Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Eötvös József
A nővérek
Keletkezés ideje
1857
Fejezet
44
Bekezdés
2326
Mondat
6555
Szó
117197
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
19
Ha azoknak számát, kik a régi tanács szerint önismeret után fáradva , bölcsebbekké váltak, összevetjük azokéval, kik ezen úton másokhoz s önmagokhoz elvesztve bizodalmukat, a szerencsére képtelenekké lettek, az utóbbiaké bizonyosan nagyobb leend.
Bizodalom a talizmán, mely nélkül naggyá vagy boldoggá senki sem lett a világon; mindenekelőtt bizodalom önmagunkhoz, mert bármi kedvező körülmények között is, senki sem éri el azt , mire önmagát képtelennek tartja.
Káldoryban hiányzott e bizodalom.
Míg Margitnál volt, e kedves személyiség befolyása alatt boldognak érezé magát; de otthon, mihelyt csendes szobájában magánosan fel s alá járva , helyzetét átgondolá, lelkében kételyek támadtak.
Hosszú meggondolás után tette e lépést.
Irma levele s az, hogy Vámosyval találkozott, legföllebb annyi befolyást gyakorolt reá, hogy amire már el vala határozva, azt éppen eznap tevé; s mégis, midőn eszébe jutott, hogy visszalépni többé nem lehet, sajnálni kezdé.
Világi tekintetekből nem választhatott volna jobban.
Margit szép vala , gazdag, nagy családból való, szóval olyan, kinek megnyerésére még Káldory is büszke lehetett; s mert oly körben élt, hol a hiúság még szerelmünkre is elhatározó befolyást gyakorol: a gondolat, hogy fiatal nejét, ha majd bemutatandja, irigyelni fogják tőle, jólesett szívének.
Ugyanezt lehete mondani Margit választásáról is.
Káldory gazdag, nagy névvel bír, a legszebb s legkitűnőbb fiatalemberek közé számíttatik; az egész világ a házasságról , ha megtudja, bizonyosan azt fogja mondani, hogy a pár jól illik össze.
- Ó, de szerethetem -e én őt úgy, mint ő szeret, mint magát e pillanatban szeretve véli? - így gondolkozott Káldory magában.
- Ha vele a nagyvilágban ismerkedett volna meg, ha feltehetné, hogy saját vagyona s állása Margit elhatározására befolyással voltak, e kételyben nem talált volna semmi aggasztót.
Jól nevelt leány az ily csalódásokat el tudja tűrni, s a boldogságot, melyet szalmafedél alatt képzelt, ha az kényelmes pamlagán ízletesen bútorozott szobában jut eszébe, sok filozófiával nélkülözi .
Bizonyos körökben az észnek az úgynevezett szerelmi házasságokban is annyi része van, hogy ha a szerelem végre egészen eltűnik is, a fődolgok fennmaradnak, s a tapasztalás azt mutatja, hogy éppen az ily házasságok a legjobbak.
Azon tulajdonok, melyek a szívet meghódítják, lassanként elenyésznek; azok pedig, melyek miatt a hölgy csak eszét követve, magát elhatározta, mindig becsesbekké válnak szemei előtt; s a szerelemnek idővel úgy is gyengülő láncait a megszokás prózaibb, de évről évre erősebb kötelékei pótolják.
De Káldory ismerte Margitot, tudta, hogy neki más kell , s a gondolat, hogy azt, mi e kedves hölgy boldogságára szükséges, nem adhatja neki, lelkét sokszor fájdalommal töltötte el.
Éppen mert nem vala közönyös Margit iránt, mert őt szereté, legalább jobban mindazoknál, kiket eddig ismert: azért aggódott.
- Miért nem találkoztunk elébb - gondolá magában elkeseredve -, mikor ily szeretetben, minőt Margitnál találtam, bízni, mikor még azt viszonozni képes valék; az élet legfőbb boldogságát, azt, melyet nemesebb érzéseink által találunk, csak jutalmul nyújtja az ég az embereknek.
Ki arra érdemetlenné vált, az ily boldogság élvezetére nem is képes többé.
Káldory visszagondolt életére.
Nem vádolá önmagát, hisz nem tett semmit, mit helyzetében mások szintúgy nem tettek volna; hibája legfeljebb abban állt , hogy magát a folyamnak küzdés nélkül átengedé; nem vádolá végzetét, hisz az őt eddig nem sújtotta különös csapásokkal, s ha volt panaszra oka, az csak abban állhatott, hogy magát oly helyzetben, melyet ezeren irigyletre méltónak tartanak, nem érezé kielégítve; s mégis véghetlen keserűség tölté szívét a gondolatra, hogy azt, minél e földön nagyobb boldogságot nem találhatunk, egy nemes női szívnek egész szerelmét megnyerve, remény nélkül tekint a jövőbe; mentül többet gondolkozott, annál inkább meg vala győződve , hogy Margitot boldoggá nem teheti.
Talán csalódott.
Soha szívére Margitnál senki mélyebb benyomást nem tett még , sohasem volt életében annyira elragadtatva, mint mikor neki szerelméről szólt; ha e pillanatokra visszagondolt, s képzeletében a bájló hölgy szerelem által lelkesült vonásai feltűntek, újra dobogni érzé szívét; de alig engedé magát át e boldogabb érzéseinek, s újra feltámadtak kételyei s a vád, hogy a pillanat benyomásai által oly valamire ragadtatta magát, mit jóvá tennie nem áll hatalmában.
S mit fognak mondani ismerősei, ha meghallják, hogy ő, ki a házasságról egész életén át gúnnyal szólt, végre önmaga e nyűg alá veté magát; mennyi kárörömmel fogják ismételni az élceket, melyeket hasonló körülményekben elébb ő csinált másokra?
Szívéből megveté azokat, kiknek ítélete most eszébe jutott, s mégsem tudott közönyös lenni iránta.
- Csudálatos, de mégis való .
- Vannak, kik olyannyira alant állnak, hogy reájok a közvéleménynek semmi hatása nincs; de alig találkozik csak egy is, ki a közvélemény fölé tudna emelkedni, s ki mindazon megvetés dacára, mellyel a tömegről szól, egészen egykedvű maradna, ha az ellene fordul.
- Ha nem fáj ítélete, legalább bosszankodunk, főképp ha az jut eszünkbe, hogy a vádoló szózatok, melyek ellenünk emelkednek, nem mind igazságtalanok, s hogy eljárásunknak legalább egy oldala van, melyet még magunk előtt sem igazolhatunk egészen!
Mit fog Irma mondani, mit mindazok, kik e viszonyt addig kárhoztaták, s kik jelenleg, miután az felbomlott, éppannyi szent borzalommal fogják összecsapni kezeiket Káldory szívtelensége fölött, mint elébb azon sopánkodtak, hogy józan tanácsaikat el nem fogadva, csak szenvedélyeit követte.
Ő tetteiről nem tartozott számot adni senkinek; és valamint elébb a részvétet, melyet a jámborok földi s örök javai iránt mutattak, Irma karjai között megveté, úgy most Margit birtokában nélkülözheté helybenhagyásukat ; de vajon nem mondá -e egy belső szózat, hogy ez egyben az ellene emelt vád nem lesz alaptalan, s hogy Irma irányában csakugyan nem úgy viselte magát , mint saját meggyőződése szerint kellett volna?
Nem szerette Irmát többé.
Az érzés, mely őt e nőhöz láncolá, talán sohasem érdemelte a szerelem nevét; s mindenesetre Margit egészen háttérbe szorítá elébbi kedvesének képét.
Még adott szava által sem volt irányában lekötve , hisz mikor Irmával utolszor találkozott, világosan kimondá a lehetőséget , hogy tőle végképp megválik.
Irma nem léphetett fel követelésekkel, sőt csak kevés józanságra volt szüksége, hogy viszonyának feloszlását előre tudja ; hisz körében elég hasonlót látott már, mi, mint a napsugár a pataknak felszínét, a nőnek életét egy időre fénnyel s ragyogással tölti el, s ha elvonult, még egy kis meleget sem hagy maga után.
De Káldory mindezen okoskodások által sem érzé megnyugtatva magát.
Ismerte Irmát s a véghetlen szerelmet, mellyel e nő hozzá ragaszkodott.
Nem könnyelműség, hanem szenvedély vezette őt karjai közé; vajon remélhető -e , hogy Irma nyugodtan fogja viselni elhagyatását, hogy ő, ki szeretetének nevét s állását, kötelességeit s lelki nyugalmát feláldozta, most Adorján hívtelenségét ildomos nyugalommal veendi, mint azt mások tennék.
Hisz mások nem szeretnek úgy, mint ő; azon viszonyok között, melyeknek alapját csak hiúság s némi érzékiség teszi, s a szenvedély között, mely őt Adorjánhoz köti, nincs semmi hasonlatosság.
Mások elkészülve lehettek e csapásra; hisz a férfiak állhatatlansága ezredek óta szintúgy közmondássá vált a nők, mint a nőké a férfiak előtt; s ezen ismeret, mely senkit vissza nem ijeszt , millióknak vigasztalásul szolgál; de Irma Adorjánban nem közönséges férfiút látott.
Kinek egész szívét adta, az magasabb lényképpen áll képzete előtt , felruházva mindazon tökélyekkel, melyeket emberben a szeretet lehetőnek tart.
- Mi másnál valószínű lehetett, az Adorjántól Irma meggyőződése szerint lehetetlen vala.
Mi másnak egypár óráig fájt volna, az Irmát örökre szerencsétlenné teszi.
Káldory tudta ezt, s e gondolatok keserűséggel tölték lelkét.
Ismét elővette Irma levelét, melyen tegnap felindult, hogy benne valamit találjon, mi által magát saját szemei előtt igazolhassa; de e sorokban csak határtalan szerelme vala kifejezve.
Az egész világ pálcát törhetett ezen asszony fölött, ki szenvedélyében minden köteléket széttép, csak ő maga nem.
Hisz csak egy bűne volt, az, hogy nagyon szeretett; s tehet -e ő neki emiatt szemrehányásokat?
- Rosszul viseltem magamat irányában.
Irma sohasem bocsáthat meg, de mit tehetek róla?
Tudhattam -e én, hogy az egészet így veszi, s hogy azon körben , melyben vele találkoztam, attól is őrizkedni kell, hogy a szükségesnél több szerelmet találjunk?
- A kérdés csak az: mit tegyek most?
Visszalépnem nem lehet többé.
Káldory fel s alá járva szobájában, még egyszer átgondolá helyzetét.
A fő dolog az, hogy a viszony, melyben Irmához állt, Margit s anyja előtt titokban maradjon, s minden kellemetlen jelenet, melytől Irma szenvedélyessége mellett félni lehetett, kikerültessék; s e végre legjobbnak tartá, ha a dolgot ő maga írja meg neki, még mielőtt azt mástól hallhatná .
Erre határozta el magát.
Egy nagy francia író mondá: a stíl az ember maga, s ez igaz lehet, főképp ha nagy írókról van szó.
Kit az ég írónak teremtett - mert vannak olyanok is , kik csak saját jószántokból szegődnek e mesterséghez -, az, még ha nagy mesterek mintái után dolgozik is, megtartja sajátságait, s éppen ezek által , miket maga talán hibáknak tart, hat leginkább; mert csak mi erősen kinyomott egyéniség bélyegét viseli magán, az hat általánosan, s csak mi a lélekből jő, az lelkesít.
Kinek stílje ilyen, ki vele csak gondolatait s érzéseit fejezi ki, annak stílje szép, s annak az írás könnyű lehet.
De vannak helyzetek, hol a stíl nem egyéniségünk, hanem körülményeinktől függ, s csak ki ily helyzetben találta magát, az tudja, mi szörnyű nehéz dolog az írás.
A világ összes műprózájában nincs egy lap, mely több fejtörésbe került, mint némely egyszerű levél, melyen senki a fáradságot észre nem veszi, s mely nem a közönség, hanem néha oly személyek számára íratott, kiknek még a helyesírásról sincsenek egészen meghatározott nézetei; s Káldory mióta életében először tollat fogott, nem érezte magát soha oly szorultságban , mint most.
Tízszer hozzáfogott, s tízszer széttépte, amit írt, míg végre nagy vajúdások után a következő levelet fejezte be:
Kedves Irma!
Engedje, hogy még egyszer így nevezzem! s ha e sorok az utolsók lennének is , melyeket önhöz intézek, s ha azokat végigolvasva, gyűlölettel fordul el tőlem: engedje, hogy még egyszer kimondjam azon szerelmet, melyet ön iránt érezek, s érezni fogok egész életemen át.
- A meggyőződés, hogy boldogságom önnek nyugalmával és szerencséjével össze nem fér, arra bírhat, hogy róla lemondjak; de a szerelmet, melynek azt köszöném, nem téphetem ki lelkemből .
Elválhatunk, de szívem nem változhatik meg, és soha mást igazán szeretni nem fog a világon.
De minek is írom ezeket?
Ön nem hisz többé szavaimnak, ön nem fogad el mentséget; szét akarja tépni a kötelékeket, melyek ezentúl önre nézve csak kínosakká váltak.
Legyen hát, minek lenni kell.
Megérdemelném szemrehányásait, ha az ön nyugalmánál egyebet tartanék szemem előtt, s fájdalmamban elfeledném, hogy az áldozatok, miket boldogságomnak hozott, s melyekbe annak folytatása kerülne, nagyobbak, mint hogy azokat elfogadhatnám!
Igaza van, Irmám! jobb, ha megválunk.
Ha más nőkhöz lenne hasonló, ha színlelni tudna, ha el tudná rejteni érzelmeit, vagy érzelmeinek engedve , elfeledni kötelességeit; ha kevésbé ismerném, vagy kevésbé szeretném, s a szüntelen küzdelmeket, melyek önt boldogtalanná teszik, nem látnám; vagy ha csak saját boldogságomat tartanám szemeim előtt: kérném, hogy határozatát változtassa meg, s ön talán ismét engedne kérésemnek.
De ismerem önt , ismerem önmagamat, s átlátom, hogy mindkettőnkre nézve jobb, ha az ön akarata teljesül, s ezentúl idegenekké válunk; de vajon haragban kell -e elválnunk egymástól, igazságtalan vádak által kell -e elkeserítenünk azt, mi , ha elvesztettük is, életünk legszebb emléke fog maradni mindig?
Talán megérdemlettem vádjait.
Miért közelítek, miért kerestem szerelmét , miért áldoztam fel nyugalmát saját boldogságomnak?
Régóta érzem ezt, s nem hozhat e részben senki keményebb ítéletet fölöttem, mint én magam.
De érdemlem -e azért, hogy szerelmemen kétkedjék, szerelmemen, mely a múltra nézve egyedüli mentségem, s mely meggyőződésem ellenére az ön körében visszatartóztatott még akkor is, mikor a maradásnak következéseit beláttam.
Ó, mert én mindent előre láttam.
Régóta észrevevém, hogy szerelmem önt nem boldogítja többé, belátám kötelességemet, s el valék határozva; de oly megbocsáthatlan bűn -e az, hogy midőn utolszor találkoztunk, s elhatározásomat önnel közlém, s ön határozatomnak ellentmondott, annak kivitelére erőt nem érzettem magamban; hogy boldogságom mámorában mindenről megfeledkeztem, még arról is, mivel önnek tartozom?
De hagyjuk ezt.
Ön nem bízik szavaimban, s jobb talán, ha a hírmondóknak hisz, kik engem rágalmaznak, mint nekem; úgyis a jövő szinte be fogja bizonyítani rágalmaikat.
A viszony, melyben eddig Ormosyékhoz álltam, tisztán baráti vala; olyan, minő falun szomszédok között, kik mérföldekre semmi más társaságot nem találnak , szükségképp támad, s e viszony ilyen maradt volna ezentúl is.
Ormosy Margit szép és szeretetreméltó hölgy, ki iránt vonzalmat érezék, de kit soha kellemes ismeretségnél többnek nem tartottam.
Annyira távol valék minden más szándéktól, hogy miután irántam ébredő hajlamát észrevevém, ritkábban mentem a házhoz, s arra határoztam magamat, hogy a vidéket elhagyom.
- Ön levele megváltoztatá szándékomat.
Rokonim régóta kívánják, hogy megházasodjam; tudom, hogy nénémet, ki anyai szeretettel függ rajtam, ezáltal boldoggá tehetem; miért ne teljesítsem e kívánatot most, midőn többé semmi sincs, ami visszatartóztathat?
Hisz reám nézve úgyis minden közönyös.
Oly boldog, mint egykor voltam, úgysem lehetek többé.
A szívet, melyet ön magától eltaszít, nem adhatom másnak; nem szerethetek , mint egykor szerettem; s csak eszemet követve, Margitnál nem választhatok jobban.
- Ne csodálkozzék tehát, ha a városban egy új hír terjed el, s ez való hír lesz.
El vagyok határozva.
Talán még ma, talán holnap örökre lekötve leszek, mentül elébb, annál jobb.
Ki tudja, később elhatározhatnám -e magamat; és ön nyugalmára legjobb, ha közöttünk áthághatlan válaszfal emelkedik.
Nem mondom: felejtsen el! hisz az nem lehet; nem mondom: bocsásson meg, hisz azt most nem várhatom; de ha eljő majdan az idő, melyben a jelen kínos pillanatokra nyugodtabban gondolunk vissza, talán meg fogja érteni az áldozatnak nagyságát, melyet akkor hozok, midőn öntől búcsút veszek.
Ó, Irma, hadd reméljem ezt!
Sorsom úgy akarta, hogy éppen annak, kit e világon leginkább szerettem, közeledésem által csak fájdalmat okozhattam; ó , ne átkozzon el, ne gyűlöljön, hisz én oly véghetlenül szerettem önt.
Miután Káldory e levelet nagy fáradsággal elvégzé s tisztára írta - az ember nem hinné, hány levél, melyben a legfellengzőbb érzés és legforróbb szenvedély nyilatkozik, íratik fáradságosan tisztára -, nyugodtabbnak érezé magát.
Végigolvasá sorait, s a hangzatos szólamok megnyugtatólag hatottak reá.
Ha nem elégedett meg magával, legalább levelével elégedett meg, azt hivén, hogy az Irmára bizonyosan megteendi a kívánt hatást, és ő végre nem is kívánt egyebet.
- Ha más költeményeknél - Byron állítása szerint - legnehezebb jó kezdetet találni: a szerelemben, életünk ezen legszebb költeményében, melyet csaknem mindenik megkísért, s mely oly ritkán sikerül , legnehezebb bizonyosan a jó vég; s ha legtöbben befejezésül a házasságot használják, ennek oka többnyire abban található, mert minden fáradság után is más végre szert nem tehettek.
Káldorynak úgy látszott, hogy nehéz feladatát megoldá.
Mint más írók, kik bizonyos érzések benyomása alatt alkotva műveiket, a körülményekről megfeledkeznek, melyek között az olvasó azokat átnézi, s melyektől hatásuk függ: úgy Káldory ahelyett, hogy magát Irma helyzetébe gondolná, a hatást, melyet levele reá tenni fog, saját érzéseihez mérte; s vajon lehetett -e több szeretetet, lehetett -e annyi nemes érzést melegebb szavakkal kimondani, mint azt ő tette soraiban?
A megválás Irmának fájni fog - de vajon nem ő kezdette -e tulajdonképp a szakadást?
Káldory levele csak annak válasza volt, melyet ő írt; a határozat, melyet sorai kifejeztek, csak Irma nyíltan kimondott kívánatának teljesítése.
És az egész nem is érhette Irmát készületlenül.
Midőn utolszor találkoztak, ugyane szobában, hol most levelét írta, csaknem ugyanazon szavakkal elmondá ugyanazt.
Igaz, hogy Irma, midőn levelében Káldorynak írta, hogy tőle meg akar válni, valószínűleg nem hivé, hogy ezen szavakat komolyan veszi; igaz az is, hogy Káldory az utolsó találkozás alkalmával az elválás lehetőségéről nem éppen oly hangon beszélt, hogy Irma annak bekövetkezését előre láthatá; de végre nyugodt meggondolás után legjobb vala mindkettőjökre nézve, ha megválnak, s a mód, mellyel Káldory szándékát teljesítette, nem lehetett volna gyöngédebb.
Csak egy vala levelében, mi Irmát sértheté: a hír, hogy házasodni fog .
Káldory jól tudta, hogy asszonyok semmit sem bocsátanak meg nehezebben, mint ily bűnt; de végre panaszkodhatott -e még ez ellen is?
Hisz nem mondá -e ki a legmelegebb szavakban, hogy szíve nem változott, hogy Irmát még mindig szereti, s Margitban csak egy válaszfalat akar felállítani, mely őt saját szenvedélye ellen biztosítja.
Nem tűnt -e fel még e házasság is mint egy új áldozat, melyet előbbi szerelmének hozott?
Mentül tovább gondolkozott e tárgyról, annál inkább kibékült magával, s végre azon érzéssel pecsételé be és küldé el a levelet, mellyel szívünk eltelik , ha egy igen kellemetlen dolgon végképp keresztülestünk.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE