Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Kont-eset : fantasztikus regény a XXI. századból
Keletkezés ideje
1911
Fejezet
18
Bekezdés
2187
Mondat
4319
Szó
49712
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XVIII.
A költségvetési vita lezajlása után Kont igénybe vette a magyar képviselők törvénykezdeményezési jogát s egy emlékezetes beszéd kiséretében a Ház asztalára tette időközben nyélbeütött törvényjavaslatait.
Beszéde (a mi különben is százféle alakban adatott ki azóta) szóról-szóra olvasható az akkori országgyűlési naplóban, nem egy elbeszélő munka keretébe való.
A történelemtől mindössze annyit vesz kölcsön az iró, a mennyi a maga hőse világlátásának, lelki konczepcziójának illusztrálásához szükséges…
« Ebben az országban szerteszét hevernek a kincsek, mint a bitang jószág, csak le kell értük hajolni, hogy mindnyájan gazdagok legyünk s mégsem moczczant ezer esztendeig , hogy felszedje őket, a magyar.
Mert sajnálta a gerinczét és mert vak volt.»
Ez volt a beszéd kezdete.
A folytatásából ime egy pár szemelvény:
« Rövid időn annyi lesz itt a munka, hogy kétszer annyian se fogjuk győzni, mint a mennyien vagyunk.
S ha majd kétszer annyian leszünk, új források támadnak, örökösök , kiapadhatlanok, mert nincs olyan gazdag föld több, mint a mienk, akkora tömegeket semmiféle ország nem képes eltartani, boldogítani.
« A nyers produkcziót meg kell sokszorozni s itthon kell feldolgozni mindent, a mi emberileg feldolgozható.
Nemcsak feldolgozni, de elfogyasztani is.
Ki csak az megy, a mi itt fölös; be ne jöjjön semmi, mert ha akarjuk, van, lesz mindenünk.
« A fősúlyt a minőségre kell fektetnünk.
Úgy a nyers produkczió, mint a gyáripar terén, a világversenyben győztesek csak így lehetünk.
Ne érjük be azzal, hogy jobbat adott Isten, mint más népeknek, buzában, borban, gyümölcsben, állatban, becsüljük meg a gondviselés emez ajándékát, a melylyel kiválasztott népét megáldotta, azzal, hogy igyekezzünk a legjobb nyers terményczikkből a legjobb anyagot, árúczikket előállítani.
A «magyar minőség » -et világfogalommá kell emelnünk.
« Követnünk kell a természet törvényeit, s azokhoz alkalmazkodjunk az emberi törvények megalkotásánál.
A föld megterheltetését mindenha kínnak, injuriának érezte a magyar , tehát el kell a földadót (a mi az állami bevételeknek ugyis csak egy töredékét képezi) törölni s a helyett a nyersterményekre kell illetéket kiszabni.
Ez így igazságosabb, egyenlékenyebb, egyszerűbb, nem kiván komplikált apparátust s mégis jövedelmezőbb.
« Az első tekintély az anya.
A királyi kitüntetés nem a férfit illeti meg, hanem a nőt, a ki gyermeket nevel.
« A föld, valamint a levegő mindenkié.
Azon kell iparkodni, hogy mennél többen részesülhessenek a föld jótéteményeiben.
A viszonyokat odáig kell fejleszteni, hogy majdan a szabadságjogok megsértése nélkül törvénynyé lehessen emelni, miszerint 100 holdnál nagyobb birtoktestet senki sem birhat.
« A ki gazdagabb, többet adjon a köznek.
Csak egy igazságos adópolitika van, az, a mely fokozatosan megvalósítja a létminimum adómentességét s minden vonalon keresztülhajtja, kiépíti a progresszivitás elméletét.
« Egy nemzet létalapját a szellemi művelődés, a szabadság és a vagyon képezik, minden egyéb azon épül fel önmagától, automatikusan: az állam nemzetközi sulya, a jog, a törvény, az igazság, a melyek azok nélkül puszta óvó és rendészeti szurrogátumok, ha nem üres jelszavak.
« Művelt társadalom nem tűrheti meg, hogy tagjai éhezzenek, de még azt sem, hogy ki ne vegyék részüket az élet örömeiből.
« Egy eszme, egy költemény, a mely megragadja a sziveket, többet ér egy nyert csatánál, mert fölemeli, megnemesiti az emberanyagot.
« Csak egy arisztokráczia van: a szellemi.
A többi képzelődés, vagy - természetellenes tömegalakulás.
« Az a törvény, a mi láb alatt van, kiirtandó, ha alaptörvény is, csak a fejlődést biztositó és előmozdító törvények tűrhetők meg a Corpus Jurisban; különben annyi új törvényt kell hozni, mint a mennyi életviszony szabályozásra szorul, a termelésnek arányban kell állania a növekedő szükséglettel ezen a téren is.
« Csak oly monopóliumoknak van jogosultságuk, a melyek nem sértik egyesek érdekeit; az állam, polgárai rovására, nem üzérkedhetik; legföljebb az érdekükben szerepelhet, mint közvetítő.
A buzát például az államnak kell a termelőtől megvennie, mert az jobban értékesítheti azt, a maga hitelével és tekintélyével kedvezőbb piaczot teremthet számára, mint jobb minőségű terménynek , emelheti az árát s kikoplalhatja a szűkmarkú keresletet.
Semmi értelme nincs annak , hogy valameddig az elsőrendű gyümölcs, vagy portéka esetleg tizszerte nagyobb áron kél el, mint az alsóbbrendű: az első minőségű búza, a melyre, valameddig finom süteményt esznek az emberek a földön, mindig szükség lesz, ugyanazon az áron dobassék piaczra, mint a fele értékű franczia vagy olasz gabona...
« A gyermek neveltetését elvben az állam tartozik ellátni; ott, a hol nem látja el , ellenőrizni tartozik azt.
A rosz erkölcsű szülők gyermekei törvényesen kisajátíthatók az állam terhére s közintézetekben nevelendők …»
Mint a fenti szemelvényekből látható, a Kont által benyújtott törvényjavaslatok főképen a népjólét előmozdítását, a nemzeti vagyon öregbítését czélozták.
Első nagy beszéde alkalmával tizenöt ilyen javaslatot nyújtott be Kont, - köztük a vizjog reviziójára vonatkozót, - s valamennyit törvényerőre emelte a Ház, illetve magas szentesítésével a király.
Ausztria, bár a nagy készülődés féltékenységre méltán okot adhatott volna, hozzájuk sem szólhatott, a testvér két állam közjogát távolról sem érintette a javaslatok egyike sem.
Kont megmutatta, hogy így is lehet dolgozni.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A Kont-eset történetéből immár alig hiányzik egyéb, mint azoknak az eredményeknek bemutatása, a melyeket hazánk nagy reformzsenije alkotásaival a nemzet újjáteremtése, a haza megmentése körül elért.
Elérte, hogy a haza földje azoknak a kezébe került, a kik azt legjobban szeretik , imádják, mint hajdantan a tüzet pogány őseik.
Az új gazdálkodási rendszer, a melyhez az első évi kedvező eredmény után egyszeribe hozzászokott a földmíves, meghozta gyümölcsét.
A földmívelési miniszterium által kiadott statisztikák tanusága szerint mennyiségben legalább 100, értékben 200 százalékkal több nyers anyagot termett a föld Kont óta, mint azelőtt.
Ennélfogva két-háromszorosára szökött fel a föld ára s mi természetesebb, minthogy a nagybirtokosok saját érdekükben önként megváltak latifundiumaiktól a földmíves javára, annyival is inkább, hogy a konzorczium által létesített vállalatokba befektetett pénz rengeteg kamatot hajtott.
Négy év múltával annyira felszökött részvényeik értéke, hogy Kont beválthatta szavát: 400 millió korona helyett 800-at fizetett vissza azoknak az uraknak, a kiknek naivságából megkezdhette az ő nagy reformművét… A paraszton kívül hovatovább mindenki részvényes akart lenni; az érsekek, püspökök maguk kérték a holt kézen levő birtokok szekularizáczióját, hogy szaporíthassák egyházmegyéik jövedelmeit.
Megrendíthetlen hitele volt Kont minden intézményének és méltán, mert hiszen még csak a kezdetén voltak az országos vagyon mozgósításának az amerikai nagymesterek s máris megkétszerezték befektetett tőkéiket.
A temérdek felszabadult, pénzzé változott érték, a mi a birtokforgalom föllendülése folytán folyóvá lett a volt nagybirtokosok kezében, mind részvényért kiabált.
Talán a Low-féle Missisipi-részvények sem voltak olyan kapósak annak idején, mint az Americo-Hungarian company-éi.
S Kont gondoskodott róla, hogy az amerikai tőkések bizonyos föltételek mellett kötelesek legyenek részvényeiket kiadni a kezükből.
Ki is adták.
Az urak kivettek volna a kezükből még annyit is.
Tizenöt év múlva csak azoknak az idegeneknek kezén maradhatott csak egy részvény is, a kik nosztrifikáltatták magukat.
Ilyenek sokan voltak s teljesen asszimilálódtak.
De asszimilálódtak a nemzetiségek is.
A jólétben elsimultak a féltékenykedések, de azonkívül is gondoskodott Kont oly nemzetiségi törvényekről, a melyek azáltal biztosították a magyar faj hegemóniáját, hogy a magyar hazafiságot anyagi kérdéssé tették.
Ingyen nem lesz szivesen magyarrá se tót, se oláh, de ha kiéheztetvén, anyagi javakat igérnek és adnak neki a hazafiságért, bizony nem lesz bolond a tót, hogy kapva ne kapjon az erényen.
Azok között az eszközök között, a melyekkel Kont a föld nyershozadékának értékét megsokszorozta, előkelő szerepet játszott új termelési ágaknak és iparműveknek meghonosítása.
Hovatovább másodrendű szerepre szorultak a gabonaneműek, a jobban fizető nemes gyümölcs, rizs és a gyapot mögött.
Nagy elterjedtségnek örvendett még a len és a komló is.
Megszaporodtak a szőlőkertek s okszerű pinczekezelés elterjedése folytán világpiaczi czikké lettek a magyar borok.
A búzát csakugyan az állam monopolizálta, de nyereség nélkül; idővel elérte, hogy megfizették neki a búza tényleges belső értékét (a világbúza áránál 50- 60%-al többet ), de a többletet visszatérítette a termelőknek, abból csak a közraktári és kezelési interkaláris kamat-költségeit vonta le.
A nép pedig, az istenadta nép, szaporodott a jólétben kedve szerint.
Gyermekét , inproduktiv korában felnevelte az állam, s mire munkaképes lett, csak tőkét képviselt a családban, attól nem tarthatott a szülő, hogy munkát nem talál.
Ilyenformán hogyne szűnt volna meg az Egyke, mikor csak kárral járt s mikor a vagyon kérdése egygyé lett a munka kérdésével: ki-ki annyit kereshetett, mint a mennyit akart.
A haza minden polgára elfért a magyar földön s értéke szerint helyezkedhetett el.
Úgy a munkás, mint a szellemi élet harczosa.
Protekczió, nepotizmus szóba se jöhetett , mert szükség volt minden erőre, s a munkában élők jogosulatlan kedvezmények osztogatása által nem csalják meg magukat.
Mindenki az őt megillető helyére került az állam gazdaságában, a munkamegosztás természetes úton kifejlesztett nemzetgazdasági törvényei szerint.
Nem kallódott el a magyar faj hatalmas energiájából úgy szólván semmi, mert több volt a munka, mint a munkás.
Bevált Kontnak az a törekvése is, a melylyel a magyar termelés értékét a minőség emelése által igyekezett gyarapítani.
A magyar nyersterménynek, valamint iparczikknek európai hire ment, kivitelünk megnőtt, ki se tudta elégíteni a keresletet, míg behozatalunk a minimumra redukálódott, gyarmati czikkekre szorítkozott.
A pénz itt maradt az országban és újabb és újabb befektetési alkalmakat keresett.
A világraszóló viziművek, a melyeknek kiépítése s az ahhoz fűzött számítások fényesen beváltak s csakugyan ellátták az ország összes iparvállalatait a szükséges energiával, az országban termelt s új területek megnyitása folytán óriásilag felszaporodott kőszénkészletnek helyes felhasználását feleslegessé tették.
A Balkán-államokat boldogítottuk a fölös mennyiséggel.
Általában a Balkán, Kis-Ázsia és Éjszak-Afrika piaczait a mi terményeink és gyártmányaink uralták.
Még az élelmes németek s a retorzió politikája sem árthatott kereskedelmünknek, a kikoplaltatás kisérletébe azok bicskája tört bele, a kik megtámadtak bennünket.
Mert jobbat adhattunk (a termelés olcsósága folytán) ugyanazon az áron, mint más állam.
Jól számított Kont vitéz.
A kultura természetesen óriási lendületet vett.
A művészet, irodalom, tudomány virágzásnak indult.
A szellemi munkával foglalkozók kontingense megnővén, több szellemi energia jött forgalomba s nem lévén tétlenségre kárhoztatva senki, nem kallódott el a tehetség, nőtt, addig nőhetett, szabadon, fölényes ambiczióval, a meddig növekedésében határt nem szabtak neki a természet korlátjai.
Más korlátok nem léteztek.
Elszaporodván a tőke, rengeteg vagyon vált fölössé, maradt fenn a luxus czéljaira.
S miután kielégítette eredendő anyagi vágyait, szinte öntudatlanul rákapott a magyar a nemes luxusra is.
Elkezdett képet és szobrot venni, könyvtárakat alapítani s nagystilű márványpalotákat épített… S miután még így sem tudta hova tenni a pénzét : kórházakat s egyéb emberbaráti intézményeket létesített…
Tizenöt esztendő múlva a Kont föllépése után 60 milliárdra lett a magyar nemzet vagyona becsülve Ausztria 40 milliárdjával szemben.
S hála népesedési mozgalmi törvényeinknek s gazdagságunknak, népességünk is túlszárnyalta a testvérországét.
Kont ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy megkoronázza művét.
Az egész országgyűlés élén a király elé lépett s a nemzet nevében önálló hadsereget, bankot kért s a vámközösség megszüntetését követelte.
S az ősz király teljesítette a nemzet kérését; ezekkel a szavakkal felelt:
- Most már, hogy gazdagabb magyar népem birodalmam többi népeinél: kérését azok sérelme nélkül teljesíthetem; vonakodásomnak amúgy se lenne értelme, mert a természet rendjén királyi hatalmammal nem változtathatok.
Az erősebb, a gazdagabb velem vagy nélkülem, mindig győzni fog a gyöngébb és szegényebb fölött...
...Ime, ez a Kont-eset.
Így mentette meg a végromlástól, így váltotta meg nemzetét egy gondviselésszerű férfiú.
Magyar szerencse, hogy végszükség esetén mindenha gondoskodott hasonló nemzetmentő férfiakról a mi Istenünk.
A mi Istenünk az ő népét nem hagyja el.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE