Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Forró Pál
Fogat fogért
Keletkezés ideje
1935
Fejezet
7
Bekezdés
514
Mondat
1269
Szó
10295
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Müller a zongoránál ült és dalokat énekelt.
Bűvölte Micit.
Büszke volt arra, hogy zenét is tanult, Schubert szerenádját énekelte és meg volt győződve, hogy Mici, aki a zongora mellett állt, vele együtt olvadozik a gyönyörtől és a szerelemtől.
Mici csakugyan örült, hogy Müller énekel és zongorázik, mert legalább nem kellett beszélnie.
Borzasztó lett volna végnélkül csevegni, közönyös dolgokról beszélni , szerelmi ömlengéseket hallgatni, amikor véresre volt sebezve és legszivesebben tombolni, sikoltozni szeretett volna.
Ez a bizalmas kettős is hadüzenet volt, bosszú Tar ellen, aki ennyire méltatlanul bánt vele.
Csak azért sem mutatja, hogy fáj neki ez a komiszság, férjhez megy, elköltözik Pestről, hidegen, fölényesen és véglegesen napirendre tér a múlt felett!
- Milyen ábrándos vagy, szivem! - szakította meg hirtelen az éneket Müller.
- Te is imádod Schubertet?
- Igen... nagyon szeretem...
- Van néhány nagyszerű Schubert-lemez.
Azokat megveszem.
Tauber énekli.
Majd estenkint összebújunk egy nagy karosszékben és egymáshoz simulva fogjuk hallgatni ...
Ne nevess rajtam, édes... én mindig így képzeltem a boldogságot.
Két ember, aki szereti egymást, egymáshoz bújik és muzsikát hallgat.
És te?
Mici kínzott mozdulatot tett.
- Te túlságosan jó ember vagy, Hans.
Az egész lényed csupa jóság és lágyság.
Én valahogyan más vagyok.
Meg sem érdemlem, hogy te ennyire jó vagy.
Bennem sok a vadság.
Néha ki akarok rohanni a szobámból, mikor odakint vihar van.
Szeretem a harcot...
Müller nevetett.
- Imádandó temperamentum!
Mici kétségbeesetten nézett Müllerre.
Mennyire nem érti őt meg ez az ember .
Temperamentumnak nevezi azt a robbanó, lázas és bonyolult lelki motort, amely őt hajtja, amely életének végzete, amely miatt sohasem fogja tudni ezt a derék, jámbor fiút szeretni!...
És mintha hirtelen elvesztette volna a józanságát, példátlan vakmerőséggel fordult Müllerrel szembe:
- Mondd - kérdezte és a hangja szinte ellenséges volt - mit szólnál ahhoz, ha én most azt mondanám, hogy csak azért akarok a feleséged lenni, mert én soha többé ebben az életben senkit sem akarok szeretni és csak az eseménytelen, csendes és közömbös otthont keresem!
Müller megrőkönyödve, kényszeredett mosollyal nézett Micire.
- Ezt csak tréfából mondod.
Ugratni akarsz!
- Talán nem.
Éppen ezért jobb, ha erről őszintén beszélünk.
- Micsoda beszéd ez! - kiáltotta rémülten Müller.
- Igazán nem illik ennyire gyerekesnek lenned.
Úgy beszélsz, mint egy szeszélyes kis bakfis.
Regényes helyzeteket akarsz teremteni.
Csak bizzad rám, szivecském, nagyon fogsz szeretni, ha a feleségem leszel.
Úgy fogsz élni mint egy királykisasszony, minden kivánságodat teljesíteni fogom...
Mici belátta, hogy ez meddő küzdelem.
Müller sohasem fogja megérteni.
Ez a naiv, nagy gyermek egyáltalában nem ért sem nőkhöz, sem szerelemhez.
Kegyetlenség lenne tovább gyötörni.
Megsimogatta Müller arcát:
- Tréfáltam.
Látni akartam, hogy akkor is szeretnél-e, ha rossz lennék hozzád!
Müller felragyogott.
Pillanat alatt elpárolgott gyanúja és rosszkedve.
- Nem lehetsz olyan rossz, hogy ne szeresselek! - mondotta.
Mici lehajtotta fejét.
- Nem érdemlem meg, hogy ilyen jó vagy, hozzám.
Jobb volna, ha kevésbbé szeretnél.
- Milyen csacsiságokat beszélsz!
Hej, ha a fejedbe látnék, hogy micsoda furcsa gondolatok motoszkálnak benne...
- Akkor sem értenél meg.
Sohasem fogsz megérteni, Hans!
- Miért? - kérdezte megütközve a férfi.
- Mert túlságosan egyszerű és becsületes lélek vagy.
Mert sohasem voltál rossz , sohasem követtél el komiszságot nőért, nem voltak nagy szenvedélyeid, nem tudod, hogy milyen szép a bűn!
Müller megint nyugtalan lett.
- Nagyon különös vagy ma este, szivem.
Kétségbeejtő dolgokat beszélsz...
- Igen, ez az este nagyon furcsa.
Olyan tikkadt a levegő... pedig már régen elmúlt a nyár.
Mintha fülledt titkok leselkednének benne...
- Azt érzed, hogy szeretlek!
- Lehet!
Nekem most nagyon kell, hogy szeressenek.
Ölelj meg, Hans!...
Ezt még sohasem mondta.
A férfit forró vérhullám öntötte el.
Túláradó boldogsággal tárta ki karját...
De nyomban sóbálvánnyá merevülve tántorodott vissza.
Az ajtóban egy férfi jelent meg.
Egy ijesztő, eltorzult arc, csupa lángoló, fenyegető indulat.
- Nem... nem... ez lehetetlen... mit akar, hogyan jött ide? - dadogta Müller és remegve kapaszkodott az asztalba, amely mögé ijedtében húzódott.
De Micit is úgy érte a váratlan látogatás, mint a villámcsapás.
Pillanatokig tartott , amíg magához tért megdöbbenéséből.
Csak akkor viharzott fel felháborodása.
- Hogy mert ide jönni?
Micsoda vakmerőség ez?...
- Négyszem között akarok beszélni magával.
- Azonnal takarodjon!
- Beszélnem kell!
Végre Müller is észbe kapott.
Előlépett és fenyegető állásba vágta magát.
- Nekünk még a múltkorról is van egy kis elszámolnivalónk!
Hordja el magát, vagy rendőrt hivatok.
Micsoda disznóság, betörni egy úriházba?
Tar Guidónak megvonaglott az arca.
- Nem ismerem önt, de nem is érdekel, hogy kicsoda.
Vegye azonban tudomásul, hogy kettőnk közül nekem van itt több jogom, mert ez a hölgy a feleségem.
- Csak volt.
Papiron.
Már az sem érvényes.
Válnak.
- Nem válunk!
- Ah! - kiáltott fel meglepetten Mici - meggondolta magát?
Talán kevesli a bánatpénzt?
Zsarolni akar?
Tar Guidó arca lángvörös lett.
- Ma délelőtt tudtom és engedélyem nélkül egy gazember nevemmel visszaélve és megbízást színlelve, idejött és megzsarolta magát.
Én azt az embert leütöttem, mint egy kutyát.
Visszavettem tőle a csekket.
Tessék!...
És Mici elé dobta az összegyűrt papírt.
Mici elsápadt.
Szédült, lehunyta a szemét.
Szinte eszméletlenül állt pillanatokig.
- És most - dadogta és a hangja halk volt, mint egy madár pihegése - most mit akar csinálni?
- Maga mellett maradok.
Érti?
Semmiféle hatalom nem szakíthat el az oldala mellől...
- Őrült! - kiáltotta magánkivül Müller.
- Mondja neki, hogy takarodjon!
De valami hihetetlen dolog történt.
Tar felkapta a levegőbe Micit, könnyen mint egy kis pehelycsomót és az elszörnyedt Müller szemeláttára berohant vele a szomszéd szobába és becsapta maga mögött az ajtót.
Müller bőszülten ugrott utána.
De az ajtót kulccsal bezárták.
Tehetetlenül rázta a kilincset és ordítva követelte, hogy nyissák ki.
De azok nem törődtek vele.
Tar ott állt a félig elalélt asszony mellett.
- Mici - suttogta és a szenvedély szinte izzóvá tette a hangját - imádlak, nem tudok és nem akarok élni nélküled.
Nincs földi hatalom, amely visszavehet tőlem.
Inkább megöllek és magam is meghalok...
A nő élettelen szeme lassan csillogni kezdett, az eltorzult arcra édes mosoly futott.
- Ennyire szeretsz?
- Az életemnél is jobban!
Az asszony félig lehunyt szemmel tűrte, hogy a férfi egyre erősebben szorítsa magához.
Szinte aléltan hullottak ajkáról a szavak:
- Így vártalak, hogy értem gyere, ilyen forrón és szilajon, ilyen ellenállhatatlanul...
Az ajtóra zápormódra zuhogtak az ütések, de azok nem törődtek vele.
Müller tombolt, becsöngette a cselédséget és ordítva sürgette, hogy hozzák a fejszét , mert elrabolták a méltóságos asszonyt, aki egy gyilkos szörnyeteggel van a másik szobába zárva.
Az inas és a szobalány először azt hitték, hogy Müller úr megbolondult.
Mikor pedig megértették, hogy miről van szó, nem mertek engedelmeskedni.
- A méltóságos asszony nem kiabál segítségért! - jegyezte meg az inas.
- Mert elájult.
Vagy betömték a száját - válaszolta kezét tördelve Müller.
- Rendőrt kell hivnunk - vélte a szobalány.
- Nekünk nincs jogunk rátörni az ajtót a méltóságos báró úrra.
Ebben a kritikus pillanatban élesen berregett az előszoba csengője.
A szobalány kirohant és két vállas úriemberrel tért vissza.
- Detektivek! - dadogta elfehéredve az izgalomtól és rémülettől.
- Az Ég küldötte önöket! - kiáltotta Müller, aki még csak nem is csodálkozott a váratlan látogatáson.
- Engedelmet - mondotta az egyik detektiv - Tar Guidó bárót keressük, aki ma délután állítólag egy százötvenezer pengős csekket rabolt egy bizonyos Lontai nevű bankártól és minden jel szerint ide menekült...
Müller új életre támadt a nem remélt segítségtől.
- Ott a csekk.
Éppen most jött ide.
A csekket oda hajította az asztalra...
Oda menekült a másik szobába...
Erőszakkal magával hurcolta a menyasszonyomat is...
A detektivek ünnepélyesen kopogtak az ajtón:
- A törvény nevében!
Senkisem válaszolt.
A következő percben az egyik detektiv már néhány mesteri fogással fel is feszítette az ajtót.
Akkor azután valamennyien meglepetten tántorodtak vissza.
A szoba üres volt.
*
A Stefánia-úton már teljes sebességgel robogott Mici autója.
Amikor Müller ordítozni kezdett, Micinek ragyogó ötlete támadt.
Odasimult Tar Guidóhoz és azt súgta:
- Gyere, szökjünk ki az ablakon, a garázsban áll az autóm.
Egy perc alatt tűzvonalon kívül lehetünk...
És mint két menekülő cinkos, kúsztak le a parkba és a falhoz lapulva osontak a garázsba.
- Majd holnap elintézzük Lontait is - mondotta Mici, miközben az autót kitolták a garázsból.
- Feljelentem, amiért megtévesztéssel kicsalta tőlem a csekket.
Bűnhődnie kell, mert azt hazudta, hogy te bíztad meg.
De látod, én egy pillanatig sem tudtam ezt elhinni.
Valami azt súgta, hogy ez lehetetlen.
Te képtelen vagy ilyen hitványságra!
- Drága!
- Psszt!
Csak semmi szerelmeskedés!
Most sietnünk kell.
Csak egy negyed óra mulva, mikor a Margit-hidon átrobogtak, kérdezte meg Guidó:
- Tulajdonképen hová megyünk?
Mici édesen és titokzatosan nevetett.
- Majd mingyárt megtudod!
És már meg is állt a kocsi.
Guidó ámulva kiáltott fel.
A rózsadombi villa előtt álltak, Tar Guidó volt legénylakása előtt.
- De hiszen ez a lakás már nem az enyém - mondta zavartan a báró, mikor Mici leszállásra invitálta.
Mici elpirult.
- De igen - mondotta és a férfihez simult - még mindig a tied.
Én meghosszabbítottam a bérletét.
És a távollétedben mindennap idejöttem egy órára és - erre a percre vártam, mikor végre kettesben fogunk felosonni a lépcsőkön!
- Milyen drága... milyen csodálatos vagy! - mondotta meghatottan Guidó.
- Istenem... igazán nem történt semmi különös.
A multkor te vittél engem haza autón , ma én hoztalak a lakásodra...
Elnevette magát.
Csiklandós, pajkos asszonyi kacagással.
- És az csak nem botrány, ha felszököm hozzád?
Hiszen az én törvényes, édes kis uram vagy!
És összeölelkezve, szerelmes egybefonódással tűntek el a kapuban.
VÉGE.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE