Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Elszörnyedt az egész város, Gulyásné, Antalffyné, a nőegylet, a Fröbel egylet, a vöröskereszt-egylet választmányi tagjai, mind az egész Bedeháza előkelő hölgyei oda lettek a bámulattól és a megbotránkozástól, mikor hire futott, hogy Hadady ezredes jegyet váltott Makó Paulával.
Sokan hihetetlen mendemondának tartották, bizonyosan csak Makóné terjeszti azt.
Mások azonban, kiknek már a vöröskereszt egylet bálján feltünt, hogy vezetgette az ezredes karonfogva Makó Paulát, nem kételkedtek, hogy ezt a hiú öreg gavallért rútul befonták.
Nőül venni azt a leányt!
Nem kellene türni, föl kellene világositani az ezredest.
De ki szóljon?
Senki sem akar erre a kényes szerepre vállalkozni Keve kapitányt, a kit ismernek a tisztek közül még a régibb időből, biztatják; de Keve kapitánynak van esze, hogy nem szól.
Csak mosolyog és pödörgeti a bajuszát:
- Bizony, bizony.
Nagy a csodálkozás a tisztikar közt is.
De nem történik egyéb, csak egy pár Szapperlót szalad ki egyiknek-másiknak a száján.
Falkenburg gróf gúnyosan mosolyog.
Na, ilyen áron lehetett győzni!
Nem kételkedik , hogy így neki is lehetett volna, csakhogy ő nem licitál addig.
Egyébként a legokosabb most már nyájas arcot mutatni s magába fojtani boszuságát.
Azzal vigasztalja magát , hogy még nincs mindennek vége s a ki utóljára nevet, az nevet legjobban.
Az ezredes boldogságának mámorában semmit sem lát a gunyos arcokból maga körül s egész nyiltszivüen fogadja a szerencse kivánásokat.
Oly boldog és oly büszke, mikor mátkájával végig sétál az utcán.
Egy hónap mulva lesz az esküvőjök.
Hadady Ernő siettette, ámbár Makóné váltig ellenkezett, hogy az nem lehet, ilyen rövid idő alatt, istenem uram, hogy állitják össze a kelengyét, teljes lehetetlenség, hogy minden kész legyen és minden ugy legyen, a hogy kellene.
De Hadady Ernő azzal vetett véget a sok óbégatásnak, hogy katonatiszt feleségének nem sok kell, ma itt vannak, holnap százmértföldnyire, nekik a sok holmi csak teher.
Makó doktor ur helyeslőleg bólintott rá: igaz, szent igaz.
Szegény embernek így is főtt a feje, hol kunyorálja össze a kelengyére valót, akármilyen kevés lesz is az?
Az örvendetes hírrel kicsikart ugyan a pácienseitől itt is, ott is valamicskét, a kereskedőknél is nyilt most már egy kis hitel, a kaszinóban pedig sorra fogdosta a doktor az embereket:
- Kedves öcsém... barátom uram... csak két hétre... hálás köszönettel megadom.
De hát mit ért az mind, a mit a kis doktor haza hordott a feneketlen bordóba?
Mióta ugy fordult Makónénak a sora, hogy méltóságos asszony lesz a leányából, azóta ugy elragadta a nagy dicsőség, hogy nem lehetett birni vele.
Egy füst alatt ki akarta stafirozni nemcsak a leányát, de magát is.
Soha sem lesz többé ilyen kedvező alkalom.
A keserves pénzhajszolásban kifáradva, elcsigázva érkezett haza minden este Makó doktor.
De otthonn a felesége előtt nem meri bevallani fáradozásainak balsikerét s azzal biztatja az asszonyt mindig, hogy: majd, majd, lelkem.
Kerüli szegény ember a leánya tekintetét is, mert fél, hogy abból is azt a szemrehányást olvassa ki, micsoda semmiházi apa ő, a ki leányának a kelengyéjét sem birja megszerezni.
Lassan kullog haza s nesztelen sompolyog be a házba, hogy észre ne vegyék.
Olyankor jön, mikor gondolja, hogy az ezredes már elment, mert szörnyü módon restelli magát a leendő veje előtt.
Már elmenne könyörögni a pokolbeli sátánhoz is.
Megpróbálja Rudit, a főpincért az arany sasban, a ki azt mondják, katonatiszteknek és más fiatal gavalléroknak pénzt szokott kölcsönadni.
Rudi a füle tövét vakarja.
Hát mennyi tetszenék a tekintetes urnak?
A kis doktor nem mer sokat mondani, csak olyan határozatlan summát mond: hát ugy egy pár száz forint.
- Aztán ki irja alá a váltót?
A doktor ötöl-hatol.
Mit feleljen arra a kérdésre?
Hisz a takarékpénztárban is azt kérdezték.
Rudi segitségére sietett a vergődő kis doktornak.
- Talán valamelyik a tiszt urak közül, hisz a tekintetes urék jó barátságban vannak velök.
Teszem azt gróf Falkenburg főhadnagy ur.
A doktor erősen törülgette izzadó homlokát:
- Persze, persze.
Egy egész hétig aztán feléje sem mert menni az arany sasnak; de az idő mindegyre sürgetőbbé vált s végre csak rá fanyalodott, hogy ujra megszólitsa Rudit:
- Nézze csak Rudi, izé, nem lehetne amugy?
A Rudi válasza nagyon határozott:
- Nem lehet, tekintetes uram.
Semmikép sem lehet.
A főpincér elháritja magáról a felelősséget.
Ő megtenné szivesen, de nem az ő pénze és tetszik tudni, mai időben az emberek óvatosak.
- Cudar világ ez, tekintetes uram.
A kis doktor legjobban érzi, hogy milyen cudar világ.
Nincs már barátság, sem rokonság.
Tegnap megszólitotta a kaszinóban Szecsey Zoltánt, hogy nagy a baj, édes öcsém, egy kis váltócskát kellene aláirni.
S mit felelt az a pimasz?
Hogy sajnálja , neki elvei vannak, az édes apjának sem teheti, de ha szolgálhat azzal, a mije van , ezzel a husz forinttal.
A szegény megszorult ember elvette azt is hogyne vette volna?
De hát emberség ez ?
Rokoni szeretet ez?
- Mikor ugy ragaszkodtam hozzá, mintha a saját fiam lett volna.
Most azonban nincs idő a kesergésre, mert szorul a kapca, az asszony otthon napról-napra jobban zaklatja és az esküvő ideje közeledik.
Már csakugyan nincs mit tenni, mint azt a grófot fölkeresni.
- Negyedik szám, az emeleten, - utasitja Rudi a doktor urat.
Még föl is kiséri s szól a gróf legényének, hogy jelentse be.
- Ne, ne, - akarja mondani a kis doktor, - majd máskor.
De a szó elakad torkán.
A gróf éppen akkor lépett ki, sapkával a fején, lovagostorral a kezében.
Valahová készült.
- Jó napot, doktor úr - kiáltott vigan az alázatosan hajlongó kis emberkére.
- Micsoda jó szél hajtotta erre?
Minek köszönhetem a szerencsét?
A doktor szabadkozott, hogy majd máskor teszi tiszteletét, nem alkalmatlankodik most , mikor látja, hogy épen valahová méltóztatik indulni.
- De bizony nem megy innen, mig meg nem iszik egy pohár cognacot, - szólt a gróf s betuszkolta a folyvást mentegetőző és vonakodó kis embert.
Az egy pohárkából kettő is lett, a kettőből meg három.
Hiába szabadkozott a doktor:
- De kérem, nem szoktam.
Sok lesz.
- Soha sem sok a jóból, - vélte a gróf.
- Ez a legjobb orvosság, kedves doktorom, ezt tessék preskribálni a betegeinek.
Valóban nagyon hatásos szer lehetett, mert még az a félénk kis ember is olyan bátorságot kapott tőle, hogy minden további nógatás nélkül elő merte adni jövetele célját.
A gróf jókedve egyszerre alábbszállt.
Mi ez?
Mit akar ez az ember?
Micsoda vakmerőség?
Megbolondult ez?
De nem szólt, csak szemöldökeit rántotta össze kevélyen .
Talán az erős ital ártott meg a kis embernek?
Csak részeg fővel merhet olyat kérni , hogy gróf Falkenburg irja alá az ő rongyos váltóját.
- Csak rövid időre, - magyarázta akadozva a kis ember, - tetszik tudni, hogy a leányom férjhez megy és tulajdonkép az ő számára.
A gróf nagyot néz:
- Ah ugy?
A Paula kisasszony számára?
Talán épen az ő megbizásából?
- Igenis, - füllent a doktor.
A gróf arca csodálatos átváltozáson ment keresztül.
Szemeinek tekintete szúró lett s kaján mosoly jelent meg ajkain.
A kis doktor megijedt, hogy talán elhibázta a dolgot.
De mégsem.
Hisz a gróf most minden további szó nélkül kinyujtotta a kezét:
- Kérem.
A doktor azonnal kihuzta zsebéből a váltót.
- Méltóztassék.
Gróf Falkenburg főhadnagy aláirta, visszaadta s be sem várva, mig a doktor kezdi a búcsúzást, hidegen megbillentette a fejét:
- Ajánlom magamat.
Kezét sem nyujtotta.
S a doktor ugy vélte, a mint lefelé ment a lépcsőkön, hogy a gróf úr részéről talán mégis nagyon gőgös és barátságtalan volt ez az elválás.
De annyi lealáztatáson ment már át szegény ember egész életében, hogy egygyel több vagy kevesebb mindegy már neki; csak azt sajnálta, hogy igy állván a dolog, azt a váltót hatszáz forint helyett nem ezer forintra állitotta ki.
A grófnak mindegy lett volna , azt is csak ugy aláirta volna.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE