ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Ágai Adolf

Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon

Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34

X.

A husvéti ünnepek után föltetszett piros pünkösd hajnala is.
Mintha rózsafény derengett volna az egész természetben.
Az üde szellő szárnyain mindenfelől ömlött Pali felé a kerti virágok s a frissen kaszált széna illata.
Szinte megittasodott bele s a keble szokatlan vágyaktól feszült s agyában különös képzetek raja zsongott.

Szótlan haladt a Pista gyerek mellett, míg előtte a Svihi kutya kalandozott - jobbra-balra a mezőn, bolond ésszel kergetve a pillangót s kapkodva minden bogár felé, amely döngve repkedett fölötte, aranyló szárnyait csillogtatva a nap fényében.

A közboldogságnak valami ismeretlen, édes zengése rezgett át a mindenségen.
Tán az ünnepi harangszó is okozta, mely a szilasberényi toronyból kelt légi útjára s úgy hangzott, mint az angyalok éneke.

Hallatára valami bánatos mosolygás lebbent el Pali arcán.
Ah igen!... azok a harangok, amelyeket nyilván most is a Böllér Jóska lódít ki-be a keskeny torony ablakain.

De ni!... midőn reggeli sétájokban mindközelebb érték a várost, trombitaszó harsogott át a levegőn, fölváltva a kis dob pörgésével s a nagy dob puffogásával.

- Te Pista! - fordult kísérőjéhez Pali s szemei megvillantak.
- Tán katonaság vonul be oda: lovas is, gyalog is?

- Nem t'ok felőle – mondá Pista elgondolkodva.
- Tán csak hallottuk volna hirét?

Hogy a térre fordultak be, épp akkor omlott ki az ájtatos hívek sokasága a templomból.
A harangozás apránkint abbamaradt.
De ugyan-akkor még vígabban szólt a trombita, sűrübben puffogott a nagy s pörgött a kis dob.

Hát amint a mészárszék elibe kerülnek, csodálatos, színes, zajos jelenet vonul feléjök.

A vonal élén tarka-barka ruhába bujtatott pohos alak apró lovacskán ülve döngette a nagy dobot.
Fején hegyes süveg, melynek csúcsán pántlikás bokréta repdesett a déli verőben.
Mögötte vértes lovag hosszúra nyúlt pazánba fujt bele nagykomolyan s tologatta ki-be a szárát, majd élesebb, majd tompább hangot csalva ki belőle.
Követte egy kövér asszonyság térdig érő piros rokolyában, szaporán ütögetve a nyakában széles övön lógó kisebbik dobot.
Végül egy hosszú lombosfarkú paripa lépegetett parádés tempóban.
A háta bibor-sabrákkal volt leterítve és ezen egy kis leányka táncolt a trombita zenéjére.
Egy bájos kis teremtés, aki rózsafüzéres abroncsot hajtogatott maga fölött előre-hátra.
Oly kedvesen mosolygott, hogy az utána iramodott gyerekhad folytonosan éljenezte, midőn rózsaszínű selyem-cipellőit lebegtetve a nézők felé , nagyhirtelen bukfencet vetett a paripa hátán s utána mosolygó ajkaihoz szorítva kezét, csókot röpített szana-szerte.

Hát komédiások voltak.

Zengve-bongva vonultak át a városkán, mindenütt nagy feltűnést, riodalmat s vigasságot okozva.

Svihi különösen szívesen szeretett volna belekötni a pufók bohócba, főképen, midőn ez hihetetlen fintorokba gyűrte az arcát, pofákat vágott s fölváltva hol huhogott, hol kukorékolt s úgy tüsszögött feléje, mint a vadmacska, ami Svihit fölöttébb ingerelte .
De Pista erősen tartotta féken.

A közönség ifja-véne mind odagyűlt a piacon álló Szent László-szobra köré, mert épp e pillanatban hangzott el a tér fölött a következő szózat:

- Disztölt ézs motyzsákos bubligum!
Fan szerendzsim pemudadni ó vüllághirü mivész dársozsák, o Házdrubáldo Komprimetti-Gallofucssi direttore személyes feszedizs alatt , o mandragorai dzsászár ővé májesztéttul az udvari házi múvesz, több arany medáliával , lovagos vitéz a hexti Gultur-csüllagdull és a tepi, et czédera, und so weiter !
Eltyuttung o Zülos-Perin fározsba, merd olvasdung ó Tájmszbó, hoty iten lakik o lekmifeltap mótyor bubligum!

Erre trombitaharsogás és dobszó.
A közönség éljenez és tapsol, a művészigazgató meg folytatja:

- Eszted fan a hirezs dársazsák, omi elleadni fok ósz ollimpia-jádikokat tyallog ézs nyerekba, müfeszi birkózás külön száz arany dijval, osz uj fiatal kinézer dzsászárdull o diodollmi pevonulázs o gastélbo, pajadér dzsárdás, tizijádék és kálloszpintechromokréne, a tudos brofesszer kutyo, o gonstantináboli pombárdement, a három grácia ballabülldánc, omid szóló bemutatni fok a szultán csatalován o kalkuttai kürálli udvartull o szinyóra mádemojizell frájláin Rozamunda kisoson.
Ézs még teb , csudálatozs mirákl dollgokat, menázserí, bárduc, kió, krogodüll, babagáj, májom , klárinett-muvesz és másfile szelliditett vadállatok.
Else hel detzses szerint osz uriságok, második hell tiz grájczer, harmadik hell intyen.
Gét órakur kezdete .
Evviva!
Hoch!
Elljén!
Bumm!

Erre megint kábító trombitarecsegés, dobszó és a festői menet tovább vonul.
A falu ifjúsága kacagva, ujjongva utána a vásártérre, ahol a művésztársaság sátrat ütött.

- Pista, - fordult kísérőjéhez Pali - most haza gyorsan, hogy le ne maradjunk az ebédről!
De azután rögtön ide vissza, hogy semmit el ne mulasszunk a ritka látványosságokkal biztató előadásból.

Közben pedig tarka gondolatokat forgatott elméjében.

Pünkösd vasárnapja volt, tehát a közel tanyákról is özönével sereglett be a nép .
Ekkora felfordulást ritkán látott Szilas-Berény.

A vásártéri nagy vászonsátor körül dulakodott a sokaság.
A bejárat fölött és tőle oldalt jobbra is, balra is, terjedelmes festményekben voltak feltüntetve az ó- és újvilág csodái, tengeri hajók felrobbanása, rablók támadása, koronázási ünnepély, a fehérhajú, vörösszemű albina-hölgy arcképe, Hazdrubáldo művész-igazgató mutatványai , aki leküzdhetetlen birok-királyul, Herkulesül volt feltüntetve, amint egy oroszlánt a szájánál fogva hasít egyenlő két részre, és többilyen csodákat hirdető festmény vonzotta a közönséget.
A bádogfogason egy álmos papagály hintálózott.
De ha cseresznyeszemet vagy almát nyujtott feléje a gyermekek közül valaki, hálásnak mutatkozott és rikácsoló hangon kiáltotta le hozzá, hogy: »Betyárrr!
Betyárrr !«
Ami az ifjúságot módfelett mulattatá.
Legvígabb heje-huját okozott a maki majom, aki, ha egy darabka szentjánoskenyeret nyujtottak feléje, úgy vicsorította fogait a nézőkre , hogy szertedültek a kacagástól.

Ha már ilyen mutatós volt az, amiben már kivülről lehetett gyönyörködni: mennyit nyujthatott még ott benn maga az előadás!

Paliék, akik rögtön ebéd után jelentek meg, természetesen az első helyre váltakoztak be.
A művészi ábrázolások utólérhetetlenek, nagyszerűek is valának.
Míg Hazdrubáldo igazgató úr egy előlegesen megborravalózott kövér legényt vágott a földhöz, - amire tomboló újrázás következett - a közönség azt követelte, hogy hasítsa ketté, mint ahogy a kép mutatja odakünn.
Erre azzal felelt a rettenetes Hazdrubáldo, hogy a hatóság külön tilalmát, mely szerint csakis oroszlánt szabad kettéhasítania , tiszteletben kell tartania.
Azonban, ha most hamarosan kerítenek neki facér oroszlánt, - a magáét csak föl nem áldozhatja - hát szívesen.

A megkímélt oroszlán pedig ott a sötét ketrecben - aki gyanusan hasonlított egy sárga pudlikutyához - éppen egy liba szárnyából hasított tollsöprünek csontos végén rágódott.
Ez a tollsöprű meg gyanusan hasonlított ahhoz a sas-szárnyához, mely mint merész diadaljel az imént még a hős gyaloglovag sisakját ékesítette.
Egy pár vásott gyerek meg is piszkálta a ragadozó állatot.
De mikor ez morogva fordult feléjük, a vitézlő fickók gyorsan ugrottak el onnan, miközben az igazgató úr e szavakkal dörgött rájuk: »Etetés-közben veszedelmes az oroszlántust ingerelni !«

De azért kár volt uszkárságot fogni rá erre a »ragadozóra «.
Épp azelőtt vette észre Prikulics Zetyi, a helység világjárt borbélya, hogy az oroszlán irháját a művésztársaság szolgája a sátor mögött porolta ki, hogy a nyilvánosság előtt tisztességes öltözetben jelenhessen meg.
Egyszóval: remekül folyt az előadás.
A pojáca akkorákat esett hasra, hogy durrant, mint az ágyú.
Mivelhogy felfútt ökörhólyagot rejtett a cifra ruhája alatt.
A direktorné pedig gitár mellé olyan bánatos dalt énekelt, hogy a hallgatók csak úgy hemperegtek a derültség miatt.

De mindezt csak szórakozottan, kevés érdeklődéssel vette Pali.
Ő az édes kis ballerina után vágyódott.
Pista segítségével ki is tapsolta lelkesen.

- A Rozamunda kisasszonyt lássuk!
Lássuk a Rozamunda kisasszonyt!

A feltüzelt publikum, megindulva a példán, tombolva követelte a kis táncost.

Ez végre megjelent, fején rózsakoszorúval, kezében japáni napernyővel, mely persze nem volt lenge alkotmány, hanem napernyőformára kovácsolt egyensúlyozó.

A pojáca tenyeréről a kalkuttai szultán fehér lovára szökkent s míg ez száguldozva vágtatott körül a porondon, maga könnyedén lejtett a sabrákon és mintha rózsabimbók lettek volna, hintette szét apró csókjait.
Aztán a kötéltánc következett, mely szinte magánkívül ragadta a közönséget.

Pali pedig még tapsolni is elfelejtett.

Előadás végeztével jelentkezett Hazdrubáldo igazgató úrnál, hogy fontos ügyben beszélne vele.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE