Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szomaházy István
A csipkeverő leány : Regény
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
14
Bekezdés
700
Mondat
1475
Szó
30252
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Kora reggel kopogtatás verte föl Pergámen mestert színházi irodájában.
Az ajtónyiláson az álmos Laczfi dugta be a fejét .
- Topp, maga az, magyar Halévy? - kiáltotta az ősz csirkefogó .
Nyájasan, széles gesztusokkal közeledett az ujságíró felé, de Laczfi most hirtelen feltartóztatta utjában .
- Megálljon, rablókapitány! - kiáltotta dörgő hangon, mig karjait védőleg maga elé tartotta .
Pergámen mester oly vidám arcot vágott, mintha vendége a legválogatottabb hizelgésekkel üdvözölte volna .
- Fiam, maga ugylátszik a legujabb librettójából szaval!
Csak nem akadt talán megint egy művészetkedvelő milliomosra, aki mindenáron magával karöltve akarja megostromolni a siker várát?
Ha igen, mondja meg nyiltan, - Pergámen mester mindig készen áll arra, hogy a fiatal és tehetséges lángeszeket támogassa ...
Laczfi most közelebb lépett Pergámen mesterhez, egy erélyes mozdulattal lenyomta a legközelebbi székbe, mely csakúgy görnyedt a világ legporosabb kézirataitól, s aztán azon a hangon, melyet a regényírók bizonyos előszeretettel vészjóslónak szoktak nevezni, így szólott :
- Kedves Rinaldó Rinaldini, én szívesen elhiszem magának, hogy szeretne felhorgászni egy új milliomost, aki rothadt műintézetét ujabb pénzecskékkel támogatná, de ezuttal nincs szerencséje: még egy Szebenyi nem mutatkozik a látóhatáron.
Ebből a fajtából csak egy van az egész világon, s rajta kivül még Hondurasban vagy Venezuelában se akadna olyan naiv fickó, aki a magához hasonló haramiavezérnek felülne.
Mondja, tisztelt Sobri, mit gondol maga ilyenkor, mikor elszánja magát arra a nagy hőstettre, hogy a tükörbe néz ?
- Hogy mit gondolok?
Azt gondolom, hogy nálam valószínüleg hiresebb férfiszépségek is élnek a földön, de mivel a testi szépség mulandó , ellenben a lelki szépség ...
Az ujságiró most fölemelte a jobb keze mutatóújját, még pedig oly erélyesen, hogy Pergámen mester abbahagyta a mondat befejezését .
- Tiszteletreméltó, vén uzsorás, köbre emelt Hoszter Fülöp, elég a tréfából: maga elkövette azt a jellemtelenséget, hogy negyvenezer koronát csikart ki egy ártatlan emberből, vagyis alávalóan megfizettette magát azért , hogy egy tehetséges szerző munkáját előadja.
Sokkal vénebb róka kegyed, semhogy ne tudná, hogy csak kétféle színpadi munka egzisztál: vagy olyan, amelytől sikert vár az ember, vagy olyan, amely minden valószinűség szerint nem fogja megérni a tizedik előadást.
A jó darabot a tisztességes ember ingyen előadja, a rosszat akkor se adja elő, ha százezer forinttal akarják megvesztegetni.
A kérdés tehát most már ez: jónak vagy rossznak tartja -e a Csipkeverő leány -t ?
Pergámen mester vidáman vállat vont .
- Jó operett, fiacskám, Offenbach óta nincs a világon.
De a rosszak közt a Csipkeverő leány még a legjobbak egyike .
- Hát akkor miért csalt ki negyvenezer koronát a zeneszerzőtől ?
- Kedves barátocskám, maga még sokkal fiatalabb, semhogy a pénz igazi értékét ismerné.
Negyvenezer korona a mai világban rengeteg pénz.
Csak nem képzeli talán, hogy egy milliomos zsebében hagyok negyvenezer koronát , amikor könnyüszerrel elvehetem tőle ?
Laczfi most oly közel lépett Pergámen mesterhez, hogy szinte székestül feldöntötte .
- Feleljen igennel vagy nemmel: hajlandó -e visszaadni Szebenyi úrnak a negyvenezer koronáját ?
- Szívesen felelek, de kegyeskedjék kissé hátrább lépni, mert én hevesebb vita közben köpködni szoktam.
Tehát azt akarja, hogy igennel vagy nemmel feleljek ?
- Azt .
- Jó.
Tehát: nem !
- Mi az, hogy nem ?
- Nem adom vissza .
- Nem adja vissza a kizsarolt pénzt ?
- Nem, angyalkám .
- Tudja, hogy ez az eljárás micsoda ?
- Tudom.
Jellemtelenség.
Alávalóság.
Gonoszság.
Utonállás .
Templomrablás.
És mégse adom vissza.
De van egy közbeeső indítványom .
- Mi az ?
- Adok magának ötszáz korona előleget .
- Nekem ?
- Önnek, kis méregtömlő .
- Nekem akar adni ötszáz koronát?
A rablott pénzből akar megvesztegetni engem ?
- Úgy van.
Kivonulunk az erdőszélre és megosztozunk a zsákmányon .
Maga kap ötszáz koronát, én kapok harminckilencezer koronát és ugyancsak ötszázat.
Ez kissé aránytalan osztozkodás, de meg kell gondolnia, hogy én zsaroltam az egész pénzt .
Laczfi arcát elöntötte a tűz, karja meglendült, mintha arcul akarná ütni az előtte ülő cinikust, de aztán hirtelen meggondolta magát és tompa hangon, melyet a középfajta drámák művészei szoktak használni a második felvonás végén, összefont karral szólott Pergámen mesterhez :
- Harámbasa, meg fogja emlegetni ezt a napot, oly igaz, mint hogy Laczfi a becsületes nevem !
Pergámen mester egy pillanatig tünődve nézett maga elé, majd halkan azt mormogta magában :
- Laczfi?
Nem, édes fiam, a maga becsületes neve nem Laczfi, hanem Eppinger, sőt ha sokat veszekszik velem, hát keresztneve se Géza, hanem Ignác .
A boldogult Eppinger bácsit én még abból az időből ismertem, mikor tojást árult a Hunyady-téren .
A mérges ujságíró nem felelt a konfidenciára, hanem bevágta maga után az igazgatói szoba ajtaját, lóhalálában elrohant a Dunapartra, s meg se állt az impozáns, emeletes palotáig, ahol a Sembachok másfélszázad óta a milliókat összehalmozták.
Talán székestől feldöntött volna néhány szorgalmas hivatalnokot, ha egy szolga a hosszú irodasor elején, óvatosan fel nem tartóztatja útjában .
- Kit tetszik keresni? - kérdezte kissé fitymálva a különös idegent, aki a külseje után itélve aligha tartozott a ház klienseihez .
- Szebenyi urat .
- A fiatal főnök urat?
Szabadna egy névjegyet kérnem, hogy bejelentsem ?
Laczfi előkeresett valahonnan egy züllött névjegyet, s a Csipkeverő leány komponistája pár pillanat mulva meglepve sietett eléje az üveges irodák útvesztőjéből .
- Egek, micsoda szél hozta önt erre? - kérdezte az ifju vasnábob , mikor szerzőtársát, láthatólag kikelve magából, az ajtóban megpillantotta .
Laczfi azonban nem adott egyenes választ .
- Nincs itt egy üres szoba valahol? - kérdezte mogorván .
- Oh akár egy egész lakosztályt is a rendelkezésére bocsáthatok !
Talán arról van szó, hogy egy új jelenetet írt a Csipkeverő leány -ba ?
A riporter komoran nemet intett, aztán szótalanul előre sietett , mintegy jelezve, hogy csak elhatárolt területen hajlandó folytatni a további tárgyalást.
Mikor végre az egyik üres irodában megálltak s a milliomos szó nélkül az egyik nádszékre mutatott, Laczfi végre elszánta magát rá, hogy a hallgatását megtörje .
- Édesem, - mondta egymásra tett lábszárakkal, melyek most egy gnóm külsejét kölcsönözték neki - édesem, csakugyan annyi a maga pénze, hogy néha népünnepet rendez, s aranyakat szór ki az ablakon ?
Szebenyi jámborul bólintott .
- Igenis, parancsolatjára, nagyon sok a pénzem, több a pénzem , mint Astornak, Wanderbiltnek, Carnegienek és Rotschildnak együttvéve s mivel a legnagyobb tékozlás mellett sem tudom elkölteni a kamataim kamatját, hát úgy segítek magamon, hogy reggel kilenctől tizenegyig tiz zsák huszkoronás aranyat hajítok ki a hálószobám ablakán.
Tehetem, mert elvégre a magam pénzéről van szó, s ha még egy megjegyzést tesz, hát holnaptól kezdve nem tíz, hanem húsz zsákot szórok le szeretett híveim markába.
Elvégre akkor se leszek koldus, mert amint tudja, az irodák alatt öt utcán végigfutó pince huzódik el, s ez mind telestele van körmöci aranyakkal .
A tréfás hang, melyet a derüslelkü zeneszerző megütött, úgylátszik nem volt kedvére a haragos riporternek .
- Nagyon tisztelt Pénzeszsák, kedves szerzőtársam, ha maga azt hiszi, hogy nagyobb bolondság pénzt szórni az utcára, mint negyvenezer korona előleget adni Pergámen mesternek, hát becsületszavamra alaposan téved.
Még inkább tíz zsák aranyat a népnek, mint tíz fillért az álarcos uzsorásnak, aki mellesleg szólva Budapest egyik leggazdagabb embere.
Mondja fiam, igazán nem tudott okosabbat cselekedni a pénzével, mint hogy Pergámen mester fejéhez vágja ?
Szebenyi szerényen elmosolyodott .
- Kérem, én szívesen megengedem magának, hogy negyvenezer korona tisztességes pénzösszeg, de maga is engedje meg viszont nekem, hogy higyjek az emberek becsületességében.
Pergámen mester a becsületszavát adta, hogy előleg nélkül nem adhatná elő a Csipkeverő leány -t, már pedig ...
- Már pedig maga százezer forintot is szívesen kockáztatna , csakhogy az operettjét egyszer előadják egymásután! - dörögte kíméletlenül az ujságíró.
- És ha éppen kiváncsi rá, hát azt is megmondhatom, hogy miért ragaszkodik oly makacsul a Pergámen mester színpadához ...
- Na miért ?
- Nem a dicsőségért, mert maga fütyöl a dicsőségre, s magát alapjában véve az is kielégíti, ha négy öreg bácsi a templomi szerzeményeit csinosaknak tartja.
Maga egyáltalában nem is arra született, hogy a publikum előtt pukkerlizzék s borzas ujságírókkal a jövő terveire nézve meginterviewoltassa magát.
Maga - ámbár kedves és intelligens fiu - sokkal inkább való vaskereskedőnek és takarékpénztári részvényesnek, mint színpadi szerzőnek, mert magába még annyi bohémség se szorult, mint egy nünükébe vagy péterkebogárba.
Magát a magyarok istene is arra teremtette, hogy reggeltől estig fakturákat vizsgálgasson, s este a drága kis feleségét dédelgesse.
Mit keres maga a színpadon, a hamisság, hazudozás, hiúság, álnokság és aranyfüst tanyáján?
Akarja tudni, hogy mit keres?
Ha akarja, hát csak szóljon, én szívesen megmondom .
- Hát mondja meg !
- Maga kedves barátom a Tavasz Klára kandirozott mosolygását keresi, azt keresi, hogy ez a kifestett tündér a kezecskéjét megszorítsa, hogy a fülére titokban egy csókot cuppantson, hogy a fogatán hazavigye és megvacsoráztassa, hogy egy csésze rossz theával megkinálja, mikor végre a szobalánya is egyedül hagyja magukat.
A Csipkeverő leány csak alkalom, hogy mindezt a paradicsomi élvezetet megszerezze magának, mert a Sembachok családi háza különben sokkal messzebb esik a Tavasz Klári kisasszony szalonjától, mint a pesti Dunapart az afrikai Kongótól.
Ezért dob ki maga drágám könnyü szívvel negyvenezer koronát, mint ahogy százezret , vagy kétszázezret is kidobna, ha a Klárikával való barátság ennyibe kerülne .
Különben akar még hallani tőlem egy őszinte szót?
Ha igen, hát ezennel megjósolom, hogy ez a barátság nem csupán a készpénzét, de az összes vasrudait is föl fogja enni lassacskán, mert Klárika baba, amilyen édes és szende, úgy ki fogja forgatni magát minden vagyonából, hogy a csontja is megropog majd bele .
Klárika babácska ugyanis nem a maga szabályos orrába, szürke szemébe és kissé előrekonyuló füleibe szerelmes, nem is a szellemi tulajdonságaiba, sőt nem is a zenei lángeszébe szerelmes, hanem abba a jó, finom pénzbe, amit a kedves dédapja, nagyapja és édesapja összeszerzett.
Hogy a fülét megcsókolja, vagy hogy néha viharosan a karjaiba omlik, arra ne legyen büszke, mert ezt a legkisebb ujságirócskával is megteszi, akitől két sornyi kritikát vár.
Ez a kis némber a gyermekes kacaja, csodálkozó pofikája és macskaszerü hizelgése dacára is voltaképp egy raffinált üzleti nő, akit még egy nap alatt se szabad emlegetni azokkal a szolid, tisztességes és korrekt feleségekkel, akik otthon akár estig is türelmesen, panaszszó nélkül és mosolyogva várják az ostoba urukat, míg az kokett színésznőknél ebédel.
Mert akár hiszi, akár nem, ilyen édes és drága és bájos és önzetlen lények is élnek a földön a maga csucsorítós száju szinésznői mellett.
Vagy magának még nem került az útjába ilyen önzetlen asszony ?
Nagyon raffinált és naivul átlátszó gúnnyal mondta ezt a becsületes kis riporter, de a milliomos - csodálatosképpen - nem jött zavarba , csak leányosan elpirult és igy felelt :
- Igaza van, tisztelt mester, az operettírók valamennyien ravasz legények; mind csak azért írtak le egy sereg kottát, hogy az összecsucsorított szájú színésznőknél ebédelhessenek s hogy a fülüket orozva megcsókolja valaki .
Az ujságiró nem felelt mindjárt a gunyolódásra, hanem egy darabig fürkészve, a riporterek vesébe ható pillantásával nézett szerzőtársa szemébe .
Később meg is szólalt.
Ezt mondta :
- Nagyságos úr, bocsásson meg, hogy pár hétig magát valami különleges lénynek tartottam, valami olyasminek, mint az üvegházban érett dinnyét szokták a növények között.
Most már bevallom, hogy tévedtem; maga is megerősiti a régi mottót, mely tündöklő glóriával lebeg a Laczfiak családi cimere fölött .
- És mi az a mottó ?
- Ez fiam: előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy szamár, az egész pusztán csak idő kérdése .
Szebenyi nem sértődött meg a hatmázsás őszinteségen, még csak nem is felelt a gorombaságra, hanem cognakot és finom cigarettákat szedett elő az iróasztal egy titkos fiókjából .
- Tessék, gyujtson rá, ez okosabb, mintha a szamarakat okosságokkal traktálja.
Hiszen ha jól vesszük, tulajdonképpen nincs is okom a panaszra: rajtam legalább már zsenge ifjuságomban beteljesedett a halandók földi végzete.
Ez a hollandi szivar, azt hiszem, hamarosan ki fogja gyógyítani az indokolatlan pesszimizmusából ...
Az egzotikus szivarskatulyát barátságosan odatolta a barátja elé , de Laczfi nem mutatott hajlandóságot, hogy szivarfüstbe fojtsa a keserüségét : pár percnyi hallgatás után egyszerre csak felugrott a helyéből s egy hirtelen mozdulattal kezét nyujtotta a milliomosnak .
- Isten vele, álmodozzék tovább a csipkeverő leányról, de nem arról, mely az én szikkadt fantáziámban született, hanem az igaziról, az elevenről, aki a csipkeverés helyett naiv nábobok fülcimpáit csókolgatja s egy görög pásztorlány pofikájával álcázza el ravasz és praktikus agyvelejét.
Erről a kis nőről - esküszöm magának - még akkor se fog kiderülni, hogy szamár, mikor magácska már a harmadik unokáját fogja megtanítani a tarka bocikáról szóló mesécskére ...
Az ujságiró, az utolsó szavak után, a forgószél gyorsaságával rontott ki az üveges irodából, s mire a megfontolt Szebenyinek még csak eszébe is juthatott volna, hogy visszatartsa, már rég eltünt a legelső mellékutcában , s oly viharos lépésekkel robogott végig a rossz kövezeten, mintha kedvenc sarokháza lángban állott volna.
És közben, kissé fuldokolva a sietségtől, igy szólott magában :
- Cimbora, voltaképp nem te vagy a legnagyobb szamár, aki ok nélkül felizgatod magad a mások ügyeivel?
Az őrangyal szerepe mindenesetre jól áll az arcodhoz, s okvetlen zsöllyét fogsz kapni a paradicsomban, amiért egy szegény milliomost a felesége karjaiba visszavezetsz .
Laczfi szíve kissé megvonaglott, mikor mindezt végiggondolta , hiszen ő elméletben cinikus gazember volt, aki az elhagyott és boldogtalan feleségek közt érezte magát a legjobban - de szerencsére feltünt a láthatáron egy döcögős konflis, mely némi habozás után megállott a gyanus utas intésére , sőt pár dörmögő megjegyzés után még arra is vállalkozott; hogy Laczfit a városligetbe kiszállítsa.
A riporter hátradőlt a kocsi ülésén s merengve nézett kifelé a piszkos ablaküvegen keresztül; de nem az utcát, a házakat, a sétáló embereket látta maga előtt, hanem két ismerős női arcot.
Az egyik - az asszony - szüzies bájjal, fájdalmasan megilletődve tekintett rá a levegőből, a másik - a leány - a Phrynék banális mosolyával, mely kifestett arcát aranyos napfénnyel öntötte végig.
A riporter pillantása gyorsan végigsiklott a két arcon, s ekkor halkan, de meggyőződéssel igy szólott :
- Ökör vagy !
A kocsi eközben kiért egy csinos villa elé, Laczfi megnyomta a csengetyü gombját s a következő pillanatban egy kedves szobacica-fej jelent meg az üveges terrász lépcsőjén .
- Itthon van a művésznő, oh szobalányok legbájosabbja? - kérdezte élénken a vendég, miközben a csinos kis nőnek udvariasan csókokat dobált .
A szép szobacicus közelébb jött a rácskapuhoz .
- A művésznő voltaképp nincs itthon, de a maga számára Laczfi úr még éjfélkor is itthon van.
Gondolja, hogy szükség van a bejelentésre ?
- Igen angyal, csak jelentsen be, mert elvileg irtózom attól, hogy öltözködő primadonnákat meglepjek.
Csak annyit mondjon, hogy sürgős inteviewről van szó !
A szobaleány eltünt a villa belsejében s a következő pillanatban egy rózsás, égszinkék peplonba burkolt tündér jelent meg lihegve a nyaraló terraszán.
Aranyszőke haja félig-meddig lehullott, a peplon lecsuszott fehér válláról, az arca pedig lángolt és tüzelt, mintha tengerész-kedvese, akit tíz éven át a mérhetetlen oceán fenekén hitt, most egyszerre halványan és megrogyó térdekkel bukkant volna eléje váratlanul a multak ködéből.
A tengerész-kedves , az oceán bús halottja Laczfi volt, a Budapesti Hirmondó riportere ...
- Maga az? - lihegte, susogta, selypitette, sőt dadogta a halványkék tündér, aki ugyanoly joggal reflektálhatott volna e pillanatban a najád vagy a sellő elnevezésre.
- Maga az?
Hát mégis megszólalt egyszer az a rossz szive s eszébe jutott a szegény kis barátnője, akit oly hirtelenül cserbenhagyott?
Jőjjön, hadd csókolom véresre a fülét, legalább igy hadd álljak bosszut a szenvedésekért, amiket egy ostoba kis lánynak okozott ...
Laczfi rezignáltan vállat vont; jól tudta, hogy a fülcsóktól nem menekülhet meg, mert ez a különös kedveskedés aféle háziszokás volt a művésznőnél, melynek áldásaiban nemcsak a barátait, az ujságirókat, az ifju arisztokratákat részesítette, hanem hébe-hóba azokat a szállitóit is, akik az asztaláról vagy toilette-jeiről gondoskodtak, Laczfi ismerte a háziszokást , tehát szeliden lehajtotta a fejét és így szólott :
- Kegyeskedjék talán gyorsan végezni a fülemmel, mert egy sürgős és szenzációs interviewről van szó !
A kék najád nem intéztette magához kétszer a rideg felszólítást , hanem egy viharos mozdulattal odaomlott a riporter fülére .
- Gonosz ember, - cinizmussal fizet ki egy szegény kis lányt , akiről tudja, hogy csak magát szereti az egész földön!
Hát jőjjön, foglaljon helyet itt a hintaszékben, ha mindenáron ragaszkodik hozzá, hogy a titkaimat kikémlelje !
Laczfi engedelmesen leült, a sellő pedig egy gyors mozdulattal a lábaihoz kuporodott .
- Hát kérdezz te gonosz, te mindenkinél édesebb!
Kérdezz, - hiszen ugy se lenne erőm hozzá, hogy a drága, az éles szemed elől eltitkoljak valamit .
Szebenyi alighanem elájult volna gyönyörüségében a hasonló szavak hallatára, - a riporter oly nyugodt arccal ült a helyén, mintha a tündérkirálynő a náthája után tudakozódott volna .
- Tehát megengedi, hogy belekezdhetek az interviewbe ?
- Oh igen .
- Első kérdés: csakugyan oly remekműnek tartja a Csipkeverő leány -t ?
- A legbájosabb operettnek tartom, amit az utóbbi évtized ...
- Elég.
Második kérdés: Mi célja van az ifjú szamárral, aki boldogtalan őrültségében a fejébe vette, hogy egy merész lépéssel kiperdül a nyilvánosság elé ?
- Ki az az ifjú szamár ?
- Harmadik kérdés: Ha már mindenáron ragaszkodni méltóztatik ahhoz, hogy egy ifjú szamárnak karikát fűz az orrába, miért a dunaparti filisztert, a vaskereskedelem gyöngyét, a negyedik kerületi csalogányt választotta, ahelyett, hogy egy serdületlen mágnásfiucskát őrjitett volna meg tengermély szemeivel?
Ha már okvetlenül el akarja játszani a muzsa szerepét , miért éppen a rokonszenves báránykát csókolta fültövön, ahelyett, hogy egy raffinált gazembert vont volna bele abba a tündöklő bűvkörbe, melyről a mult század regényirói beszélni szoktak?
Ha már magát a szerény pézsmatulkot nem sajnálja, miért nincs részvéttel legalább a puritán felesége iránt, aki bizonyára nem arra született, hogy az összes kenőcsökkel fölkent tündérkirálynőkkel konkurráljon ?
Klárika, akinek alapjában véve sokkal több esze volt, mint egy középszerü diplomatának, s aki magát Pergámen mestert is bámulatba ejtette néha a ravaszságával és élelmességével, e pillanatban egy tizenötéves baby ártatlan kék szemét függesztette a haragos kis riporterre .
- Mit mond, hogy én Szebenyi úrral kacérkodtam volna?
De hiszen sohase beszéltem vele másról, mint a Csipkeverő leány -ról, meg a jelmezekről, amiket az operettjében viselni fogok .
Csak nem képzeli talán, hogy feleséges emberrel kacérkodni tudnék?
Édes barátom, nem tagadom, hogy nekem is van szivem, de akiért minden percben meghalnék, az még arról is megfeledkezik néha, hogy az ostoba kis barátnője a világon van ...
- Természetes, hogy én vagyok az, akiért minden percben meghalna ? - bólintott gúnyosan az ujságiró .
A művésznő azonban nem ment bele a cinikus hangba, hanem előbb hosszan, álmodozva nézett maga elé, majd reszketve elővette a csipkezsebkendőjét.
És könyei egyszerre csak átnedvesítették a pókhálószövetet s csodálatos, aranyszőke hajából hirtelen kiszabadult nehány fürt, mint az iskolás leányéból, akit szigoru tanitója megszidott .
- Laczfi, maga gonoszul és kegyetlenül bánik velem!
Jól tudja , hogy csak egyetlen férfihez ragaszkodtam egész életemben, s nincs az az elbizakodott archimilliomos, akiért szívtelen zsarnokomat elhagyni tudnám .
Mondja, különös öröme telik benne, hogy egy jó kis leány életét ennyire elkeseríti ?
A riporter most fölkelt a helyéből, s anélkül, hogy a művésznő szavaira válaszolt volna, hirtelen odalépett az állótükörhöz.
Jó darabig figyelmesen nézte magát, aztán ujra helyet foglalt a művésznő mellett.
És ekkor csöndesen és valami furcsa szatir-mosollyal igy szólott :
- Imádásra méltó Sellő, maga tagadhatatlanul s a legtehetségesebb komédiások közül való s nappal még sokkal tehetségesebb, mint az esti világításnál, de annyi talentuma még sincs, hogy egy magamfajta vén rókát elbolondítson.
Mert tudnia kell, oh istennő, hogy engem, mikor csecsemőkoromban egy rossz mosóteknőben ringattak, a jótékony tündérek az összes hájakkal megkentek.
Én tehát teljesen tisztában vagyok vele, hogy maga, Drága , körülbelül épp annyi szeretettel viseltetik irántam, mint a varangyos béka iránt, aki este a városligeti tóban hangversenyezni szokott.
Maga, oh Aranyvirág, egyenesen utál engem s mert a jótékony tündér, a hájas tégelyekkel , valaha a maga égszinkék bölcsőjéhez is ellátogatott, hát bölcsen szivébe zárja az érzéseit, s még arra is képes, hogy a szerelmes hisztérikát mimelje a kedvemért.
A baj, kedves barátnőm, csupán az, hogy mindketten átkozottul ravasz fiuk vagyunk.
A vaskereskedők a világ teremtése óta felülnek az ilyesminek ( állítólag már az öreg Tubalkain is szerelmes volt egy vándorprimadonnába ), de az ujságirók sohase tartoztak a rendes emberek közé, még abban az időben se , mikor az öreg Naftali a Mezopotámia és vidéke cimü lapot megallapította.
Bennünket csodálatos éleslátással vert meg a gondviselés, s tizenhétéves korunkban is tisztában vagyunk vele, hogy a mosoly, a szerelmi vallomás, a fülcsók nem a saját legmagasabb személyünknek szól, hanem az irótollnak, amivel magukról megírjuk, hogy istennők.
Ez az írótól az, ami bennünket a városligeti varangyos békától megkülönböztet.
Nagyon szépen kérem tehát, méltóztassék engem kikapcsolni a játékból, annál is inkább , mert a nappali komédiázásról nem szokás birálatot irni.
A fárasztó alakoskodás helyett inkább egyetlen kérdésre adjon választ: hajlandó -e szabadon bocsátani az ostoba potykát, aki a Nagysád rózsaszinü selyem hálójába gabalyodott ?
Megállt és egy vizsgálóbiró szigoruságával tekintett a művésznőre , de Klárika nem válaszolt, hanem egy velőtrázó pillantással végignézett a riporteren.
Gyönyörű orrcimpája reszketett, szőke haja egészen kibomlott (akár ha csak rugóra járt volna) s egyszerre oly görcsös zokogásra fakadt, hogy Laczfi majdnem visszahőkölt ijedtében.
De ez a meglepetés nem tartott tovább tiz másodpercnél; a riportert a könyek se hatották meg jobban, mint a szenvedélyes csók, mely belépésekor a füle cimpáját áttüzesítette .
- Oh nagy művésznő, engedje meg, hogy most már magára hagyjam a könyeivel!
Az igazi fájdalmat nem illik megzavarni a tisztességes embernek .
Isten vele egy boldogabb viszontlátásig, melynek gyémánttól roskadozó fák , zengő gyümölcsök és aranyszárnyu hurik lesznek a tanui.
A viszontlátásig a tiszta, földöntuli aetherben, amelybe egyszer a művésznők, a vaskereskedők és a riportereik is eljutnak !
A következő percben Laczfi már eltünt az illatos szobából s teljes gőzerővel robogott konflisával a város felé.
A művésznő ekkor felszárította a könyeit, bájos gyermekarca tíz évvel megöregedett s hangja, mikor megszólalt , rekedt volt, mint egy jubilált anyaszinésznőé .
- Oh csirkefogó, - mondta a gyermeteg kis tündér - oh tizenhárompróbás gazember, mikor érem meg végre azt a napot, mikor az egész gárdáddal együtt felakasztanak ?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE