Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XV. Hajón.
Níko, az öreg horvát matróz, aki mellé hajósinasul osztotta be Palit a parancsnok , kurtán és durván intette Palit, hogy itt nem fog ám ficsúrkodni, - meglátta rajta a finomabb származást - mert a tengeri szolgálat kemény dolog.
Ezzel megparancsolta neki: másszék fel az árboc kosarába fölvezető kötélhágcsón .
Pali, főkép újabban szerzett gyakorlottságával, mint a mókus szaladt fel a hágcsón .
Az öreg Níko helybenhagyólag biccentett a szürke fejével, s azt mondá, hogy:
- Már ez teszi.
Válhat belőled jó matróz, ha egyebekben is ilyen ügyesnek , alkalmazkodónak fogsz bizonyulni.
Elsőben azonban jól ügyelj!
Nézz körül, szemfüles légy, s vigyázd meg, mi többiek mit hogyan csinálunk.
Mert sok csínja-bínja van ám a hajósi szolgálatnak.
Persze, hogy sok a csínja-bínja, mert hogy mégis csak több az ilyen három árbocos , mint az a hitvány csónak, melyen egykor a piócásparti Robinzon-szigetét födözte fel Pali.
Kötélhúzás közben is nagy érdeklődéssel figyelte meg az új tengerész-gyerek azt a roppant hajótestet, hogyan indítják meg az öbölbül.
Mint megannyi vízipók, surrantak ide-oda a csónakok, oldva és kötve a csomókat, mialatt a hajó orrán és farán izmos karok húzták fel a vasmacskát a tenger fenekéről, mely súlyával úgy leszögezi a nehéz hajótestet, hogy éppen csak gyenge ringásra képes a habok játékában.
Végre megoldották a hajót parthoz rögzítő köteleket.
A kormányos óvatosan megfordította.
A markos legénység belekapaszkodott a vitorlákba, melyek az élénk hajnali szellő erejétől dagadozni kezdtek.
Minden mozdulatot a parancsnok sípszava igazgatott, s mindezt szabatosan végezte a gyakorlott legénység.
E percben emelkedett föl a nap a Karszt sivár csúcsai fölé.
Pali odapillantott.
A kikötőváros a kora reggel arany sugaraiban fürdött.
S amott, e hegyóriások mögött fekszik az ő drága otthona, s benne az, akit a világon a legforróbban szeret, az ő imádott édesanyja, aki tán épp most halálos aggodalmakban emésztődik az ő fia miatt.
S erre Pali emlékében fölrajzott szülőföldjének kedves határa: a terennyei puszta, a szilasberényi templom tornya, az erdő, a mező, a tó , az istálló, az alsó udvar, a kert, az ő dolgozó-szobája, Ágnes néni, Nebizdrá bácsi , az öreg csősz, a harangozó, az udvar cselédsége, a Pista gyerek meg a Svihi kutya - mind valamennyien az ő hívei.
S hogy vitorlaszárnyait büszkén kibontva, repülni kezdett a »Pelikán «, Pali végignézett az elmaradó parton.
Könnybe boruló szeme előtt feltűntek a búcsuzó jóbarátok is: Rózsika, Pista, s a fájdalmasan csahintó Svihi, meg a komédiás sátor előtti jelenet, midőn apját s Roszcsont Ferkét ismerte föl.
És szívére keserű megbánás érzete szállott.
De már későn.
Gyorsan repültek el a Kvarnero öblének apró helységei mellett: Buccari, Porto-ré , Cirkvenica stb.
Útba ejtették az ős Cherso-szigetét, melyen túl már sík tengert értek.
Már messziről intett feléjük az isztriai partról Póla, melyet épp akkortájt alakítottak át hadi kikötővé.
Pali szeme szertecsapongott az idegen képeken, s rövid órákra el is ült az ő bánata.
Midőn az öreg Níko megérttette vele, hogy az a kerek nagy omladék a római kezektől épített circus maximus, melynek homokján viadorok küzdöttek élet-halálharcot egymás és a felbőszített vadállatok ellen: eszébe jutottak a történelmi órák, melyeken Kerekes János tanító bácsi magyarázott neki.
A »Pelikán « szépen úszott a maga útján.
Az öreg Níko apródonkint beleártotta az ő tanítványát a hajósszolgálatnak kisebb részleteibe .
Éppen a horgonytartó láncokat rakták karikába ketten, midőn a vén matróz aggódó arccal nézte az eget.
- Hm, hm! - mondá.
- Estére vihart kapunk.
Fiú, aztán jól válogasd meg, hová rakod a lábad, mikor az árboc kosarába küld fel a parancsnok úr.
S ugyan -e pillanatban sajátos rezgés futott át a hajó testén és nyögni kezdett, mint a beteg ember.
Eddig, hogy símán folyt az út, Pali nem is hitte máskép, mint hogy mindvégig ilyen marad.
De most, mikor emelkedni-sülyedni kezdett alatta a hajó , érezte, hogy forog vele a világ.
A hajóslegények nevetve nézték a gyerek kínos vergődését.
Szédület fogta el, s tisztára azt hitte: ütött a végső órája.
- Se baj, Palkó! - biztatá őt az öreg Níko.
- Katonadolog, fiam.
Ezen át kell esned , mint estünk át mindnyájan.
No csak, oda húzódj a középső árboc tövéhez, ott legkevésbé érzed a hajó ringásait.
Ekkor már a keletkező vihar rohama ugyancsak belekapaszkodott a domborúra kiduzzadt hatalmas vitorlákba.
Pali versenyt nyögött a hajó eresztékeivel.
Tétlen nézte, a legénység mily erős munkát végez, midőn a vitorlákat leszereli s összegöngyölgeti , nehogy a szélroham szétszaggassa.
A tengeri betegség hajón csakugyan »katonadolog «, mint nevezé az öreg matróz.
Van olyan szerencsés szervezet, hogy ez a nyavalya egyszer sem fog ki rajta.
Vagy, ha egyszer megviselte már, többé nem bolygatja.
Hanem aztán van olyan is, hogy az embert, valahányszor hajóra lép, mindannyiszor megszitálja a »zöldszemű szörnyeteg « , a tengeri betegség.
Palkót ez az első roham ugyancsak megviselte.
Szerencséjére az ő végzete beérte ezzel az egyszerivel.
Hosszas utakat hajózott be szolgálata ideje alatt, de innen túl, az első támadás óta, ez a kegyetlen állapot megkímélte.
Morlakovics Dusán kapitány - ez volt a parancsnok neve - szokatlan jóindulattal viseltetett Pali iránt, kinek illeszkedő ügyessége s jó házi nevelésre valló modora megnyerték a különben kemény, szinte zord férfiú tetszését.
- No, átestél a tengeri keresztségen te is!
Sose bánd, megszokod.
De hát voltaképen mi is hajtott téged, szárazföldi patkányt, arra, hogy tengeri szolgálatba lépj? - kérdé a parancsnok.
Pali eleinte habozott, majd töredelmes vallomást tett.
Hogy rettegett a katonai szolgálattól, főképen pedig a tanulástól.
- És ezért hagytad ott szüleidet, szülőföldedet?
Különösen édesanyádat, akit, úgy látszik, nagyon szeretsz?
Palinak az orrát ugyancsak kezdte csavargatni a megindulás a parancsnok egyszerű kérdésére.
Nem állhatta tovább.
Egyszerre csak sírva fakadt, egész testét megrázta a zokogás.
A bánat, a honvágy fojtogatta torkát, szívét.
- Már fiam, - mondá a parancsnok - ezzel nem segítesz a bajodon.
Erről a hajóról jó darab ideig el nem szabadulsz.
Csak azt nem értem, hogyan fázhattál úgy a fegyelemtől és tanulástól.
Azt hiszed, itt a hajón nincs fegyelem?
Keményebb van pedig, mint a szárazföldön.
Azt hiszed: itt a hajón megszabadulsz a tanulástól?
Pedig évekig csak durva hajóslegényi szolgálatot fogsz végezni, ha az új hivatásoddal járó ismereteket meg nem szerzed.
És nem tudom: ezek nem-é nehezebbek, mint az intézetbeli katonai tanulmányok.
Meglátom, milyen tehetséged van a mennyiségtanra, mértanra , csillagászatra, föld- és természetrajzra.
Mert ezek ismerete nélkül fóka se lehetsz a tengeren.
Teszek veled kísérletet.
Szeretném, ha jóravaló tengerészt nevelhetnék belőled.
Pali megilletődve köszönte meg a kapitány jóakaratát, s vegyes érzésekkel vonult a fülkéjébe.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE