Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
A csipkeverő leány : Regény
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
14
Bekezdés
700
Mondat
1475
Szó
30252
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
A "Csipkeverő leány" librettistája nem igen közelítette meg vagyon dolgában a Sembachokat, de mint gavallér nemcsak rajtuk tett túl, hanem a norfolki hercegen és az angol trónörökösön is.
A neve - Laczfi Sándornak hívták, egyszerű "i " -vel a szó végén - jóleső és kellemes derültséget keltett a szerkesztőségekben és a bohémkávéházakban, ahol Budapest ifjú enerváltjai a világ dolgait megbeszélték.
Laczfi nem volt már nagyon fiatal ember - harminchat felé járt - de az ujságíró-társadalom tengeréből jóformán csak akkor emelkedett ki, mikor a "Csipkeverő leány" szövegét megírta.
Mindaddig nyomorúságos éhbérért dolgozott rendőri riportjain, vasárnaponként törvényszéki krokikat írt lapjának, s a harmincadik évét is jócskán túllépte már, mikor a parlamenti tudósítók szindikátusába fölvették.
Laczfi sok különösségről volt nevezetes könnyűvérü kollégái közt: elvileg züllött fehérnemüt hordott , kézelőiből gyakran hiányzott a gomb, nyakkendőjét ujságírói pályája legelső napja óta viselte s bizalmasai tanusága szerint szivarral a szájában aludt el , ha reggel nyolckor, hosszabb lelki küzdelem után, nyugalomra tért.
De slendriánságának véghetetlen oceánjában néha virágos szigetek tüntek föl : Laczfi vasalt nadrágban, kecsegeorrú lakkcipőben és nagyköveteket megszégyenítő ingplasztronban jelent meg a törzskávéház asztala mellett s oly ijesztő előkelőséget tanusított, hogy a főpincér, szokása ellenére, a lókupeceket megillető hajlongással fogadta.
Ilyenkor Laczfi forintos borravalókat osztogatott, francia pezsgőt ivott a két lágytojáshoz, mellyel éjszakai étvágyát csillapította s oly rideg nonsalánsszal forgatta a képeslapokat , mintha egyenesen ősei birtokáról érkezett volna a bűnös és éhenkórász nagyvárosba.
Ezek az előkelőségi rohamok azonban épp oly gyorsan elmúltak, mint ahogy keletkeztek: a vasalt nadrág, huszonnégy óra mulva, harmonikaalakúvá lett, a vakító ingplasztron elzüllött, s a kecsegeorrú lakktopán helyét ismét az a kitaposott cipő foglalta el, melyet a gondosabb megfigyelők már évek óta ismertek .
A váratlan karriér, melyen az örökké elégedetlen kis riporter élete nyarán megindult, voltaképp egy könnyelmű pillanat következménye volt : Laczfi egy viharos éjszakán ötven korona kölcsönt fogadott el egy becsípett zeneműkiadótól, aki egy zajos színházi bemutató után a bohémek éjjeli kávéházába betévedt.
A hazai pénzügyek ezidőtájt mostohábban alakultak, mint várni lehetett, s Laczfi hetekig nem jutott abba a helyzetbe, hogy becsületbeli adósságát megfizethesse.
Más aligha csinált volna ebből lelkiismereti kérdést ; de a borzas ujságírót, akinek gőgös jelleme visszariadt attól, hogy idegen ember a lekötelezettjének tekintse, szinte egészséges álmától is megfosztotta a gondolat, hogy a pocakos agyvelő-uzsorás rosszat gondoljon róla.
A tépelődésnek az lett a vége, hogy Laczfi egy délelőtt - öt év óta nem kelt föl ily korán , sőt a rossz nyelvek szerint, akkor kelt föl utoljára délelőtt, mikor a katonai sorozó bizottság előtt megjelent - gyűrötten és rosszkedvűen állított be a fényes belvárosi boltba, ahol hitelezője a gyanús üzleteit lebonyolította .
- Ráér? - kérdezte mogorván a kövér zeneműkiadótól, aki a koránkelő emberek nyugalmával szivarozott szénaboglyához hasonló iróasztala fölött .
- Kedves Laczfim, az ön számára akár éjjeli kettőkor is ráérek, - felelte az édeskés üzletember, aki, gyógyíthatatlan reklámhős létére a legkisebb ujságírót is nagyságos úrnak szólította .
Laczfi belenyúlt a télikabátja zsebébe s egy piszkos , cukorspárgával összekötött kéziratcsomót szedett elő .
- Mivel nincs pénzem, hát arra gondoltam, hogy valami irodalmi munkával fogom lekvittelni az adósságomat, s az utolsó tíz éjjel megfogalmaztam egy operett-librettót.
Silány munka és magam undorodom tőle a legjobban, de az operettekben, ugyebár, az ostobaságok is szalonképesek?
Mindenesetre vegyen magának fáradságot és olvassa végig, - hátha fölfedezi, hogy engem is be lehet sorozni a szinpadi agyalágyultak táborába.
Mindenesetre figyelmeztetem, hogy a kéziratom aligha ér meg ötven koronát ...
A zeneműkiadó - mit tehetett egyebet? - kedves és jóakaró grimászt vágott, s derűs elnézéssel tekintett a piszkos iratcsomóra, melyet a költő időközben az íróasztalra helyezett .
- Kedves Laczfim, - mondta aztán bizonyos szeretettel, - ha az ötven korona miatt vesződött, hát biztosítom róla, hogy fölösleges munkát végzett.
A viszonyok mindenesetre rosszak, de ez a kis pénz aligha fogja megakasztani az üzleti forgalmamat.
Vigye hát csak haza nyugodtan az operettjét, - a pénzre én addig várok, amíg saját magának jól esik .
A riporter, aki e nyájas beszédben munkája lekicsinylését látta , most egyszerre cézári gőggel tekintett a kövér uzsorás dupla tokájára .
- Édesem, - szólott aztán egy uralkodó herceg hűvösségével - ha én azt mondtam az imént, hogy silány operettszöveget írtam, hát messzire felülemelkedtem azon a szinvonalon, melyet a maga kiadványai képviselnek.
Ha két hónapig mindennap orvosságot vennék be az ötletek és a jóízlés ellen, még mindig különb munkát tudnék írni, mint azok az idióták, akik mostanában az operett-szinpadokon szerepelnek.
A becses itéletét tehát mindenesetre jó lesz felfüggeszteni mindaddig, amíg a "Csipkeverő leány" kéziratát elolvassa .
Major úr - így hívták a zeneműkiadót - a kitörést oly mennyei szelídséggel hallgatta végig, mintha Laczfi a vaskoronarend második osztályát nyujtotta volna át neki a miniszterelnök megbizásából .
- Drága barátom, maga sajnálatosan félreértett engem, hiszen a talentumának én vagyok a legnagyobb méltánylója.
Éppen mert bizonyos vagyok benne, hogy remekművet írt, nem akarnám, hogy pár hitvány korona miatt kényszerüzletet kössön velem.
Az uzsoráskodás és a helyzet kihasználása sohase volt a kenyerem.
Ha azonban megtisztel azzal, hogy kéziratát nálam hagyja , biztosítom róla, hogy én leszek a legbüszkébb .
Laczfi, egy fenhéjázó gesztus után, távozott az irodából, Major úr pedig, mindenesetre a kellő gondossággal, kezébe vette a kéziratot s némi habozás után kibogozta a cukorspárgát, mely a kirojtolt papirlapokat összefüzte.
Negyedóra mulva lekönyökölt az íróasztalra, s orrára illesztette a fekete csontpápaszemet, melyet egyedüllétében használni szokott; és amikor később egy lipótvárosi hölgy az üzletbe kérette, azt az utasítást adta, hogy tagadják le, mert sürgős és halaszthatatlan munkája van .
Laczfit estefelé odahivatták a szerkesztőségi telefonhoz.
Major úr beszélt, még pedig oly édesen, mintha maga Mozart vagy Beethoven volna a drót végén .
- Kedves Laczfim, tudna -e magának szakítani egy negyedórát?
Ha akarja, én keresem föl, de legjobban szeretném, ha megtisztelne vacsorára a Ritzben, ahol kedvünk szerint kibeszélhetjük magunkat.
Nem venné tolakodásnak , ha kilenckor kocsit küldenék a szerkesztőség elé?
Vagy tudja mit, mást mondok magának: személyesen fogok eljönni, amint dolgaimmal végzek, nehogy valami kifogással megszökjék előlem .
Laczfi, - akkor éppen előkelőségi rohama volt, mert a kiadóhivatalban kifizették egy nyolcvankoronás költségszámláját - egy kis kéretés után elfogadta a meghívást s egy órával később, őrgrófnak kiöltözködve , várta a zeneműkiadót a szerkesztőségben.
Szmokingot és fekete mellcsokrot viselt, de a csokor alatt gyűrődött selyeming sárgállott, lábán pedig a hétköznapi cugoscipő helyettesítette a francia lakktopánt.
Laczfi azonban oly méltósággal viselte formátlan saruját, mintha a Rue de Rivoli legdivatosabb vargája szabta volna .
A kiadót automobil várta a szerkesztőség előtt, a Ritz sarokasztalánál pedig tettvágytól lobogó pincérsereg szolgálta ki Major urat és vendégét.
Hercegi vacsora és kitünő italok után a zeneműkiadó nagy szivart dugott a riporter ajkai közé s az emésztés és a szalonmuzsika kellemes hangulatában dőlt hátra karosszékén, miközben megelégedett pillantásokat vetett a gőgös nagybirtokost szimuláló Laczfira, aki - az esetlenségtől való félelmében - ilyenkor az orosz nagyhercegeknél is előkelőbbnek mutatkozott .
- Kedvesem - mondta Major úr, mialatt enyhén és boldogan szuszogni kezdett - amint látja, elég gyorsan elolvastam a kéziratát, bár őszintén szólva, még arra se volna időm, hogy lélegzetet vegyek.
Azt is megvallom, hogy csekély bizalommal fogtam a munkához, mert a kitünő riporter és a tűrhető librettista két különböző dolog.
De abból, hogy most itt vagyok, és magával vacsorázom, már kitalálhatja, hogy a kételkedésem nem volt jogos sőt hogy : egyenesen el vagyok ragadtatva "A csipkeverő leány " -tól.
Nem árulná el, mi tartotta vissza eddig a színpadtól, holott több a tehetsége, mint az összes akkreditált társascégeknek?
Nem érzi, hogy könnyelmüséget, sőt bűnt követett el, mikor teljesen az ujságírásnak szentelte a talentumát?
Bűnt a hírneve és az erszénye ellen, hiszen maga is tudja, hogy érdemleges pénzt manapság csak a színpadon lehet keresni ...
Laczfi - a főpincér éppen a közelükben állt és merev udvariassággal figyelte őket - körülbelül olyan arcot vágott, mint Napoleon , mikor csapatai elvonultak előtte, - aztán egy fájdalmasan megbocsátó gesztussal kijelentette, hogy ilyesmiket akár minden héten ki tudna rázni a dolgozó-kabátja ujjából.
Major urat ez a kijelentés apailag rosszaló fejcsóválásra ösztönözte .
- Rossz fiú, megérdemelné, hogy valami kazamatába zárják, amiért az érdekeit ennyire elhanyagolta.
De szerencsére még nincs késő és hála isten olyan ember kezébe került, aki ért valamicskét a csinos karriérek megcsinálásához.
Akar velem fogadni, hogy két év múlva villája lesz Bádenben s hogy télire a cannesi kaszinóban fog bridge-et játszani az angol lordokkal és a francia nagytőkésekkel ?
A riporter - futólagos pillantást vetve sárga selyemingére, melyet úgylátszik az igazi előkelőség szimbólumának tartott, - bágyadt mosollyal adott kifejezést abbeli nézetének, hogy a librettó-írás nem tartozik az agymunkák közé, s hogy a Knézics-utcai rablógyilkosságról írott riportját hasonlíthatatlanul többre tartja tíz diadalmas szövegkönyvnél.
Major úr nevetve ütötte le a hamut vastag szivarjáról s egy szemhunyorítással intett a pincérnek, hogy állítsa az asztalra az öreg Bols mester remekét .
- Kedvesem, maga nevetni fog, de én már a komponistát is megtaláltam, aki szövegkönyvét megzenésíti.
Nem valami közismert hülyét kap tőlem, aki már az agyveleje utolsó rostját is kisajtolta, hanem egy fiatal tehetséget, aki magával együtt meg fogja hódítani az egész világot.
Egy fiatal tehetséget, akinek köztünk szólva, az az előnye is megvan, hogy egy milliócskát a mellényzsebéből is könnyüszerrel kirázhat .
Laczfi aszketikusan sovány arca láthatólag vonaglani kezdett a megvetéstől .
- Milliomos?
Azt akarja, hogy egy paralitikus pénzeszsákkal szövetkezzem?
Nem, drágám, annál már mégis csak gőgösebb vagyok egy kissé , semhogy ilyen alávaló opportunizmusra kapható legyek !
Major úr most szeliden megrázta ismét a fejét és őszintén elmondta, hogy kire gondol; egy szerény, jólnevelt és finom fiatalemberre, aki szinte nőiesen disztingvált és ugyancsak különbözik azoktól a parvenüktől, akik vagyonuk révén akarnak magukhoz hódítani minden sikert.
Ez a fiatalember betegesen írtózik minden feltünéstől, a millióit csak kénytelen ballasztnak tekinti, de tehetség dolgában bízvást fölveheti a versenyt az összes nagyképüekkel, akik most a divatos operett-színpadokat dominálják .
- Maga azt hiszi, hogy egy gazdag embernek nem lehet talentuma ?
Összeférhetőnek találja a demokrata nézeteivel azt az álláspontot, hogy a milliomos már okvetetlen agyalágyult ?
A meggy vörös Sherry-brandy, mely Bols mester titokzatos laboratóriumából az asztalra került, enyhített valamicskét a Laczfi gőgjén, s mikor később kissé gőzölgő fejjel a Dunaparton végigmentek, a riporter nagykegyesen beleegyezett, hogy a széplelkü vasgyárossal, - ahogy gúnyosan kifejezte magát - találkozzék valahol.
Major úr magára vállalta a közvetítést és Laczfi, előkelősége tudatában, oly titokzatos arccal vonult be a bohém-kávéházba, mintha tíz perccel ezelőtt az ország fejedelmével tanácskozott volna a budai királyi palotában .
Másnap, estefelé, Major úr már ismét jelentkezett a szerkesztőségi telefonnál .
- Fiacskám, beszéltem Szebenyi úrral, aki boldog, hogy magával személyesen is megismerkedhetik.
Volna rá ideje, hogy nála igya meg holnap az ebédutáni feketéjét?
Akarja, hogy ismét kocsin jöjjek a lakása elé?
Vagy tud annyi időt szakítani, hogy az irodámba eljöjjön értem ?
Laczfi, aki most már ismét a szakadt munkazubbonyát viselte s így természetszerüleg még gőgösebb volt, mint rendesen, élénk, sőt dühös ellenszenvvel fogadta az udvarias zeneműkiadó ajánlatát .
- Nem, drágám, annál sokkal büszkébb fickó vagyok, semhogy a maga éretlen milliomosa előtt apportirozzak.
Ha az ócskavaskereskedője azt hiszi , hogy kézcsókkal fogok eléje járulni, hát biztosítom, hogy ki fogom gyógyítani a rögeszméjéből.
Mennyivel van messzebb az én lakásom a majoreskó úrétól, mint az övé az enyémtől?
Ha beszélni akar velem, hát ő is elfáradhat a Vörösmarty-utcába, biztosítom róla, hogy nem fogok elájulni a megtiszteltetéstől, bár a doktor szerint ideges szívbajom van .
- De fiam, biztos maga abban, hogy van három szék a lakásán? - mondta most már kissé idegesen a zeneműkiadó, aki rohamosan bele kezdett fáradni a Laczfi úr ízetlenségeibe .
A telefonbeszélgetés, Laczfi egy félig lenyelt gorombasága után , abbamaradt, de a hirlapirodalom fiatal Petur bánja pár nap mulva bebizonyította, hogy haragját se szabták tartósabb anyagból, mint előkelőségét .
Az ujságíró, egy leereszkedő vállvonogatás után, mégis csalt hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Szebenyi úr feketekávéját elfogadja.
A zeneműkiadó azonban előbb férfias garanciát vállalt arra nézve, hogy a milliomosnak sincs elvi kifogása egy Vörösmarty-utcai látogatás ellen .
Laczfi, aki e napon nem feküdt le, csakhogy a feketét el ne mulassza, egyéni elegánciájának teljes ragyogásában állított be a dunaparti Szebenyi-palotába: szmokingot, sávos nadrágot és füzőscipőt viselt, s turista selyemingéhez csillagokkal díszített, halványkék levantier-csokor simult.
Major úr kissé megütődve nézte ezt az összeállítást, a fiatal Szebenyi azonban, aki a lépcsőházban fogadta vendégeit, oly komoly nyugalommal siklott el a furcsa elegáncia fölött, mintha a szmokinggal kombinált sávos nadrág mindennapos látnivaló volna a főuri körök kastélyaiban .
Szebenyi majdnem alázatos udvariassággal fogadta vendégeit, de a riporter, akit a nagy fényüzés látása mindig dölyfössé és zárkózottá tett , körülbelül oly arcot vágott, mint III. Napoleon, mikor Bismarckot a versaillesi palotában meglátogatta .
- Uraim, - mondotta Major, aki minden körben egyformán jól érezte magát - uraim, ma február huszadika van, tehát a közhit szerint szürke és jelentéktelen nap, melyet a kalendárium csak közönséges fekete számmal jelez .
És mégis azt mondom önöknek, hogy ez ünnepnap, mert a magyar Halévy és a magyar Audran ma találkoznak először.
Akarnak velem fogadni, hogy február huszadika ezután jelentékeny dátum lesz a magyar operett történetében ?
Szebenyi elpirult, mint a gimnazista, akit irásbeli dolgozataiért megdicsérnek.
Laczfi azonban ónszínü arccal szorította össze fogait, s oly apatikus hidegséggel omlott le a dolgozószoba bőrfoteljébe, mintha a zeneműkiadó egy tökéletesen idegen embert említett volna.
Laczfi álmosnak , kedvetlennek és megalázottnak érezte magát, a hosszu szobasor, mely a nyitott ajtón át eléje tárult, a saját nyomoruságos hónapos szobáját juttatta az eszébe, az enyhe és kellemes melegség elkábította, s a finom inas, a cingulusoktól ragyogó dohányzóasztal, az angol karosszékek nyugodt méltósága, a selymes szalon, mely a gazdag portière-ken keresztül idelátszott, az életnek mind ez a csöndes és irigylésreméltó kényelme, mely itt épp oly magától értetődőnek látszott, mint nála a pénztelenség és a fűtetlen lakás, mindez annyira kihozta a sodrából, hogy még a legüresebb frázis kimondására is képtelennek érezte magát.
Ez a boldog paralitikus, nemcsak házakat , latifundiumokat, asszonyokat és drágaságokat tud megvenni, de őt, a szabad élet zabolátlan csikóját is megveheti ...
A házigazda - szerencsére - semmit se gyanított abból, ami a zabolátlan csikó lelkében történt, válogatott udvariasságokkal halmozta el vendégeit, nagy szivarokat hozott, finom és drágakőként csillogó likőröket bonttatott ki a kávé mellé, szerényen Major úrra hárította azt a merészséget , hogy egy kitünő embert a kezdetleges kisérleteivel molesztál, aztán nagy kérésre végül mégis csak odatelepedett a zongora mellé, hogy az operettje nyitányát eljátssza.
Mert a nyitánnyal - úgy -e nevetséges? - már akkor elkészült, mikor még híre-hamva se volt nála semmiféle szövegnek.
Major urat már az első hangok lelkes eksztázisra ragadták, élénken bólintgatott , félhangosan eldudolt egy-egy fülbemászó melódiácskát, a szemei ragyogtak, s oly diadalmasan nézett a riporterre, mintha a fiatal Wagner Richárdot ragadta volna ki e pillanatban az ismeretlenség homályából.
De a lelkesedés, mely úgy kivilágított a Major úr lényéből, mintha a belsejében villamos reflektor égett volna, egyáltalában nem hatott a kis ujságiróra; Laczfi merev arccal, gúnyos ajkbiggyesztéssel ült a helyén, lábait hanyagul egymásra vetette, szivarja füstjét fitymálva fujta a levegőbe s oly unottan nézett szét a gyönyörü dolgozószobában, mintha naponként egy archimilliomos családi palotájában inná meg az ebédutáni feketekávéját .
Szebenyi még nem fejezte be a nyitányt, mikor a hosszu szobasorra vezető ajtó függönye halkan meglibbent s egy nyulánk, láthatólag nagyon elfogult fiatal asszony alakja jelent meg a dolgozószoba küszöbén.
Nem látszott többnek tizennyolc- vagy tizenkilencévesnél, sötét szoknyát és világos zubbonyt viselt, haja oly simára volt fésülve, mint valami angol nevelőnőé, de az arca égett és a szeme csillogott és hosszukás, fehér keze, melyen csak egy árva karikagyürü fénylett, gyengén megrezzent az izgatottságtól, mikor a szivarozó urakat megpillantotta .
Major úr, aki legközelebb ült az ajtóhoz, egy széles pózzal felugrott a helyéről, Laczfi szertartásosan meghajolt, Szebenyi pedig egy hirtelen futam után abbahagyta a zongorázást .
- Maga az, drága? - kérdezte a fiatal házas pirulásával, akit még zavarba hoz, ha idegen férfiakat ismertet meg a feleségével.
- Nézze, drágám , bemutatom magának Major urat, akinek hirét bizonyosan jól ismeri a nehéz kottákról, amikkel kislány korában megkinozták és Laczfi szerkesztő urat, aki - mint tudja - Budapest leghiresebb hirlapiróinak egyike.
Emlékszik a nagyszerü cikkekre, amiket tőle a reggeliző asztal mellett olvasni szokott ?
A fiatalasszony vérvörösen bólintott - látszott rajta, hogy a nyilvános szereplés még eddig nem igen tartozott a mindennapi mulatságai közé - aztán odanyujtotta finom kis kezét a két úrnak s szemmellátható boldog csodálkozással tekintett a furcsán öltözött riporter szemébe .
- Oh, én régi olvasója vagyok a cikkeinek, hiszen apa házába is kis gyermekkorom óta mindig a Hirlap járt.
Már tizéves koromban is végigolvastam a Hirlapot, mikor mama és az angolna egyedül hagytak, s akárhányszor sírva fakadtam a tudósításokon, amiket a szegény, nyomorgó emberekről írt.
Tudja, hogy megint megríkatott a héten a Ranolder-utcai széngázmérgezéssel?
Elhiszi, hogy már a legelső sorok után is mindig bizonyos vagyok benne, hogy a maga cikkét olvasom?
Istenem, ha tudná, hányszor elfogott a kísértés, hogy magának, egy-egy különösen szép cikke után, levelet írjak!
De nem mertem, gyáva voltam, meg aztán úgyis tudtam, hogy magát, egy-egy szép cikke után, százan és százan is elhalmozzák a gratuláló leveleikkel.
Tudtam , hogy komolyabb dolga is van, semhogy egy csacsi kislány leveleit elolvassa ...
Laczfi elragadtatva bólintott: oh, most végre csakugyan akadt valakire, aki az apátiájából életre keltette!
Ez a tiszta, illatos, hófehér és piruló fiatal asszony, aki azt a furcsa hatást tette rá, hogy öt perccel ezelőtt szállt ki a fürdőjéből, ez a finom és drága embervirág, akinek lelkében az ő silány cikkei visszhangot keltettek, egyszerre megváltoztatta egész világfelfogását, embergyülölete elpárolgott, mint az eső a napfényben s önérzete fellobogott, mint a pásztortűz, melyre friss venyigét vetettek.
Nem volt már mai legény, az életet a fenékig ismerte, de ezzel az asszonytipussal még sohase találkozott.
Hol látott volna hozzá hasonlót a rosszszagu cirkuszban, ahol eddig sivár napjait eltöltötte?
Laczfi e pillanatban a vadember szédülését érezte, aki előtt, vakító fehérségében, jelenik meg egyszerre a magasabb kultura asszonya ...
Szebenyiné utóbb maga is leült az egyik karosszékbe - oly szerény elfogódottsággal ült le, mintha csak különös jóindulatból engedték volna meg neki, hogy a nagyok közt helyet foglaljon - Szebenyi pedig, a zeneműkiadó ösztökélésére, ujra letelepedett a zongora mellé.
Most már nemcsak a jövendőbeli operettjéből játszott, hanem titokban készült, régebbi műveiből is , melyek legénykori magányos estéin születtek elegáns dolgozószobája csöndjében : hangulatos kis chansonokat, melyekben talán több volt a szív, mint az eredetiség, egy románcot, mely valahol az ezüstfényü tenger partján született , egy finom kis bölcsődalt, melynek hallatára a fiatal asszony hirtelen elpirult ( isten tudja, micsoda titokzatos kis jövevényre gondolt, akinek ágyacskája fölé majd ezek a hangok hivják le nemsokára a pólyásbabák őrző angyalát ), csupa csillogó, kedves kis bijout, melyek egytől-egyig értékes drágaköveknek látszottak, pedig talán csak művészi hamisítványok voltak, amiket csak az igazi szakértő tud megkülönböztetni a valóságos brilliánsoktól.
Major úr azonban vagy nem volt igazi szakértő, vagy álnokul és opportunus módon hazudott; mert a szemei most is szinte túlvilági fényben ragyogtak a lelkesedéstől, ősz fejét boldogan megbólintotta a fiatalember felé, kezét elragadtatva a szívéhez szoritotta, szóval oly feltünően viselkedett, mintha a késői korban neki jutott volna a szerencse, hogy egy új Schubertet a világnak bemutathasson.
De sokkal érdekesebb volt, hogy most a hirlapirodalom ifjú lázongója is követte a ravasz kotta-uzsorás példáját; Laczfi a székében előrehajolva, lázas érdeklődéssel figyelt, szeméből eltünt az apatikus álmosság, fejét néha álmodozva hajtotta a karosszék támlájára, s szinte anyailag gyöngéd pillantásokkal simogatta végig a zongorázó milliomost, majd félhangosan, mintha csak önmagának mondaná, de gondosan ügyelve, hogy a fiatal asszony is meghallja, így szólott :
- Pompás, pompás, - és szinte érthetetlen az a szerénység , amellyel eddig a nyilvánosságtól visszavonult!
Hiszen ez az ember az összes reklámhősöknél nagyobb tehetség!
Igen, ez jellemzi a magyar viszony okát: a hivatottak elrejtőznek a homályba, a kontárok pedig, otromba falovaikon , kürtszó mellett vonulnak be a sikerek hangos és kivilágított várába.
Hát nem kellene felrobbantani azt az országot, ahol az ilyesmi nap-nap után megtörténhetik ?
Elkeseredve rázta meg a fejét - e pillanatban, mint javíthatatlan impresszionista kétségtelenül érezte is, amit mond - szemrehányó pillantásokat vetett Major úrra, mintha kizárólag ő lenne az oka, hogy Szebenyi még nem kergethette ki sasfészkeikből a méltatlan bitorlókat, de villámló pillantása egyszerre megenyhült, mikor a fiatal asszony, leányosan félénk hangján, így szólott hozzá :
- Oh, hát igazán azt hiszi, hogy van tehetség az uramban ?
Gondolja, hogy lesz sikere a színpadon is?
Nem kell attól tartanunk, hogy csak széplelkü dilettánsnak nézik ?
- Dilettánsnak? - kiáltott föl Laczfi és oly gúnyos nevetésbe tört ki, mintha Beethovent vagy Mozartot illette volna valaki a dilettánsság vádjával.
- Dilettánsnak azt, aki ezt a pókhálóból szőtt bölcsődalocskát megírta?
Nem, kedves nagyságos asszonyom olyan elvetemedett gonosztevő talán még se akad, aki Szebenyi urat dilettánsnak merné mondani.
És ha akadna, én lennék az első, aki az ilyen alattomos kigyónak a nyakát kitekerném !
Ez a kitörés oly hangos volt, hogy a zongora mellett ülő Szebenyi is meghallotta, nemcsak meghallotta, de bele is pirult a mértéktelen dicséretbe s egy halk akkorddal hirtelen abbahagyta a potpourrit, amit eddig válogatott műveiből előadott.
Ez volt az a pillanat, amit a furfangos zeneműkiadó már régen várt: a kövér ember, egy termetét megszégyenítő lendülettel, egyszerre felugrott a helyéből, viharosan átgázolt a szőnyegen, mely karosszékét a zongorától elválasztotta, s önkivületet szimulálva borult a megdöbbent komponista nyakába, akit majdnem székestül feldöntött .
- Édes fiam, - én az öreg és tapasztalt szakember mondom magának , hogy két hónap mulva maga lesz itt a legnépszerübb ember!
Akar velem fogadni , hogy még az erzsébettéri verebek is a maga slágereit fogják csicseregni két héttel a premiér után?
Fiam, engedje meg, hogy egy bolond vén ember megcsókolja, egy bolond vén ember, akinek mindig az volt a hibája, hogy lelkesedését nem tudta véka alá rejteni ...
Cuppanós és kissé nedves csókot nyomott a szegény fiatalember mindkét orcájára - és Laczfi, aki a kávéházi legendákból jól tudta, hogy az öreg gazember a legnagyobb tehetségeket is aprópénzzel fizeti, s magát Csajkovszkyt is félóráig váratná a boltjában, nehogy túlságosan elbízza magát .
- Laczfi keserü és irónikus megvetéssel gyujtott rá egy egyiptomi cigarettára , nehogy valami hatmázsás gorombaságra fakadjon.
Major, mint a lelkesedés őrültje, - ez a gondolat oly tébolyító volt, hogy csakugyan nem lehetett hidegvérrel elviselni ...
Szebenyi, miután szerencsésen meguszta a rohamot, melyet az érzelmeitől megrészegedett uzsorás intézett ellene, kisfiús zavarral vette tudomásul az ujságíró bókjait is, aztán - a szerény emberek önzetlenségével - igyekezett más térre fordítani a beszélgetést.
De Laczfi, aki most már katolikusabb volt a római pápánál, nem engedte, hogy a lelkesedését beléje fojtsák .
- Igen, most már szívesen beleegyezem, hogy a szövegemet megzenésítse, sőt boldog vagyok, hagy én is eszköze lehetek a sikerének .
Bizonyos vagyok, hogy olyan szövegírót is kapna, amilyet megérdemel, - vérbeli írót, nem pedig egy kóborló kis riportert, - de ha velem is megelégszik, hát boldog vagyok, hogy rendelkezésére állhatok.
Ha nincs terhére, olvassa el ezt a kontármunkát, s ha kifogásol valamit, hát csak mondja meg őszintén, - mindent megcsinálok, amit a zenéje érdekében szükségesnek tart.
Ha kívánja, akár az egész szöveget átdolgozom, - hiszen én tudom legjobban, hogy ez a silányság nem méltó a magához való művészhez.
Tudja kérem, hogy maga a legelső milliomos, aki a podgyásza közt igazi tehetséget is hozott magával a világra ?
Ez az utóbbi megjegyzés csupán a megpuhult anarkista vergődése volt, - a lelkes csillogás, mellyel Laczfi a zeneszerzőt és feleségét nézte , ugyancsak hiuvá tette azt a szánalmas kisérletet, hogy tovább is mint keserü forradalmár szerepeljen.
A riporter, aki mindig pillanatnyi benyomásainak hatása alatt állt, most már végleg elhatározta, hogy a sors egy csodálatos emberpárral hozta össze: a világ egyetlen szerény és szimpátikus milliomosával , aki mellesleg a legnagyobb tehetségek egyike, s az asszonyi finomság és grácia ; egyetlen földi képviselőjével, aki a teremtés összes rossz nőiért kárpótolja a csalódások és hazugságok tengerében evickélő modern embert.
Laczfi eddig csak az orfeumi nőket és kávéházi márványasztalok asszony-filisztereit ismerte ...
Mikor a Szebenyiék vendégei az alkonyodó utcán végigmentek, Laczfi sokáig elgondolkozva ballagott a kövér zeneműkiadó mellett, akinek zsíros arca csakugy ragyogott a belső megelégedéstől.
Major úr utóbb vidáman vállon veregette a barátját .
- Hát még most is azt hiszi, hogy a jó Major bácsi bolondot űzött magából?
Hazudtam, mikor tehetségnek mondtam a fiatal vaskereskedőt?
Hiszi már , hogy értek valamicskét a mesterségemhez, s hogy a Csipkeverő leány előtt tisztességes perspektiva áll ?
Barátságosan belekarolt a hallgató riporterbe és ravaszul csiptetve folytatta :
- És ami a fő: nem egy ifjú éhenkórásszal hoztam össze, aki csak holdbeli birtokával henceg, hanem egy jóravaló kis nábobbal, aki tudja, hogy a Krisztus koporsóját se ingyen őrizték.
Major bácsi bőkezüen gondoskodik a barátairól: holnapután, amilyen igaz, hogy ma szerda van, két darab újdonatúj ezresbankócska fogja megpecsételni a legujabb operett-cég megalakulását .
- Azt akarja mondani, hogy Szebenyi úr pénzt ad nekem? - kérdezte helyében megállva az ujságíró .
- Azt, fiacskám, azt, - ez olyan biztos, hogy akár ma este adósságokat csinálhat rá.
A milliomosoknak, még ha világrengető tehetségek is , sohase árt, ha a szegény emberek eret vágnak rajtuk .
Laczfi most különös mozdulatot tett: mindkét kezét odahelyezte a zenekiadó vállaira, s oly erővel rázta meg a kövér embert, hogy Major úrnak még a cvikkere is leesett ijedtében .
- Édesem, - mondta - nagyon tisztelt emberkereskedő, maga téved , ha azt hiszi, hogy magához hasonló uzsorás került az útjába!
Nekem épp oly kevéssé kell a Szebenyi pénze, mint a magáé, - s a szövegemet még Astornak és Wanderbiltnek se adnám oda, ha a lelkem mélyén nem tartanám igazi tehetségnek .
Egy Laczfi még sohase fogadott el borravalót, - de ezt maga, a kurta kis kalmáreszével, sohase fogja megérteni ...
Major úr oly lekötelezőleg mosolygott, mintha az ujságíró a legnagyobb bókot mondta volna neki, sőt a barátság kedvéért el is kísérte Laczfit a szerkesztőség kapujáig, ahol erőteljes kézszorítással vett búcsút tőle.
Másnap, estefelé, - Laczfi éppen a Váltóbank sikkasztójának életrajzát írta - a zeneműkiadó, mintha egy színpadi sülyesztőből bukkant volna föl , egyszerre csak ott termett a riporter tintafoltos asztala mellett, s mielőtt húsos ajkát beszédre nyitotta volna, hatalmas, pántlikás szivart vett elő impozáns városi bundája zsebéből .
- Kedves Laczfi úr, nehogy gorombáskodjék velem, előbb óvatosan be fogom dugni a száját egy igazi havannával.
Ezt a szivart Berdol úrtól kaptam , aki mint tudja a világ legelső impresszáriója, ő viszont a dán királytól kapta , aki előtt a legújabb csodahegedüsét produkáltatta.
Azt gondoltam, legjobb lesz , ha maga szívja el, - hiszen a jó szivar szinte szentségtörés számba megy a kocapipás szájában ...
Laczfi, egy fejedelmi gesztussal, mely sehogyse illett összevissza tépett munkakabátjához, elfogadta a zeneműkiadótól a dán király havannáját .
Major úr pedig most belenyúlt a kis kabátja zsebébe .
- Így fiacskám és most olvassa el a szerződést, amit a Csipkeverő leány dolgában készítettem, - azt hiszem, nem fog azzal vádolni, hogy az érdekeit elhanyagoltam.
Szebenyi úr már aláírta a nevét, - s ha magának is úgy tetszik, semmi akadálya sincs többé, hogy a kis írás azonnal életbelépjen ...
Laczfi elolvasta az okiratot, de pár másodperc múlva fölszisszent , mintha tüzes vasra lépett volna .
- Ember, - nem meg mondtam magának tegnap, hogy hallani se akarok az előlegről!?
Nem tud elképzelni olyan embert, aki abszolute nincs inklinálva az uzsorás pályára? - kiáltott föl olyan megbotránkozott hangon, mintha Major úr egy jól dotált bérgyilkosságra akarta volna rávenni a milliomos bankjegyeivel .
A zeneműkiadót azonban ez erélyes fellépés nem hozta ki a sodrából .
- Drága kis fiam, én nagyon is el tudok képzelni olyan embert, aki nincs inklinálva az uzsorás pályára, - ez a pálya távolról se olyan könnyü , amilyennek maga isteni naivitásában gondolja.
Öreg és tehetséges uzsorás létemre illetékesen kijelentettem, hogy maga fiacskám éhenhalna, ha erre a pályára lépne.
De az előleg elfogadása még nem kvalifikál az uzsorás - métier - re , - kérdezze csak meg Krausz urat, a kiadóhivataluk főnökét.
Az előleg csak annyi az ujságírónak, mint a lókupecnek az áldomás, - bátran zsebregyűrheti tehát a Szebenyi úr bankóit, ettől még épp olyan gentleman marad, akár az angol trónörökös vagy a norfolki herceg.
Mondja, nagyon megártana a maga nyomorult szervezetének, ha egyszer megengedné magának azt a fényűzést, hogy két hetet a Tátrában vagy a Semmeringen töltsön ?
Laczfi csupán egy gyilkos pillantással felelt a kérdésre, de Major úr nem reagált a szemjátékra, hanem egy kövér pénztárcát kotort elő a nadrágja hátulsó zsebéből .
- Ime, aranyvirágom, a kétezer koronácska, tegye el és használja föl egészséggel és ne haragudjék a szegény, agg uzsorásra, aki ezúttal kizárólag csak a maga javát akarja.
És ha szabad kérnem, írja ide a nevét a szerződés alá, amit gondosan el fogok zárni a pénzszekrényembe és külön végrendeleti codicillusban fogok az örököseimnek figyelmébe ajánlani, mert a maga manupropriája, száz év múlva, jóval többet fog érni hitvány kétezer koronánál.
Nos, cicuskám, hát ne nyársaljon föl a szemeivel, hanem írja ide szépen a becses nevét, mert Major bácsinak más dolga is van ám, mint hogy vérszegény anarkistákkal tárgyaljon !
Laczfi most habozó pillantást vetett a gyufatartóra - nem tudta hirtelen eldönteni, vajjon pofonüsse -e a perfid zeneműkiadót, vagy a masszív gyufatartót vágja -e a fejéhez? - de egy hirtelen elhatározással mégis megoldotta a problémát: tollat fogott s aláírta a szerződést és az undor egy kifejezhetetlen fokával zsebrevágta a hitvány mammont, amiért a zene-Shylocknak eladta magát .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE