Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVIII. Parti élet.
A »Pelikán « Cherso-szigetétől elköszönvén, a már említett Pólát ejtette útba, ahol sok oldalassal rakodtak le, mert ezen a vidéken is csak hírből ismerik a sertéshízlalást.
Palinak a kapitány parti engedélyt adott, hogy a hadikikötőt, melyet még csak azidétt kezdettek építeni, mellőzve, inkább nézze meg a római korból megmaradt, még romjaiban is hatalmas cirkuszt, melynek roppant arányain méltán bámult el a fiú .
Köröskörül a karzatok és páholyok, ezek között a prokonzul nagy páholya, melyben egyszer az imperátor, Vespasianus császár is nézte a viadorok harcait egymással és a ragadozó állatokkal.
Midőn egymás ellen küzdve az egyik viador elbukott a homokban: a győztes az elbukottnak mellére térdelve körülnézett a páholysorokon , megkegyelmezzen-é a legyőzöttnek.
Erre a néma kérdésre az volt a válasz, hogy vagy fölfelé emelték a jobbkéz hüvelykujját, ami kegyelmet jelentett, vagy lefelé mutattak vele: pollice verso.
A diadalmas viador ekkor szemét körüljártatva, megszámlálta az ujjakat.
Ha több volt a lefelé mutató: a győztes legyűrt társának markolatig szívébe döfte rövid, széles kardját.
Említésre méltó , hogy többnyire a finom, nagyúri római hölgyek fehér patyolat hüvelykujja mutatott lefelé.
Hát ilyen volt hajdanában a színházi szórakozás.
Pali végigbújt a ketreceken, melyekből a kiéheztetett vadállatokat bocsátották rá a védtelen rabokra, akik között sűrün volt keresztyén is.
Igy lettek ezek vértanúkká , mert vallásukhoz hívek maradtak s nem hittek a pogány istenekben.
Innen egy ugrásra beszaladt a városba a Sibilla temploma végett, mely a római építőművészetnek igazi gyöngyszeme.
De ennek már kevés időt szánhatott, mert ugyan -e percben a part felől megszólalt a jeladó harangszó, mely Palit a hazatérésre intette.
Amit látott s amit felőle otthon a tanító úr oktatásából emlékezetében megtartott, azt hűségesen mondta el kapitányának.
Benyomásait hamarosan lefirkantotta s egy másik kikötőbül hosszabb tudósítást tervezve: hazulról való távozása óta ezeket az ő első sorait intézte édesanyjához, aki bizonyára szívszakadva vágyott eléje fia levelének.
Hosszú egyformaságban teltek a napok.
Időközben Palit az ő vén matróz barátja beavatta a hajózásnak, különösen a vitorla-forgatásnak rejtelmeibe, mint pl. abba is , hogyan kell a szél iránya ellen is előre haladni, midőn t. i. a vitorlák sajátos elhelyezésével meg lehet csalni a szél erejét s arra szorítani, hogy úgyszólván a maga szándéka ellen hajtsa szolgálatába a hajó.
Pihenőóráiban - s ezekből jócskán jutott neki - a parancsnok részben oktató, részben szórakoztató olvasmányokat kölcsönzött neki nem nagy, de válogatott könyvtárából .
Jóakaró kapitánya tapasztalván a fiú éber érdeklődését a hajózás, általán a tengeri élet iránt, egyenkint mind megnevezte neki: melyik ország melyik partja mellett úsznak el éppen, amit egyébként a nagy abroszokról is leolvashatott, melyek a kapitány dolgozó-asztalán ki voltak terítve.
Sokszor illetődött meg Pali, midőn a nagy vizi rónán fel-feltűnt egy óriási épület , mely olybá tetszett neki, mint valami rengeteg vár vagy templom, s hogy közelébe értek, ugyancsak összezsugorodott a roppant alkotmány; még akkora sem volt, mint az a hajó, melyről a másiknak arányait mérte.
Aminek magyarázata az, hogy a végtelen vízi síkon nem lévén hozzá fogható tárgy, a valónál nagyobbra nőnek az arányok .
Ugyanezt tapasztaljuk a kelő teli holdon, mely, míg alant jár, roppant széles ábrázatot mutat s mentül magasabbra hág, annál inkább kisebbedik.
Hogy Fiume felé nézett, az ő lelke vitorláját is dagasztotta egy nagy, titokzatos erő - a honvágy.
Ah, mert arrafelé, ahol már kéklő távol ködébe hanyatlik az ég alja, ott van az ő hazája, ott az ő imádott édesanyja, ott mind azok, akiket szeret.
Üzent a feje fölött csapongó sirályokkal, csakhogy ezek nem hagyták el a vizet és jajongva folyton ott kerengtek a hajó fölött, lesve valami koncot, melyet a legénység vagy a hajó szakácsa vetett nekik.
Egészben véve az időjárás kedvezett a »Pelikán « -nak.
Három hétbe se tellett, egy tündöklő tavaszi reggel sok templom aranyos keresztjéről verődött vissza a nap fénye.
A régi római Brundusium, (jelen nevén Brindisi) előtt vetett horgonyt.
Pali engedélyt kapott, hogy kirakodás alatt nézhessen széjjel a városban.
Olaszország tömérdek műkincseiből ugyancsak kevés jutott ennek a városnak.
A hajdankor díszét és művészetét csupán csak egy szobormű hirdeti: a Traján császár oszlopa, szemben a kikötővel, egy jókora domb magaslatán.
A kis matrózfiút, amint partra lépett, körülözönlötték a gyermekcsoportok, melyek épp akkor szabadultak ki az iskolából; s amerre járt, zajongva követték.
- Ejnye, hát mi vagyok én?- fakadt ki türelmetlenkedve Pali.
- Majom, vagy opossum , vagy más ilyesmi afrikai vadállat?
Persze nem gyanítá, hogy a hajóslegénység, megtartva egy régi szokást, megtréfálta Palit is: loppal csacsifüles rajzot akasztott a háta közepére.
A gyereksereg felé fordulva, el akarta maga mellől kergetni.
De a banda csak annál vígabban ugrálta körül, sőt egy nagyobb fiú orrot is vágott neki s a nyelvét jó hosszúra öltötte ki rája.
De már erre elfogyott a Pali béketűrése s hirtelen megfordulva, úgy meggyomrozta a kötözködő gyereket, hogy ez elbődült, a többi meg sivalkodva futott el egy templomba.
Ebben a pillanatban dob- és trombitaszó hallszott a nagy tér felől.
Nini: komédiások!
Tán éppen azok, akiktől Fiuméban vált meg olyan hirtelen.
Nyilván a szomszéd sátor művészei, gondolá Pali.
Amint közelebb és közelebb értek, az iskolás gyermekség mint a raj zúdult ki a templom ívei alól, alaposan megfeledkezve a kis matrózról s a hátára pingált fülesről.
Uj látnivaló vonzotta őket, de különösen Palit, akinek lelkében a legizgatóbb érzelmek ébredeztek.
Hát még mikor, vállain szivárványszínű szárnyakkal , egy fehér ló hátáról piros cédulákat szórt le egy aranyos leányka s kedvesen csengő szóval hirdeté, hogy »sta sera« (ma este) lesz a nagyszerű rappresentazione, (művészi előadás) alla piazza di fera, (a vásártéren) - bum, bum!
De ezt már nem a tündérke, hanem a pojáca mondta, nagyokat puffantva a nyakában lógó öreg dobon.
Hát persze, hogy ő volt, a világhírű Hasdrubáldo társaságának jeles kómikusa, a Beppo ( Seppl) pojáca, a hű művésztárs.
S ki más volt volna a tündérke, mint Rózsika, a vándortársaság vonzó csillaga, akit a Pista oltalmában hagyott s most igazgatója vezetése alatt már itt járt Olaszországban.
- Rózsika, Rózsika!
Te vagy -e igazán? - szólalt meg egy ifjúi hang a mind sűrübbre torlódó tömegből, melyen nagy erővel furakodott át Pali.
A közönség őt is nevette , azt hivén, hogy a hátán fityegő csacsirajz szintén beletartozik a cirkuszi társaság mulatságos bevonulásához.
A lovas tündérke meglepődve tekintett oda, ahonnan a hívó szó feléje hangzott.
Látott egy viaskodó matrózlegénykét, aki feléje igyekezett utat törni magának.
- Jaj!
Szerelmes Istenkém!
Hiszen a Pali az, a Pali!... sikongott a kis művészleányka.
- Itt vagyok!
Ide, ide!
A közönség figyelmessé lett s azt tudta, hogy az egész jelenet bizonyára a művészcsapat utcai előadásának egyik jelenete.
Várta is, hogy no most mindjárt lesz itt holmi tréfás találkozás.
De biz' az váratlanul megszakadt s hirtelen félbemaradt.
Mert ugyan-ebben a pillanatban a kikötő felől mozsár durrogása jelentette, hogy a »Pelikán « fölszedi a vasmacskáit s indul tovább.
Palinak, hogy eldördült a visszahívó szigorú mozsárjel, annyi ideje sem jutott, akár csak kezelni is régi barátaival s különösen megölelni Rózsikát, aki evégett lesiklott a lováról.
Mentül előbb vágyott elérni a testvérként kegyelt hívét, Palit, ő is.
Hasztalan volt a szeretet munkája.
Rózsika előtt utat nyitott a tömeg.
Abban a hiszemben volt ugyanis, hogy most kezdődik az érdekesnek igérkező jelenet.
De ugyan-ekkor már csak a futó Pali kalapja látszott, amint rohant a kikötő felé.
Épp egy pillanatra fordult meg csupán, hogy lelkendezve adja tudtára futásának okát.
- Nem... nem lehet,... hajóm, a »Pelikán « indul...
Isten veled...
Rózsika... irok!
Pedig azt sem tudta, hová?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE