Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
A csipkeverő leány : Regény
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
14
Bekezdés
700
Mondat
1475
Szó
30252
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
V.
Szebenyi nem sokat alkalmatlankodott a színháznál - betegesen félt attól, hogy tolakodónak nézhetik, - de a színházdirektor egy délelőtt föltelefonálta az édesapja dunaparti irodájában .
- Kedves szerzőm, magának orvosságot kéne szedni a szerénység ellen, mert amit mível, az már egyenesen betegségszámba megy.
Miért nem láttatja magát hetek óta a színház körül?
A Csipkeverő leány -nak holnap lesz az első zenekari próbája, - hát megparancsolom , hogy pontban tíz órára jelentkezzék, ha azt nem akarja, hogy a színpadi poroszlóimmal vezettessem elő .
Másnap, korán délelőtt, egy tétovázó, feltűrt galléros, láthatólag megdöbbent fiatalember kóborolt jó negyedóráig a színházi folyosón, mely ezidőtájt még meglehetősen néptelen volt: csak néhány didergő kardalosnő s egy-két trikóinges színpadi munkás lebzselt a kopott falak közt s egy zongora elmosódó akkordjai hallatszottak ide valamelyik távoli próbateremből.
A fiatalember, aki körülbelül úgy érezte magát, mintha az emberevők egy ismeretlen szigetére került volna, jó darabig tanácstalanul kószált ide-oda a homályos folyosón, míg végre egy nagyszakállas óriás került az útjába.
A nagyszakállas óriás az őskori germán-istenhez hasonlított, de voltaképp becsületes filiszter volt, aki az angol kürtöt szokta kezelni az operett-színház zenekarában .
- Suchen's vielleicht tén Direktor? - kérdezte a jószívü Wotán , miután a fiatal úr drága városi bundáját szakértőleg végignézte .
Szebenyi alázatosan bemutatkozott, megemlítette, hogy elfogadott operettje van a színháznál, de nem beszélhetett tovább, mert az óriás most barátságosan szalutált neki .
- Ja, ja die Csipkeverő leány, - mondta látható elismeréssel , miközben impozáns lapátszakállát több izben udvariasan megbillentette a fiatal idegen előtt.
És bizonyságául annak, hogy a darabról már előzetesen véleményt alkotott magának, kedveskedve belekarolt a zeneszerzőbe s most már jóakaró magyar idiomával folytatta :
- El fogom vezetni a karmester úrhoz, aki épp most jár egy vitus-táncot az ouvertur miatt.
A nagyságos karmester úr tudniillik mindig vitus-táncot jár, mikor egy új operett próbáit megkezdi ...
Karonfogva vitte végig Szebenyit néhány folyosón, csigalépcsőn és díszletraktáron s végre egy fűtetlen, hosszúkás teremben állt meg vele, melynek egyetlen bútorzata egy öreg zongora volt s ahol egy sereg embergyűlölő-külsejü , télikabátos férfi állt, míg egy magas kotta-állvány előtt, kezét egy rókaprémből készült muffba süllyesztve, egy szikár, összegyűrt arcu alak kiabált érthetetlen német szavakat, miközben hol a jobb-, hol a balkezét rántotta elő a meleg rókamuff belsejéből.
Szebenyi megjelenése azonban hirtelen megakasztotta benne a szóáradatot, s most már szemmellátható érdeklődéssel fordult az előkelő jövevény felé .
- Ha nem csalódom, maga az, aki ezt a remekművet irta? - kérdezte azzal a derüs iróniával, melyet a színházi karmesterek oly előszeretettel szoktak használni, ha idegen zenemű kerül a karmaik közé .
Szebenyi alázatosan meghajolt, a vézna ember pedig így folytatta :
- Én, aki harminc év óta vagyok a piacon, ezennel kiadom önnek a bizonyítványt, hogy remekművet írt, s személyesen fogok pofonvágni minden kotnyelest, aki azt állítja, hogy idegen hatások alatt áll.
Micsoda bornirtság lenne azt kivánni, hogy egy operett-szerző oly eredeti legyen, mint Beethoven vagy Wagner Richard?
Ha egy ismert motivumot átveszek, ezt szemtelenség volna lopásnak mondani, - az ilyesmi épp oly megengedett dolog, mint hogy a vendéglői sótartóból sót hintek az ételemre.
Az ember végre is ott vesz sót, ahol kap, s mindenki rosszakaratu charlatán, aki az ellenkezőjét állítja.
De most jőjjön , foglaljon helyet itt ezen a törött széken, s mindjárt meg fogjuk kezdeni a zenekari próbákat .
Egy rövid botocskával megkoppintotta a kotta-állványt, mire a többiek kedvetlenül mozgolódni kezdtek, hegedűk, flóták, rézkürtök, cellók , timpánok, violák kerültek elő egy láthatatlan benyílóból, a hangszerek zavaros hangjai töltötték meg a levegőt, nehányan káromkodtak, mások hangos ásításba törtek ki, egy hosszú ember szétsrófolta a rézkürtjét s minden darabba külön belefujt, egy nagyorrú suhanc, akinek ajka idegesen rángatózott, mérgesen cincogtatta hegedűje húrjait, míg végre a rókamuffos karmester intésére minden zaj elhallgatott, hogy aztán egyszerre fölzendüljenek a Csipkeverő leány nyitányának első akkordjai...
Csak a legelsők, mert a karmester mindjárt kopogtatni kezdett megint rövid botjával a kotta-állványon, s oly stentori hangon kezdett ordítani, hogy a szelid Szebenyi összerázkódott ijedtében .
- Jerzsabek, ha aludni akar, hát bujjon vissza az ágyába! - kiáltott egy hirtelenszőke fiatalember felé, aki egy nálánál hatszorta kövérebb nagybőgőt szorongatott a térdei között s oly holdkóros arccal ült a háttérben , mintha az itt lejátszódó események egyáltalában nem érdekelték volna.
Holdkóros tekintete a karmester ordítására se változott meg, csupán vonóját távolította el lustán a nagybőgő húrjairól, hogy aztán egy ügyes mozdulattal a tarkóját megvakarja vele .
A próba ismét megkezdődött és megint abbamaradt, a karmester különböző nyelveken ordított s néha olyanformán emelte föl rövid botját, mintha az előtte ülő primhegedűs orrát akarná megkoppintani vele, egyik-másik vénebb ember az orrát fujta és tubákot szippantott, mások megvető grimászokat vágtak és komikus fejbólintásokkal kisérték a nyitány banálisabb részeit, a hátul állók félhangosan diskuráltak, néhányan krákogtak és köhögtek, mint a pajkos diákok, akik a tanárukat bosszantani akarják, míg a rókamuffos karmester végre egy dühös mozdulattal összecsapta a partiturát s olyan pillantást vetve Szebenyire, mintha az éppen a szemeláttára gyilkolta volna meg az édesapját , így szólott :
- Amint látja, máris tisztességesen megy, - de persze nem lehet kívánni, hogy már a legelső próbán napvilágra kerüljenek a Csipkeverő leány rejtett szépségei.
Mert bizonyos, hogy vannak benne rejtett szépségek is, csak türelem kell hozzá, hogy az ember a kemény burokból kihámozza őket.
Mindenesetre nem fog ártani, ha a szomszéd korcsmában csapra üttet egy hordó sört a zenész urak számára, - az ilyesmi mindig előnyére szokott válni a kezdő urak partituráinak .
Szebenyi egy lekötelező mozdulattal átnyujtott egy százkoronást a nagyszakállas germán-istennek, aki az előbb a próbaterembe kalauzolta, aztán - maga se tudta hogyan - kitámolygott a homályos szinpadi folyosóra.
Kábultan és szédülő fejjel járt egy darabig az elhagyott csigalépcsőkön, - úgy érezte magát, mintha egy husánggal fejbeütötték volna.
A rókamuffos karmester és a mogorva télikabátosok gyülekezete úgy hatott rá, mint valami kegyetlen anarkista-tömeg, mely földalatti katakombájában halálos ítéletet mondott a fejére.
Mindeddig fiatalos optimizmussal bízott a Csipkeverő leány sikerében, bizonyos volt benne, hogy hivatás vezette a szinpadra , - most az az érzése volt, hogy a dilettáns hiuságát összetévesztette az igazi tehetséggel.
Megundorodott önmagától, szinte fizikai rosszullétet érzett s csak egyetlen vágy dominált benne: eltünni, észrevétlenül eltünni innen, s légmentesen elzárkózni az édesapja jól fűtött irodájába, ahol az anarkisták helyett illedelmes könyvvezetők ülnek s partiturák helyett pirosléniás üzleti könyvek hevernek az állványokon és az íróasztalok mappáján .
Ha a meghasonlott lelkű fiatal ember e pillanatban rábukkan a kijáratra, alkalmasint gyászosan be is fejeződött volna a Csipkeverő leány pályafutása, - de a szinpadi folyosókat szerencsére nem úgy építik, hogy a járatlanok könnyűszerrel eligazodhassanak bennök.
Szebenyi vagy tíz percig tanácstalanul és nehéz szívvel kóborolt ide-oda a félhomályban, míg végre, nagy bánatára, ismét ott találta magát a nyitott szinpad mellett, az öltözőkre torkolló társalgóban, mely zsufolásig tele volt a legközelebbi bécsi operett szereplőivel, civilruhás hölgyekkel és urakkal, sápadt és nappali világításban megcsúnyult karhölgyekkel, akik fázósan húzták össze nyakukon hamis boájukat és díszleteket cipelő munkásokkal, akik kiméletlenül oldalba lökdösték az útjukban álló tömeget, mintha egy percnyi késedelem beláthatatlan veszedelmekbe döntené őket.
A fiatal komponista, kalapját kezében tartva , sietve át akart surranni a torlódáson, de egy édes és ismerős leányhang most hirtelen megállította útjában .
- Drága, talán észrevenné a szegény embert!
Egyszerűen láthatatlanná akar válni, csak hogy a barátai észre ne vegyék ?
A fiatalember megállt útjában: Tavasz Klári állt előtte , megennivalóan bájos téli kosztümben, óriási kalappal a fején, keztyűsen , illatosan, kacérsága és szépsége teljes fegyverzetében, a korzóra siető úrikisasszony szüziesen rózsás pirjával az arcán.
Az ő bársonyosan finom arcának ugyancsak nem ártott meg a nappali világítás .
- Azt hiszi, hogy csak úgy rövidesen elsurranhat mellettem?
Nem , kedves barátom, sokkal régebben várok magára, semhogy most, mikor a karmaim közé került, szabadon bocsátanám!
Szépen velem fog jönni a váci-utcába és mindent elmesél nekem, ami a legutóbbi tíz napban történt magával!
Hát nem kell hinni a sugallatokban, mikor most a legsürgősebb dolgaim között még fölszaladtam a szinházba?
Meri mondani, hogy nem a jó istenke vezérelt ide , akinél magát tegnap az esti imádságomban bepanaszoltam ?
Szebenyi megcsókolta a művésznő keztyűs kezét, de nem jutott szóhoz, mert Klárika egyszerűen belekapaszkodott a karjába és se szó, se beszéd, magával cipelte az utcára, ahol egy csillogó fogat várakozott rá , melynek kocsija és ezüstzablás paripái egy született herceghez se lettek volna méltatlanok .
- Ide fog ülni mellém és udvariasan elkísér bevásárlási körútamra és közben türelmesen bevallja nekem, hogy miért hanyagolt el hosszú tíz napon keresztül!
Figyelmeztetem, hogy ne próbáljon menekülni, mert az első szökési kisérletnél rendőrt fogok hívni ...
A fiatalember még mindig szó nélkül engedelmeskedett, - a reggeli próba sokkal inkább letörte, semhogy holmi könnyűfajta csevegésre képes lett volna - de a légmentesen elzárt batárban, a gyönyörű gyermekkel maga mellett , lassanként visszatért a nyugodtsága, a világ megint más színeket öltött körülötte, a napsugár, mely az ablakon át a kocsiba özönlött, fölolvasztotta a nyomást, mely szívére nehezedett s most már kipirulva, de még mindig valami kisfiús szomorúsággal tekintett a drága kis leány szemébe, aki egy királynő tisztaságával és önérzetével ült mellette a kékbéléses landauerben .
- Oh kedves barátnőm, legjobb volna lefeküdni és tíz napot, tíz éjszakát aludni egyfolytában, csakhogy az egész világról megfeledkezzem !
Mindenről meg szeretnék feledkezni, arról az ostoba álomról is, hogy valaha a szinpadon sikerem lesz !
Oly végtelen kétségbeeséssel mondta ezt, hogy a jószívű művésznő majdcsaknem sírva fakadt, s keztyűs keze, mely mindeddig egy édes kis muff mélyén pihent, hízelkedve és anyai gyöngédséggel kulcsolta át az elkeseredett kisfiú ujjacskáit .
- Drága kis szerzőm, mi történt magával, hogy ennyire meggyűlölte a világot?
Bántotta valaki vagy talán a baloldalán feküdt és rosszat álmodott az éjjel?
Rögtön el fog nekem mesélni mindent és én megígérem, hogy a sarokba állítom azt a rossz embert, aki arra mert vetemedni, hogy a legjobb fiúcskát megbántsa.
Beszéljen el mindent és ne vágjon ilyen elkeseredett arcot, mert most már, bizony isteni, komolyan megharagszom.
Na, - nevet mindjárt, maga csacsi és érzékeny kisfiú !
Szebenyi, aki a természettől egyébként oly hideg és zárkózott volt, hogy még a feleségét se avatta be a bizalmasabb dolgaiba, most valami csodálatos bőbeszédüséggel öntötte ki szivét a szeretetreméltó művésznő előtt s nyiltan bevallotta, hogy nem bizik többé az operettje sikerében.
Óh igen , mindeddig maga is azt hitte, hogy nem végzett egészen haszontalan munkát; de most brutálisan megértették vele, hogy csak tehetségtelen tolakodónak tartják , akinek semmi keresete az igazán hivatottak között.
De szomoru tévedésének bizonyára nem önmaga az oka; jószivüségből vagy álnokságból - maga se tudja , melyik volt a döntő momentum - a mai napig következetesen azzal áltatták, hogy a Csipkeverő leány -t nagyobb botrány nélkül be lehet mutatni a budapesti közönségnek.
De szerencsére még idejében kiderült, hogy az önbizalom nem ér fel a tehetséggel, s hogy a vaskereskedők voltaképp sokkal okosabban teszik, ha ásóikkal, szerszámokkal és ezekhez hasonló holmikkal árasztják el a piacot banális operett-melódiák helyett .
- És ki mondta magának, hogy a Csipkeverő leány haszontalan munka? - kérdezte tágranyílt szemmel a művésznő , miközben oly gyöngéd és résztvevő pillantást vetett a fiatal úrra, mely még egy agonizáló öreg embert is fölmelegitett volna .
Szebenyi most elmesélte a reggeli próba történetét, a megjegyzéseket, melyekkel a rókamuffos karmester az operettje nyitányát kisérte, a gúnyos, hideg és lenéző pillantásokat, melyekkel a télikabátos muzsikusok az ouvertur befejezése után végigmérték.
Mi okuk lett volna e komoly férfiaknak, hogy egy idegent ok nélkül halálra keserítsenek?
Nem, ő szerencsére nem tartozik az elkapatott bolondok közé, akik minden rossz kottájuk mellett lándzsát törnek, s Planquettet, Offenbachot és az öreg Strauss Jánost is lenézik, ha arról van szó, hogy maguk számára a sikert kikarmolják.
Ha valaki , hát ő maga teljesen tisztában van vele, hogy egy meghibbant fejü vaskereskedő a legszánalmasabb figura ...
Tavasz Klári, kinek apró cipőcskéi közben már a Kossuth Lajos-utca asztfaltján kopogtak (mert a gyönyörü idő kicsalta őket a kocsiból) mennyei derüvel és anyáskodó fölénnyel nézett végig az elkeseredett komponistán .
- Oh drága kis szerzőm, ha nem volnánk most az utcán, hát becsületszavamra agyoncsókolnám az éretlenségeért!
Hol élt maga, kivel érintkezett eddig, hogy ennyire nem ismeri a szinházi embereket?
Ha egy rossz szó vagy egy ártatlan malicia már ok volna az elkeseredésre, akkor én már régen mint kedves nővér ápolnám a sebesülteket vagy piszkos leányokat tanitanék az abc-re, amihez mellesleg szólva meg volna a jogom, mert diplomám van a budai tanitóképzőtől.
Oh, drága kis fiam, hát maga még annyit se tud, hogy voltaképp minden szinházi muzsikus forradalmár, s hogy a karmester kihallgatás nélkül paralitikusoknak tartja az összes zeneszerzőket?
Talán még azt se tudja, hogy Pákoszt mesternek két elfogadott operettje van a szinháznál, mely teljes öt év óta várja a feltámadást ?
- Nem, erről fogalmam sincs, de különben sem értem, mi összefüggése lehet ennek a Csipkeverő leány partiturájával ?
- Nem érti, igazán nem érti, maga huszadik századbeli árkádiai pásztor?
Pákoszt mester habozás nélkül megfojtana minden komponistát, akinek munkája miatt az ő remekműveit a sutba dobják, de a máglyahalált se tartaná elég kínos halálnak az olyan szerző számára, aki milliomos létére a szegény embert a kenyerétől megfosztja.
Hát csakugyan oly égbekiáltón naiv magácska , hogy a Pákoszt mester maliciáit komolyan veszi ?
A fiatalember - mivel okosabb válasz nem jutott az eszébe - annak a szerény nézetének adott kifejezést, hogy Pákoszt mesterrel szemben csakugyan méltatlanság az eféle mellőzés, de Tavasz Klári - tekintettel arra is, hogy az utcán jóleső közfeltünést keltett megjelenésével, s hogy a járókelők szinte hangosan ünnepelték - édesen és dallamosan felkacagott, ugyanoly édesen és dallamosan, ahogy a szinpadon szokott, mikor a zsufolt nézőtér gukker-ütegei feléje szegeződnek .
- Nem, drága kis szerzőm, egy csöpp méltatlanság sincs benne, mert Pákoszt mester a legnagyobb antitalentum mindazok közt, akik ezidőszerint karmesteri pálcát tartanak a kezükben.
Mint dirigens, talán egész Európában a legkülönb ember, de komponistának gyalázatosan rossz, akihez még a tolvaj-szarka is a becsületesség prototipusa.
Ő meri mondani, hogy maga idegen források után dolgozott?
Ő, aki már minden élő és holt zeneszerzőt meglopott ?
Kis fiam, ezt még a kulisszatologatók is tudják a szinháznál, - csak maga lenne oly csacsi, hogy az ő rosszmáju kiszólásai miatt a fejét lehorgasztja ?
Kesztyüs kezével, melyből édes és hóditó parfume-illat áradt , hizelkedve meglegyintette a Szebenyi arcát, aztán igy folytatta :
- Föl a fejjel és higyjen a barátainak, akik bizonyosak benne , hogy Pákoszt mester még meg is fog pukkadni irigységében.
Én mondom magának , hogy meg fog pukkadni a premiér után, - mint ahogy minden alkalommal megpukkad , amikor idegen, tehetséges szerzők műveit dirigálja.
Azt hiszem, hogy bennem is csak bizik egy picurkát, - én pedig becsületszavamra kijelentem, hogy kolostorba vonulok és apáca leszek, ha a Csipkeverő leány -ra táblás ház nem lesz az ötvenedik előadáson .
Ibolyaillatos tavaszi kabátkája, mely édes és világos volt, mint a szeme, bizalmasan hozzáért most a Szebenyi karjához s halkan, kacérkodva folytatta :
- Az a kérdés, hogy kinek hisz kettőnk közül: Pákoszt mesternek , aki egy kanál vizben megfojtaná magát, vagy nekem, aki akár itt a nyilt utcán megcsókolnám, amiért ilyen pompás szerepet irt számomra ?
A fiatalember fölvetette a pillantását - a szeme meleg hálával és megindulással tekintett Tavasz Klárira - és igy szólott :
- Magának hiszek, mert maga a legédesebb és legőszintébb kis nő , akivel eddig életemben találkoztam ...
Oly boldogan és megbékülve haladt most már tova a művésznő oldalán, mintha a rókamuffos karmester a leglelkesebb bókokat mondta volna neki, mintha a télikabátos muzsikusok tust huztak volna tiszteletére a nyitány végigjátszása után, mintha az uzsorás igazgató, akit nem igen fenyegetett az a veszedelem, hogy pazarlásért gyámság alá helyezik, ötszáz forintnyi előleget kinált volna neki.
A világ ragyogott a jókedvtől, a nap sütött és csupa boldog és tavasziasan derüs asszony járt az utcákon, akik valamennyien őt és bájos kis partnerét nézték, miközben halkan és mosolyogva összesúgtak egymással .
Szebenyit valami diákos mámor fogta el, melyhez hasonlót még sohase érzett a felesége oldalán ...
Sorra járták a belvárosi boltokat (a kereskedők kijöttek üvegkalitkájukból és királynőket megillető hajlongással üdvözölték a művésznőt ), felkukkantottak egy hires szabónő műtermébe, végigtapogatták, ami selyem és csipke volt a pesti piacon, aztán betértek villásreggelire a Gizella-téri cukrászdába, ahol mindenki egyszerre feléjük pillantott.
A napsugár csillogott az ezüsttel és kristálytányérkákkal megrakott asztalokon , fiatal asszonyok, akik udvarlóikkal csevegtek, égő arccal és szinte hisztérikus szomjusággal a szemükben simogatták végig a Tavasz Klári karcsu termetét és a fölszolgáló kisasszonyok lelkesen körülsereglették őket, mintha álmaik istenasszonya lépett volna be közéjük a finom kis boltba, az ibolyaillat és az angol parfume ködtengerében, mely aranyszőkére festett, gyönyörü haja fölött lebegett .
Dél volt és a tavasz bájossága reszketett a sárga függönyökön keresztül beszűrődő napsugarakban, melyek minden köznapiságot megaranyoztak körülöttük és azt az illuziót keltették, hogy az élet csupa költészet és finomság, mely a csipkemenyezetes selyembölcsőtől a baldachinos halotti ágyig hűségesen elkiséri a földretévedt vándorokat ...
Szebenyi megevett egy habos süteményt és igy szólott :
- Ha semmi eredménye sem volna a Csipkeverő leány -nak, mint az, hogy magával megismerkedtem, már ezért is mindörökre hálás lennék a sorsnak.
Elhiszi, hogy mindig az az érzés fog el , mintha magát már kicsike diákkorom óta ismerném ?
- Oh, drágám, nem gondolja, hogy kissé különös bókokat mond nekem ?
Csakugyan oly vénnek látszom, hogy maga már diákkorában kedvesnek találhatott ?
Szebenyi, aki nem volt ravasz fiú, s néha a tréfákat is olyan komolyan vette, mint az ó-testamentumot, zavartan kijelentette, hogy a művésznő tökéletesen félreértette őt, mert ő nem a korra célzott (istenem, hiszen maga nem igen látszik többnek tizennyolc évesnél !) hanem hogy az édes közvetetlenségre, mellyel oly rövid idő alatt megbarátkozott vele.
Neki akárhányszor úgy tünik föl, hogy Klárika egy aranyos kis nieçe jóságával fogadta a kegyeibe s némelykor az az érzés fogja el, mintha csipkeruhás bébé kora óta ismerné, mintha pöttön korában kézenfogva vitte volna sétálni valami májusi virágzásban pompázó parkba s a szemeláttára nőtt volna föl ilyen gyönyörű leánnyá, aki most az egész világot megbabonázza .
Mindennek a sok frázisnak az elmondása meglehetős nehézségeket okozott a puritán Szebenyinek, aki a szónokláshoz csak annyit értett, mint a széptevéshez, de végre mégis csak kimagyarázkodott valahogy s pirulva, égő arccal hallgatott el, miközben az okos Klárika oly mennyei jókedvvel nézett rá , mintha valami kedves, de másvilágból való csodafiúcska ült volna szemben vele a finom cukrászda sarokasztalánál.
Hiszen a szinház cinikusai közt, akik bizalmas körben a saját külön tolvajnyelvüket beszélték s oly fesztelenül tegeződtek , mintha még mindig a biblia szelíd völgyeiben éltek volna: csakugyan csodaszámba ment ez a pironkodó nagy kamasz, aki sokkal kevesebbet tudott az igazi életről , mint a szinház legfiatalabb kardalos-kisasszonya.
Klárika szinte elragadtatva nézett rá, szeme édesen és pajkosan megvillant s drágakövektől csillogó ujjacskái gyöngéden átkulcsolták az asztal alatt a fiú leányosan fehér kezét , mely észrevehetőleg megrezzent a belső fölindulástól .
- Kis szerzőm, ne védekezzék - én már a legelső percben megértettem magát!
Az asszonyok mindig megérzik, ha tetszenek valakinek, maga pedig sokkal őszintébb, semhogy az érzéseit titkolni tudná.
Oh, nem kell ám azért, hogy zavarba jőjjön, - hiszen végre is nem követ el valami égbekiáltó bűnt, ha egy jó kis leányt egy kicsikét szimpatikusnak talál ...
A fölszolgáló kisasszonyok boldog sorfala közt vonultak ki félóra mulva a cukrászdából, mely előtt a Klárika fényes fogata várakozott, de a művésznő nem búcsúzott el barátjától, hanem igy szólott hozzá :
- Tudja, hogy drága és édes volna, ha maga most nem hagyna engem itt szó nélkül a faképnél, hanem szépen hazakisérne és nálam ebédelne!
Ha csak annyi sziv is van magában, amennyi egy mákszembe belefér, hát nem engedi, hogy egyedül és elhagyatva költsem el az ebédemet .
Szebenyit, aki az esküvője óta még sohase ebédelt házon kivül, az ajánlat oly látható zavarba hozta, mintha Klárika gőzhajót bérelt volna, hogy Amerikába szöktesse, de utóbb mégis magához tért annyira, hogy valahogy elő tudott hozakodni a kifogásával: otthon pontosan egy órakor várják, a fiatal asszonyka kétségbeesnék, ha váratlanul elmaradna s talán egy árva falatot se tudna lenyelni, ha az ura helye az asztal mellett üresen maradna.
De a művésznőt az okos beszéd nem hatotta meg, sőt láthatólag jó kedvre derítette , hogy a barátját ily ügyefogyott dadogásra kényszeríti .
- Kedves, kicsi szerzőm, maga rosszul ismeri az asszonyokat, ha azt hiszi, hogy egy férfi miatt éhesek maradnak.
Igen, a maga jelenlétében talán a koplalásra is képes volna, de honnan tudja, hogy nem habzsol föl minden nyalánkságot, ha a zárt ajtók mögött egyedül marad?
Oh, egészen nyugodt lehet , a saját nememet én száz fiatal férjnél jobban ismerem!
Ne féljen, a kis felesége pompásan meg fog ebédelni egymagában is, s csak annál édesebb lesz a viszontlátás, ha estefelé, a hosszu távollét után, betoppan hozzá!
Vagy azt hiszi, hogy nem birja el a lelkiismerete, ha egyszer egy jámbor hazugsággal megterheli ?
A zeneszerző oly megdöbbent arcot vágott, mintha Klárika egy templomrabláshoz vagy gyilkossághoz hivta volna .
- Hazudjam?
Azt hiszi, hogy valami hazugság révén elmaradhatok hazulról?
Tud valami kifogást kieszelni, amivel a feleségem előtt kimenthetem magamat ?
Klárika hangosan felkacagott: oh, nagy bajuszos fiu, hát magát még egy hazugság is zavarba hozza?
Talán azt akarja elhitetni velem, hogy maga örökéletében mindenkinek igazat mondott?
Kedveském, óva intem az eféle könnyelmüségtől: jaj az olyan házasságnak, amelyben a férj elvileg csak igazat beszél!
Az illuziókat csupán a csillogó hazugságok tartják fenn, s ugyan hol lenne nagyobb szükség az illuziókra, mint a házaséletben, ahol az emberi lények mindig csak a hétköznapi arcukat mutatják egymásnak?
Azok a házasságok, melyek fölött a Pénz és Hazugság istennője nem virraszt, a testamentumi idők óta mindig válóperrel végződtek ...
- És maga fölteszi rólam, hogy ki tudok eszelni valami elfogadható hazugságot? - kérdezte a szelid zeneszerző, miközben szemeit a Gizellatér fölött sugárzó mennyboltra vetette .
A művésznő most pajkosan megrázta aranyfürtös fejecskéjét .
- Édes barátom, a hazugság az utcán hever, mint a kavicskő, - aki lehajol, akár az egész markát teleszedheti vele.
Én tanítsam ki magát arra , hogy micsoda kifogást mondjon az asszonykájának?
Az okos ember sohasem jön zavarba egy sürgős ankét miatt, s egy külföldi pénzember is mindig akad valahol, aki ég a vágytól, hogy egy előkelő magyar vasgyárossal tárgyalhasson .
Egyáltalában hallott már maga valamit arról, hogy a telefon nevü intézmény is a világon van ?
Szebenyi néhány pillanatig oly ostobán nézett a napfényes levegőbe, mintha egy negyedfoku egyenletet kellett volna megfejtenie, de a látvány, mely lelki szemei elé tárult, csakhamar földerítette arcvonásait: egy drága, virágtól illatos ebédlőt látott maga előtt, hófehér, ezüsttől csillogó asztallal, egy csipkefüggönyös ablakot, melyen át májusi napsugár ömlik a szobába, két komoly, angol karosszéket, melyeknek egyikében egy szőke és kékszemü gyermek ül, aki a csirke zuzáját sajátkezüleg helyezi a másik karosszék gazdájának a tányérjára, mig a bóbitás szobalány diszkrétül és pártfogói mosollyal tünik el a konyhába vezető ajtó mögött.
A látvány oly csábító, oly illatos, oly drága volt, hogy a puritán Szebenyi arcát már maga az elképzelés is lángba borította s a hangja remegett, mint a gyermeké, akit egy váratlan izgalom lázba hozott .
- Ha megvár, rögtön telefonálni fogok a cukrászdából!
Azt fogom mondani, hogy egy külföldi üzletbarátom várakozik reám, aki direkte Hamburgból jött Pestre, hogy egy fontos ügyet elintézzen velem !
Klárika megbólintotta a fejét .
- Megvárom, de ügyesen hazudjék, nehogy a kis felesége gyanut fogjon!
Mert azt már a világért sem akarnám, hagy az édes asszonyka én miattam csak egy könnyet is ejtsen .
Szebenyi boldogan tért vissza pár perc mulva, mert a felesége vakon elhitte, amit hazudott neki, sőt szívből sajnálkozott az uracskáján, hogy rossz vendéglői étellel kell beérnie a pompás házikoszt helyett.
Oly ragyogó arccal, oly diákos lelkesedéssel mondta el ezt a művésznőnek, mintha a legnagyobb szerencse érte volna azzal, hogy egy drága kis asszonyt a füllentésével tévutra vezethetett .
Klárika helyeslőleg bólintott, de közben fürkészve, elgondolkodó pillantással tekintett a Szebenyi szemébe, mintha valami megfejthetlen problémán töprengene .
- És nincs lelkifurdalása, hogy a kis feleségét megcsalta?
Öt perccel ezelőtt még hallani sem akart róla, hogy hazudjék és most már ennyire beletanult a ravaszságba?
Nem kellene minden férfit felnégyelni, ha még a legkorrektebb is képes rá, hogy a szegény asszonyokat lóvá tegye ?
Komolykodva, kedves szigorusággal fordult Szebenyi felé, de a következő pillanatban már jókedvü kacagásra fakadt, s keztyüs kezecskéjével gyöngéden simogatta meg a fiatal ember lányos arcát .
- Óh, édes kis komponistám, nem furcsa, hogy én leckéztetem, mikor miattam követte el ezt a hőstettet, hogy a feleségének hazudjék?
Legyen esze , drágám, és ne hallgasson egy szeleburdi lány fecsegésére, aki tavasszal még több ostobaságot csacsog össze, mint télen, mert a májusi napok hosszabbak , mint a decemberiek.
De ez még nem ok arra, hogy ilyen kétségbeesett arcot vágjon és ha rögtön el nem mosolyodik, hát irgalmatlanul a nyakába borulok és az egész világ előtt kompromittálom magát!
Nagyon szeretné, ha holnap Botrány a Gizella-téren címmel irnának rólunk cikkeket a reggeli lapok ?
Sietve betuszkolta Szebenyit a kékbetétes landauerbe és az ezüstzablás lovak sebes iramban indultak meg velük a liget felé, a májusi verőfényben ragyogó Andrássy-úton keresztül, melynek sétálói kíváncsi és lelkes pillantásokat vetettek a tükörüveg mögött mosolygó művésznőre.
A fiatal ember pirulva húzta szemébe kalapját s fölöttébb hálás lett volna a sorsnak, ha hirtelen láthatatlanná válik, mint Wells regényhőse, mert puritán üzletember létére cseppet se találta kellemesnek, hogy egy szinésznővel ilyen bizalmas együttlétben látják.
De mikor oly drága és izgató volt a tudat, hogy a finom és édes Tavasz Klári ül megette a kocsiban, hogy karja melegét ott érzi maga mellett a vékony tavaszi kabáton keresztül, hogy leányosan kék és millió huncutságtól csillogó szeme csak reá sugárzik a sok száz- és százezer ember közül, aki esténként a tenyerét véresre tapsolja miatta.
Szebenyi valami mondhatatlan vágyat érzett aziránt, hogy hirtelen levegővé váljék, nehogy a járókelők észrevegyék, de a szívét valami csodálatosan boldog mámor dobogtatta meg, szeme tágranyilt, hogy a művésznő alakját minél jobban magába fogadhassa és az orra kéjesen megremegett a parfume illatától, mely a drága kis teremtést valami misztikus felhő gyanánt körülvette.
Mindez megrészegítette és megfosztotta kissé a józan eszétől, szive ott vert valahol a torkában, s lába reszketett a plüsstakaró alatt, melyet hanyagul a térdükre vetettek, de azért szeliden és kisfiusan mosolygott, s mozdulatlanul, összetett kézzel tekintett ki az előttük elrepülő palotákra, s a májusi színükben pompázó fákra, melyek sóhajtásaikat a messze erdőségek felé küldik a rideg, nagyvárosi aszfaltról .
Sohase találta még ily szépnek, ily ragyogónak a májust, mint itt, a fülledt levegőjü kocsiban, mely a faburkolatos kocsiuton végig robogott velük; a fák mirtuskoszorus menyasszonyoknak tüntek föl előtte s a csillogó ablakok, a félig lebocsátott zsaluk, a csipkeszegélyes függönyök mögött lévő világ csupa titokzatosan boldog és szerelemtől illatos fészek benyomását keltette föl a lelkében.
Mennyivel szebb volt itt a tavasz, mint a tiroli havasok közt, vagy a wörthi tó partján vagy a svábhegyi nyaralóban, ahova gyermekkorában az édesanyja magával vitte!
Egyszer valami kényeskedő kis unokahuga lakodalmán májusi bort ivott s késő éjszakáig becsipve támolygott ide-oda a nagybácsija verandáján, - most ugyanaz a rózsás hangulat fogta el, sejtelmes melódiák kóvályogtak körülötte a levegőben, s egy pillanatig megreszketett a gondolatra , hogy a művésznő karcsu derekát átfogja.
De Szebenyi nem volt hős és a szándék távolabb állt nála a kiviteltől, mint a hold ezüstje a földi tájaktól ; nyugodtan ülve maradt tehát és így szólott :
- Kellemes napunk van és azt hiszem, hogy szép nyarunk lesz az idén!
A zord tél után majdnem bizonyosra lehet venni, hogy a nyár ugyancsak kitesz magáért!
Emlékszik rá, milyen rémes kánikula volt harmadéve, mikor a tavasz ugyancsak ily későn kezdődött ?
Klárika legyintett a kezével, és oly szivettépő sóhajtásba tört ki, mintha Szebenyi a madridi földrengésről beszélt volna neki .
- Nem, kicsi szerzőm, semmire se emlékszem, mert a szemem szinte karikákat hány az éhségtől!
Oly éhes vagyok, hogy mind a négy évszakot habozás nélkül odaadnám egy csirkecsontért!
Mondja, nem volt már maga olyan állapotban , hogy a bibliai Ézsaut is megértette ?
Boldogan és szinte átszellemült arccal szimatolt a levegőben és majdnem extázisban suttogta :
- Érzi ezt az illatot ?
- Igen, ez a virágzó akácok illata !
- Nem fiam - mondta most a művésznő és a szemét kéjesen lehunyta - ez a pörkölt illata, ami a vendéglők nyitott ablakaiból kiárad!
Hát nem lehetünk hálásak a jó istenke iránt, aki a tavaszt, a napfényt és a báránypörköltet megalkotta ?
A kocsi végre megállott a kis bérpalota előtt, melyben a művésznő lakott, Klárika kézenfogta Szebenyit, s forgószél módjára magával vonszolta a mezzanin lépcsőin, s öt másodperc mulva már mindaketten ott voltak az előszobában, ahol a türelmetlen Mari szigoru fejcsóválással fogadta őket .
- Hát nem borzasztó, hogy ilyenkor jön haza, mikor már minden étel elromlott?
Nem megmondtam, hogy pontban egy órára itthon legyen?
Képzelem, hogy jóllakott megint a rossz cukrászsüteménnyel, s most megint fitymálni fog mindent, amit a szakácsnő az asztalra ad ...
Klárika mint egy szelid angyal, szótlanul könyörgésre kulcsolta össze a kezeit, de a szobacica nem figyelt rá, mert most hirtelen észrevette Szebenyit, aki eddig gyáván meglapult a művésznő háta mögött .
- Jé, hát a nagyságos urat is magával hozta?
Csak nem hívta meg talán a kozmás levesre és az égett húsra?
Mondhatom, szép fogalmai lesznek a nagyságos urnak a nagy művésznők vircsaftjáról.
Tessék meghinni, hogy a cigányoknál sincs olyan vircsaft, amilyenre a híres színésznők a szakácsnéjukat kényszerítik !
A jó isten tudja, meddig papolt volna még a csacska Teréz, ha Klárika most hirtelen a nyakába nem borul s kényeztetett kislány módjára így nem szól hozzá :
- Ne haragudj Teréz, inkább add be az ebédet, mert olyan éhes vagyok, hogy a kavicskövet is megenném!
A nagyságos úr is megbocsátja, ha rossz ételt kap, hiszen egy ilyen gyönyörü teremtés társaságában amúgy se érzi az étel ízét.
Csak nem gondolod, hogy a levest meg a hust nézi, mikor a Tavasz Klári bájos pofikájában gyönyörködhetik !
Gyorsan ledobta a kabátkáját, megnézte magát a tükörben s kamaszosan fütyölni kezdett valami divatos orfeumi kuplét, aztán a muffját , boáját, kalapját szerteszétszórva, tánclépésekben vitte be magával Szebenyit a pompás ebédlőbe, melynek kályhájában, a tavaszi nap ellenére, még kellemes tűz égett s melynek levegője oly csodálatosan édes gyöngyvirág-illattal volt átitatva, mintha egy napsugaras hegyoldalban, vízmosásos erdők szélén jártak volna.
A hófehér abroszon csillogott az ezüst, két al wien-vázácskában pármai ibolyák sötétlettek, a falakról pedig száz és száz példányban mosolygott rájuk a diadalmas Tavasz Klári, mint a szépség és grácia királykisasszonya, akit a jó isten csak ünnepi jókedvében küldhetett ide a gyarló, földi emberek világába .
Teréz, aki még mindig nem volt egészen kibékülve a világrenddel , mormogva még egy terítéket tett az asztalra, s miközben a tányérokat , evőeszközöket és a kristálypoharakat elrendezte, komoran referált a délelőtt eseményeiről .
- A direktor személyesen itt járt s a fonográfos társaságtól is keresték, hogy a Rövidlátó herceg keringőjét elénekelje nekik.
Persze a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy öt perc alatt kerek ötszáz koronát keressen, Kruppné két óra hosszat várt, hogy az új kosztümjét felpróbálja, s a manikürös kisasszony is megőszült szomoruságában, mert a nagyságos kisasszonynak eszeágában se volt, hogy a kitüzött órában itthon legyen.
Az ujságtól is járt itt egy szőke irnok, hogy az új szerep felől kikérdezze, s mindenáron be akart rontani a lakásba, mert bizonyosra vette, hogy a nagyságos kisasszony letagadtatja magát .
Klári egy erélyes hátbaütéssel gátat vetett végre a fecsegő Teréz szóáradatának, s helyet foglalt a terített asztal mellett .
- Egy-kettő tálaltass, mert ebben a pillanatban megkapom az éhtifuszt!
Kicsi szerzőm üljön le maga is és egy szót se szóljon, míg az első kanál levest le nem hörpintette .
A Teréz jóslata szerencsére túlsötétnek bizonyult: az ebéd, ha nem is volt oly fényes, mint amilyet a nagy monte-carlói hotelekben föltálalnak , még mindig dicsőségére vált egy polgári háztartásnak; s a művésznő, akit étvágyának fokozatos kielégülése úgylátszik, mindjobban föllelkesített, végül már szinte mámorosan kiáltotta :
- Hát vallja meg: evett már jobbat életében ennél a porhanyós kis spárgánál és találkozott már rokonszenvesebb csirkével, mint amilyennel a kövér Zsuzsanna elkényeztetett bennünket?
És ez a pudding, - meri mondani, hogy került már ennél tökéletesebb remekmű a szeme elé?
Szebenyi, Szebenyi, maga is hálát adhat a jó istenkének, amiért váratlanul ilyen pompás kis lakomához juttatta !
Teréz végre fölszolgálta a feketekávét, majd tőle szinte szokatlan diszkrécióval visszavonult a magánéletbe; s a művésznő és házi szerzője egyedül maradtak a terített asztal mellett, az ebédutáni hangulat rózsás mámorában , mely csillogó ködként borult föléjük, s mely egy pillanatig szinte az egész mindennapi lényüket átformálta.
Klárika oly rejtelmes jókedvvel tekintett a partnerére, mintha száz és száz égő titkot rejtegetne a lelke mélyén, a Szebenyi szürke szeme pedig veszedelmesen csillogni kezdett, s szomjasan és álmodozva tekintett a levegőbe, mintha egy fantasztikus álom színei lobbantak volna föl káprázó pillantása előtt .
Egy forró kéz most ránehezült az övére, s egy édes, halk , visszafojtott vágyaktól fátyolos hang így szólott hozzá :
- Kicsi szerzőm, nem bántad meg, hogy hazudtál miattam ?
Szebenyi megrázta a fejét, semmitsem felelt .
- Nem?
Igazán nem bántad meg?
Hát érdemes volt, hogy egy kissé lekanyarodjál miattam az igazság ösvényéről?
Gyere, hadd csókoljalak meg , amiért a kedvemért ilyen rettenetes bűnre vetemedtél !
Sans-géne tegezte most már a zeneszerzőt, mintha gyerekkora óta pajtáskodnék vele, de Szebenyi nem talált semmi feltünőt a szokatlan tónusban , szürke szeme lángolt, mintha egy rejtelmes processussal a becsületes nyárspolgár-lelkét is kicserélték volna, s a hangja izzott és reszketett a belső indulattól, mely a hideg hétköznapi arcát egyszerre átvilágította !
- Oh nem, - életemben sem voltam még boldogabb, mint most, hogy magával négyszemközt lehetek!
Nemcsak hazudni, de lopni és sikkasztani tudnék , csakhogy ezt a boldogságot még egyszer elérhessem !
A művésznő szeme fölragyogott, mintha valami drága és édes ostobaságot hallott volna, s forró keze gyöngéden odasímult a Szebenyi ajkához .
- Kicsike szerzőm, te vagy a legbájosabb férfi, akivel eddig hosszú életpályámon találkoztam!
Édes és megennivaló csacsi vagy, akinek még voltaképp rézorrú cipőt és fehérgalléros matrózruhát kellene viselned, az ünnepélyes redingot helyett .
Tavasz Klári, miután vendégére még egy tébolyító pillantást vetett, most pár furcsa tánclépéssel átperdült a szomszédos szalonba, egy sikerült rohammal elfoglalta a zongoraszéket s karcsu újjaival hirtelen felébresztette álmukból a szunnyadó Bechstein billentyüit.
A klasszikus futamok azonban, melyeket szinte átlátszóan fehér kezei életre keltettek, csakhamar belefulladtak egy divatos, de izléstelen kuplé posványába .
A művésznő most abbahagyta a zongorázást s újra kiperdült a boldogan emésztő Szebenyihez, aki még mindig álmodozva ült a kávéscsészéje mellett .
- Drága fiacskám, most fel fogom függeszteni a híres magyar vendégszeretetet, mert őszintén szólva pokolian álmos vagyok.
Klárika baba álmos és aludni szeretne s magácska, mint jó fiú, előzékenyen és lábujjhegyen távozik.
De mielőtt elmegy, egy ünnepies fogadalmat tesz nekem, ha azt akarja , hogy az ebédutáni álmom nyugodt legyen .
- És az ?
- Kocsin, autón vagy mondjuk inkább: repülőgépen fog hazasietni a szépséges kis felesége mellé s addig térdel előtte, míg átmeneti hűtlenségét megbocsátja.
Mert a legujabb kutatások szerint már az is átmeneti hűtlenségszámba megy, ha az ember kiszáradt rostbeefet eszik másutt, mikor otthon a legízletesebb pecsenye várja ...
- De hiszen a feleségem nem tudja, hogy a művésznőnél ebédeltem! - kiáltott föl a puritán fiatal ember, aki mint becsületes jellem többé nem is gondolt arra, hogy a hazugság fogadalmát megszegje .
- Kedves barátom, - a feleségek már a világ teremtése óta se biznak teljesen a külföldi üzletbarátokban s a másutt ebédelő férjet már a régi föniciaiak is gyanusnak tartották.
Legyen tehát ügyes és óvatos, - ami azonban távolról sem annyit jelent, hogy az igazságmondást megkockáztassa !
Szebenyi férfiasan kijelentette, hogy ügyes lesz és még csak gondolni se fog az igazmondásra, - majd néhány gyors búcsúszó után, melyek láthatólag nagyon nehezére estek, végre mégis csak eltávozott a városligeti palotácskából.
A művésznőnek azt a tanácsát azonban, hogy lehetőleg repülőgépen siessen haza a feleségéhez, a Csipkeverő leány szerzője aligha szándékozott követni; sőt lassú, meggondolt lépései után itélve, minden sokkal inkább az eszében volt, mint a tulságos sietség.
Szebenyi csak gyalogszerrel baktatott végig az Andrássy-úton, s oly sűrűen meg-megállt útjában, mint a penziónátus öreg urak szoktak, akik egészségi sétájukat végzik egy gyönyörü májusi reggelen.
És közben szórakozottan, sőt kissé ostobán bámult a levegőbe, s józan vaskereskedő létére ködös viziókkal foglalkozott a kézzelfogható valóságok helyett.
Oh nem, a látszatnak nem volt igaza: Szebenyi most nem az operettjére gondolt, mellyel a cinikus Budapestet rövid hetek mulva meghódítani szándékozott; sőt igazat szólva: még azt is elfelejtette, hogy valaha kuplékat és keringőket írt.
Csupán egy karcsu, drága és édesszavu leány járt az eszében , akinek forró arca tíz perccel ezelőtt az övéhez ért; egy édesszavu leány, aki lappangó férfiasságát legelőször öntudatra keltette.
Mindeddig csupán egy aszkéta-diák rideg és fantáziátlan életét élte s a vágyak tűzét a nászinduló zenéje ép oly kevéssé gyujtotta föl lelkében, mint a szűziesen szelid pillantás, melyet kolostornövendék-felesége fészkük magányosságában reája vetett.
De most úgy érezte, hogy minden érzéke egyszerre lángra lobbant; és a drága és különös kis nőre gondolva, aki hol hermelines királykisasszonynak, hol simulékony, hófehér cicának tünt föl fantáziájában, hirtelen minden asszonyi lényről megfeledkezett, akivel eddig csöndes életutján összetalálkozott valaha .
És halkan és dallamosan, mintha egy kedves melódiát ismételne, százszor így szólott magában egymásután: Tavasz Klári ...
Élete kellékestárából e pillanatban semmit sem látott és semmire sem emlékezett többé; apja milliói, a nagy iroda személyzete, istenfélő édesanyja és templomjáró, erényes huga, a Csipkeverő leány és tisztavízillatos , pironkodó felesége: mind-mind egyszerre eltüntek a semmiségben és két meleg és könyező és pajkos és huncut szem mosolygott rá: a Tavasz Klári két szeme ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE