Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Árvalányok
Keletkezés ideje
1918
Fejezet
12
Bekezdés
1105
Mondat
1980
Szó
21242
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
9
- Gyerünk inkább kártyázni - mondta a háziasszony, hogy saját hangulatromlását is leplezze.
Kapva kapott rajta Miskolczyné is.
Felállott, és kiegyenesítette a derekát.
Valami mély és zuborgó gyötrődés ült a szíve mélyén.
- Ki lesz a partner?
A férfiak mind vállalkoztak rá.
Az ura is könnyedén jött közelebb.
Egy félpillantást vetett rá, s látta még az arcán azt a holdkóros közömbösséget, amely a kártyavágytól egy parányit oszlott, s elfordult tőle.
- Misky bácsi kell nekünk, ugye édesem?
Hárman leültek a sarokba egy kis asztalhoz, a többiek körültelepedtek, s ki állva, ki ülve kibicelni kezdett.
Az első kártyaosztást érdeklődve nézték el.
Miskolczynénak szerencséje volt: olyan kártyája, amilyet csak akart...
Ettől felvillanyozódott egy kissé.
Később Misky bácsi volt így megáldva jó kártyával vele szemben, s kényelmesen , adomázó humorral szólt.
- Nem mondja, húgomasszony, amit Böszörményiné mondott a nászának?
- Mit?
- Hát kérem... annak története van ám - de elébb ezt hazavisszük...
Uray Erzsók egyszer úgy lett, osztán...
Erre a lányok, akik szerettek ott kibiceskedni az asszonyok körül, gyorsan kifordultak a másik szobába, és elkezdtek pusmogva kacagni.
- ...osztán - folytatta Misky bácsi - Böszörményiné elővette a fiát.
Te ilyen meg olyan, te cégéres, te, mi van avval a jánnyal!
Hát csak nem hagyod a legkedvesebb komám lányát ilyen szégyenbe.
Ha már így esett, elvedd!...
El is vette...
Igen ám, de egypár esztendő múlva meg a Böszörményi Jutka lett úgy!...
Hát az öreg Böszörményiné csak morog, csak vár, nincs semmi újság.
Uray Pista meg kimaradt a háztól.
Hát aztán egyszer felpakol ám Böszörményiné, megy át Csobajra, oszt előveszi a legkedvesebb komáját: Hallod-é te ilyen meg amolyan, ugye mikor a te lányod bajba volt, főkötő alá segítettem!
Hát vedd elő a Pista fiad, osztán most te segíts a legkedvesebb lányomon , mert a nyakunkon a világ szégyene!
Tudod, hogy kölcsönkenyér visszajár.
Hangosan kacagtak a mesén, s Misky bácsi el is vesztette a partit.
- Hát honnan tudták a baj eredetét, Misky bácsi?
- Honnan?
A négy gyerek mindig együtt volt, nem eshetett baj, csak keresztbe!...
No patvar! de én itt mesélek nektek, hanem addig ezek a sátánszívű asszonyok mind elszedik az alamizsnát! - s nagy keservesen kifizette a krajcárokat, amiket vesztett.
Miskolczyné komoran nézett a kártyájába.
Az ura unott és közönyös arca ráfeküdt a lelkére, s a nagy és naiv lelkesedés után egyszerre ugyanolyan túlzással szakadt a kétségbeesésbe.
Hát éppen mikor eldicsekszik boldogságával, akkor kell megéreznie , hogy az egész élet értéktelen.
Pillanatokig tartó csalóka képekből áll.
S amit egy percben szépnek látunk, a másikban már gyászos és szomorú.
Sírásra torzuló arccal rendezte az új osztást.
Jólesett, hogy lefoglalta a kombináció s a nyerekedés vágya , mert most meg kellett volna bolondulnia, vagy sírni és veszekedni kellett vón, ha egyébbel el nem zsibbasztja magát.
- Kontra... rekontra! - mondta.
Egyszerre nagyra szökött a játék értéke; az első rekontra!
Az egész társaság elhallgatott, s feszülten figyelt.
Amint így előrehajolva a kézben tartott kártyalapok képviselte szerencse és pénz körül feszült meg, az emberi élet harmadik nagy mozgatója ragadta meg öntudatlanul mindannyiuk lelkét: a pénz!
Miskolczyné hősiesen megnyerte a partit.
- Az már igaz - mondta Misky bácsi -, hogy az asszonyok a legnagyobb hazárdjátékosok!...
Gyere csak, vigyázz a feleségedre! - intett oda ferde tatárszemével Miskolczynak - mert az inged is elveszti még ma!
Ilyen kártyával rekontrázni! nem tudom, mi lesz itt egy óra múlva!
Miskolczy csakugyan odaállott a felesége háta mögé, de az asszony idegesen szólt vissza neki.
- Hagyj nekem békét...
Menjetek inni!
A férfiak csakugyan szót fogadtak, s mind átmentek a másik szobába.
Bibó, aki komoly fiatal pap volt, szeretett szakbeli dolgokról beszélni mindenkivel, a Kisfaludy Társaságot vette elő, és a népköltési gyűjtés módjáról kérdezősködött.
- Én lemegyek a nép közé - magyarázta villogó szemmel a fiatal tudós -, és ott eszem , ott iszom!...
- Ott... és még mit! - mondta Sarudy, s nagyot kacagott!
- Ott jegyzem fel szellemi életüknek minden termékét.
- A fonóban, a kukoricatörésnél, a dohánypajtában!
- Most éppen javában simítják a dohányt kinn a pajtában! - mondta Dereczky, a helybeli tanító, aki egész este nem szólott még, mert Margitka bűvkörében nem bírt megszólalni.
Hanem a kislányka most nem volt a szobában, s ilyenkor egy kis fellélegzést érzett a kis tanító, a mindent megemésztő nagy szerelem varázsa alól.
- Meg kellene nézni őket!
Mindnyájan szükségét érezték a szabad levegőnek, s a férfiak elhatározták, hogy a gyűjtő urat elkísérik a pajtáig.
Különösen a doktor buzgólkodott rajta, mert ő egyúttal el akart párologni...
Mióta Ilka olyan nyíltan kimutatta, hogy nincs íze hozzá, azóta egyáltalában nem érezte magát jól ebben a társaságban.
A három küzdő odabenn egyre keményebben csatázott.
Miskolczyné szenvedélyes volt és elkeseredett, a háziasszony előkelő és nyugodt, Misky bácsi pedig kedélyes , nemtörődő.
Az esperes ott ült mellettük, s félálmosan, mosolyogva nézegette őket.
- Mondja csak, esperes úr - szólalt meg Miskolczyné -, azokon a szegény Bertalanékon csakugyan nem lehet segíteni?
Az esperes megrándította a fejét, s széles mosollyal mondta:
- Dehogynem!
- Úgy értem, hogy nem lehet-e őket megmenteni?
- Óh igen.
- Hál' istennek, ezzel nagyon megnyugtat.
Az igazat megvallva, azért is vagyok itt , hogy megkérjem a jóakaratát!
Én ismerem legjobban szegényeket, én tudom, hogy élnek , mennyi bajuk van, mi lesz belőlük ?...
- Szerencsés pár az - mondta az esperesné.
- Miért?
- Meg tudnak élni!
A férfi is találhat más foglalkozást, az asszony sem esik kétségbe, ha neki kell segítenie magán.
A hang olyan hűvös és tárgyilagos volt, hogy Miskolczyné megérezte, hogy minden hiábavaló.
Egyszerre feltámadt előtte mindaz a hideg távolság, amely közéjük mint világok távolsága van beágyazva, mióta csak ismerik egymást.
Az előbbi véletlen hangulat hatása alatt egészen elfelejtette csak azt a kellemetlen érzést is, ami elfogta, mikor ma este belépett ebbe a házba.
De most annál erősebben gyúlt ki benne az izgalom.
Annál erősebben, mert az előbbi kölcsönös naiv melegségű vallomás után ő egészen összeforrott, baráti szívvel ült e mellett az idegen asszony mellett.
Úgy járt vele, mint az urával.
Mint ahogy számtalanszor jár az ember, percek alatt leélve esztendők nagy változásait, egy gondolatban megsejtve hosszú időknek, nagy eseményeknek az egész életre kiható befolyását.
Összevonta sűrű szemöldökét, s egy ideig megint csak a játékra gondolt.
Az arca már kezdett volt kipirulni, most megint fakó lett, s fejfájást érzett.
Ha csak a férfival állott volna szemben, akkor egy csöppet sem retirált volna meg, de az asszonyban egy saját magánál sokkal erősebb ellenfelet érzett.
Őt a maga rusztikus nyíltsága miatt rendkívül feszélyezte és lenyűgözte ennek a nőnek hűvös és állandó hidegsége.
- Szegény emberek! - mondta.
Senki sem felelt rá.
Szembenézett Misky bácsival, aki teljes nyugalommal ült szemben vele.
Úgy tett , mintha egy hangot sem hallott volna, nem is sejtené, kiről van szó.
"Minden ember nyomorult önző - mondta magában.
- Mindenki csak a saját kis hasznáért él, hal."
Vesztett, s fizetett.
Ahogy a pénzt odadobta, abban benne volt az egész egyénisége .
És ő érezte magán, hogy egészen más, mint ezek.
Dühítette, hogy az esperesné úgy fizet, mint egy álmodó nagyúr, akinek fogalma sincs a pénzről, bár mindenki tudja róluk, hogy torkig vannak az adósságban, és ha az öreg felfordul, mehet a nagyságos asszony diákot tartani Debrecenbe, mint a vén papné, aki valaha az ő udvarukban lakott.
- Potom pár ezer korona - mondta hangosan, s hangjában benne volt kirobbanó, nagy elkeseredettsége.
- A bűnnek ösvényén egy szalmaszálban is megbotlik a kegyes - szólt az esperes, és hangján megérzett, hogy ezt a mondást legalább százszor elismételte már.
Vissza is süppedt utána abba a különös, zavaros érzéketlenségbe, amelyben állandóan volt, s amelyből csak néha villant fel egy kis öntudatra.
- Gromoboj!... - morogta Misky bácsi, s mosolygott széles, nagy tokája, nem is a száj körül volt rajta ez a mosoly, hanem lent, a hájasan elterülő, nagy alsó arcán, mintha lecsúszott volna a torkára.
Miskolczyné odanézett rá, s megutálta.
Összehajtotta a kártyáit, s azt mondta:
- Hát nem szomorú dolog, hogy szegény Bertalanék ma itt lehetnének együtt velünk , ha...
Az esperesné szelíden mosolygott.
- Ha...
Bizony igen sokszor fordul meg egy ha-n az élet.
- Ej, dehogy az élet!
Az emberek indulata fordul meg azon!
Hát mit tettek azok a szegény emberek?
Az az ember mindennap éppúgy prédikált, mint az én uram meg a te urad! meg akármelyik.
Az pedig, édesem, nem komoly dolog, hogy éppúgy nem ért a pénzhez, mint mi. A szomszédban az a polgármester, akit felfüggesztettek helytelen pénzkezelés miatt, és mikor az íróasztalát feltörték, a fiókjában találtak egy rakás feladóvevényt, utalványt, szelvényt, nyugtát, pénzt, mert az öregúr a pénzre vonatkozó dolgokat egyszerűen bedugta a fiókba.
Kiderült, hogy még a saját pénzeit is oda dugdosta be a többivel együtt.
Hát ezért fel lehet az embert akasztani?
- A papnak a gyanú árnyékával sem lehet megállani a hívek előtt - mondta gépiesen az esperes.
"Hát innen vette ezt a határozott mondást az uram! - mondta magában az asszony.
- Ez a félagylágyult ember ád az én uramnak érvet a szájába!"
Indulatos lett, elhallgatott, kiadott a fekvő kártyákra.
- A polgármester dolga is úgy intéződött el - mondta kedélyes rosszakarattal Misky bácsi -, hogy a számvevők úgy adták össze a pluszt, hogy kettő meg három tizenöt meg hét az harminckettő, a mínuszt meg úgy, hogy ha hétből kiveszek hármat, marad tizennégy.
- Hát most miért nem lehet úgy adni össze a számokat?
- Édesem - mondta az esperesné -, az embereknek az erkölcsi érzéke különféleképpen van ám kifejlődve...
- Mit, mi az az erkölcsi érzék?
Az, hogy akire kisült a tévedés, agyonverjük, vagy segítségére menjünk, s alkalmat adjunk a megjobbulásra, és egyúttal megmentsünk öt árva gyereket a tönkremenéstől, hogy egy szegény és beteg asszonyról ne is tegyünk szót!
- Nem, édesem, én csak azt akartam mondani, hogy különbözőképpen van kifejlődve az emberek erkölcsi érzéke: a vallásosok és a vallástalanok közt.
A megyei urak megtehetik ezt és efféléket a maguk emberei kedvéért, de mi lenne, ha a papok is ugyanazt a mesterséget folytatnák!
- Jól van, nem kívánok én senkitől igazságtalanságot és lelkiismereti vétséget, én csak azt mondom, hogy meg kell menteni azt az embert, aki megérdemli!
- Mindnyájan bűnösök vagyunk az Isten előtt! - szólt az esperes.
- Azért legyünk egymással szemben elnézők és irgalmasok!
A vita már nagy lármává lett, s a szomszéd szobából átjöttek a férfiak.
A két fiatal asszony a harmadik szobában volt a lányokkal, mert hisz igazában inkább is odatartozónak érezték magukat, mint a felnőttek közé.
- Abban van valami - szólt Sarudy -, hogy a Bertalan esete nagyon hasonlít ahhoz a polgármesteri históriához.
Mert hát úgy van a dolog, hogy azok az aprópénzek, amiket ő elhasznált, naponta gyűlnek be a paphoz, és ugyan keményfejű számtudó legyen az a pap, aki arról be tud számolni.
Könnyű volt a polgármester dolga, ő egyszerűen bedugta a fiókba, s megvolt, a saját pénze nem keveredett hozzá, legfeljebb, ha hozzátette.
De, kérem, a pap egy zsebben tartja a spájzkulcsot meg az egyházládának a kulcsát: hát itt aztán nem megy olyan könnyen a külön számolás.
- Azért kell belátóknak lenni - szólt Miskolczyné.
- Azért kell becsületesnek lenni - replikázott az esperesné.
Miskolczyné összecsapta a kártyáját, de aztán egy nagyot hunyorított, és újra kinyitotta, kiteregette.
Erőt vett magán.
- Az emberi sors sokkal szövevényesebb, mint hogy egy-két szóval meg lehessen akármit is magyarázni, ami az emberrel történik - szólott Miskolczy mélyen zengő, dallamos hangján.
A felesége felnézett rá.
Csak egy szemvillanásnyi ideig, de tisztán látta rajta az előbbi közönyösséget, amelyet nem tud felrázni sem a szerelem, sem az indulat!
Hogy mi lett ebből az emberből!
Dühösen mondta:
- Pász!
Hátradűlt a székén.
- Játsszunk valami más játékot.
Ramslit!
- Gilt - mondta Misky bácsi, akinek minden mindegy volt.
- Fiacskám - hajolt kissé közelebb Miskolczy a feleségéhez -, mindjárt visszajövünk .
Elmegyünk a doktorral meg Sarudyval, és elkísérjük a gyűjtő barátunkat a dohánypajtáig.
Egy kicsit ki akarok menni.
Az asszony meglepetten nézett fel rá.
Valami friss vágyakozást érzett a hangjában , valami olyan közvetlenséget, amit már rég nem tapasztalt.
Mit akar ez?
Hova megy ?
Miért megy?
Mért hagyja itt a társaságot?...
S az arcán is ott van valami különös kifejezés.
Mintha nyomná és megfeküdné ez az egész unott jelen, és ki akarna egy kicsit szabadulni belőle...
Nem felelt semmit neki, azt mondta:
- Mennyi lesz a tét?
- Egy fillér.
- Kevés!
- Egy krajcár!
- Sok!
- Hát mennyi?
- Egy hatos!
- Gilt - mondta Misky bácsi.
- Hát senki sem ül le?
- Én pénzbe nem játszom - szólt Sarudyné.
- Én ilyen nagyban nem - mondta Bibó, aki ittmaradt a férfiak közül.
Miskolczyné valami fújó lihegéssel nézett körül, az ura kiment.
S most, az izzó hangulatban, mikor minden pár percben új csatát vívott meg a lelkében, mintha rajta maradt volna az a nyomott, tompa színtelenség, amely az urán feküdt eddig.
Mintha köd ereszkedett volna hirtelen a szomorú és szürke völgyre , amelyben az élet hajója előrecsúszott a piszkos, megáradt, sárga habokon.
Nem látta tovább a parti füzeket, a lapos dombhátat, amelyet kisült, homokfutás szaggatta öreg legelő takart, a távoli kéklő hegyeket, amelyek jeleznék, hogy az élet téresebb és messzevezetőbb, mint egy kis lélek hétköznapja mutatja; sem az eget, a fellegek álmainak a mély kékségbe fölvert poézisével, sem a távoli kis házakat, a rakott kazlakat a mezőkön, a csordákat és a vízre mosni siető asszonyokat.
Csak köd volt előtte, mögötte; köd öntötte el a hajóját; köd, amelytől meg kellett vénülnie , amelyben nem látta a kezét, ha eltartotta, nem látta a mellette ülő utasokat, nem látta a gondolatait...
Aztán mintha szél fuvallna, egy kissé kitisztult, tompa és ellenséges szürkeséggé, amelyben igen unalmas és közömbös lett neki az egész társaság.
Ahogy körülnézett rajtuk, elámult azon, hogy mért van ő itt!
Mi köze neki ezekhez?
Mi hozta ide, s mi tartja itt?
Mi ez az egész élet?
Hol van az a kapocs , amely összeköti őt e néppel?
Tévetegen és szomorúan nézett körül.
Aztán szeretett volna felugrani és utánaszaladni az urának.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE