Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Budapest
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
12
Bekezdés
752
Mondat
2051
Szó
22397
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
SZEPI.
Taps, füttyszó, éljenzés, lábak dübörgése, izgatott beszélgetések lármájától zúgott a dunaparti képviselőház - és a tiz esztendős kormány meg volt buktatva.
Egy fiatal szocialista képviselő buktatta meg, dr. Szabó József, az egykori Schneider Szepi.
A harminchárom esztendős, bajusztalan, keskeny arcu, széles orru, piros nyakkendős fiatal ember sápadtan ült le.
A barátai körülfogták, a karzat éljenzett, a nők zsebkendőiket lobogtatták, virágot szórtak le s a miniszterelnök szólásra állt föl .
Sápadtabb volt Szabó Szepinél s egyszerre száz és száz hang kiáltotta feléje:
- Mit akar?
Üljön le!
A kormány megbukott!...
Fáni két mágnásasszony között ült a főrendek karzatán és gukkerjén keresztül folyton Szepit nézte.
- Teljes két órát beszélt, - nézte meg az óráját az egyik előkelő dáma.
- Ez egy valóságos Cicero-beszéd volt, - jegyezte meg a másik.
- Az! - intett az első.
- Hát ez fait accompli.
A bátyja kivégezte a kormányt, - mosolygott Fánira.
- Igen, - felelte Fáni összehuzott szemmel, - ugy látszik, okos fiu.
- Mi ezt már régen tudjuk, - hizelgett a másik dáma.
- Csak az sajnálatos, hogy rendkivüli tehetségét nem más irányban értékesiti.
- Például? - nézett vissza gúnyosan Fáni.
- A szocializmus, - felelte a mágnásasszony vontatottan, - nem a legjobb tér a tehetségek számára.
Megengedem, hogy népszerű, csakhogy kissé korai.
Akik tiz, husz esztendő után következnek, azoknak már nem lesz ilyen exponált helyzetük.
Azok már talán kormányképesek is lesznek.
- És ki mondja, hogy már is nem kormányképesek? - nézett hátra Fáni mosolygó gúnynyal s a drága hermelin boáját vállára huzta és fölállt.
A két mágnás asszony zavartan nézett egymásra.
- Mi azt hittük, - szólalt meg az egyik, - hogy ön nem föltétlenül barátja a szocializmusnak.
- Kedves barátnőm, - felelte Fáni komolyan s kezét a grófné karjára tette, - önök nagyon jól tudják, hogy én olyan vagyok, mint a füst.
Az erő hajt: a levegő.
Az én barátom tehát: az erő.
Ha önök az erősek, önök a barátaim, ha a nép erős, a nép a barátom.
Ami gyönge: annak ellensége vagyok.
Sietek és segitek megsemmisiteni s az erőt: diadalra juttatni.
A bátyámmal ugyanezt teszem meg.
Au revoir, kedves asszonyaim, sietek, hogy meghivhassam magamhoz ebédre.
Begombolta keztyüjét s kezet szoritott az asszonyokkal.
Ezek sötéten néztek utána.
- Hogy beszél ez az emberrel! - sóhajtott az egyik s fázósan összerázkódott.
- Hja, - felelte a másik, - ő képviseli Magyarországon az erőt.
A leggazdagabb és legszebb nő.
- S még most, harminc éves korában is olyan szép, mint volt tiz év előtt.
- Szebb! - felelte a másik s fölállt.
Megigazitotta a kalapját, lehuzta a fátyolát és kedvetlenül nézett le a terembe, hol akkora volt a zaj, mintha ezer és ezer rajzó méhkasból jött volna.
A képviselők rákvörös arccal, erősen gesztálva álltak csoportonkint s a miniszteri székek körül papok tolongtak, sápadtan, égő szemmel.
- Nézd, - szólt az a dáma, amelyik fölállt, - Ajnács püspök már elfogta.
- Kit? - kérdezte a másik.
- Fánit.
Nézd azt a hideg arcot, amint a püspökkel beszél.
Most Keller érsek megy hozzá.
Nézd, hogy nyujt kezet az érseknek!
A két nő izgatottan figyelt.
- Ennek a nőnek kezében van minden, - suttogta az egyik.
- A nagy vagyona, az esze, s most mellette a bátyja, ez a véresszáju proletár.
Mi lesz ebből?
A másik vállat vont.
- Semmi jó, az bizonyos, mert ennek a nőnek a száját semmivel sem lehet bedugni.
- Már nem! - sóhajtott a másik.
- Mindent elért.
Tüneményes alak.
Mesés vagyona , poziciója és minden megnyilt előtte.
- S az a mulatságos, mennyire utálja és megveti az egész világot.
- Menjünk! - sóhajtott a másik.
- A klerikális kormánynak letünt a csillaga.
Most jön a mezitlábosak és vörös nyakkendősök kora.
Még jó, ha Szepiből csak miniszter lesz s nem lesz miniszterelnök.
A lépcsőn szemközt jött velük Ajnács, a püspök.
Homlokáról izzadságot törülgetett s apró szeme idegesen ragyogott.
- Épp önökhöz tartok, - szólt az asszonyokhoz.
- Most az arisztokrata hölgyeken a sor, hogy kapacitálják ő nagyságát.
Mert bizonyos, hogy minden ennek a nőnek kezében van.
Hisz mi portáljuk a bátyját.
Az lesz, ami akar.
Lehet: államtitkár, vagy főispán...
Az asszonyok önkéntelenül elmosolyodtak.
- Mennyire nem jól látják önök a helyzetet, - szóltak.
- Sem önök, sem mi nem adhatunk ezeknek olyasmit, amit ők nem adhatnának meg maguknak.
- Mégis, - felelte a püspök izgatottan, - vannak dolgok, melyekkel egy nőre mindig lehet hatni.
Szerelem, nagyravágyás...
A nők fölkacagtak.
- Most eltalálta, kedves püspök!
Ennek a nőnek nincs szive és nincs szerelme s ami a nagyravágyást illeti?
Legföljebb egy királyi korona hozhatná még zavarba.
- Hát mit tegyünk? - kérdezte a püspök sötéten.
- Vessünk keresztet az elmult dicsőségre, - felelte komolyan az idősebb dáma - és legyünk rajta, hogy az uj kormányban legalább egy legyen benn a régiekből.
És ezt elérhetjük Fáninál.
A gavallérságára mindig lehet appellálni.
Elbucsuztak a püspöktől s leverten szálltak be kocsijukba.
Fáni ezalatt, az izgatott embertömegen ugy ment keresztül, mint hajdan Mózes a Vörös-tengeren.
Az emberek szinte kettéváltak és kétrét görnyedtek előtte.
A bátyja a pad előtt állt, körülvéve ujságirókkal, képviselőkkel és széles orrlyukai megremegtek, mint valami nemesebb állatnak és sápadt arca pillanatra kipirult, mikor Fáni megállt előtte, kezét feléje nyujtva.
A két testvér, tiz év után, most fogott először kezet.
Egy percig szótlanul néztek egymásra s két erős, okos, fegyelmezett lélek mosolygó tekintete alól két királynak egymás iránti hódolata ragyogott ki.
- Gratulálok, - rázta meg Fáni a bátyja kezét.
- Most pedig, hogy elvégezted hazád iránti kötelességedet, hadd jöjjön: a család.
Az urak, - fordult édes bájjal a férfiakhoz, - átengedik nekem, ugy -e?
Már karonfogta Szepit s a boldogan hódoló férfiak között vitte ki a kocsijához.
A parlament előtt ezrével állt a nép.
Munkások, a sok századokon keresztül alvó páriák, kiket egy uj kor varázspálcája ébresztett föl.
Megelevenedett, emberré lett : állatok, igavonók, kik egyszerre két lábra álltak négy helyett, a gazdagok, a hatalmasok rémületére és csodálkozására s emberi hangon emberi jogokat kezdtek emlegetni, majd kérni, utóbb kiabálni s végre: követelni.
Az alvó nép fölébredése olyan, mint ha a tengernek egyszer az jutna eszébe, hogy mélységét szélességben öntse ki a világra.
Mikor a kis alacsony, vörös nyakkendős Szepit megpillantották Fáni mellett, annak az éljenzésnek moraját meghallották a szomszéd falvakban is.
Benn a parlamentben mindenki az ablakhoz futott s együtt éljeneztek a lent álló néppel.
Fánit ismerte és imádta a nép.
Nem volt tagja semmiféle jótékony egyletnek, de ő neki, saját magának volt jótékony egylete, otthon, a palotájában, honnét bőkezüen segitette Budapest szegényeit.
És ezek szerették: a szivét, melyről ugy látszott , mintha egyedül csak a népnek, a szegényeknek tartogatta volna, szerették: a szépségét, az eszét, a kegyetlenségét és büszkék voltak reá: hogy az övék, az ő vérük, az ő szülöttjük.
A lovakat kifogták kocsijából, melyre Szepivel felült és a nép huzta, keresztül Budapest utcáin.
Előttük, utánuk, mellettük a nép s a két testvér egymás kezét fogta a kocsiban.
Az eget monoton, szürke hófellegek boritották, a levegő hideg volt s Fánin valami eddig ismeretlen forrósága az élet örömének és diadalának, futott keresztül.
Mi volt ez?
Az első percben nem tudta.
Hisz végig kóstolta a diadalok minden italát, szerelem, szépség, gazdagság, minden előtte volt; megtörte az emberek gőgjét, büszke fejüket megalázta és semmi sem okozott lelkének különösebb gyönyört , sőt még emóciót sem.
Minél jobban megismerte az embereket, annál gyöngébbeknek ismerte meg őket és megvetése annál mélyebb lett irántuk.
Most azonban vérét mámorosan égni érezte s az az érzése volt, mintha tagjai egyszerre óriási arányokban nőni kezdtek volna s mintha valami láthatatlan erő huzta volna fölfelé, az ég felé.
Ez nem a megszokott diadal érzése volt, ez egy hatalmasabb, erősebb, ősibb érzés volt, egy vágy: a hatalomvágy .
A nép szinte ittas volt örömében.
Nemzeti dalokat énekelt, szónoklatokat tartott utközben s a házak ablakaiból a lakók együtt énekeltek a néppel.
Fáni megszoritotta a bátyja kezét.
- Ezt a mai napot ne feledd el, Szepi! - szólt lángoló szemmel.
- A hatalom kevés embernek adatik meg, de még kevesebb érdemli meg.
Aki birja, az a végleteknek vagy a legmagasabb hőfokán, vagy pedig a fagypontján állhat.
Itt középszerüségnek nincs helye.
Vagy az isteni jóság, vagy az ördögi gonoszság jegyében kell uralkodnia.
Szepi sápadtan hallgatta.
Lesütött szemmel simogatta a huga keztyüs kezét s halkan kérdezte :
- És rólam mit gondolsz?
Fáni lehunyta a szemét és szomoruan mosolygott.
- Azt gondolom, - felelte ugyanilyen halkan, - hogy te gonosz szivü vagy.
Nem születtél annak, de azzá leszel.
A fiatal ember összerezzent és fölvetette szemét.
- Honnét gondolod? - kérdezte.
- Figyellek, - felelte Fáni.
- Évek óta, minden nyilvános szereplésedben és magánéletedben.
Tudni akartam, mikor lesz rám szükséged.
Mert tudtam, hogy lesz .
Tudtam, hogy az én időm akkor érkezik el, amikor megnyilik előtted a hatalom.
És ekkor eléd álltam.
Ma.
Most!
Most már egymás mellett van a helyünk.
A hatalomhoz nemcsak akarat és ész kell, hanem pénz is.
És mi ismét testvérekké lettünk és te az én emberem vagy.
Nekem két ember imponál: Krisztus és a Sátán.
Vagy az ég, vagy a pokol.
Te a pokol vagy.
El fogod adni a népet, mert te az az ember vagy, aki a néppel érzesz, de az urakkal ebédelsz.
Most még nem, de később igen.
Vigyázz, - sugta s megszoritotta a kezét, - az ablakon keresztül figyelnek bennünket.
A fiatal ember arca eltorzult a rémülettől s szótlanul huzódott a kocsi sarkába.
Az emberek a nagy köruton keresztül a Belváros felé huzták a kocsit.
A két testvér elgondolkodva ült.
Fánin hosszu, testhez álló, drága szőrme kabát volt.
Szepin szintén finom bunda s térdükön meleg, bélelt takaró.
- Hol járunk? - kérdezte Szepi egyszerre fölriadva s kinézett az ablakon.
- Amerre a gondolataid, - mosolygott Fáni.
- Most megyünk keresztül a Muzeum-köruton.
- Csodálatos! - sóhajtott Szepi s fejét hátrahajtotta a kocsi ülésén.
- Ha mi ezt tizenöt esztendő előtt tudtuk volna!
- Igen, - felelte Fáni, - mikor egy márciusi reggelen itt ültünk a Muzeum-kertben s te megátkoztad az utcát, az én elcsábitómat, a palotákat és a gazdagokat s azt igérted nekik: hogy ezért megfizetsz.
Szepi szemére szoritotta a kezét.
- Mennyit szenvedtem! - sóhajtott.
- Irtózatos idők!
Mikor rálőttem arra az emberre , aztán lezártak s a vizsgálati fogság... azután a fölmentés...
Tele voltam gyülölettel s keserüséggel és a vizsgálati fogságban elhatároztam, hogy tanulni fogok, hogy ember lesz belőlem, hogy visszafizethessem a világnak a szenvedésemet, a szegénységünket s a te gyalázatodat...
Két év alatt végeztem el az egész nyolc gimnáziumot.
Eleinte lopva tanultam, a műhelybe is bejártam, hogy az apám meg ne tudja s később a gazdám , a derék Grünhut szerelő segitett és együtt tanittatott a fiával...
Most majd meg kellene nekik hálálnom.
Csakhogy nehéz.
A fiuból mérnök lett, eszes, geniális fiu, de büszke, tartózkodó, karakter és nem fogad el semmit...
Van egy huga, husz éves, szép leány... ezt...
Elhallgatott, vállat vont s a lábát egymásra rakva, elegáns mozdulattal huzta meg bokánál szépen vasalt nadrágját.
Fáni, muffját arcához szoritva, nézegette őt.
- Ezt el kellene venned, - mondta halkan, közönyösen s térdére könyökölve nézett föl a fiatal ember arcába.
Ez ismét vállat vont.
- Kellene, de ilyesmit még se kivánhatnak tőlem...
A karrièrem...
- Persze! - vágott közbe Fáni s nem lehetett tudni, mi megy benne végbe, amint kinézett az utcára, muffja alatt idegesen rágva száját.
- Nézd, - fordult vissza, - itt van a madame Berger kalapos boltja, ahol én inaskodtam.
Szepi odanézett s könnyedén elmosolyodott.
- Sokat fáztam itt, mikor téli estéken vártam reád, hogy ne menj egyedül haza.
- Itt van a kávéház, honnét Tóni kisasszonynak, a bécsi mamzellnek, kávét hordtam, - mosolygott Fáni.
- Egyszer pofon ütött, mert tiz krajcárt elveszitettem a pénzéből.
Szepi undorodva rázkódott össze.
- Milyen idők!
Fáni ránézett.
- Te utálod ezt az időt?
Én szivesen gondolok reá.
Nézd, mind a ketten ott állnak a boltajtóban, egy széken: madame Berger és Tóni kisasszony.
Hogy megvénültek!...
Tóni kisasszonynak alig van már haja s a szép kis kövér madame is hogy megcsunyult ...
Tizenöt év!...
És ezek már huszonöt év óta nem csinálnak egyebet, mint reggel nyolc órakor kinyitják a boltot és este nyolcig ülnek benne.
És nincs más gondolatuk: mint a tavaszi és őszi utazás a kalapokért Bécsbe és ha visszajönnek, azt mondják: Párizsban voltak, - meg a házbér, boltbér és egyéb semmi...
Minden négy-öt esztendőben: egy hetven forintos selyemruha, háromszor egy évben: szinház... s azután majd jön a koporsó és be lesz végezve egy élet...
Azt sem tudják, miért éltek...
Szepi fölhuzta a bundája gallérját, fázott, Fáni a sarokba huzódott.
Odakünn havazni kezdett, szél fujt, az idő hidegebbre vált, a nép már kevesebbet énekelt s mintha belefáradtak volna a kocsihuzásba, gyorsabban váltották föl egymást...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE