Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lőrinczy György
A boldogság császárja
Keletkezés ideje
1927
Fejezet
9
Bekezdés
1340
Mondat
4682
Szó
37537
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Alkonyat felé Auriast, az ezüstgyárak egyik üzemvezetője, odalenn, a közös raktárakban járt, hogy a háztartásához szükséges élelmiszereket és szövetnemüeket megrendelje.
Fölfelé ballagva Verdibál dombjainak, Auriastnak már messziről föltünt, hogy a Damajanti-tárna körül, melynek közelében a Mercador Efraim filigrán kis márványházikója szerényen meghuzódott, nagy csoportosulás van.
Ismerősöket látott, akik az Efraim kapujában nagyon élénken beszélgettek , mintha csak vitatkoznának, a másik oldalon pedig egy autó áll, mintha valakit várna.
Az autón csak a gépész ült, akit Auriast jól ismert, ellenben a csoportban ott látta Mercadort és Solina hercegnőt.
Florestellt, a költőt , Rüberidet és Holdariszt, akikkel életében sohasem beszélt, mert csak messziről szokta őket éljenezni, kötelessége szerint.
Természetes, hogy Auriast a soffőrhöz sompolygott, hogy megtudja, mi történt, mert ahol az emberek összefutnak, valaminek történnie kellett, vagy pedig valami történni fog.
- Mi az?
Talán megint koronáznak?
- Semmi, semmi, - nyugtatta meg Auriast-t a soffőr.
- Csak ugy látszik.
A lepkék megöregedtek.
A lepkéket megunták.
És félfüllel maga is odahallgatott, mit beszélnek a Mercador kapujában.
A szót Florestell vitte.
Arca kipirult és lelkesülten nézett Solinára.
- Igen, szavalta szokásos páthoszával, - Mercador valóban nagyszerüen eltalálta .
Mercador valóban a szépség művésze.
Megalkotta legszebb remekmüvét és azt földiszitette Solinával.
Solina kissé elpirult.
- Te költő vagy.
Mindent szebbnek látsz.
- A diadémodat még csak láthatja az ember szebbnek a valóságnál, de téged , Solina, sohase láthat olyan szépnek, amilyen vagy.
Holdarisz neheztelve fordult Florestellhez.
- Te tehát a kolibri pártjára állsz.
- Én mindig a szépség pártján vagyok.
- Azelőtt a lepkék tetszettek.
Florestell ravaszul hunyorgatott.
- A te homlokodon meg a lepke szép.
- De a Solina homlokán szebb a kolibri?
Mi?
A kérdést egyenesen tették föl, kitérni nem lehetett.
Felelni kell, melyik szebb ; a kék lepke -e, vagy a kolibri.
Florestell beleizzadt, hogyan térjen ki, hogy se Solinát, se Holdariszt ne bántsa meg.
Amint kitalálhatjuk, a vita a kék lepke és a kolibri között merült föl.
Akkor, amikor az Államtanács határozatának hire terjedt, hogy Solina császárné lesz.
Mercador pompás diadémot ajánlott föl Solinának.
Persze, az első hódolat dicsőségét nem engedhette át másnak!
A diadém közepén tigrispinty ragyogott, gyémántszemekkel és aranylábakkal, százszinü tollazata a drágakövek vakitó fényével és tarkaságával, rubin, smaragd, zafir és topáz művészi mozaikjából.
Valóban, egy csöpp csodálnivaló se volt benne, hogy a Holdarisz szerény kék lepkéje egyszerre elhalványodott a Solina pompás kolibrija mellett.
Csak most, mikor a Holdarisz homlokán a kék aranylepke és a Solina homlokán a tigrispinty ragyogott, tünt föl igazában a nagy rangkülönbség, ami a két ékszer művészi szépsége és értéke között van.
Az ilyen rangkülönbség nem áll meg az ékszernél.
Átcsap a női szépségre is.
Az emberek egyszerre két pártra szakadtak: kék lepke -e, vagy kolibri?
Florestell , hogy megmeneküljön.
Mercadorra háritotta a felelősséget; döntse el ő a kérdést .
Ő aleghivatottabb.
Mercador, a szerző, szerényen tiltakozott.
- Én nem itélhetek a magam alkotásairól.
Nekem mind a kettő egyforma kedves.
- De mégis... erőszakoskodott Florestell.
- Ha választanod kellene?
A lepkék -e vagy a kolibri.
Rüberid nevetett.
- Azt akarod mondani, hogy Solina -e vagy Holdarisz?
Mercador kapott a szón.
Meglátta a menekülés egérutját.
- Késő!
Rüberid már választott: Holdarisz!
És a császár is választott : Solina!
Nevettek hozzá mindnyájan.
Egyik hangosan nevetett, a másik alattomban mosolygott.
A soffőr is, az ut másik oldalán és Auriast is, aki félkönyökkel az autóra támaszkodott.
De Solina hamarosan elfojtotta a nevetését.
Rüberidet nézte, akiről nem tudott lemondani és Holdariszt, aki elcsábitotta tőle .
Félrefordult és halkan odasugta a Holdarisz fülébe.
- Telhetetlen!
Holdarisz fülig pirult.
És visszasugott.
- Irigy.
Senkise hallotta, de mindenki látta.
És mindenki megsejtett valamit.
Ez a két testvér előbb Rüberidért versengett.
Most a császárért verseng.
Vagy a trónért .
És fölteszik a kérdést:
- Kék lepke -e, vagy tigrispinty?
Szerencsére az erdő felől Verdibal nagyherceg sétált lefelé, karonfogva Derbizol urral, a kancellárral.
Csöndesen beszélgettek és közeledtek a vitázó csoporthoz .
Florestell vérszemet kapott.
Sürgette Mercadort.
- Nos, hát halljuk.
Neked melyik?
Mercador a szeme közé nevetett.
- Hát, ha mindenáron tudni akarod: mind a kettő.
A gyémántok mestere ez egyszer akarata ellenére is őszinte volt.
Neki mindegy.
Ha a lepkék győznek, akkor kék arany lepkéket fog emaillirozni.
Ha a tigrispinty győz, akkor aranykolibriket.
Az üzlet mindenképpen biztos.
Köszöntötték az érkezőket.
De Verdibal herceg is, Derbizol is csak a fejével biccentett.
Nagyon elmélyedtek a beszélgetésbe.
A csoportbeliek elhallgattak .
Fontos állami ügyek, bizonyosan!
S a fontos államügyek előtt az avatatlanok lélekzete elakad.
Derbizol az autóba szállt.
Kezet nyujtott, bucsuzóra a hercegnek.
- Gondolja meg, herceg, - szólt, miközben megszoritotta a herceg kezét és sokatmondó pillantással hosszasan a szemébe nézett.
- Gondolja meg!
Az állam érdeke!
A jövő!
A verdibáli nagyherceg, a nagy, kemény germán mérnök fagyos nyerseségével röviden felelt.
- Már meggondoltam.
Az ember nem alkuszik az - elveire.
Gőgösen bólintott hozzá és megfordult.
Leányaihoz sietett.
Derbizol intett a soffőrnek.
- Terrianba át!
Cruce-hoz!
Az autó elrobogott vele s két perc mulva átsiklott a negyedik hidon és megállott a Cruce háza előtt.
Derbizol meghökkent.
A Cruce háza előtt ujabb csoportosulást talált.
A pap körül Studian, a tudós, Pitton, a testőrség parancsnoka és még egy férfi állott, akiben Derbizol a vizvezeték igazgatóját vélte felismerni .
Világos, hogy beszélgettek vagy ép tanácskoztak.
És világos, hogy olyasmiről , amit nem kivántak a kancellárral közölni.
Azzal a csönddel fogadták, ami akkor áll be a társaságban, mikor elhallgatnak.
Mikor valaki váratlanul megjelenik , akit ép emlegettek.
Az ilyen elhallgatás a lelkek zavarát leplezi.
Derbizol ugy tett, mintha nem venné észre.
Nagylelküen kisegitette őket.
- Milyen élénk társasélet! - nevetett.
- Most hagytam ott Mercadornál az egyik társaságot és itt találom a másikat!
Mennyi fontos téma foroghat a boldog narkozófák - nyelvén!
Pitton jóizüen nevetett.
- Hogyne!
A császár hazaérkezett!
És a harc kitört.
- Harc? - ijedt meg Derbizol a féltréfás szóra.
- Harc?
- No igen.
A kék lepkék és a tigrispinty harca.
Az egész sziget arról beszél.
- Máris?
- Már régen - felelte Studian.
- Előttünk különben mindig is nyilvánvaló volt , hogy itt tudományos tévedésről van szó.
- Tévedésről?
Cruce idegesen megfordult, azután odament a kancellárhoz.
A megmenekülés óta nagyon megváltozott.
Arccsontjai eltüntek, kigömbölyödött.
- Igen, a lepkékre nézve is tévedtek.
Nem a kék pillangók védik a sziget termését, hanem a madarak.
A kék pillangók a virágon élősködnek, a férget a tigrispintyek pusztitják.
A kolibrik.
A madarak.
Derbizol szigoru hangon felelt neki, majdnem korholva.
- Ilyesmit nem lehet, nem szabad csak ugy, könnyedén a tömeg közé dobni!
A tradicióknak kimélettel tartozunk.
Pitton összeszoritotta a fogát.
Katonaembernek nem célszerü ujat huzni a politikusokkal.
Cruce elmosolyodott.
- Nem kellett odadobni.
Régen ott van.
Csak épp most robbant ki.
- És honnan?
Studian is mosolygott.
- A császár menyasszonya is a tigrispinty pártjára állott.
Derbizol kedvetlenül legyintett.
Ő azt hitte, hogy ezt az államtitkot csak ő tudja.
Meg az Államtanács.
- Menyasszony!
Párt!
Hogy honnan szedik elő ezeket a pletykákat!
Cruce!
Önnel némi bizalmas beszélnivalóm volna.
Cruce a háza ajtajára mutatott.
- Talán bemennénk?
- Aztán vendégeihez fordult: - Bocsánat!
A kancellár ur...
A vendégek erre csöndesen eloldalogtak és bizonyára uj társaságot kerestek .
Ellenben Cruce bevezette a nagyrangu látogatót és székkel, kerevettel kinálta.
A kancellár azonban állva maradt.
Sürgős volt a dolga, nem ér rá leülni.
- Fontos megbizatás, Cruce.
A császár önt szemelte ki a birodalom egyik legfontosabb hivatalára.
Ön lesz az Alapitó utóda: a kék lepkék tiszteletének főpapja.
Cruce nagyon komoly ember volt.
Mosolyogni még senkise látta.
Gyanakodva sanditott Derbizol kancellárra.
A bőkezü ember mindig gyanus.
- Én csak a magam hitének a papja lehetek.
- Természetesen.
Az ön hitét nem is bántja senki sem.
A kék lepkék azonban az államéi.
Itt állami hivatalról van szó.
Függetlenül a hitélettől.
Cruce elgondolkozott.
Aztán megszegte a fejét.
- Nem lehet.
Nem tehetem.
A kancellár hüledezett.
Nem lehet?
Hát még ez is?
Akit a tengeren szedtünk föl , kegyelemből!
Azt se tudjuk, kicsoda.
És dölyfösen visszadobja a neki nyujtott kitüntetést: nem kell!
Derbizol bizonyos tekintetben ugy érezte, hogy megsértették.
Szemében harag gyult ki.
- Cruce!...
Ön merészel?
- Én merészelek.
Nekem megvan a magam hite.
Attól el nem térhetek.
- És az?
- Én azt hiszem, hogy ezt a birodalmat képzelgésre épitették, nem reális igazságokra.
Eleve kizárták belőle a hitet, holott a hit mindenütt ott van, ahol ember van.
Az emberi lélek még öntudatlanul is megalkotja a maga hitét.
Aztán kizárták a szerelmet.
Pedig ahol férfi és nő találkozik, ott már ott van a szerelem is.
És az üzlet!...
- Nekünk nincs szükségünk üzletre - vágott közbe indulatosan a kancellár.
- Mindenkinek megvan mindene, amit szeme-szája kiván.
- Elhiszem.
De az üzletnek van szükségé önökre, mert annak meg semmije sincs.
És ezért az üzletet sehonnan sem lehet kizárni.
Belopakodik a kulcslyukon.
- Nálunk nincsen kulcslyuk.
- Hát akkor csinál magának kulcslyukat.
Sőt ablakot és ajtót, sőt kaput is.
Derbizol már tisztában volt vele, hogy ezzel az emberrel nem boldogul.
A mániákust nem lehet kapacitálni és a fanatikust nem lehet - lekenyerezni.
S Cruce mind a kettő volt: a következetesség mániákusa és hitének fanatikusa.
- Tehát: nem?
Tehát ez az utolsó szava?
- Ez.
Derbizol az autóba vetette magát és vágtatott - Niphaeához.
Mindenütt kudarcot vallott.
Niphaeánál győzni fog.
A szép szőke leányt nem lepte meg a nagyur látogatása.
- Virágok tündérlánya, szépséges Niphaea!
A császár üzent.
Niphaea megbólintotta szőke fejecskéjét.
- A császár nagyon kegyes.
- Azt kérdi tőled: akarsz -e császárné lenni?
Niphaea buzavirágkék szeme tágra nyilt.
- Én?
- Te.
A császár téged választott.
Akarsz -e császárné lenni?
Niphaea lehajtotta fejét.
- Nem akarok.
- Nem akarsz császárné lenni?
A narkozóf birodalom legelső asszonya?
Aki előtt mindenki meghajol?
Akit mindenki irigyel?
- Nem.
Niphaea csak rázta a fejét.
Minden kérdésre csak az az egyetlen szava volt:
- Nem.
Nem.
Nem.
Rüberidet már föl sem kereste a kancellár.
Ha Verdibál herceg nem reflektál a Kéklepke-Rend főmesteri állására, akkor Rüberid ugyse ülhet a helyére.
A kancellár megsemmisültnek érezte magát.
Lehorgasztotta fejét, ugy lépett a császár elébe; maga a kudarc szobra.
Még a császár biztatta őt, holott a dolog rendje éppen megforditva lett volna.
- Tegyen még egy utolsó kisérletet, kedves Derbizol.
A kitartó akarat többnyire célt is ér.
- Amint fölséged parancsolja.
És Derbizol megint nyakába vette a szigetet.
Fühöz-fához kapkodott, amint a banális nyelv mondja.
Autója napokig folyton száguldozott.
Hol itt, hol ott termett, mint az európai politikus, akit kabinet-alakitással biztak meg.
Hogy nevetett volna a bölcs Nordery, ha látta volna!
Ő, aki a maga akaratával oldotta meg a problémákat!
De a politika már ott szövögette a bürokrácia bárgyu hálóit a Szépség álombirodalmában és formulákon törte a fejét.
A narkozófák nevetve néztek a Derbizol autója után.
És a csoportok mindig szaporodtak.
A suttogás ugy huzódott a kancellár nyomában, mint a menyasszony után a fehér fátyol.
S ahol suttognak, ott baj van.
A boldogság álomvándorait egyetlen kérdés izgatta:
- A kék aranylepkék -e, vagy a kolibri?
Terrian földmives népe rendületlenül tartott ki a kék aranylepkék mellett .
Terrian hitt a kék lepkékben s ezt a hitét a Cruce szenvedelmes beszédei sem ingatták meg.
A tradició és a hit tusára kelt, de a tradició erősebb volt .
Viszont Verdibal gyárai és bányái harsányan visszhangzottak a tigrispinty jelszavától.
Solina fejedelmi szép fejét és alakját már előre ott látták a császári trónon és azonositották a homlokán ragyogó diadémmal: a tarka ékköves és tarkatollu kolibrivel.
A politika győzött.
Megszülettek a pártok.
Az ellenfelek.
A koronázás emlékei elmosódtak.
A Szépség törvényeire senki se gondolt.
- A kék aranylepkék! - kiáltozták Terrian lankáin.
- A kolibri! - mormolta komoran Verdibal.
És a Derbizol autója csak száguldott.
Verdibal nagyhercegtől Rüberidhez .
Niphaeától Studianhoz, Pittonhoz, Crucehez.
Még Florestellnek is akadt közölni valója.
De körülötte, előtte, utána, fölötte, alatta szakadatlanul hullámzott a suttogás, mintha a kancellár autóját az a suttogás rángatta volna jobbra-balra.
- Kék lepke -e, vagy kolibri?
Végre is a szegény Derbizol beroskadt a császárhoz.
- Minden hiába, fölséges császár!
- Nem szabad kétségbeesnünk, Derbizol.
Egy kis nehézség.
Egy kis akadály...
A kancellár a homlokát törölgette.
- Nem arról van szó, fölség.
- Hát miről?
- Itt minden megbukott, amit alkottunk.
Senkise akarja folytatni, föntartani Nordery nagyszerü müvét.
- Nem hiszem.
A szépség álomvilágában kell annyi vonzóerőnek lenni.
Derbizol szarkasztikusan mosolygott.
- A szépség álomvilágában Cruce egyáltalán nem hisz.
Verdibal herceg a leányát , Solina hercegnőt akarja a szépség álomvilágának a trónján látni.
És Holdarisz hercegnő Rüberidet.
Mercador aranyat keres.
Studian hirnevet s hogy ezt elérje , megtagadja a tudományt, amit eddig hirdetett.
Tigrispinty kell neki, nem a kék aranylepke.
Florestell utána kullog; már verset irt a kolibri magasztalására .
Minden fölbomlott.
A szépség rajongói már nem dalolnak, hanem suttognak.
Keserü hangulata némikép a császárt is megejtette.
- És Niphaea?... - kérdezte félénken.
- Niphaea ?...
Niphaea nem akar császárné lenni.
A császár kétszer-háromszor végigsétált a termen.
Lépései mindig izgatottabbak lettek.
Néha majdnem dobbantott.
Majd megállott Derbizol előtt.
Mellén összefonta karját.
- Mindennek valami különleges okának kell lenni, Derbizol.
Valami titkos inditéknak, amit velem nem közölnek.
Hiszen a kérdés oly egyszerü.
Derbizol alig birta visszafojtani bosszankodását.
- Ami komplikált, az sohasem egyszerü, fölség.
És itt a kérdések szövevényei vannak előttünk.
A császár merően bámult Derbizolra.
Mit akar ez az ember?
Bizalma megingott; nem hitt többé a kancellárnak.
A kudarc minden varázst szétrombol s Bulfore császár tisztában volt vele, hogy Derbizol kudarcot vallott.
- Mondja, Derbizol - szólalt meg egyszerre váratlanul.
- Hol van a Nordery sirja ?
Szeretném egyszer meglátogatni.
- Azt csak Niphaea tudja, fölség.
- Niphaea?
- Igen, Niphaea.
Az Alapitó kivánsága szerint.
A császár láthatóan megdöbbent.
- Különös... - szólt és mély gondolatokba merült.
- Igen, különös, - visszhangozta tompán a kancellár.
És ő is elhallgatott.
Szanaszét kóvályogtak gondolataik.
A multon és a jövőn.
Az ismeretlen valóságokon és a lehető és lehetetlen eshetőségeken.
A császár Derbizolt kárhoztatta s a kancellár a császárt.
Egyik se gondolt arra, hogy az emberi lelkek tengere más , mint az oceánok tengere.
Ezt a matrózököl megzabolázhatja, meg is pofozhatja, de amazt csak a fény sugaraival lehet kormányozni.
Aki a lelket akarja kormányozni , annak a lelkében benne kell lángolnia a tömegek lelkében égő fények teljes összességének, ami a legfőbb kormányozó erő, ami mindenkit meghódolásra késztet : az erkölcsi és szellemi fölénynek.
Ez megvolt Norderyben s ezzel álombirodalmában urrá tudta tenni a Szépséget.
Mihelyt Nordery elmult, vele tünt el a szuggesztió varázsa is.
Föltámadt az ősember ösztöne: a küzdelem és a harc vágya.
És Nordery, aki megfékezhette volna, nincs többé.
Nordery hitt a maga hivatásában és müvében, Bulfore csak ahhoz ragaszkodott, amit a szerencse vagy a végzet az ölébe dobott.
Nordery a teremtés keze volt.
Bulfore csak az akaraté .
Bulfore csak a maga öklében bizott, Derbizol a maga furfangjában.
De a szerelmes császár ökle már nem ököl s a furfang nem erő, csak az erő látszata.
Az erő megküzd az ellenséges erővel; a furfang összeesik, ha igazi erővel kerül szembe .
Derbizol már az erő miniatürje, már a tigrispinty előtt összeesett.
A kolibri csufondárosan ugrált széles vállán.
Bulfore még küzdött.
Erősebb volt Derbizolnál, nem akarta magát megadni.
Már tudta, hogy egyedül maradt.
Hogy nincsen nagyobb elhagyatottság a világon, mint a császáré.
Mindenki fölött áll és mégis mindenkit irigyelnie kell.
Már nem sokat törődött a császári trónnal , de Niphaeára gondolt és napsütött arca lángba borult.
A császár fölriadt.
Keményen, elszántan, dacosan vetette föl fejét.
Dölyfösen vetette oda a kancellárnak a parancsot.
- Össze kell hivni az Államtanácsot.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE