Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XX.
Csak Munkács vára állt még!
Caprara, amikor ujabb felszólitásaira nem is válaszoltak többé, ostromot rendelt el a falak és bástyák ellen s ugyanegy pillanatban dörögni kezdett valamennyi ágyutelepe.
Ágyugolyók törték a sziklákat s tüzesbombák durrogtak a vár felett .
Ilona asszony visszaágyuztatott.
És most, mikor az egész világ elhagyta s már csak ezen az egy ponton tartotta magát a magyar, Caprara generális tehetetlenül csikorgatta a fogát.
Hisz minden császári katona megértette, hogy itt kell pusztulnia e fellegtörő sziklák alatt...
De Munkács védői is elkészültek a halálra.
Ott áll Munkács vára ma is még a Verhovina alatt, a sikságból merészen felszökő sziklakup tetején...
Akkor, a vár körüli kevés szabad lapályt nem számitva , zengő erdők fogták közre.
Bevehetetlen kőfal s mély csatornák és árkok őrizték s ugyancsak árkok választották el az egymás hátába ágaskodó három erődöt is.
Mind a három erődbe egyetlenegy kapu volt bevágva s valamennyi kapuhoz egyetlenegy , keskeny és merész szirtek közt kanyargott fejszéditő ösvény vezetett föl.
Bevehetetlennek tartotta mindenki.
Annál inkább, mert odabenn olyan legények esküdtek föl Thököli libertás-zászlajára, akiket maga a kuruckirály válogatott ki hitvese oldalára.
Egytől-egyig vigan mentek a halálba s a felszólitásra, hogy adják meg magukat császári kényre, harsogva röhögtek egy nagyot.
Radics Endre volt a várnagy, rendithetetlen hive a kurucügynek, Ilona asszony mellett viszont Absolon Dániel maradt a tanácsadó, aki Thököli ifjukori bizalmasának számitott.
Esténkint, mikor a téli nap véres szemmel nézett vissza a messzi Zemplén hegyláncanak kupjairól, Ilona asszony gyászszinü ruhában, páncélba szoritott mellel állt ki egy-egy bástyaszirtre, vakmerőn nézve farkasszemet Caprarával.
Oldalán ott állt a tizesztendős Rákóczi Ferkó is, bánatos szemével mélázva el a hóbafulladt tájon, mintha megsejtette volna, hogy tizenhét-tizennyolc esztendő mulva ugyanezekről a hegyekről fog leereszkedni - Esze Tamás háromezer gubás rusnyákjának élén - a felsőtiszai sikságra, az Istenért és a szabadságért!
És mig Caprara generális minden reggel uj rohamra indult a sziklafészek ellen s trombiták recsegtek és dobok doboltak, a vár minden védőjét lázadónak hirdette szét.
Ugyanakkor a császáriak egy másik része nagy sáncokat kezdett hányni a várkapuval szemközt, az övigérő hóban.
A levegő is reszketett az ágyudörgésben.
Igy jött el észrevétlenül az 1686-ik nagy esztendő s magas hó alatt szunnyadozott a vár környéke és az egész Verhovina.
S ezt az egyhanguságot csak a farkasok verték föl, melyek falkákban csatangoltak üvöltözve.
S versenyüvöltöztek velük a télben Szepessy Pál ordasai, akik azóta, hogy a váradi basa vasraverve küldte tovább a kuruckirályt, rótákra szakadozva csatangoltak Erdély nyugati szélein s a Verhovina magaslatai alatt.
És noha többet dideregtek a valóságos farkasoknál , rezesorru Majos Ferenc s a dülledthomloku Tulok György nem szünt meg keseriteni őket a német ellen, mialatt Szepessy Pál - fia és Keczer Gábor társaságában - valahol Huszt vára mögött beszélgetett bele gyakran a fonnyadt szakállába.
Majd a fejét törte össze, hogy mitévő legyen, régi és megfogyatkozott legényei pedig valami hatezeren csatangoltak fel és alá céltalanul.
E legények a német nevére öklüket rázták fenyegetőzve.
A lesoványodott kurucok közül százan meg százan szerettek volna feltörni a sziklavárba, ámde minden reménykedésük megtört a várat körülözönlött császári hadak teméntelenségén.
Téli alkonyatokon ki-kiálltak tehát az erdők szélébe s onnét kihajolva éhségtől csillogó szemmel nézték-nézték a várat, melynek legfelső fokán, gyászszinü ruhájában, ott állt olyankor Zrinyi Ilona és mig szoknyája csattogni kezdett a szélben, őt magát titkolt könnyek fojtogatták láncravert ura miatt való vágyakozásában.
Rendithetetlenül tartotta a várat Zrinyi Ilona!
Valahányszor rohamra doboltatott odalent Caprara, sisakot tett föl, páncélt öltött és semmitől meg nem rettenve buzditotta a várvédőket.
A leggyilkosabb ágyutüzben ott volt a legveszedelmesebb pontokon, személyesen osztogatta parancsait, ápolta a vérző kurucokat, lelket öntött a hátrálókba.
Munkács minden katonája áhitatos tisztelettel tekintett föl mindenkor e szent asszony karcsu alakjára.
Aközben igazi vagy koholt leveleket csempésztek be a várba, hogy a kuruckirály soha többé nem fog megtérni haddal, mint ahogy igérte, mert őmaga is török béklyók között lett rabbá nyomorultan.
Ilona asszony minden esetben ugyanaz maradt:
» Az utolsó csepp vérig !«
De nemcsak hősi lélekkel tartották a várat egytől-egyig, hanem ők-maguk is többször törtek ki a kapun, hihetetlen gyilkolást vivén végbe az ellenség soraiban.
Tavaszodó szellőcske lengedezett már a Verhovina szakadékai felől , amikor egyszer hatszáz thököliánus csapott ki a várból, mint a fergeteg , elmondhatatlan dühvel zudulván le a császáriakra, akik megbomolva kezdtek hátrálni a váratlanul kitört fejetlenségben.
Az árkok jórészét behányták a kurucok s háromezer katonáját csapták halálra Caprarának.
Caprara tehetetlen őrjöngésében minden emberét a vár ellen zuditotta s miközben rohamra doboltak a dobosok s recsegtek a kürtök, az összes ágyutelepek zúgni kezdtek, hogy beleremegett a vár...
De hiába volt minden dühe a császári generálisnak, mert a német ezredek hanyatthomlok voltak kénytelenek takarodni a várnak árkai alól .
Odafönt dörögtek még az ágyuk, amikor Ilona asszony ujra eskette minden vitézét .
Ágyuk zengése és bombák csapkodása közben mondták el az iszonyu esküt a kuruckirály zászlai alatt, hogy inkább kénköves tüz vesse fel testüket, de soha-soha nem tántorodnak el a nyomorult nemzet ügyétől.
Tavasz volt már, kéklő tavasz, mikor a tehetetlenül vergődő Caprara sürgős segitségért könyörgött Bécsből.
És néha teljesen körülzárta Munkácsot, akadtak mégis vakmerő kurucok, akik kivülről lopóztak be a várba Thökölitől küldött üzenetekkel.
És noha rab volt még a kuruckirály, soha nem szünt meg biztatni szépséges hitvesét, hogy tartson ki utolsó-szál emberéig, mert pünkösd napjára nagy sereggel fog közeledni Moldova felől.
Zrinyi Ilona nem igen bizott már a fölmentő kuruchadakban, de a vakmerő kémek utján legalább ő is küldhetett üzenetet a szabad világba.
Első üzenete a hatalmas szultánnak szólt.
Megujitotta előtte hódolatát s pártfogásába ajánlotta a két Rákóczi-árvát .
Ugyanakkor érzékeny szemrehányást tett Szulejmán basának, az uj nagyvezérnek férje rút rabulejtéseért.
A szultán, válaszul, titkos követséget menesztett Munkács várába s Ilona asszonyt megdicsérvén hősi magatartásáért, ajándékokkal tisztelte meg.
A nagyvezér válasza még meglepőbb volt.
Szulejmán basa csak ekkor eszmélt reá, hogy a váradi basa a diván tudta nélkül , csupán a maga szakállára fogatta el a kuruckirályt, ugyanakkor pedig megütötte a fülét, hogy a fejedelmük nélkül maradt bujdosók kisebb csapatai egymásután teszik le kardjaikat a császári tábornokok előtt.
S a nagyvezér felbőszült!
Ilyen előzmények után történt, hogy egy tavaszi napon a kuruckirály szabadon toppant be Váradra kicsiny, de fényes kiséretével.
Ibrahim basa megrémült, mert rosszat sejtett s ez okból diszkiséretével tüstént Thököli udvarlására sietett , aki gyanus egykedvüséggel fogadta.
Ámde Ibrahim basa nem sokáig maradt gyötrő kétségek között.
Mert még azon a napon fermán érkezett Váradra a szultántól, titkos pecsét alatt .
A fermánt azonban - a basa legnagyobb döbbenetére - nem neki adták át, hanem Thökölinek.
S a basának hamuszinü lett az arca.
A kuruckirály másnap hivatalos iratot küldött át az alvezéreknek, akik átolvasván az iratot, menten elfogták Ibrahim basát s megkötözve vitték Thököli elé .
Tulajdon emberei kötözték meg.
Thököli ekkor rideg udvariassággal szemébe mondta Ibrahimnak, hogy galád volt az eljárása, amikor vasraverette őt s ökrös-szekeren vitette tovább, Temesvár felé .
Majd tudtára adta szinlelt közömbösséggel, hogy szultáni fermán érkezett hozzá , de a basa számára, amelyben alkalmasint fontos közlenivalói lesznek a Portának.
Ibrahim basa olyan lett erre, akár a halott.
A kuruckirály a basának nyujtotta át most a fermánt, amelyben szörnyü dolgok voltak és amelynek végső sorai hangzottak, amint következik itten:
» Te kutya!
Mivel hamisan elárultad a Nagyur igaz hivét, késmárki Thököli Imre grófot, kurucoknak királyát, vétessék a fejed, te kutya!
Előbb azonban zsinegeltessél meg !«
Thököli ekkor finom vörös-selyem zsinórt vett föl az asztalról s most már nem szinlelve magát többé, dölyfösen adta át a basának:
- Utasitásom van ugyan, hogy egy csausz által hajtassam végre rajtad az itéletet , én azonban megengedem számodra kegyes szivvel, hogy saját kezeddel kösd fel magadat!
Nem mult bele egész egy óra s Ibrahim basa feje utban volt már a szultánhoz , vörösselyem erszénybe kötve.
Ám Thököli ügyén ez sem segitett már.
Régi népszerüsége szétfoszlott, kurucainak tetemes része császári zászlók alatt harcolt ekkorára.
Csak Munkács vára állt még!
A várat nem Caprara ágyuztatta többé, hanem a feketebőrü Karaffa.
Az oldalán ott lehetett látni mindenütt Ujhelyi Erzsébetet is.
- - - Eközben virágbafakadt a természet a földigdult Felső-Magyarországon.
És egy ilyen napon megereszkedett Huszt vára mögül Szepessy Pál is a lengő szakállával .
Seprüszemöldökei - az aggasztó gondok következtében - egészen lecsusztak a szeme fölé s kedvetlenül szólt legközelebbi hiveinek:
- Most pedig megindulunk Buda alá!
Rezesorru Majos Ferenc, a dülledthomloku Tulok György kapitány, Keczer Gábor s a fiatal Szepessy Pál hitetlenkedve nézett a rútkedvü öregre.
Mert az egykori kapitányok és hadnagyok közül csak ilyen kevesen maradtak meg körülötte ekkorára.
Riadtan kérdezték:
- És elhagyjuk a kuruckirály ügyét?
- A kuruckirály nincsen többé, - morgott az öreg.
- Még ma megindulunk Buda alá...
- És mit csinálunk Buda alatt? - kérdezték azok egyszerre.
Szepessy Pál révedezve mondta, mint aki nincs egészen az eszénél:
- Meg fogunk halni Buda alatt!
Mert akkor már Európa minden keresztény vitéze megindult a magyar fővár szabaditására.
- - - - - - - - - -
Buda alá!!
Ugy látszott, közeledik a nagy álom testetöltése, amelyért magyar végvári katonák másfélszáz éven át verekedtek csupasz mellel és egyszál karddal a sik mezőben , vérük elhullt a füre, csontjaik pedig temetetlenül fehérlettek mindenfelé .
Másfélszáz éven át magyar vitézek tizezrei Buda nevével ereszkedtek minden uj csatájokba s haltak meg tizezerével egy nagy gondolatért: Budáért!...
Most aztán, hogy elérkezett végül az idő, mindenfelé az egykori mezei kapitányok emlékét idézgették, különösen a nagy Thury Györgyét, aki - miután egész csapatát lekaszabolták a kontyosok - egyesegyedül vagdalkozott tovább ozmánoknak sáskasokasága ellenében s Jézus-Mária nevét kiáltozva szállt ki belőle hősi lelke...
A szepesi városokból Csáktornyáig a nagy Zrinyi Miklós, a magyar Hektor és szörnyüerejü Péter öccse, a magyar Akhilles nevét emlegették a vitézek.
Mert e két keserü katonánál nagyobb vérengzést nem idézett elő soha senki a kontyosok soraiban.
Ahogy im elérkezett volna az 1686-ik esztendőnek tavaszutója, talpraállt csaknem egész keresztény Európa, hogy visszavegye Budát...
És Európa keresztény harcosai megindultak a magyar fővár ellen: bajorok, würtembergiek, svábok, franciák , olaszok, lengyelek, spanyolok, horvátok s azonfelül vagy kétezer hajdu.
A világ minden tájáról szürke hadoszlopokban marsoltak a magyar fővár felé s nyomukban magasra szállt a por a fullasztó melegben.
S bajorok, würtembergiek, svábok , franciák, olaszok, lengyelek, spanyolok, horvátok és hajduk mind azt kiáltozták , talpalva a feneketlen porban:
- Buda alá!...
Buda alá!...
S rémület lett az ur Európa és Ázsia népein.
Tudta mindenki, hogy a két nagy ellenfél: Lipót császár és a szultán közül egyik örökre alulmarad.
Mert kegyelem itt nem lesz aztán!
A hirre, mely végigsivitott a félvilágon, hogy a keresztény uralkodók és hadvezetőik tanácsában határozattá lőn Buda vivása, döbbenet szállt meg mindenkit az ozmán birodalomban s a nagymuftinak ama tanácsára, hogy a hatalmas Istennek és Mohamed prófétának a török nemzet ellen fölgerjedt haragját meg kell engesztelniük, birodalomszerte rendkivüli böjtöt parancsolt meg a szultán ...
» Minden igazhivő muzulmán a hónak első napjától kezdve, reggeltől-estig, mig a csillagot meglátná, böjtöljön és sem enni, sem inni, feje vesztésének terhe alatt ne merészeljen !«
Igy szólt a parancs.
A nagymufti ugyanakkor zsákba öltözött a török főpapokkal együtt s magát megláncolván valamennyi, homlokkal a földre borult, szakállával sepervén a földet.
Nagy sirás és jajgatás közt mentek végig valamennyi uccán s mikor ilyenformán a török templomba értek volna el, hangosan kiáltották az égre:
- Isten!
Isten!
Nagy Isten!
A szent Mohamedért könyörülj rajtunk!
De még ez sem volt elég...
Mekkáig hatott el az igazhivők rémülete, ahol először a Próféta koporsóját hozták ki, utána a dicsőséges harcokon elesett ozmán vezérek koporsóit s hallatlan fényü ünnepségek között kivitték a nyilt mezőre, ahol is az igazhivők mindent elboritó tömegei várták akkorára a szent koporsókat.
Régi krónikákban olvassuk:
» Vala pedig ezen processziójárás csodálatos sok ceremóniával, mert elöl egy nagy ládát, az után eltört kardokat, elromlott puskákat, összetört kéziveket s nyilakat visznek vala, hétszáz törökök mezitláb, zsákban öltözve és köteleket vetvén nyakokba, ezt kiáltozták:
- Szent Mohamed, lásd meg, mint megrontottanak minket a pogányok!
Utánok háromezer török megyen vala, kik vérrel valának meghintetve, nagy jajgatással, kiáltással, orditással mentek és magokat ostorozzák vala...
Utánok hatezer janicsárok, félig mezitelenek, éles tövisekkel a kezeket, melleket szurdalják vala, hogy vérök elfolyna a földön.
Harminc szápiák a hátukon viszik vala Mohamed koporsóját, azok mellett kétfelül, elül-hátul, háromszáz főtörökök mennek vala, hogyha valaki az sokaság közül fejét fölemelné a sokaság megnézésére, tüstént fejét vennék ...«
Majd folytatja a krónikás:
» Minden mérföldre pedig megállván, egy-egy keresztény rabot ölnek vala meg, annak vérével áldozván Mohamednek.
Ezek után harminc basa megyen vala, a keresztények vérébe megmártott vásznat kötvén kontyukra, a kezök egybe lévén köttetve és tevének hosszú farka lévén kezekre akasztva.
Utánok hétezer janicsár fegyvertelenül, egy pálca lévén kezekbe, mind kiáltottak vala:
- Alla Peri Muffel Aj!
A fővezér pedig egy sánta öszvéren alázatosan megyen vala, annak is fején egy kék vérben-mártott vászon lévén és egy nádszállal a maga fejét ütvén, igy kiált vala:
- Offat Myllei Tuffai!
Egy ládában pedig számtalan pénzt, török oszporát vitetvén, ugy hintik vala a földre, hogy a szegények fölszedjék.
Legutól mennek vala a török hadak és mintegy százig való barátforma szerzetes törökök, kik éles késsel metélvén a magok husokat, átkozzák vala a kereszténységet ilyen szókkal:
- Alla Buffai, Alla Mitrei Crostinnai !«
Végzi pedig a krónikás igy:
» Ehez hasonló pönitenciatartást senki, mióta a török birodalom fundáltatott , közülök senki nem hallott, a nagy veszedelem annyira megháboritotta őket.«
Magyarországon akkor már dörgött a föld a fölvonuló katonák talpai alatt.
A táborozást Karaffa generális nyitotta meg...
A feketearcu tábornok maga mellé vévén a Szatmár táján áttelelt hatezer németet és a Petneházy Dávid alatt átállt kurucokat, abbahagyta Munkács reménytelen vivását s megrohanván a szentjobbi várat, három nap alatt felpörkölte és akkor Debrecen városa ellen indult meg.
A debreceniek ugyanis, mióta Thököli kiszabadult, megtagadták a németek számára elrendelt mindennemü élelem szállitását s Karaffa oly ijesztő bosszut állt a debrecenieken, hogy az ottani anyák még száz esztendő mulva is az ő nevével ijesztgették rakoncátlan gyermekeiket...
A fekete generális azonban mégsem szállhatott alá Budának, hanem visszafordulván, Munkács várát volt kénytelen szemmeltartani.
Mert az uj erőre kapott kuruckirály összeszoritott fogakkal igyekezett felszabaditani rendithetetlen feleségét és a két Rákóczi-árvát.
Hanem annál fenyegetőbb események mentek végbe azalatt a Duna két partján.
Annyi katona gyülekezett föl akkorára arrafelé, hogy meghajlott alattuk a föld.
És akkor a császár kiadta a parancsot:
- Meg kell halni Budáért!
Megindult erre a magyar fővár alá csaknem kilencvenezer vitéz, mind-mind a keresztény hitnek dicsőségére.
Ugyanakkor Lotharingiai Károly herceg vette át az összes hadak legfőbb vezényletét.
Vittek magokkal száznyolcvanhat ágyut, a sugárágyuktól és spanyol tarackoktól fel, a kétszázfontos mozsarakig s vittek magokkal közel tizezer mázsa puskaport, harmadfélezer mázsa ólmot , száztizenkétezernél nagyobb tömegü ágyugolyót, négyszáznegyvenegy láncosgolyót , körülbelül kilencszáz kartácsot, kétszáz tarack-gránátot s huszezer bombát .
Párkánytól Komáromig s Esztergomtól Győrig szállt magasra a por a lovasok lovainak, a gyaloghadak talpainak s a szekerek és kocsik kerekeinek alatta.
A Duna két partján halálos neszben ereszkedett alá a két fejedelmi vezér.
Lotharingiai Károly fővezér az 1686-ik esztendő junius havának tizennyolcadik napján Pilis-Marótra ért, ott ütötte fel főhadiszállását, ahonnét is négy napon belül Visegrádon és Szentendrén át Óbudát közelitette meg.
Ottan táborba szállott a herceg...
A bajor választófejedelem a hó tizenkettedik napján Párkányban volt még, ahonnét Szobon, Nagy-Maroson és Vácon keresztül egy nappal megelőzte a fővezért s óvatosan körülözönlötte Pestet.
Az egész keresztény világ visszafojtott lélegzettel leste, mi lesz most?
Tudta mindenki, hogy a nagyvezér válogatott haderővel siet Buda mentésére Drinápoly alól, bent Budában pedig a lisztes-szakállu Abdurrahmann basa és Achmet cserkeszbasa tizenhétezer janicsárral és háromezer spahival készült ezenközben a halálra...
A Próféta zöldselyem zászlaja alatt!
Senki nem tudta, mit hoz a holnap?
Thököli hozzá visszahódolt embereivel Munkács felé szeretett volna előtörni, hogy legalább ifju hitvesét s a várba összehordott kincseit menthesse meg.
De valahányszor elnézett maga körül, bánatosan volt kénytelen sóhajtani egyet:
- Jézusom, de egyedül vagyok!
Mert régi katonáinak fele holtan feküdt már.
Azok közül pedig, akik életbenmaradtak mindmáig, négyezer kuruc Budánál zörgette fegyverét Petneházy Dáviddal együtt, hatezer bujdosó viszont Szepessy Pál kardja alatt készült alámenni Budához, hogy meghaljanak egytől-egyig a magyar fővár kövei alatt...
Szepessy Pál Tokaj alatt táborozott ebben az időben s még árvábbnak érezte magát , mint a kuruckirály.
Mert régi társai közül csak rezesorru Majos Ferenc, meg az átkozotthirü Tulok György kapitány volt vele s a fiatalok rendjéből saját fia , Pál, ugyszintén Keczer Gábor.
És a kivénült Szepessy Pál akkor, táboriasztalkájára könyököltetvén komisz gondoktól főtt fejét, a szakállába dörmögött:
- Most már minden mindegy...
Ha nem a pogány kutya, a német disznó esz meg bennünket...
De legalább Buda bástyái alatt esünk össze a kardunkkal együtt!
Közel a vezérhez két ijesztő külsejü kóbor legény tétlenkedett: a kordovánképü Buga Jakab meg a csepühaju Zöld Demeter.
Buga Jakab meghallván a vezér szavait , annyit dünnyögött:
- Nem számit a, csak verekednénk mán!
Zöld Demeter szótlankodva bólogatott rá a kiszivott koponyájával.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE