Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gozsdu Elek
Köd : regény
Keletkezés ideje
[1882]
Fejezet
18
Bekezdés
1811
Mondat
4254
Szó
43888
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Raabe mindenekfelett nyugalmat ajánlott Olgának, mert szerinte nem is annyira a meghülés, mint inkább a félelem által okozott ingerültség idézte elő a bajt.
Az orvosi müvészet, die Heilkunst, ideje korán felismertette vele a betegség jellegét , Charakter, és igy sikerült neki a beszámithatlan következményeket megelőzni.
Olga, az orvos utasitásához képest, a nap legnagyobb részét a szabadban töltötte , ereje csakhamar visszatért, ámbár orcái haloványabbak, szemei fénytelenebbek lettek.
Viktor folytonosan Olga mellett volt.
Hol olvasott neki mulatságos, nevettető könyvekből, hol elbeszélte neki a falu pletykáit, a paraszt családok napfényre derült titkait, és ezt mind olyan mulattatón, olyan jellemzőn tudta előadni, hogy Olga hangulata, a mely a vihar óta annyira hajlandó volt a komorságra, sokszor nehány órára felderült.
Elmondta neki a pisze Som Péter nevetséges harcát, szégyenletes bukását a Dahó Sámuel ellen folytatott harcban, a melyet az elszaporodott ürgék kiöntése miatt inditott az érdemes tanitó ellen, mert ez utóbbi erélyesen tiltakozott az ellen, hogy az iskolás gyermekek az ő vezérlete alatt járják be a réteket az ürge pusztitás sikeres eszközlése végett.
Elmondta neki, hogy Dahó Sámuel leánya milyen erélyesen, és milyen ügyesen kosarazta ki Penge Gerő segédtanitót, a ki minden gőgje mellett fülig szerelmes a szép Ágnesbe.
Dahó ugyan igen resteli azt a szál petrezselymet, melyet a leányka Penge Gerőnek, a mikor az nefelejcsért esengett, a kezébe nyomott, de végre is, amint mondja: "leányomnak ebben a dologban bizonyos jussai vagynak, melyeket kétségbe vonnom nem lévén szabad, a szerint fog feküdni, a mint az ágyát megveti."
Viktor lehetőleg utánozni igyekezett Dahó pathetikus hangját , ünnepélyes kézmozdulatait és Olga mindig igen jól mulatott.
Viktor gyakran bejárt a faluba és mindig valami ujsággal tért onnan vissza a kastélyba.
Megvolt neki az a képessége, hogy minden embernél, minden dologban éleslátású szeme olyan tulajdonságokat vegyen észre, amelyek ügyes előadása mellett felette mulatságosak, meglepők voltak.
Modorában, vonzó külsejében, kellemes hangjában valami ellenállhatatlan erő volt, a mely Olgával szemben most már hatalom.
Viktor elég jó psicholog volt arra nézve, hogy a vihar után vonzalmára semmiféle célzást ne tegyen.
Órákat töltött Olga mellett anélkül, hogy a legtávolabbról is sejteni engedte volna a vágyakat, a melyek üres lelkét eltöltötték.
Olga egészen megnyugodott, midőn tapasztalta, hogy Viktor sejteni sem látszik azt a forradalmat, a mely lelkében lezajlott.
Örült ennek a felfedezésnek, mert ismét gyönyörködhetett , ismét láthatta azt, a kit teljes lelkével szeretett, és a kitől most, hogy a titok övé maradt, nincsen oka megválni.
Olyan édes volt az a méreg, melyet naponkint magába szivott, olyan édes volt az a mámor, a mely minden nap ujabb és ujabb varázszsal töltötte el, hogy álokoskodásai észrevétlenül az igazság meggyőző erejével hatottak rá.
Aztán meg azt is gondolta, hogy ő most beteg, ő most gyenge még arra, hogy Viktortól és Mártától elváljon.
Majd később, majd őszszel!
Aztán meg, milyen jó, hogy Viktor mellette van, nem is tudna talán meggyógyulni nélküle, mert hiszen Raabe is azt rendelte, hogy szórakozzék!
Hogy tudna ő szórakozni, hogy tudna ő meggyógyulni Viktor nélkül?
Majd később, majd őszszel!
Márta visszavonuló komolysága nem tünt fel Olgának.
Annak tulajdonitotta azt az állandó levertséget, hogy Márta azelőtt sokat nélkülözött, hogy a nélkülözések közönyössé tették lelkét, és hogy a betegség, a mely fájdalom nem lesz gyógyitható , veszi el minden kedvét.
Viktor szegény, sokszor panaszkodott neki, hogy Márta türelmetlen, ingerült, azelőtt is olyan volt, és hogy már házassága első éveiben is sokat szenvedett e miatt.
Most már megszokta, most már föl sem veszi.
Olga ilyenkor nem felelt, lesütötte szemeit, ruhája csipke diszével játszott, mintha egészen máshol járna az esze.
- Te nem is hallgatsz rám Olga?
- Hallgatlak Viktor!
Azután ismét bolondos, tréfás dolgokról beszélt neki Viktor.
Majdnem minden nap előhozta Ivánt, de mindig olyan megjegyzéseket tett reá, hogy Olga kénytelen volt mosolyogni.
Utánozta járását, ismételte naiv megjegyzéseit, hangos nevetését, furcsa öltözködését, a mely a falusi gavallér és a finom salon ember divatja között a nevetséges közép-uton hivalkodott.
Olga sokszor jóakarattal, mosolygó arccal félbeszakitotta Viktort, de ez annál jobban csufolódott, annál inkább torzitott szegény Iván jellemzőbb vonásain.
Viktor, Iván elmaradását tréfáinak tulajdonitotta, mert nem tudta, hogy Olga egyszer és mindenkorra elriasztotta magától.
Gyakorlott szeme azonnal észrevette, hogy Olga már régen, még mikor a gyász év alatt a külföldön utaztak, nem gondol reá.
Most meg már neveti is!
Sem Viktor, sem Olga nem ohajtották komolyan, hogy Iván a kastélyban látogatásokat tegyen, de végre is nem akartak vele feltünően szakitani, nehogy mindenféle indokolatlan beszédre alkalmat adjanak.
Gábor bácsi, Márta is sokkal jobban szerették Ivánt, hogysem amugy röviden túl lehetett volna rajta adni.
Azután meg, hiányzott az őszinteség egyiknél is, másiknál is.
Tervtelen, céltalan élet volt ez, egyik napról a másikra.
Márta az egész idő alatt éber figyelemmel kisérte férjét és Olgát.
A legtöbbször magukra hagyta őket, mintha nem akart volna utjokban lenni.
Gyakran, ha Viktor és Olga a kertben karonfogva sétáltak, bezárta szobája ajtaját, meghuzta magát az ablak redőnye mögé, és látcsővel sovány kezeiben nézte, kisérte őket, fasorból-fasorba .
Mennyit szenvedett Márta e séták alatt!
Félénken kerülte az alkalmat, hogy akár Viktor, akár Olga észrevegyék éberségét .
Márta a veszély előérzetével sejtett mindent; leolvasta Olga arcáról az elrejtett , kiérezte Viktor modorából a diadalmas szerelmet.
Olga betegsége, felgyógyulása alatt fájdalmas tudatára jutott a valónak.
Nagyon elhagyottnak érezte magát, nem volt senkije, a kivel fájdalmát közölhette volna.
Gábor bácsi minden nap ott volt körükben; hallgatag, komoly lett ő is.
A derült kedélyü, öreg pap, mintha valami nyomta volna a lelkét, sokszor alig beszélt, és ha Viktor Ivánra az ő jelenlétében valami tréfát mondott, nevetséges célzást tett , haragosan pillantott föl, amikor aztán Viktor és Olga is tréfásan mondogatták, hogy ne féltse kedvencét, nem tesznek benne semmi kárt.
Gábor bácsi egy idő óta különösen figyelmes, gondos Márta iránt, gyakran hivja magához, gyakran elmegy vele sétálni, kocsizni, és az uton mindig aféle vigasztaló hangon beszél hozzá.
Különösen hangsulyozza a türelmet, az emberek gyengeségei iránt való elnézést, és a látszat csalékonyságát, a mely legtöbbször szánandó tévedésekre csábitja az embereket.
Az öreg ur, az ugynevezett szabadelvü papok közé tartozott, és mert teljes életében többet törődött a való, mint a túlvilági élettel, bizonyos gyakorlati éleslátásra tett szert; de elvesztette ideálismusát, és nem lett belőle kanonok.
A való élet ismeretének köszönhette azokat a titkos, homályos, összefüggés nélküli gondolatokat is, melyek miatt aztán kénytelen volt a látszat csalékonyságáról, az életben előforduló tévedések keserüségéről okoskodni, és mindenféle megtörtént és meg nem történt példákat, részint Márta, részint pedig a maga megnyugtatása érdekében is előhozni.
Egy enyhe délután, lent a kertben, a nagy, terebélyes gesztenye fa alatt ült Gábor bácsi és Márta.
Nagy kerülők után, rokon események furfangos elmondásával, mintha a véletlen adta volna az alkalmat, ismét a látszat csalfaságáról, a tévedések szomoru következményeiről beszélt.
Márta szokott türelmével hallgatta végig az egészen uj és hatalmas példákat, nem zavarta az öreget sem ellenvetéssel, sem közbeszólással.
Az öreg ur szinte felvidult előadása alatt, és gyönyörködni látszott megdönthetlen indokainak erejében.
Ugy látszott, mintha önmagát győzte volna meg egy bizonyos kérdésre nézve, melyet nem mert rendszeres mondatba foglalni, és a mely kérdésre nézve csupán egyes szavak, ugy mint: Viktor - aztán férj, aztán - Olga - aztán valami sötét, valami nevezet nélküli érzés vagy gondolat kisértett elméjében.
Az okoskodás , a szeretetteljes mentegetés elhazudta azokat az összefüggés nélkül való gondolatokat , melyek ugy mint a köd, nehezedtek tiszta erkölcsös öntudatára.
Mikor már kifáradt a példák részletes és körülményes előadásában, mikor már minden indoka kifogyott tételeinek elméleti uton való bizonyitására nézve, akkor aztán elkezdett a gyermekekről beszélni.
- Maradjunk bátyám a látszatnál, - szólt Márta egy gesztenyefa levelet forgatva ujjai között, és kis szünet mulva halkan folytatta:
- Maradjunk a látszatnál, - én meg vagyok győződve, hogy nem látszat!
-
- Nem látszat?
Mi nem látszat? - kérdé az öreg meglepetten.
Mártához fordult, jóságos nyilt tekintete, nagy világos kék szemei szeretetteljesen nyugodtak Márta halvány arcán.
- Tanácsot akarok bátyám!
Elhallgatott, mintha nem merte volna folytatni.
Lesütötte bágyadt szemeit, azután halkan, alig hallható hangon mondta: - Viktor és Olga szeretik egymást!
Gábor bácsi nem tudott felelni.
Lehorgasztotta ősz fejét, azután homlokához emelte kezét, a másikkal egy tagadó mozdulatot tett.
Márta halkan folytatta:
- Nem tévedek bátyám.
A látszat nem csal; már régen tudom, hiszen ön is - tudja -
- Tudom! - felelt Gábor.
Kiborotvált arca halványabb lett, szemeit még mindig nem merte fölvetni.
Az a nevezet nélkül való gondolat, most egy rendszeres mondat alakjában forgott, kisértett elméjében, lefurakodott egészen a szivébe és összeszoritotta ezt az ép, tiszta, fájdalomtól megkimélt vén szivet.
- Mit tegyek bátya? - kérdé határozottan Márta.
- Szereted gyermekeidet ugy -e?
Nem adhatok más tanácsot - Gábor hangja elakadt.
Nehéz volt neki ezt a szót kimondani, azért hát igy kezdte:
- Szegény vagy velem együtt.
Az én napjaim meg vannak számlálva, ki tudja mikor kell mennem.
Én már támasz nem lehetek, - a hetven éves támasz rosz támasz.
Mi vár reád és gyermekeidre, ha szakitasz vele - a világ minden jóért, amit nyujt, megköveteli a megfelelő áldozatot.
Szegények vagyunk -
Az öreg pap hangja elakadt.
Az a tanács sehogyan sem akart nyelvére jönni.
Ujra megpróbálta:
- Ő rá nem számithatsz.
Te gyenge vagy, munkára képtelen -
Márta sötéten, mereven bámult maga elé a földre.
Gábor bácsi, anélkül hogy Mártára nézett volna, folytatta:
- A munkára képtelen vagy.
Gazdag rokonaid nincsenek, mit csinálsz a hideg világban ?
Szegény ártatlan gyermekeid szenvedjék meg az apjuk bünét?
- Nem fognak szenvedni érte! - felelt hidegen Márta.
- Sokat gondolkodtam erről, sok álmatlan, nyugtalan éjszakám volt, nem találtam más módot -
- Nem fognak szenvedni érte! - mondotta halkan Márta maga elé, mintha nem is hallgatott volna a papra.
- Ha dolgozni tudnál, ha egészséges volnál, nem volna szabad szemeiddel nézned a bűnt, de igy, nem magadért, érts meg hugom, nem magadért, de gyermekeid jóvoltáért tűrnöd kell.
Gábor bácsi félénken, halkan beszélt, hangjában sok gyöngédség, sok szeretet volt , csak mikor a bűnt emlité, villant meg szemeiben a harag, a megvetés.
Gyöngéden megfogta Márta kezét, a ki egészen tehetetlennek látszott, biztatta, hogy majd beszél Viktorral, kérte, hogy legyen türelemmel, mondjon le az élet iránt minden kivánságáról, tekintse magát pusztán anyának, a kinek más hivatása nincs, mint gyermekeit szeretni, azokat nevelni.
Gondolja, hogy Viktor meghalt; a lemondás nagy müvében ő majd segitségére lesz, és hiszi, hogy az anya le fogja győzni a hitvest.
Ő mint pap, ő mint ember, mint a ki szereti Mártát csak türelmet, lemondást tanácsolhat.
Márta nyugodtan hallgatta végig a papot, nem sírt, nem panaszkodott; az anyai szeretet kijelölte neki a - gyalázat utját.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE