Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Mi történt?
Mi okozta ezt a végzetes balesetet?
Az történt, hogy Böllér Jóska, míg Paliék a harangokkal hintáztatták magukat ki s be a torony ablakain - hogy az a vásott fiú kajánul a csigalépcső hijas két fokát még eggyel szaporította meg.
Kiszedett eresztékeiből egy harmadikat, melyet könnyű volt helyéből kifeszegetni, mivel már amúgy is meglódult.
Az emlékezetes harangozás után, amilyet Istennek nagyobb dicsőségére még nem igen követtek el, jókat nevetvén az alulról fölfelé hadonászó, fenyegető izmos öklökön: a két fiú rohanvást sietett ismét lefelé.
A torony belseje sötét volt.
S annál is rosszabbul láttak, mert a fényes verőtül hirtelen idetérve a homályba, kék, zöld s piros karika forgott a szemök előtt.
Ambrus bácsi még a harangláb alatt intette őket, hogy kár lesz hirtelenkedni , óvatosan menjenek lefelé.
Tapasztalásból beszélt: ő is, valahányszor munka végeztével alá igyekezett, az éles világosságból ebbe az aknába bocsátkozva le, egy darabig behunyt szemmel állott meg s csak ezután folytatá útját, pedig ugyancsak ismerte a járást.
De a két gyerek rá se hallgatott az öregre.
Alig várták, hogy ismét leérve, eldicsekedhessenek a virtuskodásukkal.
A válságos fordulóhoz érve, oda, ahol még egy fokkal csorbult ki a lejáró: az előre rohanó Pali egyszerre csak sülyedését érzi a lépcsőnek s a következő pillanatban fejjel bukott alá.
Pista utána.
Elbukott ő is, de szerencsésen.
Persze, hogy az ő szeretett kis gazdájának rovására, kinek melle táján akadt meg.
A harangozó nagy sopánkodva választotta el őket egymástól s most Pistával ketten vonszolták a torony pitarába az elalélt Palit.
Svihi pedig majd előre, majd vissza a toronyba vágtatott fel, hol fájdalmasan vonítva, hol mérgesen kaffogva.
Mintha valamit ott felejtett volna a harangok alatt.
Felejtett is.
Ottmaradt, a sarokba lapulva, Böllér Jóska s alig győzte elriasztani magától a szokatlan méregre fortyant kis kutyát.
De hát ennek, úgy látszott, inkább a gazdájára volt gondja, aki fölé ott a torony ajtaja előtt épp most hajolt le a város jeles orvosa, Dömöczkey doktor bácsi.
A mindig nyájas orvos, a hosszas és alapos vizsgálat után, komoly arcot váltott ezúttal.
Intésére nagy óvatossággal emelték a vérző fiút az előállott hintóba , melynek hátsó ülésében zokogva ült egy fehérhajú úri asszony - az Ágnes néni.
- Istenem, édes Istenem!
Hogyan számoljak be már most az ő szegény édesanyjának!
- Aztán az orvoshoz fordult s így szólt, sírástól megszaggatott hangon: - Ó drága doktor úr, mi lesz Palival?
Az Ég szerelmére: nem hal bele ez a boldogtalan gyerek?
- Az eset súlyos, kedves barátné asszonyom - válaszolá az orvos.
- Tartok tőle, hogy agyrázkódás van jelen.
De csak otthon, ha ágyba fektetjük, fogok szorosabb vizsgálat után bizonyosat mondhatni.
Befogatok s néhány perc multán követni fogom a tekintetes asszonyt.
A körülálló népség részvéttel bocsátotta útnak a szomorú vonatot.
- Ne tessen rá haragudni, - vigasztalta a napfényben idevilágló kastély úrnőjét egy öreg nénike.
- Hát pajkos az ilyen gyerekféle, tetszik tudni, kezit csókolom.
De majd észre tér már ezután, mert tetszik tudni, kárán okul az ember, kezit csókolom.
- Isten segijje az úrficskát! - hangzott a tömegből az asszonyok jó kívánsága.
- Szerencsésen érjenek haza! - zúgott utána az emberek kara.
- Hát Pali úrfi hűséges kutyája hol maradt? - kérdezte egyik is, másik is.
- Hásze sohase marad el az a kis gazdájától!
E pillanatban éktelen sivalkodás nyilalt át a népes téren.
Svihi, aki vigyorogva foglalta el helyét a kocsisülés alatt, egyszerre leszökött onnan.
Egy percig ide s tova kapkodva s orrával túrva a földet, irányt vett s őrült sebességgel vágtatott vissza a templom felé.
Ennek a toronykapuja mellől nézte a jelenetet egy fiu, összevonva szemöldökeit s kajánul mosolyogva.
A Böllér Jóska volt.
Elégtétel feszíthette a mellét, mert a szívtelen, irígy fiúnak merénylete várakozásán felül sikerült.
- Tudom - mormogott magában - egyhamar nem fog az úrfi se kerepölni Nagypénteken, se harangozni Husvétkor.
Épp hazafelé fordult, midőn, gyorsan mint a villám, torkon ragadta valaki.
Még védekezni sem tudott, olyan hirtelen volt a támadás.
- Jaj, jaj! - ordítá.
- Segéljenek meg!
Hát a Svihi volt.
Ki más is lehetett volna?
Az értelmes kis állat már a toronyban tért rá a lefolyt jelenetek kapcsolatára.
Finom szimatával megérezte, hogy a szerencsétlenség szerzője Jóska, akivel, jóllehet mindig kedvezett neki a gyerek, soha sem szeretett barátkozni.
De hogy ott látta elterülni véresen és mozdulatlanul az ő kedves gazdáját, hű szívében felfortyant a boszú érzete s meg akarta torolni a Palin esett orvtámadást.
A Jóska gyerek, hogy tisztában volt a helyzettel, egyre ordítva kezdte használni a kezét s ugyancsak viaskodásra kelt Svihivel.
De ez, mint a hörcsög, ragadt bele Jóskába s ez tán életével lakol, ha hamarjában odaért néhány legény le nem fejti a kutyát a Jóska nyakáról.
- Tudjuk már, - mondá az egyik legény - ki szerezte a bajt.
Ambrus bácsi épp most vallott rád.
De hamar is pusztulj inned, mert még külön gyomrozunk meg az undokságodért, te alattomos, gaz kölyök!
Jóska megszontyolodva vitte hazafelé az ő össze-vissza harapdált arcát.
Talán őrá inkább is illik az a jóslás, melyet Paliékra morgott.
Nyilván ő sem igen fog egyhamar kerepölni a szilasberényi toronyban Nagypénteken, se nem harangozni Husvét ünnepére.
Hosszas volt a Pali betegsége.
Csak amidőn hazaértek s az orvos, aki nyomon követte a hintót, részletesen foglalkozott a fiúval - csak ekkor nyitotta ki szemét először.
Eszméletét visszanyerte s ekkor álmélkodva nézett körül: hol is van ő voltaképen s mi történt vele?
Ágya mellett fejtől ült Ágnes néni.
Aggódó arca folyton a fiún függött.
Zsuzsi egymásután hozta fel a jegestálakat a jégveremből, míg Pistát ide-oda szalajtották egyért-másért.
A hét elején pedig lóháton vágtatott be a szilasberényi patikába valami orvosságért, amelyre sürgetős szükség volt.
Boldognak és büszkének érezte magát, hogy a Pali úrfiért tehetett valamit s hogy rábízták a lovat is, meg az orvosságot is.
Utána iramodott olyankor a Svihi kutya, hogy ha már máskép nem , legalább ilyen módon mutassa ki ragaszkodását az ő gazdájához.
S egy napon megjelent a Pali édesanyja.
Csak nagyvigyázva, apránkint érttették meg vele, a fia milyen rosszul járt.
Szerencsére épp aznap, hogy a testvérhuga megérkezett, Ágnes néni már azzal a hírrel fogadta, hogy Pali túl van a veszélyen, de nagy óvatosságra van még szükség.
Koponyacsont-repedést állapított meg dr. Dömöczkey , mely még teljesen össze nem forrott.
Édesanyja, Istennek térdre omolva mondott hálát Ágnes néni szobájában, akivel már most felváltva gondozták a beteget.
Az apa előtt azonban Pali édesanyja azzal az ürüggyel élt, hogy már nagyon bánkódik a fia után, kit már hetek óta nem látott, s ezért utazott el hozzá a pusztára.
- Lesz idő, anyja, hogy még hosszabb ideig sem fogod látni - felelé sötéten az apa.
- Jézusom, hogyan érted ezt, édes uram?
- Hogyan?
Hát úgy, hogy tudok mindent!
A megrémült édesanyát az ájulás környékezte ennek hallatára.
- Mi az, amit tudsz? - kérdé remegve.
- Azt hiszed, az ilyen égbekiáltó imposztorságnak a híre, mint amilyet a te drágalátos fiad keltett, nem terjed el, mint a futó tűz?
Az a te haszontalan , javíthatatlan fiad a harangkötél végében hintáltatta ki magát a szilasberényi templom ablakán a szabad levegőbe.
Lemenet a torony lépcsőiben megbotlott, elvágódott s Isten angyala őrzötte, hogy agyon nem zúzta magát.
Az édesanya zokogva hanyatlott egy zsölyébe.
- Oh, oh! - nyögé fájdalmasan s mind a két kezével borította be az arcát.
- Te csak menj a fiad látogatására és ápolására.
És mondd meg neki, hogy mihelyest föllábad, vége az ő pusztázásának.
Nem fogad szót se nekem, se neked, se Ágnes néninek, se tanítónak, se senkinek.
Majd teszek róla, hogy állítok a hegyébe mestert , akin az ipse nem bír majd kifogni.
Viszem a drágalátos csemetédet Bécs-Ujhelyre , katonai nevelőbe.
S ha nem tehet le a folytonos ugrálásról, majd ugrálhat ezentúl a káplárja vesszeje alatt.
Eddig van!
- S ezzel mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
Már erre a Pali édesanyja szive csakugyan összerándult s gyötrelmében arcra borulva zokogott:
- Nem elég a te Ágnes nénéd rettentő vesztesége, - mondá - hogy elveszett az ő kis lánya, még az én boldogtalan fiam sorsa is rá nehezedik.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE