Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mindhiába
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
17
Bekezdés
1083
Mondat
2613
Szó
29146
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Hat hét mulva visszatértek Hadadyék nászutjokról.
A tisztikar ismét összegyült a vasuti állomásnál, hogy ezredesét fogadja.
A diszes virágbokréta sem hiányzott a szép asszony számára.
Gróf Falkenburg főhadnagy nyújtotta át megint.
De a szép asszony már nem volt a régi büszke, heves, majd komoran hallgató, majd meg kicsapongó kedvű Paula, a ki oly szilajan táncolt a huszártisztekkel s a kire Falkenburg gróf azt mondta akkor:
- Nagyszerű leány.
A gróf bámul.
Megvallja, hogy neki amugy jobban tetszett, de érdekes igy is.
Nem oly pikáns, de szépségéből mit sem vesztett.
Egyébként lehet, hogy ez a csöndes, komoly , nyugodt magatartás csak maszk; fiatal asszonyoknak, a kik csak imént mentek férjhez , tetszik ez a szerep.
- Na, majd meglátjuk, - gondolja magában Falkenburg gróf.
Az ezredes is megváltozott.
A tisztek azt veszik észre, hogy nagyon megöregedett az alatt a hat hét alatt.
Szakkerment! hát így megvéniti az embert a házasság?
Mikor elment, még olyan délceg és egyenes volt, mint a szálfa, most meghajolva lép le a vasuti kocsiból s csak ugy húzza maga után az egyik lábát, a melyiket a csúz kinozza.
Megérkezésük hirére nagy mozgalom keletkezett az egész városban.
Gulyásné Antalffynéval tanácskozik, valjon mikép viseljék magukat, ha Paula látogatást tesz a férjével a város előkelő családainál.
Megállapodtak abban, hogy a főispánné eljárása szerint fogják intézni a saját eljárásukat.
Ha a grófné viszonozza a látogatást , akkor nekik is lehet.
- Különben én ezt a Paulát mindig derék leánynak tartottam, - mondta ki nézetét Antalffyné.
Gulyásné is ugy vélekedett.
Ő is mindig mondta.
Mindig sajnálta, hogy az anyja miatt ugy mellőzte a társaság.
Igazán meg kell mutatni, hogy ők mindig jó indulattal viseltettek Paula iránt.
A legközelebbi közgyülésen föl kell venni a nőegylet választmányi tagjai közé.
- A Fröbel egyletbe is, - toldja meg az inditványt Gulyásné.
A nagyobbik Antalffy leány egy asztalterítőt hímez neki baráti emlékül.
Az ember mindig szeretettel gondol az olyan iskolatársára, a ki méltóságos asszony vagy méltóságos ur lett.
Valóban alig várják, hogy már megölelhessék Paulát.
Annyira megy az Antalffyék jóindulata, hogy hajlandók kiterjeszteni azt a Paula anyjára is és Makóné csodálkozva vette észre e napokban, hogy mikor egyszer elment az utcán, melynek tulsó oldalán az Antalffyék háza állt, a nyitott ablakból Antalffyné barátságosan bólint feléje.
De a hiú asszony félrefordította fejét s azt gondolta magában: bólintgathatsz te most nekem, most már én teszek ugy, mintha nem látnálak.
Föltette magában, hogy a leányát is lebeszéli, oda ne menjen valahogy, azok mindig irigyeik voltak, ellenségeik voltak, pöffeszkedő család, a kik most már simulnának , de nem kellenek.
Más társasága lehet most már Paulának, különb, nem ilyen, ott a főispán felesége, a grófné, az való hozzá.
Paula kedvetlenül hallgatta anyja oktatását.
Ő most már békét akart kötni mindenkivel, el akarta felejteni, a mit ellene vétettek a multban.
Érezte, hogy jobb annak az okait nem kutatni.
Talán magában is megtalálná a hibát, de megtalálná bizonyára szegény anyjában.
Nos legjobb elfelejteni.
Az a sok keserűség, a mit szenvednie kellett, most már ugyis elmult, lecsillapult az ádáz ellenségeskedés; minek azt ujra föllobbantani?
Nyugalmat akar s meg akarja óvni férjét minden kellemetlenségtől.
Csöndes asszony lett, a ki igyekszik mindenkép bele nyugodni helyzetébe.
Gondot visel férjére s nem akar legcsekélyebb panaszra sem okot adni.
Nincsenek fellengős álmai s alkalmazkodik a mindennapi élethez.
Tudja, hogy nem élhetnek egészen remete életet s talán meg is ijedt a gondolattól , hogy szüntelen egyedül legyen férjével.
Oly lassan telnek az órák ebben az együttlétben, oly kinos lassusággal, hogy a percek is csaknem óráknak látszanak.
Nincs mit mondaniok egymásnak.
Megdöbbenve veszi észre Paula.
Pedig leány korában hogy el tudott beszélni ezzel a férfival, mily érdeklődéssel hallgatta annak szavait , hogy várta, mikor jön.
Társaságában szinte emelkedett a lelke, mig most minden gondolat összelapul agyában s nem talál semmit, de semmit, a miről beszélhetne.
Félve latolgatja minden szavát, valjon nem találja-e helytelennek férje, nem ütközik-e meg benne vagy nem költi-e föl vele gyanakodását?
Mert látja, hogy férje nem bizik benne.
Látja a féltékenység szuró pillantását szemeiben s homlokának redőiből kiolvashatja töprengését.
Az a gondolat furja folyvást az ezredes agyát: valjon igazán szeretheti-e őt ez a szép fiatal nő?
Nem talál ugyan magaviseletében semmi okot panaszra, ugy vezetheti mint a bárányt , olyan csöndes, szelid, engedelmes asszonyka; de ez a nagy csöndesség, ez a nagy szelidség sem tetszik egészen a férjnek.
Maga sem tudja, hogy mi tetszenék neki.
Az ilyen nagy csöndesség és szelidség alatt mindig lappang valami.
Ha boldog volna , vidámabbnak kellene lennie.
Igaz, hogy Hadady ezredes nem óhajtana valami szeleverdi feleséget, de kissé több elevenség nem ártana.
Néha mikor az ezredesben legtüzesebben föllobban a szerelmi láng, egyszerre lehűl, a mint látja nejének nyugodt, komoly , szenvedélytelen arcát.
Hát ennek a nőnek a vére soha sem lobban lángra?
Hát mindig ilyen hideg természetü marad?
Nem ellenkezik soha, az igaz, férjének kedvét keresi mindenben; de néha inkább eltűrne egy kis zivatart a vitéz huszár ezredes, mint ezt a csöndes nyugalmat.
Nem bánna egy kis pörlekedést, a mit aztán édes kibékülés követne.
De ők soha sem koccannak össze, Paula mindig enged.
Igy telt el a hat hét csöndes egyhanguságban.
Ha vendéglői szolgák, bérkocsisok , hordárok nem lettek volna, kiket összeszidni lehetett, az idegen városokban, a merre Hadadyék jártak-keltek, hát igazán nem lett volna a mi kissé fölfrissitse az ezredes vérét.
Már vágyott haza.
Gyakran oly hosszunak látszott a nap, hogy nem tudta, mivel töltse el.
Az ember nem ölelgetheti szüntelen a feleségét.
De meg néha el is veszti az ember a kedvét attól , ha látja, hogy az asszonyka nem hevül, csak épen szivességből hagyja magát ölelgetni , hogy az urának a kedvét ne szegje.
A járkálást is megunja az ember, főkép ha a csúz bele-bele hasgat a lábába.
Ez a sok utazgatás szellős vasuti kocsikban nem igen használ az ember rheumás lábának.
Fiatal házas létére szégyelli ugyan, hogy ilyen rokkant állapotban mutassa be magát s titkolja, a meddig lehet; de egyszer mégis csak rá kellett fanyalodni, hogy bevallja.
Szokott csöndes, szelid modorával fogadta a fiatal asszony azt is; de az ezredest boszantotta a dolog.
Szüntelen csak azt leste neje arcáról, nem látja-e a néma szemrehányást s mialatt gyöngéden gondolkodva járt körülte a szép fiatal asszony , Hadady Ernő azt forgatta fejében, mit gondolhat most róla Paula?
Szelid nyugalma nem azt jelenti-e, hogy hiszen őt nem lepi meg semmi, ő készen állt erre, tudta, hogy Hadady Ernőnek betegápolónő kell, ime ő meghozta az áldozatot.
Boszusan sodorgatta, majd kitépte szürkülő bajuszát Hadady ezredes.
Nem áldozatkészség, hanem szerelem kell neki.
De nem meri kimondani, fél, hogy nevetségessé lesz.
És azontul ez a gondolat sokszor leköti nyelvét, ölelésre emelt karja lehanyatlik s ingerülten fojtja el magában szivének heves dobbanását.
Haza kivánkozik.
Megelégelte már a mézes heteket.
Azt hiszi, ha otthonn volna huszárjai közt, ha lovagolna, vezényelne, el volna foglalva ezredének ügyes bajos dolgaival, mindjárt jobban lenne, a csuz is elmulna, rossz kedve is elenyészne.
Ebbe a semmittevésbe bele betegszik az ember, már ő nem tudna igy megélni, otthonn ülni a felesége szoknyája mellett.
Csak haza, haza!
Megröviditette szabadságidejét s egy héttel előbb tért haza, mint szándékozott.
Érzi is, hogy testben, lélekben mindjárt könnyebb, mióta itthon van.
A lovaglás kissé nehezen megy ugyan, mert még mindig érzi a hasogatást lábában, de az is mulik.
A feleségével is jobban telik az idő, mióta nincsenek szakadatlan az egymás nyakán.
Ha félnapig nem látja Paulát, olyan édes a viszontlátás.
Csak a fiatal tisztek miatt háborgatja a féltékenység.
Paula ugyan igen tapintatosan viseli magát s meglehetősen távol tartja őket; de Hadady ezredes tudja magáról, hogy az afféle fiatal huszártisztek nagyon vakmerők szoktak lenni, ő maga sem volt másforma.
Különösen gróf Falkenburg főhadnagy a nagyon gyakori látogató.
Az ezredes kénytelen kissé hidegebben bánni vele, hogy észrevegye, mennyire helytelen ez a sürü látogatás.
- Te is éreztethetnéd vele, - szólt az ezredes Paulához.
- Én legszivesebben látnám, ha egyáltalán soha sem jönne, - viszonzá Paula.
Az ezredes föllobbant.
Egyszerre lángba borult egész arca:
- Mi az?
Talán elég vakmerő volt...?
Paula megijedt férje heves kitörésétől s csillapitólag szólt, gyöngéden vállára téve kezét:
- Nem, Ernő, semmi olyast nem mondott, a mi igazolná föllobanásodat, csak nem tudom miért, nem birok rokonszenvezni vele.
- Nos ha csak annyi - válaszolt az ezredes, - remélem, megérti, hogy itt nem szivesen látott vendég.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE