Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XXIII.
A lángok, melyekben az esztergomi, szentendrei és torbágyi erdők álltak , zsarátnokba hulltak ugyan s aludtak el aztán végleg, a kánikula óta kiszáradt nádasok azonban továbblobogtak az őszben.
Tüz, égignyuló tüz volt a Dunától a Tiszáig huzódó nádtenger és a Dunántul.
Mert arra menekült a nagyvezér is.
A nagyvezér, mikor a hirt kapta, hogy Buda elesett s Abdurrahmann basa lelke átszállt a Paradicsomba, földhözcsapta turbánját s fortyogó mérgében megesküdött a Próféta szakállára, hogy visszaveszi Budát s kipörköli belőle az összes gyaurokat.
Ám eszeágában sem volt valóra váltani fenyegetőzését, mivel egyelőre tulságos melege volt: a sarkában ugyanis ott csörtettek immár Európa keresztény vitézei s az eretnek hiten lévő ordasok.
Bizony, menekült a nagyvezér, miközben a hátában tüznyelvek festették haragos-vörösre a barna őszi estéket .
Lotharingiai Károly herceg véres karddal vette vissza Kalocsát, Badeni Lajos Pécset és Simontornyát foglalta el ugyanakkor.
Kaposvár és Siklós önként adta meg magát s példájokat nyomon követte Szeged is.
De még ez sem volt elég csapás a kontyosokra: október huszadik napján az egyesült keresztény hadak a nagyvezér seregét pozdorjává törték Zentánál.
A nagyvezér Péterváradra huzódott vissza ekkor.
Péterváradról Veterani tábornokhoz küldte Mehmed agát, hogy békét ajánljon föl neki a szultán nevében .
Veteranit azonban Mehmet nem találta Szegeden, amire Szolnokra sietett Karaffa elé.
A feketearcu generális megvetéssel fogadta a török követet:
- Tudom jól, hogy az alkudozás csak ürügy nálatok, ti kutyák!
Az aga megesküdött ekkor égre-földre s a Próféta koporsójára, hogy a szultánnak nincs egyéb szándéka, minthogy békére léphessen a verhetetlen keresztény hadak fővezérével.
Karaffa igy szólt ekkor a nagyvezér követéhez:
- Előbb bizonyságát kell adnotok, hogy valóban békeszeretők vagytok!
- S mi lenne a bizonyság? - érdeklődött az aga.
Karaffa annyit mondott gunyosan:
- A Thököli feje!
Az aga megnyugtatta erre a feketearcu császári tábornokot, hogy hamarosan szállitani fogja a kuruckirály fejét.
És csakugyan, a nagyvezér elhatározta , hogy Nándorfehérvárra maga elé idézi Thökölit s végezni fog vele.
Ámde nemsokára meg kellett győződnie, hogy Lipót császár és tábornokai mosolyognak csak a nagyvezér gyors igyekezetén.
Az ő szemükben ártalmatlan, szegény ördög volt már Thököli.
Ez a hir megütötte Szepessy Pál fülét is.
Zenta alatt táborozott ekkor az ujból sokszor megzaklatott fejü bujdosóvezér s tüstént magához hivatta Esze Tamást .
Ahogy Esze Tamás megjelent volna előtte a seprüszemöldökeivel, a lengőszakállu öreg vállára tette föl a tenyerét leghivebb hivének:
- Az elkövetkezendő éjjelen kitörünk innét, öcsém, Tamás...
Esze Tamás, akinek eleitől fogva nem volt kedvére ez a kutyamacska-barátság , keserüen bólintott Szepessy Pál szavaira:
- Veled megyünk, öreg!
A bujdosóvezér igy folytatta ekkor:
- Lám, mink vettük meg Budát s azóta is az én legényeim vagdalkoznak mindenütt a legélen.
Alig van már háromezer katonám a régi földönfutókból s most hirét hallom imé, hogy Thököli Imre grófi öcsémnek is fejét készül kiadni a pogány eb...
Két tüz közé szorultunk öcsém.
Tamás!...
Csaknem magam vagyok immár : Petrőczy és Ubrisi barátom valahol Thököli alatt reménykedik még a reménytelen állapotban, rég halott már a két Duló-testvér, Buda bástyáiról hentergett alá véresen az átkozotthirü Tulok György kapitány, kitartó hiveim közül Majos Ferencet látom már csak magam körül a csutoraorrával, Majos Ferenc azonban szinte mindig italos hazafias gondjainak miatta...
Nos, Tamás öcsém, a kuruckirály esete nagy példa minekünk is.
Ki fogunk hát törni innét, belevetjük magunkat a Szernye-mocsarakba s ujból zörögni fognak a kardok!
Esze Tamás megrázta az ősz vezér széles markát:
- Ki fogunk hát törni innét, vezér!
- Még az elkövetkezendő éjszakán, - tette hozzá suttogva Szepessy Pál.
- Még az elkövetkezendő éjszakán, - suttogta utána Esze Tamás.
És igy történt, hogy az egyesült keresztény hadak zentai táborában másnap hajnalra hült helye maradt csak Szepessy Pálnak és háromezer legényének.
Lárma és kapkodás tört ki a táborban s mikor az ordasok szökésének hire Lotharingiai Károly herceg fülébe jutott el, önelégülten mosolygott rá:
- Annál jobb!
Most legalább okunk lesz leszámolni e bitangokkal is!
Hideg ősz lett ekkorára s novemberi ködök hadoszlopai nyomultak már előre mindenfelől az alföldi szemhatáron.
S e ködöktől körülövezve igyekezett északkeleti irányba Szepessy Pál és háromezer ordasa.
Egyelőre Munkács táját szerették volna megközeliteni, amelynek bástyafokán rendithetetlenül tartotta magasra a thököliánus-zászlót Zrinyi Ilona.
Mert gőgösen dacolt a vár!
A kuruckirály ekkor már minden reménykedéstől elesve sétált fel és alá az Al-Dunánál megfogyatkozott embereivel, de azért nem szünt meg biztatni szépséges hitvesét, hogy fölmentő seregével tavaszra ott-terem Munkács alatt .
Ilona asszony meg irta, sürün irta szerelmes és hivogató leveleit a »rongyos vár « -ból.
S szerelmes szivvel válaszolgatott a szerencsétlen kuruckirály is .
Tavasz felé azt irta egyszer, hogyha kegyelmet kap Lipót császártól, kész szivvel meghódol neki, sőt katolikussá lesz maga is összes alattvalóival egyetemben.
Ilona asszony ezt a levelet megmutatta férje leghübb emberének , Absolon Dániel kancellárnak, aki, mint vakbuzgó luteránus, föltette magában , hogy inkább német kézre játssza át a várat, de elébevág fejedelmi ura tébolyult szándékának.
Tervét közölte a szintén luteránus Radics Endrével is és sikerült őt is a maga értelmére birni.
Igy tudták ezt és adták szájról-szájra egymásnak a vár környékében csatangoló kurucok, meg a Szepessy Pál ordasai, akik egyelőre a Szernye-mocsarak közé vették be magokat s kicsorbult kardjaikat kezdték élesitgetni.
És a Szernye-mocsarakban ugyanakkor dörgő erővel harsant meg a Tyukodi pajtás éneke.
És tavaszra fordulván az idő, a Szernye-mocsarak minden tája zengett a fenyegető táboridaltól.
S ugyanakkor megzörgették kardjaikat az ordasok.
Iszonyu okuk volt erre a fenyegetőzésre.
- - - - - - - - - -
És mikor a Szernye-mocsarakból felzúgott volna a német gyilkolására uszitó katona-ének, borzadály szállta meg a véginségbe merült Felső-Magyarországot.
Mert Karaffa Antal császári generális megindult Eperjes ellen.
S rövidesen reá a gyásztól és kétségbeeséstől porig sujtva hevert a lábainál Eperjes városa.
Ez az olasz vérü s ragyával kivert fekete ember, mielőtt nekiindult volna e század legszörnyübb vérengzésének, igy kiáltott fel Lipót császár előtt:
- Ha tudnám, hogy ereim között csak egy is van, melyben kimélet rejlik a magyarok iránt, kész volnék kimetszeni s a tüzre vetni azt!
És megfogadta a császárnak, hogy Magyarország területéről kiirtja az utolsó nyomorult kurucot is.
Munkács vára ugyan állt még, de különben lancknehtek árasztották el ujból az árván maradt Felső-Magyarországot.
A kóbor német hadak elől a sürü erdőknek és kősziklák rejtekeinek vetette magát a szerencsétlen nép, hogy legalább a puszta életét tengethesse tovább...
Alig mult néhány hónapja, hogy Petneházy Dávid kurucai és Szepessy Pál legényei szétvert hajjal vetették magukat Buda falaira s vérbeborult fejjel hágták meg a bástyákat, Kollonics Lipót mindazáltal kiadta a jelszót, hogy Magyarországot előbb rabszolgává, azután koldussá s végül pápistává kell tenni, Karaffa Antal pedig parancsot küldött Csáky István kassai kapitánynak, hogy maga mellé vévén Károlyi László szatmári és Barkóczy Ferenc zempléni főispánt, a királyi városokban szedje el a protestánsok minden templomait.
Ez a parancs volt az első jeladás a protestánsok ellen megindult legszörnyübb hadjáratra.
Sirja felé készült már az 1686-ik esztendő, mikor Karaffa generálisnak ez a parancsa megérkezett Kassa városába.
A kassai kapitány nem is késett soká, hanem az ujesztendőre elkövetkezett Vizkereszt után való napon elindult s Eperjesre érve, elvette a protestánsok templomát.
Hasonló sors érte Bártfa, Lőcse, Késmárk és Nagybánya ujhiten lévő lakosságát.
De mindez kezdete volt csak a kezdetnek!
Mert kevéssel rá elszedték az eperjesi főiskolát.
E nagyhirü tanodának ebben az időben a tiszteletreméltó Zimmermann Zsigmond volt a gondnoka, aki - mint Eperjes városának egyik tanácsosa is - általános tekintélynek örvendett.
Ez az ember, kezet fogván az ősz Keczer Andrással, minden követ megmozgatott, hogy gyüjtés utján annyi pénzt teremthessen elő, amennyiből uj templomot épithessenek az Urnak dicsőségére...
Ám ugyanakkor az történt, hogy Karaffa Antal, a protestánsok százados gyászára, Eperjesre tette át székhelyét.
Igy akarta megfigyelni a protestánsok alattomos mozgalmát, miután tudomására esett, hogy a tiszteletreméltó Zimmermann Zsigmond és az ősz Keczer András pénzt gyüjt titokzatos célokra.
A Keczerekkel anélkül is le akart számolni egyszersmindenkorra!
A fekete generális megtévedt eperjesi polgárokat vesztegetett meg drága pénzen , akik azt vallották előtte, hogy Zimmermann Zsigmond és Keczer András ujabb szabadságmozgalmat készit elő s azonfelül ugy ők, valamint eperjesi polgártársaik szakadatlan üzenetváltásban vannak Munkács megátalkodott védőivel és Szepessy Pál piszkos lázadóival.
S tizennégy esztendő bosszut lihegő várakozása után ekkor bukkant föl minden gyülöletével Tábori Erzsók, Karaffa szeretője.
Tőle tudta meg a fekete generális, hogy Zimmermann Zsigmond, Keczer András , Rauscher Gáspár és Eperjes város egyéb összeesküvői ujabb fölkelés szitására gyüjtik a pénzt s hogy a munkácsi őrség megbizásából azzal biztatják az embereket mind Kassán, mind Eperjesen, hogy török és tatár hadakkal közeledik immár Thököli az Al-Duna irányából, hogy a Szernye-mocsarak felől szélsebesen jön Szepessy Pál az öles kardjával s velejön Esze Tamás, hogy megöljenek mindenkit, aki német jött közénk nemzetünknek vesztére.
Mindez Tábori Erzsók müve volt, aki elérkezettnek vélte a pillanatot, hogy egykori megszégyenitéseért leszámoljon most Keczer Gábor édesatyjával , apósával, minden atyafiságával s haláláig való mélységes gyászba boritsa a kis Rauscher Editet és egyetlen növekvő fiát.
Ugyanakkor pedig Lipót császárnak irt Karaffa Antal:
» Fölfedeztem egy messzeágazó összeesküvést, melyből ha Felséged nagyszerü diadalai nem szivják ki az életerőt s mely ha most nem jut nyilvánosságra , alapjaiban renditette volna meg a birodalmat.
Innen származik Thököli gőgje s hadiereje annyi éveken át e mai napig.
S nem is uj összeesküvés ez, hanem régi : még Felséged atyjának életében keletkezett egy mindig uj meg uj fejekkel fölmerülő hidra.
Áll pedig ez seregszámra menő tagokból: egyesek pénzzel, mások tanáccsal, mások tekintéllyel, ismét mások egyéb s egyéb szolgálatokkal segitik előbbre a merényletet.
Könyveket irhatnék össze azon dolgokról, melyeket fölfedeztem, de veszedelmes volna papirra biznom a kutatások eddigi eredményeit.
Elég annyit mondanom : Felséged szentséges életére törnek s szándékuk Felséged minden országait és tartományait tőből kiforgatni.
Még a keresztény nevet is ki akarják irtani!
Néhány évnek leforgása alatt ötizben nyertek kegyelmet a lázadók...
Rabattától a bányavárosokban, Dünewalde-tól Lőcsén, Lotharingiai Károly herceg őfenségétől Pozsonyban, Schultztól Eperjesen és Caprarától Kassán.
Büntetést senki sem szenvedett, sőt Felséged határtalan kegyelmességéből sokan a rebellisek közül még földekkel és tisztségekkel is jutalmaztattak.
Ám hivebbekké mégsem lettenek , lévén örök nyavalyája ennek az országnak, hogy folyvást pártosoktól hemzseg ...
Hiszen találkoztak itten, akik még István király ellen is pártot ütöttek.
Imé , most itt az alkalom, minden időkre kiirtani Magyarországból a lázadás szellemét!
Félszabálynak semmi haszna, mert ilyes által barátokat nem szerzünk magunknak, az ellenségtől pedig nem menekszünk általa.
Nagyvárad, Munkács, Eger folyvást veszedelemmel fenyegetnek mindent, készek mindig és mindenki ellen a fölkelő latrok befogadására és ápolására.
De most már elég volt: le kell nyesni egy csapással valamennyi fejét a hidrának !«
A császár sokáig gondolkozott, mignem végül rávették miniszterei, hogy Karaffát teljhatalmu királyi-biztosul nevezze ki Felső-Magyarországra.
S Karaffának első dolga volt összeállitani az itélőszéket.
A himlőhelyes arcu fekete generális az 1687-ik esztendő februárius havának tizedik napján váratlanul Eperjesre érkezett.
A kapukat nyomban lezáratta: attól fogva lélek nem jöhetett be és nem hagyhatta el a várost.
S Eperjes város népén urrá lett a rémület...
...Az ettől számitott hetedik nap estéjén a gerlai öreg kőházban tanakodott az ősz Keczer András és leghivebb barátja, Rauscher Gáspár.
A melegedő előtt ültek , közöttük a kis Rauscher Edit, lehorgasztott fejjel.
Odakint hüvös télutó volt.
Keczer Andráska, aki tizenharmadik esztendejét töltötte be e napokban, aludt már .
Ők hárman fel-felijedtek minden közeledő neszre az éjszakában.
Az ifju menyecske összekulcsolta a kezét:
- Mi lesz velünk, Teremtőm-Uram?
Szegény férjem, csak legalább ő ne mozdulna Szepessy Pál mellől!
A két öreg hallgatott.
Mert titkos hirvivők meghozták már a hirt, hogy Karaffa, e tébolyult olasz , megkezdte a befogásokat.
Előző napon a tiszteletreméltó Zimmermann Zsigmondot hurcolták el elsőül a házából.
Ép ebédnél ült volna a családjával, mikor két császári tiszt vezetésével lancknehtek rontottak reá s még azt sem engedték meg neki, hogy megölelhesse utoljára övéit.
Ahelyett durva káromkodások közt megragadták, magukkal hurcolták és hiába volt minden tiltakozása Eperjes város e tiszteletreméltó polgárának, földalatti nedves börtönbe dobták.
Keczer András és Rauscher Gáspár jól tudta, hogy most ők ketten vannak soron.
És felsóhajtott az öreg Rauscher, miközben halottfehér leányára nézett:
- Leányom, mi talán sohasem fogjuk látni többé egymást...
És mialatt hangtalan fájdalomra vonaglott el a fiatalasszony csinos arca, az ősz Keczer András komolyan nézett kedves menyére:
- Leányom, hallgasd meg jól, amiket mostan mondok tenéked.
A kis menyecske, erőt vévén fájdalmán, apósára függesztette okos szürkés szemeit .
Keczer András igy beszélt ekkor:
- Nem tudom, mit rejt méhében a jövendő...
De azt tudom, hogy nekem és atyádnak meg vannak számlálva napjaink...
Hallgasd meg azért, leányom, amiket mostan mondok tenéked!
- Hallgatom, apámuram, - suttogta halálravált arccal a fiatalasszony.
Keczer András beszélt:
- Mink ketten nem számitunk immár...
Hosszu esztendeink a nemzet jogaiért megharcolt harcokban mentek veszendőbe, ám ez a végzete ugyis minden magyarnak .
Gábor fiam, a te hites urad, megmarad -e, nem tudhatjuk.
De itt van az unokánk ...
Hallgass ide, leányom és jól megjegyezzed, amiket mostan mondok tenéked!
- Odahallgatok, apámuram, - suttogta másodszor is a sokat szenvedett ifjuasszony , miközben alig tudta visszafojtani égő könnyeit.
Keczer András fölemelte gyérhaju fejét, mintha a jövőbe látott volna:
- Unokánkat, mihelyt eléri éveit, ne marasztald itthon, hanem - felövezvén nagyatyái kardját - induljon tüstént táborba.
Ha régi barátom, Szepessy Pál nem élne többé, ott lesz a nálánál ifjabb Esze Tamás, tisztelője nemes családunknak .
Unokánkat tanitsd meg, hogy emlékezvén nagyatyáira, soha ne higyjen a németnek , hanem karddal harcoljon pusztitására, rontására, végső dulására!
A kis Rauscher Edit szemei itt már könnyben csillantak meg.
De nem folytathatta az öreg, mert ugyanakkor közeledő nesz ütötte meg őket , mintha több lovas dobogott volna errefelé az éjszakában.
Jött-jött a dobogás s néhány pillanattal reá a gerlai udvarház nyitott kapuján fordultak be a lovasok...
Fülcsenditő csönd állt be a ház nagyebédlőjében...
De csak két pillanatig!
Mert a harmadik pillanatban szélesen nyitott be az ebédlőszobába, senki más, mint Keczer Gábor maga.
Hanem igen-igen megváltozott!
Ugy érkezett, ahogy éppen elindult Szepessy Pál mellől, a Szernye-mocsarak világából.
Harcos öltözetben, csákóra-metszett lebbentyüs csalmában , félsarkantyuval az egyik csizmáján, csataktól telehányva.
Férfias arca megnyult s a két halántékánál szürkülni kezdett a haja.
Csak daliás tartása maradt a réginek.
Ám amire fölneszelt volna a két öreg, Rauscher Edit ott csüngött már a férje nyakában és mig ujjbegyre ágaskodott, átkarolta gyenge két karjával s könnyei megöntözték a harcokból megtért kisebbik gazda mellét:
- Uram!...
Én édes uram!...
Nem birta tovább.
S annyi esztendőnek meddő várakozása után sirvafakadt.
Akkorára ott állt a két öreg is.
Ahogy sikerült volna megölelniök nekik is a hazáigvergődött fiut, egyszerre kérdezték ketten:
- Honnan jöttél?
- A Szepessy Pál ujból kardrakelt bujdosói közül, - válaszolt Keczer Gábor, kissé nekicsodálkozva.
- S kivel jöttél? - faggatta a két öreg ugyanegy pillanatban.
Keczer Gábor méginkább nem értette:
- A két szolgaemberemmel.
Atyja és apósa megfogta most kétfelől s könyörögve kiáltottak fel:
- Menekülj, fiam!
Menekülj!
Minden pillanatban itt-teremhetnek a császári kopók !
Miértünk nem kár immáron, de néked feleséged, kisfiad vagyon!
Keczer Gábor nem akart hinni a fülének:
- De hiszen én ott voltam Buda alatt s a keresztény hitért emelve kardot, hágtuk meg a magyar fővár falait és bástyáit!
Itt már a kis Rauscher Edit is imára kulcsolta össze a kezét:
- Menekülj, édesuram!
Menekülj!
- De hová? - kérdezte tanácstalanul a fiatal férj.
Édesapja felelt neki:
- Az ország legészakibb határhegyei közé, hol juhászaink telelnek át az aklokban !
Várd be ottan az idők fordulását!
Keczer Gábornak annyi ideje maradt csupán, hogy átkarolhatta a két öreget , szerelmes feleségét s hogy besiethetett a hálóházba, hol alvó fiát csókolta meg .
S néhány pillanattal később két szolgalegényétől kisérve távolodó, egyre távolodó dobogással vágtázott északnak.
A legészakibb határhegyek irányába.
Ezen a nehéz éjszakán mégegyszer lovasok dobogása verte föl a sürü csöndet .
Császári lovasok voltak, akiket Keczer Andrásért, meg Rauscher Gáspárért küldött Karaffa generális.
És elhurcolták mindkettejüket.
A kis menyecske, ahogy olyan egyedül maradt vissza, mint az ember kisujja s körülnézett a puszta házban, félig-tébolyultan állt a sürü csöndben s esze nélkül mondogatta maga elé:
- Istenem, könyörülj rajtunk...
Istenem, könyörülj rajtunk...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE