Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
A gyöngy-sor
Keletkezés ideje
1888
Fejezet
15
Bekezdés
1740
Mondat
2704
Szó
32201
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZEDIK FEJEZET.
A következő nap nagyon komor fellegeket hozott magával.
Hóterhesen függtek alá az égről, s jeges szél süvöltött át az erdőn, a Carpus romok felé kocsikázó társaság szemébe hordván a zörgő halott száraz leveleket, de lady Sarah a legjobb kedvben társalgott a mellette ülő Jakabbal, mig utánuk a második fogaton lord Tuwnel és Luczián ültek.
Edithe nem ment velök.
Ő a kápolnába kisérte nagyatyját, a mise után pedig az a terve volt, hogy a Herbert gyermekeket látogatja meg, kik bizonynyal kaptak ajándékokat és hirt atyjoktól, s ez, maga sem tudta miért, érdekelte őt.
És titkos tervét ki is vitte.
Ő azon jellemek közé tartozott, kik különös szívóssággal viszik keresztül a mit föltesznek magukban, és Sarahnak igaza volt , midőn a Carpus romok felé haladás közben Edithéról beszélve, azt mondá Jakabnak : « Vigyázzanak arra a leányra, több lakik benne, mint a mit gyanitanak s mint mennyit finom töredékeny külseje mutat »...
A mise végeztével befogatott ponny kocsijába és az erdőn át a letarolt buza táblák szélében ügetve haladt a vörös fedelü házacska felé.
Belépve a szobába, Cordulat a szoba közepén álló kerek asztal mellett találta, egy nagy csomag felbontásával volt elfoglalva, az ikrek várakozásteljesen álltak mellette.
Alig gondoltak az ő beléptével, ki gyorsan eltalálta, mit tartalmazhat a csomag.
- Ma reggel kaptam e küldeményt, mondá nyájasan üdvözölve Edithet a dajka.
A kapitány neve áll a szállitó levelen, bizonynyal karácsonyi ajándékokat küld a gyermekeknek .
Megvallva az igazat, azt reméltem, hogy ő maga is megérkezik, de ugy látszik, nem jöhetett s a szegény kis árvák ismét anya és atya nélkül töltendik a szent ünnepeket.
- Itt van maga velök, jó Cordula, viszonzá nyájasan Edithe, s ők nem nélkülözik szülőiket, nézze, mily örömragyogó arczczal várják az ajándék kibontását.
Cordula mosolyogva pillantott a kis szőke fürtökkel boritott főkre, mialatt lepattantak a csomagot összetartó kötelek s egymásután bukkantak elő a szebbnél-szebb játékok, mik ujjongó örömmel fogadtatának; Cordulának egy finom fekete prémmel diszitett felöltő, és alul egy kis igénytelennek látszó doboz, ezzel a felirattal «Edithe grófnőnek.»
- A comtessera is gondolt a kapitány, mondá meglepetve Cordula s átnyujtá a dobozt a fiatal leánynak, kinek arczát láng önté el, mialatt kezébe vette a dobozt.
Mi lehet benne, gondolá szivdobogva a várt küldeményt szemlélve, s lassan törte fel a rajta levő pecsétet és bámulva vett ki abból egy égszinkék bársony ékszertokot , melyet fölnyitva, egy sor borsó nagyságu igazgyöngy tünt szemébe egy kisded finom papirosra irt pár sorral.
- Milyen remek gyöngy, kiáltott Cordula.
Sohasem láttam ennél szebbet és nagyobbat , pedig ismerem a Metophran herczegek ékszerét.
Ez már aztán ajándék.
A papiroson e szavak álltak.
« Rhódus szigete Dec. 20. 18 ...
« Kegyes volt elfogadni engem rokonának Edithe grófnő, s igy kegyes lesz nagybátyjától elfogadni karácsonyi ajándékul e csekélységet, melyet a Csendes-Oczeán mélyéből küld Herbert kapitány.»
- Csekélység! kiáltá elragadtatva Edithe.
Ezt ő csekélységnek nevezi, hisz ez királynénak való ajándék.
- Valóban gyönyörü.
Edithe gyönyörteljes elragadtatással szemlélte egy ideig a gyöngyöt, azután ismét a levelet olvasá.
Rhodus szigetéről irt, mondá gondolkozva, hisz az Görögországban van , és akkor nincs a tengeren.
Miért nem jött el gyermekeihez.
- Még mindig itt tölté a karácsonyt, ha száraz földön volt, folytatá Cordula.
Szegény kapitány bizonynyal fontos ok tartóztatja és nagyon nélkülözi fiait.
Edithe becsukta az ékszertokat, zsebébe rejté és a gyermekek játékát segitette rendezni.
Majdnem az egész délelőttöt velök tölté s csak a reggelizési időre ment haza fél egy órakor, hol csak nagyatyja és a káplánnal reggelizett, a kirándulók még nem tértek vissza.
Az öreg herczeg nagyon rosz kedvü volt e napon.
Nem beszélt, csak koronkint morgott .
Haragudott, hogy Tuwnelék elvonták tőle Jakabot s bosszantotta azoknak Hergarton léte és ezt reggeli után meg is mondta Edithének.
- Nekünk kevés dolgunk van velök, viszonzá az, nagyatyját csendesiteni igyekezvén .
Alig látjuk őket.
Lady Sarah csupán Jakab miatt jött s más társaság után nem sovárog .
A herczeg fürkészve szögezé rá megüvegesedett fénytelen szemeit.
- Jakab miatt? rikácsolá haraggal?
Ki mondta ezt neked...
Senki miatt sem jött, pár hetet falun akart tölteni, mielőtt déli vidékre megy s a kontinensen időzvén, röstelt visszamenni hazájába az ünnepekre.
- Valóban?
A herczeg vizsgálódó szemét nem vette le unokájáról.
- Ki verte fejedbe ama regét.
Mit törődik Tuwnelné Jakabbal?
Edithe e kérdésre tudott volna felelni, de nem tette, büszkébb volt, minthogy reá nem tartozó dolgokba avatkozzék, minek még az a látszata is lehetett volna, hogy Jakab miatt féltékeny.
- Csak ugy gondoltam, viszonzá közönyösen.
Jakab figyelmembe ajánlotta érkezendő vendégeit s azt mondta régi barátai azok neki, és miután Jakabon kivül senkit sem ismertek itt, nem jöhettek más, mint ő miatta.
- Én lady Saraht igen régen ismerem.
- Ez állitás ellen ő bizonynyal kifogást tenne.
- Miért?
- Mert ő nem akar régen ismertetni, egyáltalján nem akar régi lenni.
A káplán megrovóan nézett Edithere.
- Lady Sarah nagyon szép asszony, mondá jelentőséggel.
- Ezt senki sem vonja kétségbe.
- Ugyan hallgasson erről tisztelendő ur, kiáltott hosszasan a herczeg, botját a földhöz ütve.
A szépség izlés dolga és a papnak nem az a hivatása, hogy asszonyok szépségéről beszéljen, nézze a Máriát.
A káplán ajkába harapott, Edithe pedig nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék.
Herczegséged félreért engem, dadogá a pap.
- Én csak azt értem, a mit hallok.
Ne haragitson ezen a szent napon s ne beszéljünk női szépségekről, hanem készüljünk az éjféli miséhez.
A káplán mélyen meghajtá magát és szó nélkül távozott, egy titkos, dühtől szikrázó pillantást vetve a herczeg és unokájára, kit azért gyülölt, mert mindig a közeli városba ment gyónni az ottani plébánoshoz s ez azt hitte, az ő tekintélyét csorbitja.
A herczeg nyögve hagyta el helyét, Edithe szobájába vezette s azután saját lakosztályába menve, az ablakhoz ült és elővette a gyöngyöt és Herbert levelét, mit ujra és ujra átolvasott s valami különös fájó gyötrelem szállta meg szivét.
Elgondolta, hogy milyen egyedül áll a világon s mióta él, mily kevés szeretetben részesült s most, ha nagyatyja akaratát követné, élte csak folytatása volna egy még ridegebb létnek Jakab oldalánál.
Meleg szive szeretni és szerettetni vágyott .
Rokonain kivül alig látott még embert, szüleit korán elveszté s az egyedüli, kihez ragaszkodott, Luczián volt, kire most először neheztelt gyermekségük óta Sarah miatt , kit az csodált, s ki neki gyülöletes egyéniség volt.
Élet-ideálja egy oly házasság lett volna mint Julia nagynénjéé volt, ki elhagyva mindent, szive választottját követi, és mint Cordula mondá nagyon boldog volt...
Mily kár, hogy e boldogság oly rövid ideig tartott.
Azután a kapitányra gondolt s összehasonlitá Jakabbal.
Mily nagy különbséget talált közöttük.
Jakabot üres, hideg, önző, szivtelennek ismeré s Herbert egy eszményi történet érdekes hőse volt előtte.
Majdnem egykoruak voltak, nála mindegyik tizennégy évvel idősebb, de mig Metrophran Jakab sötét arczával negyven éves lehetett volna, addig a szőke kék szemü Herbert alig látszott meleg tekintetével, nemes szabásu bájos vonásaival huszonnyolcz évesnek.
Amaz büszke, hideg, gunyos modorával eltávolitó hatást gyakorolt.
Emez az első pillanattól rokonszenves volt, s ha Edithe, Juliára gondolt, ki ebből a rideg légkörből meleg után vágyott, csak annak visszhangját érezte lelkében.
Kitárta karjait az uszó felhők után és sóhajtva látta eltünni azokat dél felé, hol fényes napsugár és virágillat honol...
Ábrándozásából kocsi robogás verte fel, a kirándulók tértek vissza.
Jakab karjaiba vette Saraht és igy emelte le, Edithe az ablak üvegen át szemlélé őket s undort érzett magában.
Ez a Jakab legyen az ő férje, ki énjének jobb részét szivének melegét, ha volt? elfecsérlé ilyen asszonyokra.
Nem, soha...
Erre nem tudná ráhatározni magát, inkább elmegy innét messze, bár hova, mint azt az árt elfogadja , hogy továbbra is Hergárton maradjon, hova gyermekéveinek összes emlékei csatoltak , melyek bár nem voltak bájosak, de nem is szomoruak.
Nemsokára Luczian lépett a szobába.
- Pompásan mulattunk, mondá lelkesülten s hidegtől kipirult arczczal.
Jakab a romok között adatta fel a reggelit, s mi bár dideregve, de jóizüen költöttük el.
Gyönyörü asszony ez a Tuwnell Sarah!
Edithe hallgatott.
- És mily mulatságos, folytatá Luczian, nem véve észre nővére hallgatását.
Egyik érdekes történetet a másik után meséli el, soha sem lankad, soha sem merül ki az élcz, szellem és a társalgásban.
Ilyen nővel élni valóságos menyország lehet.
- Hát már nem haragszol reá, hogy «kis embernek» nevezett?
- Láttad volna csak mily nyájas volt hozzám, mig Jakab fölött is kitüntetett.
Az az elnevezés csak szeszély volt tőle!
Edithe szánakozó pillantást vetett reá.
- Menj öltözni, mondá neki hidegen.
Mindjárt csengetnek az ebédhez s illendő, hogy a mai kitüntetés után, mely által Tuwnelné nagy emberré avatott, a lehető legelőnyösebben mutasd be magad.
Csak most vette észre Luczian nővére komoly arczának kifejezését.
- Neheztelsz? kérdé meglepetve tőle.
- Miért tenném azt, adtál okot reá?
- Nem emlékszem.
- Menj, készülj az ebédhez.
Luczian kissé lehütve hagyta el a szobát.
Ilyenek mind, gondolá Edithe.
Ilyenek a férfiak.
Ő is öltözködéshez fogott, s a nagy ünnep estebédjéhez különös gonddal öltözött.
Sötét ruhát vett bár magára, de kivágott derékkal, keblére virágot tüzött s nyakára feltette az ajándékba kapott gyöngyöt , mely, alig lépett a nagy terembe, Sarah müértő szemeit, azonnal magára vonta.
- Milyen remek gyöngyei vannak kedves Edithe, kiáltá közelmenve hozzá.
Szabad megtekintenem, hisz ez fejedelmi ékszer...
Az öreg herczeg és Jakab figyelmesek lettek.
- Gyöngy Edithe nyakán? kérdé csodálkozva az öreg Metopfran herczeg.
Hol vetted, még sohasem láttam nálad?
- Csodálatosan nagy szemek! tevé hozzá Jakab, ehhez hasonló «gyöngy-sor» nincs az egész Metopfran ékszer között.
Edithe észrevehetően elhalványodott.
- Még sohasem volt rajtam, mondá habozva.
- Kitől kaptad? kérdé Jakab észrevehető nyugtalansággal vizsgálva huga zavart arczát.
- Már rég birtokomban van.
Sarah nagyot nevetett.
- Ugy vallatják őt Jakab, mintha törvényszék előtt volna.
Valóban zavarba jöhetne minden nő, ha valamennyi ékszer darabjáról számot kellene adni.
Jakab összevonta szemöldökeit.
- Az egészen más lady Sarah, mondá türelmetlenül.
Edithe nem nő, hanem unokahugom .
Ifju leány, ki minden tettéről számolni tartozik nekünk, s ki senkitől sem kaphat ékszert rajtunk kivül, sőt semmiféle ajándékot.
Sarah neheztelt a visszautasitó hangra.
- Hol voltál ma? kérdé Jakab - unokahugától.
- A templomban.
- Nagyon szeretnénk tudni, hol vetted a gyöngysort? kérdé komoran.
- Anyámé volt.
- Hogy van, miként még sohasem látta azt senki közülünk.
- Elrejtve tartám.
Jakab hidegen fordult el tőle.
Nem folytatá tovább a tárgyat.
Jó izlése azt mondá neki, hogy ily jelenetnek nem szabad idegenek jelenlétében tovább folynia.
De Edithe tudta, hogy vissza fog arra térni.
A kirándulásból hozott jó kedvnek vége volt.
Az ebéd meglehetős csendesen folyt le, s mindenki türelmetlenül várta az éjféli misét, melyre a kivilágitott kápolnába gyültek.
Edithe nagy nyugtalanságban tölté az éjet.
Inkább meghalt volna, minthogy elárulja a gyöngy titkát, s erősen törte a fejét, mit találjon ki, ha Jakab faggatni fogja .
Semmi sem jutott eszébe, s attól félt, hogy annak küldője Cordula által tudodhatik ki, kivel lehetetlen volt most érintkezésbe tenni magát.
Álmatlan éj után virradt reá a szürke téli nap karácsony első ünnepe.
Komornája levelet hozott neki.
- Kitől van? kérdé Edithe megdöbbenve, mert sohasem kapott levelet.
- Jakab herczeg küldi, viszonzá az mosolygva mint mosolygott akkor, midőn hetek előtt ugyanazon kézből küldve a virágbokrétát átadá.
Edithe sóhajtva bontá föl.
« Légy tiz órakor nagyatyádná» volt a levélben irva, Jakab aláirásával, s Edithe tudta, hogy mit jelent e parancs, és a legmagasb foku izgatottságban készült a herczeghez, fogalma sem lévén róla, mit fog felelni, pedig meg volt győződve, hogy a gyöngysorról leend szó.
Nehéz szivvel lépett be az öreg herczeghez, hol Jakab komor arczczal várakozott jövetelére.
Edithe nagyatyjához lépett, Jakabot futólag köszönté.
- Mit parancsol velem? kérdé az öreg herczegtől.
- Ama gyöngyről kérünk felvilágositást, viszonzá az kellemetlen rikácsoló orrhangján.
- Anyámé volt, mondá nyugodtan Edithe.
- Az nem igaz.
Atyám minden darab ékszerét ismerte leányainak.
Saját gyöngye egyiknek sem volt, mondá Jakab.
- Mást nem mondhatok.
- Ah! folytatá egy eszmétől megkapatva a herczeg, rajtam kivül még egy van, ki leányaimnak minden ékszerét ismerte, Cordula, Julia dajkája.
- Cordula, mondá gépiesen ismételve nagyatyja szavait Edithe.
- Hol van ő most? kérdé a herczeg.
- A vörös-fedelü házban... mondá Jakab.
De mi szükség reá, ha atyám biztosan tudja , hogy Aurórának nem volt gyöngye.
Edithe türelme elfogyott.
- És én ujra azt mondom, hogy volt.
A gyöngyöt tőle kaptam, mielőtt meghalt, s tegnap este használtam először, mondá határozottan.
- És ha mi mindketten kételkedünk.
Ha a gyöngyöt elveszszük tőled, mig annak adóját meg nem nevezed! kiáltá Jakab haraggal.
- Szavaimban kételkedned, nem tilthatom meg, de a gyöngyöt nem adom, bármi legyen is .
Az az enyim.
- Majd meglátjuk, mondá Jakab s kalapját vette és nagy izgatottságban hagyta el a szobát.
A folyósón a káplánnal találkozott.
- A mise alatt a kápolnában volt Edithe grófnő? kérdé tőle.
A pap várni látszott ezt a kérdést.
- A mise alatt igen, de azután kocsira ült a grófnő s elment hazulról.
- Hová? kérdé élénken Jakab.
- A hová igen gyakran megy, a Herbert gyermekekhez, viszonzá a pap.
Jelentém ezt már az öreg herczegnek is.
Jakab észrevehetően megdöbbent e hirre.
- Itt van most a kapitány? kérdé tőle.
- Azt nem tudom.
Sőt nem is ismerem a kapitányt.
Jakab fogatni parancsolt, s tiz percz mulva a vörös-fedelü házacska felé ügetett .
Ajka reszketett a dühtől, a gyöngyre már nem is gondolt, csak arra, ha a kapitányt ott találná.
A kocsizörgésre a gyermekek kifutottak, Edithét vélvén érkezni, de az idegen láttára , ijedve huzódtak félre.
Jakab a szobába lépett s Cordulát látta maga előtt, kivel nyolcz év óta nem találkozott, s ki elhalványodott látásán.
Eltalálta, hogy azt jó nem vezethette hozzá.
- Hol van a kapitány? kérdé Jakab.
- Görögországban.
Metophran herczeg kissé lecsendesült.
- Igaz ez? kérdé sötéten.
Cordula kinyitá a mellék szoba ajtaját.
- Kegyeskedjék ide belépni és meggyőződni? mondá udvariasan.
Jakab bepillantott.
- Mikor volt itt Edithe grófnő?
- Tegnap délelőtt.
- Miért jött? neki az meg van tiltva.
- Ajándékot hozott a kis árváknak karácsonyra.
Jakab futó pillantást vetett a két gyermekre, kik félve tekintettek reá, kiket még sohasem látott, s kik nővére gyermekei voltak.
Nem tudta, hogy folytassa -e a beszéd tárgyát.
Mit kérdezzen a gyöngyről.
Majdnem zavarban volt Cordula, rászögött kérdő tekintete miatt.
- Gyakran jár ide Edithe grófnő? kérdé végre.
- Nagyon ritkán.
- Mikor volt itt a kapitány?
Cordula meglepetve hallá e két kérdést egymás után kiejteni.
- Nem emlékszem idejére.
- Régen?
- Nagyon régen.
Jakab habozott, folytassa -e vagy visszatérjen kocsijához, végre győzött rajta a kiváncsiság.
- Emlékszik maga Cordula a herczegnők ékszereire, mi sajátjuk volt, s nem tartozott a nagy családi ékszerhez.
- Emlékszem.
- Volt gyöngyük?
- Volt, viszonzá Cordula egy pillanatnyi habozás után.
- Milyen volt Aurora herczegnő gyöngye?
Cordula fürkészve vizsgálá a herczeg izgatott arczát, s 1 percz alatt tisztában volt a dolgok állásával.
- Egy sor nagyszemü, remek szépségü tiszta egyenlő.
- Rá ismerne, ha látná?
- Ezer között is.
- Nem tudja hova lett ez a gyöngysor?
- Alkalmasint leányánál van.
Jakab nem felelt, megbiczczenté fejét és kisietett a házból, Cordula gunyos mosolylyal tekintett utána.
- Tőlem nem tudnak meg semmit, suttogá gyülölettel.
Szegény Edithe!
Jakab ügetve vágtatott vissza a kastély felé, most jutottak először eszébe vendégei.
Ha ezt lady Sarah tudta volna.
Edithe elszorult szivvel látta Jakabot a lépcsők előtt kocsira ülni, s a függöny mögül leste visszajöttét.
Eltalálta hova mehetett, s rettegve gondolt reá, mit fog neki Cordula mondani.
Végre berobogott a fogat s Jakab vonásait sokkal derültebbnek látta, ki fölfutva a lépcsőkön, a komorna által jelentette nála magát.
Edithe rögtön elfogadta.
- A tegnapi kérdezősködés és a mai vallatásért jövök hozzád engedelmet kérni, mondá belépve Jakab.
Most már tudom, hogy honnét került hozzád a gyöngy.
- Ki mondta meg, a kinek jobban hittél mint nekem?
- Igazad van.
Méltóan neheztelsz reám.
De látod, mióta nővérem ama szégyent hozta reánk mindentől rettegek.
- Rólam ne hidd, hogy helytelent kövessek el, legalább olyat nem, a mi rád nézve szégyen volna.
- A mit te cselekszel, s a mi téged ér, az mindnyájunkkal közös.
Metophran vér foly ereidben.
- Mitől féltél a gyöngyre nézve?
- Magam sem tudtam.
Kellemetlen gyanu rohant meg.
Tudom, e házon kivül sehova sem jársz, nem jöhetsz össze senkivel csak...
- Miért nem folytatod?
- Megtudtam, hogy tilalmunk daczára olykor fölkeresed a gyermekeket, a mi nem helyes tőled, de végre is talán egy kis szórakozás, a mi mindaddig ártatlan a mig - atyjukkal nem találkozol.
- És ez nagy baj volna?
Jakab sötét vörös lett a haragtól.
- Ne játszál a tüzzel Edithe...
Én nagyon nyugodt ember vagyok s téged mindenek fölött szeretlek, de vannak dolgok...
- A mit még tőlem sem türhetsz.
Jó, ne beszéljünk róla.
A kapitány távol időz a tengeren és én soha sem fogom őt látni.
- Ez kétséges, ha a gyermekekhez jársz.
Ő egyik napról a másikra haza jöhet s én, ha veled találnám megölöm.
- Annyira veszedelmes ő? kérdé nem minden guny nélkül Edithe.
Most, miután megszabadult a veszélytől, bár nem tudta, hogy mit mondott Cordula, hogyan oldá meg a kérdést: nyugodtabb, vidámabb lett és kérdéseiben merész.
- A szerencse-lovagok mint ő, mindig veszélyesek.
Edithe önkéntelen összerázkódott.
- Szerencse-lovag? kérdé haraggal.
Te annak tartod őt.
- Mi mást gondolhatnék oly emberről, ki betolakodik egy családba, hol megvetik, s elszöktet egy Metophran herczegnőt, kivel bizonynyal nagy vagyonhoz remélt jutni.
- Ugy hallám, nagyon szerették egymást.
- Kitől hallottad? pattant föl haraggal Jakab.
- Cordula beszélte.
- Edithe, mondá szenvedélylyel a herczeg, igérd meg, hogy többé nem léped át amaz átkozott ház küszöbét.
- Azt nem igérhetem.
Nagy boldogság nekem látni ama két kis árva gyermeket, kik nagyon szeretnek, s kik oly nagy elhagyatottságban vannak.
- Atyjoknak volna kötelessége gondoskodni rólok.
Miért hagyja itt, miért nem adja valamely intézetbe őket?
- Még nagyon kicsinyek.
- És nem akar költeni reájok.
Azért tartja itt a közelben, hogy végre magunkhoz vegyük őket a kastélyba.
- Ez volna a leghelyesebb, mondá hévvel Edithe.
Én gondjukat viselném, mintha testvéreim volnának.
- Még csak az hiányzanék, hogy e porontyok a Metophran herczegek között nőjjenek fel.
- De anyjuk Metophran herczegnő volt, s neked nővéred.
- Hagyjuk ezt.
Ő kiszakitá magát közülünk, s neked nem csak hogy nem helyes, de illetlen is őt védeni, ki annyira megfelejtkezett magáról.
Edithe hallgatott.
- Belátod magad is nemde, hogy nem szabad többé oda menned? kérdé a herczeg megörülve unokahuga hallgatásán, kit, azt hitte, végkép meggyőzött.
- Nem Jakab, ezt sohasem fogom belátni, viszonzá szép lelkes szemeit reá emelve Edithe.
Sőt határozottan bünnek tartom, a mi e kis árvákkal történik.
Anyjuk meghalt s a halál már magában is kibékit mindent, a halottaknak megbocsátunk nagyobb vétket is.
A gyermekek nem tehetnek arról, hogy a világra jöttek s a vér, a melyből származtak, jogot formál arra, hogy ne legyenek igy számkivetve.
- Egy részről lehetnének jogaik, de atyjok származása, neve állása megsemmisiti azokat.
- De hát miért, kiáltá fölhevülve Szadovay grófnő.
Becstelen, gaz, van rajta olyan folt, a miért meg kell vetnünk?
Ha igy van, nem védem őt, de ha becsületes, akkor nincs joga senkinek ily megvetéssel bánni vele és ártatlan gyermekeivel.
- Ha igy gondolkoznánk, nem volna rangkülönbség.
- Ily viszonyok között nincs is.
Különösen a gyermekekre nézve.
Ha Herbert kapitány vétkezett neje, családja ellen, helyrehozta bünét azzal, hogy őt, a mig élt, boldoggá tette, gyermekei pedig nem tehetnek róla, hogy őket Herbertnek hivják.
- Másként gondolkozik az, ki sohasem forgott az emberek között mint te Edithe, mondá elhagyva helyét Jakab.
Nem is vitázom többé ily dolgok fölött veled, sőt nem is igértetem meg, hogy nem megy a gyermekekhez, csak annyit mondok, hogy ha örömöt akarsz nekem és nagyatyádnak szerezni, megszünteted ezt az összeköttetést.
Megfordult és sebesen közeledett az ajtó felé.
- Semmi kedvezményt sem birtam nálad kivinni a két kis árvára nézve, kezdé szomoruan Edithe.
Ma ezen a szent és szép napon, hol mindnyájunknak templomba kellett volna lenni s békében, csendben egyetértésben dicsérni az urat, s a helyett az egész délelőttöt vitával töltjük...
- Mit kivánsz a gyermekekre nézve?
- Hogy itt neveltessenek azok a kastélyban.
- Soha!
Arra nem volnánk sem én, sem atyám rávehető.
- Annyira gyülölöd őket.
- Atyjukat gyülölöm, ők pedig nem léteznek rám nézve.
Edithe elfordult tőle, Jakab pedig nagy izgatottságban hagyta el a szobát.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE