Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Keletkezés ideje
1920
Fejezet
185
Bekezdés
4033
Mondat
16463
Szó
157783
Szerző neme
nő
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
A tegnapi zuhanás után betegen fekszem.
Kinn jeges szél iramodik az ablak előtt .
Lármára ébredtem.
Az utcából hangos beszéd hallatszott fel.
Anyám kinézett és mondta: — A szijjasok, meg a nyergesek gyülekeznek, vörös cédula van a kalapjukon.
— Órák múltak és rám tapostak és odább mentek.
Egyszerre mintha egy roppant dongó búgott volna a tetők felett.
Repülőgép szállt át az utcánk szürke egén.
A parlamentben most kiáltják ki a köztársaságot.
Károlyi nemzeti tanácsa kiáltja ki Magyarország számára a pesti köztársaságot.
A cselédleányröpcédulákat hozott fel az utcáról.
"Diadalmas forradalom* meghalt a királysága éhen a független magyar köztársaság.*
Belefúrtam a fejemet a párnába és nem tudtam szólni egy árva szót sem.
A mellemben valamilyen kis malom volt és a fejemben is volt egy malom és mind a kettő bolondul, vadul engem őrölt meg.
Aztán egy újság feküdt az asztalon.
A rossz nyomdafesték friss szaga érzett.
Az újság már közölte azt, ami történt és amit senki sem akadályozott meg.
Megint elmúlt egy alkalom, egy nap, amelytől vártam valamit.
A képviselőház, a főrendiház összegyűlt és belenyugodott és nem tiltakozott...
Az újság pedig azt Írja: "Ünnepe van ma Magyarországnak!
*
Akik ott jártak, úgy mondják el, hogy a munkásság kiparancsolt szakszervezetei korán indultak gyülekező helyükről a parlament felé.
Vörös zászlókat vittek és nagy jelzőtáblákat és egy fekete koporsót, amelyre az volt írva: "Meghalt a királyság*.
A munkás- és a postás-zenekarok, cigánybandák, dalárdák harsogtak .
Piros jelvények mindenütt.
A nemzetőrök sapkáiról is eltűntek már a nemzet színei.
Piros cédulákat tűztek fel ők is: "Éljen a magyar köztársaság*.
Árván csak a parlament homlokzatán csapkodott a jeges szélben két kurta vörös- fehér- zöld lobogó.
A főkapu felett, középütt egy hatalmas vörös zászló bomlott a nyargaló levegőben, mintha újonnan elfoglalt házából az internacionalizmus öltögette volna fintorgó vörös nyelvét arra a tömegre , amelyet nemzetiszínű kokárdákkal és őszirózsával csalt ei idáig.
Szemben, a Kúrián, a Földmívelésügyi minisztériumon is, vörös drapériák húzódtak az épületeken az első emelet magasságában, És az olyan volt, mintha véres seb tátongott volna aházakon körben a téren, mintha derékban óriási pallossal kettészelték volna Őket.
A boltok zárva voltak.
Villamos nem járt.
A forgalom megállt, mint egy visszatartott nagy zörgő lélekzet, hogy aztán majd megint beleköhögje magát a város utcáiba.
A parlament bejárata előtt tengerész-kordon vonult fel.
Kínos meglepetés volt ez a kormány részére.
Pozsonyból, különvonaton megérkezett embereivel Heltai.
A köztársaságot nem kiálthatják ki nélküle...
Így hát egyelőre felfüggesztette a magyar Felföld védelmét.
Most nemzetiszínű szalaggal díszítette magát.
Pozsonyba vörös zászló alatt vonult be.
Rablások híre jött tengerészeiről, Pesten pedig azt suttogják róla, hogy tud valamit Tisza megöletéséről.
A tér fölött öt repülőgép kerengett, lenn egyre növekedett a tömeg és felette hatalmas póznákon óriási, kifeszített fehér vásznon hirdetés jött végig az Alkotmány-utcán.
A szél belefeküdt, mint egy vitorlába és a vászon viháncolva nevetett a felíráson: "Ma délelőtt az Országház-téren kikiáltjuk a köztársaság elnökévé gróf Károlyi Mihályt!"
Tíz óra volt.
A parlament épületében ülésre csengettek.
És a magyar képviselőház örök szégyenere tiltakozó szó nélkül, tehetetlenül feloszlatta önmagát.
Az országház túlsó szárnyában ezalatt összegyűlt a főrendiház is.
Mindössze harminckét főrend.
— Ők is elfelejtették a régi nagy kiáltást, a "^ oi ^ iamur pro rege nostro" -t...
Csak Wlassics Gyula báró, az elnök beszélt.
Okosan, szépen és nem követte a képviselőház szomorú példáját.
Nem mondta ki a magyar főrendiház feloszlatását.
Mentett, amennyit menteni lehetett és szavait azzal végezte : " Minthogy pedig törvényeink szerint a két házból álló országgyűlésképviselőházának feloszlatása természetszerűleg vonja maga után azt , hogy az országgyűlés másik háza sem folytathatja alkotmányos működését, a főrendiház tanácskozásait ezennel berekesztettnek nyilvánítom..." így hallgatott el az, aminek őse a vérszerződéses, gőgös Pusztaszer volt, a rivalgó rákosi mezők, a méltóságteljes budai diéta, a hősi pozsonyi országgyűlés és Deák Ferenc parlamentje. így hallgatott el és benn a kupolateremben megszólalt az, aminek őse a tegnapi hazaárulás, a gyilkosság és országrombolás és ivadéka az anarchia lesz.
"Tisztelt Nemzetgyűlés..."
Hock János, a hírhedt plébános, az úgynevezett Nemzeti Tanács elnöke volt az első szónok.
Hogy kihez intézte beszédét, nem tudni.
A nemzetgyűlések választott testületek, már pedig, akik ott a teremben voltak , azokat nem választotta senki.
Az újságban hosszú fekete betűoszlopokból áll a beszéd.
Elfut felettük a tekintetem, csak a szónokot látom, aki diabolikus fejét két válla közé húzva , sötét csuhájában a fekete oszlopok mögött settenkedik.
Egy bűnös lelkű pap, egy bűnös magyar, aki elárulta Istenét és hazáját.
Valamikor fiatal éveiben a tömegek ünnepelt egyházi szónoka volt.
Aztán mindig mélyebbre süllyedt.
A tehetséges, de lazaerkölcsű, romlottlelkű ember eladósodott és hitelezőinek politikai eszköze lett... így került Károlyi AMihály táborába.
Astoriabeli bűntársai, akik patkánylázadásukat romantikusan a nagy francia forradalomhoz szeretik hasonlítani és Károlyit Mirabeau grófnak nevezik, Hock Jánost Sieyés abbénak keresztelték el...
Vájjon hölgyeiket, Károlyi Mihálynét , jászinét, Hatvanynét, Polányi Laurat, Schwimmer Rózát és Glückiich Vilmát szintén a régi revolúciós néven: a forradalom fúriáinak és tricoteuseöknek nevezik ?...
Ott vannak ők is mind a kupolateremben.
És lihegve, kéjesen habzsolják elérkezett órájukat.
Hock János pedig szónokol.
És én látom magam előtt, mint annyiszor az utcán, vagy olykor az Uránia tudományos színház kis igazgatói szobájában, ahová "Krisztus* című darabjának a kéziratát vitte el és politizálgatni járt, titokzatos, burkolt jóslatokban beszélve.
Feje a jellegzetes régi Faust-illusztrációk Mephisto-típusára emlékeztet.
Szinte illenék rá a pávatollas, stuartos, fekete bársonyföveg.
Ápolatlan, kopaszodó koponyáján sörtés a rövidre nyírott haj.
Eszes, gonosz szemében van valami a földalatti lyukakban lakó állatok szeméből.
Rosszul beretvált arca kékes és állandóan mosdatlan.
A reverendája a nyakától a lábáig pecsétes és leírha- tatianul piszkos kezével időnként túlmély zsebében kotorász.
Szinte egy kis guggoló mozdulatot tesz ilyenkor, hogy elérje a zsebe alját.
Horpadt burnótos szelencét szed elő és kisujját valami groteszk gráciával a levegőbe emelve , hüvelyk- és mutatóujjával a szelencébe nyúl.
Aztán két mocskos ujjával , tubákolástól barna orrlyukához emeli a burnótot.
Hátraszegi a fejét, behúnyt szemmel, gyönyörben várakozón.
így állhatott fenn az emelvényen is a tapsoló teremben, miután kikiáltotta a köztársaságot és indítványozta, "töröljék el a királycaírangos ünnepeket és a győzelmes forradalom és a köztársaság napját, október 31-ét és november 16-át , örök időkre szóló nemzeti ünneppé avassák**...
Azután felolvasott egy határozatot, melyet Jászi, Kéri, Kunfi és Landler írt elő Károlyinak "a magyar nemzet nevében, a nép akara- tábói"...
Ez a határozat kimondta, hogy Magyarországminden más országtól független és önálló népköztársaság, amelyben az állami főhatalmat ideiglenesen Károlyi Mihály elnöklete alatt álló népkormány gyakorolja a Nemzeti Tanács támogatásával.
És ugyancsak kimondja a határozat , hogy a népkormány sürgősen alkosson néptörvényeket: az általános, titkos , egyenlő, közvetlen, nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogról; a sajtószabadságról; a nép esküdtbíráskodásáról; az egyesülés és gyülekezés szabadságáról; a földmívesnépnek földhöz juttatásáról.
A kupolaterem közönsége egyhangúlag ordította minden mondat után : " Elfogadjuk!"
Ezután Károlyi Mihály emelkedett szólásra.
És beszélni kezdett sajátságos , ijesztő hangjával, amelyet hibás szájából lök fel ezüst szájpadlására és az orrában képez át szavakká.
Kihirdette a Habsburg-ház trónvesztését, szavalt a wilsoni szent elvekről, a népek szövetségéről, önrendelkezési jogáról, az örök békéről és pátoszos dadogással mondotta: "...csakis a szenvedéseken át, csakis a háború vértengerén át érhették meg Európa népei és érhette meg így a magyar nép is azt, hogy igenis csak egy programm van: és ez a pacifista programm ma nemcsak egyszűkebb programm , hanem egyvilágprogramm...
Ebbe a világprogrammba a magyar államnak, a magyar nemzetnek, a magyar fajnak is bele kell kapcsolódnia, mert csak az a nemzet fog haladni, amely bele tud kapcsolódni, bele tud illeszkedni abba avilágprogrammba , amely egy szóval kifej ezve :P acifizmus" .
Olyan tragikus az óra és kínomban mégis nevetnem kellett.
Ennél ostobábbat még nem mondott szánalmas emberi dadogás a földön és gonoszabbat is aligha, mert hiszen míg ő pacifizmust szaval, az állig felfegyverzeti militarizmus özönlő áradásban tör be Magyarországba.
Ostobaság-e ez a beszéd, vagy egy rettentő árulás utolsó szolgálattétele ?
Bermi legyen is.
Károlyi tehetségeit ezután felesleges jellemezni.
Az Astoriabeii Mirabeaut a szociáldemokrata párt szónoka, Kuníi-Kunstátter Zsigmond népjóléti miniszter követte az emelvényen.
Azt mondják róia, hogy Lenin egyik magyarországi megbízottja.
Az arca dögkeselyűre emlékeztet, a szeme kémlelőén ravasz.
Hock János dagadó fráziasi, Károlyi szégyenletes dadogása után ördöngősen ügyesen beszélt ez az állásától felfüggesztett zsidó tanító, aki bár rövid néhány év alatt katolikus és protestáns ösztöndíjak elnyerése végett háromszor cserélt vallást, de fanatikusan hű maradt fájához és annak céljaihoz .
Igazságokat és utópiákat kevert, ígért és fenyegetett és a diadal biztosságérzetében megszaggatta a jövők sötét fátyoiát.
"Azzal, hogy egy szabad népköztársaságot prokía- máltunk a mai napon — mondotta Kunfi —, nemcsak egy nagy politikai haladásnak a tényét teremtettük meg, de megindultunk egy olyan úton is, amelynek ez a lezajlott forradalom és ez a mai nap, nem végét, csak egy fontos állomását jelenti/*
"A politikai szabadság, a köztársaság, a legradikálisabb politikai demokrácia , ezek mind csak eszközök, hogy a nagy küzdelem: a szegénység és gazdagság harca egymás ellen, könnyebben és előnyösebben induljon el..."
Az osztályharc riadója ez és míg a harc eljön, addig Kunfi hódítónak szociális reformokat ígér: a szegénység és gazdagság kiegyenlítődését; földet a frontról hazatérő katonáknak.
És ígéri, hogy kényszeríteni
180 fogja a latifundiumokat, a nagytőkét és nagyipart, hogy adja oda mindazt , amit az igazság és a népakarat követel, de oly módon, hogy a gazdasági élet további funkcionálása ne váljék lehetetlenné.
Ebből a programúiból, mely nem végcél, csak állomás, még Kautsky elméletei beszéltek.
Aztán egyszerre nem Kautsky, de Lenin és Liebknecht rivalltak ki fajrokonuk és tanítványuk szájából:
".. .
Nekünk a politikai demokrácia csak eszköö...
— mondotta Kuníi — nekünk azért értékes ez a politikai szabadság, mert hisszük és reméljük, hogy ennek segítségével épp oly vértelenül, épp oly kevés áldozattal tudjuk a nagy szociális átalakulást megcsinálni, mint amilyen kevés vérrel sikerült Magyarország politikai forradalmát megcsinálni."
"Éljen a szociális forradalom!"
— kiáltotta a karzat, Kunfi következő szavával erre a kiáltásra felelt és diadalmámorában elszólta magát: "A mi forradalmi munkánk még nem ért véget!
Az intézmények után az embereket kell átalakítani/" — Bevallja hát, hogy itt nem az emberek követelték az ő intézményeit, de intézményei követelik az embereket.
És ahogy folytatta, bevallotta azt is, hogy azok az emberek nem lesznek többé magyarok.
"Minden helyre ebben az országban olyan egyéneket kell állítani, akik ennek az új forradalmi gondolatnak, ennek az új Magyarországnak, ennek az új világnak a szellemével vannak áthatva... "
Aztán egy utolsó mondatban hangzott el a szava, melyet ha megért a magyar nemzet, akkor talpra kell ugrania ellene, mert a világbolsevizmust proklamálja : " ...PíoosIó arccal áll kinn ma minden rabszolganép a világ színpadán és piros zászlókkal és ki fognak állni a népek egymásután és egy hatalmas szimfóniában fogják elénekelni a világszabadság hatalmas ddát..
És gyalázatunkra, most sem akadt egy magyar mozdulat, amely önvédelemből torkára forrasztotta volna a szót.
A magyar parlament ünnepi termében, Lenin ágense , kényelmesen kibonthatta a bolsevizmus zászlaját, megfújhatta a szociális forradalom riadóját és hirdethette a világforradalom eljövetelét, mialatt kinn az Országház-téren Jászi Oszkár kíséretében Lovászy Márton és Bokányi Dezső hírül vitték a népnek, hogy a Nemzeti Tanács kikiáltotta a köztársaságot.
A kőlépcső pihenőjén Károlyi Mihály is szónokolt.
Lenn a téren pedig: Landler Jenő, Weltner Jakab, Buchinger Manó, Böhm Vilmos és Preusz Mór dicsőítették a köztársaságot...
Nem volt közöttük egyetlen magyar sem.
És ez mindennek a megváltása volt:!
Fenn az álarc: Károlyi Mihály, alatta az igazi arc: egy idegen faj, amely tudtul adta uralmát.
És a magyar munkászenekarok és magyar cigányok játszották hozzá a Himnuszt és a Marseillaiset, a galileisták pedig elénekelték az Internacionálét.
Megalázóban , keserű haraggal olvastam az újságokat, melyek százezernyi népről, viharzó élj énekről, mámoros tömegbotdogságrót beszélnek. így megy maid szét a hír az országban, míg azok, akik ott voltak, azt mondják, hogy a téren, a hideg északi szélben, fáztak az emberek, egykedvűen vettek mindent és éljeneztek vezetőik jeladására.
Csak mikor a Himnusz hangja felzúgott és néhány galileista nem akarta levenni a kalapját, ütötték le a fejükről a kalapot.
Ennyi történt a magyar becsület érdekében...
Károlyi Mihályt pedig senkisem kiáltotta ki a köztársaság elnökévé.
A szocialisták nemakarták.
Hát már nem lenne szükségük rá?
Máris felesleges lett?
Kárpótlásul aztán Kunü megparancsolta a nemzetőröknek, emeljék a vállukra, a hazaárulót. így vitték ki Károlyit a kirendelt munkásszervezetek sorfala közt a térről.
A fehér ponyvákat pedig, nmelyekre az volt írva : " Kiáltsuk ki Károlyi Mihályt a köztársaság elnökévé", — csendesen begöngyölték.
A munkások elvonultak és arról beszéltek, hogy most már minden rendbe jön.
Jó világ lesz, olcsóság lesz.
A fővárosi csőcselék oszlásában a királyságot gya- lázta és az urakat átkozta.
Egyik csapatuk élén furcsa íódulásokkal egy lompos némber haladt.
Részeg volt és mialatt borzas fejét ide-oda lóbálta, átölelte egy fiatal sukancnak a nyakát és úgy vonszolta magával.
Aztán eleresztette, mást választott, egy másik férfit ölelt és vonszolt, míg vadul ropta ocsmány táncát.
A vidékről véletlenül odavetődött néhány parasztgazda kopogós csizmában , hallgatagon ment a Belváros felé.
A városi néppel szemben ők képviselték egymagukban a nagy Magyarország népét.
Aki elmondta nékem, hogyan volt, jó darabon követte őket.
A parasztok sokáig mentek szótlanul.
Aztán végre az egyik öreg gazda meggondoltan, lassan odaszólt a többihez: — Hát szép dolog ez a köztársaság, de már most azt szeretném tudni , hogy ki lesz a király?
November 17.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE