Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Mihály gondolkodik.
A szép gyermek, aki a kis emeletes ház szobácskáit birtokába vette, a Mihály dolgos és szürke életében csodálatos változásokat okozott .
- Hány éves vagy tulajdonképen, öreg Mihály? - kérdezte egy nap Micike asszony, miközben a sötét, barátságtalan irodában, amelynek ablakai a félszerekre és istállókra nyíltak, a kézelőjével bíbelődő urára várakozott .
Mihály, vörösbarna ujjasában, tűnődve nézett a levegőbe s félhangosan kivont meg összeadott néhány évszámot .
- Harmincegy múltam az idei Szentgyörgykor.
Öt évvel vagyok öregebb , mint Viktor, de azt hiszem, tízzel is többnek látszom .
Micike összecsapta a keztyűs kezét .
- Harmincegy?
Te mindöss ze harmincegy éves vagy, öreg Mihály?
A külsőd meg a komolyságod után legalább hatvanesztendősnek néztelek volna, hiszen tulajdonkép már gyerekkorodban is egyidősnek látszottál a boldogult édesapáddal .
Mihály kissé esetlenül mosolygott, Micike pedig megr ázta szőke fejét, melyen egy édes, aranyos kalap virított .
- Mi dolog, hogy így elhagyod magad vén pajtás, mintha az élet javarésze már a hátad mögött volna?
Sohase gondoltál arra, hogy egy drága kis leányba szerelmes légy, hogy családot alapíts, mint más becsületes és komoly férfi?
Mit adod itt az aggastyánt, mikor voltakép házasulandó legény vagy?
Mihály, vesd le ezt a borzasztó ujjast, mert még azt találom hinni, hogy a szegény Takácsy bácsi áll előttem.
És miért csúfitod magad ezzel a rettentő, ernyős s apkával, amilyet az öreg koldúsok viselnek reggelenkint a templom előtt ?
Mihály - a segédek és az inasok megdöbbenve bámultak rá az árúpolcok mögül és a fuvarosok, meglepetésükben, majdnem kiejtették szájukból a pipájukat - sötétkék kabátban és fehér gall érban jelent meg másnap kora reggel a vén boltban és az arca frissen volt borotválva, bár vasárnap még meglehetősen messze volt.
A késő őszi dér már vastagon belepte az udvaron levő ládákat s a nagy podgyászszekerek fehéren csillogtak az udvarban; ez volt az az idő, amikor Mihály vörös keze tizenöt év óta rendszeresen elfagyni szokott.
De Mihály most óvatosan keztyűt húzott, akár egy fiatal leány , aki a bőre finomságát mindennél fontosabbnak tartja; s a kis irodai vaskályhában , mely máskor csak karácsony f e lé szokott akcióba lépni, már november derekán barátságos tűz lobogott.
A kék elefánt még különb csodát is látott volna, ha egyszer talapzatán visszafordul: Mihály nyakkendőt viselt a gallérja alatt, otromba csizmáját , melylyel régebben naphosszat a havat taposta, karcsú cipővel cserélte föl s ebéd előtt hosszabb időt töltött a mosdó előtt, mely éveken keresztül mint fölösleges fényűzési cikk állt a pókhálós iroda sarkában .
Viktor, aki most is későn kelt és fiatal princ módjára kényeztette magát hófehér kis nemtőjével, délfelé, ha a bolton keresztülhaladt, cigarettája jószagú és finom fátyolán át néha derűs pillantást vetett a bátyjára, aki fiatal hadnagyéhoz hasonló síma arcával elmerülve hajolt rézsarkos üzleti könyvei fölé .
- Mihály bátyám - mondta a fia talabb Takácsy bólintva - ugyan mit szólna az édesapánk, ha téged ilyen korrekt angol lordnak kiöltözve látna az ötvenéves karosszékben?
Mondd meg vén fickó őszintén: hitted volna valaha, hogy egy gyönge kis nő föl tudja forgatni ezt a tiszteletreméltó ö reg házat ?
Mihály nem válaszolt, hanem szorgoskodva tovább számolt a nagy könyvben, Viktor pedig, miután barátságosan megveregette a bátyja széles hátát, a keztyűit lóbálva, sietett ki a piaci korzóra, hogy a délelőtti eszmecserére gyülekező honorációrokkal találkozzék.
De déli harangszó után, mikor a csinos új szobaleány az ebédet fölszolgálta (a pulton való ebédelés rég megszünt) tovább folytatta az ingerkedést a bátyjával; s míg a pongyolaruha fontoskodva sürgölődött a fehér asztal körül, elégedett pill a ntást vetett a felesége szőke hajában pompázó rózsára, a napfényben csillogó üvegneműekre s a sok édes és haszontalan csecsebecsére, mely szivárványos fénnyel ragyogott az ablakon át beáradó havas fehérségben .
- Tudod, hogy Mihály csak a te kedvedért cicom ázza magát ennyire?
El birtál volna képzelni valaha olyan lényt , akinek kedvéért a bőrujjasát vagy a térdigérő vászonzubbonyát levetette volna ?
Tudod, hogy most mértföldnyire elkerüli a petróleumos hordókat, nehogy a kellemetlen szag megérezzék rajta ?
Mic ike helyeslően bólintott és hajnalszínű, finom arcával, mely csakúgy tüzelt a háziasszonyi büszkeségtől, kedveskedve odadörzsölőzködött a vén legényhez, aki gallérjába gyűrt szalvétájával inkább egy szögletes kamaszfiúhoz hasonlított, semmint egy tisztel e treméltó, felnőtt emberhez .
- Igy is kell, mert különben a sarokba térdeltetném, mint valami rossz gyereket!
Mihály szép férfi és bizonyos vagyok benne, hogy nemsokára épp úgy búcsút mond az agglegény-életének, mint ahogy valaha a rövid nadrágjának búcsút mondott.
Akarsz fogadni velem, hogy egy év múlva új emeletet húzatunk a Kék elefánt fölé ?
Mihály nem válaszolt, mert neki nem volt kenyere a beszéd, csak zavartan, iskolásfiú módjára nevetett a paradicsommártásra, melylyel tányérját szórakozottságában tele szedte.
De gondolni, oh, sokkal többet gondolt, mint egy egész tudományos akadémia s vén szíve ismeretlen melegséggel telt meg, aminőt eddig , sívár fiatalsága alatt, még sohase érzett.
Mit mondhatott volna hangosan, hogy ki ne kacagják érte?
Mihály lelké b en valami furcsa hit gyökeresedett meg: úgy érezte, hogy a nagy , beláthatatlan világban, a tengereken túl és a csodálatos szigeteken, a nagyvárosokban és az elhagyatott pusztaságokon seholse lehet nő, aki ehhez az egyetlenhez hasonló lenne.
Néha lopva fö l emelte a szemét, hogy a sógornőjére egy hirtelen pillantást vessen; s ekkor ámulva és megzavarodva gondolt a kicsike, selypítő árvaleányra, akiből ez a színes és gyönyörű selyempille kifejlődött.
Mihály unta és lekicsinyelte a nőket , akiket könnyelmű és h a szontalan kis teremtéseknek nézett; s a pirospozsgás szakácsnő, aki szegfűszegért jött be a boltba s őt kacérkodva ifjúrnak szólította, épp annyit , vagy talán még többet jelentett a szemében, akár a korzózó és kiöltöztetett kisasszonyok, akik udvarlóikkal a "Kék elefánt" előtt elsétáltak.
De most megnyílt a szíve és a szeme szinte belekáprázott a csodába: ez a szelíd, hófehér, finom és drága kis jószág , aki egy liliom tisztaságával járt körülötte a puha szőnyegen, egyszerre mindent megértetett vele, amit e d dig az ujságokban, a könyvekben és a regényekben olvasott: hogy a férfi életének ezek a kecses kis selyemcicák az ékességei, hogy nélkülük üres és unalmas a földi vándorlás s hogy a legjobb üzletmenet, a legelőnyösebb kötés és a legszellősebb magazin se é r föl azokkal a pillanatokkal, melyekben az ember egy japáni pongyolából kifehérlő asszonyi kar melegségét érzi .
- Kit vennék el, amikor Viktor már Egyetlent feleségül vette? - kérdezte magától az öreg Mihály, aki voltakép most se volt sokkal bölcsebb , mint akkor, amidőn az elemiben a földrajzot tanulta .
Oh nem, Mihály nem volt oly becstelen, hogy a testvéröcscse boldogságát irigyelje; sőt: a maga módja szerint helyesnek és igazságosnak találta, hogy ez a szédületes boldogság az öcscsének jutott osztályrészül.
Hiszen Viktor szinte más fajtabéli volt, mint ő; finom, graciózus és érzékeny lélek , aféle kényeskedő kis grófi csemete, aki mellett ő idomtalan medvének látta magát .
És nem komor medve volt -e csakugyan, amióta a gyermekcipőjét levetette?
Mihály az if júkorából se ismert mást, mint a nehéz, örömtelen és kitartó munkát ; egy mogorva háziszolga életét élte, aki zsákhordással, ládaszögezéssel és raktárrendezéssel fárasztotta ki magát, hogy este álomtalan álmot aludjék.
Mi keresnivalója lehetett e törékeny kis lény oldalán, aki egy ismeretlen és napsugaras mesevilágból jött ide a barátságtalan, öreg házba?
Mihály nehézkesen bólintott, mint akkor szokta, ha a falusi boltosokkal megalkudott; és a teherhordó rabszolgák csöndes rezignációjával mondta magában :
- I gen, így van rendjén, hogy a Viktoré legyen, hiszen ő az egyetlen férfi, aki boldoggá teheti!
Én már akkor is boldog leszek, ha egyszer majd a kis fiát a keresztvízre tarthatom .
És ha mégsem, ha Viktor mégse tenné boldoggá?
Az öreg legény e gondolatra úgy érezte, hogy minden vére a fejébe száll; és lassújáratú fantáziája egyszerre csak megindult, mint az olajozatlan kerék, mely nyikorogva forog a tengelye körül.
Mi lenne, ha Viktor újra visszatérne legénykori életéhez, ha léhasága a kötelességein úrrá lenn e, ha szelíd, fehér, tehetetlen kis cicájának fájdalmat okozna?
Mi lenne, ha Micikét sírni látná?
Mi lenne, ha a kacagás, mint egy kedves illat , eltűnnék innen, ha a dal a néma szenvedés csöndességébe fulladna?
Mihály meredten nézett maga elé, mintha vala m i ijesztő rémképet látna és ekkor szakasztottan olyanná lett, mint a néhai édesapja, a pedáns, becsületes és kötelességtudó zsarnok, aki korlátlan fejedelemként járt a boltban és a keskeny falépcsőn s akitől a házban minden élőlény rettegett.
A Mihály erő s arcán keserű vonás jelent meg e gondolatra, a szeme megvillant, mint valami hóhéré és dolgos, vörös keze önkéntelenül ökölbe szorult.
És ekkor szinte elfulladt lélekzettel szólott magában :
- Akkor leütném, én ütném le, mint a veszett kutyát .
Megrázkódott és ijedten nézett körül: gyönyörű téli nap sütött, a hó bevilágított az ablakon, odakünn csilingeltek a tovasuhanó szánkók és itt, a finom kis fészekben, pompás kávéillat lebegett.
Az üvegszekrényből csipkeruhás táncosnők mosolyogtak feléje, a szobrok feh é r teste kivillogott a sötét háttérből, az ezüst csillogott az asztal fölött és a fantasztikus csodavázákban üvegházi virágok illatoztak.
Fénynyel és fiatalsággal volt tele a levegő s tavaszi verőfényben ragyogó erdőségek derüje aranyozta be a Micike szőke fejét.
Ki gondolt volna itt boldogtalanságra és fájdalomra?
Mihálynak egy gyerekkori majális jutott az eszébe, egy régi, álomszerű, tavaszi nap , véghetetlen fenyveserdőkkel, tarka lampionokkal, szakállas gnómokkal és óriásokkal, akik csillogó rézkürtöke t fújtak s piruló, huncut, csipkeruhás kis lányokkal, akik erdei nimfák módjára lebegtek az aranyfövenyes tisztáson.
Husz év óta nem gondolt e napra, de most ismét úgy érezte, mintha a tavaszi pompájában viruló erdőségben járna, melyre az égboltozat tenger s zerű kéksége borult .
- Mire gondolsz, vén Mihály, hogy így elszomorodtál? - kérdezte Viktor, míg Micike egy aranyhátú kefével az asztalkendő morzsáit söpörgette .
Mihály leoldotta nyakáról a szalvétát és sóhajtva kelt föl a karosszékből, amelyben eddig öreg urasan elterült .
- Arra öcsém, hogy én nyugodtan sziesztázom, míg odalenn akár az egész boltot ellophatják.
Szép pár pofont kaphattunk volna a szegény édesapánktól , ha az ő életében is ennyi időt töltöttünk volna az asztal mellett .
Búcsúzott és tipegve, va skos léptekkel indult lefelé a keskeny falépcsőn, mely az emeletről a földszintre vezetett.
Két óra volt és az ebédlőből pókhálószerű finomsággal hangzott utána a Havasi leány gavotteja, melyet a régi muzsikáló óra játszott fiatal gazdái tiszteletére .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE