Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Eszther
Keletkezés ideje
1853
Fejezet
20
Bekezdés
2202
Mondat
3407
Szó
79088
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VISEGRÁD.
I.
Néhány hét telt el e jelenetek után.
Még mindig tél van, szigorúan köszönt be, s 1351-ben egyével találkozunk a hazánkban ismeretes kemény és tartós teleknek , mikor folyóink védelme megszünik s csalékony hátaik országúttá s biztos hidakká válnak.
De ha a hideg lepleibe burkolva, dermedt tetszhalálban várta a föld a jövő tavaszt, a nap fényesen nézett alá a felhőtlen égből, s szétszórta kristályait a hóleplekre.
Elhagytuk Lengyelhont, a kéjvadász szenvedélyeiben féktelen Kázmér egyik várát s Magyarhon közepette vagyunk.
Visegrád áll előttünk! magas hegyormán betekintve a széles rónára s a felséges Duna jégfödte hátára.
Nem rom, mint jelenben, hanem büszke királyi lak, telve néppel, s tárháza oly kényelemnek és fénynek, minővel akkortájban Európának kevés királyi laka dicsekedhetett.
Valami nevezetesnek kellett történni, vagy volt készülőben, mert nemcsak a nagy kiterjedésű várudvarban s fönn teremeiben sejtett minden valami rendkívüli ünnepélyre, hanem alant a Duna partja is tanusította, mikép a nagy király, mert a legnagyobbak s leghatalmasbak egyike ült akkor Magyarország királyi székében - Nagy Lajos - rendkívüli fényt tár föl udvarában s alkalmasint magas vendégeket vár.
Pest felől egy lovas csapatot látunk csendesen közeledni a Duna felé: elől egy téliesen öltözött, még fiatal s feltünő hölgy jött; jobbján egyházi férfiú lovagolt, feketén öltözve fényes aczél vérttel mellén, mely a tágas farkasbunda alól kicsillámlott a nap fényében, balra egy ismerőnk, Zdenko, kit már két alkalommal láttunk s kinek oldalán most nem Kont lovagot, hanem egy nem kevésbbé érdekes ifjut pillantottunk meg, - mögöttük feles kisérettel.
- Mennyi tenger nép! - kiáltott fel a hölgy, ki nem volt más, mint a már e történetben említett chelmi herczegnő, Katharina, Kotromanovits István bánnak egyik nővére.
Férje őt megelőzte s már a király udvarában volt Visegrádon.
- Minő tolongás! - folytatá a herczegnő, szavait latinul intézvén az egyházi úrhoz, - mondja meg nekem, püspök úr, minő sátor az ott?
A Duna partján, a csikorgó hideg daczára, magas szövetpalota volt kiterjesztve .
Tömérdek ácsorgó nép, mely közt számosan lóháton - lepték el a Duna partját azon tájon, honnan a visegrádi hegyig széles, szalmával és homokkal borított út vezetett, két oldalt oszlopokkal ellátva, melyeken lámpák függöttek az éji utas biztosságára - a kővé vált jégen át.
A magas sátor előtt tábor-tüzek égtek.
Büszkén, délczeg lovakon fegyveresek tartották fenn a rendet, s nyargaltak hol a Duna jegének hosszában, hol a sátor körül.
- Ez a királyi sátor, - felelt a kérdett, egy tisztes tekintetű férfiú, hosszú , fekete szakállal s lelkes vonásokkal.
- Ő felsége ezt a jövők kényelmére vonatta föl, mert mikép kegyed látja, tömérdek nép van itt együtt, s a vártető még jó távol, itt a kedves meleget árasztó tábortüzek közelében mi is felüdülhetünk.
A fegyveresek hadiasan fel voltak ékesítve, fejeiken vas sisakok ültek, s vállaikat farkasbőrök födték - a legkeresettebb hadi ék ez időben.
Oly rend volt e sürgő nép közt, hogy midőn távolról trombiták harsogása - mikép e pillanatban is - jelentett valami közeledő vendégsereget, a fegyveresek rövid közbejövetelére azonnal széles utcza hasadt a tömegben, melyen keresztül bármely úrnapi menet háborítlan áthaladhatanda.
- Én sem hideget, sem fáradságot nem érzek püspök úr, - mond a herczegnő, - hála a széltelen, felséges téli napnak s jó lovaink biztos járalmának.
Ha nincs ellenére kegyelmednek, lovagoljunk valami olyan helyre, hol mindent kivehetünk, mert valaminek történni kell; hallja, mikép rivalnak a trombiták s a sűrü embertömeg miként válik el egymástól.
- Ő felsége, midőn kegyednek mint legkedvesebb vendégei egyikének elfogadásával megbizott, egyszersmind parancsai alá rendelt; menjünk tehát arra a halomra, mely itt balra, szemközt a táborral pár nyíllövetre attól emelkedik, határdombjaink egyike ez.
Míg a hölgy a püspökkel beszélgetett, Zdenko a fiatal Drugethtel, mert ez volt a másik ifjú, élénk társalgásban van; tárgya e beszélgetésnek a király, ki iránt az akkori hadias fia álság buzgó hűséget és csodálást tanusított.
- Mondd csak, Drugeth, minő sereg közeledik arra, gyanítom a pozsonyi uton? - kérdé Zdenko.
A közeledő díszmenet valóban megérdemlette a figyelmet, mert a vendég, kinek kiséretét Zdenko észrevette, nem volt más, mint Lajos német császárnak hajadona , Margit, Lajos magyar király testvérének, a fiatal István herczegnek hites arája , jövén most Bécs felől fényes pompával, hogy - a lakodalmi ünnepély főszemélye - az egybekelés napját Visegrádon ülje meg.
Elől lovas csapat jött; első tekintetre lehete látni, hogy ezek mindannyian Magyarország leggazdagabb s legelőkelőbb osztályához tartoztak.
A püspök udvarias készségére Katharina azonnal megfordította lova fejét s Zdenkóhoz szólt: - Lovag! mi a püspök úrral s kiséretünkkel ama halom tetejére lovaglunk; a nép, melynek egy része arra siet, alkalmasint helyet adand nekünk; ha kegyed addig a díszmenetet közelebbről akarja megtekinteni, tegye - s majd nekem részletesen elbeszéli, a mit látott.
- Engedelmeskedem, asszonyom, - felelt Zdenko udvariasan, - Drugeth Miklós barátom, mint a hires nádor, Mihály fia, s udvarnál igen ismeretes, legjobb tolmácsul szolgáland.
Evvel a hölgy kellemteljesen köszönt, s búcsut intvén kezeivel, Zdenko és Drugeth jobbra tértek el lovaikkal egyenesen a közelgő díszmenet irányában.
Oly helyet foglaltak el, hol úgy szólván szemlét tarthattak az egész fölött.
Nemsokára a lovas banderium közeledett, mint egy aranyfelleg nyerítő méneken.
- Kit a banderium elején, ama hosszú sörényű fakón látsz, - szólt Drugeth, - a vezér Akus legrégibb családaink egyikének ivadéka s a király kedves embere.
Az egész csapatot névszerint elsorolni tehetségemet haladja, de Visegrádon leend alkalmam legérdekesb fiatal honfiainkat veled megismertetni; elég legyen most annyit mondanom, hogy e csapatban a legrégibb nevek hangzanak.
Folyk, Basa , Radván, Bogáth, Monoky - ama halvány lovag, fekete ménen a csapat jobb szárnyán, a kegyvesztett Toldi Istók fia Gyerő, kinek a király megkegyelmezett; ott látok két Alaghyt, erre a balszárnyon, ama pompás szürkén - Palóczy Dezső ül - itt van Pethő, Ruttkay, Gútkeled, Perényi három, Bebek, Rozgonyi, Zudar, Szirmai, de ki győzné őket előszámlálni.
A csapat után nyomban Nagy Lajos király pompás díszhintaja jött, kit öcscse arája elé küldött más járművek kiséretében; Margit a császári hajadon ült abban - egy éltes magyar úrnővel.
- Felséges hölgy! - szólt Drugeth, Zdenkóval együtt köszönvén a herczegnőnek, ki nyájas mosolylyal viszonozta az üdvözlést.
- Ki amaz éltes nő, a herczegnő mellett? - kérdé Zdenko, miután az első hintó elhaladt.
- Akus Lórándné, sárosi grófnak neje, - viszonzá ez.
E pompás járművet a magas arának kisérete követte, hat, az elsőhöz alakban hasonló, de kevesebb fénynyel ellátott hintóban.
A herczegnőében nyolcz fehér mén volt fogva, a többiek hatos különböző szinű fogatok által vonattak.
Nyomban a kiséret után jött a nádornak hintaja, keveset különbözve az előbbiektől , szintoly fényes és kényelmes, melybe hat fakó volt fogva - a legszebb s tiszta magyar ivadékú lovak.
- Ezen arany kalit, - szólt nevetve Drugeth, - a miénk, atyám és anyám ülnek benne.
Végre számos vidéki urak, kevésbbé pompás, de mindamellett feltünő kocsikban s a herczegnő nagyszámú nő- és férfi-cselédsége, eleven színű szövetekkel borított társzekereken rekesztették be a menetet.
Az egész kiséretet s hintósort két oldalról fegyveresek s nagy serge a fiatalságnak vették körül, kik közt számos előkelő hölgyet is lehetett látni.
Bő kabátjaik fölé mentéket öltöttek ezek s sajátos alakú kalpagjaikkal szerfelett növelték a pompás menetnek díszét, mely hasonlított a hónak fehér terítőjére ömlött szivárványhoz.
Miután a menet elhaladott, Drugeth, ki többeknek köszönt volt a hintókban ülők közől, felkiáltott: - Most ha tetszik, barátom, siessünk vissza a szép Kotromanovics Katharinához.
Monoky, a derék püspök s jeles hadiember, a legjobb helyet kereste ki számára .
Igen jókor érkeztek a halomra, mely körül sürgött a nép, s hol a hires bosnyák hősnek nővére a legérdekesb szemlében gyönyörködött.
A sátor alatt István herczeg állt, ki kevéssel ezelőtt érkezett oda nagyszámú urakkal minden vidékből.
Lehetett ott velenczei, lengyel, bosnyák, magyar és német urakat látni.
Mindezek - külső megjelenésük s fényes készületük által igyekeztek tanusítni a fontos körülményt, mely megjelenésüket előidézte.
A sátor közelében egy sereg zenész volt felállítva, többnyire csehek és czigányok , kik a zene-istennő kegyeletében szövetkezvén, talán okozták, hogy külföldön a magyarhoni czigányokat nem egyszer cseheknek nevezték, miként azok főleg Francziaországban ez óráig is cseheknek - bohémiens - neveztetnek.
A szokásos elfogadás és üdvözlés szertartásai után, melyeket a képzelő tehetségre bizunk kiegészítni, Kotromanovics Katharina kiséretével együtt a vár felé haladókhoz csatlakozott.
Miután mindazok, kiknek számára a nagy kiterjedésű királyi lakban szállások tartattak készen, vagy kik a várban állandóul lakó hivatalnokok szállásaiban előző vendégszeretetre számíthattak, a császári ara kiséretében megérkeztek Visegrádra: hintók, lovak, ácsorgó nép lassanként elvonultak, s az est beköszönt .
Azok, kik a várban nem találván helyet, alant a helységben, vagy messzebb kerestek menedéket, a Dunához leérkezvén, már Visegrádnak minden ablakait mécscsel árasztva látták; a várkerítés s a messze lenyuló falerősitések és bástyák koszorúival a világnak valának borítva.
Felséges látvány a most fellegezni kezdő éjhomályban.
Többen, még a tehetősbek közül is, ősi szokás s ősi edzettségük szerint, közel a Duna partjához sátrakat vonattak fel, magas tüzeket gyújtottak s úgy magok, mint azok, kik a királyi elfogadó szövetalkban kerestek tanyát, az estét s éjet víg zene s társalgás közt töltötték el.
A királyi sátor mint varázsvessző által tánczteremmé alakult, hol férfiak és hölgyek leszállván nyergeikből s levetvén télies mentéjöket, versenyt tánczoltak s danoltak a visegrádi násznéppel.
Fenn a várban az egybekelés előestéjét ünnepelték, s a királyi laknak minden teremei világárban úsztak.
Az ifju király magas vendégeinél akkor jelent meg a tánczvigalomra felkészített teremben, midőn már ezek mind együtt voltak.
Első megjelenése kellemes hatást gyakorolt mindazokra, kik őt most először s azon fény közepette látták, mely kevés uralkodóháznál mérközhetett az övével.
Öltönyének keleties szabása még emelte a király karcsú termetét.
Hosszú volt az régi szabás szerint s virágokkal áthímzett arany szövetbül.
A királyhoz nem távol látjuk Zdenkót, ki, miként mondva volt, Katharina kiséretében jött, a bántól magától küldetve követségbe a királyhoz és tisztelkedni István herczegnek s arájának.
Mikor a király, István herczeg s annak arája, körülvéve udvarhölgyeitől, megtevék körmenetüket a teremben, s legtöbbekkel, kik bemutattattak, szives szót váltottak, a zene megszólalt s az ünnepély kezdetét vette.
A tekintet érdekes és feltünően sajátos volt.
A különböző, a mostani ízléstől és fogalmaktól annyira eltérő, nem egyszer igen is kezdetleges szabású öltönyök, de melyeken szövet és hímzés a fényt és pompát tanusították, a különböző népfajok , melyek itt képviselve voltak, a már akkor finom s az élet kényelmeihez szokottabb velenczeiektől, nápolyiaktól kezdve, a német, magyar, szerb és bosnyák vendégekig , oly elegyét tüntették elő a fajoknak, a míveltségi fokozatoknak, mi hosszas tanulmánynak szolgáltathatanda anyagot.
Látszott, hogy már ez időben a fényüzés messze haladt Magyarországon s avval, mit e teremben s a többi evvel összekapcsolt s hosszú vonalát a hézagoknak képező szobákban az emberek magukon hordottak, egy országot meg lehetende venni.
Különösen a Drugeth- és Bebek-család férfiai és női pazar fénynyel különböztették meg magukat.
Igen sok latin beszédet lehetett hallani, még pedig tisztábbat, mint a későbbi századokban, de a király s István herczeg majd mindenkivel saját nyelvén szóltak , különösen a magyar és szerb urakkal és hölgyekkel.
Német szó is gyakran hangzott s Margit herczegnő s kiséretének nagyobb része e nyelven társalogtak, s ha ezt nem értőkkel jöttek össze, tolmácsok segedelmével éltek, minők akkor a fejedelmi udvarokban számosan voltak.
A hölgyvendégek közt feltünt Kotromanovics Katharina, a bán nővére.
A herczegnő nemcsak akkortájban ritka műveltsége, hanem első ifjuságának regényes eseményei által hires lőn.
Magas, barna alak volt, miként már láttuk, felséges vonásokkal, melyek a szerb jellegre mutattak, mint rokonra a bosnyák, horvát és albaniai fajjal.
Izletes öltözéke festői redőivel még jobban kitüntették rendkívüli szépségét s hasonlóvá tevék őt keleti királynéhoz a biblia lapjaiból.
Anyja őt és testvéreit, Istvánt a bosnyák bánt és Dianát, Raguzában növeltette saját felügyelete alatt, midőn a Brebirek üldözése férjét hivatalától s birtokától megfosztotta.
Zdenko szerény illedelemmel, de férfias nyiltsággal közeledett az ünnepély folytában nem egyszer e hölgyhöz s férjéhez, egy koros, hadias tekintetű férfiuhoz, kiknek szives alkalmazásukból látszott, hogy e közelítés, mely mindig a tisztelet határi közt maradott, terhükre nincsen.
A király maga s az egész királyi család, mint szintén a számos fiatal vendégek részt vettek a tánczban s lassú magyar s lengyel soraiból a korosabbak sem vonták ki magokat.
Az ország számos nagyjai, kik közt az ifjú királynak szoros igazságszeretete s jellemtisztasága miatt, feles szenvedélyes tisztelői s bámulói voltak, fesztelen , férfias nyiltsággal szóltak vele.
A király különösen azokkal társalgott, kik hadi vagy polgári érdemeikről ismeretesek valának.
Nem egynek feltünt e fényes körben azon szivesség, melyet a király Zdenko iránt mutatott.
Az ifjú cseh, ki Kotromanovicsnak számos hadviseléseiben szenvedélyből s azon vágyból - ily hires férfiú közelében végezni hadi tanfolyamát - vett részt , később házánál gyakran megfordulván, ott majdnem ahhoz tartozandónak tekintetett ; minek azon megkülönböztetést is köszönhette, hogy a már akkor Európa leghiresebb fejedelméhez, a roppant kiterjedésű Magyarország királyához, testvére lakodalmának alkalmával követül küldetett s Kotromanovicsot képviselte.
A híres bán a királyt még eddig személyesen nem ismerte, s bár maga készült Visegrádra, a király, nem tudni mi okból, ellenzette ezt, s őt oly dolgokkal bízta meg, melyek személyes jelenlétét kivánták.
Mondják, hogy Zdenko, midőn legelébb a királyi terembe lépett, hol még az ünnepély kezdete előtt megbizólevelét adta át az egész udvarától körülvett királynak , pillanatra annyira elfogult, hogy szóhoz alig tudott jőni.
Igen egyszerű oka volt zavarodásának, mert a királyban első tekintetre Kont barátjára ismert, kit mindig tehetős magyar úrnak tartott, de kiről távolról sem álmodta, hogy Magyarország királya.
Lajost magát kissé tétovába hozta az ifjú rögtöni megjelenése, de azonnal magához tért.
Ujját jelentőleg illesztette bizalom és titoktartás jeléül ajkaihoz, s e mozdulatot egészen azon derült arczkifejezéssel kisérte, melylyel őt Zdenkóval a bosnyák erdőségben társalogni láttuk.
Ez visszaadta rögtön az igen elhatározott jellemű ifjunak is lélekjelenlétét, s mintha soha semmi közelebbi meghittségben sem leende a királylyal, a legmélyebb tisztelettel végezte megbizását.
A király maga ezen egész bemutatási szertartás folyama alatt, hol annyiakat kelle fogadni, s annyiakkal társalognia, nem látszott több tudomást akarni venni Zdenkóról.
De mikor ez többekkel együtt a teremet elhagyta, a király apródjai egyike, Apor Egyed - a híres Laczkófi Apor István közeli rokona - Zdenko után sietett, s kérte , hogy ő felsége egyéni könyvtárába menjen, s várjon, míg a hosszas bemutatások végüket érték, mert a király szólni akar vele.
II.
Zdenkót, mikép mondva volt, Apor Egyed a könyvtárba vezette, mely a király irószobájától csak egy remek üvegfalazat által választatott el.
Ekkortájban az üvegablakok használata már terjedni kezdett Magyarországon, hol azelőtt még a királyi csarnokokban is az ablakok nagy része irhával volt bevonva s a birtokos osztálynál üveg legfeljebb ivóedényül használtatott.
A szépen rendezett s mivel a király egyéni kedvére volt szánva, nem terjedt - de annál válogatottabb könyvtár - nem volt képes Zdenkónak kirekesztő figyelmét elfoglalni.
Békétlenül sétálgatott fel s alá abban, várván a király felszólításának eredményét.
Hosszú, sőt neki végtelennek tetsző várakozás után, Lajos király egy oldalajtón át egyedül, őr és fegyvertelenül, bár még mindig királyi ékben lépett a könyvtárba.
Zdenko hirtelen megfordult, s a király előtte állt.
Nem látszott az ifju Lajos szép vonásaiban semmi, a minek e különös találkozásra vonatkozása lenne.
Olyan volt arczának kifejezése, mintha közte és Zdenko közt semmi különös és rendkívüli viszony nem létezne.
E természetesség, e kerülése minden hatásnak, az ifjunak szerepét szerfelett könnyítette.
Lajosban e feltünő tapintat az embereket közelítni magához, vagy eltávolítni, ha kellett, történetileg tudva van.
- Zdenko! - szólt a király, oly hangon, mely sem komoly egészen, sem derült nem volt.
- Leráztam nyakamról az unalmas bemutatási szertartást s hozzád siettem ; megbocsáss, hogy oly soká várakoztattalak, üljünk le, nehány szóm van veled.
A kinálást magasb helyzetű embertől, a műveletlen többnyire ezer mentegetődzéssel fogadja; de a kit jó vagy balszerencséje a legfelsőbb légbe vezetett, jól tudja , hogy az ily kinálásokban soha sincs, vagy ritkán van kitüntetés szándéka; s többnyire, ki ezt teszi, saját kényelmére szokott számítani.
Zdenko tiszteletteljesen köszönt a királynak, mihelyt őt megpillantotta s a kinálást szintazon természetes készséggel fogadta el, mint a minő egyszerűen az történt; avval a különbséggel, hogy a támlányok egyikét elébb a király számára közelebb vonta s megvárván míg ez leült, Lajos kézintésére egy széken foglalt helyet.
- Mindenekelőtt, Zdenko, - mond a király némi élénkséggel, - hogy van Lizinka ?
Katharinát, ki szerencsémre Kont lovagot soha sem látta, ritkán fordulván meg Sutiskán, nem kérdezhettem bizodalmasan, s általános kérdéseimre, általános feleleteket nyertem csak.
- Uram király, - felelt Zdenko, - felséged nevezetes diadalt tőn, mert nem lehet egyébként megfejteni, a mi történt, s a mi Stefán bánnak egész haragját felingerelte.
- A király, - szólt Lajos, - a szomszéd teremben maradott, Zdenko! ily kérdéseket csak barát tehet baráthoz; hagyjuk ki a királyt; szólj, mi ingerelte fel a derék bán haragját s mi történt? halljuk, beszéld el nekem, értsd meg jól, nekem, a király elutazott, - tevé hozzá, vidoran felnevetve.
Zdenko ujra nem ellenkezett; neki ez kellemesb, gondolá magában, s mit árt, ha e rövid óra alatt feledem a királyt, majd megtalálom, úgy hiszem, elég jókor s elég gyakran e négy falon kivül.
- Engedelmeskedem, - viszonzá Zdenko, minden czímezést kerülvén ezután, - Stefán bánnak leányát, a szép Lizinkát, többen kérték meg azóta, mindnyájan udvarias, de tagadó választ nyertek.
- Mi, kik a bánhoz közelebb állunk, nem egyszer hallottuk őt felkiáltani: a leány büszke! hol ragadt ez reá a rokka mellett, s azon egyszerűségben, melyben neveltem?
De nem haragudott a derék lovag, míg az utóbbi napokban Lizinkát kedvenczei egyike, a gazdag s minden tekintetben feltünő Mladin a Koriatovicsok családjából, kérte meg, s Lizinkától elhatározott kosarat nyert.
- S te ezt előnyömre magyarázod? - kérdé Lajos.
- Nincs különben, - viszonzá Zdenko, - ha a királylyal szólnék itt, óvakodnám ennek indokolásától: de így, nincs okom Kont lovag előtt titkolni azon meggyőződésemet, hogy a kedves Lizinka mindezen utóbbi áldozatokat a fiatal vadászért tette, ki atyjának is oly nagy mértékben meg tudta nyerni rokonszenvét.
- Köszönöm, Zdenko, a jó hírt, - szólt a király, azután rövid sohaj után, mely önkénytelenül emelkedett kebléből, folytatá, - látnom kell őt és mielébb, Zdenko ; de a nehéz kötelességek súlya minden időmet igénybe veszi.
Ugy -e barátom, vidor óráinkban, mikor nyíllal tegzeinkben a vadont jártuk fel együtt s mikor... jut -e még eszedbe... egy árkon átvittél válladon, nem gondoltad, minő sok munkával terhelt emberrel van ügyed?... mert a király az ország első munkása.
Ládd, ha valahol pár órát akarok meggazdálkodni Kont komámnak, éjet, napot össze kell tennem s előre dolgoznom, hogy távollétem örvényt ne hagyjon maga után.
E szavak után a király elhallgatott darabig, azután jobb kedvvel folytatá: - Mondd meg nekem őszintén, Zdenko, nem sejti -e Lizinka, hogy nem vagyok az, kinek ő gondol?
- Sem ő, sem atyja, - viszonzá Zdenko, ki igen hamar ki látszott békülni a királylyali új viszonyával, - s Diana s mindazok, kik itt megjelentek a király tiszteletére, nem ismerik Kont lovagot, tehát a titkot el nem árulhatják.
Zdenko, mikép láttuk, eddig csak a király kérdéseire felelt, s egy hanggal sem szólt arról, mi őt oly közel, oly égetően érdekelte, Rokiczanáról és Kázmér királyról.
- Látnom kell Lizinkát, Zdenko, - szólt a király, - s ezt csak társaságodban tehetem és akarom tenni; köztünk soha sem álland mint harmadik a király; mint szintén Lajos király és Zdenko lovag közt, sohasem mint harmadik a barát.
Két életet kell élnem, kedves, jó Zdenkóm, ha szivemnek is élni akarok.
- A terv könnyen kivihető, - felelt Zdenko, s a lakodalom után időt tűzhetünk ki találkozásra, a barát mindig helyt áll.
- De a lovagra is szükségem leend, - mond a király komolyan: - Kázmér a lengyel király minden oldalról megtámadtatott gazdag és hatalmas nemesei által, s miután Halics körül, a várost kivéve, mindent elszedtek tőle ama büszke olygarchák , engemet szólított fel segélyre.
- Kázmér! - kiáltott fel Zdenko, elfeledvén a helyet, hol van, s pillanatra egészen és teljesen barátja és vidám czimborája előtt képzelvén magát, - bocsánat ! - szólt azután, igyekezvén mérsékelni felindulását.
- Haragudj, barátom, kényed kedved szerint, semmi feszély!
Egy szép teljes harag , természetesen okkal-móddal, mindig érdekkel bír; de mondd, mi haragított fel oly rendkivül, a vidám czimbora, az életet kedvelő s avval kissé pazarul bánó Kázmér szomszéd ellen ?...
- Mi haragított? - riadt fel ujra Zdenko, - ah a féktelen kényur, kinek semmi sem szent, ki mindent elgázol maga előtt!
Titok -e, mit csak nemrégiben tett ?...
- Hallottam, hogy egy tisztes egyházi urat a Viszlába vettetett, - mond a király , - de nem józan fővel, s miután e szent ur elég eszélytelen volt a lehetőleg legrosszabb időt választani, hogy királyának hivatalos minőségben a legkeserűbbet és sértőbbet tudtára adja, a római szentegyház átkát.
Nem mentem őt, s Istennek hála, Kázmérral az emberrel kevés érintkezésem van és leend valaha; de az oly oktalan fellépéseknek, minő a Bariczkáé volt, minden szinezete mellett a vértanuságnak s erélynek, igen káros következései szoktak lenni.
- A túlbuzgó hév az indulatokat fellázítja, s azokat is helyeselhetetlen tettekre birja, kik kiméletes fellépésre megtérnének.
Mert barátom, Zdenko, nehezebbek a csaták , melyeket magunk ellen vivunk ki, mint azok, melyekben nyilt ellenség előtt vérezünk.
- Ebben sok igaz van, - viszonzá Zdenko, kit a király megjegyzése nem látszott egészen meggyőzni, - de Kázmérnak egy más tette, ah, száz tette van! mely minden becsületes kedélyt fellázít, s ezek közől egy, mely engemet közelebbről érdekel s miért óhajtva vártam az órát, hogy Kont lovaggal találkozhassam.
Ő nekem nem egyszer kölcsön baráti segélyt igért, ha erre felszólítom.
- S a ki még soha sem szegte meg, sem magának, sem másnak adott szavát! - felelt a király, a bensőség nemes kifejezésével nyujtván kezét Zdenkónak.
- Azért nem akarom felszólítni most! - mond Zdenko, - mert Kontnak is megvan egyéni hiusága s nem tartozik azon barátok közé, kik félnek felszólíttatni, ha a kivánt szolgálat nehéz választást feltételez.
De lehetetlent nem is kivánhatok! - folytatá Zdenko, - mert Kázmér lengyel király ellen kellene felszólítnom Kont lovagot, Kázmér ellen, kinek a király már alkalmasint segélyt igért és biztosított.
- Zdenko, - felelt Lajos nevetve, - gyanítom, nem kivánsz ő felsége a lengyel király ellen hadat indítni és seregeidet ellene vezetni, minők nincsenek sem Zdenko, sem Kont lovagnak?
A játék tehát úgy áll mint eddig: a mit Zdenko Kont lovagtól várt, azt Kont lovag most is teljesítheti, s igéri, hogy abból a királynak egy hangot sem árul el, ha kivánod.
Zdenko fel volt indulva, szemöldeit vonta össze, azután erőt vevén magán, szólt: - mielőtt megkisérteném, ha Kont lovag beválthatja -e, mit most lovagiassága s férfias szelleme oly könnyen igért, s mielőtt felszólítnám azt, kinek hiusága az enyém is, hogy szavát megtartsa, egy nehéz, de szükséges felfedezést kell tennem , mely eddig talán még el nem terjedett a hír szárnyain.
- Halljuk a szükséges felfedezést, - mond a király biztató hangon.
Zdenko elbeszélte mindazt, a minek a Viszla közeli várban tanúi valánk, s ha szavait nem ismételjük is, elkerülhetlen azokból annyit megemlítenünk, mi e regényes epizódot kiegészíti.
Ezt teendjük tehát, s e kivonatot magunkra vállalván, átveszszük rövid időre Zdenko szerepét.
Kázmér lengyel király az akkori idők kalandor szellemében nem egyszer jelent meg itt-ott országában ismeretlenül; sőt megtörtént, hogy Prágába, Bécsbe jött, a nélkül, hogy erről valakinek sejtelme lenne.
Említettük, mikép ő Lengyelhon egyik legdicsőségesebb Királya volt, s benne Kázmér a könnyelmű, kalandok után sóvárgó, s szenvedélyeiben túlcsapongó ember - s a király élesen elváltak egymástól.
Ez oka, hogy a történetek szokott őszinteségük szerint, nem vontak ugyan leplet ilynemű tetteire, sőt igen is pontosan feljegyezték azokat; de némi kimélylyel érintették emlékezetének e homályos oldalát, hogy annál hatályosabb szinekkel adják a méltánylatot királyi tetteire.
E titkos utak egyikében, melyek - s ezt nem szabad elhallgatnunk - nem mindig kalandokra voltak számítva, pillantotta meg a király Prágában az egyházak egyikében a szép Rokiczanát - Bradin Wolomir, egy öreg hadi embernek leányát, s ellenállhatlan vonzalmat érzett a rendkivüli szépséggel ellátott hölgy iránt.
Hatalmasok szenvedélyeinek hizelegni - a kenyérkeresetek egyike, s még hagyján! - ha az aljas kerítő czéljai eddig mennek, s a szenny ily emberei nem követelnek fontosabb beavatkozási jogokat.
Ily ember találkozott Kázmér közelében is, bár nevét az emlékezet fenn nem tartotta s igen jól tette: ennek sikerült nehány nap alatt a kedves teremtésnek egész rövid életregényét megtudni.
Bradin Wolomir mintegy 5-6 évvel ezelőtt halt meg s nejét már korábban vesztette .
Csatában esett el e férfiu, mint annyian akkor, s leánya 11 éves korában egyedül bátyjának, Zdenkónak s egy koros dajkának gondviselése alatt maradott.
Így növekedett fel, s bátyja semmit sem mulasztott el hugának nevelésében.
- Nem voltak gazdagok, még tehetősek sem; de nem szorultak senkire.
Zdenko s huga jó hírben voltak Prágában; az ifju mint - fiatalsága daczára - már gyakorlott hadiember; Rokiczana mint szelid virág, kiről senki sem tudott egyebet, mint jót mondani.
Azon időben, mikor Kázmér király őt meglátta, s embere által mindent elkövetett vele megismerkedni, Zdenko nem volt Prágában: holdak után váratott haza, mert a bosnyák földön a hatalmas bánnak, atyai barátjának, udvarában volt.
Mikor Kázmér álruhában, mint ismeretlen ifjú, azon ürügy alatt, hogy Rokiczana bátyját, Zdenkót keresi, az egyszerű házhoz jött, szives fogadtatásban részesült .
Rokiczana a szülőtlen árva jókor sajátjává tette azon önállást s tapintatot, mely a magára hagyottaknál épen ezen elhagyottsággal képezi az egyensúlyt.
Kázmér a fiatal hölgyben többet talált, mint keresett, s a csábítás minden cselei és szövevényei szétszakadtak szemközt e nyilt, nemes teremtéssel.
Az öreg dajka az ifju hölgy folytonos kiséretében, majdnem anyai szerepet öltött magára, s Rokiczana, ki anyját 5, atyját 11 éves korában vesztette el, a fejlődő évek mindig bensőbb ragaszkodásával - csatlakozott ezen egyszerű, de szilárd jellemű nőhez, az egyedülihez, kivel saját neméből közeli érintkezésbe jött.
Bogumila őrködött e hölgy felett, szerette úrnőjét határtalanul, de semminemű kedvezés, vagy gyöngeség nem birandá őt pillanatig is helytelen engedékenységre.
A fiatal lovag alkalmasint látta, hogy itt a szokott uton semmire sem mehet; hogy magas helyzetét kimondani s ezáltal hatást akarni gyakorolni Rokiczanára, a legegyenesebb út lenne arra, őt örökre elijeszteni magától, nem maradt tehát egyéb hátra, mint szerelme és szenvedélyes bámulatának sugalmát követni s a szerelmes lovag szerepét játszani legjobb tehetsége szerint.
Egy kis regény hamar készen volt: szülőkről, kik őt valami ellenszenves házasságra akarják, ha nem kényszerítni, legalább birni, s kiket a jó ifjunak, kimélni kellett.
- Ő magát egyszerűen Poláwsky Jaroslawnak nevezte: de tehetős szülők fiának állította Lengyelhonban.
Ez inkább sikerült, mint minden egyéb, mit megkisérteni vágyott - használanda.
A szerelmes lovag házasságról szólt; a krakkói, szent életéről hires püspököt Bodzantát rokonának mondotta, s erősíté - mikép ez maga kész leend őt a szép Rokiczanával megesketni s nem csak az áldást rájok mondani, hanem azt is mielőbb kieszközölni, hogy szülői e titkos szövetségbe, mert titkosnak szükséges annak darabig lenni - beleegyezzenek, s Rokiczanát mint kedves leányukat nyitott karokkal fogadják.
A király - ezt nem vitathatá el magától - ezúttal többet s melegebben érzett, mint azok irányában, kik gazdag szerelmi névjegyzékében pillanatig, vagy legalább nem sokáig időztek.
Lassankint beleélte magát az egyszerű lovag szerepébe, s mivel maga is szeretett , - a kedves Rokiczana szerelmét is sikerült neki megnyerni.
Egyébiránt Kázmér tudtára adta arájának, mert Rokiczana magát annak tekintette , hogy az egybekelést nem leend eszélyes halasztani, nehogy szülői őt óhajtásaikkal behálózzák s terveikkel ostromolják.
Mondta, hogy egy várában kényelemmel s távol a fürkészők vizsgaságától fognak lakni; sok jó barátja s vidám czimborája lévén, ezen elvonultság - mely kevés ideig tartand - nem csekély kellemmel fog kinálkozni.
Rokiczana szive meg volt nyerve, s a derült, ártatlan, semmi aljast nem sejtő hölgy - könnyen hajlott; de Bogumila egy nehézséget gördített a másik után e szövetség ellenébe.
Elkerülhetlennek mondá Zdenko lovaggal tudatni az egész dolgot s ennek visszajöttét bevárni.
Nem akarta a házat elhagyni, melynek annyi év óta felügyeletével meg volt bizva s titkon, mielőtt ezt Kázmér vagy arája megtudnák, tudósította Zdenkót egy meghitt embere által arról, a mi Prágában készül.
Zdenko válasza azonban késett, s mivel a krakkói püspök maga, mikép Rokiczana és Bogumila hitték, megérkezett titkon Prágába s őket egyszerű lakukban felkereste , nem lehetett e kedvező körülményt kiszalasztani s Rokiczana rá hagyta magát biratni, hogy Bogumila tudta nélkül odahagyja a házat - s a püspök szállására siessen.
A szerelem győzött; a hölgy megtette a bizodalom ezen áldozatát, s magának a püspöknek védelme alatt s annak éltes nővérétől kisértetve elhagyta Prágát, s Bochnia közelében egy kis imaboltban, Jaroslaw lovag egyik hű barátjának várában az esketés megtörtént.
Bogumila nem sejtett semmit, nem tetszett ugyan neki a sietség, titok s elhamarkodás, mely által mindez történt; de nem látott semmi veszedelmet a dologban.
Annál nagyobb volt ijedelme s meglepetése, midőn Rokiczana ágyát reggel üresen találta, s a levélke, melyet a hölgy egy asztalon hagyott, értésére adta , mikép a szép hajadon, kit leányának tekintett, kit széles e világon leginkább szeretett - gondosságát kijátszta, s híre-tudta nélkül távozott.
Bosszú és fájdalom küzdöttek az agg nőben s nyugtalansága mindinkább növekedett Zdenkónak megfoghatlan késedelme által.
Később megtudta, hogy a király a levelet felfogatta s Bogumila titka el volt árulva, vagy kilesetett.
Rokiczana igérte levelében, hogy mihelyt állandó helyen leend, azonnal tudósítandja mindenről.
Azon reményét is kifejezte, hogy idővel Zdenkónak bocsánatát is reméli megnyerhetni, nem tarthatván szeretett bátyja örökös haragot iránta azért, mivel bizonyos jóváhagyását feltevén, azt megelőzte s hogy Bogumila sem fogja őt elhagyni, s tőle megvonni anyai tanácsát.
Mennyire megnyugtatta a hű nőt a krakkói püspök személyes jelenléte Prágában, oly kételyek s ijedelmek foglalták el őt - most védencze eltünése után.
Zdenkót a tudósítások hosszas kimaradása nyugtalanítani kezdette, s egy este váratlanul érkezett Prágába, hol Rokiczanának hült helyét s Bogumilát majdnem betegen találta a lelki rázkodtatásoktól.
Zdenko, mint elhatározott jellemű ember, mintán természetes hevessége szerint haragja egész súlyát kiöntötte Bogumilára, Krakkóba sietett; éjjel-nappal utazott , s ott a püspököt felszólítván, hogy a rejtélyt oldja meg, nagy meglepetésére hallotta a szent férfiutól, mikép az egész dologról semmit sem tud, s Poláwsky Jaroslaw lovagnak soha sem hallotta hirét, az egész család ismeretlen lévén előtte.
Ezen idő alatt Rokiczana, a nélkül, hogy erről Zdenkónak sejtelme lenne, közel Bochniához, azon várban mulatott fiatal férjével, hol őt a krakkói püspök, vagy inkább a tinjecz apát, ki annak szerepét játszta, összeeskette.
Poláwsky azt állította, hogy várát készítteti fel neje elfogadására, s igyekezni fog a püspök által kitapogatni szülői véleményét, hogy a békét velök megközelítse s azon szövetség felől, mely boldogsága és büszkesége - a titoktartás alkalmatlan leplét elvonhassa.
Zdenko világosan látott, mindent tudott s a derék püspök igéretét vette, hogy a dolognak végére járand.
Visszasietett Prágába, hová épen aznap érkezett meg, mikor Poláwsky lovag Bogumilát hirnöke által felszólíttatta, hogy urnőjéhez siessen , annak minden holmiját magával hozza, még kis ebecskéjét sem feledvén; a házat pedig ideiglenesen valami jó szomszéd felügyeletére bizza.
E felszólítást a szükséges utiköltség s az utazásra kellő lovak s vezetők kisérték.
Minden egyébnek, mit még Zdenko mondott, tanui valánk, s így visszatérhetünk Lajos király könyvtárába.
- Hallatlan! - szólt a király felindulva - s mi történt testvéreddel?
- Stefán bánnak udvarában van jelenben, hol a legelőzőbb szivességgel fogadtatott , - felelt Zdenko, ki alig tudta e visszaemlékezések által felizgatott dühét s bosszúját fékezni.
- Ott van, - ismételte keserűn.
- Élete elvesztette érdekét ; olyan mint a leszakított virág!
- - És becsülete! - a név, melyet viselek, melyen soha szenny-folt nem volt - - ennek nem szabad, nem lehet így maradni!
A király, fel s alá kezdett szobában járnia, azután megállt Zdenko előtt, s kedvetlenül szólt: - Boszantó körülmény - Zdenko! nemcsak magára ezen gyalázatos eseményre, hanem mivel épen most igértem segítő kezemet Kázmérnak felzendült nemesei ellen.
Ezen utóbbiakat nem kedvelem, Zdenko; mert nagy részt a királyéhoz hasonló féktelenség és önkény vezeti őket.
E gazdag olygarchák, úgy látszik , Kázmérnak - az embernek, gyöngeségeit ürügyül használják, hogy a szigorú rendet tartó király ellen felkeljenek.
- Tehát minden büntetlen maradand? - viszonzá Zdenko haraggal, de a mely a tisztelet korláti közt maradván, semmi illetlennel nem birt.
Lajos király nehány pillanatig elhallgatott, azután mintegy új eszmétől megkapatva, jóval derültebben szólt: - A mit hallál, a király nevében volt mondva ; de Istenemre; szomorú lenne, ha két oly fiatal czimbora mint Kont s Zdenko lovagok - a királyra s hadseregeire szorulnának ily egészen egyéni ügyben, melynek sem Lengyelhonra, sem azon országra, melyet szerencsém van kormányozni - vonatkozása nincsen!
- - Lássuk kissé, Zdenko lovag - - gondolkozzunk - - de mielőtt ezt tennők, vegyünk időt magunknak.
- Bizzuk Kázmér és Lajos király ő felségüket magokra; szövetkezzenek, ha kedvük tartja és Isten úgy akarja, de Poláwsky Jaroslaw lovagnak azért meleg napokat készíthetünk egyénileg - s a nélkül, hogy a király, vagy a világ erről tudomást vegyenek! ha csak nem elkerülhetlen.
- S felséged ezt akarná? - kiáltott fel a meglepetés örömében Zdenko.
- Csalatkozol, barátom, - viszonzá nevetve Lajos király, - ő felsége semmit sem akar, sőt biztosíthatlak, miként Kont lovagnak nem egyszer gyűlne meg a baja, ha ő felsége némely kalandjainak nyitjára akadna.
- De akar Kont lovag és nagyon akar !
- Legyen ennyi elég egyelőre s most váljunk el, a jónak kiérlelése időt kiván s Kont úrnak háttérbe kell lépni, mivel a királynak vendégei vannak s még ma sok tenni s intézni valója.
De Kontnak első üres órája barátja s czimborája rendelkezésére áll s ezt tudatni fogom veled.
A király mindezt azon nyerélyes, derült szivességgel mondá, melynek bája neki annyi barátot és tisztelőt szerzett.
A találkozásnak itt vége szakadt - összejöttek -e ujra vagy nem s minő eredménynyel? talán az eseményekből gyanítandjuk később.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE