Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Ordasok
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
26
Bekezdés
2707
Mondat
5365
Szó
72247
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
V.
A menekülés világgá verte Szepessy Pál legényeit.
Neki-magának hetekig kellett bujkálnia, amig menedéket tudott találni a Partiumban.
Mert Spankau és Kobb Farkas ingerült parancsot adott ki, hogy élve vagy halva, de el kell fogni a ravasz öreget.
Még azt sem sikerült megtudniok , merre is vette bujdosó-utját szélben uszó szakállával?
Először a dargói-hágónak fordult a lovával s napok teltek belé, mig át tudta verni magát az Abauj és Zemplén közti sürü vadonatban.
Később a lazonyi erdőségek szélén hallották dobogni a lovát s még később a Laborc, Latorca, Ondava és Tapoly piszkos áradásain usztatott át.
Mert ekkor már ömlött az őszi eső...
Ismét később hiradással voltak többen, amint - aggasztó búval a homlokán - a Nyirség buckái közt száguldott délkeleti iránynak s lova magasra verte föl maga után a homokot .
Aztán végleg belemerült a messzeségbe s csak mendemondák jártak róla a messzi világban.
De barátságtalan hirek kószáltak a bujdosók többi vezéreiről is.
Eszerint Petrőczy István, a baljós csillagu hadvezető s kenyerestársa, amaz Ubrisi a Verhovina utvesztőinek vágtatott volna lóhalálban s csak a mármarosi bércek alatt állapodtak meg elsőizben, hogy kifujják magukat keveset.
Hadadi Wesselényi Pál és csapata még a csata előtt visszafordult s Szatmár vár alá indult, hogy segitségére legyen a vár ostromára indult Teleki Mihálynak, aki Erdélyből szállt ki hadakozási szándékkal.
Pika Gáspár abban a dőre hitében , hogy éppen ott nem fogják keresni, Árvában rejtőzött el, de - mint hetek mulva hallották az ujból egybeverődött ordasok - a császáriak megfogták.
És őt, aki annyi lancknehtet karózott fel, most ugyancsak karóba dugták a császáriak.
Ott száradt a gyenge őszi napocskán Pika Gáspár, karón lovagolva s hályogszinre változott a két szeme...
És sokáig nem tudott senki semmit a dülledthomloku Tulok György kapitányról sem, ám beszélték egyesek, hogy látták, amint egyet ivott haldokló németek véréből.
Egész hónap is belemult talán, amig sikerült felbukkannia a Partium védelme alatt s megfordulván akkor a lovával Tulok György, csontos öklével abba az irányba fenyegetett, merre - a messzeségen tul - Kassa városának kellett lennie valahol, miközben csunyán káromkodott a németek ellen:
- Héj, ti disznók, leszámolunk még veletek!
A györkei vérengző csata után, ahol sok lázadó s még több kontyos hagyta ott az életét, nagy zürzavar képét mutatta a Hegyalja tája.
Elcsatangolt fölkelők s a főcsapattól lemaradt zsoldos martalócok zörögtek mindenfelé fegyvereiknek súlya alatt és ha egymásra bukkantak itt-ott, kaszabolni kezdték egymást halomba.
A nyomorult nép, hogy legalább puszta életét menthesse meg, erdőkbe, sziklák megé vonta meg magát vagy a Bodrogköz lápvadonjába bujt meg s ott lappangott , kétségbeesett lélekkel várva szabadulását.
A Hegyalja tája átvonuló terepe lett szegénylegényeknek, a Szepessy Pál elcsatangolt ordasainak, kegyetlen vallonoknak s fegyvereik ahol felcsörrentek egyszer, még a kóbor kutyák is lihegő nyelvvel futottak onnét.
Esteledő őszi napokon hol itt, hol ott égett egy falu s a tüz véres fénye messzire bevilágitott a közeledő ködökbe.
Késő október hava volt már, amikor Majos Ferenc a rezesorrával, azonkivül Keczer Gáborral meg egy kisebb lovascsapattal a Harangod-pusztán csatangoltak , ugyancsak a Partium felé kocogván a lovaikkal.
Mert Szepessy Pálnak Spankau és Kobb Farkas ellen vivott csatájából északi irányba kezdtek vágtatni a kavarodásban, ám a zürzavarban csak az északi hegyek alatt álltak meg először , hogy hátranézzenek végül.
Attólfogva közel egy hónap telt el, mire az ellenség garázda csapatain a Harangodig sikerült átverniök magukat.
Az ősz Ujfalussy András még a csata elején eltünt az oldalukból s azóta a szinét sem látták.
A harangodi országuton szótlanul ereszkedtek alá a Taktaköz déli mocsárvilágának , ahol beláthatatlan nádas zörgött az őszben.
És Keczer Gábor - sanyaru gondolataival - végigfutott az utolsó két hónapon , mialatt irány nélkül tekergett a világban.
...Látta magát a Kende-kuria nagy ebédlőjében s beleborzongott most is , valahányszor Kuczug Balázsra gondolt, amint az ajtóban áll keresztbefont két karral s hangja átzúg a szobákon és termeken, akár a vészkiáltás...
Látta magát a szekereken, Ujhelyi Erzsébettel igyekezvén hazafelé.
S beleborzongott másodszor is...
Mert a hirhedt leányzó puszta emléke, akinek nevét azóta is nem-egyszer átok közt emlegették a táborban, ugy jött neki, mint a lidércálom s kényelmetlenül érezte magát olyankor...
Látta magát aztán, amint hadiruhát ölt az Ujfalussy András házában, fegyvert övez magára s attólfogva hosszu időn át keresik a fölkelők táborhelyét.
Amikor - Tokaj előtt - elérik már-már, arra kapják föl a fejüket, hogy Szepessy Pál messze-messze, a Bodrogköz tulsó szegélyén valahol, szélesebben hajtja maga előtt Spankau katonáit...
Megindulnak erre, mert az a hir éri őket, hogy Kassa felé tör Szepessy Pál s Ujhely fölött , hegyi-utakon, a Hernád völgyéig kocognak el, ahol rezesorru Majos Ferencbe s egy kisebb lovascsapatába ütköznek bele...
Kurucok özönlenek minden irányból az Ósva-völgyébe s éppen arra érkeznek meg, hogy riadót fuvat Szepessy Pál...
Ifju Keczer Gábor ott volt a csatában, csapkodott serényen s véres nyakkal kezdett vágtatni elfelé ő is, mikor a hajduk rút árulásán kétségbeesve orditotta el magát a nemzete sorsán búsuló Szepessy Pál:
- Meneküljetek, katonák!
A Partium felé, katonák!
Nyaka még most is be volt kötözve mély sebe miatt.
És miközben szótlanul mentek tovább s lovaikat lépésre fogták akaratlanul is, Keczer Gábornak elsötétült férfiasodó arca...
Mert édesanyja jutott eszébe, aki esztendők óta elzárva élt Eperjes városában.
Ha ugyan életben volt még!...
Később atyjára gondolt, akiről annyit hallott mindössze, hogy Erdélyből - a Teleki Mihály kardja alatt - ő is megindult Szatmár vára ellen s mikor egy kora-hajnalon rájukrontottak a várbeliek, keserüen vagdalkozott lova hátáról, ősz haja pedig lobogott a szélben.
Isten a megmondhatója, mi van vele azóta?
Akkor meleg érzés támadt Keczer Gábor szive körül.
Mert - az elérhetetlen messzeségen át - maga elé varázsolta a kis Rauscher Edit búskomoly arcát ...
Ugyan Budában van -e még?
És ha mégis hazafelé merészkedett volna, sikerült-é bántatlanul jutni el szülei házába e megbomlott időkben?
És sóhajtott egyet Keczer Gábor.
Rezesorru Majos Ferenc, aki szótlankodva lovagolt mellette mindeddig, kedvetlenül zörrent rá:
- Mit fuvod a levegőt, öcsém?
Keczer Gábor nem felelt azonnal.
De később gondolhatott valamit, mert igy kezdte:
- Fölötte bánt egy dolog, amiről szót tettem egyszer már Majos bátyám előtt...
- Tudom, tudom, - bólongatott maga elé rezesorru Majos Ferenc s fokozódó indulat kezdett elömleni rajta.
- Az bánt fölötte, hogy Tábori Erzsókot szabadon engedted utjára Kassa városa felé...
Nemde?
Keczer Gábor hangtalanul bólogatott maga elé, Majos Ferenc kapitány pedig torkábafult hangon orditott fel:
- Szerencséd, kedves-egy öcsém, hogy atyai pártfogómnak, Keczer Andrásnak vagy a fia, különben kettéhasitanálak most a kardommal!
Mert olyan ember Keczer András , akit hazája miatt való hév melenget minden tagjában!
Azt a szajhát pedig a tulajdon-két kezemmel fogom megfojtani, az Isten adjon nekem szerencsét hozzá !
Héj, az undok! - és leköpött a lováról.
Aztán csillapultabban kérdezte valamivel:
- Hallottam, hogy atyád egy takaros hajadonleányzót nézett ki a számodra hitvesedül...
Mi a neve?
- Rauscher Edit, - mondta csöndesen Keczer Gábor.
Majos Ferenc itt már mintha végleg megbékélt volna.
Bólongatva szólt, mintegy magamagának:
- Ott leszek a menyegződön.
Addig talán sikerül halálracsapni minden trotykos németet.
Az Isten segitse hozzá a kardunkat!
Közeljártak már a Taktaköz déli láp tengeréhez s letérni készültek éppen a Harangod zugófás pusztájáról, mikor észrevették, hogy Miskolc irányában éppenakkor borult tüzbe valami falu.
Majos Ferenc a mocsárvilágon át ismert minden csapást és gázlót s azon volt éppen, hogy elsőnek lép be lovával a tocsogók közé, amikor...
Amikor megütődve rántotta föl szemöldökeit.
Mert nem messze tőlük történt valami!
A nádas széléhez egészen közel zavart kiabálás vert át egy kerek erdőcske alól.
S női sikoly hasitott át az összevissza-kiáltozáson, mintha könyörületért esdett volna valami gyönge asszony vagy még védtelenebb leány.
Sőt az erdő szélén mintha két-három kóbor német is kibukkant volna.
És rezesorru Majos Ferenc , cseppet sem késve, a csapat elé ugrott mostan s magasra suhantván fel öles kardját, nagyot kiáltott:
- Hej rá, legények!
S a lovasok mind azt kiáltozták:
- Hej, rá!
A vékonyhasu lovak egyszerre kinyultak a mező fölött, sörényeik uszni kezdtek a magukcsapta szélben s patáik alatt tompán dobogott meg a föld...
Kardok suhantak ki hüvelyeikből, csákányok kampóhegyei szürkén cikkantak föl az októberi napban.
S mire a gémlábu németek észhez tudtak volna kapni s a nyeregbe szuszogtak volna föl, már sepert közöttük a csákányával rezesorru Majos Ferenc s csapkodott a kardja Keczer Gábornak, miközben a bujdosók többi lovasai káromkodva és prüszkölve vágták a németet.
Nem telt belé három szünetnyi idő , vagy tiz német üvöltözött már kilyukasztott fejjel az avaron, a többi pedig lovának nyaka fölé hajolva próbált menekülni a Gesztelynek porosodó országuton .
Három rab azonban élve szorult vissza a Szepessy Pál kódorgó lovasai között...
A lovasok végezni akartak a három rút alakkal, de akkor feléjük-kiáltott Majos Ferenc:
- Hagyjátok meg a latrokat!
Előbb megfaggatjuk őket, akkor oszt kutyáknak hajintjuk oda a beleiket!
Csak azután néztek körül először.
És ahogy körülnéztek volna, nagyot csudálkoztak valamennyien.
Mert oldalt, az erdőcske szélénél, urihintót láttak meg félig-kifosztottan, a három kisérő hajdu közül kettő szétütött koponyával hevert a hintó megett, a harmadik hajdu véres fejét kötözgette, a kocsis pedig az erdőben bujt meg valahol...
De nem ezért csudálkoztak el valamennyien.
Hanem a hintó mellett egy fiatal leány állt halottfehéren, megtépett atlaszmentecskében, ahogy a kocsiból ráncigálták ki éppen s meghasogatott ruhafoszlányait ijedten fogta össze a feszülő kis mellén.
Nézték-nézték a szép teremtést, a leány pedig visszanézett reájok elrettent, de könytelen szemével .
Keczer Gábor megrendülten nézte néhány pillanatig a felindult leányt, akivel - szemlátomást - gonosz szándékai lehettek a zsoldosoknak s akkor lépést indult lovával a leány felé.
Hanem amint közeledett volna a remegő teremtéshez , zsibbadozni kezdett a szive.
Visszafogta a lovát s alig tudta kimondani:
- Edit... hugom...
A leány arcát észrevétlen pirosság öntötte el s akkor sirvafakadt.
És mialatt két apró tenyerébe temette az almavirágszinü arcát, fuldokolva ismételgette:
- Gábor bátyám!...
Kedves Gábor bátyám!
És most, hogy ismét jó emberek között érezte magát, ugy sirt, de ugy, hogy még az odaléptetett Majos Ferenc is kénytelen volt összébbhuzni szemöldökét, ha csak nem akart feljajgatni maga is, tapasztalván a gyenge hajadon riasztó állapotját .
Keczer Gábor ugyanakkor lecsúszott lovának nyergéből s résztvevő szivvel sietett a leányhoz, mialatt sárga csizmáján meg-megcsörrent az apró sarkantyu .
És odaérvén a leányhoz, lehajolt hozzá s megcsókolta a homlokát:
- Mi történt veled, kishugom?
- Nem tudom magam sem, - nézett föl reá a csinos teremtés, miközben könnyek omlottak szürkéskék szeméből.
- Rossz emberek támadtak reám e helyen s el akartak vonszolni a fák megé...
De nem hagytam magamat!
És ahogy ezt mondta, nem tudott uralkodni magán többet.
Liliom - két - karjával megölelte a fiatal Keczert, takaros fejét a mellére hajtotta:
- Isten hozta e helyre édes bátyámat...
Akkor lépett hozzájuk rezesorru Majos Ferenc, akit hazája miatt ifjabb férfiesztendei ellenére is annyi bú rágott szüntelenül, hogy szürkülni kezdett már a kétfelől varkocsba-font haja.
S megütődve kérdezte:
- Hát te ki-fia vagy, leányom?
De a leány helyett Keczer Gábor válaszolt:
- Kishugomnak Rauscher Edit a tisztességes neve, édesatyja derék eperjesi patricius s legjobb barátja bujdosó atyámnak.
Szüleink már ugy végezték egymás között, hogy mához esztendőre hitvesem lesz a kishugom...
Igaz-é? - s szerelmesen nézett a leány szeme közé.
- A hitvese leszek, - felelt bátran a leány.
- Az Isten hozta előmbe kedves bátyámat...
Hej, kirobbant erre a dühe rezesorru Majos Ferenc kapitánynak, amint a három összekötözött, remegő rab felé intett a szemével:
- Hozzátok elém a kutyákat!
A fölkelők lovasai maguk előtt kezdték taszigálni ekkor a halálravált három németet, miközben olyanokat rugtak rajtuk, hogy minden rugásuk nagyot puffant a fenekükön.
S a méregtől szétfujta a bajuszát, ahogy rájukorditott Majos Ferenc kapitány:
- Ki bérelt föl benneteket, ti disznók?
Nem sokat kellett faggatni a három nyomorultat, vallottak azok maguktól is.
Az első német kezdte:
- Tábori Erzsók leányasszony, excellenc Spankau kedveltje küldött alá bennünket , hogy öljük meg Rauscher eperjesi tanácsnok ur leányát, aki Budavárából atyjának érteküldött hintaján igyekszik Eperjes város felé...
Keczer Gábor megrémült e szavakra, a magáhoztért leány kiváncsian figyelt föl , rezesorru Majos Ferencnek pedig egymásbareccsentek a fogai s nem kiáltott, de üvöltött:
- Beszélj, kutya!
Mert ha egyetlen szót elhallgatsz előttem, a legközelebbi fára vonatlak föl!
A halálravált német beszélni kezdett:
- Tábori Erzsók leányasszony adta ki nekünk parancsba és excellenc Spankau helyeselte a parancsot...
Majos Ferenc körülbelül mindent tudott már.
Ujhelyi Erzsébet, aki legutóbb - mint Spankau legvakmerőbb kéme - Erdélybe merészkedett alá s onnét, jórészt Keczer Gábor társaságában, vakmerően lopózott vissza Kassáig, iszonyatos bosszut fogadott Keczer Gábor ellen.
Könnyü dolga volt.
Eperjesen megtudta, hogy a külországi egyetemeket járt patricius-fi számára a fiatal Rauscher-leányt szemelték ki hitvestársul odahaza, akinek most kellett hazaérkeznie Budáról, az eléjeküldött hintón.
A kassai német generális tehát parancsot adatott egy kóbor német csapatnak...
És mialatt Keczer Gábor suttogva vallott be mindent a kis Rauscher Editnek, aki összerázkódott az Ujhelyi Erzsébet emlitésére, Majos Ferenc másodszor is ráorditott az előtte karattyoló zsoldosra:
- Elég, te kutya!
Aztán lovasaira kiáltott:
- Huzzátok fel őket!
A három német térdreroskadt, Rauscher Edit összekulcsolt kézzel könyörgött a három nyomorult katona életéért, ámde rezesorru Majos Ferenc nem ismert irgalmat:
- Hadd fogyjanak a bélpoklosok!
S a lovasok már hurcolták is az erdő felé a három zsoldost.
De akkor tisztelegve állt meg Majos Ferenc előtt az egyik sebhelyektől elboritott lovas:
- Kapitány uram, kár reájuk a kötél!
Talán felkaróznánk a latrokat...
- Hát akkor karót beléjük! - intett Majos Ferenc kapitány.
Kevéssel reá szivremegtető üvöltés tört fel az erdő sürüjéből.
És mig a kis Rauscher Edit iszonyattal eltelve fogta be a fülét, Keczer Gábor ugy állt mellette, hogy minden pillanatban védelmére lehessen szegénynek.
Majos Ferenc fölemelvén rezesorru arcát, annyit mondott, olyan hangon, mint akinek régtőlfogva nem élet már az élet:
- Igy jár minden idegen, aki hazánk és nemzetünk rontására jön ellenünk!
A nap fémszinü felhők megé rejtezett már a Harangod-puszta felett, az üvöltés pedig egyre gyengült az erdő mélye felől.
Akkorára az elszürkült kocsis szintén előkerült valahonnét, az életben maradt kisérő-hajdu is bekötözte vértől megitatott fejét, a másik kettő azonban szétvetett lábbal terült el a hintó megett.
Majos Ferenc odaszólt a kocsisnak:
- Temessétek el a két magyart!
A lovasok sebtiben sirt kezdtek kiemelni az erdő széle alatt s félóra mulva el is hantolták már a két szolgát.
Akkor a rezesorru kapitányra nézett Keczer Gábor...
- Hát ezekkel a szerencsétlenekkel mi lesz? - s az elhullt németek tetemeire mutatott.
- Ezekkel, öcsém?
Ezeket a dögmadarak fogják megenni!
S rátekintvén a kimult németekre, olyan indulat kezdte rázni, hogy nagyot rugott az első tetem hasába.
Tompán puffant és féloldalt fordult a tetem.
A megtépett mentécskéjü Rauscher Edit elszörnyedt ekkora kegyetlenségre.
Jegyese mellére rejtette meggyötört arcát s annyit kérdett suttogva:
- Hát velem mi lesz most, kedves bátyám?
- Téged hazáig-kisérlek, hugocskám.
Ne félj, épen fogsz megérkezni atyád házába.
Meghallotta ezt Majos Ferenc kapitány is és annyit mondott kedvetlenül:
- Hazakisérünk, leányom.
És ha ránkjönnek valahol a lomposok, a bendőjét tépjük ki valamennyinek!
Lehetséges persze - tette hozzá még-rosszabbra fordult kedvvel -, hogy engemet is megfognak netán és maguk alá tepernek.
De inkább tüzön pörkölődni meg, mint ilyen döglődve élni tovább!
A Taktaköz felől akkor már sürü gomolyagban nyomult előre az este.
Keczer Gábor hintájába ültette vissza a kis Rauscher Editet, betakargatta féltő gonddal s megsimogatta.
S akkor megindultak.
Elől nehány lovas, hátul a többi lovas, jobbról a hintó mellett Keczer Gábor , balról Majos Ferenc kapitány.
Csaknem lépést mentek, nesztelenül.
Nagyon kellett vigyázniok a sürü estében.
- - - Egy hét mulva megálltak Eperjes város déli kapujától nem messze.
Egy hétig erdők és hegyek között bujkálva közeledtek Eperjes felé s azalatt százszor is a hintóba hajolt be Keczer Gábor:
- Nem vagy fáradt, kishugom?
- Birom az utat, kedves bátyám, - mosolygott rá vissza az almavirágszinü arcocska.
Most, hogy Eperjes déli kapujától nem messze megállapodtak végül, Keczer Gábor leszállt a lováról, a kis Rauscher Edit kiszállt a hintájából.
S akkor megálltak egymás előtt.
- Várni fogsz reám, kishugom? - kérdezte a csatákat megjárt fiatalember.
- Mindig várni fogom, kedves bátyám, - könnyezett föl a fiatal leány.
Megölelték, megcsókolták egymást.
A leány visszaült a hintóba s a lovak megindultak.
És Keczer Gábor, Majos Ferenc meg a nehány-szál lovas addig-addig nézett a hintó után, mig csak be nem fordult Eperjes város déli kapuján.
Akkor ők is megfordultak s elindultak sebes kocogással, hogy - valahol a Partium szélén - fölkeressék a lengőszakállu Szepessy Pált.
Ha ugyan életben volt még a lobogóindulatu öreg.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE