Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Budapest
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
12
Bekezdés
752
Mondat
2051
Szó
22397
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
ESZÉLGETÉS AZ OLVASÓVAL.
Tegyen ugy az olvasó ezzel az irásommal s ami utána fog következni, mintha egy képeskönyvben nézegetné Budapestet.
Például: Ni, ez itt a Nagy-körut, a munka utcája, ez meg a Belváros, a szemnek, szájnak, érzékeknek utcái!...
Ez a Kerepesi-ut , az eleven és holt közlekedés utcája.
Közönséges , antipatikus, de szükséges utca.
Ez meg az Andrássy-ut a müvészetek és carrièrek utcája; szép sima, hangtalan, előkelő és mégis azt az impressziót kelti, mint a pokol tornáca.
Innét vezet az ut: a Stefánia-utra.
Az apró szininövendékek, a leendő sikkasztó bankhivatalnokok, igazgatók és mindazoknak Mekkája felé, kikről mikor azt mondják: de felvitte Isten a dolgát! - azt gondoljuk: de levitte Isten a dolgát !...
Ez a Duna!
A budapesti nyomoruság jó házi deus ex machinája.
Az ember tragédiájának utolsó felvonása.
A sülyesztő lyuk, ahol eltünik a dráma bukott hőse.
A mi impozáns , nyugodt, nagy karrièrü folyónk, melynek egy-egy csöppje valahol az Északi tengerből a Ferenc József-fokon fagy meg...
Ni, ez itt a jó öreg vár!
Az akut és idült kegyelmesek, a penzionáltak, meg az aggszüzek rezidenciája.
Te kedves, feszes, unalmas öreg Szent László-tér!...
Itt vannak a templomok is.
Fenn a hivatalos uristen-háza, lenn az arisztokratáké, meg a kisebb uraké.
Ez a jezsuitáké, ez a könnyed szerelemé, az a komolyabb szerelemé .
Oda rendez - vous - ra, ide esküdni jár a fiatalság...
Ez meg a koldusok börzéje.
A legjobb templom: üzleti nyelven.
Koldus-üzleti nyelven.
Itt székel a legjobb hirü Szent Antal, az elveszett esernyők és elveszett szivek legügyesebb Sherlock Holmese.
Lássuk tovább!...
Itt vannak a budapesti fényes vendéglők...
Itt a kávéházak...
Ezek a szinházak...
Hát ez ?...
Brrr!
A kórházak...
És ez ?...
Nem ismerem...
Hja, igen, a temető!...
És itt csapja be a könyvet az olvasó.
Végignézte Budapestet.
A szép, kedves, elegáns , könnyü erkölcsü, okos, raffinált Budapestet, aki csodás karrièrt futott meg.
Az anyja tót napszámos-asszony, az apja sváb pallér s ő maga, a borzas, repülő haju , mezitlábos kis Schneider Fáni, előbb a Rác-város utcaporában játszik, később a hajdani Szent Péter külvárosban, részeg lókupeceknek és halkereskedőknek énekel, még később a mostani Gizella-téren, a német-szinházban, aztán magyar kokott lesz belőle és az emberek megszámlálhatatlan légióját őrli össze szép fogával.
Ez a mi Budapestünk.
A milliószor elátkozott, megvetett, kipellengérezett, gyülölt , bemocskolt: kőasszony, aki gúnyos, hunyori szemével hidegen, biztosan néz maga elé , anélkül, hogy az ujját is megmozditaná.
Nincs rá szüksége.
Ezren feküsznek lába előtt, holtan, véresen, mocskosan, koldusan, az ő fanatikus szerelmesei, kiket ő tett tönkre, ő szivta ki a vérüket, agyvelejüket, ő ropogtatta össze a csontjukat, ő cifrálkodta el a vagyonukat s azután ellökte őket magától.
És jöttek az uj hódolók , az uj örjöngők, az uj szerelmesek és megismétlődik, nem, folytatódik az asszony munkája, aki embervért iszik, aranyat eszik s két karját hivogatóan, csábitóan nyujtja ki az ország négy sarka felé.
És az emberek jönnek, északról, nyugatról, mindenünnét.
Az ország szegény, se kulturája, se hatalma s az emberek gazdagságról, kulturáról, hatalomról álmodnak az éjszakában.
Hiába!
Ez a kő-asszony csak hiteget, röpke kéjt ad, de boldogságot és nyugalmat nem osztogat.
Csak elvesz.
Mindent: boldogságot, nyugalmat, becsületet és az életet.
Bocsánat, rossz prológust mondtam el az én Budapestem mellett .
Kissé fellengőset, mely után nagy igényekkel léphet fel velem szemben az olvasó.
Nem ez volt célom, de magával ragadott engem is a hevület, melylyel ennek a kőasszonynak asszony, férfi, egyaránt hódol.
Pedig csak egynéhány skiccet teszek le az olvasó elé.
A derengő s a boruló szürkületből loptam el, ugy, mint mikor az ember az ablakából lenéz a nyüzsgő, vagy alvó városra, mely titokzatos kőszemével, mint egy sfinx örök rejtélye nézi maga körül az életet.
Egy nagy város, a maga életével, titkaival és küzdelmeivel, mindig érdekli az embereket.
Az olvasót is, aki csak elmegy a nagy város mellett, akármilyen mélyen él is benne, s az irót, aki azt nézegeti hogy élnek benne azok, akik benne élnek, de ugy, mintha csak elmennének mellette.
Azt mondják, aki kritizál - nem szeret.
Meglehet.
Én azonban szeretem Budapestet.
Nem tett velem semmi jót, de szeretem.
Szeretem, mert mindenki megveti, szeretem, mert az egykori kócos, repülő haju, mezitlábos kis Schneider Fániból, geniális romlottsága mellett is sok kedves, gamin vonás maradt meg.
Nem tehetek róla, de olyan a természetem, hogy mindig jobban vonzódok ahoz, akiről igen sok rosszat, mint akiről igen sok jót mondanak.
A sok jó olyan, mint a zöld dió ; ha az ember elkezdi hántani a szép zöld héjától, a végén csak egy kis mocskos , fekete, ragadós valami marad a kezében.
Akiről azonban sok rosszat mondanak, az olyan, mint a feketére festett kutya.
Ha az ember nem sajnálja tőle a fáradságot, meg a szappant, bizonyos, hogyha nem is egy hattyu, de egy türhetően fehérszőrü állat kerül eléje.
Ezért szeretem én Budapestet, ezt a roszhirü, szegény Schneider Fánit, akiről azonban még nincs megállapitva sem psichologice, sem kávéházi logika alapján, sőt még topografice sem: hogy öröklött vagy szerzett romlottság téritette -e le az erény utjáról?
Ez azonban olyan probléma, ami semmi előnynyel nem jár a világ előtt a nem erényes asszonyra.
Mert a világ nem azt kérdezi: hogy szerezted a bünödet, hanem, hogy vesztetted el az erényedet?
Nem hiszem hogy sikerüljön, de megpróbálom megkeresni rá a feleletet.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE