Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
II.
Félnapja mehettek már a szekéren.
Keczer Gábor azóta, hogy jókor reggel elhagyták volna a Kende-portát, ahonnét esze nélkül futott szét minden vendég, alig szólt még néhánynapos mátkájához, a fiatal Ujhelyi Erzsébethez, aki a hátulsó ülésből szorongva nézegetett szét a kipusztitott tájékon.
S minden pillanatban össze-összerezzent.
Hisz nem lehetett tudni, hogy az utszéli berekből csörgő fegyvereikkel nem ugranak-é a lovak elé züllött császári katonák, avagy nem toppannak-é eléjök a Szepessy Pál kóbor legényei?
Mindkét esetben beláthatatlan következményei lehettek volna egy ilyen találkozásnak.
Mert garázda harcosokkal volt tele a vidék.
Keczer Gábor nyugtalankodva ült a lány mellett s zaklatott gondolataival volt elfoglalva.
A hajnali órákban, amikor Ujhelyi Erzsébet mélyen alhatott még, az üres nagy ebédlőben Kende Gáborné, a ház nagyasszonya találkozott a fiatal Keczer Gáborral s olyan dolgokat tárt föl előtte, amelyek döbbenettel töltötték el a külországokból hazafelé igyekvő ifjut.
A nagyasszony, akit atyafiui kötelékek füztek az eperjesi Keczerekhez, felindultan kérdezte ezen a hajnali találkozón Keczer Gábort, mint tehette gyürüs mátkájává az ismeretlen leányzót, amikor Eperjesen ugy döntött már édesatyja, a puritán életü Keczer András és az öreg Rauscher, szintén eperjesi patricius, hogy növekvő leánya, a Rauscher-család szemefénye és Keczer Gábor egypár lesznek.
Keczer Gábor olyan szemmel nézett a nagyasszonyra, mintha sulyos álomból próbált volna fölrévülni:
- Hány esztendős lehet az Edit leányzó?
- Tizenhetedikbe jár - mondta eltünődve a nagyasszony.
- Tavaly nyáron magam is láttam: a legékesebb hajadon egész Eperjes városában.
Urfiak egymással vetélkedve versengenek egy mosolyáért...
Keczer Gábor szerencsétlennek, csaknem nyomorultnak érezte magát.
Alig volt ereje hozzá, hogy megkérdezze:
- És hol tartózkodik most Edit kisasszony, édes néném?
- A budai apácáknál tanul, utolsó esztendejében.
Ősz elejére Eperjesen lesz ő is , husvétra pedig főkötő alá kerül.
Gábor fiam, te leszel az, aki be fogod kötni a fejét.
Mert igy végzett már efelől a két családapa.
Hát mi lesz most, Gábor fiam?
Keczer Gábor két tenyerébe fogta a fejét s ugy mondta, csöndes szóval:
- Nem tudom, édes néném...
Hajlitható fiatalember volt még ekkor Keczer Gábor, aki legutóbb esztendőket töltött külországi univerzitásokon, mialatt egyszer sem járt odahaza.
És Magyarországra indulván végül, Erdély bérceinek vette utját, hogy meglátogassa az ottani szász rokoncsaládokat, mert errenézve már igy egyezett meg levélváltás révén az édesatyjával.
Brassó városában botlott össze végül ezzel a szépséges hajadonnal...
- Aztán ki fia lenne? - tekintett rá összehuzott szemmel a nagyasszony.
Keczer Gábor tünődözve beszélt ekkor.
Elmondta, hogy kéthetes mátkája Sátor - Alja - Ujhely városába való, szüleit a németek ölték le, mire a leány Erdély felé vette utját egyesegyedül, hogy az odaszármazott rokonmaradékoknál próbáljon oltalmat keresni.
De mielőtt még elérhetett volna az atyafiak házához, Keczer Gábor olthatatlan lángra gyulladt a leány iránt és most vitte-vitte hazafelé.
- Cselekedni kellene itten, - szólt szigorubbra válva a nagyasszony.
- A leányt nem viheted magaddal Eperjesre...
- Már pedig hazaviszem! - vágott vissza szemrezzenés nélkül Keczer Gábor.
- Nem taszithatom szerencsétlenségbe!
A nagyasszony éppoly határozottan mondta rá:
- Ám lásd a végét, fiam...
Egyet azonban ne felejts el: nem tetszik nekem ennek a takaros hajadonnak szemenézése!
És ugy váltak el egymástól - nagyasszony és unokaöccse - nyughatatlanságban .
Egyikük sem sejtette, mi van elrejtve a jövő méhében...
...Azóta is szekereztek ketten.
Keczer Gábor hallgatott, a leány összehuzódva ült mellette a hátsó ülésben.
És nem volt egyetlen kérdése a vőlegényéhez: mintha megérezte volna, hogy nagy veszedelmek előtt áll.
Ám ugy tett mégis, mintha nem gondolna semmivel.
Szörnyü vidéken haladtak át.
Olyan volt a csend, hogy a kerekek zörgésén is tul szakadatlanul hallották a sziveik dobogását.
Köröskörül másvilági volt a hallgatás.
Ember nem dolgozott a felburjánzott mezőkön, a gaz között itt is, ott is mintha emberi tetem vagy állati dög száradt volna a fényes napban.
Mert szakadatlanul villództak a nyárvégi fények s felhő nem látszott semerre.
Előttük, kissé északnak, nagy hegyek vonultak el a láthatáron: tudta Keczer Gábor, hogy azok megett van valahol Kassa városa s onnét jó hajtás még Eperjes...
Falvakon hajtattak át, de élő lelket alig láttak...
Gyerekek nem játszottak az ucca porában, a kéményeken nem szállt fölfelé a füst.
Kéménye is alig volt minden ötödik háznak, mert a legtöbb épület leégett, fal-aljáig avagy hamu alatt hevert mindenestül.
Néha-néha, de igen elvétve, mintha egy tagjaiban végleg elaszott jobbágy tekintett volna ki ijedten a nyitvafelejtett ajtón.
De vissza is huzódott nyomban.
Éhség és rettenet volt a tekintete...
Aztán egyéb tájak következtek.
És ekkor történt, hogy kinos hallgatás után Ujhelyi Erzsébet mozdult meg először:
- Hol járunk, kedves bátyám?
- A Latorca felé közeledünk, kishugom, - nyugtatta meg Keczer Gábor s ugyanakkor a leány formás keze után nyult.
S bánni kezdte, hogy reggel óta alig szólt valamit a védelemreszorult teremtéshez.
S mosolyt erőltetve magára, szeme közé nézett kedves mátkájának.
Mert eszébejutottak ismét nénjének, Kende Gáborné nemzetes asszonynak hajnali szavai , aki minden kendőzés nélkül megmondta neki, hogy nem sok bizalma van a leány szemenézése iránt.
De ahogy most szembenézett Ujhelyi Erzsébettel, a leány bátran állta a tekintetét.
Mély és ártatlan volt az a két szem, akár a tapasztalatlan gyermeké.
Keczer Gábor megnyugtatta magamagát.
S föltette előre, hogy harcolni fog a leányért, még kemény apjával szemben is.
Utolsó lehelletig.
Igaz, egyéb is megfordult benne azonközben.
Képzeletben maga elé varázsolta Rauscher Edit felhős szemét s elandalodott maga elé.
Gyermekkori pajtása volt a kis Edit: alig öt évvel fiatalabb nála.
Esztendők óta nem látta s most annyit hallott róla mindössze, hogy az eperjesi polgár-urfiak esengenek szeme-pillantásáért...
Elhesegette magától különös gondolatait, mert attól félt , hogy meg talál bomlani az agya.
Sok-sok részvéttel hajolt a menyasszonyához:
- Nem vagy fáradt, kishugom?
- Köszönöm, kedves bátyám - mosolygott reá zavartan a leány -, birom az utat .
Tartok tőle csupán, milyen lesz majd a fogadtatás Eperjesen?
Keczer Gábor nem felelt.
Mert a mátkája odavetett megjegyzésén ujból kavarogni kezdtek a gondolatai.
Akkor már vad erdőségben mélyedt el a bizonytalan ut s a szekér csak lépést nyikorgott a rossz uton.
Égigoromló koronájú nyárfák figyeltek az enyhe csöndben, tölgyfák terebélyesedtek néhol s ezek között a szálfák között kusza növények utvesztő hálózata égett a közeledő ősznek szineiben.
Később tocsogók jöttek, széleiken száz-szinü virágokkal...
A Latorca és a Laborc kiöntései közt igyekeztek előre, de a lovacskák alig vonszolták már a szekeret.
Itt történt először, hogy a szótlanul gubbasztó kocsis hátrafordult félig, ostorhegyével meg a lovak fején túlra mutatott:
- Itt a viz, Gábor urfi!
S valóban, a fák törzsei közül felcsillant váratlanul a Latorca, melynek hátán nyárvégi fények kergetőztek...
Bús lassusággal mendegél a Latorca, mintha halálosan elfáradt volna a vágtatásban, melyet az ország határhegyeiből tett meg idáig...
Ezen a részen széles kanyarja volt a viznek s az innenső parton megpillantották szerencsére a kompot.
Korhadásnak indult jószág volt immár , mintha esztendők óta senki sem ment volna át rajta a folyó hátán.
A parton megálltak.
Élőlény nem látszott semerre, a révész kalyibájának semmi nyoma sehol.
Keczer Gábor odaszólt a kocsisnak:
- Nézzen csak körül, öreg!
Ámde az öreg nem sietett tulságosan a körülnézéssel, mindössze felállt az ülésben, két markával tölcsért homoritott a szája elé s elnyujtva kiáltott , ahogy csak fért a torkán:
- Hé - é - é, ré - é - é - vé - é - é - ész!
Szállt-szállt a kiáltás, fölfelé a vizén s a távolabbi kanyar partjáról hosszan jött a visszhang:
- ...é-é-ész!
Vártak egyideig, de mert senkisem jelentkezett, másodszor is orditott az öreg:
- Hé - é - é, ré - é - é - vé - é - é - ész!
Az anyádat ...!
De a végét már lefojtott hangon mondta.
Inkább ugy magának.
Néhány szünettel rá zörgés hallatszott a bokrok mögül s pillanattal később kibukkant a révész.
Fehérhaju, vén ember volt, totyogva iparkodott a szekér irányába s a félszeme hiányzott.
Aztán, ahogy odaért volna, tisztességtudón állt meg a szekér előtt s ősz fejét az urfira emelte.
Keczer Gábor részvéttel nézett a riadt emberre:
- Hát a révészkunyhó hová lett, öreg?
- Amoda beljebb vittem, - szólt rekedt hangján a félszemü révész.
- Merthogy azelőtt itt állt a hidas irányába, de tavaly eccer vizbehajintottak a német katonák, hát bellebb kőtöztem.
És ha hinnak, először kinézek a fák között, kik járnak errefele?
Csak a németektül tartok, uram...
Keczer Gábor igy szólt hozzá ekkor, mialatt mátkája szemében mély sajnálat tükrözött:
- Hát a félszeme hol veszett el?
- A félszemem, uram? - kérdezte vissza az ősz ember.
- Még az idősebb Rákóczi György urunk csatáin hattam oda, mikor a németet kurgattuk magunk előtt...
Nézték az öreget, nézték, amint félszemével visszanézett rájuk.
De mert szemben volt a nappal, szünetlenül pillogott s aközben könnytől volt nedves az az egy szeme.
- Hát idegenek járnak-é erre mostanában? - faggatózott tovább Keczer Gábor.
A vén ember eltöprengett:
- Erre, uram?
Hónapba egy-két ember.
Dehát ki is gyönne?
Tán mán nincsenek is magyarok Magyarországba.
Igen magamba vagyok esztendők óta, uram...
Óvatosan a kompra ereszkedett alá a szekér.
S akkor megindultak át a folyón.
Elég széles viz a Latorca vize s erdőkben kanyarog ezen a tájon...
Vagyis hogy egyetlen erdő volt ez: a Nagyerdő, mely az ungi részekből belenyult mélyen Zemplénbe, az imregi hegyig, ahol végleg összeölelkezvén az öt folyó, ebből az ölelkezésből a Bodrog születik meg.
Állitólag hét mérföld hosszúságu volt ekkor még a rosszhirü rengeteg s az idősebbik Rákóczy György alatt kétszázharmincnál több konda táborozott még benne.
Fene-legények lehettek a kondások, mert csupasz hassal járták a vadont téli fergetegek idején is, ha meg összekeveredtek valamin, pörgő balaskákat dobáltak egymásra, amelyek fel-felvillantak a napban...
Dehát ez régebben volt még: azóta a kóbor császáriak kivertek minden disznót a Nagyerdőből, maguk a kanászok pedig elhuzódtak lassankint az Ecsedi-lápon tulra s nagy volt a valószinüsége, hogy rideglegényekből a Szepessy Pál kardjára esküdtek fel ők is...
...Ment-ment a szekér.
Keczer Gábor és ifju jegyese messze maguk megett hagyták már a Latorcát s a távoli hegyek szine a hamvaskékből szürkés-zöldbe kezdett átmosódni, amint észrevétlenül közeledtek feléjök...
De csak itt-ott merült föl előttük a távoli hegylánc vonulata, mert órák óta a Nagyerdő keskeny és elhagyott utján nyikorgott a szekerük...
Szótlankodva gubbasztottak ismét a hátulsó ülésben, mert idegfeszitő csönd feküdte meg a vidéket...
Élő lélek nem jött sehol szembe, ami nem sok jót igért...
Egy-egy téresebb tisztáson tul valami falu bukkant ki félpillanatra, de csorba volt a félig leégett toronytető és füst nem szállt föl a falu egyetlen kéményéből.
Tekergő gyökérzetü tölgyóriásokat láttak helyenkint s a fiatal leány ilyenkor szorongva simult a vőlegényéhez.
Keczer Gábor, noha az ő nyugtalansága is fokozódott egyre , csillapitani igyekezett a leányt:
- Csöndesedj, kishugom.
Meg foglak védeni minden baj ellenében.
Pedig őmaga is mind-sürübben riadozott már a szekérben.
Átkeltek aztán a szőke Ondaván, melynek két oldalán káka- és nádrengeteg sülyedezett az enyészeti csöndben.
A viz balpartján az elhanyatló messzeségig terpedt ez a káka- és nádrengeteg, a jobbparton azonban dombos rész következvén, ott egyszerre végeszakadt a Nagyerdőnek is.
Ebben az évszakban sekély vize volt az Ondavának, hogy látni lehetett fövenyes ágyát s könnyüszerrel láboltak át rajta a lovak.
Hasuk alját sem érte a viz.
Kissé balról, egy kéklő hegysoron tul, a sátoralaku ujhelyi csucsok néztek át a hervadásnak indult hegyláncon át.
Még messzebbről, de jobbfelől, egymásba torlódott magasabb hegyek következtek feléjök, hajnal óta már...
Keczer Gábor elmagyarázta aközben szerelmes mátkájának, hogy a legmagasabbnak e hegyek közül Dargó a neve, tele-van kóbor lappangókkal s amögött kell lennie valahol Kassa városának.
S részvéttel hajolt a leányhoz:
- Nem vagy fáradt még, kishugom?
- Ó, győzöm én az utat, - sóhajtott föl a leány, nehéz lélekzettel.
- Attól félek csupán, milyen lesz majd a fogadtatás Eperjesen?
Keczer Gábor nem felelt.
Mert azok után, amiket Kende Gáborné asszonynénjétől tudott meg a hajnali órákban, őt magát is sok kétség ejtette hatalmába , valahányszor a szigoru és kemény erkölcsü apjával való viszontlátásra gondolt.
Rég elhagyták az Ondavát, a Tót Kánaán nyugati részében zörgött már velük a szekér, (mert kaptatóra fogta a két ló ), amikor Keczer Gábor annyit mondott a menyasszonyának:
- Csak Szilvásujfalut sikerüljön elérnünk estéig.
Ott talán meghálhatunk családunk barátjánál, Ujfalussy András bátyánknál.
Ha ugyan ki nem pörkölték még a házából...
A leánynak egyetlen szava nem volt reá.
Hallgatott.
És mialatt lefelé sietett a nap, a kassai hegyek meg egyre nyultak fölfelé , fokozódott a titkolt nyugtalanságuk.
Mert egy-két olyan falun zörögtek át azalatt, ahol már embereket is láttak.
De minden lélek csak az ablak vagy a házvége mögül mert kitekinteni reájuk, megrettent ábrázattal.
Keczer Gábor megjegyezte ekkor, hogy közeledvén Kassa városa, hol a gonosz Spankau generális székel, hihető, hogy lakottabbak lesznek a falvak.
Mert a zsoldosok inkább a hódoltság felé eső részekben vagy a Partium szegélyein dultak.
Legkülönösebb volt azonban, hogy ámbár Szepessy Pálék ijesztő hire félelemmel töltötte el immár a félországot, sehol nem láttak egyetlen császári katonát .
Egyetlen valószerüsége maradt csupán a magyarázatnak: hogy a kassai német generális minden katonájával Tokaj alá szállhatott, onnan akarván szembemerészkedni Szepessy Pál gyujtogató legényeivel.
Ám ez a föltevés is megdőlt hamarosan.
Látszatra legalább.
Mert mikor közeljártak volna már az északnyugati hegyek lábához, váratlanul csaknem felkiáltott a külhoni iskolákat látogatott Keczer Gábor.
Az uttól ugyanis nem messze kerek ligetes rozsdásodott s e ligetes szélén egy fölkelőt vettek észre.
Egyesegyedül állt ott.
Szabad szemmel is jól lehetett látni, hogy - noha a nyárvég enyhe melege lengett mindenfelé -, báránybőrből varrott toronysüveg volt fejébe nyomva a latornak s öles fringiájára támaszkodott a két markával, mely fringiának keresztvasa a hasa közepéig ért föl.
Mahomet-alakja volt az istentelen lázadónak s Keczer Gábor, mialatt szemét le nem vette az ijesztő külsejü kurucról, felsuttogott magában:
- Bizonyára a részeges Majos Ferenc leselkedik ott a németre.
Mert Majos Ferencnek hire volt már ekkor a hét vármegyében.
Tudta róla mindenki , aki nem látta is, hogy félöles lábszárai vannak, nagy talpaival pedig ha egyet rugott a legyilkolt dán és vallon zsoldosokon, puffant a hasuk.
Ha erre a tájra is volt bátorság fölmerészkedni immár Majos Ferencben, a német alighanem Kassa városáig huzódott vissza, hogy ott menjen döntő ütközetbe az átkozott fölkelők ellen.
Mert annyi esze Majos Ferencnek is volt, ámbár őmaga pofa-bagót nem adott volna az életéért, hogy nem veszi be magát Spankau és Kobb Farkas katonáinak hátába.
Hiszen ki volt adva a parancs, hogy ahol érik, ott nyuzzák meg elevenen!
Csaknem a hegyek alá ért már a szekér s a nap utolsó sugarai végigsuroltak a hátuk megett hagyott Tót Lapályon.
Keczer Gábor egyszer visszanézett még s hüledező szivvel látta ekkor, hogy a konok lázadó csak áll, csak áll a ligetes szélében, szörnyü fringiáját szoritva a két markával s tekintete a messzeségben kalandoz.
Mintha nagyon várna valakit onnanfelől.
És mig ráestek a nap rézsut sugarai, elszánt alakja vörösre gyult ki a bucsuzkodó napözönben.
...Sürü este burkolta be már a hegyitájat, amikor sikerült elvergödniök Szilvásujfaluig.
Egy búsképü jobbágy igazitotta őket utba s igy rövidszerrel behajtattak az Ujfalussy-kuria udvarába.
A szekérzörgésre megjelent valaki a homálybaveszett ajtóban s barátságtalanul mordult fel:
- Kik vagytok?
Keczer Gábor a kedvetlen hangról ráismert a ház gazdájára s örömregyulva szólt vissza:
- Keczer András fia Eperjesről, aki hazafelé igyekszik most a jegyesével.
És ott , nemde, az én Ujfalussy András bátyám, holtig-hü barátja az én apámuramnak?
- Az vagyok - mordult vissza ugyanaz a hang, de már barátságosabban valamivel.
- Várjatok, amig kihozom a mécsest!
S nehány pillanattal reá egy zömök ember közeledett a lovak irányába, gyengén imbolygó mécsessel a kezében.
Levertnek látszott a ház ura, bajusza kókadtan lógott alá s éppen krákogott egyet.
Ám ahogy meglátta és megismerte volna a fiatal Keczert, pillanatra mintha felhagyott volna kedvetlenségével s a kezét nyujtotta:
- Légy üdvözölve e magános házban, öcsém!
Isten hozott, hugocskám!
- Hát bátyámuram egyedül van itten? - csodálkozott el Keczer Gábor.
Az öreg rábólintott:
- Jól mondtad, öcsém.
S mindjárt ott, a szekér mellett álltában, elbeszélte, hogy a familiát (mármint hitvesét és leányát) még három nappal előbb szekerekre rakatta s - három hajdu kiséretében - a lengyel végek felé küldte, valamely távoli atyafiához.
Ugy volt , hogy másnap reggel ő is utánokmegyen egy lovászemberével, de mindebből semmisem lesz már.
Mert ma délben csak beállitott hozzá a rosszhirü Majos Ferenc s ugy egyeztek meg, hogy másnap reggel elindul ugyan Ujfalussy András, de nem családja után, hanem kardot csatol övére s Szepessy Pál elé siet.
- Meg más dolog végett is jött Majos Ferenc...
De elharapta a szót Ujfalussy András.
A leányra pillantott s szavát nem lehetett venni azontul.
...Nagy éjszaka volt már, amikor Keczer Gábor mátkája is pihenni tért a részére kijelölt szobába s ők ketten maradtak az ebédlőszobában.
A mécses siri árnyékokat lengetett a falon.
A ház gazdája közelebbhajolt ekkor a fiatalemberhez:
- Mi a neve ennek a hajadonnak?
- Ujhelyi Erzsébet - válaszolta gyanutlanul Keczer Gábor.
Az öreg Ujfalussy hátrahőkölt, nyitva maradt a szája, aztán ugy - nyitvafelejtett szájjal - felállt, hátrált egy lépést s alig tudta kitagolni:
- Dehiszen épp amiatt lopta be magát hozzám ma délután Majos Ferenc...
A fölzendült bujdosók utasitásából halálrakeresi Ujhelyi Erzsébetet, kinek a császári hadak közt Tábori Erzsók a neve...
S még halkabban suttogta:
- Öcsém, Keczer Gábor öcsém: Tábori Erzsók elvetemedett kéme Spankau generálisnak!
Itt már Keczer Gábor hőkölt hátra székében s arcának szine holtsáppadtra változott:
- Nem lehet az, bátyámuram...
De Ujfalussy András, az elhagyott ház ősz gazdája ezt már nem hallotta.
Ahelyett a hajába markolt s felhörgött:
- Hej, a Pilátusát!
Csönd támadt, rémült csönd.
És mialatt az öreg még mindig marokkal cibálta az üstökét, Keczer Gábor kétségbeesve nézett el maga körül:
- De honnan veszi mindezt, bátyámuram?
- Honnan? - orditott fel Ujfalussy.
- Onnan, hogy ma fényes délután lihegett be hozzám Majos Ferenc, öles fringiát huzott maga után a földön, ugy kereste Ujhelyi Erzsébetet, aki - a kardrakelt magyarok hátában - Erdélyig merészkedett alá s onnét siet most Kassa városába, hogy hirt vigyen Spankaunak...
Keczer Gábor megsemmisülten motyogta maga elé:
- Nem lehet az...
Istenemre nem lehet...
- Hallgass, taknyos - üvöltött az öreg -, mert téged is széttaposlak!
Ezen az éjszakán iszonyu dolgokat kellett hallania Keczer Gábornak, amelyeket Majos Ferenctől tudott meg futtában a vén Ujfalussy András.
Azon-frissiben, a mai napon.
Az egyik legelső eperjesi polgár fia hallgatott s ültében , baltenyerébe temette az arcát.
- Dehogy is ártatlan asszonyszemély a te mátkád, öcsém! - orditott tovább az öreg.
– Fattyugyereke van egy bécsi magyar gróftól, a gyereket oszt zempléni rokonoknál hagyta vissza!
Áspiskigyó ez, öcsém, igy mondta Majos Ferenc énnékem , Majos Ferenc pedig nem állit valótlant!
Akár most mindjárt mellédülhetsz az ágyba!...
No, öcsém, szép asszonyt viszel te atyádnak házába!
Keczer Gábor tehetetlenül fogta a fejét s egyre azt ismételgette:
- Hát most már mitévők legyünk?
- Mitévők legyünk? - kérdezte vissza a méregtől fuvó öreg.
- Mint rabot visszük Szepessy Pál elé...
Keczer Gábor nem volt határozatlan többé.
Felállt, szembefordult a vén Ujfalussy Andrással:
- Mig én élek, soha!
Mégis a jegyesem volt...
S feldultan indult a leány hálóháza felé.
Ugy találta, félig felöltözve.
Két nagy szeme rémületre rebbent s az ágyban felkönyökölve várta végleg megzavart vőlegényét, aki nagy bánattal nézett vele farkasszemet.
Sokáig-sokáig.
Akkor annyit szólt csöndesen:
- Miért tetted ezt velem, Erzsébet?
- Talán el akar hagyni? - sikoltott fel a leány.
- Talán ki akar adni a gyujtogató parasztoknak?
Szomoruan válaszolt Keczer Gábor:
- Nem adlak ki, de menekülj!
Mindjárt menekülj, mig be nem zörgetnek reánk a Majos Ferenc ordasai!
Szerencsétlen leány, aki hazájának ügye ellen fordul...
- Hát elhagy? - sikoltott fel másodszor is a leány.
De itt már Keczer Gábort is elhagyta türelme s nagyot kiáltott:
- Szedje magát!
Alig félóra mulva ugyanazon a szekéren, amelyen jött, Kassa felé ment-ment tovább Ujhelyi Erzsébet ifju leányzó.
Megszégyenitve, leverten.
Ám ahogy a falu felső végére ért volna vele a szekér, megfordult hátulsó ülésben s a csillagtalan éjszakában az Ujfalussy-ház felé fenyegetett apró öklével:
- Megállj, Keczer Gábor!
- - - - - - - - - -
Keczer Gábor másnap hajnal előtt Tokaj felé indult Ujfalussy Andrással.
A Szepessy Pál ordasai közé.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE