Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
14
- Irma! ön itten? - mondá Adorján, midőn Dárdayné kalapját s köpenyét félreveté, s ő a szép nőt látá maga előtt.
- Nem mondtam -e, hogy bámulni fog, s alig hisz szemeinek? - szólt Vámosy nevetve.
- Ha fényes nappal kísértetet lát, nem lepte volna meg inkább.
Mi is a világ minden kísértete asszonyhoz képest? annak legalább bizonyos órája van, melyben meglep; asszonynál nem számolhatni semmire.
- Ugye, nem neheztel reám? - kérdé Irma, kezét nyújtva, és szavának hangjában, arcának kifejezésében volt valami, minek még Adorján sem állhatott ellen.
- Ki neheztelne önre - válaszolt melegen -, főképp ily pillanatban?
De...
- Eleget mondám neki - esett szavába Vámosy -, ha a városban valaki gyanítaná, hogy itt vagyunk, nem tudom, mi lenne belőle.
De ismered őt: ha egyszer valamit feltesz magában, véghezviszi.
Alig hallotta, hogy kis jószágomra megyek, s házamat akarom rendezni, nem volt nyugta többé.
Mondta , hogy mi férfiak nem értünk a házrendezéshez, hogy első gyermekségét e házban tölté, s régóta vágyódik oda, egyszóval, oly világosan bebizonyította az egész utazásnak szükségét, és oly szépen kért, hogy végre az öregúr maga tanácsolta az utazást.
Ha neki úgy tetszik, legyen - gondoltam magamban -, és itt vagyunk.
Irma csak komornáját hozta magával, cselédeid biztosak, s a városban azt, hogy Káldorfalva szomszédomban fekszik, senki sem gyanítja .
Nem oly nagyok uradalmaim, hogy fekvésökről sokaknak tiszta fogalmai lennének.
Nincs mit félni fecsegésektől, s végre az egész zseniális gondolat.
De a málhák után nézek, s kocsisommal szólok, hogy holnap hajnalban készen legyen; mindjárt nálatok leszek.
Káldory s Irma magokra hagyatva, egy ideig hallgatva álltak egymás mellett ; amaz önuralma dacára, mellyel különben bírt, sem titkolhatá el zavarát.
- Te nem örülsz jöttömön - szólt végre Irma szomorúan -, ha tudnád, mennyire vágyódtam utánad!
- Nem vágyódhattál inkább nálamnál - mondá Káldory a legérzékenyebb hangon , melyre magát kényszerítheté -, de örülhetek -e, midőn magadat miattam oly dolgoknak teszed ki, melyeknek következéseit meg nem gondolád?
Vilmos könnyelműsége megbocsáthatlan.
- Ne vádold őt.
Mindennek oka én magam vagyok; s te legalább megbocsáthatnál , hisz amit tettem, csak szerelemből tevém.
- Te angyal vagy, Irma.
Mennél tovább ismerlek, annál inkább érzem, hogy szerelmedet nem is érdemlem; de vajon lehetek -e közönyös boldogságod , állásod, nyugalmad iránt?
Érezhetem -e boldognak magamat még e pillanatban is, ha eszembe jut, hogy a boldog percek, melyeket neked köszönök, élted nyugalmába kerülhetnek.
A világ...
- A világ rég pálcát tört fölöttem - szólt Irma, keserűen mosolygva.
- Elkárhoztatott még akkor, mikor reá semmi okot nem adtam.
Én megvetem ítéletét.
Ha szeretsz, s boldognak látlak, nem vágyódom semmi után.
- S kételkedhetel -e szerelmemen? - szólt kezét megragadva Káldory.
- Vannak ily pillanatok - válaszolt Irma szomorúan.
- Ha, midőn érzésem elragad, te nyugodtan maradsz; ha látom, mennyi ildomossággal jársz el , mennyire megfontolod minden tettedet, minden szavadat, mennyit tartasz a világ ítéletére, akkor kételkedni kezdek.
Ne hidd, hogy midőn hozzád jöttem , e lépésemnek lehető következéseit nem gondoltam meg.
Ha híre támad, még azon kevesek is, kik eddig szelídebben ítélnek rólam, kárhoztatnak; férjem, ki annyi engedékenységgel viseltetik irántam, eltaszít magától; kitiltva minden körből, kerülve mindenki által, meggyalázva fogok állani.
Jól tudom mindezt , s lám, én nem ijedek vissza e gondolattól.
Ha miattad mindent elvesztettem , ha minden társasági köteléket szétszakítva, egészen magányosan állok, nem leszek -e csak akkor egészen a tiéd, csak egyedül tőled függve és szerelmedtől, melyet ha tőlem megvonnál, megsemmisítesz.
Ha úgy szeretsz , mint én szeretlek, a gondolat, hogy egész jövőmet kezedbe teszem le, miért ijeszt téged?
- Mert a szerelem erőt ad, hogy minden áldozatot tegyünk, de nem ad eleget arra, hogy minden áldozatot elfogadjunk - mondá Káldory felgerjedve.
- Nincs a világon semmi, mit érted tenni kész nem volnék.
Kívánd életemet , vagyonomat, s ha boldogságod forog kérdésben, szolgálatodra áll; de meg lennék becstelenítve a világ s önmagam előtt, ha nevedet saját boldogságomnál többre nem becsülném, s ha nem volnék kész inkább lemondani szerelmedről is, mintsem jövődet kockáztatni.
- Adorján! - szólt Irma, megijedve Káldorynak határozottan kimondott szavaitól, s egyszersmind meghatva a nemes érzésektől, melyeket kedvese kifejezett.
- Úgy van, Irmám - folytatá az előbbi, kinek zavarodása mindinkább enyészett .
- Bármennyire szeretlek, bármennyire tudom, hogy nélküled boldog nem lehetek e világon, ha eszembe jut, mennyit áldoztál e boldogságomért, szívemet kimondhatlan fájdalom tölti el.
Nem hiúságból vágyódtam szerelmed után .
Találkozásunk első pillanatától ellenállhatlanul feléd vonzódva éreztem magamat.
Remény nélkül közelíték, s mégis boldogabbnak éreztem magamat.
Maga az, hogy láthattalak, hogy a körben, melyet elébb megveték, egy hozzád hasonló lénnyel találkoztam, gyönyörrel tölté lelkemet.
Szerelmed magas célként tűnt fel előttem, melyhez felnézve, valóm minden nemesebb tulajdonai felébredtek.
S mikor végre érzelmem viszonzását sejdíteni kezdém, mikor azt reméltem, mikor róla meggyőződtem: mi boldognak éreztem magamat, mi gazdag kincsnek tartám az életet, mely elébb oly üresnek látszott.
Ha csak gyönyört kerestem volna karjaid között, csak hiúságomnak kielégítését, egészen boldognak éreztem volna magamat.
Te oly szép vagy, Irma, annyian vágyódnak szerelmed után; de én boldogságodat óhajtám, akartam, hogy rideg életed gazdagabb legyen szerelmem által; s láthatom -e közönyösen, ha ki elébb a legkellemesebb viszonyokban éltél, kinek nevéhez rossz hír nem fért, s ki előtt még azok is, kik erényeidért gyűlöltek, hódolva meghajlottak: ha te most miattam mindezt feláldozod.
Oltárra állítottalak volna; s tűrhetem -e , hogy azok, kik nem ismernek, kik nemes szívedet nem képesek felfogni, most csaknem sajnálkozással szólnak rólad; s pedig azért, mert szeretlek, mert boldoggá tevél?
Káldory, kit jó színészek módjára saját frázisai elragadtak, nem ámítási szándékból mondta mindezeket.
Mit szavai kifejeztek, azt ő e pillanatban érezé.
Irma mélyen meg vala hatva.
- Ó, én ismerem nemes szívedet - szólt érzékenyen.
- De ne gyötörd tenmagadat, hisz mindennek oka csak én vagyok.
Néha szemrehányásokat teszek önmagamnak.
Férjem oly nemeslelkűen viselte magát irányomban egész életén át: szíve megszakadna, ha viszonyunkat megtudná.
De hasztalan, én nem tudok színlelni, oly nagyon szeretlek.
- Én is tisztelem férjedet.
Nem ismerek nemesebb szívű, kedvesebb öreget .
Maga a mód is, mellyel irányodban viseltetik, tiszteletreméltóvá teszi .
Teljesen felfogja állását, nem követelő, nem irigyli tőled az örömeket , melyeknek élvezetétől őt kora kizárta; s a viszony, melyben hozzád áll , inkább csak a szerető apáé.
De nem érdemel -e azért kíméletet?
S ha viszonyunk eddig csakugyan titokban maradt előtte, vagy, ha bizodalma nagyobb, mintsem hogy hitelt adjon oly híreknek, miket felőled hall : remélhetjük -e, hogy ez mindig így marad?
Magam ellen szólok - tevé hozzá , midőn a hatást, melyet szavai Irmára tettek, észrevevé -, más bizonyosan nem mondaná neked ezeket.
De szerelmem nem olyan, mint másoké.
- Mi jó, mi nemeslelkű vagy te - szólt Irma elragadtatva -, mily önzéstelen.
- Csalódol, kedvesem.
Önző vagyok én is, oly önző, mint mások; csakhogy az én önzésem, melyért mindent áldozok, nem szorítkozik saját személyemre.
S ez a szerelem műve.
Önzés az, mely kíméletlenebb minden önzésnél, mely minden egyéb érzeményt kizár, mely minden idegen érdeket mellőz, mindent eltaszít , de melyben ketten részesülnek.
Csak ha létünk összeolvadott, ha minden válaszfal ledőlt, ha egészen egynek érezve magunkat, külön fájdalmat vagy boldogságot nem ismerünk többé: akkor szeretünk.
S így szeretlek én.
Ne nevezz önzéstelennek.
Neved az én nevem, békéd az én nyugalmam, szerencséd az én boldogságom.
Mit áldozatnak tartasz, azt én csak magamért teszem.
- Ó, ha kimondhatnám, mi boldog vagyok - mondá Irma, és szemei véghetlen szerelemmel függtek kedvesén.
- Bár az lennél - viszonzá Káldory szomorúan,- néha én is elámítom magamat, s a gondolat, hogy boldoggá teszlek, gyönyörrel tölti lelkemet; de ha nyugodtan számot vetek magammal, ha a kellemes viszonyokra gondolok , melyekben előbb éltél, a megelégedésre, mely szép arcodon, mikor először találkozánk, ki vala fejezve, s arra, hogy én ragadtalak ki e viszonyokból , hogy én dúltam fel békés létedet, egy egész életnek szerencséje helyett nem adhatva mást egyes boldog pillanatoknál: ó, akkor mondhatlan bánat tölti lelkemet.
Eltagadhatom -e magam előtt, hogy boldogabb lennél, ha nem ismertél volna; hogy egész szerelmem reád nézve nem egyéb nagy átoknál?
- Kedvesem, hogy beszélhetsz így? - mondá Irma szelíd szemrehányással - vajon egy óra, mint ez, nem gazdagabb -e örömökben azon éveknél, melyekre, hidd el , sóvárgás nélkül tekintek vissza?
- S ha még legalább azon órákban, melyeket együtt tölthetünk, látnálak egészen boldogan.
De kételyek gyötörnek; félreértesz; én nem tudlak boldogítani.
E gondolat nem ma támad bennem először.
Bármennyire küzdjek ellene, mindinkább erőt vesz lelkemen a meggyőződés, hogy boldogságodra nem tehetek jobbat, mint ha távozom.
- Adorján! - kiáltá Irma ijedten - tehetnéd -e ezt?
- Ha szívemet követem, nem - szólt amaz érzékenyen -, ismered egész szerelmemet, s gyaníthatod a kínt, mellyel e lemondás lelkemet töltené; de vajon nem kötelességem -e, ha meggondolom, hogy szerencsédnek útjában állok , hogy jelenlétem nyugalmadba kerül, hogy boldogságom egész jövődnek árán vásároltatik?
Nem jobb -e ezerszer, lemondani mindenről?
Szenvedni fogok, de nem fogok -e szenvedni érted, kinek úgy is minden boldogságot, melyet e földön találtam, köszönök?
- S belőlem mi lesz, ha elhagysz? - szólt Irma szenvedéllyel, Adorján nyakába borulva.
- Ne légy kegyetlen, hisz tudom, mi nem válhatunk el; de ne mondd ki e szörnyű szót soha! soha! - s a bájló hölgy Adorján vállára hajtva fejét, zokogott.
A sors vagy véletlen, mely sokszor egész életünkről határoz, éppoly befolyást gyakorol beszédeinkre is.
Néha a legildomosabbat, ki minden szavát megfontolja, a beszélgetés folyama éppen azon ponthoz vezeti, melyet kerülni akart; míg más minden meghatározott feltétel, minden számítás nélkül csak a pillanat benyomásait, s mintegy természetes ösztönét követve, oda jut, hova érni szeretne.
- Ez vala Káldory helyzete.
- Mit oly régóta óhajtott, azt most elérte.
Intette Irmát, hogy szerelmének nyilvánításában vigyázóbb legyen, s egyszersmind szóba hozta az elválás lehetőségét, mire mindeddig alkalmat nem talált; s mindezt oly modorban tette, mely által Irmának szemei előtt még magasabbra állítá magát.
Káldory tisztán látá az előnyöket , melyeket ezáltal nyert, s régóta nem érzé magát megelégedettebbnek, mint e pillanatban.
Utat látott maga előtt, melyen szabadságát visszanyerheti; s aggodalom nélkül a jövő iránt, egészen a pillanat élvezetének engedve át magát, szenvedéllyel szorítá kedvesét karjai közé.
Irma szép vala.
Egyike azon szépségeknek, melyeket márvány és ecset vissza nem adhat, mert nem szabályosságuk, hanem az érzés és szenvedély változó kifejezése, éppen az élet az, miben bájló hatalmuk fekszik.
- Voltak napok , midőn aki Irmát látá, alig foghatá meg a hatást, melyet az csaknem minden férfira gyakorolt.
Első tekintetre legföllebb termete s a sötét haj és szem , mely arcának halványságát még inkább kiemelé, tűntek fel.
De ha a beszélgetés véletlenül oly tárgyra fordult, mely őt érdeklé, ha oly valaki lépett a szobába, ki iránt vonzalmat érzett: egy szó, mely szívéhez hatott , egy véletlenül támadt gondolat, s arca egyszerre megváltozott.
Mint a tó , melynek tükörén a viruló partok s az ég távol csillagai egy képpé egyesülnek, s melynek sima felszínén a leggyengébb szellő sem lejthet át nyom nélkül: ilyen vala ez arc, szép, főképp azáltal, mit visszaadott, mit kifejezett.
Vannak asszonyok, kiknél csak szemre van szükségünk, kiknek vonásai, a művészet által a szépség eszményképeként felállított vonaloknak annyira megfelelnek, hogy szépségöket csaknem tudományosan bebizonyíthatjuk; Irma azok közé tartozott, kiknek szépségét nemcsak látni, de érezni kell, de kik éppen azért mindenkire nagyobb hatást tesznek .
Ki vele csak találkozott, hidegen maradhatott; ki vele beszélt, az csaknem kivétel nélkül bevallá, hogy soha érdekesebb nőt nem látott.
Mit Memnon szobráról regéltek, hogy az a nap sugáraitól érintve megszólalt , annak itt ellenkezője történt; alig szólalt meg Irma, s arcán mintegy sugár lejte át, s a hallgató elbájolva állt a fényes alak előtt.
Mennyivel inkább , ha ez arcokat egy melegebb érzés kifejezése lelkesíté, ha bájló ajkait a szerelem boldog mosolygása lebegé körül!
Ó, a keleti közmondás, hogy Zulejka szépségét csak Juszuf szemeivel láthatni, nagy igazságot mond ki.
A nőnek egész szépsége csak a szerelem által nyilvánul.
Mint a virágzó fa, melyet a vész megingat, egész körét messze elborítja virágaival: úgy a szépség gazdag kincseit, melyeket a természet a nőnek adott, csak az ismeri egészen, ki őt a szenvedély pillanataiban láthatta.
Irma soha szeretőbb, boldogabb, szenvedélyesebb nem vala, mint e napon; s Adorján elragadva érzései által, boldognak érzé magát.
Feledve feltételeit , nem gondolva a jövőre, lelkét csak a gyönyör tölté el, melyet Irma karjai között talált; s ha lángoló szavakban fejezé ki érzelmeit, ha boldognak mondá magát, ha remegő hangon újra és újra ismétlé a szerelem ígéreteit , szavai között egy sem volt, mely e pillanatban hazug érzést fejezett volna ki.
Irma egészen megnyugtatva érzé magát.
- A kétely, melyet első fogadása benne gerjesztett, eltűnt.
Miben elébb hidegségnek jelét gyanítá, az most Adorján határtalan, minden önzést kizáró szeretetéről győzte meg őt, s lelkét boldogság tölté el.
Az est víg beszélgetések között folyt el.
Vámosy szokott jókedvével Káldoryt a város újdonságairól tudósítá, s ennek kérésébe, hogy még egy napot nála töltsön, nehézség nélkül beleegyezett.
A jövő napot Vámosy majdnem egészen vadászaton tölté, s csak estefelé , rendkívül jókedvben tért vissza ebédre.
Rejtélyes beszédei, melyekkel a honnmaradtaknak értésére adá, hogy nemcsak vadászattal mulatott, nem lepték meg a hallgatókat.
Káldory megszokta kétkedéseit.
Irma alig figyelt szavaira, annyira el volt foglalva saját boldogsága által.
Harmadnap reggel Irma testvérével elindult.
- Ne félj többé szenvedélyességemtől - szólt suttogva Adorjánhoz, ki őt a lépcsőn lekíséré.
- Mert tudom, mennyire szeretsz, vigyázóbb leszek.
De ugye, kedvesem, nem fölötte soká váratsz magadra?
Mihelyt dolgaidat elvégezted, eljössz?
Adorján csak kézszorítással felelt; s midőn a hintó elrobogott, sokáig nézett a távozók után.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE