Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VI.
Csodálatos hirrel fogadták otthon a kis doktort, mikor este hazajött.
Azt hitte , megbolondult a felesége, mikor az ujságolni kezdte, hogy itt járt a huszárezredes és holnap eljön megkérni a Paula kezét.
Már világos, hogy annak az asszonynak az esze megzavarodott a katonatisztjei miatt.
De mikor Paula is erősitette, hogy igenis itt volt az ezredes és holnap eljön, már akkor bámultában nem tudta a kis doktor, mit feleljen, szeme, szája elállt.
- Látod, milyen szerencsét köszönhet nekem a leányunk, - kezdte most a dicsekedést az asszony.
Mert ha ő nem zaklatta volna az urát, hát abba a bálba sem mentek volna, az ezredessel sem ismerkedtek volna meg és nem érhette volna Paulát ez a nagy szerencse.
A kis doktornak még most sem fért a fejébe.
Igazán csodálatos.
És ilyen hamar!
- S te mit mondasz hozzá Paula?
- Én, apa, hálát adok az istennek.
De a doktornak ugy látszik, mintha a leány még sem örülne oly nagyon, mint a hogy az ilyen nagy szerencsének örülni kellene.
Nem meri azonban faggatni, mert fél, hogy rátámad a felesége, ha az asszonyok dolgába ártja magát.
A mi őt magát illeti, nem mondhatja, hogy valami különösen örülne neki.
Már ő csak jobban szeretett volna olyan Szecsey Zoltán-féle vőt, a kitől kérhet az ember egy pár forintot, ha megszorul.
Az ilyen nagyuri vőt az ember megszólitni sem meri.
De ha már igy áll a dolog, hát isten neki.
- Csak boldog légy, édes leányom.
Megsimogatja leánya haját, ki kezet csókol.
Egy könycsepp hull apja kezére.
- Mi ez, leányom? - riad föl az apa.
- Boldog vagyok, apa, csak ennyi az egész, - susog Paula.
És elsiet, mert már nem birja tovább visszatartani könyeit.
Nem tudja, hogy miért sir, hiszen örülnie kellene.
Derék embernek a nejévé lesz , előkelő rangot fog elfoglalni, olyat, a milyet legmerészebb álmaiban sem remélhetett és szivét mégis úgy nyomja valami.
Hej, az a boldogság ritka madár s csak röpked az ember szeme előtt, de ki az, a ki megfogta?
Hadady Ernő sem fogta még meg.
Valami ugy nyugtalanitja őt is, valami kellemetlen érzés, a mi bele vegyül boldogságába, valami afféle, mintha elhamarkodta volna a dolgot.
Alig két hete, hogy ismeri a leányt s nosza rajta, ilyen hebehurgya ifjonc módon megkéri egyszerre.
Nem azért mondja, mintha megbánta volna.
Oh dehogy!
Olyan gyönyörű feleséget kap , olyan kedves teremtést, hogy nincs mit megbánnia.
De hát talán mégis jobban meg kellett volna fontolni, nagy dolog a házasság, főkép már olyan korban.
De félt, hogy megelőzi valaki, fiatal tisztek is járnak a házhoz.
Az a Falkenburg csinos fiu, gróf , nagy úr gazdag ember, veszedelmes ember s látni való, hogy szerelmes Paulába.
Igen , az az átkozott féltékenység, az kergette Hadady Ernőt: előzd meg, előzd meg.
Aztán mikor egyszer már benne volt, a mint szólni kezdett, egyszerre elragadta lobbanó természete.
De jobb igy, elvégezte huszárosan.
Ámbár még most is ugy rémlik neki, mintha csak álmodta volna az egészet.
Nos tehát megházasodik.
Nem hitte volna, hogy ötven éves korában még ráadja a fejét .
Azaz, hogy az igazat megvallva, nem is ötven, hanem ötvenegy.
Pár nap mulva betölti az ötvenegyet s az ötvenkettedikbe lép.
Házasságra biz az kissé késő.
Hiába szépitgeti a dolgot, késő.
Igaz, hogy bájosabb teremtést huszonöt éves korában sem kaphatott volna s olyan okos, komoly, derék leánynak látszik; áldhatja az istent , hogy ilyet kap.
Miért nyugtalankodik mégis?
Miért nem érzi magát oly boldognak mint kellene?
Boszusan csavargatja szürke bajuszát.
Hja, az az ötvenegy év!
Ilyenkor már az ember habozóvá, kétkedővé válik.
Valjon igazán szereti az a szép fiatal leány?
Az ördög lát be a nők szivébe.
Ki tudja, micsoda okok, micsoda érdekek vezethetik?
A család szegénynek látszik, nagy kilátásaik nem igen lehetnek.
De szégyenkezve szakitja félbe töprengését.
Oh, arról a kedves leányról gyalázat ilyet föltenni.
Azért, mert szegény?
- Hisz én sem vagyok gazdag s a kaució előteremtésével biz isten meggyülne a bajunk , ha ő felsége kegyelme ki nem segitne.
Nem, a leány magaviselete nem mutat arra, mintha számitás férkőzött volna szivéhez .
Oh! a számitó leányok nem ugy viselik magukat.
Azok nem halogatják holnapra a kérőt .
Azoknak a vonakodása csak szinjáték és csábitó eszköz; de ez a leány, mikor sápadtan és reszketve kiáltotta, hogy »hagyjon el«, nem játszhatott komédiát.
Mennél jobban hányja-veti Hadady ezredes elméjében azt a csodálatos jelenetet, mely megelőzte kölcsönös szerelmi vallomásukat, annál világosabb lesz előtte, hogy a leány szereti őt.
Csak egy szerető leány sziv remeghet ugy, mely fél titkát elárulni.
- Szegény, szegény kis angyalom, - szólt magában az ezredes; - hát azt hitted, hogy én csak játszom veled?
Azt hitted hogy mert szegény vagy, hát nem vagy méltó hozzám?
Egy időre lecsillapodnak az ezredesnek mindenféle aggodalmai, de másnap megujulnak s mikor dél tájban Makóékhoz indul, ugy érzi, mintha valami visszafelé húzná , tartóztatná, hogy: ne még.
Egy kis tájékozódást tán mégis kellene szereznie a családról, melybe beleházasodni akar.
De hol?
Kitől kérdezősködjék?
Restelt szólni.
Meg aztán mit is kérdezne?
Hogy gazdagok-e, szegények-e?
Mit bánja ő!
Valami nagyon jó módban nem lehetnek, azt látja.
Azt is látja, hogy az anyós kellemetlen ráadás, az após pedig, az a sovány , törpe, inséges alak kopott fekete ruhájában valóságos madárijesztő; de hát mi az ördögöt törődik velük?
A leányt veszi el s nem az apóst sem az anyóst.
Mit fontolgat még?
Szereti a leányt, a leány is szereti őt, mi kell még egyéb?
Bolond lenne, ha habozna, mikor a mennyország kapuja nyilik ki előtte.
De nincs is már helye a fontolgatásnak, tegnap szavát adta és Paula várja.
S mint valami fiatal szerelmes siet az ezredes kedvese lakása felé.
Ugy érzi, mintha megifjodnék.
Mintha minden szerelmi kalandja léha asszonyokkal, hiú leányokkal egyszerre elmosódott volna életéből.
Mintha csak most kezdene igazán élni.
Széles melle kitágul, magas termete kiegyenesedik.
A kik találkoznak vele az utcán, bámulva tekintenek rá s hallja, amint két fiatal nő ki elhalad mellette, suttogva megjegyzi:
- Nini, az öreg ezredes!
Az a szó egyszerre leszállitja Hadady Ernőt a felhőkből a földre, a rideg, ijesztően sivár földre.
Igen, az öreg ezredes, a ki a fiatalt akarja játszani.
Valjon meddig ?
És mi lesz a vége?
- Eh addig a meddig, - mormogja magában az ezredes.
És elszántan előbbre megy.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE