ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Ágai Adolf

Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon

Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34

XVII. Tengeri kaland.

Tán az ábrándozásból igazi álomba szenderült át, midőn egyszerre dobogó zaj és kiáltozás riasztotta fel.
Gyorsan talpra ugrott és beleütközött az öreg Níkóba, aki hosszú csáklyával rohant lefelé a hajó alsó karzatára, míg a többi legénység szigonnyal fölfegyverkezve rohant egyazon pont felé.

Az első pillanatban Pali kalózok támadására gondolt, mert a matrózok közül többen puskát, pisztolyt töltöttek meg.
Maga a parancsnok is töltött pisztollyal sietett a többi után.

- Rablók? - kérdezte Pali.
- Kérek puskát én is!

- Nem rablók, csak rabló.
De ez az egy aztán tízzel is fölér.
A cane pesce az, a kutyahal, mint nevezi az olasz nép ; a cápa.

- A cápa? - kiáltott fel szinte ujongva Pali.

- Parancsnok uram, engedelmével a legénység közé állanék.
Tán csak kapok fegyvert én is?

- Nesze gyerek! - mondá az öreg Níko.
- Nesze fustély.
Amolyan régi kováspuska , keményre megtöltve.
Csak akkor süsd el a fegyvert, ha szólok.

Palit nagyon izgatta a kiváncsiság, színről-színre látni a hirhedt tengeri rablóhalat, melyről már annyit hallott, mióta a hajón van, s régebben sokat is olvasott.

Alátekintett, s ott látott egy piszkos-szürke nagy testet, versenyt úszni a »Pelikán « -nal, melyet egymásután többször nagysebesen meg is került, de hanyatt úszva, mert ennek a ragadozónak a természet nem adta meg azt a tehetséget, hogy prédáját, mint a többi hal, hasmánt úszva ejthesse meg s nyelhesse el.

Az Ádriai-tenger vizeiben a cápa nem is ritka vendég.
Főkép a kikötőben és legkivált ennek fürdésre szánt részében szeret vadászni - emberre, s különösen gyermekre.
Hány kesergő szüle siratja az ilymód elveszett kis fiát, leányát!
Nincs is hal, általában nincs is állat, mely ellen mérgesebb elkeseredést érezne a hajós ember, mint a cápa ellen.

A szakács, hogy mind közelebb csalogassa a hajó bordáihoz az utált vadat, a konyha hulladékaiból szakajtószám szórt a tengerbe, melyeket a hivatlan bár, de tartóztatott vendég mind egy szálig, az utolsó morzsáig mohón bekapott.

Az egyik matróz konyhai moslékba mártott kupacot vetett neki.
A cápa egyszerre megfordult, hanyatt vágódott s undok száját lehető tágra felrántva, lenyelte a mocskos csomót.

Ezt a pillanatot várta a legénység.
Níko, aki az élükön állott, a csáklya hosszú vasszögét ütötte a ragadozónak tátongó szájába.
A cápa, rettenetes fogai közé kapva a csáklya hegyét, fölvette a harcot.
Sikerrel hadakozott, mert a csáklyát kirántotta az öreg Níko kezéből, de el nem nyelhette.
A csáklyát még ez a torkos állat sem találta megemészthetőnek, pedig leltek már a cápa hasában csöngetyűt, könyvet , kőszéndarabokat, kalapot, amiket nyilván pajkosságból dobáltak feléje a matrózok.

Itt azonban a helyzet mind komolyabbra vált.
A csáklyadöféstől vastagon ömlött ki a cápa vére, körül pirosra festve jókora vízdarabot, ami dühét és fájdalmát inkább fokozta, semhogy ernyesztette volna.
A cápa kétségbeesve folytatta a küzdelmet .
Hihetetlen erővel az alsó hajókarzatig dobta fel magát, míg a parancsnok lépett elő s pisztolyát az emberevőnek szemére irányítva, elsütötte.
A lövés talált, de a vad még mind nem adta meg magát.
Szétzúzhatta a szemüregét, nyilván magát a szemet is szétroncsolta, de agyvelőt nem sértett meg.
Végső erőlködésében a cápa akkorát szökött, hogy a legények közt a legifjabbat farkának rettenetes csapásával majd leütötte.

Ez a legifjabb legény pedig nem volt más, mint a mi Pali barátunk.

A nagy locssanás vízzel vegyes vért is lövelt a karzat deszka-padlójára.
Pali, midőn félreugrott, megcsuszott a sikamlós talajon s hanyatt vágódott.
A cápa ugyanezt cselekedte, hogy a közel magasból a fiút lerántsa s magába kapja.
De ugyan -e pillanatban a Níko puskája dördült el.
A lövedék a cápa hasába furódott s nyilván szíven érte.
Farkának fáradt legyintése azt jelenté, hogy a végét járja.

Igy is volt.

A hajó tatjáról lebocsátották a csónakot s néhány izmos matróz szállt belé, hogy a hatalmas állat holt tetemét a hajó farkához kötözve a legközelebb eső kikötőben szemlére tegyék.
Az ilyesminek mindig sok a nézője s az érette beszedett aprópénzből a legénységnek telik egy kis lakozásra.
Két napnál tovább azonban nem ajánlatos az ilyen szemle, mert a holt cápa bűzétől megtántorodik még a legerősebb idegzetű ember is.

A csónakba szállottak között volt Pali is.
Midőn a cápa kopoltyúján átfűzték a kötelet, Pali egy úszó tárgyat vett észre.
A Níko bácsi csáklyája volt.
Pali szerencsésen kihalászta s diadalmasan nyujtotta át az öregnek.
Elbámultak a már vergődő állat erején - a csáklya éles vasvége le volt harapva.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE