Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
Muzsikáló óra
Keletkezés ideje
1916
Fejezet
18
Bekezdés
572
Mondat
1309
Szó
30947
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Levél a Bodzafa-utcába.
Csakugyan a rossz sejtelmek megvalósulását jelentette -e, vagy puszta és jelentéktelen léhaság volt -e csupán: Viktor most már sűrűbben eltávozott a "Kék elefánt" látóköréből, havonként, sőt néha kéthetenként Pestre járt s fáradságot se vett többé magának arra, hogy utazását üzleti érdekekkel indokolja.
Unottan és álmos szemekkel járt az ut c án, a boltba csak percekre nézett be, az estéket többnyire a barátai közt töltötte s olykor, minden előzmény nélkül, ásítva nyujtogatni kezdte a karjait, mint aki hosszú és butító álomból ébred .
- A délutáni vonattal felszaladok a fővárosba, - mondta ilyen kor unottan a bátyjának, aki még egy hosszabb gyalogsétára is nehezebben szánta el magát, mint Viktor a fárasztó pesti útra .
- Talán megint a kékgálic iránt akarsz érdeklődni? - kérdezte a jámbor Mihály, aki eddig még hírből se ismerte az íróniát .
Viktor a zonban megrázta a fejét s az ajka elgörbült mintha valami keserű italt ivott volna .
- Nem, tiszteletreméltó Mathuzsálem, nem a rézgálic miatt megyek , hanem azért, mert megfulladnék ebben a levegőben.
Ha néha el nem szökném innen , azt hiszem, hamarosan öngyilkos lennék, - s ugyan mire mennél, te szegény, ha üzleti szakértelmemet örökre nélkülöznöd kellene?
Szükségem van rá, hogy kissé kinyujtóztassam a tagjaimat, mint ahogy a sasnak is szüksége van rá, hogy a fülledt völgyekből a havasok levegőjébe repül jön .
- Azt akarod mondani, hogy sas vagy, öcsém? - kérdezte az öreg Mihály, valami csöndes és lenéző bámulattal, mely csöppet se látszott hízelgőnek a fiatal sáfrány-hercegre .
Viktor idegesen vállat vont, Mihály pedig, miután hasztalan várt választ a kérdésére, kissé szigorúbban folytatta :
- És a feleséged?
Az ő nyugalma semmit se számit előtted?
Azt hiszed , őt is boldoggá teszed, ha a tagjaidat kéthetenként kinyújtóztatod ?
Viktor arca most valami gonosz mosolygástól torzult el, míg enerváltságtól remegő ujj aival tréfásan megfenyegette a prédikáló puritánt .
- A feleségem nem fog kétségbeesni, - hiszen az Erkölcs, a te személyedben, kivont pallossal őrködik felette.
Innen-onnan mulatságos világfivé fogod kinőni magadat derék bátyám s bizonyos vagyok benne, hogy ha kell, hát épp úgy el tudsz szórakoztatni egy fiatal asszonyt, mint valami Jókai-féle regényhős .
Mered mondani, hogy kellemetlennek találod azt a szituációt?
Mihály, Mihály, a magas gallérjaid és az új nyakkendőid után ítélve, azt hiszem, váratlanul r átaláltál a fiatalságodra, melyet tizéves korodban elveszítettél !
Mihály zavartan krákogott és az arca téglavörössé lett a köhögéstől , - de artikulálatlan hangokon kívül nem válaszolt egyébbel az öcscse tréfájára .
Szerette volna szigorúan megkorholni a léha fickót, aki még ezt a drága, és finom kis szentet se kimélte, de valami ösztön, mely az akaratánál is erősebb volt , meggátolta a beszédben.
Mihály érezte, hogy nem haragszik az öcscsére; hiszen lelke mélyén szinte reszketett a magányos estékért, melyek e t szép sógornéjával kettesben töltött el, az ebédlő melegségeért és világosságáért, a szamovár vizének egyhangú zúgásáért, a boldog csöndért, mely a küzködő világnak ezt az édes, éjszakai szigetét elborította.
Az a gondolat, hogy megint egyedül lehet Mi c ikével, hogy a szavát hallhatja, hogy zajtalan tipegésében gyönyörködhetik, elbájolta és megindította, mint gyermekségének mesevilága, mint magányos sétája az erdőben, mint legkedvesebb könyve, melyet a vasárnap délutánok nyugalmában olvasott.
Mihály nem volt egzaltált lélek és idegeskedett a hevesebb indulatoktól; de e percben zokogva szeretett volna köszönetet mondani az öcscsének, amiért e csodaszép estékkel megajándékozza.
A szive megremegett a drága órák gondolatára és nehéz , sűrű vére lüktetve tódult az agya felé; - és mégis: a morál, melyet egy távoli, ismeretlen országból hozott ide a földre, megint csak urrá lett álnokság nélkül való , becsületes, vén lelkében és most már szinte brutálisan mondta :
- Nem érdemled meg a boldogságodat és attól tartok, hogy rossz véged lesz!
Oh igen, bizonyos vagyok benne, hogy nem kerülöd el a büntetésedet !
Viktor csupán egy fitymáló kézmozdulattal válaszolt s pár óra múlva lázasan rövid búcsúzás után, Pestre utazott.
Micike most már nem kísérte ki a vonathoz; a gyerme k sápadtan és szótlanul járt a néma lakásban, néha szóba állt az öreg szakácsnővel s alkonyattájt, kézimunkájával a kezében, sokáig bámult kifelé az ólomszínű levegőbe.
Mikor este az öreg Mihálylyal egyedül maradt, jó ideig megható kisleánymosolylyal ha l lgatta a jószívű vén legény trécselését; de aztán egyszerre elkomolyodott, szeméből előtört a köny s összekulcsolt kézzel, sírásra görbülő szájjal mondta, miközben szöszke fejecskéjét elfagyott virág módjára oldalt hajtotta :
- Mihály, most már bizonyos vagyok benne, hogy megcsal, hiszen miért hagyna egyedül, ha nem egy másik asszony kedvéért?
Már gyermekkoromban megéreztem , ha valami veszély fenyegetett s most is bizonyos vagyok benne, hogy vége a boldogságomnak.
Az édesapám halálát is megéreztem valaha, - pedig akkor még csak selypítő kisgyerek voltam.
Mondd, öreg pajtás : hát mindenkit elvesznek tőlünk, aki valamikor szeretett bennünket ?
Mihálynak, aki komor külseje és bozontos szemöldöke dacára egy egérke szenvedését se tudta végignézni s aki (bárha forró nyár volt is) légymérget se tett ki a boltba, mert a legyeket is sajnálta, e pillanatban az az érzése volt , hogy a szivét egy durva ököl összeszorítja .
- Oh kis barátnőm, hát még a te józan fejecskéd is megromlott a regényektől?
Te is készpénznek veszed, hogy a férfiak szeretőket tartanak s cocotte-ok társaságában töltik az éjszakát, míg a feleségük nyugtalanul hánykolódik a hálószoba sötétjében?
Oh, oh, regényes Micike, hát még egy okos kis nőt is el lehet bolondítani az efelé kölcsönkönyvtári mesékkel ?
Hol veszed azt a csacsiságot, hogy Pesten cocotte-ok vannak, mint Párisban?
Pesten csak német dalcsarnokok és zenés kávéházak vannak, melyekben a borvirágos arcu Herr von Rück ostoba kuplétákat énekel.
Mit lehet tenni róla, hogy az éretlen urad jobban szer eti a kuplétákat, mint a sáfrányt és a kékgálicot?
Akarsz velem fogadni, hogy három nap mulva álmosan, bűnbánólag és üres zsebbel fog a kis királynője lábaihoz borulni ?
Micike megrázta szomorú fejecskéjét s forró keze odatapadt a Mihályéhoz, aki úgy érezte, hogy egyszerre forróság és hidegség fut végig rajta .
- Öreg Mihályom, te voltaképp egy vén gyermek vagy, aki még a kedves nővéreknél is kevesebbet értesz a világi dolgokhoz.
Ki hitette el veled, hogy csak Rück úr énekel kuplékat a pesti dalcsarnokokban?
Rossz és lelketlen asszonyok mindig vannak, akik csak azért élnek, hogy a könnyelmű férfiakat a feleségüktől elrabolják.
Tedd a szívedre a kezedet, vén pajtás: te még sohase találkoztál rossz nőkkel?
Nem is hiszed, hogy Pest városában rossz nők vannak ?
Mi hály hátraszegte a fejét s kövér kanonok-arca csakúgy sugárzott a belső derűtől .
- Oh igen, hiszek a rossz nőkben, mint ahogy a haszontalan férfiakban is hiszek.
De a gazdag ember sohase fog szalonnát lopni a hentesboltban és az a férfi, akit a sors tevele d áldott meg kis pajtás, nem nézhet szerelmesen a mindenki asszonyára.
Naiv vagy és butuska vagy, kis pajtás és ezért még azt is megbocsátom , ha csacsiságokat beszélsz némelykor ...
Micike úgy tett, mintha gondolkodnék, szeme a lámpára szegeződött , mintha a szelid fehér lángot nézné, holott sok-sok mértföldnyire járt innen, a hangos és erkölcstelen pesti éjszakában, mely a távollévő urát körülvette.
És ekkor a sírásra görbült ajka egyszerre csak vonaglani kezdett, mint a gyermeké , akitől a legkedvesebb ba báját elvették .
- Mihály, - mondta szipogva és a drága kis orra szinte vörös és csúnya lett, - Mihály, olvastad te valaha a Gaboriau regényeit ?
- Miért kérded, lelkecském ?
- Ezekben a regényekben van egy titkos rendőr, aki a legravaszabb gonosztevőket is fölfedezi, aki a kulcslyukon is bebújik, ha szükség van rá s úgy el tudja változtatni magát a különböző álszakállakkal, hogy még a saját édesanyja se ismer rá.
Mit gondolsz, vannak Pesten is ilyen titkos rendőrök ?
- Bizonyosan vannak, szívem .
- Ha vannak - é s a Micike arca most egyszerre lángba borult és a hangja suttogóvá lett, mintha maga is valami titkos összeesküvő-szövetségbe tartoznék, - ha vannak , hát elő kell kerítened egyet, mert csak ő tudja visszaadni a nyugalmamat, csak ő tud megszabadítani attól az ezermázsás súlytól, ami a szívemre nehezedik .
- Azt akarod, hogy egy titkos rendőr kémkedjék Viktor után?
Nem gondolod, hogy az uradat csúnyául kompromittálod ezzel a lépéssel ?
- Oh, Mihály, te nem olvastad a Gaboriau regényeit, te talán még egyetlen r egényt se olvastál a Polgári Társaskör kölcsönkönyvtárából!
Ha olvastál volna, hát tudnád, hogy Lecocq úr titoktartó, mint a sír s inkább százszor kerékbe töreti magát, semhogy idegenek előtt eláruljon valamit .
Mihály megértőleg bólintott, nyakát gondolkodva hátra szegte a kaftán kék gallérjára, egy kis ideig fel meg alá járt az ebédlő szőnyegén, aztán ujra visszaült az asztal mellé s nagyot hörpintett az aranyszegélyes teáscsészéből .
- A dolog úgy áll szivecském, hogy én egyetlen titkos rendőrt se ismerek, én csak nagybajúszú, utcai rendőröket láttam a kerepesi-út sarkán, meg a hatvani-utcai rendőrkapítányság kapújában, akik katonásan szalutálnak, ha a Thaisz főkapítány úr fogatát megpillantják.
De szerencsére tudok valakit, aki felhajszolja nekünk a pes t i Lecocq urat, aminthogy az érckoporsótól kezdve a fakereplőig mindent fel tud hajszolni, amit csak az emberek ravaszsága kitalált.
Véletlenül tudom a pontos címét is, mert egyszer ő szerzett nekem két bála szerecsenvirágot , mikor ez a cikk az összes na g ykereskedésekből kifogyott.
Schuck úrnak hívják és becsületes izraelita ember, aki a Józsefvárosban lakik, valahol a Bodzafa-utca, végén.
Akarod lelkecském, hogy még ma este írjak neki ?
- Igen, Mihály, írj neki azonnal, ha azt nem akarod, hogy kétségbeesés emben elmérgezzem magamat.
Már egyszer úgyis el akartam mérgezni magamat, mikor a természetrajz-órán hangosan beszélgettem a zárdában a vörös Zsuzsival, s Angela testvér büntetésből, egy nagy papir-nyelvet akasztott a nyakamba .
A fájdalmas emlék annyira me ghatotta az érzékeny Micikét, hogy újra keserves sírásra fakadt, s Mihály most ismét úgy érezte, hogy öreg szíve vonaglani kezd a részvéttől és a keserűségtől.
A fehérruhás kis nő, akinek haja ziláltan a homlokába lógott , szakasztottan úgy festett, mint v alami elkeseredett iskolásleány, aki sokkal inkább gondol a kék és rózsaszín szalagjaira, a kolostorbeli táncórákra és a padjába csempészett édességekre, mint egy haszontalan férjre, aki rossz, pesti asszonyokkal megcsalja .
A Mihály öreg feje annyira megzav arodott, hogy jóformán nem is tudta, mit cselekszik; s szinte öntudatlanul, a fájdalmától ösztökélve, kelt föl a helyéből, hogy elviselhetetlen izgatottságán csökkentsen.
És mialatt Micike zokogva borult az asztalra, a jó Mihály a plafond felé emelte a s z emeit, mely fölött a magasságos egeket sejtette, s egy önkéntelen mozdulattal végigsímogatta a sógornője kibomlott, szőke haját, majd babusgatva a magáéhoz szorította a síró asszony égő és könyektől nedves arcát is, mint a kis gyermekét szokás, akit val a mi nagy ijedség megfélemlített.
És gügyögve, a felnőttek félig tréfálkozó, félig meghatott jószívüségével ismételte tizszer-húszszor egymásután :
- Nononono, hát ne sírj úgy, mintha az egész világ összedőlt volna !
Teringettét, ne bolondozz már kis pajtás , mert komolyan megharagszom !
Micike most átölelte a Mihály vastag nyakát s drága kis fejét odahajtotta a kék kaftánra, mely nedvessé lett kiszivárgó könyeitől .
- Mihály, nagyon boldogtalan vagyok és legjobban szeretném, ha még ma éjjel meghalhatnék!
Ugy érz em, hogy egy jegesmarok összeszorítja a szívemet!
Adj gyorsan valami meleg kendőt, mert azt hiszem, hogy megfagyok ebben a hidegben !
Mihály most betakargatta és jószívű ostobaságokat súgott a fülébe; és Micike, fuldokló szipogások után, lassankint megnyugo dott és elcsöndesedett és síró szeme lezáródott, mint a gyermeké , akit dadája mesemondása elaltat.
És Mihály ekkor halkan szólott :
- Feküdj le, szivecském !
Micike álmosan rámosolygott, s lábujjhegyen visszavonult a hálószobájába, mig Mihály, nagy fejét lehorgasztva, óvatos medve-léptekkel ment végig a sötét folyosón, hogy hideg agglegény- oduját felkeresse.
De nem feküdt le, bár az idő meglehetősen későre járt; papirt, tintát vett elő, s nagy, gyerekes, verébfej-betűivel levelet írt Schuck úrnak, a Bodzafa-utcába.
Hosszú és titokzatos levelet, amilyennel regényes francia asszonyok szokták felkeresni a titokzatos Lecocq urat .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE