Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Kont-eset : fantasztikus regény a XXI. századból
Keletkezés ideje
1911
Fejezet
18
Bekezdés
2187
Mondat
4319
Szó
49712
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XIV.
Meg fogom a nemzetet menteni, gazdagítani!...
Az apostolos szavak úgy belecsendültek a Kincses lelkébe, hogy akarva se tudott volna tőlük szabadulni, míg elméjében meg nem hányta-vetette azok jelentőségét...
Hiszen megérezte ő a hatalmas férfi nagy szándékát már akkor, a mikor nyakába vette a perét , őt is megejtette a varázs, a mely rendkívüli egyéniségéből kiáradva a hit és reménység bűvkörébe vonta a nemzet apraját-nagyját, de hogy miképen akarja Kont emberfeletti tervét megvalósítani, arról idáig gondolkozni se próbált.
Képtelen kombinácziókba nem akart bocsátkozni, megelégedett azzal, a mit ösztöne rég megsúgott neki.
Hogy Kont megmérhetetlen magasságban állott az emberek feje fölött , egy szinte elvont filozófiai csúcsponton, a honnan a világ apró, közelről nézve felismerhetetlen elmosódó jelenségei éles körvonalú, szinte kézzel fogható valóságokká alakulnak ki az ő végtelenségbe látó lelki szeme előtt; onnan, erről az irtó magaslatról vizsgálta az emberi lelket s annak mindenféle elemeit és összetételét: a tömeglelket, a szervezett társadalmak pszichéjét, a népeszményeket , a világakaratot.
Világosan látta, hogy az ember megkivánja, szinte áhítja az ámítást , ha mások nem ringatják illuziókba, önmagát csalja meg.
Mundus vult decipi...
Ergo decipiatur!...
A világámító illuziókeltés fenséges művésze volt Kont vitéz, ebből a művészetéből táplálkozott az ő tömegeken uralkodó hatalma.
Becsületes lélek volt Kincses, a társadalmi szokványerkölcsök paragrafusain nem tette túl magát, - ő csak a jogi törvények nyakát tekergette ki szenvedélylyel, - de nem azért, mintha sokra becsülte volna a szerinte is hamis értékekből összetákolt világfelfogást, hanem mert nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy milliókkal szembe helyezkedhessék.
Az eszét nem cserélte volna ki senkiével, de a lelke energiáját kicsinylette.
Hipokrizisnek tartotta a házassági esküt, a melyet úgyszólván mindenki meg szokott szegni, könnyedén, akár egy darab kenyeret és - mégis megesküdött a feleségével, attól tartva, hogy a szabad házasság ártana a tekintélyének .
Czigánymulatságnak tekintette a párbajt is, mégis megverekedett, valahányszor arra került a sor.
Ép úgy parolázott a notórius, de rajta nem vesztett nagystilű zsiványokkal, mint más gentleman, a szerencsétlen, sorsüldözött apró tolvajokat pedig, a kik nem értettek a lopáshoz, csak a lelkében mentette fel, a nyilvánosság előtt világért sem fogott volna velük kezet.
Egyszóval az árral úszott, de bensejében irigyelte, csudálta azt a férfit, a kinek energiája daczolni tudott az árral.
Kont ime tabula rázát csinált mindenféle emberi intézményből, a nélkül, hogy meggörbült volna csak a hajaszála is.
( Ki merné őt, ha visszautasítana egy párbajt , gyávának bélyegezni?
Vagy haszonlesőnek, perpatvarkodónak, holott minden jogalap nélkül milliókat perel?
A közvélemény talán akkor sem merné kikezdeni, ha az erőszak fegyverével támadja vala meg az emberek tulajdonjogait.
Minden tettében a magasabb czélt keresné s bizonyára meg is találná a hypnotizált társadalom.)
Tehát szivből gyönyörködött Kincses a Kont mindenek fölé emelkedő bátor , világmegvető, istenien czinikus lényében.
A kiválasztottak privilégiuma - vallotta, - a tömegeken uralkodni, még pedig a maguk törvényének erejével s nem a tömegek által elfogadott szabványok szerint.
Ujjongott a fenomén meteorszerű feltűnésén s első pillanattól kezdve, hogy felismerte benne a túlembert, szivvel-lélekkel melléje állt...
Jól meganalizálta Kincses mester a Kont pszikhéjét, de arról, hogy milyen úton , milyen eszközökkel szándékozik a vitéz tervét megvalósítani, támpont hijján mindezideig okoskodni is röstellt.
Ám most, hogy kiszállt a kastélyból, a nagyúr prófétai szavainak hatása alatt berregni kezdtek hatalmas és tökéletes agyában a gondolat kerekei.
A rugó, a mely megindította a szerves óraművet : « A föld azé legyen, a ki jobban meg tudja azt becsülni.»
Tehát - konstatálta Kincses bevezetőül, - egy radikális birtokpolitika inaugurálásával akarja Kont reformátori munkáját megkezdeni.
Oly nagyméretű konczepczió, a melynek megvalósulása legjobb esetben is évtizedekig eltart, ha az átalakulás természetes folyamatát rendkívüli körülmények és eszközök nem siettetik .
Kincses meg volt róla győződve, hogy Kont igénybe fogja venni a rendkívüli eszközöket.
De milyenek lesznek azok?
Békések -e vagy forradalmiak ?...
Ha békések, - vélte fiskális uram, - milliárdok megforgatása nélkül el nem képzelhetők, ha forradalmiak, a nemzettest vérkeringésének egy koczkázatos érvágás útján való felfrissítését czélozhatják csupán...
Már most vannak -e Kontnak milliárdjai ?
Négyszáz milliója lesz a felosztott uradalmak árából.
Egy csekélység a nagy czél arányaihoz képest.
Egy semmi...
Marad a forradalom esélye, a fennálló rendnek a felforgatása, az operáczió...
Mielőtt mérlegelni kezdte volna Kincses a megbillentett államegyensúly várható következményeit, hirtelen eszébe ötlött a két várbeli angol.
S meglepően éles perspektiva bontakozott ki kutató intellektusa ösvényén.
Csak az angolok titokzatos felbukkanását kellett kombinácziói logikai lánczába belekapcsolnia: a látkép hátterében élesen, szinte élő valósággá kidomborodva állott előtte a Kont tervének rajza:
...A nagyúr idegen, alighanem amerikai tőke igénybevételével szándékozik az ország ki nem aknázott kincseit mozgósítani.
Neki ehhez pénzre csak annyiban volt szüksége , hogy részt kérvén a külföldiek szindikátusában, biztosíthassa magának a nemzeti szempontból fontos vezető és irányító szerepet.
Ebből a vélelemből kiindulva, már csak egy pár lépéssel kellett Kincses mesternek következtetései fonalát meghosszabbítania, hogy kialakíthassa képzeletében a Kont tervrajzának részleteit is.
Azzal, - kombinálta, - hogy ki szándékozik venni a földet a kulturképes osztály kezéből, nyilván az a czélja a nagyúrnak, hogy belekényszeritse az arra való elemeket az intenziv művelődésbe, a melytől, nem lévén ráutalva , mindezideig idegenkedtek.
Ezzel a radikális politikával egyrészt fel fogja szabadítani, gyümölcsözővé fogja tenni a tétlenségre kárhoztatott izomerőt, másrészt folyósítani fogja a nemzet intellektuális értékeit.
A nemzet valamennyi erőtényezője a maga helyére és hivatására utaltatván, teljes mértékben érvényesülni fog.
A földéhség ki lesz elégítve, az ambicziónak és egyéni értelmi képességnek oly tág tere nyílik, a melyen az emberek nem az egymás elleni dulakodásra fogják elvesztegetni alkotó energiájuk java részét, mint eddig, mindenkinek fog jutni a munkából és a gyümölcsből, mert a kultura megsokszorozza az elvégzendő munka mennyiségét s természeténél fogva nem tűr meg a nemzet testén folytonossági hiányokat; minden űrt betölt a maga terjeszkedési képességével s minden baczillust kiöl...
A Kincses képzelete ezen a nyomon haladva, száz rajt eresztett; messze kalandozó lehetőségeket közelített meg s kitolta a közelfekvő jelenségeket a lehetetlenség határáig.
Egyszóval szárnyra kelt a vén szittya lelke, szeretett volna feljutni arra a magaslatra, a melyről Kont nézte az ő fajának kóros úzekedését s határozta meg annak diagnózisát...
Magasra emelkedett Kincses, szinte beleszédült a feje...
Vissza is tért hamarosan a földre.
Eszébe jutott, hogy sürgős napi ügyek várnak reá, a melyek nem tűrik meg az exaltácziót!...
Magának a Kont-problemának a kulcsára azonban (a mennyiben az a vitéz eredetére vonatkozott) hideg észszel is rájöhetett most már a jeles férfiú.
A nagy ember óriási energiája, mindeneket átölelő, határokat, lehetetlenséget nem ismerő konczepcziója, angol nyelvismerete, egész lénye s valamennyi odavágó körülmény arra vallottak, hogy mindeme kvalitásokat a nagy méretek és az emberi organizmusok csudáinak országából hozta magával a vitéz.
Amerikából, az ipar és kereskedelem Napoleonjainak, a Carnegieknek, Rockfellereknek, Gouldoknak hazájából, a hol a legnagyobbnak agyában marokra fogható egységekké tömörülnek az emberi arányok és érdekcsoportok milliószerte ágazó szövevényei, a hol az erőfeszítés és küzdelem üllőjén odáig izmosodott, a faji kiválás folyamatában odáig finomult az emberi elme , hogy egyetlen áttekinthető sikká képes devalválni az egész földgömböt, egy óriás sakktáblává, a melynek egyes koczkái birodalmakat, ügyes játékkal bevehető birodalmakat képviselnek...
Igen, - vélte Kincses, - Amerikából származott vissza régi hazájába Kont, az Ujvilágból, a hol nincs lehetetlenség, nincsenek határok, a hol megfogható valóság a chiméra is, az akarat is; a hol fluidummá válik a képzelet , massziv tárgygyá az eszme, a hol az ad abszurdum kifejlesztett absztrakczió művészete szinte lezárta az emberiség körbenfutó pályáját, oda juttatta, a honnan kiindult, az antropomorfizmus világába.
Azzal a különbséggel, hogy ma az antropomorfizmus tárgyát nem a természet s annak jelenségei képezik, mint a kiindulási pontnál, hanem az ember műve és hatásai.
A gyárak, a trösztök, a társulások, egyesületek, védőszövetségek , mindmegannyi félelmetes óriások, életre kelnek az amerikai ember képzeletében ; lélekzenek, dühöngenek, pusztítanak, alkotnak,..
Minden él.
Nemcsak a szerves világ , a kövek, az elemek is...
Hej, - ujjongott magában a jó Kincses, kitárva karjait, mintha keblére akarná ölelni az egész világot, - most fogjuk meglátni, mire képes az emberi erő, ha egy egyénben találkozik össze mindaz, a mit Isten adott a halandónak, mindazzal, a mit az maga teremtett magának!...
Az amerikai akaratzseni szűzmagyar ősanyagba oltva!
Ez Kont, - konstatálta az öreg úr, s a feletti örömében, hogy ezt ilyen szépen kitalálta , kipiszkált a zsebéből egy kis aranyat s tréfás kedvében belenyomta egy öreg, totyogó napszámosasszony markába.
Gyalogosan ejtette meg ugyanis Kincses mester az egész tekervényes elmefuttatást...
A várból lejövet átbandukolt a Ferencz József-hidon, szinte öntudatlanul, gépiesen , mint egy felhúzott automata.
Csak akkor vette magát észre, hogy nini, hiszen nem igen szokott ő gyalog járni, midőn a Kálvin-térre ért.
Belevágta magát egy automobilba s megnézte óráját.
Hét óra volt.
A nagy urak ebédideje.
- A kaszinóba! - adta ki a parancsot a gépvezetőnek, s egy percz múlva kiszállott a kaszinó előtt.
Gyimóthy után kérdezősködött a portásnál.
- Az urak együtt vannak, - jelentette ez, - alighanem várják nagyméltóságodat.
Úgy volt.
Az urak együtt voltak s reá vártak...
Egy negyedóra múlva elkészült a hires egyesség, a melynek erejénél fogva hatvan négyszögmértföld magyar föld ura lett egy ember, a kit egy évvel ezelőtt még senki sem ismert Magyarországon.
A tárgyalás egész simán ment.
Az urak annyit sem reméltek, mint a mennyit kaptak.
- Vigye ördög! - vigasztalta magát Kanut, - a jövedelmem semmivel sem lesz kisebb , mint eddig volt, mert két százaléknál többet nem jövedelmez a föld, holott a pénzem után négyet biztosan kapok...
- A pénzt - tódította Gyimóthy, - legalább be lehet gombolni, el lehet dugni a mob elől.
- Nesze egy jó szivar, - kinálta meg Kincses uramat Kelen, - nagy kutya vagy, de tekintve, hogy hazafiúi áldozatról van szó, nem haragszom reád.
Kincses elkaczagta magát.
- Hásze persze, - jegyezte meg szatirikusan, - tudtam én azt, hogy nem fajult el a magyar.
Gábris egész jókedvre derült.
Megpödörte bajuszát és lenyalta a parókáját.
- Hehehe, - s vigyorgott, - én jártam köztetek a legjobban; ezentúl minden jövedelmemet magamra költhetem, holott eddig mutyiznom kellett az öreggel.
Egy csapásra gazdagabb lettem, akármi legyek!
- S még egyet nevetett.
- Hehehe!...
Kincses mester rebus bene gestis áttelefonált a Kont-várkastélyba:
- Egyesség aláirva.
Holnap szóbeli jelentést és a továbbiak iránt javaslatot teendek.
Kont visszatelefonált:
- Kérem az urakat, maradjanak együtt.
Mondanivalóm lesz.
Tíz percz múlva a Kaszinóban leszek.
Kincses uram meglepődött.
Csak nem másította meg szándékát a vitéz, - skrupulizált s folytatni akarta a beszélgetést, de úgy látszik, Kont lecsapta volt a kagylót, mert kérdésére nem kapott feleletet.
Mit volt mit tennie, közölte az urakkal Kont kivánságát.
- Uraim, maradjatok együtt.
Kont úr azonnal itt lesz s szólni akar hozzátok.
Kincses csak kissé lepődött meg, az urak ellenben nagyon.
Mit akarhat velük a vitéz ?
Vissza akarja szívni a megállapodásukat?
Mikor már belenyugodtak, meg is vigasztalódtak?!
Gábris kitalálta az aggodalmukat.
- Ne féljetek, fiúk, egy Kont nem cziczázik a szavával, olyan Kont még nem született.
Azért ő is trémázott kissé.
Szerencsére nem sokáig tartott az általános feszültség .
Tiz percz múlva hallható lett a vitéz döngő lépése, parancsoló szava, majd látható lett ő maga is a feltáruló ajtó keretében.
- Üdvözöllek, véreim...
A kaszinó urai körülvették és kézfogással, némán megilletődve viszonozták a nagyúr üdvözlését.
Kont Kincsest kereste a szemével.
- Itt vagyok! - jelentkezett ez.
- Ismételje még egyszer, a mit az imént telefonba mondott.
- Miért ismételjem? - kérdé Kincses, sunyin mosolyogva.
- Beszéljen helyettem ez az irás.
S átnyújtotta Kontnak az egyesség-levelet.
Az egy pillantást vetett rá, aztán mégis ragaszkodott az eleven szóhoz.
- Csak mondja, Kincses.
- Az urak elfogadták feltételeinket, átengedték nagyuramnak ötven százalékos pénzbeli kárpótlás fejében uradalmaikat.
Erre ünnepies csönd következett.
Kont láthatólag el volt fogódva.
De nem zavart jelzett az elfogódottsága, inkább a diadalmámor kábultságához hasonlított .
Ránehezedett szivére az urak némasága s még inkább a szó, a mit ajkán ki akart ejteni.
Végre legyőzte magát, megrázta vállát s felütötte fejét.
- Fiaim, - kezdte beszédjét, - köszönöm nektek, hogy nem ellenkeztetek velem .
Hiábavaló lett volna, de késleltette volna a szent ügyet .
Főképen ezért mondok nektek köszönetet.
És most már tovább is mehetek .
Bebizonyítottátok, hogy méltók vagytok a bizalmamra: ime, vegyétek érte jutalmatokat .
Kont-hitre, a mi szilárdabb a hegyek szikláinál, ezennel kijelentem nektek, hogy azt a vagyont, a mit elvettem tőletek, megkétszerezve fogom nektek visszaszolgálni rövid időn.
Nem lett volna méltó hozzám, hogy ezzel a kijelentéssel az egyesség megkötése előtt korteskedjem a magam ügye mellett és sokkal többre becsültelek benneteket is, mint hogy a tárgy lényegéhez nem tartozó hatáseszközökkel igyekezzem megvenni a lelketeket, egyszóval nem illett, nem volt szabad addig beszélnem, valameddig a közöttünk fennálló differencziák el nem simultak...
Az első pillanat döbbenete által lekötött lelkesedés csak most tört ki az urak ajkán:
- Éljen! - zúgta a kipirult nagyúri társaság.
Kont egy fejedelmi kézmozdulattal leintette az ovácziót.
- Hallgassatok meg illő figyelemmel, a végire tartogassátok örömötöket...
Be fogok nektek számolni terveimnek azzal a töredékével, a melynek végrehajtásához tőletek vettem az eszközöket.
Uradalmaitokat felparczellázom a földmíves nép között s a vételárukat vállalatokba fogom befektetni.
Ezzel kettős czélt érek el.
A paraszt három-négyszeresen értékesítheti munkaerejét a saját imádott földje mívelése által s megsokszorozódik a ti eddigi jövedelmetek is.
Tudjátok, mit jelent ez?
Ez azt jelenti, hogy az országnak azon a foltján, a melyen ezt a vagyoncserét megejtendem , mai értéke háromszorosára szökik fel a nemzet tőkéje, vagyona...
Az, a mi nektek 50 koronát jövedelmezett, százötvenet fog hozni a parasztnak, de nektek is legalább annyit fog jövedelmezni ezentúl az a tőke, a mely eddig 50 korona évi bevételnek felelt meg.
Én fogom befektetni, én felelek róla.
Ezek után - folytatta Kont, - körülbelül sejthetitek is, miért kellett nekem a földetek.
Nem bocsátkozom most bővebb fejtegetésbe, csak annak a reményemnek adok kifejezést, hogy nem telik bele öt esztendő, a mi példánkat követve, az ország valamennyi birtokosa igyekezni fog megszabadulni attól a földtől, a melynek a gyümölcsén másokkal kellett megosztozkodnia, hogy oda fektesse bele a vagyonát, a hol annak egész jövedelme az övé...
Egyszóval minden tőke egyformán fog jövedelmezni ebben az országban, úgy a pénz, mint a föld, mint a munka, mint az intellektus.
Megelevenednek, forgalomba jönnek az összes heverő eltemetett értékek, ki lesz aknázva fenékig az egész nemzeti vagyon.
Igen egyszerű, radikális megoldása ez a nagy nemzetgazdasági kérdésnek, a mely végeredményében magában foglalja az összes nemzetfentartó, politikai tényezők érvényesülésének titkát is, mert egy nemzetnek államjogi helyzetét és nemzetközi szerepét egyes-egyedül a vagyoni állása és kulturhitele szabja meg.
A föld, véreim, - fejezte be szónok szavait, - a paraszté, a ki megműveli; a tanult, művelt elméjű emberé a szellemi vagyon; minden másféle vagyonmegosztás káros és természetellenes...
Az, a mit én a pénzetekkel meg fogok kezdeni, épen a megbillent egyensuly helyreállításának előmunkálata lesz.
Művem áldásos következményeiről korai lenne beszélni, beszélni fognak helyettem az eredmények.
Csak ennyit akartam mondani .
Éljetek!
Annak, a mi ezután a beszéd után történt, hű képét adni alig lehet.
Talán két ember sem volt a társaságban, a ki egyformát érzett.
A kételkedéstől kezdve a fanatikus örömig valamennyi emberi indulat képviselve volt a nagy urak szivében s ahhoz képest változott azoknak kifejezésmódja is.
A szangvinikus urak körülfogták a vitézt és majd hogy ki nem rángatták karját a vállából, a kolerikusok egymásnak mentek neki és minden ok nélkül disputálni kezdtek, a megrögzött konzervativek fejüket csóválták , nem igen bíztak a Kont vállalatainak sikerében, a vállalkozó szellemű urak szeme ellenben aranyesőtől káprázott.
Zaj volt olyan, hogy késsel lehetett volna vágni, még Kincses is úgy kiabált, mint egy iskolás gyerek.
- Én ezt mind tudtam előre, - hirdette fűnek-fának, - akár magam is elmondhattam volna a nagyuram beszédjét...
Igenis, a vagyoni, a gazdasági egyensúly kérdése...
Egyetlen mondatát se fejezhette be a kövér fiskális bácsi, minduntalan kilökték a helyéből.
Mindenki ágált, perorált, senki sem hallgatott a másikára.
Az izgalomtól szinte megfeledkezett a társaság arról a férfiról is, a ki az izgalmat provokálta.
Kont csak mosolygott.
Az érzelmeknek elementáris hullámzása a különben fegyelmezett idegzetű, blazirt urak lelkében, nagy, büszke reményekkel töltötte el az ő hatalmas szivét.
- Gyerekek, - tört ki az öröme magyarosan duhaj kedvében, - faciamus ergo magnum áldomás!
Vendégeim vagytok...
… Az áldomás jellemzésére csak annyit, hogy reggel nyolcz órakor Belényessy, a kaszinó oligarcha elnöke, kikiáltotta a köztársaságot.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE