Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXVII. Az Egei tenger partján.
Pali innen-onnan már harmadik éve, hogy a »Pelikán « hajón mint tengerész-apród teljesít szolgálatot.
Parancsnoka, aki megelégedésének már eddig is jelét adta, kedvezését azzal tetézte, hogy Palit a nehéz munka alól felszabadította s az ellenőrséget bízta rá, melynek kiválóképen felelt meg, amiben persze a legénység fogyatékos tanultságánál fogva az ő magasabb műveltségi foka volt segítségére.
Hát csakugyan szedelőzködni kellett.
A hajónak maradását nem lehetett meghosszabbítani.
Indulni kellett más kikötők, Szmirna és Szaloniki városai felé.
Mielőtt horgonyt oldva elköszöntek a várostól, még egy látogatást tettek a rendőrségnél.
Pali meglepetésére (de nem a főkapitányéra) másnap virradó reggel hült helye volt a cigányságnak.
Biz' azok mind egy szálig megszöktek a börtönbül.
És mivel határozott vádat nem emelhettek ellenök és további letartóztatásukat csupán gyanuokok alapján kérték, ami a rendőri költséget szükségtelenül szaporította volna , szépen utána eresztették a többit is.
A parancsnok nevetett, Palit azonban elkeserítette a meddő hajsza, hogy nem bírt világosságot hozni a Rózsika multjába, mellyel még álmában is foglalkozott.
- Lásd, Pali, - mondá komolyra válva a parancsnok, - az eddigi nyomokra is csak a vak véletlen vezetett rá.
Ezentúl azonban mindenütt, ahol megfordulunk, alaposan tudakozódni is fogunk.
Ez a cigány- s komédiás-népség legsűrübben a Balkánt járja .
Nincs kizárva, hogy ebben a mostani újabb utunkban a mi állhatatos kémlelésünk végre is a kívánt eredményhez juttat bennünket.
Indulásig még teljes öt órája volt Palinak magánügyeinek elintézésére.
Leült a parti lépcsők egyikére, hogy egy nagy kőkockán megírja utolsó élményeit egy hosszú levélben szülei címére.
Csaknem három éve mult, hogy híröket nem vette.
Vágyakozása, mely szívét mind erősebben fogta el, még szigorú atyja iránt is enyhébbre váltotta keserüségét.
De mindenek fölött az áldott édesanya halovány, szomorú képe lebegett előtte .
Lelkében őt látta folyton, az ő drága karjaiba kívánkozott.
Még szeretettel gondolt Ágnes nénire is, főkép azóta, hogy megértette az ő szünhetetlen bánatának okát : egyetlen gyermekének elvesztését.
Oh, mikor is szabadul meg a kemény szolgálat alól !
Bár az ő parancsnoka jóságos vezetője volt neki és a szigorú kötelességek teljesítését megkönnyítette rája nézve, a szívét folyton epesztő vágyba szinte belébetegedett.
Pedig még két év, bánkódó lelkének kétszáz esztendő, a szolgálati idő.
S ez alól nincs, ami feloldja.
Betért a postahivatalba s feladta levelét.
Csak úgy megszokásból tett kérdést , érkezett-é nevére levél a váró-postán.
Ki festi le az ő nagy örömét, midőn a hivatalnok az ablak mögül írást nyujtott feléje, melynek betüi legott rávallottak a Roszcsont Ferkó kezére.
A levelen rajta a bécsujhelyi bélyeg.
Hazulról várt választ, az édesanyja kezevonásai után sóvárgott.
De hogy ezekből nem jutott, hálás szívvel vette annak a jó rokonnak s hű barátnak sorait is, és mivel már letellett az idő, sietett haza a »Pelikán « födélzetére.
Még egy pillantást vetett a görög hajdan csodaművére: az Akropoliszra, a Jupiter-temploma romjának magas oszlopaira, a Heródes színházi csarnokára s a bástya falába vájt tömlöcbe, melyben Szokratészt, e fennkölt bölcselőt üldözte a bírák halálos ítélete elé Athénnek s egész Görögországnak háládatlan népe .
Búcsút intett a szemben viruló Hymättósz hegye felé.
Mezőinek és bokrainak virágaiból a még ma is ott döngicsélő méhek ősanyái szűrték már azt a mézet, melyről Görögország költői dicsérő dalokat zengedeztek.
És nini!...
Azok az apró hordók, melyeket a »Pelikán « legénysége épp most gurított le a hajó fenekére, szintén mind hymättószi mézet foglalnak magukban, melynek izét-zamatját mi sem múlja fölül.
Aztán... aztán fölszedte vasmacskáit a »Pelikán « , s indultak délnyugatnak, Szmirna felé.
Már a sík tenger tetején repültek s Pali, élve az első szünettel, az egyik horgonyra ülve, elővette az imént kapott levelet.
Roszcsont Ferke a következőket írta:
Bécs-Ujhely, 1847 augusztus 20.
Kedves pajtásom Palkó!
Mi magyar fiúk ma üljük itt Szent István királyunk ünnepét.
Künn jártunk a vármezőn , ahol ugyanafféle komédiás nép ütött sátort, mint akkor Fiuméban, hogy téged pillantottunk meg Pali bácsival, a te édesapáddal, egy amolyan cirkuszos bódéban , ahonnan úgy elpárologtál egyszerre, mint a kámfor.
Én itt a 2-ik hadiskolai osztályt járom s reménylem, hogy már esztendőre két csillaggal ékesítem a mundérom gallérját.
Persze, persze!
Néhanapján nagyon megéhezem a pusztai mulatságot, mint amilyent, de hányat! - követtünk el gyerek-korunkban.
De érzem, hogy nem tudnék már olyan őszintén bolondozni, mint akkor.
Úgy veszem észre, hogy az iskolai fegyelemnél merevebb katonai szolgálat megkomolyítja az embert.
Hazulról is, meg apádékról is jó híreket kapok, kivéve, hogy a te édesanyád, az én aranyos Mari nénim, gyöngélkedik s keveset jár ki.
Ágnes néni az ő ápolása végett most nálatok lakik és bőven sírdogálnak együtt.
Hát közben nem jöhetnél vagy egyszer haza szabadsággal?
Ez a te édesanyádnak nagyon jól esne, talán még bele is gyógyulna.
Husvétkor kaptunk kétheti vakációt.
Ám ebbül a sok időbül csak maga az oda-visszautazás foglalt el egy hetet.
Szerencsére enyhe napok jártak s átrándulhattam a te kedves, régi tanyádra, a terennyei pusztára.
Sok megváltozott arrafelé.
Meghalt a szilasberényi harangozó, meg az Ágnes néni hűséges öreg csősze, a Nebizdrá bácsi.
A Böllér Jóska, aki megkeserítette a ti toronybéli harangozástokat , huszárnak állott és a káplárságig vitte.
Ő is épp szabadságon volt odahaza s a Pista gyerek, a te játod és ügyes legényed édesanyja, a Klári néni előtt a konyhán szörnyen eldicsekedett az ő vitézi tetteivel.
Ha véletlenül nem lépek közbe, hát ez a fiatal Hári János nyilván még azzal is kérkedik, hogy ő fogta el Napoleon császárt.
És szidott benneteket, téged és Pistát, hogy nyilván a katonasor elől szöktetek el , melynek sanyaruságait már jókor szimatoltátok meg.
Hejh, azt mondja, csak az ő keze alá kerülnétek, majd így, amúgy!
Megvetéssel fordultam el ettől a kellemetlen, hencegő frátertől.
Még azt is megírom neked, hogy a Nyaklavec, hajdani instruktorod, a fiumei helytartó házához került a kegyelmes úr két apró fiához.
No, lesz ezeknek ne búsulj!
A minap hozzánk is ellátogattak és a tanító úr a hajórészbe vezető útat elzáró zsinórt nem vette észre , aminek következtében jókorát puffant le a padlóra, amin nagyot kacagtunk, de legkivált kacagott a két kis gubernátorgyerek.
Isten veled, öregem.
Irjál bő választ.
Ölel hű barátod
Ferke.
Pali hosszan tünődött el a Ferke levelén.
Oda szállt el vágyó lelke a terennyei pusztába, s azon merengett, hogy mennyi minden változott meg azóta.
Maga is a gyereki korból legénysorba lépett.
A tizenhetedik esztendőt járta s már a bajusza is ütögetett.
Igy futottak be a szaloniki öbölbe, az Egei-tengernek e nevezetes kikötőjébe.
Most már, hogy ismeretei meggyarapodtak, Pali a maga emberségéből tudta, hol jár.
Az ősi Makedónia és Thrákia kormány-kerületének (vilajetjének) központjában, mely ez idő szerint török fennhatóság alatt áll, ahonnan viszen az út Dyrrhachium felé, amely város nem más , mint Durazzo városa, ahonnan származott Durazzói Károly, akihez a magyar történetnek is van köze.
Itt hirdette Pál apostol a keresztyén hitet, Szalonikiben, melynek lakosságához két ízben is írt levelet.
Föl- és lerakodás után hamarosan távoztak, ami Pali nyugtalan szívének nagy könnyebbségére szolgált, mert mind erősebben húzta hazafelé a vágy s alig várta, hogy eljussanak a leírhatatlan szépségű Konstantinápolyba.
Érezte, hogy ott ér el az ő életének fordulópontjához.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE