Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gozsdu Elek
Köd : regény
Keletkezés ideje
[1882]
Fejezet
18
Bekezdés
1811
Mondat
4254
Szó
43888
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Raabe Ivánnál tett látogatását lehetőleg körülményesen, minden részlet élénk szinezése mellett beszélte el Olgának.
Sajnálatát fejezte ki a szerencsétlen fiatal ember szenvedélye felett, a mely ugy látszik előbb egészségét, azután vagyonát fogja tönkre tenni.
Ő nem tudja miért, de valami ellenállhatatlan szeretet, jóakarat vonzza őt hozzá, a mely bizonyos vegyüléke az atyai és a cimbora szeretetnek.
A fiatal ember, igaz, hogy a mi a magasabb müveltséget és különösen a társadalmi simaságot - den Schliff - illeti, kissé el van hanyagolva, és hogy ő, nem tudja neki megbocsátani, hogy Chopint német muzsikusnak merte nevezni; Goetheről meg azt hitte , hogy az, mert Viktor épen a párisi divatról beszélt, valami francia szabó volt; igaz , hogy ez a szeretetreméltó tudatlanság kissé nevetséges, de utóvégre is ez nem bizonyit semmit.
Iván mindössze is egy ős-ember - ein Urmensch - a kinek van bizonyos tipusa, a kit minden látszólagos durvasága mellett, szerinte nem szabad gúnyolni , Raabe ekkor Viktorra tekintett, mert Iván derék, jószivű ember.
Elmondta aztán, kissé izgatottan, mert Viktor ismét gúnyolódni kezdett, hogy ő Iván jószivüségéről bizonyságot tehet.
Neki Gajáron akárhány szegény betegje van.
Iván sokszor a maga kocsiját küldte el érte Batára, ez pedig jó messze van onnan .
Akárhányszor megtette, hogy a betegeknek főzetett, bort küldött, ha hideg volt , szekér számra küldött fűtő szalmát.
A gajári nép bálványozza őt, mert Iván romlatlan szivű jó földesúr, a féle berlichingeni Götz, a ki a durva erőt a legnagyobb gyöngédséggel egyesiti magában.
Elbeszélte továbbá, hogy Iván, dacára a dőzsölés iránt való rendkivüli vonzalomnak, a mely pedig tudvalevő dolog, minden nemesebb hajlamot - Anlage - tönkre tesz, mégis igen fogékony az aesthetikai szép iránt.
A multkor is, mikor nála volt, az asztalán találta felnyitva Goethet; igaz, hogy rettentőn roszul tud németül, de végre is a törekvés kétségtelen.
Iván itt rútul blamálta magát Goethevel, és ime, a mint észrejött, hogy ezt neki, mert hiszen kabátot visel, és mert háromszáz holdas birtoka van, ismernie kellene, azonnal meghozatta és olvassa.
Ez a törekvés annyira megkedveltette őt vele, hogy elhatározta a fiatal embert a jó utra vezetni, és segitségére lesz az elmulasztottak pótlásában.
A pótlásra neki nagy szüksége van, mert úgy vette észre, hogy Iván elmaradottságát már kezdi belátni.
A mi pedig a dőzsölés iránt való rendkivüli hajlamot illeti, azt majd mérsékelni fogja a tanulmány és a tanulmányok által kifejlendő aesthetikai érzék.
Végre kereken kimondotta, hogy ő Ivánt törik vagy szakad, meg fogja menteni.
Raabe, a ki egészen tűzbe jött a magas feladat kitüzése által, elhallgatott és némi önteltséggel vizsgálta a hatást, a mit szavai okoztak.
Olga ugy látszott, mintha nem is hallgatott volna rá, a távolba jártatta szemeit, Márta himzéssel kezében gyorsan és izgatottan öltögetett.
Viktor pedig derült arcával gyakran hangos nevetéssel szakitotta félbe az orvost.
- Önnek nincs hite az emberi képességekben Herr von Baan! - szólt nyugtalanul Raabe.
- Van, van édes doktorkám.
Hát persze, hogy van.
Ön ugy látszik nem ösmeri a magyar nemes embert, a kinek a feje lágya már benőtt!
Erős dolog azt megpuhitani!
Ha már egyszer lóra kapott, a csárdába bekukkantott, menyecskét forgatott, paripának a nyakát szegette, nem vesződik az már a maga aesthetikájával.
Miatta Chopin akár dudálhatott, Goethe akár kabátot szabhatott, Beethoven akár csepürágó vándor komédiás lehetett!
- Eigenthümlich! - kiáltott fel Raabe és magas homlokára ráncok gyüremlettek.
- Aztán meg többet ér ám az a keserves nóta Babaj Jóska rekedt hegedűjéből, annak a kemény koponyáju nemes embernek, mint a legcifrább fiorettura à la Paganini!
- Tudom, láttam! - felelt Raabe türelmetlen hangon.
- Láttam, hallottam a gajári csárda, mikor Iván ur mulatja magát, - de ez nem teszi semmit!
A nemes szif hajlandó a szépre, das ewig Schöne sohase nem téveszti hatás, és én tudom, hogy a Herr von Iván is, ha akar, rövid idő mulva behozza a mulasztás, és lesz belőle olyan ember, a ki lelkesülni fog, a kinek keble tele lesz, mit Wonne, ha a nagy meisterok classisch műveit fogja olvasni!
Kérem, ezt nem lehet tagadni!
Az emberi természetbe a Gottheit beleplántálta az örök szép megismerése iránti hajlam és az egész titok csupán abban van, hogy fel kell azt ébrezteni, - wecken - ez a nagy titok!
Raabe nagy hévvel szónokolt.
Arca egészen kipirult, és midőn elhallgatott , meglepetten látta Viktor gúnyos hideg mosolyát, Olga közönyös tekintetét.
Márta mintha nem is ügyelt volna a társalgásra, gyorsan izgatottan öltögetett a rövid himzőtűvel, és csak néha pillantott fel Raabera, mintha meg akarta volna köszönni az Iván érdekében elmondott védelmet.
- No igen! - folytatta Raabe.
- A Herr von Ivánt sokan félreismerik!
Van neki sok bátorság, van neki jó szif, de nincsen nagyon finomitva!
Én nagyon szeretem, csakhogy vele kell bánni etwas zart, mert a természete érzékeny, el kell neki szokni a bor, a cigány muzsika, a ló kinozás, mert az egészség, a lélek egészen megromlik!
Kell neki járni jó társaság - a jó Gesellschaft teszi meg mindent, nem szabad őt nevetni, mert aztán lesz makacs és vége!
-
Raabe egyszerre csak azon vette magát észre, hogy saját magával vitatkozik.
Viktor , finom bársony kezeivel dús szőke haját borzolta, néha gúnyosan mosolygott és egy szóval sem szakitotta félbe a mindinkább neki hevesedő orvost.
Raabe, a ki magát ellenfél nélkül, erős vitába keverte, elszégyelte magát, elpirult és befejezés gyanánt nem mondott egyebet, mint:
- Ja, ja!
So ist es!
Alig, hogy Raabe egy sohajtással befejezte a vitát, Iván kocsija, csupán két ló volt befogva, állott meg a terasse előtt.
Iván könnyedén leugrott, és látszólagos vidámsággal a társasághoz közeledett.
Arca kissé halvány volt, mintha beteg lett volna, midőn Viktornak kezet nyujtott, alig nézett a szemébe, Olgának remegő ajkakkal kezet csókolt.
Viktor látható örömmel fogadta, Olga kissé zavarral feléje mosolygott , csupán Márta üdvözletében volt őszinteség.
Raabe felugrott és elébe sietett , kétszer-háromszor megrázta, megveregette Iván kezét.
- Nem is nyujtott alkalmat Iván, hogy megköszönjem, amiért a vihar alkalmával -
- Azt hittem beteg, nem akartam háborgatni! - felelt Iván erőltetett élénkséggel.
- Te ugyan szép gyerek vagy Iván! - szólott közbe Viktor.
- Hét számra sem mutatod magad, az ember nem tudja, mit gondoljon -
- Hát tudod, dolgom volt, dolgom van -
- Hallom franciául tanulsz?
Goethet olvasod?
Igazán derék dolog!
Hát töröd magad , mi?
Iván elpirult.
Érezte, hogy a vér fejének tódult.
Ajkába harapott, eszébe jutottak azok a komor arcképek, a melyek mielőtt hazulról ide indult volna, megintették, hogy ne hagyja magát a divatos kabát, a párisi nyakkendő által leteperni.
Szégyelte magát , mert eszébe jutott a francia nyelvtan, melyet minden nap a kezébe vett, az a kinos két hét, mely alatt kénytelen volt nem egyszer beismerni, hogy ez a mihaszna cingár Viktor hatalmasabb, mint ő.
Ajkába harapott, a szégyenérzet megadta neki a bátorságot, diófa szinü szemeit rászögezte Viktorra, azután lassan, minden szótagot hangsulyozva mondá Viktornak:
- Néha olvasok.
Legtöbbször lövök, mert farkasra akarok vadászni!
Viktor gúnyos mosolya elveszett sugár bajusza alatt.
Iván célzatos szavait mintha megértette volna, elhallgatott.
- Nem tagadni Herr von Iván!
Láttam lőni, pompás lövések!
Csakhogy ott volt ám az asztalon felnyitva a "Farben Lehre" is!
Miért nem inkább olvasni a "Werthers Leiden " ?
Az egy igen szép történet!
Die Epopea der schmachtenden Liebe!
Ah milyen szép! - szólott Raabe, és egészen közel lépett Ivánhoz, kövér kezét rátette széles vállára és szeretetteljesen nézett a szeme közé.
Amint az orvos ujra előhozta Iván olvasmányát, Iván ujra zavarba jött, mert érezte , hogy őt itten most mindnyájan nevetik, és ő neki nem szabad elárulnia, hogy ő azt tudja, mert hiszen épen azt akarja és fogja bebizonyitani, hogy Viktor őt soha sem bántotta, hogy ő nem akar nevetséges lenni, és hogy Olga reá nézve egészen közönyös .
Ha tenni akarna valamit, ugy egyik kezével nyakon fogná ezt a mihaszna Viktort és ugy, mint a hogy a kis macskákat szokás, beledobná az Arankába vagy a tóba, vagy meg is fojtaná három ujjával, de ezt nem teheti, nem akarja tenni!
Ő be fogja bizonyitani ezeknek az embereknek, hogy mindnyájan, ugy amint vannak, egészen közönyösek előtte , azért hát türnie kell.
Raabe lehetőleg rövid vázlatban elmondta Ivánnak Werther keserveit, és kinálkozott , hogy olvassák együtt az érzékeny történetet.
Ő különös bámulója Goethének, jóformán honfitársa, mert az ő apja is Frankfurtban született, és igy eltekintve minden tárgyi indoktól, neki a Goethe-imádásra nézve még egyéni indokai is vannak.
Megigérte Ivánnak, hogy megismerteti vele a nagy mester kiváló műveit, és különös engedelmet kért Olgától, hogy valamelyik este felolvasást rendezhessen a kastélyban, amikor is Hermann és Dorotheát akarja elszavalni, a társaság előtt.
- Mily gyönyörü ez a költemény!
Ein echtes Meisterwerk!
Hallgassa csak:
Und so fühlt' er die herrliche Last, die Wärme des Herzens -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Trug mit Mannesgefühl die Heldengrösse des Weibes.
Milyen hatalmas, poetisch gondolat!
Nagy gyönyörüség várni magára Herr von Iván!
Olga mosolygott, amint a neki pirult orvost félig-meddig deklamáló állásban meglátta.
Iván, mintha szemébe szállt volna valami, elkezdte keszkenőjével a szemét dörzsölni.
- Már azt hittük, hogy megharagudtál reánk! - szólott ujra Viktor, kissé gúnyosan Ivánhoz, mintha ujból szóharcra akart volna vele kelni.
- Olga jóformán minden nap emlegetett, tiszta szerencse, hogy eljöttél, mert én már kifogytam, már nem tudom Olgát eléggé szórakoztatni!
Iván nem felelhetett Viktornak, mert Raabe észrevette, hogy Ivánt kellemetlenül érinti a társalgás, és szokott élénkségével elkezdett pillangó gyüjteményéről fecsegni.
Azalatt, mig Raabe legujabb pillangó fogásairól részletes és körülményes jelentést tett, a melybe bőségesen vegyitett zoologiai ismereteiből, nem feledkezvén meg az átmeneti fajképződések érdekes jelenségeiről sem, Iván önkénytelenül, vonzatva egy ellenállhatlan hatalom által Olgára függeszté bágyadt szemeit.
- Nem hallotta ő Raabet, nem látta ő Viktor gúnyos mosolyát, Márta sápadt arcát, ő csak Olgát látta , nézte, mintha Olga egy örök fényesség kútforrása volna, és ő épen úgy mint azok az ostoba lepék, mégis belenézett, habár tudhatta volna, hogy az a fényesség el fogja veszteni.
Kis idő mulva Olga inditványára sétálni mentek a kertbe.
Raabe kikocsizott a pusztára egy beteg cselédhez, és azt igérte, estére visszajön.
A hársfa sor végén találkoztak a gyerekekkel.
Marian, amint Ivánt megpillantotta , hozzá futott, nyakába kapaszkodott, és minden áron kergetőzni akart.
Iván is megörült, amint a kis Marian nevető, sikongató hangját meghallotta.
Viktor és Olga előre mentek.
Márta csibéinél maradt, Iván pedig a kis Marian csintalan akaratos szeszélye miatt kénytelen volt vele labdázni, a fűbe heveredni és mindenféle gyerekes és hangulatához épen nem illő játékokat véghez vinni.
Márta leült egy padra, maga mellé vette gyerekeit, és akarata ellenére nézte, leste férjét és Olgát, a kik már jó távol voltak, amint az olajfa bokrok mellett elhaladva balra a platánok felé sétáltak.
Egy darabig nyugodtan ült gyermekei mellett.
Nagy bágyadt szemeit azonban mindig többször és többször forditotta az irány felé, a merre Olga és Viktor eltüntek .
Utóbb lehetetlen volt neki onnan levenni szemeit; nem látta, csak érezte két kis gyermekét, a kik hallgatagon ölelték át derekát.
A féltékenység ismét megrohanta , ismét marcangolta lelkét.
Gyorsabban lélekzett, halvány orcái kipirultak; jobbról balról két piros rózsa égett.
Szemeiből emésztő láz sugárzott, hirtelen ellökte magától két kis apraját és utközben többször megbotolva sietett a gyepen keresztül az olajfa bokrok felé, a honnan a platánfasort beláthatta.
Iván látta, amint Márta a gyepen keresztül futott, meghallotta a két kis leány elfojtott zokogását.
A kis Mariant ölébe kapta és hozzájuk sietett.
Szeretetteljesen ült a gyerekek mellé, remegő kezével megsimogatta szőke bodros fejüket, beszélt nekik mindenféle összefüggés nélkül való meséket, nyugtalan szemeivel Márta után nézett, a ki egyszerre csak eltünt a bokrok között.
Iván Márta gyors futásából, a két kis leány zokogásából, saját belső ösztönéből érezte, hogy Mártának valami baja van, és hogy e baj őt is éri, őt is érdekli.
Nem tudott magának számot adni, hogy miért reszketett , fázott; gyülölte magát, az egész világot, és undorral vette észre, hogy szive sebesebben dobban.
Felkelt, a gyermekeket maga köré vette és a kastély felé indult.
A kis Marian vigan tapsolva előre futott, néha hátra, és nagy labdájával, a mikor csak érte, hátba dobta Ivánt.
Márta az olajfa sürűjéhez ért, látta, amint Viktor és Olga karon fogva sétáltak a platánsoron fel és alá.
A nap már nyugovóban volt, a távoli bükkerdő koronái felett táncoltak utolsó sugarai .
Amint Márta észrevette, hogy Olga és Viktor a platánok sötétlő árnyában feléje közelednek, félénk gyorsasággal meghuzta magát a bokrok között és lázas izgatottsággal lesett minden szóra.
Néhányszor ugy tetszett neki, mintha nevét emlitették volna.
A halálnak mind a két rózsája kiviritott ujra orcáin, amint nevét meghallotta.
Csendesen, nesztelen a fűben elvesző lépésekkel követte őket a bokrok mellett, fel egészen a platánsor végéig, a hol a náddal fedett jégverem állott .
Márta véletlenül a jégveremre nézett, megijedt, szive sebesebben vert; a jégverem úgy tetszett az esthomályban, mintha egy óriási sír lenne, a melyben az eleven halál lakik.
A templomban estimára megcsendült a harang, utána Ave-ra a kisebbik; tisztán élesen hangzott minden kondulás, a bükkerdő viszhangozta a harangok zenéjét.
Olga és Viktor egy percre megállottak, mintha gyönyörködnének a nyugodalmas est szépségében.
Márta félt, alig mert mozdulni, hátha véletlenül meglátják.
Megbánta, hogy utánok jött, szégyelte magát, hogy utánok les.
Ez nem méltó hozzá; ha Gábor bácsi tudná!
A kis torony elnémult, közelebb jöttek.
Márta ismét hallotta nevét emliteni.
Viktor beszélt.
Hallotta, amint mondta, hogy Raabe épenséggel nem köt semmi reményt Márta életéhez, hogy betegsége gyógyithatlan, és hogy a jövő ősz minden bizonnyal - -
- Nem látsz te semmit a jégverem mellett? - kérdé Viktor.
- Mintha valaki mozgott volna?
- Nem.
Hanem, mintha az ajtót hallottam volna becsapódni.
Nézd meg Viktor, ki jár ott?
Viktor a jégveremhez közeledett.
Nem látott senkit.
- Menjünk innen!
Olyan barátságtalan ez a jégverem - akár egy nagy sír!
Nemde Viktor ?
Nézd, épen olyan hosszukás, olyan élben végződik, mint egy ujonnan ásott fris sír!
- Olga visszaborzadt.
- Egy közönséges jégverem, a mely kitünően tartja a hideget! - felelt Viktor szárazan.
Vissza sétáltak a kastély felé, Márta pedig megelőzte a hideg, fagyos őszt, reszketve minden tagjában szívta magába az öldöklő hideget, a mely fagyos lehelletével elhervasztotta orcáin a halál piros rózsáit, hogy másnap ujra élénkebben pirosabban viritsanak.
Márta remegett, megijedt, hogy Viktor vagy Olga meg találja látni, bemenekült a jégverembe, és mikor hallotta, hogy Viktor a jégverem ajtaját nyitja, belenéz , reszketve vetette magát a fagyos zsupra, mely a jeget takarta és mind a két sovány karját kinyujtva, ott feküdt a gyilkos jégen.
Amint Viktor a jégverem ajtaját becsapta, fellélegzett ujra, aztán elkezdett sirni.
Köhögött, a melle fájt, érezte, hogy a vér fejének tódult, elszédült, aztán keservesen nyögött.
Milyen jól esett forró homlokának a hideg, milyen jól esett kiszáradt nyelvének az a kis jégdarab, melyet a szájába vett, menyire könnyebben érezte magát most!
Hideg borzongás futott rajta végig, fázott, keze olyan hideg lett mint a jég, arca pedig égett, szomjas volt és mohón szopta a jeget, aztán didergett a hideg miatt .
Összeborzadt, eszébe jutott, a mit az elébb Viktor Olgának mondott.
Milyen borzasztó dolog meghalni!
Itt hagyni a kis csibéket - meghalni!
Irtóztató!
Kilökte a jégverem alacsony ajtaját és kijött.
Milyen édes volt a meleg áramlat, mely minden tagját körül lehelte, mintha szerette volna!
Milyen édes az élet!
Mohón, gyorsan szivta magába a szeretetteljes édes meleg levegőt!
Most egyszerre milyen meleg, kellemes , kéjes zsibbadás vesz erőt minden tagján, a vér fejének tódul, kinos görcs fogja meg mellét, és meleg vér önti el a száját.
Keszkenője után nyul.
Csupa vér!
Csupa meleg vér!
Rémület fogja el a szegény asszonyt; fut, szalad a kastély felé, fel a terasse lépcsőin, a hol az egész társaságot Raabe mulattatja élénk előadásával.
Iván elébe siet le a lépcsőkön, és izgatottan kérdi, mi történt vele.
Márta leveszi ajkairól a keszkenőt, oda mutatja, s csak annyit tud mondani suttogó beteg hangon:
- Vér!
Vér!
Olga, Viktor elébe sietnek, felvezetik a lépcsőkön.
Mindenkinek arcán ott a rémület , csupán Viktor maradt nyugodt.
Raabe sót és meleg vizet parancsol izgatottan , türelmetlenül, és csak annyit súgott Iván fülébe, a ki mozdulatlanul, hallgatagon nézte a jelenetet:
- Phtysis!
Phtysis!
Nincs mentség!
Viktor, amint Mártát bevitték a szobába, kijött, hogy a siró gyermekeket megnyugtassa, azután odaszólt Ivánnak, hogy nem lesz semmi baj, ő ismeri neje betegségét, nincs mitől tartani, azután bekisérte a gyermekeket.
Iván mereven bámult utána, és amint a folyosón eltünt, összeszoritotta ajkait és sugta:
- Kutya!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE