Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Budapest
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
12
Bekezdés
752
Mondat
2051
Szó
22397
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
AZ ELSŐ.
Éjfél után egy óra volt, a zenekar keringőket játszott s a tükörfalu, virágokkal diszitett kis táncteremben vagy tiz-tizenkét pár táncolt.
Köztük a hires francia énekesnő, a legelőkelőbb nevü szinésznők és Fáni.
A táncosok fiatal arisztokraták és müvészek s a táncterem és dohányzószoba óriási üvegajtóiban a vendégek gyönyörüséggel bámulták a táncolókat.
Különösen Fánit.
Sajátszerü, lassu, ringó ritmussal táncolt, miközben arcának lágy, érzékien mosolygó kifejezése volt .
Leeresztett szempillái alól néha gyémántszerüen fölragyogott a szeme, ilyenkor arca kipirult és ujra elhalványult.
A nagy, előkelő társaság az ajtókban állt.
Az inasok folyton jártak körülöttük jeges pezsgővel és borokkal, de még inni is elfelejtettek.
Tekintetük elragadtatást és forró vágyat fejezett ki.
Hideg szemü mágnások, epés politikusok, fiatal, de megvénült szivü müvészek egyetértő, titkos pillantással néztek össze.
A dohányzóban, a többiek háta mögött, Dobák, a hálóinges, goromba kritikus, sápadtan szivta a szivarját.
- Gyere ide, - intett az egyik pezsgőt kináló inasnak és fölhajtott egy pohár jeges pezsgőt.
Azután hátrament és leült egy nagy bőrkarosszékbe.
Hódy, a divatos, szép regényiró, mosolyogva ment utána.
- Hát te is, öreg? - kacagott.
Dobák vállat vont.
- Én is, te is és mindenki!
És nemsokára nem lesz Budapesten férfi, aki ebbe a leányba belé ne szeretne.
Hódy mosolyogva suhogtatott kezében egy kis vékony, fehér selyemmel bevont pálcát , ami öltözködésének legutolsó trükkjét képezte.
Most ilyen kis vékony, selyempálcákkal járt a szalonokba, melyekkel épp oly bravuros kecscsel bánt, mint az asszonyok legyezőikkel.
- Ezt a milieu is teszi, - mondta könnyedén.
- Én soha se tudnék olyan nőbe belészeretni, akit nem látok drága, finom milieuben.
Engem a nyers szépség nem érdekel.
Nekem minden szépséghez keret kell.
Illuzió, milieu.
- Hát itt kapsz! - felelte Dobák nyersen.
- De süsd meg az egész keretedet, ha hiányzik belőle: a nő!
Az olyan nő, mint ez a leány itt.
Ez illuzió, keret és minden nélkül is az lenne, aki: maga a költészet bája.
- Na, - suhogtatta az iró negédesen kis selyem pálcáját, - ezt nem merném ilyen határozottan állitani.
Épp ez a leány cáfol reá állitásod ellenkezőjére.
Mondd meg nekem például, Hiry, a szobrász miért nem volt akkor szerelmes belé, mikor még kartonszoknyában járt, olcsó és ócska cipőben, naponta modellt ült előtte és talán csak egyedül ő maga birt tudomással a leány szépségéről, azt nem is számitva, hogy ő volt az első, ki a szerelem misztériumába bevezette?
Nos, a leány az, aki volt, szép akkor, szép most, hát mi bolonditotta meg egyéb a fiut, ha nem a fényes, a nagyuri, a ragyogó milieu?
Ah, - folytatta az iró s kéjesen nyujtózkodott a finom, vörös bőrszéken, - ennek a szerelemnek mivé való fejlődése pompás tanulmány lesz nekem .
Soha életemben nem voltam még szerelmi ügyekre olyan kiváncsi, mint erre.
A fiu őrülten szerelmes s a leány épp oly hüvös, nagyuri közönynyel bánik vele, mint veled , velem, vagy a többiekkel.
A leány sem őt, sem más férfit nem fogad el egyedül, csak igy, társaságban.
És Hiry őrjöng.
Kémeket tart a leány körül, kik minden lépését figyelik; pontosan tudja, hova megy, mit csinál s ahol megjelenik a leány, mindenütt ott van...
- És te, vagy én, vagy ezek a többiek, nem vagyunk ott mindenütt, ahol ez a leány megjelenik? - kérdezte Dobák gunyosan.
- Szeretném tudni, mennyivel szereti jobban ez az ur ő nagyságát, mint teszem: én, te, vagy a többiek?
- Na, na! - mosolygott Hódy.
- Disztingválj öreg!
Mindazonáltal sem te, sem én nem megyünk jobban tönkre, mint ahogy eddig tönkre mentünk anyagilag és idegileg.
A mi szerelmünk és a többiek szerelme: tömeg-szerelem.
A Hiryé: személyi-szerelem.
Egy esztendő óta, amióta Fáni visszajött, ez a fiu nem dolgozik és az utóbbi időben erősen kártyázik, lumpol.
Azt mondják, a villája már uszik.
Dobák idegesen rugdosta lábával a drága perzsa szőnyeget.
- Uszni fog itt még nemcsak egy villa és nemcsak egy palota, emlékezz reá!
Ez a leány, azzal az összecsukott, halványpiros szájával, meg fogja enni egész Budapestet .
Ez a nő, alapjában: egy angyal, lényegében: egy ördög.
Én egy esztendő óta folyton figyelem.
Szerelmes vagyok belé, megmondom nyiltan, nincs azon mit restelni; nekem soha életemben nem tetszett még nő, ez tetszik.
Ezt elvenném, dolgoznék érte , aranycsinálásra adnám a fejem, vagy ölnék érte, gazember lennék érte, akármi !
Szamárság!...
Mintha csak azt mondanám: szeretem a napot, vagy a holdat, hát fölmászok hozzájuk, hogy megsimogassam őket.
Nem is erről van szó.
Csak azt akarom mondani, hogy ez a nő jónak született, hanem valami titok gonoszszá fogja őt tenni .
Ki tudja, micsoda titok?
Talán nem is titok, hanem a férfiak.
Ki teszi jóvá vagy gonoszszá a nőt?
A férfiak.
Hát ez a leány majd visszafizet nektek, nekünk.
Nem hiszem, hogy csalódnám!
Hódy olyan érdeklődve hallgatta Dobákot, hogy még a kis selyem pálcájával is elfelejtett játszani.
- Én azt hittem, - mondta bámulva, - hogy te csak a zenéhez és az italhoz értesz s most kisül, hogy jobban értesz a nőkhöz, mint én!
Micsoda uj perspektivát nyitsz meg a szemem előtt, öreg!
Épp itt jön Hiry, felénk tart...
Egy magas, vállas, hanyag járásu, erősen szláv tipusu, szőke fiatal ember jött az egyik szalonon keresztül s a dohányzónak tartott.
Széles orra, nyirott bajusza , puha, energiátlan szája és álla és igen szép, barna szeme volt.
- Csak most jösz? - kérdezte Hódy.
- Most, - felelte ez s fáradtan levágta magát egy székbe.
- Ugy látom, - mondta körülnézve, - hogy itt jól mulatnak.
Eljött a francia énekesnő, meg a többiek.
Holnap az egész város erről fog beszélni.
- Igen, - felelte Dobák közönyösen, - hogy milyen kitüntetés érte azokat a hölgyeket , akik meg lettek hiva.
- Na, na, - szólt Hódy, - talán másként fogják ezt a kérdést odakünn elintézni.
Mégis csak egy kitartott nő!
Dobák most már végképp arrább rugta lába alól a szőnyeget.
- És ezt a kintornást nagy irónak tartják, - nézett végig megvetően Hódyn.
- Ezt, aki beállitja a régi kottákat és ledarálja.
Hát nincs neked egyetlen egy uj nézőpontod sem?
Egy uj üvegü messzelátód, amely megmutatná neked : hogy a vétek csak akkor válik alacsonynyá, ha ostoba ember kezében van?
Hogy egy és ugyanazon vétek két különböző intellektusu emberben, különböző módon hat?
És nem látod, hogy ennek a leánynak a rendetlen erkölcsi helyzetét a rendkivüli viszonyok és egyéni qualitásai megszépitik?
Ugymint: a nagy szépsége, nagy intelligenciája , korrektsége és a gazdagságnak nagy fényüzése, ami körülveszi.
Maradt volna csak müveletlen, ostoba, kis igényü kitartott nő, nemcsak hogy ezek a kitünő nevü asszonyok még a szobaleányaikat se engedték volna el az ő nagysága báljára, hanem mi magunk, férfiak se mutatkoznánk vele a déli korzón.
Azért mondom, hogy a vétek csak ostoba ember kezében válik alacsonynyá.
Ezeket a müvész-asszonyokat itt, a fényüzés artisztikus szeretete s a kiváncsiság a szokatlan merészségre, hogy egy kitartott nő meghivót küld nekik, vonzotta ide, de majd a többi előkelő nőket nem ez az asszonyosan poétikus vonás csalja majd ide, hanem maga az ördög: a pénz , meglássátok!
A szobrász sápadtan harapta össze a száját.
- Micsoda pénz? - kérdezte.
A kritikus vállat vont.
- Mit tudom én!
Talán a grófé s ha ez nem lesz elég, talán a többieké.
Mától fogva én is ráadom magam a minden valamire való polgár mellékfoglalkozására: a panamára.
A mai naptól ugy nézzetek reám, hogy kapható ember vagyok.
Mindenre.
A tollam, a lelkiismeretem, minden!
Még pedig ezért a leányért: hogy lerakhassam aranyaimat a lába elé.
Gyere ide - intett a pezsgőt kináló inasnak és ujra kiivott egy pohárral.
Odaát a zene elhallgatott s a táncot abbahagyták.
Fáni a dohányzó üvegajtaja mellett , a tükör előtt igazgatta haját s Hiry kivörösödve, idegesen nézte s mint a holdkóros állt föl s a táncteremnek tartott.
Fáni akkor már a francia énekesnőt karonfogva az egyik szalonba ment s egy kis fülkébe fagylaltot, süteményt hozatott az inasokkal.
A férfiak követték őket s köztük Hiry.
Fáni azonnal észrevette s a többieken keresztül kezet nyujtott neki.
- Ilyen későn? - mondta egyszerüen.
A körülállók kiváncsian figyeltek rájuk, csakhogy a leány arcáról semmit se olvashattak le.
- Ez egy liaison accomplie - gondolták és tovább mentek.
Fagylaltoztak, pezsgőt ittak, kacagtak és gorombaságokat mondattak maguknak Dobákkal.
Mindenki boldognak , kedvesen, finoman könnyelmünek érezte magát s a müvészies pompa, a felséges hideg vacsora, a királyi italok, a nagyuri kiszolgálás, a háziasszony királyi bája, inkább mámorossá tette őket, nőket, férfiakat, mint a legszabadabb élvezetek.
Az énekesnő francia és olasz dalokat énekelt s a jókedvü társaság mámoros gyönyörűséggel hallgatta.
Csak Hiry ült sápadtan, szótalanul Hódy mellett egy másik szalonban , honnét jól láthatta Fánit.
Minden mozdulatát követte, minden pillantását fölfogta és folyton ivott.
Ezüst vödrökben pezsgős üvegek álltak előttük és Hiry egyre töltögette a poharakat.
- Ma éjjel eldől a sorsom, - szólt hirtelen s kezét rátette Hódy vállára.
- Mit szólsz hozzá?
- Az a kérdés, mit nevezel te a sorsodnak? - kérdezte ez.
- A nőt! - felelte szenvedélyesen a fiatal ember.
Hódy csöndesen szürcsölte a pezsgőt s közbe már ráncos keretü, de még mindig szép , világos szemével mosolyogva nézett poharába.
- Nem volnál müvész, ha nem igy beszélnél, - szólt halkan.
- Én is azt mondom, nincs egyéb: csak a nő.
Igy kell mondani, de nem igy kell elintézni.
Forditva.
Az ember megcsinálja a gravitáció fikcióját olyanformán, hogy egy-két vonzóerő közül az egyiket elektrizálja - saját magát.
Nem éppen szolid ügy, de az embernek szüksége van a nyugalmára is, nemcsak a nőre.
Már most, ha én vagyok az elektrizáló erő, a másik erő, a nő, nem csinál semmi galibát az életembe.
Mig ha a szerelmi gravitáció fikcióját olyanformán intézem el, hogy az elektromosságot a nőre ruházom át és a vonzást tőle várom, nem ő én tőlem, akkor lőttek a nyugalmamnak, müvészetemnek, sőt az egész életemnek.
A nő kezébe nem lehet hatalmat letenni.
Visszaél vele.
A nő csak hadd maradjon rabszolga a szerelemben, akit te adsz hóhérkézre és nem ő téged.
Hiry komoran nézett maga elé.
- Hisz mind igy cselekszünk.
Csak néha fordul a kocka.
Az énekesnő Mignon románcát énekelte s a szalonban áhitatos csönd volt.
Fáni hátrahajtott fejjel ült s hátulról egy rózsaszinü ernyőjü lámpa reflexe világitotta meg.
- Nézd, mily csodaszép! - kapta meg Hiry az iró kezét.
A fiatal ember keze lázasan forró volt, ujjai görcsösen szorultak össze s egész arcán látszott, hogy szenved.
- Én, ha neked volnék, - mondta Hódy, - elutaznám.
Hosszu időre.
Amig kigyógyulsz.
- Ma éjjel, talán csak néhány perc mulva, minden eldől! - sóhajtott Hiry s felkönyökölt az asztalra.
Poharát fölemelte s kortyonkint szürcsölte belőle a pezsgőt.
- Megkértem a kezét, - mondta tompán.
- Most várom a válaszát.
Azért jöttem ilyen későn...
Rendkivül ideges vagyok; képzelheted...
Pedig visszautasit, tudom .
Nagyon büszke és nem fogja megbocsátani, hogy egyszer én utasitottam őt vissza.
Ezt a leányt, nézd!
Eltaszitotta maga elől a poharat, hátra huzódott s a szemét lehunyta.
Olyan sápadt volt, mint az az elefántcsontszinü selyemkanapé, amelyen ült.
Az iró kiváncsi és részvéttel vegyes tekintettel nézte.
Ebben a percben Fáni fölállt, keresztül ment a szalonon s a két férfihoz tartott.
- Jön! - szólt halkan Hódy s fölállt, hogy magukra hagyja őket.
- Csak üljön vissza, - szólt Fáni egyszerüen.
- Azt hiszem, ön Hirynek is, nekem is jó barátom s igy nincs előtte titkunk.
Különben is nagyon gyorsan kell végeznünk , hogy vendégeimnek ne tünjön föl távozásom.
Hiry ma este egy levélben megkérte kezemet s gondolom, türelmetlenül várja a választ.
Rendkivül megtisztelő ajánlatát azonban , kedves barátom, nem fogadom el.
Visszautasitom.
Épp olyan rideg és mosolygó ajakkal , mint ön négy esztendő előtt engemet, mikor az együgyü bátyám arra kérte, vegyen feleségül.
S amilyen együgyü kivánság volt az, épp olyan és meggondolatlan kivánság most az öné.
Mert például, nem az voltam én négy év előtt, aki most vagyok?
Sőt tisztább, üdébb, mocsoktalanabb.
S mégsem kellettem.
Hát mi kellene most rajtam?
A selyem rongyaim, az ékszereim, az illat, a fényüzés, ami körülvesz?
Mert a lelkem sem akkor nem kellett, sem most nem kellene önnek Akkor meg sem kérdezte: van -e és most sem kiváncsi reá.
Maga most is csak a csókjaimra kiváncsi, kedves Hiry, ugy , mint négy esztendő előtt.
S mert ezekre a csókokra most már egész Budapest férfiai kiváncsiak és éhesek, hát most maga hiuságból és fokozottabb éhségi vágyból, mint amazoké, hozzá akar engem kötni magához, törvényes formával.
Megtisztelő szándék , nekem azonban nem imponál.
Pedig nem mondhatom, hogy ön idegen a szivemre nézve; nem !
Ha most találkoznánk először, azt hiszem, nem mondanám önnek: hogy én sem törvényes , sem törvénytelen liaisonokra nem aspirálok...
Könnyed hangon, de komoly szemmel s olykor megránduló ajakkal, legyezőjével a szék karját ütögetve beszélt; a két férfi visszafojtott lélegzettel hallgatta.
- Hogy a jövő mit hoz - végezte szavait, - nem tudom.
Majd meglátjuk!
Vállat vont , fölállt, mosolyogva kezet szoritott a férfiakkal s Hódytól kisérve visszament a szalonba.
Az énekesnő dalai után Dobák magyar nótákat játszott s Hódy belevegyült a társaságba .
Nem mert visszamenni Hiryhez.
Sajnálta.
Kis idő mulva mégis benézett az ajtón, de akkor a fiatal ember már nem volt ott.
Haza ment s reggel az inasa átlőtt fejjel találta az atelierben...
Hires szobra, Sába királynője előtt lőtte magát agyon.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE