Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Benedek Elek
Nagyapóéknál
Keletkezés ideje
1896
Fejezet
21
Bekezdés
1007
Mondat
2300
Szó
21724
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Huszár nagyapó.
Nem csoda, hogy mi oly nagyon szeretjük nagyapót, hisz' szereti az egész falú .
Nagyapó fiatal korában székely huszár volt s most a gyerekek Huszár nagyapónak hivják.
Ha végig megy az utczán, a gyerekek örvendezve, szaladnak eléje, köszöntik szeretettel: jó napot, Huszár nagyapó!
Hová megy, Huszár nagyapó?
Nagyapó megáll s bár fáj a dereka a lehajlásban, lehajol a gyermekekhez, arczukat , fejüket megsimogatja, aztán benyul a zsebébe, elkezd kotorászni, ugy tesz, mintha nem találná, a mit beletett.
- Hm, hm, - mondja nagyapó tettetett szomorúsággal - nem találom, nem.
Ugy látszik , otthon felejtettem.
- Mit felejtett otthon, nagyapó? - kérdik a gyerekek.
- Mondja meg és mi elhozzuk.
- Várjatok csak, várjatok, itt kell lenni a zsebemben.
Mondtam, ugy -e!
Bezzeg hogy itt van.
- Alma! - kiáltanak a gyerekek.
- Szilva!
- Körte!
- Gondoltuk!
Tudtuk!
Mert nagyapó nem igen indul el úgy hazulról, hogy elébb a nagy, mély zsebeit meg ne töltse gyümölcscsel.
Lassan lépeget végig az utczán, meg-megkoppan kampós pálczája a köves uton s amint gyermeket lát, megáll, a zsebébe nyul s osztogatja a gyümölcsöt , míg a zsebei ki nem ürülnek.
Aztán le-leül egyik-másik kapu elé pihenni s ilyenkor úgy körülveszik a gyerekek, hogy alig lehet látni nagyapót, a sok ágaskodó gyermek fejétől.
De hallani lehet a hangját, a mint mesél nekik.
A falusi gyermekek mind tudják a nagyapó meséit, apró vidám történeteit, de azért elmondatják ujra meg ujra , mert olyan szépen - azt mondják - senki sem tud mesélni.
Különösen sokszor mondatják el azt, hogy a csíki góbék hogy vitték át a lajtorját az erdőn s hogy úszták át a veres tengert, veres tengernek nézvén a haricskával bevetett földet.
( A haricskának veres szára van s messziről úgy tetszik igazán, ha szél fuj , mintha vörös színü tenger hullámzanék.)
- Hát a csíki cséplők hogy vesztették el a cziberét, nagyapó? - kérdik a gyerekek.
- Az úgy volt, édes fiaim, - mondja nagyapó - hogy két csíki ember egy szász gazdánál csépelt s ott egyszer cziberét főzött nekik az asszony.
( Fokhagymás, eczetes leves. )
A csíkiak még ilyen ételt sohasem ettek volt.
Nagyon megtetszett nekik s kérdezték a szásznétól: miféle étel ez, asszonyom?
- Ez czibere, - mondotta a szászné.
- No , komé, - mondotta az egyik csíki ember, - ezt jegyezzük meg jól magunknak s otthon főzessünk cziberét az asszonynyal.
A mikor aztán hazafelé mentek, hogy el ne felejtsék az étel nevét, mindig mondották: czibere, czibere, czibere.
Egyszer, a mint egy pocsolyán ugrottak keresztül, félbehagyták a mondást s hát mondanák tovább s nem tudják.
Elfelejtették az étel nevét.
- No ezt bizonyosan beléejtettük a pocsolyába , - mondotta az egyik csíki ember.
- Keressük meg, - mondotta a másik.
Azzal a csép nyelével elkezdették kavargatni a pocsolyát.
A mint kavargatnák, arra jő két zsandár .
- Hát kendtek mit keresnek itt?
- Beléejtettünk valamit, zsandár uraimék, - mondották az emberek.
- No itt ugyan kereshetik kendtek itélet napjáig, hiszen ez olyan zavaros, mint a czibere leve.
- Az! az! czibere! - kiabáltak a csíki góbék.
Az Isten áldja meg az urakat!
Igy találták meg a cziberét s hazáig folyton mondották: czibere , czibere, czibere...
Azt hittem kezdetben, hogy nagyapót csak a gyümölcsért szeretik a falusi gyermekek , de most már látom, hogy jobban szeretik a mesékért.
Alkonyatkor ki-kiülünk a két akácz alá, melyet János, nagyapó gazda unokája ültetett nagyapónak és nannyónak s ilyenkor addig mesél nekünk, mig a kicsikék el nem szenderülnek.
Nekem mesélhetne hajnalig, nem jönne álom a szememre.
De nemcsak a mesét hallgatom nagy örömmel.
Nagyapó sok érdekes, tanulságos dolgot mond a régi világból, a mikor ő huszár volt.
Megmagyarázta nekem, mint testvéreim közt legidősebbnek, hogy mi volt az a székely huszárság.
Régen s így volt egész 1848-ig, a székelyek három rendbe tartoztak.
Az előbbkelő , módosabb székely családokat primoroknak nevezték s ha háboru volt, egy ilyen családból négy-öt lovas katonát kellett kiállitani a család költségére.
A primorok után jöttek a primipilusok, más néven: lófő-székelyek.
Minden lófő-székely családból egy huszárt kellett kiállítani s ez addig szolgált, a míg a családban valaki fel nem váltotta.
Az én apám, - mondta nagyapó - huszonnégy esztendeig volt huszár , háromszor vitték a francziára s csak akkor szabadult meg egészen a katonáskodástól , mikor én 18 éves voltam.
Akkor én felváltottam az édes apámat.
Nehéz volt az élet akkor, édes fiam.
A család vette a paripát, a nyerget, kantárt, az egyenruhát, csupán kardot és karabélyt adott a király.
Ha háború nem volt, egyfolytában nem kellett hosszú ideig katonáskodni, csak nehány hetet esztendőnként, de mindig készen kellett állani: hátha jő a parancsolat, »violaszín pecsét alatt «.
- A harmadik rendbe kik tartoztak, nagyapó?
- A harmadik rendbe a pixidáriusok, a gyalogkatona székelyek tartoztak.
Ezek voltak a szegényebb rend székelyek, kik nem adhattak lovat az ember alá.
A harmadik rend után jöttek a jobbágyok.
Ezeket az én időmben kötéllel fogták katonának.
Akkor énekelték ezt a nótát:
Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának.
Hej, de kinek volna kedve
Gyöngyéletre, erőltetve?
- Na, a huszár élet, az szép volt!
Hej, mikor én felültem a paripámra s végigtánczoltattam az utczán!
Hm!
Bezzeg szaladt ki nannyó a kapuhoz s kikukucskált a deszka hasadékán.
Jól láttam, hiába tagadja, nannyó.
- Ó nagyon rég volt, nem emlékszem rá, - mondja nannyó a nagyapó felé, de aztán nekem fülembe súgja: - jól emlékszik nagyapó, úgy volt, csak incselkedem vele egy kicsit.
Nagyapó bár nem hallja, tudja jól, hogy mit súg nekem a nannyó.
Mosolyog, nannyó is mosolyog, én is mosolygok.
Akkor aztán nagyapó megfogja a nannyó kezét s reszkető hangon rebegi:
- Akár úgy volt, akár nem, áldott legyen az óra, melyben először láttalak , nannyó!
Szépen kézen fogják egymást s betipegnek a házba.
- Jócczakát, gyerekek, ma többet nem mesélek.
Aludjatok, édes fiaim.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE