Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXIX. Az Édes-vizek mellett.
A jóságos parancsnok a szokottnál is koraibb kelésre intette Palit, mert holnap péntek lesz, a török vasárnap.
Nagy katonai parádé, a szerecsen testőrök felvonulása, az ünneplő tömeg nyüzsgése, a janicsár banda harsogó kürtzenéje, a katonai és egyéb főtisztek, az udvari méltóságok s végül a padisah (a szultán) megjelenése lóháton vagy ragyogó hintón - mind ez várta a szemlélőt.
Ez a szelámlik.
Oly ünnep, mely közepet foglal a vallási és világi szertartás között.
Amelyet követ a majális-forma népmulatság az Édes-vizek partjain, virágzó erdő árnyán, hímes gyöpön.
Természetes, hogy Pali már hajnalban talpra ugrott; de már akkor teljes díszben állt előtte az ő szeretett kapitánya.
- Azért előztelek meg az öltözködésben, hogy figyelmeztesselek: szedjed elő az ünneplő ruhádat te is.
A követségről küldtek külön belépőjegyet.
Aminek az a haszna , hogy nem köll majd dulakodnunk a sűrü nép között, hanem páholyból nézhetjük az egész cerimóniát.
- Nincs nekem - felelé Pali - egyéb díszöltönyöm, parancsnok úr, mint az a piros mundér, melyet még komédiás koromban viseltem a fiumei vásáron.
- Ej, üsse kő! - mondá vidáman a kapitány.
- Legföljebb az eshetik meg veled, hogy holmi idegen princnek néznek, ami csak növelheti a tekintélyünket.
Pali csakugyan abba a komédiásdíszbe vágta magát, melyet mint lovas-akrobata hordott .
És mondhatni, hogy illett neki.
Jóllehet idők jártával már nekikezdett emberedni, de a nyúlós, piros trikó engedett.
A derekára kék övét kötötte, matróz-sapkáját magyarszínű piros - fehér - zöld szalaggal ékesítette fel.
Magatartása, nyúlánk alakja olyan előkelő volt, hogy csakugyan kellemesen tűnt fel a közönségnek.
Mindenki valamely nagyhatalom tengerész-küldöttségéhez tartozó csatlósnak (attaché) nézte, amiben a kapitány mód felett nagy örömét lelte.
Csakugyan: a diplomácia részére fönntartott, szőnyegekkel gazdagon bevont külön páholyba vezették őket.
A paszomántos udvari cselédek pedig frissítőket: fekete kávét apró aranycsészékben, rózsaillatú mézgás kockákat, hideg narancs-szörpöt s egyéb efféle keleti nyalánkságot s illatos szivarkát hordtak fel.
Alig hallgatott el a szerecsen-banda recsegő zenéje, midőn újabb kürthangok harsantak el a szultáni palota, a Dolma-Bagdzse felől.
Kapuján először is az uralkodó fiai és unokái jelentek meg aranyos hintókon, melyeket gyönyörű fajlovak vontattak a mecset előtt elterülő puszta térre.
A metszett, nagy tükörablakokból azok a díszbe öltözött, aranyhímzéssel teleszórt s rendjelekkel bőven elhintett pici basák fogadták a tömeg üdvözlését.
Az apró princek nem viselnek a korukhoz mért gyermeki öltözetet, hanem épp olyat, mint a felnőtt urak : vezirek, miniszterek, magasrangú tisztek, ami elég furcsán hat .
( A nép is minden nemzetnél ugyanezt cselekszi: gyermekeit korukra való tekintet nélkül ugyan-úgy öltözteti a felnőtt, mint magát.)
Ezután érkeztek hasonlókép tündöklő fogatokon a padisah (az uralkodó) háreme: feleségei, leány-gyermekei és leány-unokái.
A tarka, fényes felvonulás után közeledett maga a szultán, remek tagozatú , selyemsörényű s hosszú, lombosfarkú, tejszínfehér paripán »a minden igaz hívők « királya, Abdul Medzsid ő felsége, a hatalmas Mahmudok , Szulejmánok és Murádok egyenes leszármazója.
Körülötte az ország előkelői ragyogó rendi ruhában gyalog környezték az uralkodót, egy szelidarcú, nyájas férfiút, aki alatt a nép boldog volt.
Ugyan-ebben a percben szólalt meg a fehér márványból épült mecset karcsú mináret-jéből a müezzin (pap) éneklő imája.
Rá mély csönd következett, mert ezalatt a szultán az ő híveivel a mecset belsejébe vonult, ahol kegyes imádsággal váltakozó birodalmi tanácskozás folyt.
Midőn ismét riadoztak a trombiták, ez a szelámlik befejezését jelenté.
A roppant néptömeg megmozdult s a halmokon lehömpölygött a tenger partjára, hol száz és száz kaik (ladik) az Édes-vizek mellé vitte a sokaság nagy részét.
A legtöbbje csak amúgy gyalogszerrel igyekezett az ünnepi kirándulásra, épp úgy, ahogyan szoktak minálunk kedvező nyári vasárnapon fölkeresni berket-ligetet.
Pali el volt bájolva a festői jelenetektől, melyek előtte lejátszódtak.
Ehhez a látványhoz foghatót még álmában se tudott volna elképzelni.
Útközben (Paliék a tengeri úton igyekeztek az Édes-vizek mellé) újabb képekben gyönyörködtek: a Therapia városrész kertjeiben, a régi és új palotákban, de különösen a pezsgő, színes életen, mely az Arany-Szarv két partján fejlődött ki.
A partról az elhaladó népes ladikok felé s az innen a partra visszarebbenő bánatos daloláson és zengő csimpolya kíséretén különösen megilletődött Pali.
Ezenközben a sós vízről az édeshez értek.
A kicsi folyam hullámai virágos partok között kígyózva omlanak a tengerbe.
Díszlett a dombos táj, a ligettel váltakozó hímes mező.
Minden bokorban mulatozó emberek.
Igazán csak emberek ( férfiak) s nem némberek, mert török asszony s hajadon ilyenkor ilyen helyütt nem mutatkozik.
Tehát csak nagyszakállú bácsik s karcsú legények mulatoznak e kies szabadban.
Emitt is, amott is, egy-egy telep előtt szegény vándor zsidó zenészekkel muzsikáltatja magát a muzulmán, mint otthon cigány hegedűsökkel a magyar, ha kedvre gyúlt.
De valamint az ilyen vigasságból ki van rekesztve a »fehér cseléd «, azonképen tilalmas előtte a bor is.
És mégis tud vigadni.
Járnak itt körül cigány táncos leányok, kártyavető cigány jósasszonyok, kóklerek és pojácák.
Nagy kacagás és vidám tapsolás hangzik amonnan a tölgyes alól, de amelyhez közeledni nem szabad, mert ott mulatoznak a szultán feleségei és apró gyermekei.
A kizlár aga (a hárem - a női lakosztály - őre) és alárendeltjei távol tartanak onnan minden idegent.
Amint messziről meg lehet különböztetni, egy komédiás-csapat gerjeszt ez előkelő hölgy- és gyermekvilág védett körében nagy tetszést és derültséget.
Különösen a pojáca okoz hosszantartó, messzecsengő vidám hatást az ő mókáival.
A kis hercegek nem győztek tapsikolni.
Az eléjök aranytálon nyujtott ezüst aprópénzből tele tenyérrel szórták az áldást, melyet a mulatságos pojáca szorgalmasan kapart ki a lehullott lomb s a sűrü fűszálak közül.
Egy kis kutya különös vígságot gerjesztett az előkelő társaságban.
Minden mozdulatát nem lehetett felismerni, mert Paliék kissé messze voltak a háremi csoporttól; de annyit mégis észrevettek, midőn a kis kutya (a fején bokrétás csákó, az oldalán kard , a hátán tarsoly) a pojáca vezényszavára egy kis puskával olyan helyesen tisztelgett s lövöldözött, hogy a szultáni apróságok ki sem fogytak a derültségből.
Az egyik tölgyfa terepélye alatt egy gazdagon felszerszámozott fehér paripa kipányvázva, melyhez egy karcsú szőke leányka bizalmasan támaszkodott.
A kapitány a nyakában lógó táskából kivette a lorgnont, a kétcsövű színházi messzelátót, s odaszögezte a távoli jelenetre.
Halk felkiáltás - a meglepetés kiáltása hangzott el ajakán.
Aztán kiakasztotta nyakából a lorgnont s odanyujtotta Palinak.
- Nézz csak oda, fiam, nem látsz -e ott ismerőst?
Pali még alig emelte szeméhez a lorgnont, midőn elhalványodva, a parancsnok karjába kapaszkodott.
- Ők azok!
Semmi kétségem - suttogá.
- Kicsodák? - kérdé mosolyogva a kapitány.
- Az én öreg tanító-mesterem és Rózsika.
- No lám!
Tudtam én, hogy utunkban végre is rátalálunk erre a csavargó népre.
Nem megmondtam?
De ha még kétséges volt volna is a távolról való vizsgálódás eredménye: teljes valóra vált az, midőn egyszerre eldobva a puskát, hanyatt-homlok rohant feléjök a besorozott kutya és előbb őrültmódra vágtatva körül nagy karikában a gyepet, mint hogyha nagy , erős első hevedelmét ezzel az önfárasztással akarta volna csillapítani, csak ezután állapodott meg nyihogva.
Első lábait mintegy ölelésre tárva, ugrott a Pali nyakába , mialatt hegyes csákójának tollbokrétájával piszkálta meg a Pali orrát.
Szemeinek kifejezése azt beszélte, mennyire boldog, hogy ráakadt az ő szeretett, régi gazdájára.
- Hát igazán te vagy, Svihi? - mondá Pali és lehajolt hozzá és fölemelé magához és a kutya végignyaldosta a Pali ábrázatát s azután nagy boldogságában megint nekieredt a bolond körfutásnak, hogy visszatérve, szüköléssel és vinnyogással ássa bele fejét gazdája térdei közé.
Hogyan ismerte föl Palit az ő hűséges Svihije?
Midőn a parancsnoka után a művész-csoportot meglátta ő is: hosszú, éles kiáltásával, melyet száján kibocsátott , magára vallott.
A kis kutyának legalább, többre nem is volt szüksége.
Hiszen annyiszor hallotta s jól ismerte ő ezt a hangot, midőn hol megfeddé, hol kedvezett neki az ő hajdani való kis gazdája.
Kis gazdája?
Úgy látszik, inkább a szaváról ismert rá, mert bizony az akkori gyermeksorban levő fiú ifjú emberré serdült azóta.
De hát rajta volt a piros mundér, melyet művészkorában viselt.
Erről is ráismerhetett.
Leginkább tán ösztönével és csalhatatlan szimatjával.
De már most: hogyan kerüljön Rózsika közelébe, kinek sejtelme sem volt arról, mit jelent a kutya hirtelen eltűnése.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE