a nő, kit a hölgynek szende észrevétele némi tétovába hozott, - nem jőnek -e hegy és völgy össze? miért ne ismerne a király engemet, vagy ismerte volna férjemet, ki csatái egyikében halt meg?
- Ne vizsgáld, ne fürkészd ezt, higyj szemednek, higyj fülednek, ha nekem hinni nem akarsz!
Reád - ismétlem ezt - rendkívüli szerencse vár, ha eszed van!
Azt mondád , hogy szived a szerelmet nem ismeri; ha ez igaz, s ha a király leend az első, ki ezen érzést képes benned felébreszteni, ha érővé tudod tenni az első szerelem, az első szenvedély varázsát és báját, akkor előtted nagy szerencse áll.
Ha pedig éleszteni s felfokozni birod a király szerelmét a nélkül, hogy abban osztozzál, akkor a hatalom van kezedben, mert számíthatsz te - míg a király ragadtatik, látsz és hallasz te - míg ő védhetlen bájnak enged!
Szóval, ha szeretni tudod őt, akkor osztozol boldogságában, új élet nyilik előtted, feleded a királyt, hogy szerethessed Kázmért , a lovagias férfiut, kinek szerelmeért annyian tennének s tettek mindent koczkára; ha pedig nem szereted, akkor több, - királyné vagy! urnő, a király hajtható , szenvedélyes szive fölött: mind a két esetben tehát rendkívüli áll előtted.
Eszther érezte, hogy ragadtatik, hogy valami ellenállhatlan csábnak enged: egy húr volt érintve kedélyében, melynek rezgését csak álmaiban és ábrándaiban sejtette, a dicsvágy húrja.
Nem gondolt e pillanatban egyébre, mint arra, hogy az első ember az országban, kit mérhetlen távolban hitt magától, lábainál fog heverni, egy szavát, egy intését lesni.
Nem jutott eszébe, hogy maga a hatalom, melyet e viszonyban gyakorland - szégyenítő reá s a királyra nézve, mert a míg őt a - kétértelmű lények sorába helyzi, addig annak alapja a király gyengesége s muló szenvedélye.
- Nem ért reá meggondolni, hogy minél több tartósságot akar a király e talán muló szeszélyének adni, annyival inkább kell a királyban az ember gyengeségére számítani.
- Asszonyom! - kiáltott fel, még mindig kezében tartván a király képét, - igaz -e mind az, a mit kegyed mond! - szeret -e engemet a király, vagy csak muló szeszély az, mely mától holnapig tart?
- A királynak megtetszettél, szép Eszther - felelt a kérdett, - tudakozódott utánad , - óhajt veled megismerkedni, s állítja, mikép szebb arczot, bájosb alakot soha sem látott.
Többet mondott! erősítette, hogy fél tőled, mivel előérzetével bir a rendkívüli bájnak, melyet te - inkább mint bárki más - tudnál felette gyakorolni.
Ez az, a mit tudok.
- Elég -e ennyi hiuságodnak, s elég -e ez reményeidnek?
A király szenvedélyes férfiú, a világ sokat beszél titkos szerelmi kalandjairól: mondják , hogy egyik várában egész sereg hölgyet tart, hogy nem egygyel az előkelőbb úrnők közől hosszabb vagy rövidebb ideig tartó szerelmi vagy szeszélyi viszonyai voltak ; mind ez bizonyítja, hogy a király valódi szerelmet még soha sem érzett.
- Ez a tér tehát egészen nyitva áll annak számára, ki e hős szivet, de mely eddig virágról virágra lebbent - a valódi szerelemmel meg tudja ismertetni.
Mondd, Eszther, nem volt -e okom téged e hatalomra figyelmeztetni, melynek gyakorlata csak tőled függ?
- Határozd el magadat, a negyedóra helyett, melyet igénybe vettem tőled, majdnem egy óra telt el: ne hagyd azt elveszni!
- Szólj, nyilatkozz: - akarod -e, hogy a királylyal összejőjj? de gondold meg jól, hogy ennek nem itt Krakkóban s minden esetre titkon kellene történni.
- S öregatyám! - kiáltott fel a hölgy, mintegy álmából ébredve, melybe őt annyi új eszme ringatni kezdette.
- Öregatyádra gond leend, - nyugtatta a nő, s talán - mit gondolsz Eszther - nem lehetne az öreget magát - - -
- Hallgasson kegyed, s egy hangot sem többet erről! - kiáltott fel hirtelen Eszther , az asztalra ejtvén a király képét, melyet öntudatlan forgatott ujjai közt.
- Jó, hogy eszembe juttatá öregatyámat.
- - Oh! el - el - tőlem - e vétkes vágyak - - a király ! - a király s egy héber leány - kivel a legutolsó keresztény nem eszik egy tálból, nem laknék egy szobában!
- Gyermek! - mond a nő, - Lengyelhon első embere oltárnak tartja szivedet, melyen ég áldozatot tenni - és te megvetésről szólsz!
- Öregatyám talán ez órában haldoklik, - sóhajtott Eszther, - talán a perczeket számlálja, míg visszatérek hozzá! - feledje kegyed - az égre kérem! - mindazt, mit ez óra hiú és gondatlan szavakban csalt ajkaimra, mit elárult gyengeségeimből! nem akarok semmit tudni, nem akarok semmit hallani.
- Nem, Eszther, így el nem válunk egymástól, - kiáltott fel a nő, megragadván a fiatal hölgy kezét, - minden oly hirtelen jött, mikép értem a zavarodást, melyet ily kilátás fölidézett benned.
Nagyatyádnak semmi baja, s ha megbizásokkal küldött a városba, nem szorította idődet perczekre - maradj - egy negyedórát még! magad mondottad, hogy egyszer s utoljára mindent akarsz hallani és tudni: ne cselekedjél úgy, hogy az óra, melyet feláldoztál, vesztve legyen s kebledbe kételyt és harczot emelj haza!
Láss világosan, sok mondani valóm van még: a mi előtted áll, azt, ha eszed van, nyugodtan s kiábrándultan kell áttekintened!
Ne tagadd előttem, szíved - ha nem ismer szerelmet, magasra törő lelked ismer egy más érzést, melynek híjával senki sincs, kit a sors a nagyobb számból kiemelt, - te dicsre vágysz! - benned meg van előérzete annak, hogy neved nem fog feledve lehúnyni, mint annyiaké, - megérdemli az ösztön, mely benned él, hogy azt figyelmetlenül ne mellőzd, s meg ne semmisítsd magadban, neked engemet ki kell hallgatnod.
Maradásra birhatta -e e cselszövényes nő a fiatal hölgyet, kit hatalmasan láttunk ingadozni; minő eredménye lőn e találkozásnak? később tudjuk meg; most változatos eseményeink érdeke kényszerít ideiglen elválni a bájos héber hölgytől, s a képzelet tarka szárnyain más tájakra emelkedni.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE