Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
A gyöngy-sor
Keletkezés ideje
1888
Fejezet
15
Bekezdés
1740
Mondat
2704
Szó
32201
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
Tuwnel Sarah a legmogorvább kedvben érkezett a vasuti állomásra, mert még egy ideig nem szándékozott Hergartot elhagyni, hol a herczegi fény nagyon kellemesen hatott reá, s kissé kimerült idegeinek és életuntságának felfrissitő volt mindaz, a mit ott talált.
Még maga az Edithel való vetélkedés is Jakab miatt, kit egykor ő utasitott el magától, mert megunta, s most uj érdeket kölcsönzött a herczegnek, előtte az, hogy nősülni készült, s hogy ő ezt a házasságot semmivé akarta tenni.
Valami uj, valami szokatlan és pikáns volt ez neki, s most egyszerre a sors elsodorja őt ettől a szórakozástól és elkergeti Nizzába, Monte Carlóba, az alá az unalmas örökké mosolygó ég alá.
Hisz a virágillatból és az aranyok csörgéséből, napsugárból , ő már annyit élvezett az életben, hogy nem érdeklé őt mindaz többé, s nagyon sajnálta Hergartot odahagyni.
De hát mit tehetett?
Halottas házban lenni!
Brr.
Ez borzasztó gondolat volt.
Imádkozást, temetést látni , hallgatni.
Ezt nem kerülheti el, legalább addig nem akar semmi szomoruságot látni .
Mindig borzadt az enyészettől, kerülte a hol halált vagy hervadást látott.
Megérkezve az állomásra, a perronon járkált férjével föl és alá, midőn egy magas , karcsu, de a mellett erőteljes férfi alak tünt szemébe tengerésztiszti egyenruhában.
Rögtön Herbert kapitány jutott eszébe, kiről fiatal imádója Lucziántól egyet-mást hallott, s tudta, hogy annak gyermekei Hergárt területén laknak.
Ügyes, gyors találékony agyában rögtön egy különös eszme támadt.
Tudta, hogy Edithe nagyon kedveli a Herbert gyermekeket.
Egy pillantás a tengerész-tisztre, azt mondá neki, kedvelheti az atyját is, ki nem csak rendkivül rokonszenves egyéniség volt, hanem ritka szép férfi is, kiről most már csak azt szerette volna tudni, hogy kellemes, tehetséges, müvelt ember -e - a min, látva megjelenését, mozgását, öntudatos fejhordozását - alig kétkedhetett, s ismerve a regényt, melynek az hőse volt, százszoros érdekkel birt az előtte.
Ha ez a kapitány jobban tetszenék Edithének Jakabnál, nem csodálnám, gondolá , Herbertről nem véve le szemeit, ki közönyösen járt föl és alá mellette, és egy pillantására sem méltatá az elkényeztett szépséget, Tuwnel Saraht, kit ez a látszólagos közöny leirhatatlanul bosszantott.
Sugva mondá férjének.
- Igyekezzünk egy és ugyan azon kupéban utazni a tengerész-tiszttel.
Mulatságosabban fog telni az idő.
A lord, mindig udvarias, teljesitője neje kivánatainak, ugyanabba a fülkébe rakatta kézi podgyászát, a hová a kapitányét tették, ki csak az utolsó perczben ugrott be , midőn harmadikat csengettek.
Tuwnel lord és neje már helyükön ültek.
A tengerész-tiszt sipkájához érteté kezét , midőn a fülkébe lépett, s leült egyik sarokba; alig pillantva utitársaira, a vidéken legelteté szemeit.
Sarah nem véve le róla szemeit, elhatározta magában, hogy, sohasem látott utitársánál érdekesebb férfit.
Csak az bosszantá, hogy annak szép, hosszukás szabásu pilláktól árnyékolt sötétkék szeme, egy pillanatra sem fordult felé.
Ez megfoghatatlan, de nagyon érdekes volt előtte.
Fehér elefántcsont czigaretta-tartót vett elő grófi czimerrel, s kivéve abból egy czigarettát, ide-oda forgatta, mintha keresne valamit.
- Nem tudom meggyujtani, mondá fönhangon francziául férjének, nincs nálam tüz.
A kapitánynak lehetetlen volt ezt nem hallani.
- Én szolgálhatok, mondá udvariasan elhagyva helyét, s elővéve gyufatartóját , odanyujtá a tüzet Tuwnelnének.
- Remélem, nem kellemetlen önnek a dohányfüst kapitány? mondá Sarah.
- Legkevésbbé sem.
Sőt, ha megengedi asszonyom, most már én is rágyujtok.
Tuwnelné kecses fejbólintással válaszolt.
Meg volt törve a hallgatás jege, s e percztől Sarah szünet nélkül fecsegett.
Eszének szikráit sziporkáztatá, s bár a kapitány csak egyes feleleteket adott, a társalgás pillanatra sem hanyatlott, miután az angolnő mester volt annak föntartásában.
A tengerész-tiszt látván, hogy nem menekedhetik ez ismerettségtől, végre megmondá nevét.
- Herbert kapitány vagyok, mondá, a házaspár előtt meghajtván magát.
A lord meg volt lepetve e nevet hallva, de neje teljesen készen volt reá, mert már régen kitalálta, hogy kivel hozta őt össze a véletlen.
- Kegyed most hajójára utazik? kérdé Sarah.
- Nem.
Csak néhány állomásig megyek, s ma a nap folytán még visszatérek.
- Itt lakik Hergárt közelében?
- Félórányira.
- És mégsem mutatta a kastélyban magát, hol én több mint két hónapot tölték, folytatá Tuwnelné, nem akarván tudatni, hogy ismeri a kapitány történetét.
- Nem járok sehova, viszonzá hidegen Herbert, és Sarah rögtön elejté a tárgyat s másról kezdett beszélni.
Egy ideig általánosságokról folyt a társalgás, de ugy látszik Herbert jobb szerette volna annak végét szakitani, mert koronként visszadőlt székében, s a gyorsan változó és tovatünő vidékre függeszté szemeit.
Tuwnelné azonban nem értett vele egyet, s nem akarta használatlanul hagyni azt az időt, mit együtt töltenek.
- Hallotta kegyed, hogy a herczeg, a mult este hirtelen meghalt? kérdé minden előzmény nélkül tőle.
- Hallottam.
- Ez nagy változást fog Hergárton előidézni, most kénytelenek elhalasztani az - esküvőt.
A kapitány feltünően elhalványodott.
- Miféle esküvőt.
- Ön nem hallott arról?
Jakab herczeg Szadovay Edithét, unokanővérét veszi nőül , mondá Sarah a kapitányra függesztvén szemeit.
Herbert hallgatott.
- Kegyed nem tudta ezt?
- Kevés emberrel jövök össze, s azok nem tudtak erről semmit.
- Csodálatos, hisz ez már hónapok előtt bevégzett tény volt.
Herbert némán ült helyén.
Arcza mozdulatlan volt, de szemének kifejezését nem volt hatalmában megváltoztatni s abban élénk fájdalom tükröződött, mi nem kerülte el Tuwnelné figyelmét.
Szeretik egymást, - gondolá örvendve.
Edithe légyottról jött tegnap este.
Ezt jó lesz Jakabnak tudtára adni.
Herbert nem beszélt többet, s kis idő mulva gépszerüleg nyult zsebébe s egy ékszertokot vett elő, melyet fölnyitva, szomoru tekintettel vizsgálta annak tartalmát.
Sarah, ki egy mozdulatát sem veszité szeme elől kinzó kiváncsiságot érzett megtudni , mi van az ékszertokban, mely rózsaszinü bársonynyal volt bevonva s nagyon finom elegancziával kiállitva.
Merészségéhez folyamodott.
- Szabad nekem is megtekintenem ama szép tok tartalmát, - mondá, gyorsan elhagyva helyét s a kapitányhoz lépett, mielőtt az azt elrejthette volna.
Én müértő vagyok , egyik fő szenvedélyem szép ékszerek vizsgálása.
Ráhajolt arra és meglepetve kiáltá:
- Edithe gyöngyei!
A kapitány összerázkodott.
- Csalódik asszonyom, - mondá hidegen, mialatt zsebébe rejté a tokot.
- E gyöngy az én sajátom.
- Pár hét előtt Szadovay kisasszony nyakán láttam, - mondá gunyosan Tuwnelné, - s akkor is bámultam nagyságát és rendkivüli nemes voltát.
- Csalódik, asszonyom.
- Ne fárassza magát, kapitány.
Engem minden irányban nehéz tévutra vezetni, de ékszerek dolgában - lehetetlen.
Kezeimen több millió értékü ékszer ment már keresztül, s ha nem volnék lady Tuwnel, ékszer-becsléssel kereshetném kenyeremet.
E szavak elhangzása után, mint ellenségek ültek egymásnak szemben.
Tuwnelné elfoglalta előbbi helyét s arczán félreismerhetetlen káröröm látszott.
E pillanatban megszólalt az állomást jelző sip s azon városban voltak, hova Herbert menni szándékozott.
Gyorsan kezébe vette kis kézi táskáját, meghajtá magát az angol párnak és pillanat alatt kiugrott a kupéból.
Sarah sajnálkozva nézett utána.
Régen láttam ily érdekes férfit s ily uri embert, nem csodálom Metopfrán Juliát, hogy oly őrülten beleszeretett.
A lord sem Julia történetéről, sem pedig az őrült szerelemről egy szót sem tudott, de helyeslőleg intett fejével, mialatt a vonat szélgyorsasággal tova robogott velök.
Herbert kapitány összevont szemöldökkel nézett a tova robogó vonat után.
Érezte, hogy nagy ügyetlenséget követett el, és még sem bánta, mert Sarahtól megtudta, hogy Edithe nyakán viselte azokat a gyöngyöket, miket ő adott neki ...
Nyakán viselte, tehát kedvesek voltak neki!
Csendes lépésben haladt ki az indóházból s egy kocsiba veté be magát és a városba hajtatott, hol egy nagyobb ékszerbolt előtt állt meg, és a kereskedésbe nyitott.
Elővette az ékszertokot.
- E gyöngyök magas helyről hulltak alá, mondá az elősiető ékszerésznek.
A rajtok levő rubin csatt rugója megtágult, óhajtanám, hogy azt rögtön helyrehozatná.
Megvárom, a mig elkészül.
Az ékszerész megvizsgálá a csattot.
- Zuzódást szenvedett, mondá, - mintha valaki rálépett volna.
A rubinkő is szenvedett, de az hosszas köszörülést kivánna, a csatt azonban fél óra alatt helyre lesz hozva.
Herbert kapitány helyet foglalt, mig a kereskedő a gyöngysorral távozott.
A kapitány egyedül maradván a boltban, ujra elmélkedni kezdett a Sarahtól hallottak fölött.
Edithe hát menyasszony, s ezt neki ettől az idegen hölgytől kellett meghallani.
Miért nem közli vele eljegyeztetését a grófnő?
E gondolat fájdalmat okozott neki, a fölvetett kérdésre nem tudott magának felelni...
Midőn Tuwnelné elmondá, hogy Edithe menyasszony, szomoruságot érzett s valami különös ösztön késztette őt, hogy elővegye a gyöngysort, melyet ő adott neki s melyet az kezéről a sötét lépcsőkön fölfelé haladtában elveszitett.
Ő pedig megtalálta, mert nem tudván megnyugodni, ha Edithe csakugyan szerencsésen följutott -e a sötét csigalépcsőkön, meg akarván győződni, csendesen követte s ekkor tünt szemébe a hófehérségében tündöklő gyöngysor, melyet csak akkor vett észre, midőn az már lábai alá került.
Innét volt a csatt zuzódása, melyet ő meg akart igazittatni, s ugy visszaadni a leánynak, ki azt azóta már bizonynyal kereste.
Most már elhatározta, hogy pár nap mulva, mihelyt kis fia jobban lesz, elhagyja Hergárt szomszédságát gyermekeivel együtt örökre.
Mit is keresne, mit is maradna ezentul ott?
Meghalt neje, Julia kivánta, hogy Hergárt közelében neveltesse gyermekeit, mert azt remélte, hogy nagyatyjok, Erastus herczeg, egyszer majd még is csak meglágyul irántuk, mig ha távol vannak, teljesen elfelejti őket.
- Nem igy történt.
Metopfran Erastus herczeg sokkal büszkébb volt, sokkal ridegebb szivü, minthogy leányának megbocsátott volna.
Most már az utolsó kötelék is megszakadt a család és az ő gyermekei között.
Edithe, ki nemsokára Metopfrán herczegné lesz s épen ugy megveti a Herbert-gyermekeket, mint férje Jakab herczeg, s mint megvetették mind a többiek, a kik a dölyfös családhoz tartoztak.
Sóhajtva hagyta el helyét, midőn az ékszerész a boltba lépett s magával hozta a megigazitott gyöngyöt.
- Remek gyöngysor, - mondá a kereskedő.
- Nagyértéket képvisel, és ritkán található ily egyformák együtt.
Herbert némán intett fejével.
Gondolatai távol kalandoztak.
Alig hallotta, mit beszél a kereskedő.
Kifizette tartozását és elhagyta a boltot.
A legközelebbi vonattal visszautazott Hergartra, hol az épen ott időző orvossal találkozott, ki biztatá őt, hogy a beteg gyermek a legrövidebb idő alatt teljesen egészséges lesz.
- Mikor kelhetek vele utra? kérdé Herbert.
- El akarja őt magával vinni? - kérdé válasz helyett az orvos.
- Minél előbb, ha lehetséges.
- Mához egy hétre.
Akkor már márczius hónapjában leszünk, s a levegő enyhébb leend.
- Tehát mához egy hétre Cordula, mondá az orvos távoztával öreg cselédjének a kapitány.
Addig podgyászoljon össze mindent, a mire a gyermekeknek szükségük lehet az uton.
- És a többi holmi, a butorok stb.? - kérdé Cordula, - mi történik azokkal?
- Bezárjuk a házat, a mig vevő akad rá, mi pedig soha sem térünk ide vissza.
Az öreg dajka meglepetve nézett urára.
Oly mély keserv, annyi fájdalom volt annak hangjában kifejezve, melyen már rég nem hallotta őt beszélni, s önkéntelen azt gondolá magában: még mindig nem tudja őt feledni, és soha sem is fogja.
Szivét letette mellé, a sirgödörbe...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE