Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Még úgy tán nem kerepöltek a szilasberényi toronyban amióta áll.
Pali és Pista együttes erővel forgatták a nyelét.
Böllér Jóska csak úgy nézte, már szinte bámulta őket, mintha Isten tudja miféle nehéz hangszeren játszottak volna.
Dohogott is a Jóska s ellenséges indulat fészkelődött szívébe a két fiú ellen.
A ripacsos falhoz támaszkodva, sötét szemmel nézte működésüket.
De a két gyerek nem hederített rája.
Inkább kerepölés végeztével Pali alánézett a magas torony ablakából, mélyen van -e alattok a föld.
Pista is kiöltögette a fejét , hogy szemmel megmérje a mélységet.
- Mi végett is nézi, mennyire vagyunk a templom nagykapuja fölött, ifram? - kérdé Pista.
- Majd megtudod, - válaszolt röviden Pali.
Aztán a haranglábat járta körül , megtudakolni Ambrus bácsitól, hogy nehéz dolog -e a harangozás?
- Hát nehíznek nem nehíz, - feleli az öreg harangozó - csakhogy megvan annak a maga tudományos fortélya.
- Meg azután: mennyi időbe tellene, hogy megtanuljam? - kérdé Pali.
- Legénye válogatja, ifram.
Az olyan ügyes fiú, mint ifram, akár egyszeri mutatásra is eltanulja.
- És mikor húzza meg újból a harangot, Ambrus bácsi?
- Majd csak hónap, föltámadáskor.
Akkor tessen itt lönnyi, mert hogy a torom kapuját olyankor bezárom.
Böllér Jóska mindezt nem szívesen hallgatta.
Össze is vonta a szemöldökét.
Valami csiny járhatott az eszében.
- Arra kérem, Ambrus bácsi, hogy amikor holnap harangozás végett úgy estenden ide fölmászunk, az az irígy Böllér Jóska itt ne legyen!
- Hja, ifram!... de mikor a csöngettyűs kis harangot ü szokta rángatni.
- Mögtanulom én akkorára.
De meg tudok is bánni vele.
Hogy az ősszel leégett az olajsutu, a pusztai haranglábnak a kisebbik harangját én veregettem félre, - dicsekedett Pista .
- Hejh ifram, egészen más mesterség a harangozás, mint a félreverés.
A kötéllel való harangozáshoz tudomány köll!
- Majd meglássa, Ambrus bácsi, hogy eltrafálom én a kötéllel való harangozást is - bizakodott Pista.
- Megválik holnap - mondá Pali.
S maga mellé füttyentve Svihit, aki az egész idő alatt morogva kerengett Böllér Jóska körül, leszállottak.
Midőn hazaértek a pusztára, a Pista gyerek csak azt várta, hogy kimutathassa rátermettségét a harangozásra.
Épp odaszaladt a Panni szolgáló a haranglábhoz, hogy ebédre szólítsa az udvari cselédséget, - már Pista elibe vágott, elkapta tőle a kötelet s a hívó harangszót úgy megcifrázta, hogy szinte táncra kerekedtek bele a lányok.
- No még mit ki nem tanál ez a vásott Pista gyerek! - mondá fejét hajtogatva a Kati szakácsné.
- Van is annak jó tanítómestere - vélé Fonyó Bódi, a faragó béres.
- A Pali úrfi olyan kunctokat, magátul forgó köszörűküveket tud kifundányi, akar hummi tanút masina-lakatos.
- Mért nem nyúlsz az ételhez? - feddi Palit Ágnes néni ebéd fölött.
- Valamiben főlhet a fejed.
Itt járt a csősz is, hazahozta a puskádat.
El is zártam rögtön, amint édesapád kívánta.
Majd csak őtőle magától kapod vissza.
Pali valamit dünnyögött rá.
Másfelé járt most az ő gondolata.
Feltámadás előtt jóval már ott volt a két növendék a szilas-berényi templomtornyában , leckét venni Ambrus bácsitól a harangozás művészetéből.
Húzás-közben Pali - mintha tanult mestersége volt volna - a nagy haranggal fölemeltette magát, hátra-hátra pillantott s megelégedéssel tapasztalta, hogy a talpával érinti a hosszú, keskeny torony-ablakot, s tán ki is lódulhat rajta a kötél végében, ha a zsalugátere nincs bereteszelve.
Hiszen csak ezt akarta ő tudni.
Munka után ezzel fordult a harangozóhoz:
- De csak szép idő jár, Ambrus bácsi!
- Az ám, ifram.
Kizsendült fa, bukor, mán a legelő is zöld.
Gyönyörű Husvét ünnepére virradtunk.
- Helyesen mondja öregem.
Nem is ártana tán ennek a dohos vén toronynak se, ha egy kis friss tavaszi levegőt bocsátanánk bele.
Nyissuk ki no! - szól Pali.
- Jaj, nehíz lesz kifeszögetni!
Isten a mögmondhatója, mőte nem nyitották ki eztet a zsalugáterokat!
- Ha nehéz lesz kifeszegetni, annak oda se!
Csak azután ki is nyithassuk!
No bácsi !
No te Pista!
Csülökre!
Rozsdás sarokvasaiban akkorát csikordult a két toronyablak, mint amoda a kastély tetejében nagy szélben a rézkakas.
Meg is recssent egy kissé.
Ambrus bácsi már félni kezdett, hogy baj lehet ám még ebbül, de nagy.
- Sose féljen Ambrus bácsi!
Legföljebb azt fogják mondani, hogy a szél megtépázta a tornyot.
- De mikor szél se jár! - töprengett az öreg harangozó.
- Majd jár holnap! - csillapítá Ambrus bácsit Pali.
S ezzel némi erőlködéssel kiemelték az ablakszárnyakat s óvatosan a szabad falhoz támasztgatták.
Csakugyan üde tavaszi levegő áramlott be, hogy szinte megvidultak bele a vén torony-falak.
Tán nekik is jólesett a kedves változás.
Pali még egyszer alapos szemlét tartott.
Megmérte a kötelek hosszát, kilépte a haranglábtól az ablakig terjedő távolságot.
Aztán a maga és a Pista gyerek teste hosszát mérte meg.
Tisztába jött mind a méretek iránt s ezzel elköszöntek.
- Ambrus bácsi, a nagy beharangozás előtt itt leszünk - mondá Pali.
- De jókor tessen ám főgyünni a Pistával, mert a sok pajkos gyerek elül korán akarom bereteszölni a torom kapuját.
Amint lefelé indultak, egy árnyék surrant el mellettök.
A Böllér Jóska volt.
Föltetszett Husvét vasárnapjának aranyos hajnala.
A városka s a körülfekvő falvak és tanyák ünneplő népe díszben vonult a templom felé.
Ágnes néni négyes fogatú hintón érkezett.
Az egész úton idáig az öreg Bálint bácsi, a hintós kocsis, ugyancsak megcsördítette a hosszú ostort, úgy hogy a lovai toporzékolva hányták sallangos fejöket.
Édes, enyhe szellő csapongott a rügyező fák fölött s fehér felhők mint a báránykák úsztak a kéklő ég tengerén, és - ni! - amott már az első fecske nyilalt a torony felé, tán hogy nála nézzen tavalyi fészkének, megvizsgálni, vajjon a rideg tél alatt, míg odajárt a tengeren túl, nem-é esett benne kár.
Palinak, odafent a toronyban, szintén tetszett ez a kép, s csaknem ábrándozásba merül maga is, ha az öreg harangozó - bízván a szombati kisérlet sikerében - nem noszogatja apró segédeit, hogy kezdődik az ünnepi harangozásnak nagymisére szóló második verse.
És ekkor Pali, odahajolva Pistához, ezt súgja a fülébe:
- No gyerek, már most igazán fogunk röpülni!
És igazán is röpültek.
Ambrus bácsi, a ki hűségesen húzta a maga középső kötelét, észre se vette, hogy Pali , a nagyobbik harang kötelén lógva, a jobbik ablakon, Pista meg a balsó ablakon lódíttatja ki magát a puszta levegőbe.
Mint két nagy madár a fészkére s onnan vissza , épp úgy szálldogált a két fiú a torony ablakán ki és a torony ablakán be.
Pali nagy boldogságában el-elrikkantotta magát és utána csahintott a Pista gyerek.
De édes dolog is igazán röpülni, való madárnak lenni!
Egyszer csak Ambrus bácsi, a mint fölnézett, ijedtében majd eleresztette a maga kötelét.
- Jézus Mária Szempétör!
Micsinyának maguk a kegyös Isten szerelmiért!..!
- Röpülünk, Ambrus bácsi! - ujjongott Pali.
- Röpülünk, Ambrus bácsi! - visongott a Pista gyerek.
Szerencsére végsőt kellett már kondítani.
Még csak egy kis ráadással adta meg a módját a harangozó.
Utána, mintegy feddőleg, zúgott még a három harang.
Ambrus bácsi , hogy most már szabad volt a keze, pótolva a mulasztást, egymás után vetette magára a keresztet s egyre hajtogatta: »Szerelmetes Jézusom, ne hagyj el !«
Alulról nagy zsongás hallatszott föl.
Az ájtatosság után kiözönlő sokaságból néhányan észrevették a ki-berepülő haranghúzó fiúkat.
Egyik-másik felkapta a fejét s ökölre szorítva kezét, fenyegetve lóbázta meg.
- Te pogány kölykök!
Jösztök le onnan?
- Szentséges Atyám!
Valóságos istenkísértés! - sápítoztak az asszonyok.
Sírás, jajgatás.
Az elájult Ágnes nénit jótét karok fogták föl s emelték a hintajába.
A zsongás apránként zúgássá növekedett.
Egyes harsány, fenyegető kiáltások hasogatták a levegőt.
Néhányan a torony kapujához rohantak.
De az belülről be volt reteszelve.
Két markos legény vállal feszült neki a már kissé rozoga alkotmánynak s bezúzták.
Ugyan-ebben a percben kínos jajgatással dobogott le a lépcsőn egy csoport: Ambrus bácsi, aki az elalélt Palit emelte karjaiban, és a csöndesen zokogó Pista, aki az ő kis gazdájának a lábait fogta, ne ütődjenek bele a falba.
A kapu előtt a templompart sűrü füvébe Ambrus bácsi könnyező szemmel, óvatosan bocsátotta le Palit, aki halványan, eszméletét vesztve terült el.
Svihi meg, aki dehogy maradt volna el az expediciótul, szükölve odaült a Pali lábához s keservesen kezdett el vonítani.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE