Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXX. Hazdrubaldóék nyomában.
Közben az útszéli komédiások befejezték mutatványaikat.
A pojáca füttyére a kutya visszavágtatott.
A csapat kezdett szedelőzködni.
Illő távolságban az udvari társaságtól Morlakovics Dusán, a »Pelikán « parancsnoka s Rontó Pál, a hajó ellenőrtisztje, bevárták, hogy a művész-csapat elhaladjon mellettök.
A lovarnő pórázon vezette paripáját.
Midőn megpillantotta Palit, a kantárt kiejtette kezéből s lova sörényébe kapaszkodott, mert a leányka érezte, hogy lépése meginog.
Elhalványodott.
Pali odaugrott s az elhanyatló leányt erős karjaiba fogta föl.
Csakugyan Rózsika volt.
Megnőttek mindketten azóta, hogy nem látták egymást.
Főleg Pali bámult, midőn észrevette, hogy a gyermekből felserdült hajadon lett.
És, hogy aléltságából teljesen felocsúdott s a szemeit végighordozta Pali alakján: ő sem győzött bámulni a nagy változáson.
Bizony legény lett a fiúból, kinek bajusza is lehetne már, ha tengerészi szokás szerint parancsnoka példájára ő is nem borotválkozott volna meg.
- Azt hiszem, hogy álmodom - szólalt meg Rózsika remegő hangon.
- Igazán te vagy ... igazán kegyed az? - sietett a régi bizalmas megszólítást merevebbre váltani.
- Igazán én vagyok, Rózsika, s megtiltom neked, hogy engem »kegyedezz «.
Olybá nézlek , mintha kedves testvéremmel találkoznám hosszas elszakadás után.
Rózsika hálásan nézett föl az ő hajdani hűséges művésztársára, akin a régi trikóviseletet megismerte.
A kapitány helyeslőleg intett, mialatt a pojáca meghatva szorongatta a Pali kezét , aki szegény azóta bizony megöregedett, bár még egyre hányta a bukfencet s rikkantott , csuklott, kukorékolt, visított, vonított, nyerített s mókázott, mint azelőtt.
Svihi meg nagyboldogan törleszkedett az ő meglelt régi urához.
A ligetben mulatozó népek apránkint hazaszéledtek.
Az egyik sátor előtt azonban még forgott nyárson a bárány, barna-pirosra, porhanyóra sülve a tartósan izzó parázs fölött.
A kapitány intett a sátorbeli kocsmárosnak, aki a tűzről leemelte a sültet, ügyesen széttagolta s apró tányérokon szolgálta fel az egész társaságnak.
Pali csak most vette észre, hogy ő voltaképen reggeli óta egy falatot sem evett; hosszú csodálkozásában megfeledkezett róla.
Annál vidámabban foglalt most helyet.
Asztalfőre az udvarias kapitány Rózsikát ültette.
Jobbról tőle maga foglalt helyet, a művésznő baljára oda telepítette Palit.
A pojáca fejezte be az asztalkört, kinek lábainál a Svihi kutya guggolt nagy engedelmesen.
- Most pedig szeretett népeim, e szerencsés találkozás után tartsunk hadi tanácskozást! - vette föl a szót a kapitány.
- Hogy miről?... tán fölösleges külön kiemelnem.
Hanem előbb csitítsuk le erősen jelentkező étvágyunkat.
Az estebéd gyorsan fejeződött be.
S mivel nyugati szokás szerint bort a serlegbe nem tölthettek, tilalmas lévén a Korán (az Izlám szent írásának) törvényeihez híven a szeszes ital: málnás vízzel koccintottak.
Hiszen amilyen emelkedett hangulatban voltak mindannyian, hevítő italra nem is volt szükség.
- Én úgy vélekedem, - kezdé a kapitány - hogy elsősorban a művészcsapat igazgatójára van szükségünk, hogy tőle a legfontosabbat: Rózsika sorsát ismerjük meg.
- Éppen ez jár az eszemben nékem is - mondá a pojáca.
- De úgy hiszem, nagy sietségre van szükség, ha még tőle magától akarjuk megtudni.
Mert vettem észre, hogy signora Mambrilla, az igazgatóné, mikor a kikötőbül a szállásunkra tért, félrevonta az urát és nagy izgatottan súgva közölte vele nyugtalansága okát.
Amennyire a szakadozott beszédből megérthettem: nagyon megijedt egy váratlan találkozástól.
Úgy sejtem, a kikötőben ráismert a mi fiatal műlovarunkra, s úgy magyarázta, hogy valami erősen őrzött, régi titkára nyitottak rá, hogy nyomon vannak s hogy most üldözőbe vették őket.
De miért? - ezt nem bírtam kisütni.
- Ez esetben - mondá a parancsnok - azonnal föl kell kerekednünk.
Ön, barátom , vezetni fog minket: Palit és engem.
Rózsika kisasszonyt addig is az én hű Níko matrózomra bízzuk.
Közel érték a kikötőt, ahol Rózsikát az öreg tengerész őrizetébe ajánlották, s ezzel a pojáca után neki az Arany-Szarvnak tengerszoroson túl fekvő városrészbe , Szkutariba.
Az Eszmeralda nevű, kissé megvénhedt paripát, kantáron vezette az emberséges komédiás.
A ló, melyet negyedéve maga Pali is idomított, mintha szintén ráismert volna az ő régi mesterére.
Barátságosan fordította fejét Pali felé, akit e vizsgaút, melyre indultak, közel fekvő okon nagyon kezdé izgatni.
Nyomon voltak ez egyszer, s azt semmi áron sem fogják szem elől téveszteni.
- Óvatosan! - inté a parancsnok a társaságot.
- A ló itt marad s ön, barátom, - mondá az öreg komédiáshoz fordulva - egymaga indul az igazgatóék tanyája felé.
Mi illő távolból követjük, nehogy még idő előtt gyanut fogjanak.
Ezzel az öreg pojáca, aki, mielőtt útnak eredt, még a tölgyesben váltott polgári ruhát, nehogy az utcai gyerekvilágnak feltűnjön, egy pálmafa-csoport mögött düledező han (vendégfogadó) előtt állott meg.
A ház udvarán egy kis arabus fiú, a kafedzsi, hordta körül a kannát s ebből csorgatta, a keleti szokás szerint keresztbe font lábaikon guggoló vendégek apró csészéibe a már főztében megcukrozott illatos kávét, vagy hozott puszta tenyerében izzó parazsat a hosszúszárú csibukba, melyből a török bácsik fűszeres föllegeket szívtak s elandalodva bocsátottak a levegőbe.
A pojáca a kis arabushoz fordult:
- Te, Ibrahim, - kérdezé török nyelven - fent a szobában vannak-é Hazdrubáldo effendi és a felesége?
A fiú, meg sem fordulva a kérdésre, közönbösen felelé:
- Úgy tudom, nincsenek már itt.
Juszuf effendimnek, a gazdámnak, csak az imént fizette ki tartozását a padrone.
- És hova távoztak? - kérdé sürgetve a pojáca.
- Mit tudom én? - feleli Ibrahim.
- Hát Juszuf effendi megmondhatná?
- Az a bazárba ment s csak este tér meg onnan - adja vissza a szót a fekete fiú.
- S mely irányba távoztak? - kérdezé szorongva a pojáca.
A kis Ibrahim a lemenő nap felé mutatott.
- Arra, napszállta felé.
- Eleget tudunk - szólalt meg a pojáca mögött a kapitány hangja.
- Hazdrubáldo úr és Mambrilla asszonyság megneszelték a veszedelmet és kereket oldottak.
- Gyorsan lóhátra kapok, - kiáltá Pali - s a kerületi rendőrségre sietek.
Onnan hozok segítséget.
Még messzire nem lehetnek, tán sikerülni fog megcsípnünk őket.
A kapitány jóváhagyta a vállalkozást.
- Válaszoddal pedig jer a kikötőbe s hajónkon tégy jelentést!
Pali felkapott az Eszmeraldára s a Bulgurlu hegy oldalában tanyázó rendőri épület előtt leszállott s kérdezte a kádit, a főbírót.
Hamarosan elejébe is vezették Palit.
Piros öltözetéről s biztos föllépéséről azt tudták, hogy valamely nagyhatalom követségéhez tartozik.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE