Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Benedek Elek
Nagyapóéknál
Keletkezés ideje
1896
Fejezet
21
Bekezdés
1007
Mondat
2300
Szó
21724
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
A piros bugyilláris.
Nagyapó ma egy szép történetet mondott a régi huszáréletből.
Hanem ezt a történetet különös dolog előzte meg.
A Benkő Árpád nagybácsija ezelőtt egy héttel egy kedves kis karika-szekeret ajándékozott nekünk.
Akkora volt ez a szekerecske, hogy egy gyermek éppen jól belefért, sőt kettő is, ha lábbal ültek egymásnak.
Nem tudom leírni, mily nagy örömet szerzett nekünk Benkő bácsi ezzel a fura kis szekérrel.
Különösen Miczike egész nap benne ült volna, s néha addig kellett húzni előre meg hátra az udvaron, hogy sorba mind kidőltünk.
Rendesen Árpád meg én fogództunk a szekerecske elé, nagyokat nyerítettünk, mint valami tüzes csikók, dobbantottunk a lábunkkal, a fejünket nekiszegtük s úgy vágtattunk.
Aztán a rúd végére spárgát kötöttünk s egyszerre hatan is fogództunk eléje, mintha csak egy királykisasszonyka ült volna a szekerecskében.
Miczike kezébe ostorkát adtunk s megtanulta ezzel a harmadik szót: gyi, gyi! eddig még nem volt több szava ennél: anya, apa.
A csikók közt ott volt rendesen Virág Jancsi is, a ki az anyaveréb-história után egy nappal megint csak eljött, de már veréb nélkül.
Azóta sem láttam többet nála verebet, sem semmiféle madarat.
Úgy tetszett nekem, hogy ez a fiú egészen megjavult...
Ma reggel azonban nagy szomorúság ért mindnyájunkat: a szekerecske eltünt.
Este mindig a kocsiszín alá toltuk, a nagy szekerek közé s nem is gondoltunk arra, hogy valaki onnét elvigye.
A kocsiszínnek van kapuja, de a kapun nincs zár.
Már ideérkezésünkkor feltünt nekem, hogy nagyapóéknál sem a csűr kapuján, sem az istálló ajtaján nincs zár.
Mondtam is nagyapónak:
- Nagyapó lelkem, nem fél, hogy elvisznek valamit?
- Itt nem járnak rossz emberek, fiam, - mondta nagyapó.
- Ötven esztendeje, hogy gazda vagyok, de még egy kötő nem sok, annyit sem vittek el a házam tájékáról.
És csakugyan nagyapónál még a ház ajtaját sem zárják be soha.
Még éjjel sem.
Lám , Budapesten még nappal is zárva tartják az előszoba ajtaját.
Szegény jó nagyapó egészen föl volt háborodva, mikor meghallotta, hogy a szekerecske eltünt.
Tűvé tettük az udvarnak, az épületnek minden zegét-zugát: szekerecske volt , szekerecske nincs!
- Valami rossz gyermek vihette el, - mondta nagyapó, - de majd visszahozza, tudom .
Úgy sem használhatja, mert az egész falu ismeri a Benkő bácsi szekerecskéjét.
E közben jöttek a falubeli gyermekek, fiúk, lányok, játszani velünk.
Jött Benkő Árpád is, ki, mikor meghallotta, hogy a szekerecske eltünt, félrehúzott engem s azt mondta halkan:
- Én gondolom, hogy ki vitte el.
Itt is van a gyerekek közt.
De majd visszahozza.
Ha nem: visszahozom én.
- Ezek közt a gyerekek közt van?
És ide jön mégis?
Melyik?
- Virág Jancsi.
- Látod, Árpád, - mondtam én halkan - én nem gyanusítanék senkit.
Hátha ártatlan.
- Jó, jó...
A nagyapó leült az akáczfa alá, a kis kőpadra, a gyermekek körülvették, mint rendesen, kérték, hogy meséljen valamit.
- No, ma rossz kedvem van, fiaim, - mondotta nagyapó.
- Valamelyik gyermek nagyon megszomorított.
Lássátok, az én pesti unokáim csak nyáron játszhatnak kedvük szerint , olyan nagy örömük volt abban a szekerecskében s valaki elvitte.
Akárki tette, megveri az Isten.
Meg, hiszem szentül.
Mert a jó Isten a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti.
Tudok ám én erre is történetet.
- Ó, mondja el nagyapó, - kértük mindannyian.
- Lehet már annak vagy nyolczvan esztendeje, - beszélt nagyapó, - a székely huszárokat Francziaországba vitték a nagy Napoleon ellen.
Éppen a háború előtt való nap az én édes apám, a ki huszár volt, annak a franczia gazdának az istállójában, a kinél be volt kvártélyozva, egy piros bugyillárist talált.
Belenéz a bugyillárisba s hát, Uram, teremtőm, tele volt nagy, ropogós bankókkal.
Úgy megijedt a sok pénztől , hogy meg se merte számolni, hanem csak hirtelen bedugta a mundérja alá.
A háznál nem volt senki, mert a gazda egész családjával elszaladt a faluból s azt sem tudta az édes apám, hogy ki veszíthette el a bugyillárist.
Talán valamelyik franczia tiszté lehetett, a ki azelőtt ott volt bekvártélyozva, vagy talán valami utazó kereskedőé .
Ki tudhatta?
Na, még egy óra sem telt belé, hallja az apám, hogy gyülekezőt trombitálnak .
Bizonyosan indulni kell a csatába, - gondolta magában.
- Nagy hirtelen felül a lovára, kirukkol az utczára, jönnek a többi huszárok is, szépen sorba állanak.
Akkor a kapitány a gléda elé állott s így szólt a székely huszárokhoz:
- Vitéz székely huszárok!
Holnap ütközetbe megyünk s a jó Isten tudja, látjuk -e többet édes hazánkat, vagy sem.
Nem bátorítani akarlak mostan, mert tudom, hogy a székely mind bátor és vitéz, hazájáért meghalni kész.
Fiaim!
Azt akarom mondani nektek, hogy egy öreg kereskedő ember tegnap ebben a faluban elvesztette a bugyillárisát.
Tele volt bankóval.
Ha valamelyik megtalálta, adja elé.
Ha a csatában elesik, úgy sem veszi hasznát, s ha el nem esik s haza viszi magával, azon a pénzen úgy sem lészen Isten áldása.
A mint a kapitány elvégezte a beszédét, kiugratott a glédából az én édes apám s mondta:
- Jelentem alássan, vitéz kapitány uram, én ezelőtt egy félórával találtam egy bugyillárist az istállóban.
- Jól van, fiam, csak várj, ne mondd még, hogy milyen az a bugyilláris.
Nem messze állott az öreg kereskedő, odaintette a kapitány:
- Milyen volt a bugyilláris?
- Piros, - felelt a kereskedő.
- Mennyi pénz volt benne?
- Ötezer forint.
Mondotta az édes apám (nyugodjék békével a haló porában):
- Jelentem alássan, vitéz kapitány uram, én meg sem számláltam a pénzt.
Egyszeribe megszámlálták s hát csakugyan ötezer forint volt benne.
Az édes apám átadta a bugyillárist a kereskedőnek, az meg egy nagy bankót akart ajándékozni, de édes apám nem fogadta el.
- Köszönöm.
Székely huszár vagyok, nem kell ajándék.
A kapitány megmondta francziául a kereskedőnek, hogy mit mondott az apám s a kereskedő nagy hálálkodással elment.
A huszárok aztán ismét szétmentek, ki-ki a maga kvártélyára.
A mint mentek, mondja az édes apámnak egy pajtása:
- Ó, te világ bolondja, te!
Mért adtad vissza a pénzt?
Nagy úr lett volna belőled otthon, ha megtartod s hazaviszed.
No, én nem adtam volna vissza!
Az édes apám azt mondta:
- Első a becsület, pajtás.
A mi tied, tedd el, a másét ne vedd el.
Jól van...
Másnap megkezdődik a háború, tűzbe viszik a székely huszárokat, dörögtek az ágyúk, ropogtak a puskák, fütyölt a golyó, atakot parancsol a kapitány, neki a francziáknak.
Mit gondoltok, mi történt?
A székely huszárok közül legelőször éppen az a legény fordult le a lováról, a ki az én apámnak azt mondta, hogy bezzeg ő nem adta volna vissza a bugyillárist.
Éppen homlokon találta egy golyó, mindjárt szörnyet halt.
Az én édes apám olyan szerencsés volt, hogy egy golyó a csákójának a tetejét fúrta keresztül, két golyó meg a köpönyegének a szélét liggatta meg, de a testét nem találta.
Lássátok, gyerekek, vele volt az Isten.
Ez volt a nagyapó története, de mikor végére ért, valami különös dolog történt.
A gyerekek közül egy szép csendesen elsompolygott.
Ez az egy - Virág Jancsi volt.
Árpádnak, úgy látszik, igaza volt.
De én még sem állítom, hogy a szekerecskét Virág Jancsi vitte el.
*
A mai napról nem írok többet: a szekerecske megkerült.
Reggel ott találtuk a kocsiszín alatt, a nagy szekerek közt...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE