Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
A/Tinden nap meghozza a maga hírét és a híreknek ragadozó karmuk van és tépik az eleven húst.
Az erdélyi szorosokon oláhok jönnek befelé a visszavonuló Mackensen nyomán.
A szerbek megszállták a Bánságot, a Bácskát; Temesvár, Zombor a kezükben van.
A csehek Kassa irányába vonulnak és miután megrabolták az országunkat, most ki akarják rabolni még az ország régi címerét is.
A magyar Felföldnek, melyet Szlovenszkónak keresztelnek, három halmot és kettős keresztet lopnak el tőlünk címerül
Linder ma írja alá Belgrádban a halált jelentő fegyverszüneti feltételeket.
Jászi Aradon tékozolja el az oláhok javára a mienket.
Károlyi azon mesterkedik , hogyan tehetné ártalmatlanná Mackensent, aki negyven-ötvenezer emberével az egyetlen fegyveres erő a felbomlásban.
Egy főúri magyar küldöttség pedig — kivétel nélkül hazaszerető, hű emberek — érthetetlenül mégis elment Eckartsauba , hogy kikérje a királytól a lemondó levelét...
Sok ez, túlsók, nem bírja el az ember.
Az ország elevenen éli át a feloszlás iszonyatát, törzsére nem illő műfeje rothad, leválnak a tagjai.
És ha legalább csend lenne a tébolyító kín körül, de a nagy széthullásban, vérlázító szörnyű tapsolás hallszik szüntelenül, ők tapsolják meg önmagukat, ők, akik tönkretesznek.
A sajtójukban, a beszédeikben , a piahatjaikon, az irodalmukban: tapsolnak a halálhörgé- sünk felett.
És ez az , ami mindennél elviselhetetlenebb.
Reggel ezzel az ádáz tapsolással kezdődik a nap, az újságokból hallatszik ki és este ez kergeti az álmunkat, tépi az önérzetünket, mig tehetetlenül felordítunk bele.
Az idegenlelkű sajtó, amely az elmúlt évek során alattomosan rátette közvéleményünkre a kezét, megmérgezte a magyar lelket és a magyar nyelvet, az a sajtó, amely kilopta fajunkból az értékeket, elárult és elveszített minket, minden bűnén át sohase volt gyűlöletesebb, mint most, mikor tapsol és nekünk tűrnünk kell, hogy megalázottságunkban kinevessen és be- piszkoljon.
A budapesti zsidó irodalom vezérírója, Rródy Sándor, az "Az Est" című lapba ma cikket írt a német császárról, akiről ő ugyancsak nem is olyan régen, mikoriban a császár még hatalmas volt, mint félistenről írt.
Most szószerint azzal kezdi : " A világtörténelem egyik legnagyobb gonosztevője, Hohenzollern Vilmos megszökött hazájából és holland földön Bentrick gróf kastélyába bekönyörögte magát.
Ott hált az éjjel tizedmagával, átkozott fajzatának csak egy kicsiny részével, a vörösképű, mindig snejdig, mert mindig részeg fiával, ennek életepárjával, Cecíliával és az anyacsászárnéval, az emberi faj e formátlan némberével."
Aztán azzal végzi: "Nyöszörögve, nyavalyásait, szűkölve fekszik a vendégágyban az elszökött császár.
És a "Szegény öreg ember" ez órában már csak az életéért reszket, arcul köphetik, letérdeltet- hetik, csak életét hagyják meg"...
Az, aki így ír, a jelenlegi kormány, javarészt radikális újságíró minisztereinek és államtitkárjainak a nevelő mestere volt.
Ez a szellem uralkodik ma afórumon .
Ilyen hangok beszélnek annak a nemzetnek a nevében, amelyet majd ezer év óta Európa lég- lovagiasabb nemzetének hívnak.
Az "Az Est" cikkére a magyar társadalom még mai szánalmas zsibbadásában is felhördült.
Csak a hitványak rugdossák meg a szerencsétlenséget.
Ezer és ezer tiltakozó levél támadt neki az "Az Est" szerkesztőségének, temérdek előfizető visszaküldte a lapot.
De mit használ ez ?
A lap titokban fogja tartam a felháborodást és az aljas, gyáva cikk gyalázata, mim annyi más gyalázat, amit álarcunk alatt elkövetnek, visszahull ránk.
Meddig kell még tűrnünk?
Irgalmas Isten, meddig tart még ?...
Nincs hová néznünk vigasztalásért.
A határok felől köröskörül egyre beljebb gyűrűzve tódul a földönfutóvá lett magyar élet.
Ma már az ország valamennyi útján kifosztott emberek és hontalan, ősi vármegyelobogók menekülnek.
Szekerek , gulyák kavarognak, hintók, gyalogosok, állatcsordák, dübörgő vonatok, emberrel zsúfolt marhaszállító kocsik özönlenek.
Futó falvak, futó kis városok...
Örült, véresre sírt szemmel jön a félország magyar népe áruló fővárosa felé.
És a szívszaggató hömpöly- gés nem névtelen tömeg többé számomra, nevek hallatszanak ki belőle, arcok bukkannak elő, amelyeket ismerek.
Nap-nap után újak jönnek , akiknek nincs többé tűzhelyük, nincs ruhájuk, nincs betevő falatjuk és szép , tiszta otthonuk helyett zugvendéglőkben roppant árak mellett könyörögnek ki maguknak szállást legalább egy éjtszakára...
Az eső verte az utcákat.
Hideg szél fordult ki a házak szegleténél és én csomaggal a hónom alatt hal
lóilagtam egy kis körúti szálloda felé.
Reggel kaptam a hírt* kedves jó emberek érkeztek oda mindenükből kifosztottam A szálloda szellőzetlen és piszkos volt * A liftje elromlott, a lépcsője sötéten kapaszkodott felfelé.
A szennyes lépcső gyűrött íútószőnyegén sáros lábnyomok látszottak.
És mindenünnen valaminő konyhabűzzel kevert féregírtószer maró szaga terjedt.
A harmademeleti folyosó homályában nem tudtam meglátni a szobák számát.
Találomra benyitottam az egyik ajtón.
A szoba levegője, mint egy csúnya savanyú lehelet ütött meg.
Az ablaknál kaftános lengyel zsidó állt és derékban mozogva , fontoskodva magyarázott valamit egy angolosan öltözött, beretváltképű fajrokonának.
A szoba közepén is állt néhány férfi.
Az asztalon összekötözött csomagokban külföldi papírpénz feküdt.
Orosz rubelek ... úgy véltem, amint hirtelen odapillantottam.
Az egyik férfi egy újságot dobott az asztalra és felém jött.
— Mit akar?
— kérdezte zavarodottan és mégis fenyegetően.
— Tévedtem!
— és becsaptam az ajtót.
Egy másik ajtó mögött azután csakugyan megtaláltam azokat, akiket kerestem.
A sötét télies világításban villanylámpa égett az ágy mellett.
Az ágyon elterülve sápadt, kis fiú feküdt.
A másik gyerek egy széken ült önmagába csúszva és fáradtan lóbálta a lábát.
Az atyjuk háttal állt a piszkos függöny két szárnya között és az ablakon nézett ki a novemberi esőbe.
Az anyjuk egészen mozdulatlanul húzódott meg a beteg fiú mellett és a két keze kinyílt az ölében, mintha mindent elejtett volna.
Mikor megismert, nem szólt, csak intett és a könny elfutotta a szemét.
A férje visszafordult az ablaktól.
Lázadó kétségbeesés volt az arcán.
A két kezét ökölbeszorította és mialatt beszélt, fel-alá kezdett járni a szobában.
Mindenünkből kifosztottak az oláhok, semmink sincs, pedig egész életünkön át dolgoztunk.
A szemünk láttára raboltak ki, néznünk kellett és nem tehettünk ellene.
Aztán kihajtottak a házunkból ezzel a beteg gyerekkel.
Mi baja van ?
Tífuszos és mégse irgalmaztak.
És ki tudja itt is meddig maradhatunk?
A beteg fiú ide-oda lökte lázas kis fejét a párnán és felnyögött álmában.
A szürke, kopott falak pedig beszívták a nyögést, mint azt a többi megszámlálhatatlan nyögést, amely a nagy magyar sebből ezen az őszön közöttük felfakadt.
Egyszerre úgy rémlett előttem, hogy a körúti szálloda nem szálloda, hanem szörnyű szekrény, melynek emberi melegtől soha ki nem hűlő szobái csak nagy fülledt szekrények emberlakta fiókjai.
Töltelékül jön és undortól rázottan gyömöszölődik beléjük és szorongva féli az órát, melyben a többet fizető új töltelék vijjogva kiszorítja.
Ismét menniök kell, hurcolni tovább az elveszett föld, a feldúlt otthon rémlátásait egy nagy varoson át, mely lelketlenül eltékozolta azt, ami az övék volt és most könyörtelen.
Minden csak szenvedés ...
Egyszerre mintha nyersen felrántottak volna az emlékezetemben egy másik fiókot.
Eszembe jutott a másik szoba, a kaftános ember , a beretvált képű és a külföldi pénz az asztalon ...
Nem, nem szenvednek .
Elfoglalni jöttek azt, ami Magyarországból még megmarad.
Idevaló hadifogoly zsidók, Trockij jóvoltából, tinn Oroszországban politikai megbízottak, kis városokfélelmes zsarnoka* direktóriumok fejei lettek.
Azokat az embereket most mint megbízottakat visszaküldi a Szovjet.
Megakadályozza-e majd a kormány, hogy bejöjjenek?
Elfogatja-e őket?
Aligha!
Sokan mondják, hogy Károlyi Svájcban régen megegyezett a bolsevisták embereivel és összejátszik az orosz rémuralom világforradalmi céljaival.
Sötét mesék lopakodnak a pesti házak alatt.
Őrültség ...
A földmívelő Magyarországon nincs talaja ennek.
És mégis ...
Néhány nap előtt egy riasztó bizonyosság szivárgott közénk.
Hiába titkolta a kormány, kitudódott, hogy hatalomra jutása első óráiban az orosz munkás- és katonatanácsok testvéri üdvözletükkel szikratáviratot küldtek hozzá és ígérték , hogyha a magyar proletariátus velük szövetkezve felveszi a harcot az entente-kapita- lizmus ellen, akkor az orosz Szovjet munkásai nemsokára segítséget és kenyeret tudnak küldeni.
Mert a távirat szerint: "A dolgozó tömegek felszabadítása csak egy proletár világforradalom útián lehetséges !
Egyesüljetek magyar proletárok !
Éljen a világforradalom!
Éljen a proletár-diktatúra!
Éljen a világ Szovjet-köztársaság!"
Gyűlölettől égő tűzből fogant ez az üzenet, mely egy rohanó szikrában jött az orosz mocsarak felett a Kárpátokon át és lehullott parázslón Károlyi Mihály vészes tábora közé.
Nem tiportak rá, hogy eloltsák, égve hagyták, óvták , elrejtették maguk között.
Ez az, ami árulkodik, ez az, ami nyugtalanít .
November 14 .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE