Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
II. A terennyei pusztán.
Hát Pali ott kötött ki a terennyei pusztán.
Midőn az ötórai kocsizás után - mert hogy arrafelé még akkor nem járt vasúti vonat - midőn tehát megérkezéskor leugrott a ferhécről: kinyujtóztatta gémberedett hátát , karjait s lábszárait.
De nem csupán emiatt huzta ki tagjait nagy megelégedéssel, de annak megváltó érzetében is, hogy felszabadult az apai fegyelem nyüge alól.
Ami ez állapot édességébe ürömcseppet hullatott, az az édesanyától való megválás volt.
Attól a drága, jó asszonytól, aki mindannyiszor az ő védelmére kelt , valahányszor csínyt követett el (ami bizony elég sűrün fordult elő); meg ha büntetés érte, azt mézes kenyérrel s a méznél is édesebb ölelgetéssel enyhítette.
Az is igaz, hogy a Ferke pajtásától való elszakadás szintén bántotta, akivel olyan jól értették meg egymást.
De hiszen majd akad itt is valami pajzán béresgyerek , akinek vezetése mellett elcsatangolnak ketten a téres pusztán, följárják berkeit , nádasait; meg ha nem akad vízimalom, amelynek lapátkerekein forgó játékot lehet folytatni, jó az ilyen mulatságra a szárazmalom is, melynek fogas kerekén órahosszat lehet kerengeni a bálvány körül; sőt még, fölmászva a malomnak zsup- vagy nádfödelében fészkelő verébtanyákhoz, kiszedegetni onnan a pettyes apró tojásokat , vagy sárgaszájú, pihés fiókákat.
Ágnes néni takaros külön szobácskát nyittatott Palinak maga mellett.
Hordatott bele könyvet, íróeszközt, fali abroszt, még földtekét is, nehogy az ő kedves öcsikéje okot leljen elhanyagolni a tanulást.
A Csóka Pistát, az egyik béres fiacskáját pedig, aki csaknem egykorású volt Palival, melléje rendelte kis inasnak is, játnak is.
Azt a csomagot, melyet elköszönéskor barátjának loppal nyujtott át Ferke: Pali feltűnés nélkül csempészte be a szobába.
Midőn a Zsuzsa jelentette, hogy: »If'ram, rendbe vagyon a szobácska« - Pali óvatosan fejtette ki a különféle ruhafoszlányokba takart valamit.
Ami nem volt egyéb, mint – egy kis puska, amolyan karabélyrövidségű; továbbá egy katulya gyutacs (magyarul kapszli) s a szarutartóban puskapor.
Persze, hogy a kis inast, alig hogy a Zsuzsa kipördült a szobából, legott beleártotta a titokba, s hogy el ne járjon ám a szája , mert nyomban agyonlövi, ha árulkodik, vagy legalább is elveri a töltőpálcával ..
( Amiből egyben kiviláglik az is, hogy azidétt még híre sem volt a Flaubert-puskának.)
Nagy boldogságban folytak le az első napok.
Elsőben is lementek a csegéri laposba.
Pista tudott annak a szélin egy kiaszott nyárfát, melynek a tetejében laktak szarkáék.
Abból, hogy az anya-szarka hosszan ült meg a fészkén, a Pista gyerek kiókumlálta, hogy a tojáskáit költögeti, azokat takargatja be hűségesen a teste melegével.
És ott, hol a lapos mélyebbre sülyed, sűrü nádas kezdődik, amelyben szárcsa, vadkacsa seregestül lakott.
És mivel, mint a nóta tartja, káka tövén költ a ruca: lesz mód arra is, hogy Pál úr az ő inaskájának segedelmével a tojásait elrabolja alóla.
Rucáék ugyan mélyebben laktak, arra a tó közepe táján, a nádas legsűrüjében; de azért a fészkeiket meg lehetett közelíteni , mert ennek a tónak a partján is ki volt kötve egy rossz ladik, mint otthon a Robinson szigete előtt.
Tehát egyszerre kettős vad-zsákmányra nyilt kilátás: szarka- és kacsatojásra .
Gondoltak ugyan arra is, hogy tán közibe lehetne durrantani az úszóknak.
De ennek bökkenője volt: a puska dörrenése, mely elhallszott volna a közel tanyára.
Meg így költés táján, ámbátor még abban a régi időben a vadászati tilalmat nem ismerték, csak emberségből nem bolygatták a családfenntartás gondjaival küzködő madárszüléket.
Majd puskáznak ők még távolabb, arra a messzenyuló kukoricáson túl, ahol aztán a csősz, a Nebizdrá bácsi kunyhójában a tojást is, a madarat is megsütik, sőt még melléje néhány cső tejes kukoricát is.
Elsőben is a szarkafészekre mászott fel a Pista gyerek.
Az öregek nem voltak otthon .
Nyilván vendégjelenteni jártak oda egyik úri portáról a másikra, melynek födelére nagy csörögve szálltak alá.
Pista az elhagyott boglyas fészekben csakugyan lelt is három tojáskát.
Még azon-meleg volt a rakat, ami arra mutatott rá, hogy csak az imént hagyta el az anyamadár.
Pista az inge elülső nyilásán, a gatyakötés fölött csusztatta be a három szürkepöttyös ragadmányt s óvatosan mászott le.
A sikeren fölbuzdulva, ladikba ültek s egy husánggal evezve, hatoltak be a sűrübe .
Már ott nem kedvezett nekik a szerencse: a vállalkozás nem járt olyan simán, mint remélték.
Midőn oda értek, nagy hápogva riadt fel az egész kacsaság.
Akkora felhőbe verődött, hogy szinte eltakarta a napot.
A két kis vadorzó tehát lesbe vonulva feküdt a csónak fenekére, melyre bizony nem terítettek le bársonyszőnyeget, hanem inkább lucskos volt és maszatos.
Még a víz is fel-felkéredzkedett belé.
Nem győzték betömködni gazzal-mivel, hogy végkép el ne merüljön alattok, mert bizony keserves lett volna simán kivergődni onnan.
Ott kuksoltak tehát a ladik fenekén s még szuszogni se mertek.
Apránként megnyugodott a rucasereg s a vészkiáltásra elősietett atyafiság lassan elszéledt a szomszéd fészkekbe.
Csak itt-ott még egy-egy fenyegető hápintás, azután csönd, mely végkép elmerült a nádas szelid zúgásába.
Ekkor felgyürkőzve, a közel fészekig hajolt előre Pista s itt három himes tojást halászott ki, melyeket a kalapjába tett le s vigyázva nyujtotta oda az ő kis gazdájának.
Mégis, hogy Pali feléjök kapott, egy szem a vízbe pottyant.
Ebben a pillanatban a fejök felett gyors rebbenéssel ereszkedett alá az anya-ruca.
Egy darabig nagy izgatottan körüluszkált, a víz alá is bukott, ha tán ott lelné meg az ő drága tojásait.
Majd, hogy hült helyöket lelé, sápítva nyilalt fel a magasba.
Bizonyára segedelem végett.
A két kis gonosztévő élt is a szünettel s amennyire a husáng-evezőből tellett , visszasiettek a szárazra.
Megrakodva a tojás-szürettel, szaladtak a csőszkunyhó felé.
A kunyhó üres volt.
Nebizdrá bácsi a kukoricarengetegnek épp a másik végében járt , ahol a messzelátóra felkapaszkodva kiáltotta belé a roppant sűrüségbe, hogy: »Látlak , gazember !« - akár látott benne valaki tolvajt, akár nem.
Mert ezt a fenyegető szót régóta harsogtatja minden csősz, midőn kárlátni megkerüli a roppant »birodalmat «.
( Ez csősznyelven a nagyobb terjedelmű kukoricaföldet jelenti.)
Mindenféle dudvából hamarosan tüzet raktak.
A Pista gyerek mindig is vitt magával gyujtószálat, vagy, amint ő nevezé, »masinát «.
Közben Pali néhány dúsan tejelő hatalmas csőnek kitekerte a nyakát, s míg a parazson gyönyörűen kezdtek pirkadni , előszedték a tojásokat, hogy ezekből telik még csak a java csemege!
Fejedelmi uzsonna lesz!
Hát ahogy Pál mester szép rendjében a puha parázsba hullajtotta bele a tojásokat , egyszerre olyan pukkanással pattant szét s vetődött fel a két nagy s a három apró tojás, mintha puskapor robbantotta volna szét őket.
A tilalmasban vadászó legények, az apró vadorzók, erre ugyancsak meghőköltek.
Mi lehetett ennek az oka?
A Pista gyerek mindjárt is előhozakodott holmi babonával, hogy a szarka is, a ruca is nyilván megigézték a tojásaikat; mert ki »tudhassa «?
Beszélte már neki az »éde« (a nagyanyja ), hogy sok boszorkány vált madár alakot, hogy így annál könnyebben bűvölhesse meg az embereket, de különösen a gyermeket.
A pukkanás természetes oka pedig az, hogy a megült tojásban fejlődő madárka testéből különféle gyúló gázok (vegytani légnemek) fejlődnek, melyek a fokozódó hő alatt kiterjedvén , szétvetik a gyenge héjat.
Innen a robbanás.
Hogy elpárolgott az ijedtségök, és sem a bűvös kacsa, sem a boszorkány-szarka nem rontotta meg őket: valamelyest lecsillapodtak a fiúk.
Ám azért mélyen elszontyolodva ültek ott a ritka csemegének szánt tojások romjai felett.
Pali búsan pörgette markába a rózsaszín pirosra sült tengeri-szemeket, míg a Pista gyerek, szájában ide-oda tologatva a csűjét, elkezdett rajta dudálni, mint holmi dorombon vagy szájharmonikán.
Ekkor lépett oda a csősz és kérdezi:
- Kiféle puskázott errefele az imént?
- Hát senkiféle, - veti oda hetykén a Pista gyerek.
- Mert hogy látok itt puskafélét.
Lűni pedig ezön a teremtett birodalomban szabadságig (mármint a vadászat megeredéseig) csak néköm szabad egyedül!
- Sose keresse, csősz bácsi - mondá Pali.
- Tojást szedtünk, meg akartuk sütni, oszt ' belé ütött a ménkü, fölrobbant.
Eddig van!
Nagyot fohászkodott erre Nebizdrá bácsi, hogy azt mondja:
- Hjaj, tojó-dajkáló korában vétek ám megbolygatni a madártojást!
Nincs ugyan benne se jaz Miatyánkban, se jaz Tízparancsolatban, de jazért csak vétek az mégis , ifjuram!
Pali hallotta is a kegyes feddést, nem is.
Messze kalandozott már ekkor az ő esze: az igazi vadászaton.
Miért is hozott volna magával puskát, ha nem veszi hasznát?
De meg ha puskája van is, mit ér az kutya nélkül?
- Hogy is tudtalak elhagyni, te hű, te kedves kutyám, Svihi!
- Majd leszek én a Pali úrfi kutyája addig, amíg csak szerzünk valahunnad - biztatá kis gazdáját a Pista gyerek.
- Ha kacsa, utána úszok én a nádasba.
Ha kócsag , vigyázva szedem föl a bozótbul, hogy kár ne essék a drága ezüstös tollában; ha tuzok...
- Nem kotródol inned, hitvány csavargó döge!
No né, még ide szömtelenkedik!
Csiba te másé!
Nebizdrá bácsi volt, aki így ripakodott rá egy gazdátlan, éhenkórász kutyára .
Testével meglapulva kúszott Pali felé, aki, ábrándozásba merülve, nem is hallotta a csősz haragos beszédét, se nem látta, kit illet.
Hát amint fölpillant s érzi a kezén a nyaldosást, elkiáltja magát:
- Te vagy az?
A Svihi?
Az én kedves kis kutyám?
Te vagy -e igazán, avagy csak az árnyad?
A Svihi volt csakugyan, vagy tán mégis inkább az ő árnya.
A szőre kócos, a bordáin szinte átsütött a nap.
A földhöz lapulva, farkával fáradtan verdeste a földet.
- Hát mégis eljutottál hozzám?
Pedig ugyancsak oda láncoltak, látom.
Az örved meztelenre sikálta a nyakadat.
- No, van itt egy kis maradék zsendice még a kantáros bögrében - mondá az öreg csősz .
- Hadd lefetyöljön istenadta párája, míg a Pista gyerek csutkával dörzsöli meg a gerincit!
Aztán körül ülték Svihit hárman s nézték, mintha várták volna, hogy mondja el: mikép szabadult ki s hogyan vergődött el idáig étlen-szomjan, ismeretlen útakon.
Ebcsont összeforr, tartja a közmondás.
Hogy egy kis ételt nyújtott neki az öreg csősz s meg is itatta, látomást felfrissült a kis csavargó s már kedve is szottyant volna egy kis játékra, mert ugyancsak rezegtette már a farkát.
De bizony alig volt még neki jártányi ereje.
Hamarosan vissza is hanyatlott arra a dudva-rakásra, melyet az öreg csősz tüzelőnek hordogatott össze.
- Mán csak, - vélé Nebizdrá bácsi - még ne nagyon tessön ütet (mármint Svihit ) munkába fogni, amég több erőt nem szed magára.
Addig is hadd én viselem a gondját .
Majd ide kötöm le a messzelátó lábához.
Mikorára megest előkerűnek iframék, fogadom : kutyabaja lösz a kutyának.
- Jaj dehogy, csősz bácsi!
Már hogy is hagynám el!
Elég volt neki a rabságból .
Visszük haza, ahol majd jóltartjuk hárman: én, a Pista, meg a Zsuzsa.
Akad ott a konyhán a számára maradék elég.
- Persze, hogy úgy lesz jó, ahogy a Pali úrfi mondja - nyomta rá a Pista gyerek.
- De hát úgy le van zsarolva ez a Svihi, hogy azt a kis utat se győzné a kastélyig végig kutyagolni.
Ölbe kapom biz' én, oszt' úgy viszem hazáig.
Pali örömest hagyta helybe a Pista jószívű szándékát.
- Hát jó lesz-é így, kutyusom?
A kutya tán meg is értette a biztató beszédet, mert ugrálni próbált; de csakhamar visszahanyatlott megint a dudva-rakásra.
- Ha úri kutya, - mondá tréfálkozva Pista - hát legyen is módja az urságban!
S ezzel csakugyan ölbe is kapta Svihit.
Igy indultak meg vidáman az épület felé, mely az ő oszlopos ámbitusával messziről fehérlett el idáig.
Óvatosságból azonban jónak vélte Pali Nebizdrá bácsira bízni a puskát, ne szerezzen otthon galyibát, míg egészen bele nem melegedett új otthonába.
Ágnes néni, aki inkább az ő két macskájával barátkozott, nem valami jó szemmel fogadta a váratlan vendéget.
- Hát ezt az éhenkórász dögöt hol szedtétek föl? - kérdé, mialatt karján a vén cirmos a kutya láttára púposra görnyesztette a gerincét.
Svihit is, amint megpillantotta a cicát, alig bírta lefogni a Pista gyerek.
Egyre szűkölt bolond kutyája és csahintott az ellenség felé.
- No, - gondolá magában Pali - ebből még veszedelmes kutya - macska - háboru talál kerekedni.
- Ez a kutya pedig rögtön elszármazzon a házamból, de még erről a portáról is! - parancsolá Ágnes néni.
- Van itt az udvaron elég házőrző: ember is, kutya is.
Semmi szükség az ilyen ingyenélőre.
- De, édes néni, hiszen ez az én jó Svihi kutyám, akit otthon is akárhányszor cirógatott meg Ágnes néni, mert hogy olyan helyesnek, okosnak találta.
És nem is szántam őt házőrzőnek, mert hiszen afféle rókafogó fox-terrier fajta, akinek egész más a mestersége.
- Mit beszélsz?
Ez a ronda állat a te Svihid?
Az a virgonc, értelmes állat, aki apádékkal is eljárogatott vadászni?
- Ugyanaz, édes asszonynéni.
- Hát aztán miképen történt, hogy ekkora nyomorúságba esett?
Mikor és hol akadtatok egymásra?
Pali elmondta, a váratlan viszontlátás hogyan történt: a derék állat hosszú tévelygés után hogyan akadt rá az ő kis gazdájára.
Mint a nyakán megvásott szőr mutatja , elrághatta a kötelet, mellyel oda gúzsolták a faaprító nehéz tőkéhez, s visszanyert szabadságát arra fordította, hogy akihez akkora hűséggel ragaszkodott, ismét föllelje.
Ami nem csupán hűségéről, de finom szimatjáról is tanuskodik.
És nem csupán hű az ő kutyája és finom szimatú, hanem vitéz is.
Hiszen ő, a Svihi volt az, aki otthon a pajtában, pincében, góréban, éléskamarában s a házi gazdaság egyéb részeiben is halomra pusztította a megsokasodott patkányt, egeret, a tyúkólbul még a vérengző görényt is, - amely kártevő férgek üldözésétől a finnyás macska húzódozott.
Mert mi egyébnek lett volna neki, főképen patkánnyal s görénnyel szemben, a veszedelmes vadászás, míg a Micurka, akit élükön a mamával egyre kényeztetett az összes udvari némberség, szaladt előlük.
A bátor és hű kutya mindig jó.
Szinte ékesszólóan hangzott a Pali védőbeszédje, amint a lefogott Svihire rámutatva , dícsérte az ő kedves kutyájának fényes tulajdonságait.
Ágnes néni arca apránkint vesztett szigorából, míg Pali szónokolt; s amidőn rátért a Svihi kutya hősi tetteire, a néni kemény vonásai szinte meglágyultak.
- No Svihi, vitéz legény vagy - mondá.
- Ha szereted az ilyen vadászatot, akad rá bőséges alkalmad itt is.
És már-már hozzáhajolt, hogy megcirógassa, - midőn Svihi nagyhirtelen kiugrott a Pista karjaiból.
Mintha varázsütésre egyszerre ébredt volna föl benne a régi erő és harcias kedv: neki Micurkának, a kényes macska-hölgynek, aki, hogy mentül biztosabb legyen a megtámadástól, az asszonya feje búbjára szökkent föl, melybe mind a húsz karmával kapaszkodott belé, mialatt szinte toronnyá görbítette a hátát.
Kutya kaffant, macska tüszkölt, a néni sikított, míg a fejkötője hátulról előre csusszant és gondosan símára fésült ősz haja fürtökre bomlott, és a tisztes asszonyság egy pillanattal később úgy állt ott, mint a Boglyas Kata.
A nagy lármára összefutott az egész cselédség, Micurka az Ágnes néni fejebúbjáról a közel akácafára menekült s annak csúcsáról meg a ház tetejére.
Svihi utána kapott, de a cica gyorsaságával s mászási ügyességével persze nem vetélkedhetett.
A néni fölháborodása nagy volt.
- Irok apádnak, vigyen haza! - mond haragosan.
- Még hogy az ilyen kócos mihaszna állat üldözze az én Micurkámat!
Soha!
Mert Micurka volt a néni kedves szórakozása, mióta szívére rászakadt az a nagy búbánat, hogy aranyos egyetlen gyermeke eltűnt.
( Amiről még csak ezután lészen szó. )
Most azonban nagyon fölháborodott az áldott néni.
Pali kérlelé, hogy legalább addig tűrje meg a háznál Svihit, amíg lábra kap.
Hiszen lelketlenség volna kikergetni.
Bizonyára belepusztulna.
Végre is a jó Istennek az alkotása ő is.
Meg aztán egyebet se tett, mint hogy az ösztönét követte, mely belé van ojtva; kérlelé Pali az öreg úriasszonyt.
- Ugyan úgy -e? - harsogá vissza a néni.
- Hát majd el se hessegessem orromról a legyet, ha boszant?
Vagy hogy nagyobbat mondjak: patkányt, görényt, egeret tűrjek , mert a kártevés, a rondaság s a bűz az ő természete?
Meg hogy még nagyobbat mondjak : a kegyetlen farkast, a vérengző tigrist azért kíméljük, mert neki ösztöne a kegyetlenség s vérengzés ?...
Nem, fiam, Palkó!
A jó Isten mindezeket az állatokat avégből alkotá, hogy szokjuk meg a tisztaságot s hogy neveljük magunkban az éberséget és bátorságot.
Okuljon belőle az ember, ha a jó Isten ezeket az állatokat evégből teremtette.
Terrremtette!
Ezzel Ágnes néni a cicát - aki a bátorságos helyzet visszaálltával a ház tetejéről ismét alászállott - a karjára emelé s az ambitus nagy üvegajtaját olyan mérgesen csapta be, hogy az egyik ablaka eltörött és cserepei nagy csörömpöléssel hullottak a szépen díszlő virágos polcra, a gyönyörű pelargonia, fukszia, rózsa s egyéb növények sorai közé s bement a házba.
Palkó egy darabig búsan állt ott a terebélyes hársfa alatt és elgondolkodott.
Ha már a kis puskájának használata is kétes, legalább a kutyáját hagynák meg.
Az is igaz , hogy a gyorsan fölépülő Svihi bőven részesült az egész udvarnak barátságában, melyre ügyességével s kedvességével szolgált reá.
A cicát pedig, okos eszével megértvén a lefolyt eset tanulságát, kerülvén kerülte.
Az is igaz, hogy ahol Micurka megpillantotta Svihit, púposra hajlította a derekát s nagyokat tüsszögött.
Persze , hogy akkor is pórázon vezette a Pista gyerek, nehogy, kutyatermészetét követve , nyakszirten kapja a cicát, amihez pedig rettentő nagy kedve lett volna, mert mindannyiszor ugyancsak rángatta a zöld zsinórt, mellyel féken tartotta a Pista gyerek.
Közben Pali, hogy valamikép lemulassza magáról az unalmas időt - tanult?
- Nem!
Ezt az ösztönt a jóságos Gondviselés elfelejtette belé ojtani, - de játékba kezdett .
Svihit oda kussoltatta a kuckóba, ami valóságos kínszenvedés volt a már szinte régi erejére kapott s régi vidámságára derült kutyának.
Hallott kívülről behallszó ugatást, nyihogást, pattogást, kurjantást, süvítést - szóval, a cseléd- s állatvilág pezsgő életének minden nyilvánulását, s neki ott kellett tétlen vesztegelnie, pedig majd kiugrott a bőréből.
Csupán fojtott nyöszörgésével adott életjelt s egyszer-egyszer elkaffantotta magát, felszökött a régi ráncos bőrpárnáról, melyet fekvőhelyének jelölt ki a gazdája.
- Lapulj, Svihi!
Egy mukkanásodat ne halljam!
Ha meguntad a hallgatást: ott a légy , kapj utána!
Jobb híján időtöltés ez is.
És most fogjunk valami munkához!
Akadt is mindjárt: leemelte a polcról a glóbust.
- Nini, - tűnődhetett magában a kutya - az én kis gazdámba belé ütött a tanulási vágy.
Az ám!
Hogy a glóbust oda állította Pali a kis asztalra, azon okoskodott: vajjon mire is lehetne használni ezt a földtekét?
Hát mi egyébre, gondolhatná magában az ember , mint hogy szép lassacskán megpörgeti és országról országra, tengerről tengerre követi a forgását.
Volt eszében!
Mert egyszerre csak leakasztja a szerszámtartó fogasról a kis fűrészt, a glóbust az esztergapad kapcsai közé szorítja és - kezdi fűrészelni, éppen az egyenlítő vonalán , hogy, mint lékelés után a görögdinnyét, kettévágja.
De a közepe táján megszüntette a földfelosztás kegyetlen munkáját és hasított bele két helyes kis ablakot s takaros kis ajtócskát.
Mindkettőt átlátszó papirossal ragasztván be.
Uristen!... hát ebből mi lészen?
Mi lészen?
Hát az lészen, hogy egérpalota lészen, amilyen Mucibáldus hires egérkirály uralkodása óta nem létezett.
Pál fehér és fekete gyapotból csinált is fölséges királyi terítőt, mely szakasztott olyan volt, mint a hermelinpalást.
Ezt pedig úgy ábrázolta, hogy hellyel-közzel a fehérbe fekete pöttyeket illesztett bele.
Aztán ráborította egy trónuskára, melyet a tarokjáték négy királyából rovott össze.
Egy szivar aranyos övéből megcsinálta a koronát, s aztán... aztán... egy katulyából nagy óvatosan húzott ki egy kapálódzó, cincogó valamicskét... egy egérkét, amolyan cickányt, melyet a sunyi gyerek már magával hozott el hazulról.
Egy kivájt zsömlyében lakott - de lakozott is eleddig.
Ez volt Cincinek a háza is, az éléskamrája is.
A földgolyó fele, ez a roppant birodalom, lett innentúl a mezei egérke úri, igazában már inkább királyi laka.
Volt benne a trónuson kívül hosszú asztal akár huszonöt vendég-egérke számára; volt benne szép kis vályú, a trónterem padmalyán két rozmaringágacska közé ékelt nyalánkságul két darab cukor meg egy falatnyi szappan - nem mosakodásra, hanem sokkal inkább arra, hogy ha zsiros falatra találna megéhezni , jusson neki ebből is.
A Pista gyerek áhítattal nézte a Pali úrfija munkáját, s amint tellett az ő tudatlan voltától, segédkezett is benne.
A Svihi meg nagy szűköléssel figyelte a szokatlan bekvártélyozást, mert hogy alig volt már neki maradása a vadászkedvtől.
Sőt vonításra is vetemedik, ha Pali rá nem hörrent s vagy kettőt rá nem húz a zsebbevalójából fonott korbácskával.
De hát lett is ebből komédia!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE