Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Micike beköltözik a sárga házba.
A néhai Putnoky, Takácsyné testvéröcscse, jószágkormányzója volt az öreg püspök őméltóságának s a töpörödött, szentéletű kis főpap még talán az ebédjét se tudta volna elfogyasztani a jókedvű, szőke, örökké tréfálkodó férfi nélkül, aki borotvált állával és kenderszínű Maximilián-pofaszakállával aféle csintalan lengyel g róf szerepét játszotta az unalmas kisvárosban.
Putnoky vörös nyakkendőt és hegyesorrú lakkcipőt hordott, merészen szembemosolygott a piacon korzózó szép asszonyokkal s éjszakánként hazárdot játszott az úri kaszinóban, ahol azelőtt csak a tarokk és a keres z tmáriás járta.
Könnyelmű, életvídám és szeretetreméltó ember volt a szőke Putnoky, aki néha szimatolva, felhúzott orral nézett körül a sógora fűszeresboltjában .
- Tengeri rákot még mindig nem tartasz? - kérdezte a megbotránkozott , öreg Takácsy Jánost, aki minden garast a fogához vert és egy héringet is sajnált volna elfogyasztani, mivel ebben is oktalan pénzfecsérlést látott .
A kék elefánt azonban, jó üzletember létére, nem adott hangosan kifejezést érzelmeinek; sőt: rákot, pástétomot és déligyümölcsöt is készséggel rendelt pazarló sógora számára, aki a pénzt csak haszontalan lim-lomnak tekintette.
És esténként, ha néha a püspöki jószágkormányzó csinos házában teázott családostul a vén boltos, atavisztikus fukarságát legyőzve, kedvére dusálkodott a drága n yalánkságokban s legföljebb otthon, vetkőzés közben, szólt a feleségéhez :
- Az öcséd a szegények házában fog meghalni, - ez épp oly bizonyos , mint a kétszer kettő négy.
Magunk közt szólva, nem is hiszem, hogy valamennyi kereke együtt van ...
A jóslat nem vált be, mert Putnokyt, rövid életében, szinte üldözte a szerencse.
A püspöknél annyi pénzt keresett, amennyi csak jól esett neki, a kártyában minden partnerét kifosztotta s akármennyi nagy bankót dobott is ki az ajtón, valamennyi visszatért hozzá az ablakon keresztül .
Micike, a család egyetlen kislánya, ebben a vídám és könnyelmű környezetben töltötte a gyermekéveit, francia kisasszonnyal, kis hercegnőnek kiöltözve, ment reggelenként az iskolába, s fehér szobácskájában annyi drága játékszer volt felhalmozva, hogy egy k irálylány is irigykedhetett volna rá.
Putnoky szinte beteges rajongással viseltetett a gyermek iránt: derűs és életvídám kék szeme akárhányszor könybe lábadt a csacsogó kisleány láttára s néha, minden ok nélkül, a csókok valóságos zuhatagával árasztotta e l a kicsike rózsás arcát, mintha attól félt volna, hogy egy rossz szellem hirtelen elragadja tőle .
- Apa, - mondta ilyenkor a kisleány lihegve, - ne szeress ennyire , mert mindjárt megfojtasz a csókjaiddal .
A Putnoky-ház zöld zsalúja mögül naphosszat édes z ongoraszó verődött ki a püspök kertjére, melyben komorarcú penzionátusok sétáltak.
Odabenn, a pompás földszintes kuriában, irígylésreméltóan harmonikus élet folyt: a fehér asztal csillogott az ezüsttől és a virágoktól, az istállóban nagyszerű parádéslova k vihogtak, a konyha impozáns tűzhelyén állandóan lakodalmi ebédeket főztek s a virágos kert fehér homokútján, a ragyogó üveggömbök közt, alkonyattájt csipkeruhás, fínom, nevető asszonyok szívták magukba a rózsák és a rezedák illatát.
Az idíllt csak a ház igazda megérkezése zavarta meg, aki hangos szóval, fiatalos féktelenséggel rontott be, mintha állandóan valami örvendetes ujságot hozna .
- Teringettét, ti itt nyugodtan szieztáztok, mikor én nyolc vendéget hívtam vacsorára?
Egy-kettő, lássatok hozzá a sütéshez-főzéshez, mert nem akarom , hogy a barátaim előtt szégyent valljak ...
Az állandó napsütés, mely a kedves házat bearanyozta, fájdalom , nagyon rövid életű volt: Putnokyné meghalt, mielőtt második kicsikéjének életet adott volna, a szőke, örökké vídám boh émet pedig egy este véresen megsebesülve hozták haza a vadászatról , melyet a püspök zsigmond-pusztai erdejében rendezett.
Hogy a katasztrófa miképp történt, az voltaképp nem is tudódott ki egészen tisztán; Putnoky töltött fegyvere állítólag megakadt egy faágban s a golyó a szerencsétlen ember tüdejébe furódott .
A halálküzdelem csak a hajnali órákig tartott; a beteg ekkor, szemének egy rebbenésével, magához intette megdöbbent sógorát, aki családostul mellette virrasztott .
- Vigyázz rá, - súgta kínosan, miköz ben beteg tüdeje ijesztően zihált - és légy az apja helyett az édesapja.
János, most hiszem az Istent, mert nem lehet, hogy a kislányomat ne lássam többé ...
Takácsy János másnap gyámja lett a szegény kis csöppségnek, aki hat esztendejével egyedül maradt ezen a hideg földön, - és pedáns ember létére azt tartotta a leghelyesebbnek, hogy hugocskáját a jó angol kisasszonyok gondjaira bizza.
Micike egy reggel bevonult a zárdába, ahol ünnepies szentképek, sápadt asszonyok és jól elzárt, világos folyosók vették kö rül, melyeken ijesztően kongott a lépések zaja; s éjfélig sírva feküdt ágyacskájában, míg körülötte husz idegen kisleány lélegzése hallatszott a mécsvilágtól reszkető levegőben.
De másnap, mikor egyszerre husz kis barátnőre tett szert, hirtelen elröppent a félelme s megvígasztalódva, majdnem boldogan babusgatta a csinos szentképecskét, melyet egy jó nővér adott neki .
Micike csakhamar beletörődött új életébe; kis gyermeklelkében lassanként mindinkább elmosódott a vidám szülői ház képe s anyja sápadt arca , édesapja derűs kék szeme elhalványult mesévé lett a fantáziájában, akár Csipkerózsika, vagy Csalóka Péter alakja, akiknek történetével valaha öreg dadája álomba ringatta.
A csöppség komoly és szorgalmas leánynyá serdült, aki vakon hitt a jó apácák tanítá s aiban; s szentül meg volt győződve róla, hogy az ismeretlen nagy világban, melynek lármája nem hallatszott be a légmentesen elzárt kolostorba, a kötelességek teljesítése az a cél, melynek minden derék ember az életét szenteli .
A szelid, álmodozó és komol y gyermeket megihlette és majdnem szentté tette a kolostor nyugalma; a tiszta hálótermek, a múzeum üvegszekrényei, melyekben ismeretlen szörnyállatok csontjai fehérlettek, a világos ebédlő, melyben ebéd előtt lesütött szemmel mondták el imájukat, a kert h üvössége és vanilia-illata, a glóriás szobrok, melyeket zöld lombtenger vett körül, s a templom hajnali homálya, melyben misztikus rubintcsillagok ragyogtak: mindez valami édes rajongással töltötte el a lelkét , melynek fénye gyermeki bájossággal csillogott álmodozó kék szemében.
Ha valaki azt mondta volna neki, hogy örökre itt kell térdepelnie a szenvedő Anya lábainál, alkalmasint túláradó boldogsággal mondott volna igent; de a végzet, mely a zárdabéli kislányok életébe is beleavatkozik, nem akarta, hogy a l egendák asszonyainak sorsára jusson.
Micike földi asszonynyá lett , mint az édesanyja, - és oh, mily fájdalommal gondolt vissza később az alkonyatok csöndjére, mely buzavirágszín ruháját, fehér köténykéjét körüllengte valamikor !
A kisleány vasárnaponként ot t uzsonnázott a hideg ebédlőben, ahol gyámja a heti élményeit számon kérte tőle; ünnepies komolysággal itta a csokoládéját, illedelmesen felelt a kérdésekre, melyeket az öreg boltos intézett hozzá s pukkerlivel meg kézcsókkal búcsúzott Takácsy nénitől, h a az oszlopos álló óra ötöt mutatott.
Ilyenkor mindig Viktor kísérte haza a zárdába; de a gavalléros hajlamú fiú a cukrászda előtt mindig megállította a tipegő kisleányt, akinek szemében ő a rég letűnt lovagkort képviselte .
- Akarsz cukrot! - kérdezte tőle ragyogó szemmel, miközben az aprópénzét megcsörgette .
Micike élénken tiltakozott a pazarlás ellen, de lovagias unokabátyja nem hallgatott rá; pár perc múlva aranytól csillogó csomaggal jött ki a cukrászdából s ajándékát egy fejedelmi gesztussal nyújtotta át a meghatott kisleánynak, aki sírni is, nevetni is szeretett volna egyszerre .
- A sötétben, ha a cukrot rágicsálni fogod, legalább rám gondolsz, - mondta nagylelkűen Viktor, miközben a cukrászbolt kirakatüvegének segítségével a nyakkendőjét megigazgatta .
Mikor az öreg Takácsyék meghaltak, Micike sírva borult árván maradt unokabátyja nyakába; s a nagy fiú könyeit látva, szinte anyai gyöngédséggel szólt hozzá :
- Ne sírj, ők az égben is szeretni fognak, hiszen te voltál nekik a legkedvesebb!
És a földön se kell lemondanod a szeretetről; én, kis Viktorom , ezután is itt maradok a számodra !
Viktor ekkor megcsókolta és szenvedélyesen magához ölelte a húgocskáját; e percben úgy érezte, hogy meg is tudna halni érte.
De később, mikor a zárda kapújában búcsút vett tőle, mást gondolt; s halkan, de valami fanatikus elhatározással így szólott magáb an :
- Feleségül veszem !
Huszonhat éves volt, a kora már meg volt hozzá, hogy családot alapítson, de e percig még sohase gondolt a házasságra; hiszen megboldogult szülői még valóságos kis fiúnak tartották.
De most érezte, hogy férfivé serdűlt; a rövidruhás leányka szavai, kezének meleg bársonya, a bensőség, melylyel az imént a szemébe tekintett, valami nagy és édes ragaszkodást gyújtott föl a szívében , melyhez hasonlót eddig még sohase érzett és könnyelmű gyermeklelke csordulásig megtelt a vágygyal, hogy e zt a drága kis lényt örökre a magáévá tegye.
És ekkor, miközben a fehér virágtengerében pompázó püspökkert fái alatt hazafelé ment, szinte a boldogságtól sápadozva, ismételte magában :
- Igen, feleségül fogom venni, - a jó isten is ezt akarja.
Lujza néni örö mkönyeket fog sírni az égben, ha a szőke kis Micikéje a feleségem lesz .
Egy vasárnap délelőtt - a vén várost övező erdőkből már kábító ibolyaillat áramlott a házak közé, - Viktor, a korai felkeléstől kissé bágyadtan , beavatta unokahugát a titokba.
Délfelé volt, a harangszó ide hallatszott a kolostor kertjébe, az öreg szent glóriája ragyogott a tavaszi verőfényben s a gót ablakok mögül unalmas etude-ök taktusai szűrődtek ki a zöld köntösükben pompázó fák közé.
Viktor, aki császárkabátot és kanárisárga kezt y űt viselt, jó darabig csöndes elragadtatással nézte a húgocskája hófehér ünnepi ruháját, aztán gyöngéden megsímogatta a világoskék szalagot, mely a szép gyermek szőke hajában fénylett .
- Micike, - mondta neki bizonyos bámulattal, - tudod, hogy nagy lányny á lettél tegnap óta?
Tegnap még egy édes kis babának néztelek, ma már férjhezmenő kisasszony vagy .
- Tizennyolc éves múltam január végén, - szólt Micike oly elégült fejbólintással, mintha a negyedik unokáját is szerencsésen férjhez adta volna .
- Nagy kisas szony vagy és legfőbb ideje, hogy a jövődről gondoskodj.
Miért választanál idegent, mikor a családban is akad egy mártir, aki szívesen feláldozza magát érted?
Mit gondolsz, el tudnád magadat szánni arra, hogy az életedet megoszd velem ?
Micike, nagy meglep etésében, leejtette kezéből a rózsabimbót, amit lovagias unokabátyja öt perccel ezelőtt tépett neki .
- Szerelmes vagy belém? - kérdezte elképedve, miközben szemmellátható respektussal nézte a Viktor császárkabátját és sárga keztyűjét .
Viktor most bevallotta a titkát: igen, már kis kora óta bizonyos volt benne, hogy a hugocskája a felesége lesz.
Hát nem volt mindig a lovagja, mióta csak az eszét tudja?
Nem árulta el már diákkorában az érzéseit, mikor az aprópénzes fiókból elcsent filléreiért cukrot vásárolt a számára ?
- Igen, - mondta Micike elgondolkodva, - mindig tudtam, hogy jobban szeretsz, mint a többi leányt, de hogy szerelmes vagy belém, azt eddig még az álmomban sem gondoltam .
A lángralobbant Viktor, miután nehány kicsinylő megjegyzést tett a fiatal lányok emberismeretéről, lelkesedve kijelentette, hogy Micike nélkül épp úgy elzüllenék, mint az a francia ifjú, akit egy vándor szintársulat a legutóbbi farsangon mutatott be a ki s város közönségének - és a meghatott gyermek, aki kolostori szobácskájában, mindig regényhősökről álmodott, nagykomolyan megbólintotta szőke fejecskéjét, mely csak úgy ragyogott az aranyos májusi napsugárban .
- Igen, szívesen a feleséged leszek, Viktor.
Hiszen már kétéves korom óta megszoktam, hogy a szegény édesapám után téged szeresselek a legjobban .
Két hónappal később Takácsy Viktor az angolkisasszonyok templomában feleségül vette az unokahúgát.
És a szép gyermek, viruló asszonyfejével és édes álmaival , egy nap beköltözött az emeleti szobácskákba, az öreg és bizalmas biedermeyer-bútorok közé, ahol az öreg Takácsyné az életét eltöltötte .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE