Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ágai Adolf
Rontó Pál viselt dolgai vízen és szárazon
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
34
Bekezdés
1252
Mondat
3144
Szó
40323
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XXXII. A kibontakozás megindul.
A kádi, míg valahonnan a cigánybandát megkeríthetik, szembesítés végett, egyelőre könnyű vizsgálati fogságba ejtette Hazdrubaldóékat.
Ez idő alatt Rózsika a »Pelikán « födélzetén szorongva várta, mi történik majd ővele és társaival, akik iránt hűséges vonzódással volt.
A bíróságtól visszatérő Pali megnyugtatta s megértette vele a még teendő lépések szükséges voltát, ha a kívánt eredményhez akarnak jutni.
Már annyit az eddigiekből is megértett Rózsika, hogy őt cigányok rabolták el édes szülőanyjától s hogy mese az az árvízi történet, midőn a vad hullámok azt a bölcsőt ragadták el, melyben ő békén szunnyadozott és hogy, aki ebből a veszedelemből kimentette, az igazgatóné volt.
Midőn csaknem biztos tudatára jött ennek, térdre borult s zokogva kérte Istent , vezérelje vissza oda, ahonnan gonosz kezek elragadták.
- Oh, Pali, Pali!
Ha elgondolom, hogy nekem valahol édesanyám él, aki nyilván mint holtat sirat el engem!
Te jóságos Istenem, áldd meg híveim fáradozását, hogy visszavezérelhessenek szüleim karjaiba!
És odaomlott a derék parancsnok lábaihoz.
A kemény tengerésznek könnybe lábbadt a szeme, s megilletődve nézte a jelenetet az összes legénység.
E jelenet alatt élénk beszéd gyúlt ki a kapitány kabinján kívül.
- Csak azt tessék mondani a Rózsi kisasszonynak, hogy itt van a lovász Pista! - szólalt meg egy hang az ajtó előtt.
- Szeretnék beszélni a Rózsika kisasszonnyal.
- Hiszen ez a Pista gyerek! - kiálta fel Pali s rohant az érkező elé.
- Csak erre közelebb, te gyerekkori hű pajtásom!
Ekkor némi tartózkodással lépett be a művésztársaság lovásza, aki a fiumei kikötőben ezelőtt három évvel köszönt el az ő szeretett kis gazdájától s azóta megmaradt szolgálatában a Hazdrubaldóék társaságának.
- Hogyan találtál ide? - kérdé Pali.
- Éltem a gyanupörrel.
Aztán egyre neszeltek, suttogtak körülöttem.
Megtudtam azt is , hogy a mi komédiás gazdánk valami bajba keveredett a Rózsika miatt s hogy hirtelen hagyták oda a hánt, ahol megszálltunk.
Mikor aztán a szürkét parádésan szerszámoztam fel, fülheggyel meghallottam azt is, hogy az egész művész-társaság ki van rendelve szelámlik után az Édes-vizek mellé: mulattatni a kis princeket és apró herceg-asszonykákat.
De előbbre nem mehettem, mert nem eresztettek az őrök.
Hát elcsavarogtam a füzes part felé, ahol cigányok muzsikáltak.
- Cigányok?
És miféle cigányok? - tudakolá meglepetve Pali.
- Hja, ifram, - felelé Pista a rég megszokott kedves megszólítással - nem olyan cigányok ám ezek, mint a mieink otthon.
Ezek nem hegedülnek, se nem cimbalmoznak , hanem táncolnak, még pedig csakis a némbere.
Van is köztük egy szép füstös lány, aki egy csimpolyás legénynek a nótáira járja az andalgót meg a frisset is.
Táncközben ezt a pántlikás bokrétát hullajtotta ki a hajából.
Fölemeltem, mondok: majd odaadom neki munka után.
Mind figyelve hallgatták a Pista előadását.
- Beszélj, beszélj tovább! - sürgeté Pali a cirkuszi lovászt.
- Hátul ült a vajdájok, egy kócos, rengeteg öreg satrafa mellett.
Egyszer csak megüti fülemet ez a név, hogy: Szilas-Berény.
Nini, mondok, hát ezek hunnad ösmérik az én hazámat? - tünődök magamban.
Közelébb settengek arrafele, ahun össze voltak kuporodva, és hallgatóztam, mert sose tudtam elképzelni, mi keresni valója löhetött ennek a bandának arra mifelénk?
Úgy látszott, hogy észrevették kémkedési szándékomat, mert nagyon elhallgattak egyszerre.
Ha szóltak is egy-egy szót, azt sűrü cigánybeszéddel mondták, nem érthettem meg belőle egy hangot se.
Pista beszédje alatt nagy izgatottság lepte meg Palit, aki összesúgott a parancsnokkal.
- Én is abban a hiszemben vagyok, - felelé fojtott hangon a kapitány - hogy Pista a szerzetre rátalált.
Mily csodálatos fűzése a véletlennek!
Együvé kerültek a gyermekrablók, a rablott gyermek s a rablott gyermek vásárlói.
A ravasz és gonosz cigányok félszemmel hátra, eggyel meg előre néznek, s még a füleiket is kétfelé bírják billegetni, mint a figyelő vizsla.
Rózsika, kinek erről a fölfedezésről egyelőre nem szabadott hallania egy lehelletnyit se, a kapitány szobájában szendergett.
- Vajjon, barátom Pista, - vette föl a szót a »Pelikán « parancsnoka - mit gondolsz?
Kellő óvatossággal megnyomhatnánk -e az egész tábort, vagy legalább azt a részét, melyet Pista a füzesek alatt látott és lesett meg?
Pista gondolkozóba esett.
- Ha gyorsak leszünk és óvatosak, tán még ott foghatjuk őket.
- Valami jószimatú rendőrre volna szükségünk, - vélé a kapitány.
Ebben a pillanatban iramodott be a hajó társalgójába, ahol ezek a tárgyalások folytak, - a Svihi kutya, s bizalmas, örvendő kaffanásokkal surlódott hol a Pista , hol a Pali lábához.
A parancsnok a fejéhez kapott:
- Van egy ötletem! - súgá, mert a beszélgetés suttogvást történt, nehogy Rózsikát felköltsék.
- Van egy ötletem!
De ehhez valami segítség is kellene ám.
- Segítség?
Milyen segítség? - kérdék egyszerre Pali és Pista.
- Ami rajtunk áll , abban biztos lehet parancsnok úr, hogy megcselekesszük.
De hát mi légyen az?
Ekkor a kapitány odakapott a Pista kabátjához, melynek egyik gomblikában fityegett egy nagyfejű csinált virág.
Aztán lehajlott a kutyához, a csinált virágot a Svihi orrához dörgölte s így szólt:
- Nos kutyus, nagyot bízunk rád: ennek a csinált rózsának a szagáról kell ráismerned a viselőjére.
Mindnyájan meglepődtek ettől az ötlettől.
- No, parancsnok uram, mindig tiszteltem az eszét, - kezdé a beszédet Pali.
- De ezzel a gondolattal kapitány úr felülmulta önmagát.
- Én is örvendek, hogy az eszembe ötlött - mondá a kapitány mosolyogva.
- De csak a siker fogja igazolni, beválik -e?
Most tehát első tennivaló az, hogy ketten, te meg a Svihi kutya, visszatértek az Édes-vizekhez, valj ott lelitek -e még a cigányokat.
Ha onnan eltávoztak, igazában csak akkor kezdődik a Svihi kutya nagy föladata.
Pali is óhajtott csatlakozni a szimatolókhoz, de a nagyobb óvatosság kedvéért lemondott róla.
Csak azt kérte a kapitánytól, engedje meg neki, hogy távolból kísérje őket.
Megindultak.
Svihi elől, utána Pista, vagy százötven lépéssel mögöttük Pali.
Az Édes-vizek környékére épp rá kezdett már borulni az est.
A Marmara-tenger ragyogott az alkony fényében, mint egy bíbor tükörlap.
Az Arany-Szarv hajlásában özönével nyüzsgött a sok hazatérő kaik, melyekből bús dallamú énekszó omlott el a csöndesedő estbe s végigrezgett a vizek fölött.
A füzek alatt, a folyócska partján, ki-kigyúlt egy-egy pásztortüzecske, melyet talán a szultán ligetének őrei gyujtottak.
Sőt elmosódva hallszott csimpolyaszó is.
A félhomályban egy kisebb csoport szedelőzködött s indult el nyugati irányban és gyalogszerrel .
Egyikök sem szállott ladikba.
Svihi kaffogva iramodott hol jobbra, hol balra, orra hegyével meg-meglökve minden előtte idegent, úgy hogy még a köpek (kutya) iránt fölöttébb elnéző török emberek közül is, egyik-másik orron rúgta Svihit.
A kutya egyet nyihantott rá és folytatá szaglálódását.
Pali a bokrok mögül figyelte a kutya mozdulatait.
Egyszerre Svihi nagyot szökkent.
Egy barna nő ruhájába akaszkodott s azt tépegette, mialatt folyton csaholt.
A nő sikított.
Pista magához füttyentette Svihit s úgy tett, mintha feddené imposztorsága miatt s így szólt rá, persze magyarul:
- Ejnye te haszontalan nyűgös döge!
Mit kötözködöl a népekkel?
Majd ha elértünk haza , kosarat kötök a szádra.
Nézze meg az ember!
Erre a csoportból kiválik egy toprongyos alak s így szól:
- Nini, hát ázs uráságá mágyár?
Ezs erre felé ritkáság - mondá az ismeretlen hang.
- Merre tetsik tártáni?
Pista a sűrüsödő félhomályban is, de különösen a beszédjéről legott ráismert benne az oláh cigányra.
( Igy nevezi a magyar nép az országutakat rovogató vándorcigányokat.)
- Hát csak éppen hazáig - felelé Pista tréfás, kötekedő hangon.
- Mert hiszen hazáig minden hazafelé siető ember szokott menni, igaz -e?
De hát maga merre tart, öreg?
- Áj, áj, nágyon messire vágyon á mi tanyánk.
Ott egés a város vígin, áhun még á mádár sé jár.
Közben a csoportból többen kiváltak: egy vén asszony, egy fiatal hajadon, egy muzsikus és egy táncos legény, akik estig mulattaták a ligetben a török urakat: ezek csimpolya-szóval, a fiatal leány meg tánccal.
Pista eleget tudott.
De Pali is, aki nesztelen, mint az árnyék követte őket.
Erős fennszóval, hogy meghallhatta Pali is, aki a bokrok mögött bujkált, Pista az öreg cigánynak felajánlotta a társaságát, azzal a titkos szándékkal, hogy a Pali megértse mi az ő, a Pista, szándéka.
Midőn azt tudta meg a beszélgetésből, hogy Kavak mellett van a cigányság tábora, Pali rohant előre az ottani rendőri állomásra.
Az útját el nem lehetett téveszteni: a rengeteg városnak a tengerpartján, észak-nyugat felé ez a vám- és rendőri hivatal volt az utolsó épülete.
Tehát ugyanott tanyáztak, ahol signore Hazdrubáldo és a felesége.
Mire Pali odaért, már éjfélre járt az idő.
Az őröket nem volt könnyű vállalkozás igazságos álmukból felkölteni.
De végre sikerült egy kis tetézett baksis (borravaló) árán.
Ő egy pillanatig sem kételkedett, hogy épp azt a cigánybandát terelte elejébe a kedvező sors, akit Rózsika elrablásával lehetett vádolni.
Fölismerte őket.
Ugyanazok, akiket Athén mellett a dafnii romok mellett látott a kapitány messzelátó üvegén.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE