ELTE regénykorpusz

Káldory rég nem aludt jobban, mint ez éjjel.

- Mindjárt másnap, teljesítve ígéretét, átment Vérthalomra; s azóta többször meglátogatta szomszédjait.

Azok közé tartozott ő, kik bármennyire akarják elhitetni még magokkal is , hogy magány után vágyódnak, a társaságot nem nélkülözhetik egészen; s új ismerősei éppen olyanok voltak, kik között jól találta magát.

A grófné kellemesen társalgott; Margit annyi érdekkel hallgatott, s annyi szellemmel vegyült néha a beszélgetésbe; maga az öreg plébános oly váratlan fordulatokban és költői képekkel adta elő legprózaibb józanságát, hogy Káldory körükben, hová első ízben oly regényes körülmények között lépett , napról napra otthonosabbnak érzé magát.

De miután korunkban, vagy legalább korunk regényeiben az a hős, ki megházasodik, vagy kiről legalább e szándékot feltehetni, s így Káldory mint nőtlen, olvasóimat valószínűleg más személyeimnél inkább érdekli: ideje , hogy vele közelebbről megismerkedjenek.

Személyes leírással kellene kezdenem.

A regényíróknak nagy része elsajátítá a rendőrségnek eljárását, s midőn személyeit útnak bocsátja, a közönség javára személyes leírással látja el őket, mely mindazt, minek rendes útlevélben nem szabad elmaradni, pontosan magában foglalja.

E szokás, úgy látszik, igen célszerű.

Jó, ha tudja az olvasó, kivel lesz dolga; s miután értesíttetett , hogy hősének termete középszerű, szeme kék, haja barna, orra és szája szabályos, annak valószínű jövőjét, mely regényekben - mint az életben - sokszor külsőségektől függ, előre sejdítheti.

S vannak ezen leírásokban ezeknél még fontosabb pontok is, például az a megjegyzés, hogy az illető nőtelen, földbirtokos vagy kapitalista, miáltal a személy azonnal kedvezőbb színben tűnik fel.

De egyes esetek kivételével, hol a leírandó személy valami szembetűnő jellel bír, kétlem, hogy ily leírások által a leírt személy megismerhetővé válik.

Az egész - regényekben legalább - csak forma dolga, melytől magamat felmenteni nem akarom, de melynek talán eleget teszek, ha elmondom, hogy Káldory Adorján éppen huszonnyolcadik évét töltötte be, hogy termete a középnél valamivel magasabb, hogy mindenki által szép férfiúnak tartatik és oly szemekkel bír, melyeknek inkább tekintetére , mint színére emlékezünk.

A körrajznak betöltését szép olvasónőimre bízom , kiknek kedvéért még a hajnak színét sem említem, nehogy azáltal, ha barnának vagy szőkének mondom, megzavarjam azon képet, melyet tapasztalásaikból merítve, regényhősökről magoknak alkottak.

Káldoryt a természetnek ezen kedvezései már magokban véve irigylésre méltó emberré tették volna, s mégis szépsége azon javak között, melyekért őt a világ boldognak mondá, talán még a legcsekélyebb.

Nagy családnak utolsó ivadéka; dús vagyonnal, melyet kora gyermekségében vesztett szüleitől örökölt; úgy látszik, mintha a sors, midőn őt földi javakkal elhalmozá, még azon fájdalomtól is meg akarta volna kímélni, melyet szüleinek halála, ha az később történik, okozhatott volna neki.

Jó egészséggel, szép észbeli tehetségekkel, melyek nevelés által csak annyira míveltettek ki, hogy őt szellemi élvezetre képessé tegyék, a sors Káldoryt gazdagon ajándékozta meg; s ha volt panaszra oka, ez legföllebb az lehetett , hogy mindent, mi után másoknak küzdenie kell, neki fáradság nélkül előre megada a végzet.

S e panasz nem lenne annyira képtelen és igazságtalan, mint talán első tekintetre látszik.

Isten olyasnak alkotá az emberi szívet, hogy az állandó megelégedését ne az élvezetben, hanem csak a törekvésben találja.

Nem egyedül mindennapi kenyerét, de a szerencsét is csak homloka izzadságában keresheti az ember .

Mint a felhők, melyeknek csudálatos formáin s a nap sugáraiban ragyogó szélein gyönyörködünk: ilyen többnyire minden, mi után vágyódunk; szép, de csak a távolban.

Nem amit ád, de az, amit ígér, teszi gazdaggá az életet; s vajon bámulhatjuk -e, ha az, ki az életbe lépve, már mindennek, miért mások törekszenek, birtokában látja magát, éppoly kevéssé elégszik meg helyzetével, mint például a játékos nem elégednék meg, ha neki, midőn az asztalhoz lép, az egész nyereséget, melyre számolhatna, átadnák, de azon feltétel alatt, hogy a játékban részt ne vegyen.

Egy percig ő is örülne birtokának: de nem fogna -e később irigy szemekkel nézni társaira, kik azt , mi neki egyszerre jutott, remény s félelem között, mintegy erőszakkal ragadják ki végzetöktől?

Sokszor szólunk Tantalus kínjairól.

A költészet kétezer év óta számtalanszor használta az elkárhozott hérosznak nevét, ki bőségtől környezve hasztalan nyújtja kezét a gyümölcsök után, melyek előtte visszavonulnak, hasztalan hajlik le a folyóhoz, mely szomjas ajkai előtt elapad.

De van egy kín , melyet a régiek Tartarusokból kifelejtettek, s mely ennél nem sokkal kisebb , s ez azé, kinek minden kívánatai küzdés nélkül teljesülnek, míg végre mindent bírva, mi után vágyódhatott, lelke tehetetlenné válni kíván.

Midőn Káldory, huszonegy éves korában teljeskorúnak nyilatkoztatva, vagyonát átvevé, egy ideig szerencsésnek érzé magát.

Az előzékenység, sőt tisztelet , mellyel mindenütt fogadtatott, a fontosság, melyet szavainak tulajdonítottak, a hízelgés, amelyre a gazdag mai nap, még fiatalemberek között is, számolhat, jólesett neki.

Ifjúkorunkban az öntudat, hogy lovaink a legjobbak, lakásunk bútorzata a legdivatszerűbb, hogy legjobb táncosnak s vívónak tartatunk, a dicsőségnek ezen szurrogátumai, melyeket az úgynevezett nagyvilág híveinek osztogat, a szívnek talán több gyönyört adnak, mint később maga a dicsőség; de hogy e szerencse állandó legyen, kettő kívántatik.

Hogy a vagyon elég nagy legyen, s képzelt vágyainknak, melyek tapasztalás szerint minden évvel költségesbekké válnak, mindig megfeleljen ; az ész pedig eléggé középszerű, de azon fényes apróságokban, melyekből a nagyvilág örömei és kötelességei állnak, a gondolkozásnak mindig új élvezetet találjon; s e kettő közül az utóbbi hősünkben hiányzott.

Káldory mindamellett, hogy gyermekkorában lángésznek tartatott, s többnyire két s ezek között egy francia nevelője volt: jeles észbeli tehetségekkel bírt, melyeket még annyi költséggel és fáradsággal, mennyit nagynénje a nevelésre fordított, sem lehetett egészen megsemmisíteni.

A tantárgyak és mesterek sokasága, mely középszerű elméket elbutít, őt - mi e nevelési rendszernek közönséges hatása, ha az kitűnőbb gyermekekre alkalmaztatik - csak felületessé tevé; s habár a szórakozások, melyek között első ifjúsága eltelt, nem engedék, hogy az élet komoly feladását belássa, természetes hajlamai nemesebbek, kedélye férfiasabb volt, semhogy egy teremhős kötelességeiben méltó feladatát találná.

Mulatott, de tudta, hogy amit tesz, nem egyéb mulatságnál, és az élvezet , melyet talált, nem elégítheté ki vágyait.

Más viszonyok között ezen elégedetlenség egész jövőjének új irányt adhatott volna.

Ha olyanokat lát maga körül, kik nálánál magasabban állnak, s kiknek helyzetéhez csak fáradva emelkedhetik fel, ha jövője saját törekvéseitől függ: kétségkívül a küzdők sorába áll ő is.

Érzé erejét, s meg vala győződve tehetségeiről.

De vajon nincs -e nagy neve, kiterjedt birtoka; nem foglalta -e el, mihelyt a társaságba lépett, már az első helyek egyikét, miért fáradjon ő, ki a körben, melyben élni kell, már alig emelkedhetik?

Így alig töltött egy évet a világban, midőn puszta élvezet által ki nem elégítve, s nem találva semmit, mi törekvéseire érdemes lenne, unni kezdé magát.

Ez kétségkívül bizonyos lelki szegénységnek a jele.

Gazdagabb képzelőtehetséggel a dicsőség, gazdagabb szívvel a szerelem magasabb élvezeteket nyújtott volna lelkének; de hiába, Káldory minden gazdagsága mellett e tekintetben szegény vala.

Nem vágyott dicsőség után, nem szeretett senkit annyira, hogy miatta magáról megfeledkezhetnék; s ezen, körülményei s főképp nevelése mellett, alig csodálkozhatunk.

Adorján, mint mondtuk, jókor elvesztette szüleit.

Haláluk után neveléséről nagynénje, Káldory Erzsébet gondoskodott, ki őt házához fogadva, második anyjává lett; s ámbár idősb hajadonok egyes gyengeségeivel mindazon szeretetreméltó tulajdonokat egyesíté is, melyeket ez annyira ócsárlott s félreismert hölgyeknél néha találunk: e nő arra, hogy fiúnak nevelését vezesse, bizonyosan nem vala alkalmatos.

Soha anya nem tett többet gyermekeért, s még szárazdajkájától sem kívánt annyit, mennyit Erzsébet tett unokaöccseért.

Minden baj s fáradság, melyet a kisfiú okozott, minden aggodalom, melyre alkalmat adott, még kedvesebbé tevé őt szemei előtt; nemcsak mert a gyarló emberi természet úgy hozza magával, hogy néha az is jólesik, ha kissé panaszkodhatunk, hanem mert e jámbor lélek, mi asszonyoknál nem éppen ritkaság, annál inkább nőni érezé ragaszkodását, mennél többet tehetett valakiért; s nem volt senki boldogabb , mint ő, ha a fiú jelentéktelen köhögésében ürügyet talált, hogy az éjet a kis Adorján ágya mellett tölthesse.

Nem volt gyermek az országban, kiről jobban gondoskodtak, kinek oktatására többet költöttek, s kinek minden kívánatait, sőt szeszélyeit annyira teljesítették volna, mi természetesebb, mint hogy ezen erkölcsi elkényeztetés, mely a testi elkényeztetésnél mindig károsabban hat, a gyermek jellemének kifejlődésére is káros befolyást gyakorlott; s hogy Adorján, kiről nagynénje büszkén hirdeté, hogy soha kevésbé akaratos gyermeket nem látott, ifjúvá nőtt anélkül, hogy saját kívánatait másoknak alárendelni tanulta volna.

Adorján a háznak korlátlan uralkodója vala, s mint olyan szólt, cselekedett s még szeretett is; azaz tűrte, hogy szerettessék, s viszonozta ez érzést legalább nagynénje irányában, de mindig azon öntudattal, hogy ragaszkodást mutatva, őt boldoggá teszi; s az, mit az életben tapasztalt, még inkább megerősíté benne e felsőbbségnek érzetét s az önzést, melyre úgyszólván neveltetett.

Ha nem vetette is meg az embereket, legalább nem is tisztelte őket, annyira megszokta magasztalásaikat, hogy végre ítéletök iránt közönyössé vált, mi mindig szomorú, de kettősen ifjúkorunkban, mikor az emberek ítélete: szenvedélyeink egyik legerősebb fékét és örömeink egyik leggazdagabb forrását képezi.

Bámulhatjuk -e, ha Adorján minden tekintetben oly fényes helyzete által nem érzé magát kielégítve?

Érzé magában, hogy valami jobbra született; de habár nevelésénél s vagyonánál fogva csak tőle függött, hogy méltóbb pályára lépjen: nem határozhatá el magát; részint mert egész életében erőfeszítéshez nem szokva, a fáradságot kerülte, és az alárendelt szerepet, melyet, ha közügyekre veti magát , kezdetben viselnie kell, restellé; részint, mert ezen pályára semmi hivatást nem érzett magában, mi szintén csak nevelésének vala tulajdonítható.

Bármi csekély azon pozitív hatás, melyet a nevelés gyakorol ránk, negatív befolyása roppant - s ha a legkövetkezetesebb bánásmód által a gyermeknek egy bizonyos irányt nem adhatunk is, azoknak befolyása, kikkel a gyermek él , csaknem mindig elégséges arra, hogy őt egy bizonyos iránytól eltérítse.

Mint a fa, melyre a szomszéd fák egy oldalról árnyékot vetnek, ámbár ez árnyékon kívül növését semmi sem akadályoztatja, ezen oldalon mégsem terjeszti szabadon ágait: úgy a leggyengébb, de szünetlen befolyások sokszor elegendők, hogy legszebb tehetségeink kifejlődését akadályozzák.

Ez történt Adorjánnal is.

Sokszor látjuk, hogy oly asszonyok, kik saját családjuk és társasági körük irányában minden áldozatra készek, oly viszonyokra nézve , melyek e körön túl fekszenek, csaknem megfoghatlan önzést mutatnak.

Ilyen vala Erzsébet is.

A jámbor lélek, ki magát azokért, kiket szeretett, minden pillanatban feláldozta volna, s ki egészen természetesnek találná, ha a Káldory család javáért az egész világ harcra kél: nem képzelhetett semmit , mi arra érdemes lenne, hogy érte azok, kiket ő szeretett, magokat feláldozzák.

Soha szeretőbb szív az övénél nem létezett.

De a közügyek, a haza, az emberiség saját körén kívül feküdtek, s e nézetei annál több befolyást gyakoroltak növendékére, minél kevesebbet tett, hogy azokat reá erőltesse.

Ha másképp cselekszik, az ellenhatás talán felébresztheté ezen érzelmeket, de így a megszokás megtette hatását, s Adorján mindezek iránt csaknem éppoly közönyössé vált, mint nagynénje; s így történt, hogy nem elégedve meg jelen helyzetével, mégsem vágyódott más után; hisz a kör , melyben fáradozásainak méltóbb tárgyait találhatá, neki már előre nem látszott érdemesnek, hogy érte kényelmét feláldozza.

Így élt néhány évig a hazában, s így utazta be Európának nagy részét, csak szórakozást keresve a külföldön, mint a hazában; s így tért vissza talán gazdagabb tapasztalásokban, de szegényebb örömökben, még több előzékenységgel fogadva, még inkább bámultatva társasági körökben, de még kevesebbet adva e magasztalásokra, melyeket mindinkább megvetett.

A regényirodalom, mely korunkban csaknem azon hatást gyakorolja, mint egykor Plutarch életrajzai, különös ideálokat állított fel.

A világfájdalom helyett, melyet Goethe Wertherében és Faustjában, Byron minden munkáiban dicsőített, s melynek alapját azon nemesebb érzések s magasabb vágyak képezik, mik az életben kielégítést nem találnak, most az életuntság állíttatott fel eszménykép gyanánt.

A kétely, melynek gyötrelmei mindennemű költészetnek annyi ideig tárgyul szolgáltak, elavult, s a tagadáshoz jutottunk.

Ki a világot megveti, nagy szívnek, ki minden nemesebb érzést tagad, mély elmének tartatik; s hogy érdekes költői egyediségnek mondassunk, nem szükséges egyéb, mint hogy semmi iránt érdeket nem mutatva, hangzatos frázisokban a legprózaibb életnézetet hirdessük.

Magam ismertem embereket, kikben a mélység tulajdonaiból csak az üresség volt meg, s kik halványságuk és a félig keserű, félig gúnyos mosoly által, melyre ajkaikat taníták, csaknem lángész hírére jutottak.

Káldoryban mindez megvolt; s természetes, ha az oly érdekes gróf, ki egyszersmind a város egyik legszebb férfiának tartatott, mindazon asszonyoknak bálványa lett, kiket vagy senki, vagy legalább férjök nem értett, s kiknek egyedüli kívánatjok az vala, hogy életökben csak egyszer értessenek meg.

A nagyvilágban, hol az asszonyok, egy elmés franciának megjegyzése szerint, a fül által szeretnek belé a férfiakba, s pedig nem annyira amiatt, mit tőlök magoktól, mint amiatt, mit felölök hallanak , Adorján nem maradhatott észrevétlenül.

Sokat beszéltek kalandjairól , melyekben - mint oly embernél, kinek érdemei közé tartozott, hogy szíve nincs, feltehetni - szívének ugyan része nem volt, de melyek rövidek lévén , s katasztrófa nélkül bomolván szét, őt még érdekesebbé tevék.

Egy idő óta azonban úgy látszott, mintha a viszony, melyben báró Dárdaynéhoz állt, komolyabb természetűvé válnék.

E nő a város egyik legszebb s legünnepeltebb hölgyei közé tartozott, s ámbár férje a hatvanat régen meghaladta, mindeddig soha megszólásra alkalmat nem adott.

Tudta mindenki , hogy nem szeretetből, hanem csak háladatosságból ment férjéhez, ki őt nevelte, s ki egész családjának jótevője volt; de még az asszonyok is, ha róla beszéltek, csak szegény Dárdaynénak nevezték őt, értve ezalatt oly nőt , kinek örömeiről a sors rosszul gondoskodott, s ki e bajon maga segíteni nem tud.

Mióta Káldory, talán éppen azáltal ingerelve, mert e nő iránta semmi előzékenységet nem mutatott, őt tünteté ki mások fölött: a közvélemény megváltozott; s nem múlt el félév, hogy az elismert udvarló, mindenkinek meggyőződése szerint, meghallgatott kedvesnek tartatott.

Itt a közvélemény valószínűleg megelőzte a történteket.

Tudja mindenki, hogy a nők szeretetreméltó neme, még mielőtt az asztalírás nagy mestersége feltaláltatott, bizonyos tárgyak- s viszonyokra nézve valóságos jósoló tehetséggel bírt; és Dárdayné később szerelmének oly világos jeleit adá , melyek a kétkedőket is meggyőzték, s a világot arra bírták, hogy a "szegény " melléknevet nejéről az öreg Dárdayra szállítsa át.

Ki mindig rossz úton jár, néha emelt fővel s épen ér a pálya végéig; míg az , ki folyvást a jó ösvényen maradt, egyszer félrelépve, kificamítja lábát, s örökre nyomorék maradhat.

Ez történt Dárdaynéval is.

Talán mert az erkölcsi szigor, mellyel a női világ olyanokról ítél, kiknek magokviselete eddig másoknak hallgató szemrehányás volt, s mellyel most mindenki ellene fordult , elkeseríté szívét; talán, mert csakugyan a szerelem ellenállhatlan hatalma ragadta el: de bizonyos, hogy Dárdayné magaviselete által igazolá a közvéleményt; s mintha e viszonyra, melyet mindenki rosszallt, büszke lenne , maga is mindent elkövetett, hogy az senki előtt titokban ne maradhasson.

A legkellemetlenebb helyzetek közé tartozik, ha az, ki asszonyhoz közelítve csak időtöltést vagy hiúságának kielégítését, egyszóval azt kereste, mit a világban közönségesen szerelemnek neveznek: egyszerre látja, hogy azon csendes érzemények helyett, melyeknek viszonzását kívánta, valóságos szenvedélyt talált.

Ki esőért könyörgött, és záport nyert, nem érezheti kellemetlenebbül meglepetve magát Káldorynál, midőn észrevéve, hogy esdeklései nagyon is meghallgattattak.

A szenvedély mindig követelő, és Dárdayné, ki szerelmének férje boldogságát, háza csendjét, sőt jó nevét feláldozta, azt kívánta kedvesétől, hogy legalább idejét áldozza kizárólag neki, hogy csak vele foglalkozzék, csak benne éljen, csak általa érezze boldognak magát.

Káldory nemsokára türelmetlenül viselte szerencséjének terhét, melyet tőle mások irigylettek.

Eleinte a gondolat, hogy Dárdayné, ki után eddig annyian hasztalan sóvárgottak, őt szereti, jólesett hiúságának.

A nők enyelgése, a finom célzások, mikre viszonya alkalmat adott, nem voltak kellemetlenek; de végre unni kezdé, és bosszankodott ezen is, annyival inkább, mert neki úgy látszott, hogy gúny tárgyává vált, s mert helyzetét maga is nevetségesnek kezdé tartani.

- Ő, ki eddig szabadságát tartá fő javának, és megvető sajnálkozással szólt azokról, kik függetlenségöket a családi élet örömeiért feláldozták, most egészen hasonló helyzetben látá magát, csak azon különbséggel, hogy nem saját határozata, hanem a viszonyok és tulajdonképp egy asszony követelései által jutott belé.

Szakítani nem lévén alkalom, elhatározá, hogy egy időre távozik.

Jószágainak rendezése ürügyül szolgált; s Dárdayné nem ellenezte feltételét, talán azért, mert minden, mi kedvesének érdekeit előmozdíthatá, előtte is fontosnak látszott; talán, mert míg Káldory azzal vigasztalá magát, hogy egy kis idő s távolság ily viszonyok felbontására néha csodákat tesz, ő az ellenkezőt reménylé.

Adorján könnyült szívvel hagyta el a fővárost.

Mióta viszonya tartott, nem érzé magát soha jobban, mint Káldorfalván.

Neki úgy látszott, mintha nehéz láncoktól szabadulva, csak mióta az Ormosyakkal megismerkedett, nyerte volna vissza ismét tehetségeit.

Míg Dárdayné arra számolt, hogy a távozót vágyai nemsokára ismét visszahozzák karjai közé, addig Káldory ürügyekről gondolkozott, hogy távollétét meghosszabbíthassa, s legkellemetlenebb pillanatai azok voltak, melyekben a városból jött levelek által viszonyára emlékeztetett.

El volt határozva, hogy szakítani fog, és sokkal önzőbb, mint hogy arról, mit saját nyugalmára szükségesnek tartott, lemondjon azért, mert másnak fájdalmat okoz; csak az illedelem, mely éppen azokat korlátolja leginkább , kiket a szív nem akadályoz semmiben, tartóztatta őt még vissza, s minden hír, mely hozzá a városból jött, még inkább meggyőzé őt megszabadulásának nehézségeiről.

Éppen ma kapott levelet nagynénjétől, mely, mint csaknem minden levelei , Dárdaynéról szólt, s Káldoryt elkedvetleníté.

A levél asztalán fekszik, ő maga rosszkedvűen jár fel s alá szobájában, melynek ablakaira a lemenő nap végsugarai esnek.

- Hát csakugyan el volna határozva, hogy többé szabadságomat ne nyerjem vissza soha? - mondá türelmetlenül, a levelet még egyszer átfutva.

- Maga nagynéném, ki e viszony ellen legtöbbet szólt, s mindig felbontására intett , most úgy vélekedik, hogy az nagy zaj nélkül nem történhetik többé.

Átkozott helyzet!

De ki is láthatta előre, ki gondolhatta volna, hogy egy asszony, ki a legkellemesebb társasági állásban él, s legalábbis huszonöt éves , ilyeneket tehessen.

Vagy talán csakugyan igazsága lenne nagynénémnek, hogy e nagy meggondolatlan szenvedély alatt egy igen is jól kiszámított terv lappang?

- Férje hetvenhez közelít, s én...

Néném csalódik; meg vagyok győződve, e gondolat nem jut Irmának eszébe; de ha férje meghalna, mielőtt e viszonyt felbonthatám, nincs menekülés.

Hány hasonló dolog történt a világon.

Én nem akarok megházasodni.

Miután fájdalmak között vagy ha csak kényelmetlenül érezzük magunkat, semmi által nem könnyebbülünk inkább, mint ha helyzetünket változtatjuk: valóságos esztelenséget követnek el azok, kik életöket, melyben mindenesetre sok kellemetlenség vár reájok, úgy rendezik el, hogy helyzetöket becsülettel többé megváltoztatniuk nem lehet.

Hát még ha akaratom ellen kellene házasodnom, úgyszólván kiházasíttatnom, az egész világ káröröme s gúnyja között, mely meleg szerencsekívánatokban nyilatkozik.

Nem, soha!

Százszor inkább még...

- Káldory gondolatokba mélyedve, ismét a levelet vevé kezébe, melyet figyelemmel még egyszer elolvasott.

- Nagynéném nézete szerint az sem segít, ha utazni megyek.

Dárdayné elhagyná férjét, s utánam jőne, s a baj még rosszabbá válnék.

Az egyesegyedüli mód : megházasodnom.

Nagynéném régi kívánata ez; s igen természetes, ha az alkalmat, mely sürgetésére nyílik, nem mulasztja el.

Hogy Margit szép, azt magam írtam meg neki; hogy ő is utolsója családjának és egyike az ország leggazdagabb leányainak, azt úgyis tudja; s elképzelhetem felgerjedését.

Ő bizonyosan abban, hogy Káldorfalvára jöttem, az isteni gondviselés szembetűnő működését veszi észre, s képzeletében már mint házast lát , körülvéve nem tudom, hány gyermektől, kiknek mindenikével a Káldoryak egy új roppant ága veszi kezdetét.

Kétségen kívül, e kedves képzeletek befolyása alatt írta levelét, s mert kívánja, elhiteti magával, hogy kellemetlen helyzetemből másképp nem szabadulhatok, mint ha szomszédnőmet elveszem.

De hála Istennek, nem jutottunk még annyira.

Káldory e gondolatok által megnyugtatva érezé magát, és éppen íráshoz készült, hogy nagynénjének levelére feleljen, s őt minden alkalommal felmerülő házassági terveiért kitréfálja, midőn a komornyik a szobába lépett, s jelenté, hogy idegenek érkeztek meg.

- Kicsoda?

- Meg akarják méltóságodat lepni.

- De kik?

- Vámosy Vilmos úr és...

- És kicsoda? - kérdé Adorján türelmetlenül, midőn a komornyik akadozott.

- Hosszú köpönyeggel takarja be arcát, de sokkal kisebb Vámosy úrnál, és én...

- És te...

- Csaknem meg mernék esküdni reá, hogy a méltóságos báróné.

Még mielőtt Adorján felelhetett, az ajtó felnyílt, s az idegenek a szobába léptek.

A komornyik visszavonult.

Eötvös József

A nővérek

13

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eötvös József

A nővérek

13