Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
V.
Vagy hét napig bizony kantárban hordta a kezét Pali.
Veszettadta ürgéje ugyancsak beléharapott!
Ágnes néni hűségesen gondozta a kedves testvérhuga rakoncátlan fiát; s midőn kötözte a sebét, nem győzte hajtani, hogy:
- Nagy bajba fogsz te még keveredni egyszer, te imposztor!
S még arról álmodozol , hogy majd puskával fogtok vadászgatni?
Jó, hogy eszembe jut: még ma üzenek rá az öreg Nebizdrá bácsira, hogy a puskádat hozza be az udvarra.
Lesz gondom rá, hogy az apád kezébe szolgáltassam.
Az meg majd teszen róla, hogy rá ne akadj .
Pali, hogy a sebes ujját szorosabbra kötözte Ágnes néni, nagyot szítt a fogán, de egy kukkot se szólt.
A fájdalmától s a néni intéseitől messzi terelődtek el az ő gondolatai.
Elsősorban is haditervet főzött ki magában, a kis puskáját hogyan kerítse vissza a kezébe.
De hát erről majd okoskodik még ő az ő valóságos belső titkos tanácsosával: a Pista gyerekkel.
Találnak ők erre is kádenciát.
- Lám, - fejezé be dorgálásait Ágnes néni - tán Isten ujja volt ez a te baleseted , hogy magadba szállj s élj az alkalommal, hogy már valami hasznosat is cselekedj .
Hoztál magaddal egy rakás könyvet, hogy az iskolai sok mulasztásodat helyre üssed.
De hát te bizony a könyveidet is arra használod inkább, hogy házépítést játszatok velök azzal a te méltó pajtásoddal, a Pista gyerekkel; s miután egérfogónak hasítottátok ketté azt a drága glóbust, most a könyveket arra fordítjátok, hogy madárkalitkát csináltok belőlük.
Az ustorral lecsapott fürjecskét tartogatjátok benne, a másik fülkében meg nyuszikát.
Pedig ha tanulnál, vinnéd valamire.
Meggyőződtem felőle , midőn a cickány-egeredről egész tudományos előadást tartottál nekem.
De hát: magadra vess, ha az életben leghátul maradsz.
Ágnes néni az enyhe dorgálás után távozott a szobából.
Pali alig vette észre.
Egész más vidéken jártak már akkor az ő gondolatai.
S mikor a néni után kevéssel belépett a béresgyerek, Pali ezzel fogadta:
- Te Pista!
- Parancs, ifram!
- Gondoltam valamit.
- No!
- Repülni fogunk.
- Repülni?
Mán hogyan, ifram?
Tán hogy inned ifram is, én is kirepülünk: ifram hazafele, én mög a hétszélparti tanyára.
- Nem oda, Pista!
Hanem repülni, mint a madár.
- Tán csak nem? - hüledezett Pista.
- De!
Hanem elsőbben csak amúgy - hogy is mondjam? - gyalog repüléssel.
Nem érted ?
Ugorvást.
Gyere a szénapadlásra.
Pista álmélkodva követte.
Ugorvást?
Gyalog repülni?
Ilyet se hallott még.
De Svihi, úgy látszik, már hallott felőle, mert nagyokat ugrándozva surrant ki az ajtón.
S azon kezdte, hogy örömében őrülten futkosta körül az udvar közepén díszlő virágos nagy karikát.
A hosszú hétnapos rabság után jól esett neki a boldog rugaszkodás.
Majd utána vetette magát a kertbe szabadult tyúkságnak, neki a bogarászó Micurka cicának, aztán meg az ott szemelgő galambokat hajkurászta, hogy alig bírtak elég gyorsan a ducba menekülni.
- Hát úgy fogunk mi repülni, mint ezek a galambok? - tudakolta Pista.
- Éppen így!
De előbb csak lefelé próbáljuk!
Tartsuk is meg az első próba-gyakorlatot.
Gyere no!
Pista álmélkodva követte kis gazdáját.
Az istálló fölött levő szénáspadlásra másztak fel.
Ott Pali a nadrágja két szárát telegyűrte a hétszélparti finom szénával.
Olyan lett tőle, mint a pucor.
De előbb jókora hamvassal sűrü almot hordatott le Pistával .
Alomnak használni azt a drága, selymes szénát!
Az alom pedig arra szolgált, hogy ne nagyot puffanjon, ha leér.
- Jól ment, Pista! - ujjongott Pali, midőn nagy ívben ugrott le a padlás ablakából .
Csak úgy gurult odább, mint a lapda.
- Már most te is!
És Pista hűen követte ura és mestere példáját.
De mert - talán ösztönbül - a becses takarmánnyal nem merte olyan vastagra tömködni tele a gatyáját, jókorát puffant az alomra.
- Jaj!
- Hát ez az a gyalog röpülés, Pista.
Az ugrás!
- No, ha így van, - nyögte Pista - akkor énbelülem aligha lesz madár.
- Oda se neki!
Katonadolog, - nyugtatta őt Pali.
- Ha ki valami nagyba kezd, az legyen arra elkészülve, hogy elsőre semmi se megy símán - mondá Pali bölcs fölénnyel és újból felmászott a padlásra s leugrott.
Pista utána.
Ezúttal már csakugyan jobban ment a dolog.
Egy kis vártatva már úgy repültek alá mind a ketten, mint mikor a szekérről a kertész a káposztafejeket dobálja le a Kati szakácsné kötőjébe.
- Hát ebbe a műveletbe jól begyakorlódtunk - kezdé Palkó.
- Délután folytatjuk.
Éppen rázogatta ki a nadrágjából a tönkreabált szénát, mikor az istálló előtt megjelent az öreg Savajgó Lőrinc bácsi, a hintós kocsis.
Nem volt volna igazi lovaszerető, vérbeli kocsis, ha el nem keseredett volna azon a »zsiványságon «, »akit « az a két gyerek abban a »nömös« szénában elkövetett.
Épp kieresztette a suhogóját , hogy megcsördítse, nem -e kopott még el s szól -e a sudara: midőn észrevette a rettentő pusztítást.
Az úrfit csak megfenyegette, hogy bemondja a tekintetös asszonynak; de Pistát már meg is fenyítette.
Kieresztve az ostorát, a hegyével úgy odapattintott a Pista fenekére, hogy ez mind a két kezével kapott oda és - mert elbődülni röstelt - ugyancsak fanyar ábrázattal sompolygott el a góré mögé.
- Mán ifram, - mondá a góré falához dörzsölődzve Pista - ilyenformán keserves lesz nekem megtanulni a röpülést.
- Sebaj, Pista!
Majd jobban sikerül a délutáni gyakorlat.
Te csak azon légy, hogy valahonnan szerezz holmi ócska parupnyit.
- Parupnyit?
Afféle parazolt, akit a Zsuzsi szobalány hord vasárnapon?
- Azt, azt, de ne egészen olyat mégse.
Nagyobbat, hogy egészen alája férhess.
- Hát az mitől lesz jó, ifram?
- Arra nagy szükség lesz a repülésben.
Mert ezentúl magasabbról fogunk leugorni - felelé Pali.
Pista kissé félrecsavarította a száját.
- Hm!
Oszt' hunnad szörzünk magunk alá almot? - kérdé.
- Oda már nem szükséges, mert a sülyedésünk biztos lesz.
Te csak hozzad azt a parazolt.
A többivel ne törődj!
Persze arról volt szó, hogy a kifeszített ernyővel a magasból nem zuhan le az ember , csak úgy lebeg alá.
Az éléskamrában vett észre Pali a minap, hogy ott kotorászott a tilalmasban, valami ócska paruplit.
S hogy éppen nyitva lelte az ajtót, besurrant s elővonta a kuckóbul .
Rég kiérdemesült csíkos pamuternyő volt, amely arra szolgált, hogy nagy esőben Ágnes néni ennek az oltalma alatt mehessen le az alsó udvarba.
Pali megpróbálgatta, állja -e a feszítést.
Szára, bordái mind a legjobb rendben voltak.
A házat hátulról megkerülve, Pali a góré tövében találkozott Pistával, aki nagyokat lóbázva valami gyanus szerkezetet, már leste a kis gazdáját.
- No?
Találtál paruplit? - kérdi Pali.
- A Zsuzsi majd hogy nyakon nem ütött, mikor elkértem tőle a parazolt.
Majd úgy -e , hogy ezt is elrongáljátok, mint a glóbuncos masinát, akit széjjelvagdostatok! - förmedt rám a Zsuzsi.
- De, aszondja, a Treszka néninek láttam egy parupnyiját, akit a szilasi búcsukor ő is emelt, de már rég nem veszi hasznát.
Annak szóljak, aszondja ; vagy akár ne is szóljak, csak úgy akadjak rája, aszondja.
Hát rá is akadtam, osztán : ehun -e, tessen mögtapasztalni, jó lesz-é?
Pali csak úgy szemmel mérte, de utálkodott a kezébe venni, olyan randa, foszlott állapotban volt.
- Repülésre elég jó lesz - mondá.
Ezzel kifeszítette az Ágnes néni viselő ernyőjét, mert az ünneplő paruplit tokba rejtve őrizte a tornác nagy fogasán.
Azután, folytatá, csak úgy tégy, mint én.
Ha egyet számlálok: a két kezedbe fogod az ernyőt.
Ha azt mondom: kettő! - a réz kupakját föltolod.
Mikor meg harmadikat kiáltok: utánam ugrol.
- Rendben van, ifram!
De hunnad hová ugrunk majd?
- Nem mondtam még?
Hát a kazal tetejéről a kazal tövibe!
- Meglesz, ifram! - szólt Pista vígan.
- Előre hát!
Nekiindultak az akol körül elterjedő nagy szérűre.
A béres nekitámasztotta a zsuprakó lajtorját.
Azon másztak fel a kazal tetejébe.
Pali olyan diadalmasan tekintett szét a szalmahegyről, mintha a Mátra csúcsán állott volna.
- Pista, vigyázz!
- Vigyázok, ifram!
- Egy... - vezénylé Pali.
- Egy... - felelé Pista és fogta kétkézre a vén szerszámot.
- Kettő...
- Kettő... - felelt Pista s tolta fölfelé a bordatartónak sárgaréz tokját.
- És... három!
Ebben a pillanatban Pali, kifeszítve az ernyőt, szép lassacskán, mint a gólyamadár , ereszkedett alá a magaslatról.
Csak amire szilárd talajt érzett a lába alatt, mert föltekinteni.
Hát ott látja a szalmacsúcson viaskodni Pistát az ócska ernyővel.
Tologatja hol le , hol föl a tokját: de az elkeseredett vén bútor nem engedett.
Se té, se tova.
- Jobban tóljad fölfelé! - parancsolja alulról Palkó.
- Erősebben, amint csak telik az erődbül!
Úgy is cselekedett a Pista gyerek... amint azon veszi észre magát, hogy az ernyő teteje a nagy erőlködés mián kifordult, az ágaival fölfelé meredezett, s úgy állott a kezén, mint valami rossz tölcsér.
S mivel ugyan-ezen pillanatban hangzott el Pali ajkán a parancs: Pista nekidurálva magát, úgy esett le a kazal tetejéről, mint a kő.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE