ELTE regénykorpusz

Szebenyi, - bár időközben baráti viszonyba keveredett szerzőtársával, - nem árulta el neki a Pergámen mesterrel kötött üzletet .

Laczfi, aki elvileg senkiről se mondott jót e hitvány földtekén, de Pergámen mestert még a gazemberek közt is a legnagyobb gazembernek tartotta, néha elejtett egy megjegyzést a magyar színpad rákfenéjéről, aki hosszú életében ötvenezer ember zsírját sajtolta ki, csakhogy önmaga nehéz százezreket gyüjthessen; de a finomlelkű zeneszerző csak egy mélabús mosollyal honorálta a megjegyzést, a kevésbeszédű emberek szomorú és megbocsátó mosolyával, mely minden földi gyarlóságot természetesnek és megbocsátandónak talál .

- És ha magától függene, hát nem töretné kerékbe azt a rablókapitányt? - kérdezte a riporter fölháborodva Szebenyitől, aki még Pergámen mestertől se tudott megtagadni alkalomadtán egy elismerő megjegyzést .

A fiatal milliomos mosolyogva válaszolt, mint mindig, valahányszor a becsületes ujságíró egy szempillantás alatt Petur bánná változott .

- Kedves barátom, rosszul teszi, ha szenteket keres a földön , mikor a mai ember már a bibliai szentekben se hisz.

És miért éppen a színházak körül akar ráakadni a huszadik század apostolára ?

- Kedvesem, maga jobban tenné, ha matrózruhát viselne, - mondta ilyenkor haragosan az ujságiró, aki mindenkit éretlen csecsemőnek tartott, ha alkalomadtán néhány kellemetlen embertársát föl nem nyársaltatta volna.

Neki az lett volna a legboldogabb napja, ha fél Budapestet irgalmatlanul a vérpadra küldheti.

Mondani se kell, hogy csak elméletben volt ilyen vérengző, mert a valóságos életben még attól is irtózott, hogy egy poloskát vagy egy svábbogarat megöljön .

Az efféle párbeszédek többnyire a Szebenyi lakásában folytak le , este, vacsora után, mikor az embergyűlölő riporter, tollát lecsapván , lóhalálában sietett a Dunapartra, hogy szerzőtársánál egy csésze kitünő teát megigyék.

Ezek a kis séançe-ok mondhatatlanul bájosak voltak; Szebenyiné oltárterítőket hímezve, boldog szótalansággal húzódott meg az egyik fauteuilban, Szebenyi néha odaült a zongorához, hogy egy új szerzeményét eljátssza, Laczfi pedig, - hirtelen megbékülve a világrenddel, - sorra föltálalta azokat a bohém anekdotákat, melyek az ujságírók kávéházi törzsasztalainál keringtek.

Furcsa és könnyűvérű bohém-anekdoták voltak ezek , melyeknek légköre ugyancsak eltért attól, melyet a visszavonult patricius család megszokott, de a Laczfi elbeszélései mégis csodálatosan hatottak, s a pironkodó asszonyka, aki egyenesen a Sacré Coeur tömjénszagú szobájából jött ide, hangosan fölkacagott a tréfás történetek hallatára, melyeknek a budapesti ujságírók ismeretlen nevezetességei voltak a hősei .

- És igazán élnek ezek a jókedvű urak? - kérdezte csillogó szemmel az ujságírótól, míg oltárterítőjét elgondolkodva az ölébe ejtette .

Laczfi becsületszavát adta, hogy élnek, aztán elkomolyodva végigsimogatta pillantásával a fiatal asszonyt, aki e percben szinte valami túlvilági teremtésnek tetszett neki.

Nemcsak a bájos, gyermekleányszerű külseje volt más, mint azoké a nőké, akiket eddigi pályafutása alatt megismert, hanem a beszéde, a gondolkodása, sőt a fantáziája is.

Az az érzése volt, hogy egy idegen földrész királykisasszonya ül előtte, egy álmokból és könnyekből szőtt teremtés, akinek életútja messze elkanyarodik a közönséges földi asszonyokétól ; ez a kis lény virágok és mesebeli illatok közt jár és finom muzsikaszó lebeg simára fésült hajfürtjei körül.

És önkéntelenül azok a nők jutottak az eszébe , akik eddig a barátságukkal kitüntették; a hazugok és a frivolok, a léhák és a cifrálkodók, a könnyűvérűek és a kacérok, akik tegnap még gondtalanul az ő nyakába borultak, de ma már a legelső jöttmentet boldogították hitvány és értéktelen barátságukkal.

A mérges kis riporter, aki mértéktelenül romlottnak hitte magát, de voltaképp naivabb volt egy zárdaszűznél, a szokatlan levegőben szinte úgy érezte magát, hogy valami fojtott barlangból egyszerre csak kikerült a szabadba, ahol illatos tavaszi szellő borzolja föl a hajfürtjeit.

Az illatos tavaszi szellőt valószinűleg a Szebenyiné parfümje juttatta eszébe, mely láthatatlan felhőként lebegett az aranyhimzéses oltárterítő fölött .

A tea - séançe - ok rendesen még éjfél előtt véget értek (a Sembachoknak sohase volt kenyerük az éjszakázás) és a kis riporter, haragosan , szivarozva robogott végig az elsötétült utcákon.

Oly dörgő lépésekkel rótta az elcsöndesült gyalogutat, mintha valami hallatlan injuria érte volna.

És fojtott hangon, dühös gesztussal szólott magában :

- Ökör, hát csakugyan megtörtént volna veled az a szégyen, hogy vén korodra szerelmes lettél ?

Mogorván sietett el az ujságirók éjjeli kávéházába, ahol ez idő tájt még kevesen voltak a céhbeliek közül; csak a rikkancslap kövér rendőri tudósítója szívta elégedetten a virginiáját s egy nyálasszáju volontair lapozgatott a külföldi ujságokban.

Laczfi köszöntés nélkül helyet foglalt mellettük, s maga is kezébe vette a London News -t; de a rikkancslap munkatársa csakhamar megzavarta az érdekes képek szemléletében .

- Nem adhatnál kölcsön elsejéig huszezer koronácskát? - kérdezte ártatlan arccal Laczfitól, akiről köztudomásu volt, hogy tizedike után elvileg nincs soha többje tíz koronánál .

A riporter felütötte fejét a képeslapból .

- Elmésség akar ez lenni?

Nem gondolod, hogy okosabban tennéd, ha ötleteidet a derék konfliskocsisok számára tartogatnád, akik tudósításaidat olvasni szokták ?

A díjbirkózó - ujságíró körökben így hívták a kövér ujságirót - szeliden nézett haragos kollégájára .

- Nem, fiacskám, ez nem elmésség, - a pénzre égetően szükségem van.

Kitől kérnék, ha nem tőled, kit a jó istenke oly hirtelen nábobbá tett ?

Nem emlékszel vissza arra az időre, amikor még magad is szegény ember voltál ?

Akkor bezzeg neked is jól esett volna ugy -e, ha valaki kisegít tizezer forintocskával ?

Laczfi, aki most már torkig volt azzal a sok szamársággal, amit testes kartársa összefecsegett, lassan letette kezéből a londoni ujságot .

- Édesem, - mondta gyanus higgadtsággal melynek mindjobban tüzelő szemei élénken ellentmondtak - édesem, én meg tudom érteni, hogy grogba fektetted összes földi vagyonodat, de ezt már sehogyse értem meg, hogy részegségedben ártatlan embereket macerálsz.

Nem gondolod, hogy okosabb volna , ha kétmázsás testi hüvelyedet most már ruganyos párnák közé rejtenéd?

A mértéktelen virrasztás nem való a hozzád hasonló monstrumoknak, akikre az öreg Guta már születésükkor szemet vetett .

A kövér ujságiró nem sértődött meg, sőt ellenkezőleg: derülten közelebb huzódott Laczfihoz, s a mérges kis riportert egy barátságos szorítással a kebléhez szoritotta .

- Hát mered a becsületszavadat adni, hogy nincs pénzed ?

- Nem merem .

- Valld meg hát őszintén, hogy mennyi pénzed van ?

Laczfi szemlét tartott az összes zsebeiben: Kilenc korona és ötvenhat fillér került ki bizonyos fáradság után a márványasztalra .

- Ez az összes vagyonod ?

A riporter megrázta a fejét .

- Bocsánat, a vagyonom nem pénzben rejlik, hanem oly értékekben , melyek hasonlithatatlanul becsesebbek a hitvány mammonnál.

Először is meg van a nyugodt öntudatom, az egészséges álmom, meg van az utálatom az emberek iránt , van néhány jóravaló himzett ingem, egy smoking-öltözetem s egy angol ruhám, egy lakkcipőm, egy gamáslim, s hetvenöt nyakkendőm, nem is beszélve a Csipkeverő leány cimü operett librettójáról, melynek értékét a beavatottak egy millióra becsülik.

Van ezenfelül ...

Nem folytathatta, mert a kövér ember most villámgyorsan a kezére csapott .

- Megállj, most végre helyben vagyunk, öreg cimborám!

Meg mered vallani, mennyi az a pénzecske, amit Szebenyi mester a remekművedért előlegben kifizetett ?

- Nekem ?

- Fájdalom nem is nekem .

- Azt hiszed, hogy megzsaroltam a zeneszerzőmet ?

- Zsarolásról nincs szó, öregem, de néhány forintocskát épp oly nyugodt lelkiismerettel elszedtél tőle, mint nagy mintaképed, a tudós és praktikus Pergámen mester.

Ő negyvenezer koronát vágott zsebre, te fiacskám, a milyen slendrián vagy, bizonyára húszezerrel is megelégedtél.

Pedig mondhatom , hogy országraszóló balek vagy, mert a Sembachok vagyonának ugyancsak nem árt , ha egy okos ujságiró hébe-hóba eret vág rajta .

Laczfi - figyelmen kivül hagyva a személyét illető inszinuációt - dühös tigris módjára kapott bele a Pergámen mesterre vonatkozó állitásba .

- Honnan tudod, hogy Pergámen mester pénzt kapott Szebenyi Györgytől? - kérdezte szikrázó szemmel, mig karját oly fenyegetőleg emelte a levegőbe, mintha ő nyomott volna két mázsát s kollégája bolyongott volna negyvennyolc kilóval a földi téreken .

- Hogy honnan tudom?

Attól az embertől tudom drágám, aki a Szebenyi ur checkjét az Angol-Osztrák Bankban kifizette: a második unokabátyámtól.

Tegnap fizetett ki negyvenezer koronát a Pergámen mester kezébe, aki rögtön ott is hagyta a pénzt, nehogy egy napig is kamatozatlanul maradjon .

Laczfi most már lebocsátotta a kezét, de a szeme lángolt, mintha valami hallatlan gonoszság nyitjára jött volna .

- Bizonyos ez? - kérdezte elsápadva .

- Oly bizonyos, mint amilyen bizonyos, hogy te sohase fogsz sarokházakat szerezni, mint Pergámen mester...

Oly bizonyos, mint hogy a Csipkeverő leány dacára a klinikán fogsz meghalni, te naiv, te ostoba apostolocska te ...

Laczfi nem szólt többet, hanem lassu kortyokban megitta a vizét , aztán köszönés nélkül távozott a kávéházi márványasztaltól.

Oly dühösen robogott végig az utcákon, mintha csak most fedezte volna föl, hogy az önzés is előfordulhat az emberi indulatok között .

Szomaházy István

A csipkeverő leány : Regény

VII.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szomaházy István

A csipkeverő leány : Regény

VII.