Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXV. Vallatás.
Ekkor Pali előlépett s magyarul kérdezé:
- Ki ismeri közületek Hazdrubáldót?
A cigányponyvák alól egyszerre zúgtak fel a hangok:
- Nini!
Hisen mágyár ézs ázs ifijúr!
Pali ismételte a kérdést:
- Ki az, aki közületek ismeri Hazdrubáldót?
- Ákár én is! - mondá az egyik vén cigányasszony.
Palit egy sejtés ütötte meg.
Fülheggyel hallotta ő már rebesgetni, hogy vándorcigányokat gyanusítottak az Ágnes néni gyermekének eltüntetésével.
Hátha ...
Uristen!... ha ennek a titokzatos eseménynek az igazára tudna rányitni!...
Pali lelkét szinte lázas nyugtalanság fogta el.
De lekűzdötte izgalmát, mialatt ébredező gyanakvásának okát közölte parancsnokával, aki óvatosságra intette.
- Vigyázattal kell eljárnod, ha célhoz akarsz jutni, ha ki akarod deríteni a valót .
Ez a faj fölötte ravasz, titkolódzó és alattomos.
Különben: melletted leszek.
Annyit értek magyarul, hogy az ügy további fejlődését figyelemmel kísérhetem.
Folytasd a vizsgálódást és eszeden járj!
Mihelyest a vén cigányasszony kiböffentette, hogy ismeri Hazdrubáldót: az öreg vajda ráförmedt, öklét fenyegetve emelte föl s érthetetlen nyelven valamit duruzsolt, amire a cigányasszony megszontyolodva kotródott a sátor alá.
Ekkor Pali az ő selyemerszényéből két ezüstpénzt vett ki és csillogtatta a vajda előtt.
- Nem akarok többet tudni, mint azt: hogy hol és mikor ismerkedtetek meg a cirkuszi direktorral, Hazdrubaldóval?
A vajda vágyva pislantott a csillogó pénzek felé; de mégis így szólt:
- Jáj, nágyságos urficska, én ázst sé tudom: fiu-é, lány-é ázs á dilektor.
Nem tudok én felile sémmit.
Hirit sé hállottam sohá.
- Hát akkor mi okból förmedt rá maga arra az öreg cigányasszonyra?
- Már mér ne förmedtem volná rá, mikor odá ígette á birgepérkéltet á sérpényő oldáláhó!
Tehát nem akart vallani a vajda.
Ekkor odalépett a kapitány.
Felső kabátját szétvetette s meglátszott alatta az aranyhímes egyenruha; és, mert épp a követséghez készült, mint ezt a szabály parancsolja, érdemjeleit és vitézségi érmeit mind feltűzte, melyek a mellén ragyogva kivillantak.
Tudta, hogy az ilyesmi hatással jár, főképen az alantas népre, de legkivált a cigányra.
A kapitány horvátul beszélt, mert bízvást föltehette a cigányról, hogy megérti .
Valamint hogy meg is értette.
A váratlan megszólításnak volt is foganatja.
- Ne sokat teketóriázz, more! - harsant rá a hajóparancsnok - mert lecsukatlak mind a hányan vagytok.
Felelj: hol és mikor találkoztál Hazdrubaldóval?
A sátoralja cigányság erre a komoly felszólításra mind oda sereglett a vajdája köré s aggódó kiváncsisággal leste: hová fejlődik a dolog.
Az öreg cigány húzódozott, görnyedezett.
Erre a katonás, szigorú föllépésre nem volt elkészülve.
- Kezsit-lábát csókolom nácsságos vitézslő főkapitány uram, olyán rég esett, hogy már nem is emlíkezsek rá.
De hogy is emlíkezshetník, mikor már nágyon genge ázs én fejem , nágyot is hállok, rossul is látok, meg nimelkor gyákrán elfog á gercses kehegís - szabadkozott a vajda.
- Majd eszedbe juttatja a porkoláb - mondá a parancsnok s magához intve Palit , indulásnak eredt.
- Kezsit-lábát csókolom, nácsságos vitézs főkapitány uram... hisen a mi cseppecskít tudok, sívesen elmondom, csák né tessen mindjárt mérgeskedni! - kérlelé Morlakovics parancsnokot a vajda.
- Hát ott vótunk mindnyáján válámelyik vásáron vagy búcsun .
Mégléhet, hogy talán ippen a silas-firinyi búcsún vótunk.
Sátort ütött ottan válámi nímet komédiás.
Ázs vót ázs á Házsdrubáldó, a fékéte erdeg burítaná be á kípit neki , mert mind lefogláltá a nípsíget, úgy hogy minekünk ályig maradt, hogy á rájkóink egy kis rókatáncssal vígástálták volna a kezsensíget, meg hogy á csigányássonyok á kártyábúl meg á tenyeribül gyüvendölhettek vóna, meg egy kis ápró pízst sérézshettek vóna á csodátévő tükörrel, akibe minden lány, legíny megláthassa á gyivendő párját .
Mer hogy, kezsit-lábát csókolom nágyságos vitízslő főkapitány uram, ázs válámi kilenes csodátítel, mikor...
- Ne prézsmitálj annyit, öreg! - dörgött rá a kapitány, félbeszakítva a szószapora vajda beszédét.
- A dologra!
Hát aztán?
- Hát ázstán, kírem seretettel, méglátta á komédiás banda vajdája á Ribék ölibe ázstát ázs áránysöske kis babát, ákit irgálmátosságbul sedtünk fel á rekettyésbe , áhun majd belefulládt á vízsbe, mert hogy á kegyetlen sülő ídesanyja odá tétte ki , hogy halna íhen.
Igazs -e Ribék? - mondotta az öreg vajda, egy még fiatalos cigányasszonyhoz fordulva.
- Besílj hát té, hisén té jobban tudod.
Előlépett a sátorból a Ribék s így vette föl a szót:
- Jáj, jáj, jáj, nácsságos úr, réttentő sor vót á '!
Á mágám kicsinyét sé gyízstem táplálni, hát még á másét!
De maj' kisákádt á sívem á gínge pici teremtísért, hát mellre fogtam és kitápláltam ázstát is.
- Hány éves lehetett akkor az a gyermek? - kérdé a kapitány.
- Bizs ázs léhetett vagy másfíl estendís.
- Hiszen ebben a korában a gyermek már nem szopós - vélé a kapitány.
- Jáj, nyalom á kenyekit, nácsságos úr, nálunk csigányoknál á gyerek három estendős korában is sopik még.
- Tovább, tovább! - nógatá az asszonyt a kapitány.
- Hát aztán?
- Hát ostán ázsután ott nízselődtünk mink is á ponyvá megett... mikor écsérre ott terem mellettem á komédiás vajda felesíge és ászondja, hogy: hun loptád estét á sőke babát?
Hásen ázs nem is a te igázs víred!
Hásen sőke, fehírbőrű!
Mondom én: mi közse hozszsá?
Mondja ű: bekésértetlek, áristomba tétetlek, te gyerektolvaj!
De ha ide adod, nem szólok.
Erre nagyon megijedtem, mert minket Fáraó nípit mindenütt kergetnek, nyomorgátnák.
Mondom neki: legalább ádjon írette valamicskét.
Ásondja á dilektorné: ádok érte két lírát.
Ekkor odalípett á gázsdá, ázs á Gazsdrabáldó.
De mán innen túl hadd mondja tovább a vajda.
- Nos? - szólt a kapitány.
A vajda húzódozva közeledett, míg Pali izgatottan várta a választ.
- Láttam, hogy vesedelmet hozs ránk ázs á csépp gyerek, há túl nem ádunk rájtá hámárosan.
Minek is nekünk á gyerek, há sőke?
Micsinyáljunk mink sőke gyerekkel?
Sohá meg nem tanulja, se meg nem sokja ázs á mi íletünket.
Hát ásondtam á komédiásnak , hogy azs etven líráért, vessem el a gondját, viheti a sölke ángyálkát, mert sákástott olyán vót, mint ázs égbeli ángyál, mint áhogy á templomban vánnák lepingálva.
Láttuk is á párját sokfelé.
Még á multkor is ásondtám a Rébék lányomnak, hogy...
- Semmi fölösleges beszédet ne halljak! - szólt rá a kapitány.
- A dologra!
Nos ?
Megtörtént az alku?
- Meg á, kezsit csókolom.
Odá ádtuk a tizsenet líráért, pedig nekünk is többünkbe van.
Ázs á sok drága ítel!
Meg mink ruházstuk.
A kapitány minden zordságáról megfeledkezve, erre a szóra elnevette magát.
Jól tudta ő tapasztalásból, mi az a cigányruházkodás, élelmezés.
Egy rongyocska a rajkó nyakában: már neki ruházkodás; egy darabka szalonnabőr, melyet a rajkó napestig szopogat: már neki ebéd is, vacsora is.
- Hát aztán? - sürgette tovább a kapitány.
- Hová lett, mi lett abból a kis gyermekből?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE