Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I. Palkó első csínytevései.
Hát a Palkó gyerek jó korán kezdte már a maga apró imposztorkodásait.
Persze, hogy a legtöbbjéről nem is gyanította, hogy azok.
Csak épp játékból, afféle ejtődzés kedviért cselekedte.
Alig volt négy éves, midőn szülei elvezették egy úri nénihez, aki a fiucskát már első alkalommal a bő uzsonna után csinos sétapálcikával ajándékozta meg.
Az asszonynéni házánál nagy társaság volt.
Palkó únni kezdte a beszélgetést, melyből vajmi keveset értett, s benyitott a néptelen, tágas táncterembe, ahol pálcikáját lába közé kapva, vígan nyargalászott körül a síkos padozaton .
Amint föltekint, észrevesz egy magaforma fiucskát, aki szintén körülvágtat a szomszéd teremben.
Palkó megáll s ugyanekkor megáll a másik gyerek is.
Mit keres itt ez az idegen fiu ? - tűnődik magában Pali.
És elsőben is - kiöltötte rá a nyelvét.
Ugyanezt cselekedte az ismeretlen fiu is.
Nini, gondolá Palkó, még kötözködik is velem?
Ezt már csak nem tűri!
És a pálcikája gombos végével nekivág.
Ebben a percben csörömpölve hullanak lábaihoz a nagy üvegcserepek.
Az történt, hogy Pál úr, az ő rövidke életében először ekkor látott padlóig érő tükröt, mely az ő pöttön alakját életnagyságban sugározta vissza.
A tükör pedig amolyan velencei tükör vala, azidétt nagy és - mondanom sem kell - drága ritkaság.
Palkó ijedtében elbődült, beszaladt a nagy társaság közé keserves panaszkodással .
Szülei kétségbe voltak esve, midőn megértették, az ő drágalátos csemetéjök mekkora kárt okozott.
Az aranyos Teréz néni azonban, ahelyett, hogy érdem szerint megdorgálta volna, ölbe kapta a fiucskát, letörölte könnyes ábrázatát s egy nagy karéj foszlós mazsolás kaláccsal vigasztalta meg a vitéz gyalog huszárkát.
Szüleit pedig kedves szavakkal nyugtatta, hogy, úgymond, több is veszett Mohácsnál.
Paliék szomszédjában egy göröncsérnek volt a műhelye, aki, mert hogy közeledett a bürgözdi országos vásár, derüre-borura gyártotta a korsót s egy hosszú deszkaszálon szikkadás végett szép sorjában állította egymás mellé.
Palinak, amint átnézett a kerítésen, tetszett a munka.
Épp delet harangoztak s a mester bement a házba ebédelni.
A gyerek azonban az udvaron maradt s kezdte tapogatni a korsókat.
Azok még engedtek a nyomásnak.
De mivelhogy ezt mulatságnak keveselte, kapja magát s a gyúrmát, tehát valamennyi lágy korsót, a jobb keze mutató-ujjával a soron véges-végig, mind keresztül lyuggatá.
Ezt hűségesen elvégezvén, a sikerült játék jóleső érzetével ment haza ebédelni ő is.
Édesapja épp a fekete kávéra fúvogatta rá a csibukja füstjét, - szenvedélyes dohányos létére még a kávéban is a füst ízét szerette - midőn belépett Csekő István uram és előadta, hogy bizony a tekintetes úr drágalátos fia súlyos kárt okozott az ő korsóiban, mert azoknak a kilyuggatott edényeknek nemcsak hogy nem veheti semmi hasznukat, de még abból is nagy kára származik, mivelhogy a bürgözdi vásárra már nem készíthet nagyobb rakományt, minélfogva arra kéri a tekintetes urat , tessen neki megtéríteni a dufla veszteséget.
Pál úr, úgy látszik, tudatára ébredt annak, hogy ez a kártevés nem csupa tudatlanságból történt, hanem rátért, hogy itt már a csintalanság ördöge bolygatta a lelkét; mert midőn apja körülnézett, hová is akasztotta Mikulás bácsi a virgácsot : Pál úrnak már hült helye volt.
Leszaladt a patakra, ott legyeket fogdosott s egy hirtelen meghódított leveli békát a balkezébe kapva, jobbik kezével egymásután dobálta a legyeket a zöldkaputos, fehér mellényű fogoly nagy szájába.
Apja persze megtérítette a göröncsérmester kárát, de megkérte, hogy udvaráról ezentúl kergesse ki az ő kedves fiát.
Pál úr azonban mégsem vitte el szárazon.
Midőn tudniillik édesatyját a patakhoz közeledni látta, felugrott s a keskeny bürün átszaladva, belepottyant a vízbe.
Amit megérdemelt büntetésül tudtak be neki.
Immáron hatodik évébe csavarodott a gyerek.
Ekkor ismerkedett meg Rosszcsont Ferkével, aki innen túl hű társául szegődött s kettesben járták a közel mezőt s a távolabb erdőt, ingerkedve a kalitjához cövekelt házőrző kutyával, vagy akár a csorda bikájával is, akit egy vörös kendő lobogtatásával boszantottak.
Csak az emberséges gulyás jóságán mult, hogy a haragosan bömmögő bika akár mind a két gyereket címerének villájával föl nem öklelte.
Pali különös nagy kedvet érzett egy ízben, hogy tehenen lovagoljon.
De félt a bikától s a kisérlet abba maradt.
A csordát azonban már könnyebb volt megközelítenie.
Palkó meglát egy jókora magló sertést.
» No - gondolja - erre már csak felkapaszkodok ! «
Megrakta a zsebét előbb káposzta-torzsával s maga mellé csalogatta az erősen kifejlett kocát, melyet paripának szánt maga alá.
Felszökkent a hátára s a meglepett sertés nagyot nyikkanva kezdett maga körül forogni.
Palkónak volt gondja rá, hogy a békétlenkedő disznót megjuhoztassa.
Egy botocskáról madzagon lógatta le a sertés orra elé a pompás torzsát.
Kapott is utána a poca s elfelejtett karikázni.
Utána egy másodikat táncoltatott meg a mindig éhes, torkos magló előtt.
Míg tellett a csemegéből, nyugodtan tűrte a szokatlan terhet s a kényelmesebb falatozás okáért hol megállt, hol csak lépést haladt.
Ekkor ugrott melléje Ferke, egy bükkfatapló-darabot gyujtott meg s a magló fülébe csempészte bele , mialatt Pali mind a tíz körmével ragadta meg paripájának sűrü sertéjét.
Soha ilyen lovaglást!
A magló rettenetes visítással vágtatott előre.
Egy árok partján, ahol a csorda delelő mocsara terpeszkedett, fejjel bele az iszap közepébe s ott hempergőzött, míg fülében a csóva kialudt.
Milyen állapotban került ki Palkó a kéretlen fürdőből, mutatja ez a kis rajzolat.
Pál úr közben vagy két esztendővel lett öregebb.
Édesanyja abban reménykedett, hogy a csaknem nyolc éves fiu ezentúl megbecsüli magát s nem fog az olyan vállalkozásba , amely még halálos veszedelembe is döntheti.
Szavát is vette az ő dédelgetett aranyos egyetlen kis fiának, hogy ezentúl majd csöndesebb mulatságokat keres magának .
Édesapja pedig elibe állott és így szólott:
- Hallod-é Pali!
Utoljára intelek, hogy ilyen veszett csínyeket se ki ne gondolj, se el ne kövess többé!
A te szüleid nem érdemelték meg tőled, hogy ilyen rugaszkodásokkal keserítsed s halálos aggodalmakba ejtsed őket.
Azt mondom teneked , te süvölvény: ha még egyszer az ilyes játékba kapsz bele, mint amilyen a disznó-lovaglásod, a te jó édesanyád belehal.
Akkor pedig azt cselekszem veled, hogy eladlak a vándorló cigányok vajdájának.
Az aztán majd megtanít a fáraó-miatyánkra!
Hatott a beszéd.
Csak azt nem lehetett megkülönböztetni, az édesanyjához való szeretet volt -e a szivében nagyobb, vagy a cigányvajdától való rettegés.
Annyi azonban igaz, hogy a fiu vagy két hétig nem szolgáltatott okot a feddésre.
Két hét!
Rengeteg idő a Pali kalendáriomában.
Egy kis örökkévalóság.
Ugy látszott , hogy teljesen megtért.
A légynek se vétett, midőn egy nap csak összeomlott a gyerek fogadkozása, elolvadt lelkében a szigorú elhatározás.
Annál is inkább olvadhatott , mert ugyancsak tűzött le a földre a forró nap és Palkó érezte, hogy tán csak szabad lesz már egy kis szabadfürdés.
Mert hát mire való is volna a patak?
Bizony nem csupán arra, hogy az öreg vízimalom kerekeit hajtsa, de arra is, hogy lehűtse teste melegét .
Ez pedig nem játék, nem is mulatság egyedül, hanem testi szükség, amit nem fognak bűnéül felróni.
A Svihi kutyát maga mellé füttyentve, a hűs füzesben szépen leandalgott a malomhoz.
A habok hívogató csobbanással vígan szökeltek el a tarka, sima kavicsok fölött s egy-egy kedvező locssanással permeteget hintettek a parton hajlongó apró virágokra.
Ott állt meg Pali a vén malom előtt.
A duzzasztó keskeny csatornájában lassabban folyik le a patak vize s csak ott, ahol a nagylapátú két kerékhez közeledik, zúg alá nagy rohanva a zsilip torkán.
Az elporlódó mesterséges zuhatag hűtő párát hajtott a gyerek forró homlokára, míg a roppant kerekek lomhán forogtak a saját tengelyök körül.
A molnárlegény hasmánt fekve nyúlt el három búzazsákon, melyet őrlés végett hoztak oda s a malomnak álomhozó kelepelése alatt elszenderedett.
Úgy elnyomta a buzgóság, hogy nem vette észre, midőn egy kis fiu a félelmes zuhatag közelében lehányja magáról a könnyű kockás vászonruhácskát.
Mert Palkónak vakmerő gondolata támadt.
Isteni gondolat!
A két kezével hirtelen megfogja a kerék egyik lapátját, amidőn éppen feléje fordul s emelteti magát mindföljebb s bocsátkozik rá a másikra, amely veszteg áll s ahonnan aztán, lapátról-lapátra lépve, baj nélkül éri el a túlsó partot.
Palkó isteninek mondá ezt a pokoli gondolatot.
És a következő percben már ott is lógott ég és víz között.
Nagy jókedvében rikkantott vagy rémültében sikoltott-é ?...
Csak annyi bizonyos, hogy ezekre a szokatlan hangokra a molnárlegény fölérez, az ajtón kitekint... s ott látja Palkó úrfit a forgó kerék tetejében.
Ez volt Magyarországon az első lift.
- Tyűh, azt a cigány-miatyánkját! - kiált rá a legény.
- Hogy mertél oda fölmászni ?
Valóságos istenkísértés!
Meg is mondalak mindjárt a tekintetes úrnak!
Lesz hadd el hadd!
Származol le mindjárt arról a kerékről ?...
Ezzel vissza a malomba.
Valami csapot meghúzott, amire a kerék nyomban megrekedt .
Aztán Palkónak utána mászott, s a hideg víztől és ijedtségtől remegő gyereket a félkarjával átölelve, a másik szabad karjával pedig lesegítette magát a duzzasztó szélére, ahol a félig elalélt fiut óvatosan bocsátotta le a füves partnak napsütötte darabjára.
Pali sirámos kérésére a jólelkű molnárlegény megigérte, hogy hallgatni fog.
Mert Palkó azon rémült el, hogy a legény, merő véletlenből, az apa végzetes » cigány-miatyánkját« emlegette.
Hiszen ez nem volt egyéb, mint az a szörnyű » fáraó-miatyánkja «, mellyel Palit megfenyegette.
Pali lassan sompolygott hazafelé.
Az édesanyja éles szeme a gyerek vizes haján s szederjes ajkán legott felismerte, hol járt az ő egyetlen fiacskája.
S midőn ennek a vízi rugaszkodásnak részleteit is megértette, a drága jó lelket az ájulás környékezte.
De a titok mégis csak kiszivárgott.
Megtudta a kemény apa is és szörnyű ítéletet mondott a fiára.
Oda adja a falu végén tanyázó cigányok vajdájához inasságba .
» Legyen belőled kolompár !«
Kolompár!
Egy pillanatig ugyan megbizseregtette képzeletét a cigányélet: hogy vándorolni fog a morékkal faluról-falura, városról-városra.
Lát idegen népeket , megtanulja a rókatáncot, a csiszárságot.
Szőrén ülve meg a lovat, bebarangolja a purdékkal a pusztát és erdőt.
Elsajátítja a vajda anyjától, attól a Száránc Sára vén boszorkánytól a kártyavetést, meszelő-kötést s egyéb hasznos tudományokat.
De a kolompárság gondolatára föllázadt benne a vér.
Majd, hogy ő még kormos üstöt foltozzon!
Soha!
Inkább a Galóca-patak vizébe öli magát, amelyből csak e napokban mentette ki a molnárlegény.
De hogy az ő édesanyjára gondolt, s meg aztán hogy mégsem akaródzott neki meghalni: egyebet gondolt.
A sátoros cigánysághoz hasonló élet merült fel a lelkében - lesz Robinson!
No Ferke, gyerünk!
Oh Robinson!
Te legaranyosabb könyve az aranyos gyermeki kornak!
Kiőnk lelkét nem ragadta magával Juan Fernandez, a messze sziget pálmái alá, ahová egy deszkaszálon menekült ki az Atlanti-tengerből Selkirke Sándor.
Hát az apai harag tengeréből a majdani megengesztelődés reményének deszkaszálán akart elmenekülni Selkirke Pali is, a leendő magyar Robinson.
Ott a »Piócás« tó közepe táján dudorodott ki egy zsombékos dombocska.
Ez lesz az ő Juan Fernandez-szigete.
A parti nádból annyit vág, amennyi futja a kunyhó építésére.
Boris asszonnyal meg - aki őt mindenképen kényeztette - majd süttet széles kenyeret, amely eltart legalább addig, amíg a szigeten találkozik Rosszcsont Péntekkel, aki neki hűséges szolgája lesz.
A szárazfölddel pedig az a rozoga ladik köti össze, melyen a pióca-halászok kóvályogtak ide-oda a vizen s melynek lékét csak a minapában ragasztotta be a tanyai faragóbéres két új zsindöllyel.
Evezőlapátul majd azt a csonka favillát használja, melyet ugyan-erre a célra hagytak el a piócázó asszonyok, mert hogy nagyon sekély volt ott az Atlanti-tenger s evezni nem - csak kotorászni lehetett benne.
Szóval: a tanítási időt arra fordította Robinson Palkó, hogy telhetően berendezkedjék a juan-fernandezi zsombékszigeten.
Hogy Selkirke Sándorhoz még külsejében is hasonlítson: édesapjának egy rég nyugalomba helyezett hálóköntösét fordította ki.
Ez lesz az új Robinson lámabőr-bundája.
A csősz bácsi, aki a szomszéd dűlő mellett őrizte a kukoricát, két pipa dohányért két pihenő vásott bocskorát adta oda kölcsönbe.
» De hogy majd játék után visszatéríjje if'ram ! « - intette őt az öreg.
Persze hogy a hűséges Svihi kutya nem maradhatott ki a számításból.
Ő lesz a vadkereső és a palota-őr.
Minden úgy történt volna, ahogy Palkó kieszelte, ha épp máskép nem történt volna .
Mert a rejtőzködő fiu fölkeresése végett mozgósították az összes cselédséget , amelyhez még a szomszédság is csatlakozott.
Nem is volt nehéz ráakadni a legújabb Robinsonra.
A Gyura béres, övig felgyűrve a gatyáját, félrerúgva a fölösleges ladikot, gyalogszerrel lábolt át a tavon, egyenest a zsombékra épült nádi kastély felé.
Ott szendergett az ócska pokrócon Palkó, álmában barátkozva Péntek Ferkóval , aki holnapra igérte, hogy elszakadva szerecsen atyafiságától, állandó hívéül s vadásztársául szegődik.
A neszre fölrezzent a palota őre is, aki egy víg csahintással szökkent fel a szalmagubancról, melybe hálófészket ásott magának.
S míg a béres a lábára tapadt piócákat fejtegette le, Palkó álmélkodással tekintett maga köré.
A többi cseléd és szomszéd a partról nézte, az urfi hogyan tiltakozik.
Hogy ő semennyiért se tér vissza az apai födél alá!
Ő nem lesz kolompár!
Nem is kell neki szülei segítség.
Majd meglesz ő itt másodmagával az ő szigetén Rosszcsont Ferke testi-lelki jóbarátjával, meg a Svihivel.
A Gyura béres komolyan hallgatta.
Aztán csak annyit mondott: megérkezett Ágnes néni , hogy az úrfit vigye magával Terennyére.
- Ágnes néni?
Terennye? - kiáltá Palkó.
Boldogságában elkezdett ugrándozni és kurjogatni.
Hogy az Ágnes néni, hogy Terennye!
Mert hogy az Ágnes nénihez fogható édes nénit rég teremtett az Isten, s hogy Terennyéhez fogható gyönyörű puszta nincs a mennyországban se!
Ahhoz képest a Juan Fernandez szigetje csak sivatag.
Azt nem sejthette Pali, hogy a jó Ágnes néni, értesülvén az ő kis rokonának veszedelmes játékairól, föltette magában, hogy az apja túlságos szigorúsága s az ő szelíd testvérhugának gyöngesége között meg kell találni a középutat.
Erre vállalkozik ő, az Ágnes néni.
A Pali édesapját hivatalos ügyei a vármegye székhelyére szólították; de amúgy is ürügyet keresett volna, hogy Palkó fiának távozásán jelen ne legyen.
Vagy attól tartott, hogy a búcsuzás alatt el talál érzékenyedni; vagy - ami valószínübb - a vakmerő fürdés miatt végigtáncoltatta volna gyerekén a Mikulás ajándékát.
Igy hát csak az ő áldott mamájától köszönt el Pali, meg az összes házinépektől s hoppon maradt hűséges társától, épp aznap, hogy neki is alkalma jutott volna a piócás-parti Juan Fernandez-szigeten a Péntek szerepében föllépni.
A fiúk ölelkeztek, miközben Pali valamit súgott a pajtása fülébe, s egy hosszúkás csomagot csúsztatott a kezébe.
Amire mind a ketten hunyorogva összenéztek és nevettek.
Aztán Svihi után a nénike mellé szállott a kényelmes, könnyű csézába .
Andris kocsis pedig kieresztette a suhogót, nagyot csördített, mire a négy táltos neki iramodott s a fogat csakhamar eltűnt az édesanya könnyes szemei elől.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE